Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-31 / 76. szám

4 1994. március 31., csütörtök ® A szerkesztőség postájából ^ Köszönet a segítőkész buszvezetőnek Aki a mikrofont használja! Ezt a levelet a Jászkun Volán Rt. igazgatójának küldték, köz­vetett módon jutott el szerkesz­tőségünkhöz. Örülünk neki, hi­szen a köszönő soroknak is eb­ben a rovatban a helyük, ahol az utóbbi időben számtalan, az utazással kapcsolatos, olykor egy-egy buszvezetőt, ellenőrt elmarasztaló esetet tártunk - ol­vasóink tollából - a nyilvános­ság elé. S jó, ha a problémák mellett a kellemes jelenségekre is felfigyelünk, a példa értékű emberi magatartás mellett sem megyünk el szótlanul. Ennyi bevezető után íme a levél: Tisztelt Igazgató Úr! Kérem, tolmácsolja köszönetemet an­nak a gépkocsivezető úrnak, aki március 27-én a szolnoki 24-es járaton teljesített szolgálatot. Ugyanis a Sarló utcai megálló­ban, ahol a kocsiban ülő uno­kámmal várakoztam, kilépett a vezetőfülkéből, és felsegítette a babát. Ilyen is van! (A rsz.: CLU 804.) A buszvezető segí­tőkészsége nagyon jólesett, s megjegyzem, már máskor is szerettem volna tudtukra adni, ő az, aki haszálja a mikrofont, tá­jékoztat a megállóhelyekről, ami ugyancsak a kellemes uta­zásunkhoz tartozik. Túri Lászlóné Mammográfiai vizsgálatra várakozva Nem szokásom levéllel ost­romolni az újságokat, de most úgy érzem, a velem történt eset szóra érdemes, helye van a nyilvánosság előtt: Az idén január végén mell­panasszal kerestem meg a He- tényi Géza Kórház Baross úti onkológiai szakrendelését. Feb­ruár 3-ra szóló beutalót kaptam a kórház röntgenosztályára - mammográfiai vizsgálatra. A megadott időpontban sajnálattal közölték velem, hogy a készü­lék elromlott, mellesleg Szol­nok megyében ez az egyetlen speciális gép áll a vizsgálatra várók rendelkezésére, ezért várni kell. Március elejéig he­tente azt a választ kaptam tele­fonon, hogy a gép még mindig rossz, várjak türelemmel. Aztán az Új Néplap hasábjain, már­cius 11-én megjelent egy hirde­tés, miszerint emlőrákszűrést végeznek az említett kórház röntgenosztályán - magánren­delésen. Kíváncsiságtól hajtva, s mert a problémáim miatt is roppant ideges voltam, felkeres­tem őket, ahol mintegy 25 per­cen belül megnyugtató lelet ke­rült a kezembe - potom 1.200 forintért. A papíron a vizsgálat „iránya”: mammográfia. Ezek után a kisördög motoszkált bennem, és néhány nap múlva felhívtam a röntgenosztályt, hogy vajon megjavították-e már a mammográfkészüléket. A vá­lasz: még mindig rossz, és a to­vábbi türelmemet kérték. A kérdésem most már annyi: hogyan röntgenezhettek meg vele március 12-én, ha csak egy van belőle? Netán félrevezet­tek? Uram bocsá’, amire gon­dolni se merek: lehetséges, hogy betegkártyára nem, pén­zért működik a gép? Megvallom őszintén, ha nem féltem volna annyira, s nem akartam volna minél előbb pon­tosan, tisztán látni az egészségi állapotomat illetően, ma is sor­ban állnék. Most azonban a mögöttem várakozókat sajná­lom, meg aztán a mai világban 1.200 forint nem kis pénz - még ha az egészségünkről meg is nyugtatnak érte. (Levélírónk nevét kérésére nem közöljük, pontos címével a szerkesztősé­günkben marad.) Olvasónk észrevételére vár­juk az érintettek válaszát, amit e rovatunkban közre­adunk. Küldjön egy képet! A jászladányi iskola udvarán Ez a kép a jászladányi Hősök terén lévő iskola udvarán ké­szült - a háború utáni első nyolcadikosok ballagásán, 1949-ben. Az idén már a 45. osztálytalálkozóra készülünk, és ezúton is ké­rem, akik nem voltak az előzőn, a negyvenediken, adjanak élet­jelet, közöljék velem a címüket. A kép jobb oldalán, a 3. sorban vagyok - fekete kabátban, kihajtva a fehér ing gallérja. Cseh István - Jászladány (Rákóczi út 35.) A Törökszentmiklósi Fáklya csapata Ez a kép 1959-ben készült, amikor a Törökszentmiklósi Fák­lya csapata megyei bajnokságot nyert. Az álló sorban: Rátfai József edző (jobbról balra), Szakái, Muszka, Búzás, Deák, Karakas, Szecsei, Kriston, Ráczi, Ceglédi, Haik, Kiss. A kép­ről hiányzik Zsigmond Ferenc intéző, aki igen lelkes sportem­ber volt. Sajnos korán elhunyt. Rátfai József ny. sportvezető Folyosóról lopták el a kerékpárt Fájdalom, mozgássérült asszonyé volt mmm Bem tábornokot sem képzeljük kétméteres óriásnak Kicsi „nagyemberek”? Mindenki a saját bőrén érez­heti, milyen nehéz helyzetben az ország, hogy egyre többen kerülnek az elszegényedettek közé. Sok a munkanélküli, de sajnos köztük akadnak olyanok is, akiket ez egy cseppet sem zavar, akik a begyűjtött, össze- kunyerált segélyen csak úgy „elvannak”. Ezt azért írom, mert én pl. gyerekkori betegsé­gemből eredően mozgáskorlá­tozott vagyok, ma rokkant- nyugdíjas, de rossz egészségi állapotomban is keresem a lehe­tőségét, milyen munkával pó­tolhatnám a kis nyugdíjamat. Ezen fáradoztam március 23-án 18 órakor is, amikor a kengyeli régi általános iskolába mentem meghallgatni egy tájékoztatót. Az iskola folyosóján az asztal­hoz zártam a kerékpáromat, de ez semmit sem jelentett, mert mire véget ért az előadás, a hűlt helyét találtam. Elszomorító, hogy a gátlásta­lan emberekkel szemben szinte tehetetlenek vagyunk. Nincs egy éve, hogy az összespórolga- tott pénzemből meg tudtam venni a 26-os kerékpárt. Szé- gyellje magát, aki képes volt egy mozgáskorlátozott asszony­tól ellopni azt a segédeszközt, ami nélkül nagyon nehezen lé­tezik. Ugyanis egyáltalán nem bírok cipekedni, ezenkívül a gyalogolás is nagyon nehe­zemre esik. Remélem, hogy a soraimat olvasva - ha egyáltalán olvas újságot -, megmozdul a tolvaj lelkiismerete, s visszajuttatja a kerékpáromat. (Olvasónk neve, címe a szerkesztőségben.) Köszönet a támogatóknak Ezúton is köszönöm azoknak a cégeknek, melyek lehetővé tették, hogy tanulóink eljuthassanak a Tátrába. A sítáborok eredményessé­gét bizonyítja, hogy Szolnok város első síbajnokságáról arany­éremmel térhettünk haza. Támogatóink: a Produker Kft., a Spect­rum Kft., Kálmán Ferenc - műszaki kereskedő, a Papír Kalmár Kft. és az MSZP. - A Herman Ottó Általános Iskola diákjai nevében: Marik Tamás - tanár A szeretet, a megértés napja volt Találkozás - 25 év után A jászfelsőszentgyörgyi álta­lános iskolában tanítottam 27 évig, jelenleg nyugdíjas va­gyok. A közelmúltban megke­resett az egyik kedves tanítvá­nyom, aki szóban és levélben az 1968-ban ballagó diákok 25 éves találkozójára hívott. A jeles esemény napján az emeletes iskolában gyülekez­tünk, majd rendhagyó osztály- főnöki órát tartottunk. Előttünk állt a régi osztály, s az arcokon látszott, mindannyiukban fel- idéződött az emlék. Mi, taná­rok, négyen ültünk a katedrán: Molnár Sándorné igazgatónő, aki ma is tanít, a nyugdíjasok közül pedig Szoleczky Ist­vánná, Szoleczky István és Kiss D. Gézáné. Drága osztály- főnökük, Kaszab Sándor - mindenki tanár bácsija - sajnos már nem lehetetett közöttünk, elköltözött az élők sorából. (Az osztálykoszorún elhelyezett gyertyát meggyújtva, egyperces néma felállással emlékeztünk rá.) A megemlékezés, az ünnepi köszöntő szavak után a volt ta­nítványaink mondták el, az álta­lános iskola befejezése után hol folytatták tanulmányaikat, mi­lyen végzettséget szereztek, ho­gyan alakult a családi életük stb. Kiderült, tanítványaink kö­zül sokan érettségiztek, s mind­annyiuknak szakma van a kezé­ben; szép otthonuk, lakásuk van, mire büszkék, és abban reménykednek, hogy gyermeke­iket békés körülmények között nevelhetik. Megható volt, amikor virág­csokrokkal köszöntöttek ben­nünket. Ezt követően az „osz­tály” felszabadult beszélgetés közepette emlékezett a sok-sok együtt töltött időre, a kirándu­lásra, táborozásra, az apró-na- gyobb csínytevésre, amit elkö­vettek stb. Vidám beszélgetés közepette vonultunk az étkez­débe, ahol gyönyörűen megterí­tett asztal várt ránk, s e helyen mindenki kötetlenül beszélge­tett egymással - felidézve a múltat, ami az idő távlatából megszépült. Mindenki szeretet­tel, megértéssel fordult társá­hoz, s egymás előtt őszintén ki­tárulkoztunk. Tanártársaim ne­vében is büszkén mondhatom: nem hiába éltünk, dolgoztunk tanítványainkért. Úgy éreztük, ez a nap a szeretet, a megértés napja volt, hogy a kis falvak éle­tében az ilyen kis közösségek - a derékhad! - lehetnek az össze­tartó erő. Ők azok, akik még sokat tehetnek a szüléikért, gyermekeikért, a jövendő nem­zedékért, a társadalomért. Kiss D. Gézáné - ny. tanárnő Jászfelsőszentgyörgy Gyermekeinkért A szolnoki Belvárosi Általá­nos Iskola (volt Kohói úti) már­cius 17-én a Tisza Szállóban rendezte meg a „Gyermekün­kért - Iskolánkért” Álapítvány második bálját. A bál fővédnöke dr. Boros Lajos, a megyei közgyűlés el­nöke volt, s az eseményen részt vett Petronvák László, Halász István országgyűlési képviselő, továbbá Marton Ferenc, Ig- nácz Ervin és Boros Gyula vál­lalkozó, segítőink. A rendezvény bevételéből az iskola tanulói részére a Heves megyei Bátor községben (Eger­től 10 percre) lévő 1400 négy­szögöles telkünkön olyan épüle­tet szeretnénk létesíteni, ami er­dei iskola működtetésére, vala­mint táborozásra is alkalmas. Ezenkívül az alapítványból le­hetőségünk nyílt a tanulók szo­ciális támogatására, a sportélet­hez szükséges feltételek megte­remtésére. A szép számmal megjelent szülőknek, vendégeknek az is­kola tanulói kánkán tánccal kedveskedtek, s a műsorban fel­léptek: Tombor Zoltán, Kis Judit énekesek, Vígh Berna­dette, László Imola és Gábor Attila táncosok. Az iskola vezetősége, kollek­tívája nevében az Űj Néplap nyilvánosságán keresztül is kö­szönetét mondunk a kedves szü­lők és vendégeink támogatásá­ért. Szrapkó Emília - nevelő Bevallom, némi megdöbbe­néssel olvastam a március 22-i „Keddi jegyzetet”, s a követ­kező gondolatokat ébresztette bennem. Abban igaza van a szerzőnek, hogy a műkincsrongálók ér­telmi szintje, intelligenciája igencsak a negatív tartomány­ban csapong, ám megrökönyö­désem a következőkből adódott. A jegyzet egyik mondatában ta­lálható: „S jöttek az újromantikusok, a történelmileg, de testi való­jukban is kicsi „nagyemberek”. A Leninek, Sztálinok, Hitlerek, Rákosik, akik hol hétméteresek, hol csak kétszeresek, három­szorosak.” Na már most, nem fér a fejembe, hogy érti a szerző a „történelmileg is kicsi” jel­zőt. Ahhoz nem fér kétség, hogy Lenin, Hitler és Rákosi - testi adottságukat nézve - nem volt gigászi, de Sztálin köztudottan jól megtermett grúz férfi volt. És talán nem többszöröse-e va­lódi méreteinek pl. a Damja­nich- vagy az oly legendássá vált Bem-szobor? Ám ezt senki sem veti fel, hiszen mindenki természetesnek tartja, s az elő­zőekben említett Bem apót sem képzelem kétméteres óriásnak - a róla készült korabei festmé­nyek és képek alapján. De az a lényeg: miként lehet kétségbe vonni ezen személyek köztudot­tan nagy történelmi szerepét? Talán nem Lenin