Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-21 / 43. szám

1994. február 21., hétfő Kultúra hazai körkép 5 Néhány időszerű társadalombiztosítási kérdésről A vállalkozók járulékfizetése A mozgásban, átalakulásban lévő társadalombiztosításban az év minden időszakában tör­ténik valami, amely érinti az állampolgárok kisebb-nagvobb csoportját. Mostani tájékozta­tónk elsősorban - de nem kizá­rólag - a társadalombiztosítási törvény szerint egyéni vállal­kozónak minősülő állampolgá­rok számára tartalmaz infor­mációkat. Az 1993 évi SZJA-alapot ké­pező jövedelem összegéről a társadalombiztosítási törvény szerint egyéni vállalkozónak minősülő valamennyi személy köteles önbevallást adni, akár főfoglalkozásban, akár kiegé­szítő tevékenységként gyako­rolja vállalkozását. Nem mente­sít az önbevallás-benyújtási kö­telezettség alól az, ha valakinek az említett jövedelem után nem kell társadalombiztosítási (bal­eseti) járulékot fizetnie a jog­szabályban felsorolt okok va­lamelyike (például katonai szolgálat teljesítése) miatt. A mezőgazdasági kisterme­lést élethivatásszerűen folytató személy is - tekintettel arra, hogy a társadalombiztosítási jogszabályok alkalmazásánál egyéni vállalkozónak minősül - köteles önbevallást adni, és tár­sadalombiztosítási járulékot fi­zetni, függetlenül attól, hogy személyi jövedelemadót esetleg nem kell fizetnie, mert a tevé­kenységéből származó jöve­delme nem érte el az adójog- szabályban megállapított ösz- szeget. A befizetés teljesítése nem mentesíti az egyéni vállal­kozót az önbevallás benyújtási kötelezettség alól. A legalacsonyabb összegű társadalombiztosítási, egész­ségbiztosítási és nyugdíjjárulé­kot (a mértéke összesen 54 szá­zalék) valamennyi főfoglalko­zású egyéni vállalkozónak meg kell fizetnie 1994 év folyamán is azokra az időtartamokra, amelyek alatt nem állnak fenn a járulékfizetési kötelezettség alóli mentességet megalapozó jogszabályi feltételek. Ez az összeg havi 2916 forint, ha nem teljes naptári hónapot kell fi­zetni. akkor ennek harmincad része egy naptári napra, miután az 1994. január 1-jén érvényes minimális bér 9 ezer forint, en­nek 60 százaléka 5 ezer 400 fo­rint. Az a főfoglalkozású egyéni vállalkozó, akinek ezen tevé­kenységéből 1993 évben szemé­lyi jövedelemadó-alapot képező jövedelme nem képződött (mert például veszteséges volt vagy a társasági adó hatálya alá tarto­zott stb.), illetve ennek egy havi átlaga a már említett 5 ezer 400 forintot nem érte el, akkor 1994 év folyamán a legalacsonyabb összegű társadalombiztosítási járulékot köteles fizetni. Nincs ilyen alsó összeghatár a kiegészítő tevékenységet foly­tató egyéni vállalkozóknál, mi­vel a 10 százalékos baleseti já­rulékot a tényleges havi jövede­lem után kell megfizetni akkor is, ha annak átlaga nem éri el az 5 ezer 400 forintot. A járulékalapot képező felső összeghatár változatlanul 900 ezer forint. A tevékenységüket 1993 évben kezdő főfoglalko­zású egyéni vállalkozók de­cember 31-ig járulékelőleget fi­zettek. Amennyiben SZJA-ala- pot képező jövedelmük egy havi átlaga meghaladja a 5 ezer 400 forintot, úgy ezen összeg és a tényleges havi jövedelem kü- lönbözete utáni járulékot ez év március 20-ig fizethetik meg jogkövetkezmények nélkül. Ugyanezen időpontig kell meg­fizetni - az önbevallásban meg­állapított havi jövedelem figye­lembevételével - az 1994 ja­nuár-február havi járulékot is, míg az év hátralévő hónapjai­ban a tárgyhónapot követő hó 10. napja a befizetési határnap. Az önbevallás felülvizsgálatá­nak eredményéről csak akkor küldünk értesítést, ha abban az egyéni vállalkozó tévesen szá­mította ki a fizetendő járulék összegét. A biztosításra kötelezett se­gítő családtagok és a háztartási alkalmazottak után - a minimá­lis bér emelkedése miatt - 1994. január 1-től havi 9 ezer forint járulékalap figyelembevételével kell megfizetni az összesen 54 százalékot kitevő járulékokat, havi 4 ezer 860 forint (naptári napokra 162 forint) összegben. Havi 9 ezer forint járulékalap figyelembevételével kell meg­fizetniük a járulékot az 1993. december 31-ét követő időre azoknak is, akik - nem kizáró­lag egészségügyi szolgáltatás igénybevételére - megállapo­dást kötöttek a megyei egész­ségbiztosítási pénztárral. Ugyancsak 9 ezer forint havi járulékalap figyelembevételével kell - a jogszabályban megálla­pított esetekben - megfizetni az 54 százalékos járulékot a társas vállalkozások főfoglalkozású tagjai után, az eddigi 8 ezer fo­rint helyett, szintén a minimál­bér összegének változása miatt. Nem az egyéni vállalkozókat érintő, de a járulékfizetési köte­lezettséggel kapcsolatos to­vábbi információ a következő: biztosítási kötelezettség hiá­nyában is meg kell fizetni a 44 százalékos társadalombiztosí­tási járulékot azok után a tiszt­ségviselői tiszteletdíjak után. amelyek kifizetésére 1993. de­cember 31-et követően került sor a társadalombiztosítási ala­pok 1994 évi költségvetéséről szóló 1993. évi CXV. törvény 29. paragrafusában felsorolt személyi körbe tartozók ré­szére. Az előzőekben érintett személyeknek egyéni járulékot (10 százalék) fizetniük nem kell. Makai Pál Utazás Abszurdiába (4) Keresztül a fronton Már az gyanús volt, amikor a pénztárosnő két lőlapot mellé­kelt a vonatjegyem mellé, de amikor a kalauz csak úgy enge­dett fölszállni a vonatra, hogy a kisebb lőlapot a homlokomra, a nagyobbikat a mellemre ragasz­tottam, kezdtem megijedni a harcmezőn történő átutazástól. Csak azt nem tudom, miért ér­deklődtek annyira a csomag­jaim felől...- Kié ez a csomag?! - ébreszt lidérces álmomból a durva hang, de csak a vonatzakatolást túlharsogó második, türelmet­len felszólítás zökkent vissza egészen az álomvilágból a való­ságba. Ekkor veszem észre, hogy a géppisztolyos katona éppen az én hátizsákom tulaj­donosát keresi. Miután jelent­kezek, máris indul tovább és a többi poggyász gazdáját is sorra veszi, gazdátlan csomagba rej­tett robbanó szerkezetet ke­resve. Az Elbruszról továbbindulva Mineralni Vodiban érdeklőd­tem további útvonalamra vo­natkozóan, de a megkérdezettek mindegyike azt mondta, „ha a harcok ellenére el is jutnék Ba­kuba, ott egyhamar biztos nem találnék a Kaszpi-tengeren át­kelő, civil hajót”. Mivel az Asztrahányba induló vonatok is áthaladnak a harctér egy darab­káján, inkább a Volgográd felé történő kerülőt javasolták, de az ezzel járó időkiesést nem en­gedhettem meg magamnak, ezért most kissé spanolt idegek­kel, itt zötykölődök útban a nagy büdös háborúba. Az egész szerelvény tömve van. A sokféle nemzetiség bá­beli zűrzavarában néhány cso­portot nemcsak a jellegzetes ar­céi, de a tarka ruházat is megkü­lönböztet a többitől. Van itt orosz, ukrán, grúz, kaukázusi hegylakó éppúgy, mint török, görög, kurd, üzbég, csecsen és ki tudja még mifajta. Annak el­lenére, hogy családom néhány tagjának vonásait sikerül fölfe­dezni ezekben az emberekben, úgy gondolom a klasszikus eu­rópait mégis csak egyedül kép­viselem jelenleg ezen a vona­ton. Szomszédos útitársaim ki­nézetre nem túlságosan biza­lomgerjesztők, de szóbaele- gyedve velük hamarosan barát­ságos beszélgetés alakul ki kö­zöttünk. A politikán, kultúrán, történelmen, utazáson kívül sok minden szóba kerül, de hogy egyedül kóborlók ezen a vidé­ken, azt egy kicsit hitetlenkedve hallgatják. A zsúfoltságot csak növeli a sok csomag. Hihetetlen mi mindent szállítanak ezek az emberek a vonaton. A szokásos utazótáskákon kívül nem ritka­ság a több zsák krumpli, a ha­talmas szőnyeghenger, a kar­tondobozokba csomagolt csir­kék és a peronra kötözött vá­lasztási malac, mint úticsomag. A