Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-25 / 47. szám

1994. február 25., péntek Sport íi Kiesett a címvédő az óriásműlesiklásban Hírpelyhek Orvosi helyzetkép a magyarokról Az alpesi síversenyek néhány napja már Hafjellben zajlanak. Az 1989-ben megnyitott sícent­rum az olimpia után sem lesz kihasználatlan, hiszen nyolc felvonója óránként tízezer em­bert tud szállítani. A női óriásműlesiklást - csakúgy, mint a férfit - fél órá­val később kezdték, hogy min­den versenyzőnek nagyjából egyenlő esélyt biztosítsanak. Azzal előre nem számolhattak, hogy csütörtökön reggelre be­borul az ég, viszont jelentősen enyhült az idő, így a mínusz 8 fokos hőmérséklet kifejezetten kellemesnek tűnt. Az 52 bene­vezett versenyzőnő között rang­sora alapján utolsóként indulha­tott Koch Éva. A 19 éves sop­roni síelőnőt alighanem bu­rokba kellene zárni. Balszeren­cséjére az első napokban egy „kocasíelő” elütötte a pályán, így megsérült a térde, ezért a szuper-óriásműlesiklást ki­hagyta. Néhány napja pedig a szegycsontjába könyököltek bele véletlenül a fitnesscent- rumban. De azért csütörtökre elmúlt minden baja. Nem indult ugyanakkor Keszthelyi Szvet­lána. A miértre Kovács Barna, az alpesi válogatót edzője adta meg a választ: - Szvetlána még mindig nem tudta megemész­teni azt a nagy lehetőséget, amelyet a kombinációból tör­tént kiesésével elszalasztott. Ezért inkább teljes erejével a műlesiklásra készül, az óriás­műlesiklásban úgy sem jutna nagy sikerélményhez, mint ahogyan Koch Évának sincse­nek vérmes reményei, amit rajt­száma is mutat. Általában el­mondhatjuk, hogy nem va­gyunk könnyű helyzetben, mert itt döbbentünk rá, hogy a mi csapatunk mennyire kicsi és amatőr. A lányok nem tudták feldolgozni azt a lélektani ter­het, amit az olimpia jelentett, és a hideg miatt rendkívül jeges, kemény pálya is sokszor meg­oldhatatlan feladat elé állította őket. Mintha csak Kovács Barna szavait akarta volna alá­támasztani, Koch Éva sem tu­dott végigjönni a pályán. A felső szakaszon még szép lassan ugyan, de biztosan ereszkedett le, ám 50 másodperc után az egyik kapunál kibillent egyen­súlyából, így a következő kaput nem tudta bevenni. Pedig már az első futamban „elszálltak” 12-en, öten pedig rajthoz sem álltak, így a második futamra mindössze 35-en maradtak ver­senyben. A szám címvédőjét és esélyesét, a 23 éves svéd Per- nilla Wiberget még a svéd ural­kodó is személyesen buzdította. Károly Gusztáv feleségével együtt síruhában ült a hafjelli le­látón, de az első futam után csa­lódottan távoztak. Úgy látszik, Wiberg megelégedett a kombi­náció aranyérmével, mert egy kapuvételnél kicsúszott, elesett, így kipottyant a versenyből is. Női óriásműlesiklás, olimpiai bajnok: Deborah Compagnoni (Olaszország) 2:30,97 perc, 2. Martina Érti (Németország) 2:32,19, 3. Vreni Schneider (Svájc) 2:32,97,4. Anita Wäch­ter (Ausztria) 2:33,06, 5. Carole Merle (Franciaország) 2:33,44, 6. Eva Twardokens (Egyesült Államok) 2:34,41. Újabb olasz aranyérem A XVII. téli olimpiai játékok első aranyérmese, az olasz Ma­nuela di Centa csütörtökön to­vább gyarapította „medáltermé­sét”. Ezúttal a 30 km-es klasz- szikus stílusú sífutó versenyen utasította maga mögé a teljes mezőnyt, pedig vetélytársakban ezúttal sem volt hiány. Legin­kább a norvég Marit Wold tu­dott legközelebb kerülni hozzá, de a hazai szurkolók legna­gyobb bánatára közel húsz má­sodperccel ő is elmaradt az im­máron kétszeres aranyérmestől. Női 30 km-es klasszikus stí­lusú sífutás, olimpiai bajnok: Manuela di Centa (Olaszország) 1:25:41.6 ó, 2. Marit Wold (Norvégia) 