Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-10 / 58. szám
12 Hírek----információk------érdekességek 1994. március 10., csütörtök P ető Iván megyénkbe látogat 1994. március 10., csütörtök Ildikó napja Napkelte: 6.08 órakor, napnyugta: 17.42 órakor. Holdkelte: 4.54 órakor, holdnyugta: 16.08 órakor. Születésnaptár 120 éve született Rózsa Miklós (Pápa) művészettörténész, újságíró, műkritikus, aki Kiss József mellett a Hét segédszerkesztője, s egy ideig Munkácsy Mihály titkára volt. Szerkesztette a Ma Este, a KÚT és az Új Szín című folyóiratokat. 105 éve született Járay Pál (Bécs) gépészmérnök, feltaláló, repülőgépek, léghajók, autók tervezője. Már 1910-ben szabadalmaztatott egy ideális számyfelületet, majd a német léghajók testének legkisebb ellenállást tanúsító formáját tervezte meg. A húszas évek elején elkészítette „Stromlinienwagen”-nek hívott áramvonalas karosszériájú autóját. Eseménynaptár 100 éve hunyt el Főmet Kornél honvéd őrnagy. Harcolt a szabadságharcban, részt vett Budavár bevételében, majd Kazinczy tábornok hadtestének utászkari parancsnoka volt. Világos után Amerikába emigrált, ahol Prágay János honvéd alezredessel megírták a szabadság- harc történetét. Az amerikai polgárháborúban az északiak oldalán harcolt, meg is sebesült. 1867-ben hazatért, és hivatalnokként dolgozott. Ildikó Ildikó. A germán eredetű Hilda (jelentése harcosnő) alakváltozata, védőszentje Szent Hildegard apátnő, a német misztikus és orvostudományi irodalom alapítója. Ökumenikus egyházi naptár Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Kvadrátosz vértanú. Sikeres szereplés Nagy sikerrel szerepeltek a zagyvarékasiak Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeum napokban lezajlott közművelődési programján. A művelődési ház népdalköre rékasi, somogyi és túri népdalcsokrot „nyújtott át” a közönségnek, szólót énekeltek: Toldi Aliz, Magda Nikolett, Fábián Sándomé és Borsányi Jánosné. A bemutató nemcsak a szépszámú közönségnek tetszett, ezt bizonyítja, hogy a csoport tagjai átvehették a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége és a Mezőgazdasági Múzeum oklevelét. A Fővárosi Nagycirkuszba is ellátogattak, ahol kínai művészeknek tapsolhattak. Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke ma és holnap megyénk több városába látogat, s találkozik a lakosokkal. Mezőtúron, a program nyitányaként a közösségi házban - mint dr. Ambrózy Péter képviselőjelölt vendége - 19.30-kor nagygyűlésen vesz részt. Másnap, 10 órától Martfűn a régió munkanélküliségének témájában szervezett foglalkoztatáspolitikai konferencián lesz jelen, ahol Czuczi Mihály képviselőjelölt üdvözlő szavai után Mezőtúr. A Móricz Zsig- mond Könyvtár és Közösségi Házban ma, 17.30-tól agrárfórumot tart dr. Lakos László, a Magyar Szocialista Párt agrár- szakértője, aki a párt agrárprogramjáról beszél. Cserkeszőlő. Molnár István, az MDF képviselőjelöltje ma, 17 órától a polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. Tiszasas polgármesteri hivatalában holnap, 18 és 19 óra között várja a polgárokat. Jászárokszállás. Ma, 18 órakor a Munkáskörben (volt Lehel Klub) tart fórumot az MSZP. A körzet jelöltje, Stanitz Károly mutatkozik be. Az est vendége lesz Kiss Péter országgyűlési képviselő, a BIT elnöke. A fórumon részt vesz a megyei listán induló Nagy Kálmán és dr. Mann Ildikó is. Szolnok. Halász István, a Magyar Piacpárt országgyűlési képviselője fogadóórát tart holnap, 13 és 15 óra között, a megyeházán. Ünnepi menetrend Szolnok. A Jászkun