Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-04 / 29. szám

______________________________________________________________/ ______________________________________________________________________/_____________________________ 1 2 Izraeli képeslapok 1994. február 4., péntek- A történelem során sokszor cserélt gazdát Kánaán földje. Milyen ellentétek feszülnek ma, milyen félelmek uralkodnak?- Csak az ősi - rossz szóval megszokott ellentét él. Látszólag béke van, az utcákon nincs fegyveres összetűzés. Beszélgettünk már a biztonságról, amit az izraeli katonaság a legfontosabb fel­adatának tart, s itt nincs különbség arab, zsidó, turista között. Bármely vallás szent helyét csak alapos táskaellenőrzés után le­het megközelíteni. Lehet, hogy a feltételek nem egyenlőek a né­pek számára, de a jogos békevágy mindenkinek biztosítja a nyugodt életet. Érdekes volt az izraeli és palesztin megegyezés idején, hogy inkább az arabok üdvözölték lelkes tüntetéssel a megállapodást. Az arab településeken sem éreztem magam ve­szélyben, igaz, Jerikó lepusztult utcáin, a szemmel láthatóan nélkülöző negyedekben nem sok kedvem volt a gázpedálról le­venni a lábam. A mindennapok során látszik, az itt élők tudo­másul veszik, hogy ha nem felejtik a múltat, sohasem születhet béke az olajfák alatt. Normális életet csak úgy élhetnek, ha elfo­gadják egymást. Bet­lehemben arabok lak­nak, a Siratófal felett mohamedán ima zeng, a zsidók leg­szentebb vallási helye annak a sziklának a lábánál van, ahonnan Mohamed, Burak nevű paripáján állító­lag a mennybe ment.- Az arab kereskede­lem minden korban le­gendás volt. Mit őriztek meg a hagyományokból?- A kereskedőszel­lemet, a koreográfiá­kat, az intellektuális „csata" minden részletét, mely során minden betévedő ellenál­lását le kell győzni. A Bazár törvénye szerint egy összecsapás csak vásárlással érhet véget, s hogy a vevő vagy eladó győz, az mindegy. Öt hetet gyakoroltam, sok-sok tanulópénzt megfi­zetve, amikor a feleségemet „be mertem vinni" egy sétára. Első sikerélménye után, mikor egy 7 sékeles faszobrot 25-ről lealku­dott 15-re, megbeszélést tartottunk, s új csatára indultunk. A Ba­zárban mindenhol bömbölő, jellegzetes arab népzenétől még el- szántabban engedtünk egy „bécsi stílusú" felhajtófiú ajánlatá­nak. A szűk sikátor végén félhomályos, zsúfolt, átláthatatlan árubőségű üzlethelyiség állt. Ellenfelünk, mintha az „Ezeregy éjszaka" oldalairól termett volna mögöttünk nyájas mosolyával, félrehajtott fejével. Széles mozdulattal mutatott körbe, nem sejtve még, hogy nem az egynapos ciprusi turistacsoportok va­lamelyikétől szabadultunk el pár percre. Feleségem - szerepe szerint - vágyakozó pillantások kíséretében választott ki egy vö­rösréz kávéskészletet, míg én érdektelenül, unatkozva figyeltem kifelé az utcácskára. Kereskedőnk, dolgában biztos arcki­Kánaán magyar szemmel (8.) fejezéssel három újabb, valóban szebb készletet varázsolt elő, s látva vevője fel­csillanó szemét, már kezdte zsebében érezni nyereségét. Valóban gyönyörű ki­dolgozású, míves ajándék lett a kibonta­kozó alku tétje. A kezdő 600 sékel, már feleségem szemöldökfelvonására 500-ra, majd 400-ra zuhant. Arabunk, rosszat sejtve feltette a mentő kérdést: mennyit adnánk érte? Abban a pillanatban, to­vábbra is kifelé nézve vágtam rá: 100 sékel. Ajánlatom olyan alacsony volt, hogy a tisztességes alku reményét kelthette. A ko­reográfia sze­rint itt érkezik el a békés meg­egyezést sejtető tea, kávé kínálása, a baráti beszélgetés, az elterelő hadműveletek ideje. Tudtuk, a pihenőt a végső összecsapás követi majd. A 300-as ajánlatra újabb közö­nyös 100 volt a válasz, s kereskedőnk szakálla közt a mosoly kezdett külön életet élni a szem izgatottságával. Meg­hallgattuk szokásos „nekem is többe került" című kesergőjét, majd nagy só­hajt követő 200-as ajánlatára legyintet­tem, és kifelé indultam. Látszólag bi­zonytalan feleségemre zúdúlt a végső roham: azt a férjet, aki egy sokgyermekes, nélkülöző, becsületes arab kereskedőt ily fondorla­tos módon akar nyomorba taszítani, sürgősen le kell cserélni. Ma is csodálkozom, hogy nem nevettem fel, de sikerült elég erőtelje­sen az ajtó felé mutatnom, majd a térdre boruló vesztes könyörgé­sének engedve kegyesen kifizettük a 100 sékelt. Lehet, hogy csak képzeltük, de a már barátságosan búcsúzó „ellenfelünk" szeme el­ismerést, a jó, bár vesztett játék örömét tükrözte. A gyümölcspiac teljesen más világ. Itt nincs alkudozás, bár a szívélyes kínálgatás, a kóstolók több alkalommal biztosították napi ebédemet.-A megnyugvás, a hosszú béke lehetőségét láttatja a mai Izrael?- Igen, a zsidók és az arabok kezdik megszokni egymást, egyre jobban kiegészítik, teljessé teszik a mindennapi életet. A vallási és életritmusok ellentételeit ma már kihasználják, amikor az egyik nép imádkozik, a másik kinyitja boltjait, s fordítva. Azt hiszem, lassan a lelkekben is meglesz a béke, amit Jeruzsálem utcáin, az egymás mellett sétálgató arabok és zsidók között megéltem. cs. m. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents