Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-24 / 70. szám
4 1994. március 24., csütörtök ® A szerkesztőség postájából ^ „Legszívesebben már lemondanék a tejtermelésről.. Ha olyan jó a piacuk, miért kell várni a tejpénzre? Tehéntartó, tejtermelő vagyok, és örömömre vagy bánatomra, az utóbbi időben több tájékoztatást, információt olvastam az Új Néplapban, ami közvetve vagy közvetlenül is érint bennünket. Legutóbb „A Szol- noktej Rt. elsősorban a megyét szolgálja” című írás keltette fel az érdeklődésemet, ami március 17-én jelent meg. Az említett részvénytársaság vezérigazgatója ebben egyebek mellett azt írta: a nehéz időkben is talpon bírtak maradni, termékeik kiváló minősítést kaptak, jó a piacuk; hogy azért él ma a Szolnoktej Rt., mert naponta 10 millió forintot árul, többek között a fővárosi piacon havi 100 milliót. A sikereiknek, eredményeiknek csak örülni lehet, de felmerül bennem a kérdés: ha ilyen jól állnak, miért kell nekünk, a sok munkával, nehézséggel küszködő termelőknek hosszú ideig vámunk a leadott tej árára? Most csupán a saját nevemben szólok, amikor azt írom, hogy az idei januári tejpénzt március 8-án még nem kaptam meg, holott úgy vélem, már a februárban leadott tej árát is jogosan várhattam volna. Kamat nélkül használják a pénzünket - függetlenül attól, hol akadt el -, míg mi, ha az OTP-nél'vagy bárhol nem egyenlítjük ki a havi tartozásunkat, mindjárt pótdíjat fizetünk. Nem beszélve arról, hogy a termelőknek literenként 20-21 forintot fizetnek a tejért, a boltokban pedig 42 forintért árulják. Mások vajon mit szólnának ahhoz, ha a munkájukért két-három hónaponként kapnának fizetést? Mindössze ennyit kívántam az említett írásra elmondani, mint e lap régi olvasója. Id. Pásztor Jánosné Rákócziújfalu Küldjön egy képet! Szeretettel gondolok a kis boltban töltött 9 évre Kereskedőtanulóként, később mint segéd dolgoztam - 1931-től 1940-ig - özv. Szeghalmy Jánosné üzletében, Kunmadarason. Ezen a felvételen a főnöknők között, középen vagyok, szélen pedig Gordos Miklós, akkori tanuló látható. Sokat gondolok a régi időkre, és mindig szeretettel emlékszem vissza a kis boltban eltöltött 9 évre. Lovas Ferenc - Kunmadaras „Nem akarok ünneprontó lenni” Amikor a kisördög piszkálja az embert... Miniszterelnökünk március 15-i, ünnepi szavait hallgatva, hogy „megmaradni magyarnak, felvirágoztatni ezt a szűkre szabott hazát!”, betegágyamból csoszogtam a Noé korabeli írógépemhez, hogy válaszként pe- tyegjem a szívemből jövő szavakat. Mert igaza van a miniszterelnöknek. Mi Trianonban sem adtuk el hazánk kétharmadát, azt a nagyhatalmak vették el tőlünk. Egyharmadát azóta őrizgetjük, aztán arra is rádöbbentünk, csak úgy tudunk tíz-húsz millió forint végkielégítést adni az állami gyárak, vállalatok, a kényelmes karosszékből felállni kényszerült vezérigazgatóknak, ha a tizenkét cukorgyárból kilencet eladunk (nagyobb részben külföldieknek); ha erre a sorsra juttatunk PB-gáztöltő állomásokat, konzervgyárakat, szénsavtöltőket, húsüzemeket, bankokat, egyéb létesítményeket, az ezer milliárdért kibocsátott államkötvény jó részét és még sorolhatnám. A „rossz nyelvek” azt suttogják, hogy - a föld kivételével - már eladtuk országos vagyonunk felét. Hogy ez mennyire igaz, nem tudhatom. Azt azonban bizonyosan