volt a kulcs­fontosságú személye az októ­beri forradalomnak? Talán nem az ő tanait akarták megvalósí­tani egész Kelet-Európábán? Sajnos sikertelenül. Egyébként az a véleményem, Lenint nem volna szabad a má­sik három személlyel egy kalap alá venni. S az említett jegyzet szerzője tudhatja talán a legjob­ban, hogy Hitler, Sztálin és Rá­kosi valóban nagy diktátorok voltak, de Lenin egész életében az orosz, majd később a szovjet nép sorsának jobbításáért dol­gozott. Az más dolog, hogy ta­nai egy része utópiának bizo­nyult, de ezt nem írásai helyte­lensége, hanem a mai embe­riség felkészületlensége ered­ményezte. Egy országban - ezen művek szerint - nem egyeztethető ösz- sze egymással a két véglet: az éhezés és a nyomor a hatalmas gazdagsággal. Végül a Kossuth-szoborral kapcsolatban megemlítem, hogy a művészetben jártas is­merőseim is Kossuth-gyalázat- nak nevezték az „alkotást”, mi­vel a nagy hazafi személye és alakja mindig is az erőt szimbo­lizálta. Remélem, ettől a példától el­tekintve, azt is fogja szimboli­zálni, mert eme szoborra nézve, az embernek a hazafias, nem­zeti érzése nemhogy fellángol, inkább lelohad. B. K. Szolnok Víz- és csatornadíjak - a számok tükrében Az Új Néplap március 22-i számában megjelent, „Megyénk szennyvíztisztító művekben szegény” című cikkel kapcso­latban néhány kérdés merült fel bennem, s az adatok tükrében talán mások tiltakozását is ki­váltotta. Először is: mi indokolja, hogy a fővárosban lakókhoz képest mi jóval több víz- és csa­tornadíját fizetünk? Mint tud­juk, 1993. szeptember 30-án a vízdíj 38,20 Ft/m3, a csatorna­díj 22,80, október 1-jétől 46,60, illetve 26,40 Ft, majd az idén április 1-jétől (?) 56, illetve 32 forint. Ezzel szemben Budapesten az idén márciusban 19.80 a víz­díj, a csatornadíj 17 Ft. Április elsejétől emelik 24.60-ra, illetve 20 Ft-ra. És a tévében elhang­zott tájékoztatás szerint, a bu­dapesti kertes házaknál - a lo­csolásra való tekintettel - a csa­tornadíját a nyári hónapokban várhatóan csökkentik. Szolnokon tehát fél év eltel­tével a vízdíjat 17.80 Ft-tal, a csatornadíját pedig 9.20 Ft-tal növelnék köbméterenként. A számok alapján úgy vélem, indokolt az ajánlatot tevő rész­vénytársaság és a jóváhagyó szervek képviselőinek erre vo­natkozó magyarázata. S vajon érvényben van-e a céltámoga­tásra vonatkozó költségvetési törvény, az 1/1992. (I. 6.) KHVM rendelet? Végezetül talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha a kertes házakban lakók nevében is ké­rem, hogy a csatornadíjból a nyári hónapokban - ahogyan ezt a fővárosban teszik - adja­nak némi engedményt. Tóth András - nyugdíjas Szolnok Majd csak szemet szúr az ízléstelenség Az Axis Kft. képünkön látható tábláját engedély nélkül tették ki, s ezért bizony „törvény szabta büntetést” róttak ki rájuk. Azóta a tábla melletti zászlórúdba dugott, jókora plajbász figyelmeztet arra, hogy első az adminisztráció - a városkép tizedrangú. Jól példázza ezt a másik fotónkon látható hirdetőtábla, ami a vasútállomás előtt csúfítja a szolnoki látképet. Úgy tűnik, ez nem izgatja a közterü­let-felügyelőket, pedig egy-egy ilyen tábla bekerülési költsége an­nak idején több volt egy Trabant áránál. Sajnos, ütött-kopott, hiányos feliratú vagy helyesírási hibáktól hemzsegő cégtáblát sok helyen láthatunk: elég megállni a Jólét ABC melletti autóalkatrész-kereskedésnél vagy a régi halászcsár­dából alakult diszkó előtt. Soroljuk tovább? Felesleges, majd csak szemet szúr előbb-utóbb az ízléstelenség is. - S. B. ­Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
Thumbnails
Contents