vonaton csak forralt vizet lehet inni. A sok teától csak úgy dől rólam az izzadság a fülledt levegőben. A testemre tapadó nedves ruha, a vasúti kocsi iszonyatos koszossága, a min­dent összemászó legyek züm­mögése, a mellettem elhaladók szintén izzadó testének hozzám dörzsölődése és bűze nehezen elviselhetővé teszi az utazást. És még valami, egy errefelé di­vatos, számomra megszokhatat­lan, szörnyűséges divat: a köp- ködés. Ennyi nyálat nem láttam még kifolyni emberek száján, mint amennyit ez alatt az utazás alatt láttam. Főleg a férfiak ser­eimének hegyeset az utcán, a piacon, a várócsarnokban szint­úgy, mint a vonat ablakán ki­felé vagy akár a vonat belsejé­ben, a padlózatra. Asztrahányhoz közeledve, a táj hirtelen változik. Szinte egyik pillanatról a másikra siva­tagos sztyepp váltja fel a meg­művelt területeket. A ritkán ta­lálható lakott településektől iszonyatos távolságokban tehe­nek legelésznek. Hogy hol ta­lálnak maguknak vizet és hogy bírják árnyék nélkül a tűző na­pot... Ki tudja? Az elhullott ál­latok száradó tetemei, csontjai és a távírópóznákra fölaggatott, néhány kifehéredett koponya azonban arról tanúskodik, hogy nem mindegyik „értékeli” a ri­deg állattartás eme szélsőséges formáját. Vagy nem alkalmazkodtam még eléggé a körülményekhez vagy a meleg tette, mindene­setre úgy látom, szörnyű baklö­vést követtem el azzal, hogy néhány percre elmentem fogat mosni, mert mire visszaérek, hárman ülnek csomagjaim mel­lett, a helyemen. Alig tudom el­kergetni a jókedvű társaságot jogosnak ítélt territóriumom ha­tárán kívülre. Meddig lehet fokozni még ezeket a kínokat? Mi jöhet még ez után? Hamarosan megtudha­tom, amint egy átvirrasztott éj­szaka után fölszállok a Kara-Kum sivatagot ászelő vo­natra. Az utazást támogatta az AB-Aegon Általános Biztosító Rt. (Folytatjuk) Szekeres Ferenc „Meg kell maradnunk!’V Mint arról korábban már hírt adtunk, dr. Hegedűs Lóránd református püspök előadást tartott Mezőtúron. Most néhány gondolatát idézzük. Még a totális diktatúra alatt mondta az egyik hitvalló lélek azoknak, akik őt bántották és megkérdezték: Mit csinál most a Te Mestered? - Erőt ad ah­hoz,, hogy még titeket is sze­resselek. Különben a ti uratok megy, a mienk pedig jön. Éppen azért, mert az örök­kévalóság közeledik felénk, mi pedig az örökkévalóság felé, annak a szempontja alatt kell nekünk az itt és most döntő jelentőségű kérdésein­ket szemügyre venni, ítéletet mondani róluk, és dönteni fel­őlük. Mert csak aki dönt, az dönthetetlen. Akiben viszont minden gondolat egymást ker­geti, célját egy sem érheti, mert egy a másikat gyengíti. A habozó ember végeredmény­ben elmulasztja a kegyelem döntő pillanatát, kihívását. Kullog csak az események után, őt pedig rángatni fogja a végzet, nem pedig vezetni az Isten. Ha ezt egy egész tömeg ilyen negatív módon csinálja, akkor elvész az ország! Az egyháznak éppen az a feladata, hogy a közéleti fele­lősséget - különösen kiemel­ten jelentős döntések idején - az örökkévalóság szempontja alatt felébressze híveiben, s mindazokban, akik őreá akarva, akaratlan hallgatnak. Jaj az egyháznak, és jaj annak az országnak, amelyben az egyházak igehirdetése, állás- foglalása nélkülözi a minde- nekfeletti örökkévaló szem­pontokat. Ne rövidlejáratú ha­talmi manipulációk törjenek be a legmagasabb etikai-hit­beli elkötelezettség régióiba, hanem az örökkévaló elköte- lezések, a nép hosszútávú lét­érdekeinek az igazságai szád­jának alá a politikai vitákba. Döntő jelentősége van e szempontból annak, hogy ne eldurvuljon a választási küzde­lem, hanem megszentelődjön az a döntő szakasza, ami az előttünk levő hónapokban re­ánk vár, bennünket kihív, és közreműködésünket követeli. Ebben az értelemben nyugod­tan mondhatom egyházi em­berként: lehetetlen, hogy