tudom, hogy a vérrel, verejtékkel annyiszor öntözött magyar termőföldet csak azért nem adjuk el idegeneknek, mert jelenleg olyan alacsony az ára, hogy bagóra sem lenne elgendő. De ha kialakul a piaci ár, akkor jöhetnek a külföldi vevők, hozhatják a nemes valutáikat!? Akkor tudunk majd igazán szép summákat osztogatni a vezérigazgatóknak, a bársonyszékből a parlamenti padokból kikényszerült képviselőknek? Kitehetünk még az utcára másik millió dolgozót, kisembert? A beáramló tőkéből futja majd a napi húsz deka kenyérre, fél liter tejre ... A bennem lakó kisördög most nagyra felfújta magát: szorongatja a torkomat, tüzes villájával szurkálva ösztönöz, hogy kérdezzem meg a miniszterelnök urat, hogy hol volt akkor, amikor elkezdték hazánk kiárusítását? De ellenállok, nem akarok ünneprontó lenni... Id. Kanta Gyula Berekfürdő Síppal, dobbal, nádi hegedűvel A kis együttesből a jövő nagy zenekara lehet Az óvodákban éppúgy zajlik a tavaszi báli szezon, mint bárhol a megyében - azzal a különbséggel, hogy ők a legbájosabbak. A jászjákóhalmi Fő úti és Vas Gereben utcai óvodások is kedves műsorral, tánccal mutatkoztak be a napokban. Hiába, időben kell elkezdeni! A képen az utóbb említett óvoda zenekara látható - „síppal dobbal, nádi hegedűvel...” (Fotó: F. I.) A garázs már nem számít? Egy gyűlés margójára Közös lónak túrós a háta! - tartja a mondás, amihez hozzáteszem, hogy ha pénzről van szó, a magyar ember nem ismer irgalmat. Ezt tapasztalhattuk a szolnoki garázstulajdonosoknak tartott gyűlésen, ahol a Garázsépítő és -fenntartó Szövetkezet beszámolt a múlt évi pénzügyi helyzetről, az idei tervekről. Megtudhattuk, hogy összesen 1800 garázs tartozik hozzájuk (ebből a Ceglédi úton 220), a felújítási alap 1 500 000 forint. Heves vita alakult ki amiatt, hogy a szövekezet mire használja a felújítási alapra befizetett pénzt. Ugyanis eddig nálunk nem tataroztak, a garázsok beáznak, rossz a lefolyócsa- toma, az ajtók eldeformálódtak stb. Kiderült, hogy a garázsonként évente 500 forintos szövetkezeti tagdíj kétfelé oszlik: 400 a szövetkezet fenntartására, 100 Ft a felújításra. No itt a baj! A pénz nagyobb része a szövetkezet fenntartására, s nem a garázsok állagának megóvására megy el. Bevallom őszintén, elmaradtam az éves tagsági díjjal, és büntetésként plusz 75 fórint késedelmi kamatot fizettem ... Szerintük ezzel el van intézve minden, miközben a garázs ázik. Minden jel arra mutat, hogy itt a garázs már régen nem számít. S akiben felmerül a kérdés, hogy lehet kilépni, az a válasz: semmi akadálya, de akkor az illetőnek bérleményi díjat kell fizetnie. Szerintem még az is megoldás lehet, hogy eladjuk a •garázst, aztán a mintalakótelepünkre, ami angol stílusban épült - előkertekkel - engedély nélkül otromba garázst építünk, ahogy mások már megtehették. Végezetül elhangzott, hogy a szövetkezet miért nem veszi fel a kapcsolatot az önkormányzattal, hiszen az utak gödrösek, rosszak, mindenütt áll a víz, mivel a csapadékvíz-elnyelőt az út legmagasabb pontjára tették! Természetesen fél Szolnok itt parkol: a garázsok előtt, mögött, keresztben-hosszában. Mert hál’ istennek a lengyel piac is itt van ... Szóval sok a panasz, de a jót is vegyük észre, ezért még szólok arról, hogy a polgármesteri hivatal, a kommunális üzem dolgozói becsületesen, szépen rendbe tették a garázsok mögötti árkot, területet. Köszönet érte. Egyben a 3. számú választókerület képviselőjelöltjének szíves figyelmébe ajánlom a környéket, ahol rosszak az utak, hiányos a közvilágítás, sok a betörés. Kérem, ne ígérjen, tegyen! Katona Mihály Levelekből Hegyi Józsefné (Bencsik Ilona) szolnoki olvasónk kérésére közöljük, hogy a március 14-i lapunkban megjelent, „Nagykörűben csodálatos az idősek otthona” című olvasói levelet nem ő írta, valaki a nevében küldte hozzánk a köszönő sorokat. * Pórtelekről Kohári Istvánná ezúton mond köszönetét dr. Szeleczki Rózának, a jászberényi tüdőgondozó orvosának, aki évek óta tartó, odaadó munkával nyújt segítséget beteg férjének. A jászberényi mentőállomáson március 9-én szolgálatot teljesítő dolgozók intézkedéséért is hálás köszönetét fejezi ki, férje közreműködésükkel gyorsan orvosi ellátásban részesülhetett. * Papp Annamária beseny- szögi kislány, aki 5 évvel ezelőtt szívműtéten esett át, kevés térítés ellenében egy kerékpárt szeretne venni. Mint írja, szülei elváltak, édesanyja a havi jövedelméből sajnos nem tud új biciklit vásárolni. (A kislány címe szerkesztőségünkben.) * Az egykilós kenyér nem mindig annyi! - írja többek kö- sorokban zött levelében Németh Lász- lóné tiszaburai olvasónk. Ugyanis otthon többször lemérte már, s kiderült, hogy csupán 80-90 dekát nyom. Kéri a pékségeket, az ellenőröket, hogy legalább a mindennapi kenyerünk súlyára figyeljenek oda jobban. Ne engedjék, hogy ily módon is megkárosítsák a gyanútlan vásárlókat. * Szinte csoda, hogy Palla Istvánná pénztárcája, amit a szolnoki lengyel piacon veszített el a napokban - benne 10 ezer forinttal - meglett. Csajkovich Károlyné talált rá, s leadta a piac irodájában. Gazdáját - a pénztárcában lévő nyugdíjszelvény alapján - hangosbemondón értesítették, aki ezúton is köszönetét mond a becsületes megtalálónak, valamint az iroda vezetőjének. * A martfűi Pótár Bóta István a szolnoki Hetényi Kórház baleseti sebészeti osztály orvosainak, nővéreinek mond köszönetét azért a lelkiismeretes gyógyításért, amiben a közelmúltban részesítették. Szalai András doktor nevét külön is kiemeli, s az osztály kollektívájának további munkájához számos sikert, jó egészséget kíván. „Egyetértek a jegyzetíróval” / Seszták Agnes szavai a „vidéki” olvasót is sértették Örülök, hogy az Új Néplap munkatársa, D. Szabó Miklós a március 12-i, szombati jegyzetében, „Képesség és vidék” cím alatt válaszolt Seszták Ágnesnek, aki a rádiós elbocsátások kapcsán különös módon minősítette az egyes kollégák és kolléganők tehetségét. (Cikke a Magyar Hírlapban jelent meg.) Nem vagyok újságíró, de Seszták Ágenes szavai engem is sértettek, amikor azt írta, hogy a rádiótól elbocsátottak között akadnak igen szerény tehetsé- gűek, akiknek a képességükből maximum egy vidéki hetilapra futná. Bántó megjegyzésével egyben azt sugallta, hogy a vidéki ember kevesebb, mint a fővárosi, hogy mi, vidéki emberek, alacsonyabb színvonallal is beérjük. Többnyire vidéki lapokat olvasok, de olykor „fővárosi” újságok közül is jó néhányat, és nem érzek - a vidéki lapok hátrányára - színvonalbeli különbséget. Egyetértek a jegyzetíróval, és az újságíróhőnek adott nyílt válaszát ezúton is köszönöm. Fridrik Pálné Tiszafüred