Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-10 / 58. szám
1994. március 10., csütörtök Sport íi Férfi kosárlabda NB /., középrájátszás Javuló játékkal is nehéz mérkőzés Szolnoki Olajbányász-Falco KC 83-79 (35-36) Szolnok, 1500 n., v.: Bacs- fay, Váradi Sz. Olajbányász: Hosszú 11/3, TÓTH A. 6/3, Alexe 12/6, GÓBI 6, IVKOVICS 32. Csere: Mérész 9/3, Knézy, VARGA 7, Takács. Edző: Ra- sid Abeljanov. Falco: Stan 8, KRIVA- CSEVICS 15/3, Molnár 7, PALLAG 18/9, KÁLMÁN 16/9. Csere: BAUMGARTNER 13/9, Kertész 2, Molnár. Edző: dr. Hajnal László. Az eredmény alakulása: 3. p. 8-8, 9. p. 17-19, 18. p. 35-32, 23. p. 41-38, 31. p. 69-60, 37. p. 76-71. Kipontozódott: Varga a 39. percben. Pallag és Molnár szerzett vezetést a Falcónak, Góbi és Iv- kovics azonban fordított, mire Pallag második hármasával örvendeztette meg a maroknyi vasi tábort. A félidő feléhez közeledve is még a vendégek vezettek, majd Abeljanov időkérése, valamint a két fiatal, Takács és Mérész beállítása felélénkítette valamelyest a piros-feketéket, akik a 13. percben vették vissza a vezetést Iv- kovics tempójával. A 'következőt Mérész toldotta meg, válaszként Kálmán robogott a szolnoki gyűrűig, Stan azonban mindkét büntetőjét elhibázta, mire Kálmán hárompontossal fordított. A második félidőben Tóth A. és Ivkovics adta meg a pályaválasztók alaphangját, Stan kihagyott büntetőit Varga „torolta” meg. Pallag harmadik triplája sem törte meg az új erőre kapott Szolnokot, Tóth A. álompasszát Alexe „hintette” a gyűrűbe. Kezdte igazi arcát felfedni a hazai gárda, amitől a közönség hangulata alapvetően megváltozott. A hosszú pihenőről visz- szatért Krivacsevics kosaraival sokadszor zárkózott fel a Falco, Tóth A. hármasa és Hosszú kibirkózott pontjai után Kálmán távoli tempói hullottak be. A hajrában Baumgartner eredményessége még fokozta az izgalmakat, az utolsó percben Stan három pontra csökkentette a hátrányt, ám Alexe triplája a hazaiak győzelmét jelentette. Az Olajbányász javuló játékkal is nehéz mérkőzést vívott, mert támadásban még mindig nem volt optimálisan hatékony. Rasid Ábeljanov: - Valamicskét javult a védekezésünk, de ennek ellenére tovább sulykoljuk. A palánk alatt még kísértette játékosaimat a soproniak elleni gyenge dobóteljesítmény. Dr. Hajnal László: - Tiszta lelkiismerettel állítom: a jobb csapat veszített. Az okát azonban nem én vagyok hivatott indokolni. Befejezés előtt A tervezettnél egy nappal korábban, március 11-én pénteken délután 15 órakor kerül sor a városi sportcentrum, a városi és a megyei triatlonszövetségek által rendezett triatlon felkészítő Szolnok Kupa negyedik, befejező fordulójára. A versenyzőknek - eddig összesen 183-an indultak - 3 ezer méter futás és 400 méter úszás a teljesítendő feladat. A rajt előtt kerül sor a februári harmadik forduló eredményhirdetésére. Eredmények: újonc lányok: 1. Toldi Sarolta (Belvárosi), 2. Papp Eszter (Új- szász);^. Nagy Mariann (Belvárosi).' Újonc fiúk: 1. Kovács Gábor, 2. Hord György, 3. Szántai Sándor (mind Belvárosi). Gyermek korcsoport, lányok: 1. Molnár Enikő, 2. Buczkó Anita (mindkettő Belvárosi), 3. Abonyi Mária (Abony). Fiúk: 1. Nagy Zoltán (Újszász), 2. Szabó István (Belvárosi), 3. Bagi Péter (Belvárosi). Serdülő lányok: 1. Barna Ágnes (Belvárosi), 2. Baky Orsolya (Újszász), 3. Toldi Katalin (Rákóczi). Fiúk: 1. Balogh Gábor, 2. Barna József (mindkettő Belvárosi), 3. Pintér Gábor (Abony). Ifjúsági fiúk: 1. Lipták Tamás (Belvárosi), 2. Szántó János (Verseghy G.), 3. Major József (Abony). Junior nők: 1. Pusztai Anikó (Varga K. G.), 2. Fehér Judit (Verseghy G.). Junior fiúk: 1. Bodnár Károly (Abony), 2. Hoffer Róbert (Szolnok), 3. Battyányi Attila (Újszász), Felnőtt nők: 1. Med- veczky Edit (Abony), 2. Kollár Anikó (Újszász). Felnőtt férfiak: 1. Barta István (Újszász), 2. Bugyi László, 3. Bugyi János (mindkettő Szolnok Triatlon SE). Seniorok, 40 év felett: 1. Fehér János (Újszász), 2. Káplár Béla, 3. Moravcsik Lénárd (mindkettő Nagykáta DSE). A negyedik forduló után, kb. 17.30-kor a Damjanaich uszodában kerül sor a negyedik forduló eredményhirdetésére, valamint a négy forduló legjobb három eredménye alapján az összesített verseny díjazására. Válogatás csütörtökön Hat NB III-as labdarúgó-együttesből válogatják ki azt a 18 játékost, akik március 22-én Olaszországba utazhatnak a húsvéti tornára. Csütörtökön 11.30-kor a fővárosban az Erdért-pályán (Népfürdő utca) találkoznak a 19 esztendős válogatott keret tagjai, akik között a MÁV MTE két ifjú tehetsége, Kohári István és Erdei László, valamint a Jászberényi SE labdarúgója, Lukácsi Lóránt is megmutathatja magát Buzánszky Jenő és Dalnoki József szakvezetőknek. A két szakember válogat a harminckét futballistából, tehát alapos a „túljelentkezés”. Reméljük, megyebeli srácaink fennakadnak a szigorú rostán, és megcsodálhatják a taljánok földjét. Amelyik csapatból egynél több játékos kap helyet az utazók között, az átütemezheti bajnoki mérkőzésének időpontját. Sportiskolások a küzdőtéren Kosárlabda Szolnok'VSI-MAFC/A 46-109 (26-63) SZVSI: Magyar 2, Cziczás ■ly Tóth, Bálint 14, Mulicz 4. Csere: Kohári 9, Fajosak 9, Honhalmi, Bönhök 1, Juhász. Az OKK döntőjébe került MAFC-os fiatalok ellen esélyük sem volt az egy évvel fiatalabb szolnokiaknak. Egyedül a becsületes hozzáállás emelhető ki pozitívumként. Szolnok VSI-MAFC/B 66-86 (38-44) SZVSI: Cziczás 1113, Mulicz, Bálint 3016, Tóth 4, Magyar. Csere: Bönbök 4, Honhalmi, Juhász 4, Fajcsák 913, Kohári. Edző: Pál Szabó Sándor. A decemberi kupaselejtezőn elszenvedett vereségért alaposan visszavágtak a budapesti kosarasok, az elképzelés nélkül és rendkívül pontatlanul játszó sportiskolásoknak. Nemcsak j|i mezőnydobások nem sikerültek, de büntetőből is sokat hibáztak. Ezen a mérkőzésen egyedül Bálint teljesítménye volt elfogadható. Röplabda Csepel SC-Szolnok VSI 3:0(12, 8, 8) SZVSI: Pénzes, Szilágyi, Lovász, Bosnyák, Erdősi, Nedbalek, csere: Kardos, Ócsai. Edző: Pénzes György. Az első szettben 12:12 állásnál szerencsétlen sérülés történt, Pénzes Zoli sáncolás után az ellenfél játékosának lábára esett, melynek következtében a bokaszalagja elszakadt, hétfőn meg is műtötték. A sérülés szinte sokkolta a csapatot, s végül is becsületes küzdelemben vesztettek a listavezető ellen. Sajnálatos Su- rányi Szabolcs hiánya is, mivel vírusos influenza támadta meg szervezetét. Annyira komoly a betegsége, hogy hét végén kórházba is került. Reméljük, hogy a két nagyon tehetséges fiatal játékos minél előbb felépül, és a nyáron a strandröplabdaversenyeken már teljes intenzitással tudnak játszani. Atlétika A Dunaújvárosi Atlétikai Club serdülőversenyén vettek részt az SZVSI atlétái. A közel 400 fős létszámú versenyen jól szerepeltek a szolnoki sportiskolások. Jobb eredményeket elért versenyzők: az 1981-es fiúknál Balogh Ádám távolugrásban 1. 514 cm, 80 m-en 3. 10,12 mp; Jancsó Attila távolugrásban 2. 492 cm, 80 m-en 2. 10.09 mp; Gál Tibor 80 m-en 5. 10,69 mp. Az 1980-as fiúknál Polónyi Tamás súlylö- késben 2. 11 m 35 cm, Hortobágyi Zoltán magasugrásban 2. 160 cm, 1979-es születésű lányoknál Keskeny Tímea 60 m gátfutásban 2. 9.21 mp. Tiszafüreden bíznak a jó folytatásban Tiszafüreden mindig is beszédtémát szolgáltatott a labdarúgás. Különösen így van ez, mióta az NB III-ba küzdötték fel magukat az „aranylábúak”. Ottani jó szereplésük valóban figyelemfelkeltő volt. Olyany- nyira, hogy szaftos beszédtémát szolgáltatott a siker igazi értékét megkérdőjelező ellentábornak is: „Alig van köztük tiszafüredi. Vásároltak egy csomó ukrán és román játékost. Tiszavirág-életű lesz ez az egész...” - értékelt a publikum. Különösen felerősödött ez a kritikus hangvétel, amikor híre kelt, hogy külföldön fognak edzőtáborozni: „Nem lett volna nekik jobb itthon, csak elverik a nagy pénzeket.” A tény azonban az, hogy a romániai, Félix-fürdői edzőtáborozás költsége utazással, gyógyfürdővel, étkezéssel, szállásdíjjal együtt nem került többe, mint az ez idő tájt Tiszafüreden hasonló céllal ügyködő NB Il-es Hajdúnánásnak az étkezési költségei. Tehát ez a felkészülési állomás, ha csak az anyagi vonzatot nézzük, praktikusan hasznos volt. Ám a Félix-fürdői egy hétnek más haszna is volt, amelyről Szűcs Árpád vezető edző, aki korábban az NB I/B-s FC Bihor edzője volt Romániában, számolt be:- Hogyan került egyáltalán szóba Félix-fürdö?- Jómagam nagyváradi születésű vagyok. Tíz évig tanítottam a nagyváradi sportiskolában. Aktív labdarúgóként és edzőként is jó kapcsolatokat teremtettem a környéken. Ezt „kihasználva” jutottunk el a nagyváradtól 10 kilométerre lévő Félix-fürdőre. Természetesen figyelembe vettük az anyagi dolgokat is. A legszükségesebb vitaminokat, déligyümölcsöket, konzerveket, csokoládét stb. Magyarországról vittük magunkkal. Ám a szállás, étkezés, a helyben lévő termálvíz optimális felkészülést biztosított számunkra.- Minden szempontból?- Január 18-án kezdtük el az alapozást. Ebben az időszakban kimondottan fizikális terhelést kaptak a játékosaim, melynek maximális adagját Félix-fürdőn kapták meg. Délelőtt, délután, napi két foglalkozáson.- Volt-e hiányzó? Van-e új arc a keretben?