a se Istent, se embert nem ismerő, gátlástalan politikusok zseniá­lisan manipuláljanak, az Isten és ember előtt felelős, tisztes­séges emberek magukba visz- szavonulva bután lelkizzenek. Nem engedhetjük, hogy a kö­zéleti felelősség szintjén rö­vidtávú hatalmi mesterkedé­sek döntsék el a sorsunkat, nem pedig örökkévaló etikai értékek, életérdekek és becsü­letes hiteles személyiségek. Ha ezt megtesszük, ahhoz az állapothoz jutunk, amiről Ady írt: „Most pere-emberkék dá- ridója tart, De építésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk, Nagyot és szépet, emberit és magyart.” Kik ezek a mi? azok, akik egyetemes életértékek után tá­jékozódnak, s hitelesen képvi­selik azokat. A magyar közé­letnek legnagyobb nyomorú­sága, hogy látszatproblémák kihegyezésével ismét igazol­juk a történelem előtt: mi va­gyunk a civódó magyar. Ezek helyett nekünk a valóságos életproblémák megoldását kell szem előtt tartanunk, ahol a tényekkel nem vitatkozunk, ahol a végső életkérdéseket hatalmi előnyökért áruba bo­csátani nem engedjük, s ahol isten és emberek előtt csak azt mondhatjuk a magyarországi választások idején is, amit Luther mondott: „Itt állok, másként nem tehetek!” Ha ez így van, akkor szól­junk arról, mi tehát a mi legva­lóságosabb életkérdésünk, me­lyet meg kell látnunk, s mely mellett feltétlen meg kell álla- nunk? Legelső létkérdésünk a puszta létnek a kérdése. Élet-halál határvonalán ál­lunk! Egész biztos ha nem le­szünk, akkor nem lesznek problémáink sem. De jaj ne­künk, ha elérjük a hullák prob- lémátlanságát. Nagyon sokan szeretnék, ha mi pauzává vál­nánk az élet muzsikájában. Nagyon sokan szeretnék, ha mi az életszínvonalért felál­doznánk az életet magát. En­nek egyáltalán nem csak disz- kóbáros, külföldi utazásos, vagy gátlástalan politikus formái vannak. „Élni se kár, halni se kár egy mámoros pil­lanatért ...” - mondja ez az életstílus, és utána, amikor el­tölti az undor, amikor a lélek­tani pesszimizmus erőt vesz az illetőn, egyre több mámort kell befecskendeznie magába, alt­hoz, hogy egyre kevesebb ideig kikapcsolódjon életének nyomorúságából, s végül halá­los adag segít csak rajta. Nem kikapcsolódik a bajból, hanem megszűnik létezni. Ilyen is van és egyre több körülöttünk. Ha valaki nem látja, hogy az élet­nek van egy magát túlélő célja, s ha az életet nem átélni, ha­nem kiélni akarja valaki, az menthetetlenül belepusztul. Ha közben összeomlik a lelki egzisziencia, arról senki sem szól. Ha valaki ezután gátlástalan karriervágyból egy egész or­szágot áldoz fel csak azért, hogy övé legyen egy titulus, övé legyen egy bársonyszék, arról végképpen nem kell szólni. Ha sokáig tökéleteskedünk, ha sokáig legmagasabb művé­szi színvonalon, az életszínvo­nalért feláldozzuk az életet, s körülöttünk a többiek ron­gyokban betöltik az isteni pa­rancsot: szaporodjatok és so­kasodjatok, akkor kiderül, az ország nem azé aki a legmaga­sabb kulturális színvonalat benne képviseli. Az ország azé, aki tele szüli, engedel­meskedve az igének. „Hiába néktek korán felkel­netek, későn feküdnötök, fá­radsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének ál­mában ad eleget. íme az Úrnak öröksége a fiák; az anyaméh gyümölcse: jutalom.” A magyar nép ellen viselt legpusztítóbb háborút nem a tatárjárás, nem a törökdúlás voltak, hanem az abortálás és ezzel kapcsolatban az a nega­tív tudatformálás az a kritikán aluli népesedés-politika volt, amely a világ legöngyilko- sabb, legrohamosabban fogyó népévé tett és tesz bennünket. A biológiai gerinc megroppa­násának határán állunk. Két­ségtelen tény, hogy 1956 vér- vesztesége után - amikor kétszázezer magyar elhagyta az országot - 1957-ben még szaporodtunk, 1958-tól elkez­dődött a fogyás. A születések száma nem pótolja a halálozá­sok számát. A hiteles előjelzé­sek szerint 2020-ig két millió­val leszünk kevesebben. Aki­nek ez nem számít, aki ezt a kérdést megoldandónak nem veszi fel a politikai program­jába, az az élet alapjait rendíti meg, s mindent, amit készít az országnak - másnak készíti. Arra szavazzunk, aki azt mondja: legelőször meg kell maradni! S aki erre azt mondja - ez nacionalizmus, a hazug­ság legmagasabb színvonalán áll. Egy kézlegyintéssel elin­tézni azt, hogy ilyen hamaro­san megszűnünk létezni, annyi mint kimondani: én gyűlölöm a hazámat! Itt volna az ideje, hogy minden számottevő ve­zető politikai és szellemi em­ber, és minden lelkipásztor harsonává válva mondja. Ma­gyarok! Szaporodtok, vagy el­vesztek! Ez nem túlzás, ez nem dramatizálás. Meg kell maradnunk, s ehhez fejleszte­nünk kell a tudatot. Ehhez az édesanya hivatását legfőbb ér­tékteremtő tényezővé kell ten­nünk. Adjunk neki olyan ran­got, amihez képest püspöki, bíborosi, miniszterelnöki és köztársasági elnöki rangok egyenlők a nullával. Még az angyalok sem fog­nak egyetlen könnycseppet ér­tünk hullatni. Maga a Szeretet Istene és mennyei trónusán ülve azt mondja: Ti pusztítot­tátok el saját magatokat! Az egész magyar nép pártál­lástól függetlenül, hittel és nem hittel, emberi felelősség­gel azt kell, hogy mondja: meg kell maradnunk. A többi ba­junk játszva megoldódik. Elő­ször születnünk kell, s csak azután lehet újjászületnünk. Ebből következik, hogy aki megszületett, annak újjá kell születnie. Isten tartja kézben, jobbítja az egyébként vadon növő emberi természetet, hogy rózsát oltsunk, s szebb legyen a Föld. Én Isten és ember előtti felelősséggel egy új minőségi emberséget akarok, éspedig az egyénben, a családban, az egész közéletben, az ország­ban. Ezt úgy lehet... ahogy az ige mondja. Embereknél ez le­hetetlen, Istennél minden le­hetséges. A szolnoki metszőkörös gyerekekről is olvashatunk Télbúcsúztató a Kincskeresőben Télvégi, tavaszváró hangu­latokkal köszönt ránk a febru­ári irodalmi ■ gyermeklapból Fekete István: Télutó című novellája és Tari István: Ab­lakomban című verse. Február 8-án volt Móra Fe­renc halálának hatvanadik év­fordulója. Ebből az alkalom­ból közöl emlékező összeállí­tást a folyóirat. A Szeretet van a szemed­ben című írás a gyermek- lap-szerkesztő Móra alakját idézi fel, ugyanolyan szeretet­tel és tisztelettel, ahogyan Móra közeledett annak idején gyermekolvasóihoz. A folytatásos regény ezút­tal Elektropoliszban, az agyongépesített csodaváros­ban folytatódik, ahol hamar kiderül, ezek a gépek, tökéle­tességük mellett mennyire ve­szedelmesek. A Szülőföldem szép határa rovatban Nagy László és Fecske Csaba versei mellett a szolnoki metszőkörös gyere­kekről olvashatunk, akik ke­rékpáron járva az országot, készítik szebbnél-szebb met­szeteiket hazánk tájairól. Az Őrizd meg jól az életed című összeállítás a sport és egészségnevelés fontosságá­ról szól. Ugyancsak e téma mellett tör lándzsát Koleszár Márta, aki Egészségünkért című be­számolójában egy olyan kez­deményezést ismertet, amelyben rámutat, hogy tenni lehet a gyerekek egészségé­hez való jogainak érvényesí­téséért. Zelk Zoltán és Karinthy Frigyes művei mellett egy már tizenévesen híres gyógyí­tóval, a makói Mátrai Gézával készült interjút olvashatjuk. Gianni Rodari kacagva mondja a felnőttek szemébe az igazságot, hogy bizony a gyermekben születésekor meglévő csodálatos képessé­geket elrontjuk, szürkévé és fantáziátlanná téve a gyer­meki lelkeket. A Kincskereső februári számából sem maradhat ki a humor. A jó hagyományok­hoz híven gondoskodik erről a Gyerexájj rovat és a Nevető lexikon. A hátsó borítón pedig a Kö- lyökidő kedvelt szereplőinek fotói köszönnek vissza a fiatal olvasóknak. - scsj -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents