Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-07 / 55. szám

Több ezer lóerő csarnokba zárva Még nem dőlt el minden Sz. MÁV MTE-TFSE 84-57 (40-29) A pénteki szakmai nap után szombaton 10.00-kor hivatalo­san is megnyílt és kitárulkozott a nagy kirakat. A képzeletbeli szalagot Neményi Béla, a MAMSZ elnöke ollózta át ab­béli reményét kifejezve, hátha a szolnoki példa országosan is el­terjed, amely kultúr- és sportfel­fogásában egyaránt követendő példa. Az egyik fő támogató első embere, Szilágyi László a Hungária Biztosító Rt. (a másik kettő a Westel Rádiótelefon Kft. és a Mól Rt.) ügyvezető igazgatója külön örömét fejezte ki azért, mert ebből az alkalom­ból a versenyzők és természete­sen a forgalmazók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek az em­berekkel. A támogatásról szólva elmondta, hogy a legnagyobb magyar biztosítótársaság azért állt immár negyedszer a ren­dezvény mögé szponzornak, mert abban bízik, hogy a Szol­nokon kiválasztott és esetleg később megvásárolt autókkal a Hungáriához fordulnak a tulaj­donosok. Több ezer ember látogatott ki a Tiszaligetbe. Igaz, a szerve­zők az időpontot is remekül vá­lasztották ki, hiszen szombaton este például az Olajbányász ko­sárlabdázóinak Sopron elleni mérkőzésére egyébként is meg­teltek a körcsarnok lelátói, s a nézők közül sokan a „szom­szédból” érkeztek az összecsa­pásra. Aki látta a kiállítást, iga­zolhatja az állítást, még családi programként is megérte megte­kinteni az autócsodákat. A fér­fiak zömével a versenygépeket vették szemügyre, érdeklődve olvasgatták a kifüggesztett pa­ramétereket. A nők figyelmét általában az utcai „járgányok” kötötték le, kíváncsiságukat in­kább a négykerekűek áraival elégítették ki. A gyerekek sem unatkozhattak, hiszen a Hungá­ria Biztosító Rt. minimotorosai látványos bemutatóval szóra­koztatták őket. Tizenhárom versenyautót hoztak el a különböző klubok, melyek nagy része viszont lát­ható lesz az idei évadban a pá­lyákon. Móczár Mercedese ed­dig valamennyi szolnoki bemu­tatón nagy közönségsikert ara­tott, pedig már nem fiatal évjá­ratot képvisel. Cserkuti „Öcsi” talán utoljára adta nevét kiszol­gált BMW-jéhez. Az elmúlt esztendőkben mindent meg­nyert már vele, amit lehetett, ám az előrelépéshez váltásra van szüksége. A főrendezőt, László Józsefet piros BMW Evő 2 M3-asa tavaly a második helyig repítette a hegyi bajnokságon. A „legek négykerekűjét” Szi­getvári Mátyás hozta el a kiállí­tásra. A Ford Escort Coswort volt a legszebb, a legdrágább, az egyik legmodernebb tech­nika az Olaj-csamokban látható versenygépek közt. Angol „ki­találói” jogosan pályáznak vele a Lanciák hazai egyeduralmá­nak megtörésére. Két Opel Ast- rát is megcsodálhattak a nézők. Az egyik, a Koch-Hoffer ralipá­ros bajnok autója volt, a másik egyelőre csupán bemutatott mintapéldányként lehetett jelen, hiszen az Astra Kupa márkaver­seny első fordulójára csak má­jusban kerül sor. A szentgott­hárdi gyár kimondottan a szol­noki kiállításra készítette el a prototípust. Topor Kálmán jól megszokott Audiját hozta el a Tisza partjára, mely kategóriá­jának élmezőnyébe tartozik, akárcsak Dudás „Kokó” Nis­san Sunny GTI-je. Tulajdonosai szerint többre képes, mint amit eddig ki tudtak hozni belőle. Igaz, 1993 csak az ismerkedés éve volt, a valódi tudása szerinti eredményt idén kellene produ­kálni. Sokan vették körül a szolnoki Orosz Sándor-Sza- niszló Imre páros Opel Kadett GSI-jét is, mely tavaly kategó­riájában a ralisok közt harma­dik, a pályaversenyek alapján az első helyen végzett. Erre az esztendőre jelentősebb változta­tást nem terveztek az Investa versenyzői, csupán az elhaszná­lódott