- Sajnos azt kell mondanom, hogy elég szűkös a válogatási lehetőségem. Érzékenyen érintett bennünket, hogy egyik húzóemberünket, Kondorát visz- szavitte volt klubja, a Hajdúnánás. Kiss László mellett ő hiányzott az őszi, meghatározó emberek közül. Új arcnak Antal István és Vidra Sándor ifjúsági játékosok számítottak.- Egyéb változás a keretben?- Kapusunk, Gál Zoltán Kunhegyesre igazolt, ám Magi Béla, aki korábban Karcagon védett, újra elkezdte az edzéseket. Ezenkívül még a hátvédposzton szereplő Muliter Zoltán ment el. Óceán Julius, akit Füzesabonynak kölcsönadtunk, ismét nálunk edz. Igazolni tudomásom szerint csak egy labdarúgót sikerült: a mezőtúri Múzsái Róbert jön hozzánk.- Említette már, hogy szűkös a keret. Mire lesznek így képesek tavasszal?- Most nagyon várjuk a jó időt. Ideális körülmények között a technikai elemek, labdás foglalkozások kerültek az előtérbe, ezt kívánjuk gyakorolni. Bevallom, kicsit jól is jön nekünk, hogy az MVSC visszalépése, fúziója miatt egy hétel később kezdünk, mint vetélytársa- ink. Március 20-ra így összerázódhat a társaság. Valóban a keret inkább gyengült, mint erősödött volna, éppen ezért célunk nem lehet más, mint az 5-8. hely valamelyikének a megszerzése. Őszi jó szereplésünk is erre kötelez. Ketyeg az óra, lassan kezdődik a bajnokság. Bizonyos, hogy a március 20-i nyitányon kevés szabad hely lesz majd a füredi lelátón, mert a városban szeretik a labdarúgást. Az ukrán, román vendégjátékosok nagy többségének már beceneve is van. Az idén már az utánpótlás-nevelésre is jobban odafigyelnek, mert csak az lehet a füredi foci igazi jövője. Az egyesület nyugdíjasbérleteket bocsát ki 320 forintos egységáron, melyeket a tüzép- telepen lehet megváltani csütörtöktől szombatig. Labdarúgó OB I. nők ■■■■ Ennyi a különbség 7 László Kórház ll-Jászdózsa NFC 9-0 (3-0) Egy napon keresztül A kosárlabda egyre növekvő népszerűségét bizonyítja, hogy mostanság már egyre több középiskolában választják ezt a fajta játékszert a foci helyett. Az újszászi gimnáziumban is hasonlóképpen gondolkodhatnak, hiszen március 11-én, pénteken 14 órától 24 órás kosárderbi veszi kezdetét. A befejezés természetesen másnap délután két óra tájékában várható. Érdeklődőket és szurkolókat nagy szeretettel várnak a rendezők. Mai műsor Röplabda, női NB I.: Szolnoki Vegyiművek-BVSC. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 17.00. V.: Radvánszki, 100 n. László II.: Kötél (Tóth) - Dömök (Bekö), Bátyi, Deme, Barna, Szalma, Csapó, Mikla- sin, Deli (Süpeki -OJ, Kollár (Rujf), Süpeki K. Edző: Bolyós Róbert. Jászdózsai NFC: Juhász - Bucsus, Nagypál E., Agócs (Bo- zóki), Antal, Lantosné, Palotai (Nagy), Bodzás, Ócsai, Nagypál A., Palcsó. Edző: Bolyós Róbert. Az első játékrészben a jászdózsai lányok csak harminc percig tudtak ellenállni a hazai együttes rohamainak. Második félidőben az egyre inkább elfáradó és széteső csapatjátékot mutató vendégek akár két számjegyű vereséggel is hazatérhettek volna. Gólszerző: Süpeki K. 3, Csapó 2, Deli, Millasin, Ruff, Szalma. Jók: Süpeki K. Bátyi, Barna, Csapó, Millasin ill. Nagypál É. Ócsai. Bársony Barnabás: - A teljesen megújult összetételű csapat szép dolgokat, kombinált játékot mutatott, bár el kell ismerni, jócskán van még javítanivalónk. Bolyós Róbert: - Az első játékrészben még úgy-ahogy tartottuk magunkat, második félidőre azonban alaposan elfáradtak a játékosaim. Breszkó Birkózás, Hozam Klub Kupa A kapitány noteszébe pillantottunk Farkas Péter a 90 kg-ban próbál szerencsét Szolnokon ritkán látható világsztárok jelenléte emeli igazán rangossá a hét végi Grand Prix nemzetközi kötöttfogású birkózóversenyt. A tizennyolc ország képviseletében pályára lépő, mintegy száznegyven „karfiolfülű” közt több világ-, Európa-, illetve olimpiai bajnok is szőnyegre lép. A hírek szerint az egykori Szovjetunió tagállamai mellett az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és Kína legjobbjainak indulása számít kuriózumnak. Természetesen a hazai élvonal számára kötelező a részvétel. Mivel a FILA (Nemzetközi Birkózó Szövetség) külön engedélye alapján nem csak két-két verenyzőnk kapott rajtengedélyt, így a juniorok világversenyeire készülő fiatalabb korosztály szintén harcba száll a győzelmi prémiumért. Apropó, pénzdíj. Az első helyen végzett külföldi sportolók valutában, a magyarok forintban vehetik át jutalmukat. Sípos Árpád, a kötöttfogású válogatott vezető edzője a szolnoki Grand Prix után hirdeti ki az Eb-n részt vevő csapatát. Az elmúlt hónapokban ugyan már két felmérő-„tomán” szerepeltek a legjobbak, ám döntő súly- lyal esik latba a Tisza-parti eredmény. Érdemes „bekukkantani” a kapitány kártyái mögé. Természetesen neki már megvan az elképzelése az utazók személyét illetően. A legkönnyebbek közt tulajdonképpen egyeduralkodónak számít Hamzók József, s csak valami fatális hiba esetén maradhat le a repülőről. Vadász Csabát már többször leírták, elbúcsúztatták, ám a dunaújvárosi fiú még mindig súlycsoportja legjobbja. Régi ismerős készül Szolnokon visszatérésére. Simita Imre a francia idegenlégiós évei után hazatért, ismét beállt a sorba, és újra megpróbálkozik a címeres mez kivívásával. Legnagyobb vetélytársa a junior világbajnok Meggyes Mátyás lehet, aki az elmúlt évi korosztályos versenyeken bizonyította tehetségét. Szuromi és Sike párharca tulajdonképpen egyoldalú, hiszen a ferencvárosiak olimpiai bajnoka idén csak klubszínekben akar szerepelni. Repka Attila körül csitulni látszanak a hullámok, úgy tűnik, marad Diósgyőrben, és visszatér eredeti súlycsoportjába, a 68 kg-ba. Takács János mindkét előző versenyt megnyerte, így meglepetést keltene, ha kimaradna a keretből. Komáromi Tibor négy esztendeje, Martiniben törött bokával búcsúzott a 82 kg-tól. Most ismét eredeti csoportjában szeretne nemzetközi sikereket elérni. Győzelmét a szegedi Tóth János, illetve a BVSC-s Simita Zsolt veszélyeztetheti. Sűrű a mezőny a 90 kg-ban. Takács Ferenc kétszer is az első helyen végzett, de Gelénesi Nándor bokasérülés miatt eddig még nem indult az idén. Most már egészséges, ráadásul az őszi világ- bajnokságra készülő Farkas Péter is fenyegeti végső.sikerét. Kovács Tibor biztos utazónak számít, akárcsak Kékes György, hiszen vetélytársaik inkább a tamperei vb-részvé- telre pályáznak. (Géléi)