Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-04 / 29. szám
______________________________________________________________/ ______________________________________________________________________/_____________________________ 1 2 Izraeli képeslapok 1994. február 4., péntek- A történelem során sokszor cserélt gazdát Kánaán földje. Milyen ellentétek feszülnek ma, milyen félelmek uralkodnak?- Csak az ősi - rossz szóval megszokott ellentét él. Látszólag béke van, az utcákon nincs fegyveres összetűzés. Beszélgettünk már a biztonságról, amit az izraeli katonaság a legfontosabb feladatának tart, s itt nincs különbség arab, zsidó, turista között. Bármely vallás szent helyét csak alapos táskaellenőrzés után lehet megközelíteni. Lehet, hogy a feltételek nem egyenlőek a népek számára, de a jogos békevágy mindenkinek biztosítja a nyugodt életet. Érdekes volt az izraeli és palesztin megegyezés idején, hogy inkább az arabok üdvözölték lelkes tüntetéssel a megállapodást. Az arab településeken sem éreztem magam veszélyben, igaz, Jerikó lepusztult utcáin, a szemmel láthatóan nélkülöző negyedekben nem sok kedvem volt a gázpedálról levenni a lábam. A mindennapok során látszik, az itt élők tudomásul veszik, hogy ha nem felejtik a múltat, sohasem születhet béke az olajfák alatt. Normális életet csak úgy élhetnek, ha elfogadják egymást. Betlehemben arabok laknak, a Siratófal felett mohamedán ima zeng, a zsidók legszentebb vallási helye annak a sziklának a lábánál van, ahonnan Mohamed, Burak nevű paripáján állítólag a mennybe ment.- Az arab kereskedelem minden korban legendás volt. Mit őriztek meg a hagyományokból?- A kereskedőszellemet, a koreográfiákat, az intellektuális „csata" minden részletét, mely során minden betévedő ellenállását le kell győzni. A Bazár törvénye szerint egy összecsapás csak vásárlással érhet véget, s hogy a vevő vagy eladó győz, az mindegy. Öt hetet gyakoroltam, sok-sok tanulópénzt megfizetve, amikor a feleségemet „be mertem vinni" egy sétára. Első sikerélménye után, mikor egy 7 sékeles faszobrot 25-ről lealkudott 15-re, megbeszélést tartottunk, s új csatára indultunk. A Bazárban mindenhol bömbölő, jellegzetes arab népzenétől még el- szántabban engedtünk egy „bécsi stílusú" felhajtófiú ajánlatának. A szűk sikátor végén félhomályos, zsúfolt, átláthatatlan árubőségű üzlethelyiség állt. Ellenfelünk, mintha az „Ezeregy éjszaka" oldalairól termett volna mögöttünk nyájas mosolyával, félrehajtott fejével. Széles mozdulattal mutatott körbe, nem sejtve még, hogy nem az egynapos ciprusi turistacsoportok valamelyikétől szabadultunk el pár percre. Feleségem - szerepe szerint - vágyakozó pillantások kíséretében választott ki egy vörösréz kávéskészletet, míg én érdektelenül, unatkozva figyeltem kifelé az utcácskára. Kereskedőnk, dolgában biztos arckiKánaán magyar szemmel (8.) fejezéssel három újabb, valóban szebb készletet varázsolt elő, s látva vevője felcsillanó szemét, már kezdte zsebében érezni nyereségét. Valóban gyönyörű kidolgozású, míves ajándék lett a kibontakozó alku tétje. A kezdő 600 sékel, már feleségem szemöldökfelvonására 500-ra, majd 400-ra zuhant. Arabunk, rosszat sejtve feltette a mentő kérdést: mennyit adnánk érte? Abban a pillanatban, továbbra is kifelé nézve vágtam rá: 100 sékel. Ajánlatom olyan alacsony volt, hogy a tisztességes alku reményét kelthette. A koreográfia szerint itt érkezik el a békés megegyezést sejtető tea, kávé kínálása, a baráti beszélgetés, az elterelő hadműveletek ideje. Tudtuk, a pihenőt a végső összecsapás követi majd. A 300-as ajánlatra újabb közönyös 100 volt a válasz, s kereskedőnk szakálla közt a mosoly kezdett külön életet élni a szem izgatottságával. Meghallgattuk szokásos „nekem is többe került" című kesergőjét, majd nagy sóhajt követő 200-as ajánlatára legyintettem, és kifelé indultam. Látszólag bizonytalan feleségemre zúdúlt a végső roham: azt a férjet, aki egy sokgyermekes, nélkülöző, becsületes arab kereskedőt ily fondorlatos módon akar nyomorba taszítani, sürgősen le kell cserélni. Ma is csodálkozom, hogy nem nevettem fel, de sikerült elég erőteljesen az ajtó felé mutatnom, majd a térdre boruló vesztes könyörgésének engedve kegyesen kifizettük a 100 sékelt. Lehet, hogy csak képzeltük, de a már barátságosan búcsúzó „ellenfelünk" szeme elismerést, a jó, bár vesztett játék örömét tükrözte. A gyümölcspiac teljesen más világ. Itt nincs alkudozás, bár a szívélyes kínálgatás, a kóstolók több alkalommal biztosították napi ebédemet.-A megnyugvás, a hosszú béke lehetőségét láttatja a mai Izrael?- Igen, a zsidók és az arabok kezdik megszokni egymást, egyre jobban kiegészítik, teljessé teszik a mindennapi életet. A vallási és életritmusok ellentételeit ma már kihasználják, amikor az egyik nép imádkozik, a másik kinyitja boltjait, s fordítva. Azt hiszem, lassan a lelkekben is meglesz a béke, amit Jeruzsálem utcáin, az egymás mellett sétálgató arabok és zsidók között megéltem. cs. m. 1.