Volán Rt. helyi személyszállítási üzletága a város helyi autó- buszjáratait március 11 -én csütörtöki, március 12-én pénteki, március 13-án, 14-én és 15-én munkaszüneti napra (vasárnapra) érvényes menetrend szerint közlekedteti. Darnell-bemutató Szolnok. Ingyenes Dar- nell-tréningbemutatóra várják az érdeklődőket ma, 18 órától a Szapáry u. 19. szám alatt. a vitaindítót ő tartja. A 15 órakor, a művelődési házban kezdődő nagygyűlésre a lakosokat is várják. Szolnokon, a Szapáry Művelődési Házban találkozhatnak az érdeklődők Pető Ivánnal, ahol Szabó Rudolfné dr. és Fodor György lesz a házigazda. Itt 17.30-tól mond beszédet, majd válaszol a hallgatóság helyszínen feltett kérdéseire. Kunhegyesen Jánvári László jelölt vendégeként 19 órától - a művelődési házban - találkozik a polgárokkal. Jászberény. A Keresztény- demokrata Néppárt helyi szervezete holnap, 17 órától, a Déryné Művelődési Központban tartja gyűlését, melynek előadója lesz dr. Inotai Ferenc országgyűlési képviselő. Itt mutatkozik be Szádvári Gábor is, aki a párt képviselőjelöltjeként a megyei 1. számú választási körzetben indul. Zagyvarékas. A művelődési házban holnap, 18 órától a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőjelöltje, Halápi Imre találkozik a választókkal. Újszász. A KDNP beszélgetésre hívja a lakosságot, a községet foglalkoztató kérdésekről - holnap, 18 órára, a Nagy kerti iskolába. Az előadó Mizsei Zsuzsanna, a párt képviselőjelöltje lesz. Törökszentmiklós. A 7. számú választókerület független kisgazdapárti képviselőjelöltje, Mihály Márton, holnap, 18 órától gyűlésen mutatkozik be a zeneiskola nagytermében. Kézműhely Szolnok. Olyan „hölgyeket és urakat” vár az Ifjúsági Iroda március 11-től péntekenként 16 és 18 óra között, kik sosem tudnak ölbe tett kézzel ücsörögni, állandóan matatnak, gyurmá- szolnak, firkálnak. A Kézműhelyben ugyanis bőven elfoglalhatja magát bárki bábkészítéssel, papírhajtogatással, ne- mezezéssel, ékszerkészítéssel, sárkányépítéssel s még napestig sorolhatnánk, mi mindennel. A fogások elsajátításában a „mütyürkészítés szakemberei” nyújtanak segítséget. Ötelethegy-tu- lajdonosoknak ingyenes a belépés, a többieknek szintén! Teljesen lecserélt használtruha-kínálattal nyit ma a CÓK-MÓK vásár a szolnoki RESTI-ben! Minden blúz. pulóver 50 Ft/db minden szoknya, nadrág 150,Ft/db minden blézer, női ruha 200 Ft/db szőrme. Irha, bőráru 300 Ft/db síruha, dzsekik 250 Ft/db tornacipő 250 Ft/pár 05 o bomber dzsekik 2500 Ft-tól ro bakancsok, gyakorlóruhák Ec MILITARY Nyitva: 9 -15 óra között, szombaton 9 - 13-ig Közélet Fórumok, gyűlések, bemutatkozók MARATONI AKCIÓI - MARATONI AKCIÓI - MARATONI AKCIÓI ÉJLKER KFT. Szolnok A hét végére (március 11-12) ezt ajánlom: minden ÉLKER ABC-ben még két napig engedményes áron: sertéshús, húskészítmények, tejtermékek, friss és fagyasztott csirkerészek, italáruk, mosóporok friss pulyka alsócomb 165 Ft/kg friss pulykaszárny 190 Ft/kg friss pulykanyak 165 Ft/kg friss pulyka far-hát 85 Ft/kg Trappista sajt ifl48 Flóvirág sajt 4ÚD sós mogyoró 150 gr, 95 Quenn üdítők 2 I Gold Stár nektár 1,51 414 Ft/kg 364 Ft/kg 75 Ft 109 Ft 85 Ft c\ Akciósorozatunk zárónapján, (március 12-én) a szolnoki Aranykanna ABC-ben | vN® - árubemutatók, kóstolók, meglepetések - | Születésnapi óriástortánkból egy szelet az Öné szombaton 15 órakor. MARATONI AKCIÓI - MARATONI AKCIÓI - MARATONI AKCIÓI INNEN-ONNAN Közeleg a határidő A megyei kárrendezési hivatal tájékoztatja az ügyfeleket, hogy kárpótlási kérelmeiket március 16-án, délután 16.30-ig személyesen a kárrendezési hivatalban vagy aznap a postán adhatják fel. Ezen határidő jogvesztő, amely azt jelenti, hogy minden később beadott kérelmet el kell utasítaniuk. Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villan a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma a 442-es főúton, Szolnok és Cibakháza között, valamint a 4-esen, a Szolnok és Törökszentmiklós közötti szakaszon, pénteken, március 11-én Szolnok belterületén és Jászberényig a 32-es főúton. Jelöltek mutatkoznak be Szolnok. A Vállalkozók Pártja 3. számú választási körzetben induló képviselőjelöltje, Marjas Kornél, ma 18 órától tart lakossági fórumot a Kertvárosi Általános Iskolában. Tiszatenyő. Sipos Zsig- mond, a Vállalkozók Pártjának 7. számú választókörzetben induló jelöltje ma, 18 órakor, a kultúrházban ismerteti elképzeléseit a polgárokkal. Ugyancsak ő, holnap 18 órától a kuncsor- bai kultúrházban mutatkozik be. Időszerű kérdésekről Szolnok. A Bereczki Máté Gazdakör ma, 17 órakor kezdődő foglalkozásán a mostanság időszerű kérdések kerülnek előtérbe. A vendég Pénzes István, a megyei földhivatal vezetője, a gazdakörök megyei szövetségének alelnöke lesz. Mezőtúrról is várnak előadót, aki a gépvásárlásról, szervizelésről, javításról ad tájékoztatót a gazdáknak. Önsegítő csoport alakult Szolnok. A Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat szervezésében alakult meg az örökbe fogadó szülők önsegítő csoportja, mely családias hangulatú foglalkozás keretében tartotta első összejövetelét. A foglalkozások mostantól minden második hét péntekén, 17.30-tól lesznek, március 11-én kirándulást terveznek. Várják az érdeklődőket a Malom u. 14. szám alá. □ Washington. Az amerikai védelmi minisztérium április nyolcadikai hatállyal a világ egészére kiterjedő dohányzási tilalmat léptet életbe munkahelyi létesítményeiben. Kivételt csak a személyzeti szállások, a tiszti klubok és éttermek képeznek. A rendelkezés több mint hárommillió katonai és polgári alkalmazottat érint, és vonatkozik a hazai támaszpontokra, laktanyákra és intézményekre, a külföldön működtetett bázisokra is. A Pentagon „füstellenes ágyúdiplomáciája” övön aluli ütésként érte a dohányipart, amelyre az újabb, ijesztő orvosi adatok és reklámkonfliktusok miatt is rájár a rúd. Döntenek a jelképekről Szajol. A község önkormányzatának képviselő-testü- lete ma, 14 órakor nyilvános ülést tart. Megválasztják az országgyűlési képviselők választásán közreműködő szavazatszámláló bizottságok tagjait és póttagjait. Tárgyalnak a belterületi utak építéséhez szükséges hitel felvételéről s a település címerének és zászlajának megalkotásáról is. Szolnoki szaknévsor Szolnok városának önkormányzata - az Ászok Kft. segítségével - hozta létre azt a szaknévsort, amely sokrétű információt nyújt a település kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági, egészségügyi, jogi és egyéb szolgáltatásairól. Közérdekű információk mellett vállalkozói névsort, cégjegyzéket is tartalmaz a praktikus kis füzet, melytől készítői azt remélik: gazdasági kapcsolatok, üzleti barátságok elindítására s egyszerűen a tájékozódás eszközeként is használható lesz. Az új kezdeményezéssel kapcsolatos bármely észrevételt szívesen veszi a polgármesteri hivatal. □ London. Szerdán már a kilencedik meggyilkolt ember maradványait találták meg a rendőrök az angliai Gloucester- ben abban a családi házban, melyben az elmúlt másfél hét alatt nyolc nő csontjait ásták ki a kertből és a pincéből. A legújabb leletről nem tudták eldönteni, férfi vagy nő maradványai-e. A kutatást az emeleti födémek felbontásával folytatják. A háztulajdonos, az 52 éves Frederick West őrizetben van. Egyelőre három gyilkosság miatt emeltek vádat ellene. Égye- bek közt 13 éves lánya megölésével is vádolják. West az újkori brit történelem rekorder sorozatgyilkosának ígérkezik. Rendezvények Polgármester a műteremben Szolnok. Ma, 18 órakor folytatódnak a művésztelepi beszélgetések, 9-es műterem címmel. A házigazda Sárkány Sándor beszélgetőpartnere Várhegyi Attila, a város polgármestere lesz.- Újabb állomásához érkezett a „Birodalmak a történelemben” diákszabadegyetem-soro- zat. Ma, 17 órától a Városi Művelődési Központ előadótermében dr. Komoróczy Géza (ELTE BTK) tart előadást Mezopotámia történetéről, az őskortól a perzsa hódításig. Reformkonyháról Szolnok. A Biogazdálkodók Népfőiskolája soron következő előadása ma, 16.30-kor kezdődik, a TIT székházában (Baross u. 20. I. emelet). Az előadó Korga Zsuzsa újságíró, a Biokultúra Egyesület elnökségének tagja. A reformkonyháról lesz szó, gyorsan készíthető ételekkel, ezek receptjeivel ismerkedhetnek meg a hallgatók a bemutatóval „fűszerezett” rendezvényen. A lapunk terjesztésével kapcsolatos észrevételeket a tisztelt előfizetők az 56/424-444-es telefonszám 38-as mellékén mondhatják el hétköznap A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel munkanapokon újabb információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! nagy- és kiskereskedés keleti és nyugati autókhoz Szolnok, Móricz Zs. út 16. Telefon: 56/422-466, Fax: 56/421-644 (volt mentőállomás utcája) DISZKONT-TEX ÚJRUHAVÁSÁR! Ma és holnap Szolnokon, u Városi Művelődési Központban (Hild tér I.). *45704/1K* S'ALBÉRLETET, vagy kisebb kiadó lakást keresek sürgősen Tiszaföldvá- ron. Ajánlatokat a 06-60- 317-627 telefonszámra kérek. *46161/3T* HOSSZÚPLATÓS Avia tehergépkocsi eladó. Telefon: napközben 56/422-690, este 56/341- 427. *46207/2K* PARAFA fal- és padlóburkoló kivitelben. DATE Kft. Szolnok, Arany J. u. 1. Telefon: 56/422- 522/126. *46361/1K* ® 7 7 - 8 1 % - o n kárpótlási jegyet veszek. Érdeklődni: 9-18 óráig, az 56/420- 322 telefonszámon. *46365/3T* CSEMPÉK, burko- lók, kádak, mosdók tavalyi áron.. Terrakotta Bt. Szolnok, Martfűi út mellett. Nyitva: 14-18-ig. *46385/lH* OPEL REKORD 2.3 turbo dízel Combi személygépkocsi, 1985. évjáratú kitűnő állapotban eladó. Telefon: 56/374-668. *46390/lH* KÁRPÓTLÁSI jegyet napi ár felett, készpénzért vásárolok. Jászberény, Thököly 16. Telefon: 57/312-053. *46435/1H* IKO-AJÁNLAT! Isztambul: március 23 és április 6. Trieszt-Tarvisió: március 24. München: március 11. Dánia-Svédor- szág, görögországi, spanyolországi üdülések. Tájékoztatás: Szolnok. Ady E. út 27. Denevér üzletház Telefon: 56/425-817. PEUGEOT dízel 309- es, 6 éves, kifogástalan állapotban 440.000 Ftért eladó. Érdeklődni: Jászberény, Berényi út 4. Telefon: 57/312- 611/12-26. *46465/1H*- Látom, magácska is naponta kijár etetni a hiénát... Csak nem szintén adóellenőr? JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Berki Imre Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.1. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír" Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 5. Telefon: 56/421-276. Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511. Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 414, Törökszentmiklós, Kossuth tér 6/G. Tel.: 431, Kunhegyes, Kossuthút 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133