váltót cserélték egy újabbra. Kesjár János Fordja a kisebb kategóriájú kocsikat képviselte, a Fiesta 150 lóereje azonban így is elismerésre méltó. A Forma-l-es autókra kísértetiesen hasonlító és azok mintájára épült Richter Ernő Opel Lotusa, ám egy kategóriá­val kisebb kivitelben. Szolnok, 100. n„ v.: Farkas, Mustos Sz. MÁV MTE: SZAVER- CSENKO 23/3, Tóth 8, KRASZNAI 24/6, Gailouma 7/3, CZEGLÉDI 13. Csere: Telepovszki 4, Szalai 3, Lőcsei 2, Posta, Cseh. Megbízott edző: Tóth Zoltán. TFSE: BÍRÓ 10, Maracskó 14/9, KLUCSIK 9, Szakáll 6, Kovács 9. Csere: Nagy 3/3, Kollár 6, Baráth. Edző: dr. Bácsalmási László. A rájátszás utolsó fordulójá­nak óriási tétje volt a MÁV MTE számára: amennyiben si­kerül legyőzni a TFSE együtte­sét, és a Szeged kikap az Ikarus­tól, úgy a szolnoki csapat az A-csoportba kerül. Ellenkező esetben a helyosztók idegtépő találkozói várnak a piros-ké­kekre. Ráadáasul Szalay mester helyett megbízott edző, Tóth Zoltán ült a kispadon, aki ugyan sokszorosan bizonyított már a kosárlabdasportban, a Véső ut­cai lányokkal azonban számára talán szokatlanabb feladatokkal nézett szembe. Eleinte nemigen látszott a két együttes között lévő tudásbeli különbség, fel­váltva estek a kosarak. Öt perc elteltével azután megrázták ma­gukat a hazaiak, és a különösen jó napot kifogó Czeglédi és Szavercsenko vezérletével je­lentős előnyre tettek szert. Krasznai is egyre jobban bele­lendült, közelről és távolról egyaránt biztos kézzel szórta a kosarakat, így a szünetre már 11 pontnyira nőtt a különbség. A folytatásban a jó védekezés és a pontos dobások eredmé­nyeképpen még jobban meglé­pett a Szolnok, attól kezdve már nem volt kérdéses a győztes ki­léte. Az utolsó percekben a ki­egészítő játékosok is lehetősé­get kaptak a bizonyításra, akik nem vallottak szégyent. Még­sem „sétált” még be a MÁV MTE az A-csoportba, hiszen a Szeged győzni tudott az Ikarus otthonában, így további küz­delmek várnak a szolnokiakra. Férfi kosárlabda NB I. k y­Vízilabda OB I. Autós unikumok A MAMSZ-elnök Neményi elégedett volt a látvánnyal A bajnoki rajtok közeled­tével egyre több pletyka kel szárnyra. Néhányan csupán ábrándjaikat próbálják kész tényként elkönyveltetni, de mások valóban új versenyau­tóval várják az első futamot. Oda kell figyelni a félinfor­mációkra, mert könnyen va­lóra válhatnak. íme néhány a „felcsípett” fülesekből. Állítólag Toporék lemond­tak arról, hogy Szigetvári Es- cortját kibéreljék az idei rali­szezonra, ám a hírek szerint a többszörös magyar bajnok rendkívül kedvezményes áron felajánlotta a Cosworthot ba­rátjának, a szolnoki Gáspár Istvánnak. Kövesdán BMW-jét a hírek szerint sike­rült ismét A-csoportos álla­potba hozni, míg Cserkúti Jó­zsef bajnok autóját Bertalan Zsolt szemelte ki magának. Nem kell azonban félteni a népszerű Öcsit, nem marad ki az 1994-es bajnokságból sem. Igaz, vadonatúj BMW-vel kezdi az évadot. Czeglédi (10) fénykorát idézően játszott Jobb játékkal is volt már vereség Sz. Olajbányász-Soproni Ászok KC 101-91 (52-47) Varga és Ivkovics rajtol a labdára, a háttérben Lekarauskas és Molnár Cs, (14) már lekésett az akcióról (Fotó: Barna) Csak a harmadik negyedben Bp. Spartacus-TRIBU-Elektrosoft SE 11-12(4-3,3-2,1-4,3-3) Szolnok, 2600 n. V.: Berki, dr. Valovics. Szolnok: ALEXE (18/6), HOSSZÚ (16/12), Tóth A. (12/6), Góbi (14), Ivkovics (27). Cs.: Mérész (2), Knézy (6/6), Varga (1), Takács (5/3). Edző: Rasid Abeljanov. Sopron: Turcsán (15/6), Sterbenz T. (12/6), Molnár Cs. (9/3), KARADZSICS (24/6), LEKARAUSKAS (15). Cs.: SZLÁVIK (13/9), Molnár L. (3), Kotlik (-). Edző: Ster­benz László. Az eredmény alakulása: 3. p.: 8-9, 8. p.: 27-18, 12. p.: 29-27, 17. p.: 44-39, 26. p.: 70-62, 32. p.: 76-72, 35. p.: 87-77. Kipontozódott: Molnár Cs. (31. p.), Ivkovics (35. p.). Simának indult a találkozó, hiszen Ivkovics jó szokásához híven szorgalmasan rakta a ko­sarat, ám a kezdeti nekimozdu- lás után érthetetlen módon le­blokkolt a szolnoki gárda. A csereként beállt Hosszú két hármasa után Tóth A. biztos kezű dupláira Turcsán és Ster­benz T. adott választ, Alexe tá­voli tempóját Karadzsics pró­bálta közömbösíteni. Megtálto­sodott az Ászok, és a félidő de­rekára először felzárkózott, s még a vezetést is átvette néhány pillanatra a hazai publikum élénk nemtetszésétől kísérve. Knézy két triplájával csaknem „bűnbocsánatot” nyert az Olaj­bányász, Ivkovics pedig szinte feledtette a hullámvölgyekkel tarkított játékot, ám jött Szlávik, és ügyes megoldásaival, vala­mint távoli tempóival bosszan­totta tovább a Tisza-partiakat. Szünet után a kispadra szo­rult Knézyt követelte a közön­ség, de Abeljanov mester más­ként gondolta, miközben Alexe és Ivkovics, míg a másik olda­lon Turcsán jeleskedett legin­kább. A 30. perctől egyre többet kerültek középpontba a játékve­zetők, de attól sem lett jobb a színvonal, mindenesetre a kosa­rasok lehiggadtak. Ivkovics ki­pontozódása sem törte meg a szakaszosan magára talált Olaj­bányász gárdáját, és végül az öregek, Hosszú, Tóth A. és az irányító Alexe játékának kö­szönhetően győzelmet köny­velhetett el. Nekiesett egymásnak a két együttes, anélkül, hogy külö­nösebb gondot fordítottak volna a védekezésre. A szol­nokiak nem tudtak tartósan magabiztos előnyre szert tenni, mintha nem találták volna egymást a hazai játéko­sok. Talán a sűrű cserék mi­att? A második félidőben sem változott a helyzet, a védőle­pattanók szerzésében ugyan javult az Olaj, de a középtá­voli és közeli kísérletek, vala­mint az indokolatlan szabály­talanságok a sörösök pozíció­ját erősítették. Százegy pontot dobni azonban bármilyen bajnokságban dicséretes do­log, ezért az egyértelmű elma­rasztalás nem jogos. Budapest, Kőér u„ 200 n„ v.: Erdős, Marjay Spartacus: VINCZE-OF- NER 4, Nagy G. 2, Kuron 1, Juhász, Kiss I. 1, Csányi. Csere: Major, BALLI 3, De- rekas, Tóth Á.. Szabó. Edző: Gerendás Lajos. Szolnok: Sűrű - Pintér Z. 1, VARGYAS 4, Mohi 2, Lukács 1, TÓTH CS.. Kiss A. 1, Cseh. Magyar 1, Nagy T. 2, Bodrogi (kapus). Edző: Wolf Péter. Gól emberelőhvből: 6/4, ill. 10/6. Gól négvméteresből: 4/3, ill. 0. A mérkőzés előtt nem ígér­kezett túl nagy falatnak az Elektrosoft számára a tabella hátsó régióiban, mindössze egy ponttal szerénykedő Spartacus. Könnyű meccsre számíthattak a szolnokiak amiatt is, hogy ősz­szel a Damjanich uszodában 18-3-ra gázolták le a fővárosia­kat. Talán az említettek miatt mintha nem vették volna eléggé komolyan ellenfelüket, és két negyed előnyt adtak számukra. A Spartacus, látva a vendégek sebezhetőségét, vérszemet ka­pott, és Ofner, valamint Balli vezérletével kétgólos előnyre tett szert a második játékrész végére. Bizonyára használt a szolno­kiaknak Wolf mester szünetbeli fejmosása, mert a harmadik ne­gyedben már egy egészen más Elektrosoft küzdött a medencé­ben, amely a valódi játéktudását adta. Vargyas és Tóth Csaba vitte ekkor hátán a kék sapkás együttest, és a vendégek a két­gólos hátrányt egygólos előnyre váltották a negyed végét jelző sípszóig. A befejező játékrész­ben azután már nem engedte ki­csúszni kezéből a mérkőzést a Tisza-parti gárda. A szerény játéktudással ren­delkező, ám jó napot kifogó és némi játékvezetői segédletet sem nélkülöző Bp. Spartacus el­leni győzelmét kizárólag küz­deni tudásának köszönheti a vendégcsapat. Urban

Next

/
Thumbnails
Contents