A rabszolgamunkára azt mondom... A gépesítés mellett csökkentsék a létszámot Az egészségbiztosítási ön- kormányzat elnökével, Sándor Lászlóval készített interjúhoz (II. 11.) a következő gondolatokat fűzöm. Ebben a mondvacsinált demokráciában az egészségbiztosítási önkormányzatok tagjai is először a saját fizetésüket rendezték. Ma is ott tartunk, bármilyen veszteséges egy állami vállalat, az igazgató hiánytalanul megkaphatja a fizetést, a prémiumot. A rabszolgamunkára azt mondom Sándor úrnak, hogy nekünk úgy tűnik, az intézmény jól felszerelt, gépesített irodáiban a magas létszám maradt. A vállalatoknál, egyes vállalkozóknál valóban teljes kiszolgáltatottságban, rabszolgaként dolgoznak az emberek, és erről senki nem akar tudni. A világ halad - ahogyan Sándor úr mondta -, de mi úgy érezzük, visszafelé haladunk. Azt látjuk, hogy hazánkban három-négy év alatt jó pár milliomos, gazdag ember lett, miközben rengetegen elszegényedtek, munkanélküliként tengődnek. Ezenkívül említhetem: annyi korrupció az elmúlt évtizedekben sem volt, mint amennyi az utóbbi 3 évben. És kérdezem én: a szak- szervezetnek mi köze a pártokhoz? A szakszervezet képviselői elsősorban a dolgozók érdekeivel foglalkozzanak. Ki merem jelenteni, hogy ma az állami vállalatoknál és a vállalkozóknál dolgozó emberekkel senki nem törődik igazán. Az a véleményem, hogy a városokban lehetne egy-két függetlenített szakszervezeti fukci- onárius, akik a dolgozók érdekeit védenék, munkavédelmi, bér, túlóra stb. ügyekben tárgyalnának a munkahelyi vezetőkkel. Ugyanis ma úgy a cégek vezetői, mint a vállalkozók, egyedül az APEH-től tartanak. Tehát jó lenne, ha Sándor úrék végre a dolgozók jobb életkörülményeinek megteremtésén fáradoznának. Ma annyi mindent importálunk Nyugatról, de úgy tűnik, az igazi demokráciát képtelenek vagyunk elsajátítani. Ami pedig az Új Néplap január elsejétől életbe lépett kézbesítését illeti, arra azt mondhatom, nagyon elégedett vagyok. Reggel fél hétkor kelek, de már a postaládámban az újság. Hogy milyen korán hozhatja a kézbesítőnk, még nem tudtam kiles^ni, pedig jó szívvel megkínálnám egy kis pálinkával - ha szereti. Korábbi levelemben a jó gazdasági írásokat hiányoltam a lapból, ma már elégedett vagyok az ilyen jellegű oldalakkal, emellett szeretem, szívesen olvasom a sportélettel foglalkozó írásaikat. Simon László Jászberény Alapítványi bál a „Pletykafaluban” A szolnoki Abonyi Úti Általános Iskola március 13-án tartotta alapítványi bálját - a szépen feldíszített tornatermében. A megnyitó, a színvonalas műsor után hajnalig tartó vidámság, tánc bizonyította a jó hangulatot. A finom vacsorát Morva László főzte, a talpalávalót Szabó László (mindketten szülők) és zenekara szolgáltatta. Az eseményen több mint százan voltunk, és a szülők, nevelők ismét bebizonyították: nemes céljaink megvalósításáért, hogy a jövő nemzedéke jól felszerelt iskolában, minél magasabb szintű oktatásban találja meg a második otthonát, együtt munkálkodnak. Az iskolavezetés nevében köszönetét mondok mindazoknak, akik törekvéseinket támogatták, köztük a mindent átfogó szervezésért Huri Ferencnének, a szülői munkaközösség tagjának és Var- gáné Vígh Judit tanárnőnek. Kisné Benedek Eszter - igazgató Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