1:25:57.8, 3. Marja- Liisa Kirvesniemi (Finnország) 1:26:13.6, 4. Trude Dybendahl (Norvégia) 1:26:52.6, 5. Ljubov Jegorova (Oroszország) 1:26:54.8, 6. Jelena Vjalbe (Oroszország) 1:26:57.4. m k sm 5« <■. Kanadai és üzbég győztes Lillehammer '94 A síakrobaták férfi ugrószá­mában remekeltek a kanadai sportolók, a legjobb hat közé négyen is beverekedték magu­kat, ám az olimpiai aranyérmet legnagyobb bánatukra elcsípte előlük a kevésbé esélyesnek tar­tott svájci Andreas Schönbach- ler. Síakrobatika, férfi ugrás, olimpiai bajnok: Andreas Schönbachler (Svájc) 234.67 pont, 2. Philippe Laroche (Kanada) 228.63, 3. Lloyd Langlois (Kanada) 222.44, 4. Andrew Capicik (Kanada) 219.07, 5. Trace Worthington (Egyesült Álla­mok) 218.19, 6. Nicholas Fon­taine (Kanada) 210.81. A legnagyobb esélyes, a vi­lágbajnok üzbég Lina Cserja- zova sikerével zárult a síakroba­ták női ugrószáma. A hírügy­nökségek nem mulasztották el megjegyezni: ez volt az üzbég sportolók első olimpiai győ­zelme. Síakrobatika, női ugrás, olimpiai bajnok: Lina Cserjazova (Üzbegisz­tán) 166.84 pont, 2. Marie Lindgren (Svédország) 165.88, 3. Hilde Synnöve Lid (Norvé­gia) 164.13, 4. Maja Schmid (Svájc) 156.90, 5. Natalja Sersztnyova (Ukrajna) 154.88, 6. Kirstie Marshall (Ausztrália) 150.76. / Veszélybe kerülhetnek a hát­ralévő sportesemények a téli olimpián. A helyi meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint havazás várható a következő napokban, ami az ötkarikás já­tékok végére elronthatja az ed­dig igen szép és tiszta időt. *** Elképzelhető, hogy a norvég király, V. Harald is részt vesz az 50 km-es férfi sífutás érem­átadó ünnepségén. Ezzel ö lenne az első államfő, aki olim­pián érmet nyújt át a győztes sportolónak. Az eseménynek egyetlen feltétele van: norvég sífutó érjen elsőként célba! *** Különös módon készül a ja­maikai négyesbob-csapat az előttük álló versenyre. Az edzé­seken elszenvedett különféle sé­rüléseket akupunktúrás kezelés­sel próbálják gyógyítani, hogy a hétvégi versenyen lehetőleg pa­naszmentesen állhassanak rajt­hoz. - Orvosunk a távol-keleti gyógymód specialistája! Egy kis elektroterápiás kezeléssel kiegészítve rendkívül hatásos a tűszúrásos kúra - mondta a né­gyesbob kormányosa. *** További 3000 dollárral gaz­dagodott az olimpiai segély­alap, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ho­zott létre. Ez az újabb összeg annak a zászlónak az eladásá­ból származik, amelyet Johann- Olav Köss, a lillehammeri olimpia háromszoros bajnoka vitt körbe, miután - első sikere­ként - megnyerte az 5000 méte­res férfi gyorskorcsolyázást. *** Alberto Tómba a könnyen elkeseredők táborába tartozik. A férfi óriásműlesiklás második futamából való kizárása után sem vesztette el humorérzékét. A versenyt követő sajtótájékoz­tatón azt mondta ugyanis, hogy az olimpia szervező bizottságá­tól kapott két gumióvszert nem kívánja igénybe venni, s inkább a sajátját használja... Arra a kérdésre pedig, hogy a műkor- csolyáZónők közül ki' tetszik neki legjobban: Tonya Harding, Katarina Witt vagy Nancy Ker­rigan, csak ennyit mondott: - Mindhárom! A bőség zavara Igazán nem panaszkodhattak szerdán a szolnoki kosárbará­tok. Három mérkőzés is zajlott a városban, ki-ki választhatott tehát ízlésének megfelelő csemegét. És itt a dolog szépséghi­bája: VÁLASZTHATOTT. Az az apró tény ugyanis, hogy a há­rom találkozó csaknem egy időpontban kezdődött, némileg ron­totta az összhatást. Talán nem kellene háborogni amiatt, hogy egy női NB I-es mérkőzés, egy megyei bajnoki összecsapás és egy férfi edző­meccs alig háromnegyed órán belül kezdődik. Ha azonban azt nézzük, hogy a MÁV MTE sorsdöntő találkozójáról, az Olajbá­nyász előkészületi mérkőzéséről, valamint szintén a piros-feke­ték kadettcsapatának bajnoki összecsapásáról van szó, már nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy - ha nem is hömpölygő tömeget, de - néhány száz nézőt képzeljünk a lelátókra. Sajnos csak képzeljünk, hiszen fizikai képtelenség egyszerre két hely­színen is jelen lenni. Az Olajbányász - és általában a kosárlab­dasport - szerelmeseit nagy dilemma elé állították: vagy ked­venceik Nagykőrös elleni diadalát nézik meg, vagy elzarándo­kolnak a Véső utcába, hogy szorítsanak az egyre jobb teljesít­ményt nyújtó piros-kék lányokért. Az olajos fiatalokról már nem is beszélve, akik szintén megérdemelnék, hogy kicsit jobban odafigyeljen rájuk a nagyérdemű. Tudom, hétvégeken óriási erőfeszítéseket tesznek a város kü­lönböző egyesületei, hogy valamennyire összehangolják baj­noki mérkőzéseik kezdési időpontját. Nem lehetne megpróbálni ugyanezt hétköznapokon is? SZS Megújuló megyei teniszélet Egy négyéves periódus után tisztújító közgyűlésre került sor a megyei tenisz szövetségnél. A főtitkári poszton immár har­madszor kapott bizalmat dr. Pálréti Ágoston, az elnöki posztra viszont a leköszönő Lo- sonczi Zoltán helyére Hegyi Istvánt, a SZÜV Rt. igazgatóját választotta a közgyűlés. Az el­nökség Borsányi Tibor szövet­ségi szervezőtitkár személyé­ben egy új taggal bővült. A ti­zenkét szakosztályt továbbra is egy-egy állandó tag képviseli a megyei üléseken. Ezután a konkrét teendőkre terelődött a szó: a versenynaptár egyezteté­sekor kiderült, hogy 1994-ben tizenkét országos korosztályos és felnőtt bajnokságot rendez­nek a szabadtéri versenyidény­ben. Ezeknek színhelye idén is Szolnok lesz, ahol a megyei szövetség a városi sportcent­rummal közösen lesz a házi­gazda. Következő napirendi pontként a csapatbajnoki küz­delmeket tárgyalta a szövetség. Megyénket legmagasabb szin­ten a SZUSE felnőtt férfi csa­pata képviseli, mely az országos bajnokság második vonalában szerepel. A harmadik osztályba nevezett a JSE, a SZÍTÉ és a ta­valyi megyei bajnok, a Mező­túri Sí gárdája. A női csapatok száma tovább bővült, a SZÍTÉ mellett három szakosztály ösz- szefogásával (Jászberény, SZUSE, Törökszentmiklósi újabb OB II-es női együttessel gyarapodott a megye tenisz­sportja. Az elnökségi ülés munkájá­nak legnagyobb érdeme, hogy újjászervezi a megyei csapat- bajnokságot. Már eddig hét csapat jelezte indulási szándé­kát a sorozaton: Jászapáti, Kis­újszállás, Tiszafüred, SZUSE, Repülőtiszti Főiskola és Jászbe­rény két csapata. A bajnokságra még III. 16-ig lehet nevezni. nmmmmm Teremfoci Rajt-cél győzelmet aratott a Nefag Mai műsor Kosárlabda NB II. férfiak: SZTE - MAFC-Baross. Szol­nok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 18.00 Úszás: általános iskolások versenye. Szolnok, Damjanich uszoda, 14.00 Idegenben szerepel a Szol­noki Olajbányász NB I-es férfi kézilabdacsapata Pécsett, vala­mint a Szolnoki Vegyiművek és a JRK NB I-esben szereplő női röplabdázói Budapesten a Tungsram illetve a BVSC ellen. Sakk A linaresi nemzetközi sakk­viadalon Garri Kaszparov, il­letve Anatolij Karpov könnyen vette az első akadályt, mindket­ten sötéttel győztek. A magyar Polgár Judit bemutatkozása saj­nos nem sikerült, kikapott a spanyol Miguel Illescastól. Befejeződött a Szolnok vá­rosi szövetség által szervezett teremlabdarúgó-bajnokság. Az Olaj-csarnokban december óta kilenc hétvégen tusakodott egymással két csoportban, ösz- szesen húsz együttes. A kiemelt kategóriában a Nefag SE rajt-cél győzelmet aratott. Első­ségük azonban a hajrában majdnem veszélybe került, mi­vel a Konstrukció Kft. ellen az utolsó előtti fordulóban elszen­vedték egyetlen vereségüket. A botlás azt eredményezte, hogy a végig a sarkukban lihegő Kór­ház III. pontszámban beérte őket. A bajnoki cím sorsát vé­gül a gólkülöbség döntötte el az erdőgazdaságiak javára. A har­madik helyre a Dreher gárdája futott be, ami azért is meglepe­tés, mert a sörösök az országos hírű teremspecialista Konstruk­ció kft.-t szorították le a dobo­góról. A senior osztályban a Centrum Étterem öregfiúk együttese vereség nélkül nyerte meg csoportja küzdelmeit. Eb­ben a kategóriában a második hely sorsát döntötte el mindösz- sze egy árva gólocska a Megat- ron csapata javára a Hő Stoppal szemben. Kiemelt osztály, 8. forduló: Nefag - Konstrukció Kft. 3-4, Aréna Sommerlad - Halak Ví­zig 3-4, Kórház III - APEH 11-0, Dreher - MÁV Állomás 9-2, Centrum Étterem - Westel Sólymok 4-3. 9. forduló: Konstrukció Kft.- Aréna Sommerlad 2-2, APEH- Nefag 2-13, Westel Sólymok - Kórház III 3-6, Dreher - Cent­rum Étterem 1-1, MÁV Állo­más - Halak Vízig 4-1. Végredmény: 1. Nefag SE 16, 2. Kórház III. 16, 3. Dreher 13, 4. Konstrukció Kft. 13, 5. Aréna-Sommerlad 10, 6. Cent­rum Étterem 7, 7. Westel Sóly­mok 5, 8. MÁV Állomás 5, 9. Halak Vízig 5, 10. APEH 0 pont. Seior osztály, 8. forduló: Megatron - Járműjavító 3-2, Centrum Étterem - Rákóczi 3-0, Thermotechnik - Vízmű 3-6, Hő Stop - Fűtéstechnika 8-3, 2. sz. Posta - Belvárosi SC 3-3. 9. forduló: Vízmű - Megat­ron 5-3, Járműjavító - Centrum Étterem 4-4, Fűtéstechnika - Thermotechnik 4-4, 2. sz. Posta - Hő Stop 4-6, Belvárosi SC - Rákóczi 1-2. Végeredmény: 1. Centrum Étterem 16, 2. Megatron 12, 3. Hő Stop 12, 4. Rákóczifalva II, 5. Vízmű 9, 6. Járműjavító 9, 7. Belvárosi C 8, 8. Thermotech­nik Kft. 6, 9. Fűtéstechnika 4, 10. 2. sz. Posta 3 pont. Urbán Nem panaszkodhat munka- nélküliségre a magyar csapat orvosa, Knoll Zsolt. A napok­ban akadt dolga bőven. A MOB elnöke, Schmitt Pál csak segéd­eszközökkel, bottal és fűzővel tud jámi-kelni, miután kiújult a lumbágója. A lillehammeri kór­házban fizikoterápiás kezelést kap, de azért szorgalmasan lá­togatja a versenyeket, és csütör­tökön délelőtt megfordult az olimpiai faluban is. Knoll Zsolt csütörtökön reg­gel zöld utat adott Holéczy Be- atrixnak és ezzel a női biat­lon-váltónak. A fiatal verseny­zőnő jelenleg láztalan, s ha ál­lapota nem rosszabbodik, a pén­teki versenyen indulhat a ma­gyar kvartett. Czakó Krisztina sokáig pi­hent, miután a késői verseny miatt csak éjszaka került ágyba, de a hírek szerint délután már edzett. Derékfájdalma nem erő­södött a technikai program után, így a magyar műkorcsolyázónő szorgalmasan készül a péntek esti kűrre, amelyben az utolsó előtti csoport első futójaként lép jégre. Hoppon maradt trónkövetelők A csütörtöki 3x10 km-es sí­futás után sem változott a XVII. téli olimpia északi összetett csapatversenyében az élcsoport sorrendje. A japánok megtartot­ták az ugrásban kivívott első he­lyüket, őket a norvégok és a svájciak követték. Ez egyben azt jelentette, hogy az ázsiai or­szág versenyzői megvédték két éve elért olimpiai bajnoki első­ségüket. Északi összetett csapatver­seny, olimpiai bajnok: Japán (Masashi Abe, Takanori Kono, Kenji Ogiwara) 1:22:51.8 óra, 2. Norvégia 4:49.1 perc hát­rány, 3. Svájc 7:48.1 perc hát­rány, 4. Észtország 10:15.6 p h„ 5. Csehország 12:04.1 p h„ 6. Franciaország 12:41.2 p h. Végre felkelt tehát a nap a ja­pánoknak! A számukra csaló­dást hozó síugró csapatverseny és az egyéni északi összetett vi­adal után aranyéremnek örülhet­tek az ázsiai ország szurkolói. A verseny tulajdonképpen már az ugrást követően eldőlt, hiszen a japánok több mint öt perces előnyt szereztek a sífutásra. A csapat tagjai közül egyéb­ként egyedül Masashi Abe „újonc”, Kenji Ogiwara és Ta­kanori Kono részese volt az 1992-ben Albertville-ben szer­zett elsőségnek is, amely Japán számárá20éMJtára®lsőiranyénnet jelentette téli olimpián. A mostani sikert már a kö­vetkező ötkarikás játékok tük­rében értékelik a japánok. A 1998-as versenyeknek ugyanis Olimpiai órarend Február 25. péntek jégkorong: 19.30 ó: elő­döntő: A/1.-B/4. győztese - B/2.-A/3. győztese, Gjövik 21.00 ó: elődöntő: B/l .- A/4. győztese - A/2.-B/3. győztese, Lillehammer síelés: 9.30 ó: férfi alpesi kombinációs verseny, műle­siklás, 1. futam, Hafjell (Bó- nis Attila) 10.00 ó: női 4x7.5 km-es biatlon váltó, Lillehammer ­eredményhirdetés (Magyaror­szág) 12.30 ó: síurgás, normál sánc, Lillehammer - ered­ményhirdetés 13.00 ó: férfi alpesi kombi­nációs verseny, műlesiklás, 2. futam, Hafjell - eredmény- hirdetés (Bónis Attila) gyorskorcsolya: 14.00 ó: női 5000 m, Hamar - ered­ményhirdetés műkorcsolya: 19.00 ó- nők, kűr, Hamar - eredmény- hirdetés (Czakó Krisztina) Az elnök leköszönt Ügyvezetők a Lehel HC élén Szerdán késő este a vezetők és szurkolók alkotta hokicsapat és az OB I-es gárda mérkőzésé­vel zárult az idei hokiidény Jászberényben. A hagyományo­san humoros összecsapások mindig nagy showt hoznak, ám azt megelőzően a Lehel Gyön­gye étteremben sokkal komo­lyabb dolgokról esett szó. A vezetőségválasztó közgyű­lésen (eléggé családias körben) Szabó Zoltán bejelentette, hogy a jövőben nem tudja tovább vé­gezni a két éve reá bízott felada­tát és lemond elnöki tisztéről. Búcsúbeszédében ismét nem mulasztott el kritikai hangokat megütni a vezetésről és a csa­patról egyaránt. Kereső Csaba a sikertelenség okainak megne­vezése után az egyéni teljesít­ményeket értékelt, s bizony azok a tavalyihoz képest csak­nem mindenkinél húsz, har­mincszázalékos visszaesést mu­tattak. Havrán Péter az előkészí­tők munkáját emelte ki, a kis csapat orrhosszal maradt le a dobogóról, de így is tízszer annyi gólt (200) ütöttek, mint kaptak. Hét játékos pedig kor- osztályos válogatott. A gyere­kek iskolai tanulmánya általá­ban javuló tendenciát mutat, a szülőkkel való kapcsolat ideá­lisnak is mondható. Külön szót kell ejteni az OB II-ben indított együttesről, amelyet sokan félve engedtek útjára, hiszen a jobbára ifjúságiak alkotta társu­lat felnőttekkel hadakozott. Nem is akárhogyan. Az ország keleti részének csoportjában az első helyen végeztek, jogot sze­rezve arra, hogy a Debrecennel osztályozón döntsék el a jövő évi elsőosztályú tagságot. Hogy erre sor kerül-e, még nem tudni. A főszponzor, a Hűtőgépgyár Kft. képviseletében Sinka Judit hozzászólása oldotta valame­lyest a hangulatot. Kertész Ta­más igazgató akadályoztatása miatt ő ecsetelte meleg szavak­kal a szebb jövőt. Amelynek egyik záloga, az 5,5 millió fo­rintos támogatás (a költségvetés nyolcvan százaléka) reklám- szerződés szerint a csapat ren­delkezésére áll. Abbéli remé­nyét is kifejezte az információs iroda vezetője, hogy jövő ilyen­kor egy sokkal eredményesebb, és ennél fogva vidámabb társa­sággal ünnepelhet együtt. Mivel az elnökség egyelőre nem találta meg a leköszönt el­nök, Szabó Zoltán utódját, a klub vezetését a Nagy Sándor, Rusvai József és Kereső Csaba ügyvezetői hármas irányítja. Az OB II. Keleti csoportjának győztese

Next

/
Thumbnails
Contents