Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-17 / 40. szám

1994. február 17., csütörtök Kultúra hazai körkép 5 Érteni kell az Alföldet, hogy a miénk maradhasson Egy Jaj, amely nem ismeri a középutat Megyénk országgyűlési képviselőjéről, dr. Tóth Al­bertról közismert, hogy a fásí­tási program elkötelezettje, va­lamint az „Alföld-program” egyik elindítója. Úgy is, mint a kormányszinten támogatott program társelnöke, de úgy is, mint pedagógus. Aki jelen volt Karcgon 1994. február 11-én a dr. Györffy István születésnek 110. évfordulójának tisztele­tére rendezett emlékülésen és meghallgatta a képviselő elő­adását a fenti témakörben, meggyőződhetett, hogy az Al­föld-program következetes végrehajtása, Európa egyik legnagyobb tengersík rónájá­nak védelme, a már meglévő tájvédelmi és tájhasznosítási koncepciójának gyakorlati megvalósítása napjaink egyik legfontosabb feladata.- Az Alföld nem ismer középutat - vallja Tóth Albert. Vagy kopár, rideg marad, vagy ha végrehajtjuk tovább már nem halogatható feladatainkat, akkor Petőfi szeretetével nézhetünk majd rá. Az Alföldet konok, szikár tárgyilagossággal négy­féleképpen lehet megítélni: 1. Mint Európa egyik legna­gyobb síkságát, melyre az asz­talsimaság a jellemző, melyen Munkácstól Titelig egy képze­letbeli átlót húzva, csupán 40 méter a szintkülönbség. 2. Itt, ahol Széchenyiék vé­gezték el az első kapavágást Ti- szadob alatt, Európa legna­gyobb tájrendezése zajlott le. Otven év alatt hárommillió hek­tárnyi földterületet mentesítet­tek. 3. Az Alföld jelentősen hoz­zájárul ahhoz, hogy Magyaror­szág fajlagosan számított szán­tóterülete Dánia és Banglades után harmadik legnagyobb le­gyen a világon, olyan humusz- vagyonnal, mely nem emberi termék, hanem természetes ajándék. Ez a felbecsülhetetlen értékű humuszkincs a magyar mezőgazdaság létalapja lehet a jövőben. 4. Vándorló népek és kultú­rák olvasztótégelye volt ez a táj, s ez a keveredés olyan „uniká- lis” értékek megalkotója, me­lyet óvnunk, féltenünk kell! Kisköre nem Bős-Nagymaros Ennek a tájnak éltető eleme, létrejöttének bölcsője volt a víz, de végzete is lehet. Sokan át­kozzák Kiskörét manapság, de a vízlépcső megléte nélkül a Sár­rét, a Háromföld már rég kiszá­radt volna. A nagy nyári vízhiá­nyos időszakokban pedig a Hármas-Körös nyugodtan átlá­balható lenne. A térképen egy­befüggő kék vízfelület ma in­kább zöld, mint kék, ahol két éve ismét megjelent a topor­tyán, a nádi farkas, ahol a húsz éve kiirtott erdők ismét felnőt­tek - többek között ezért nem lehet Kisköre Bős-Nagymaros - említte dr. Tóth Albert, majd így folytatta: - Érteni kell az Al­földet, ahol arasznyi távolság­ban képes más-más értékeket produkálni a természet, a víz, ahol a krumpliföld mellett fél méterre ősláp található, ahol jó szomszédságban él egymás mellett a sziki virág és havasi zergeboglár. Éppen ezért vi­gyáznunk kell erre az agyon­roncsolt tájra, melynek egy- harmadát borította erdő hajda­nán, a honfoglalás idején, mert a sziki tölgyesekből, a gyöngy­virágos tölgyfaligetekből mára jó, ha 10 százalék maradt. A „hatkuntelepülések” vidékén pedig három százalékra sorvadt ez az érték. A legvadabb szik is erdőt teremhet Eképp fogalmazott előadása zárószakaszában a kisújszállási képviselő, majd az alábbiakkal zárta nagy tapsot kiváltó érteke­zését:- Ez a szakértelem járulhat hozzá ahhoz, hogy tovább éljen itt a taréjos búzafű - kenyéradó gabonánk őse -, a sziki laboda, a tündérrózsa a zsombékosokkal együtt, ne pusztítsuk tovább út- gödörbe túrva azokat a „kun­halmokat”, melyből már csak kétszáz utalhat történelmi múl­tunkra a hajdan volt 40 ezerből, hogy a ligeterdők tovább léle­geztessék ezt az agyonhajszolt, nagyon is sebezhető tájat, mely a nagyiváni-kunmadarasi ha­tárban lévő bombatölcséres cif­raságával is idegenforgalmi lát­ványosság, mely évszázadok óta kenyeret adott, munkát, megélhetést biztosított az itt élő embereknek. -percze­Sztrájkbizottság az Operaházban Az Operaház dolgozói - mű­vészek, műszakiak és egyéb al­kalmazottak — nem akarnak sztrájkolni. Szeretnék, ha a kormány - ígéretének megfele­lően - biztosítaná számukra azt a béremelést, amely megszün­tetné az Operaházon belül meg­lévő bérfeszültséget - mondta a több mint egy hete megalakult sztrájkbizottság szóvivője, Pal- csó Sándor rendező-koordiná­tor, vezető játékmester. Elmondta: az Operház zene­karának már régóta indokolt elmúlt évi bérrendezésekor Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter ígéretet tett: a kormány pénzügyi lehe­tőségeinek figyelembevételével rendezi az Operaház ügyeit. A mintegy 1400 dolgozót képvi­selő Zene- és Táncművészek Szakszervezete, illetve az Ope­rai Művészek és Dolgozók Szakszervezete több levélben fordult a minisztériumhoz, hogy az ígéretnek megfelelően ren­dezzék az oparaházi dolgozók bérét. Az elmúlt hónapokban nem kaptak érdemi választ leve­leikre, így február 7-én megala­kították a sztrájkbizottságot. A , .szóvivő hangsúlyozta:. tárgyain i kívánnak, és remélik, hogy'si­ketül megegyezésre' •jutni"- a kormány képviselőivel. A sztrájkbizottságot a miniszté­rium részéről még szerdán fo­gadja Taxner-Tóth Ernő megbí­zott helyettes államtitkár. (MTI) Utazás Abszurdiába (1.) Amikor Izlandról hazatérő­ben megdöbbenve tapasztaltam, nyugat-keleti irányban haladva milyen drámai módon tűnnek el az európainak mondott élet- színvonal látható jelei, már ak­kor megfogalmazódott bennem a gondolat: vajon ha továbbuta­zók kelet felé, meddig tarthat ez a látványos csökkenés? Nosza, rajta, induljunk el..., de hova is!? Azt nem mondhatjuk, hogy a Szovjetunióba, hiszen az már nem létezik. Az összes utódál­lamot sem sorolhatjuk föl, mert ez borzasztó kényelmetlen lenne. Minek nevezzük akkor a Záhony mögött elterülő egykori hatalmas birodalom maradvá­nyát? Az utazásom alkalmával átszelt 3-4 időzóna amúgy is sok bosszúságot okozott szá­momra, és az országon belüli „többidejűség” valóban jel­lemző erre a vidékre, nevezzük tehát a térséget Abszurdiának. Már az utazás szervezésénél megsejtettem, hogy nem min­dennapi útra indulok. Mivel ké­tes hajlamaimtól űzetve elősze­retettel választom a vasutat köz­lekedési eszközként, napokat töltöttem el ez irányú informá­ciók begyűjtésével. Hogyhogy napokat? - kérdezheti bárki. Hát úgy, hogy tudomásom szerint az egész országban kettő darab abszurdiai vasúti menetrend ta­lálható, és azok is csak az 1989-es évjáratból. A következő probléma az utazáshoz szükséges engedé­lyek beszerzése. Jelenleg ná­lunk csak két olyan követség működik, ahol többszöri érdek­lődésemre más-más, egymással ellentétes válaszokat adtak a ví­zumra vonatkozóan. A Kül­ügyminisztérium illetékese sem tudott érdemi felvilágosítással szolgálni az Uraitól keletre, il­letve Asztrahánytól délre fekvő területekről, viszont útvonalam hallatán nem garantálta élő em­berként történő hazatérésemet. Ez nem volt új számomra, meg­tették már előtte mások is. Az 50 kilónyi csomagom és a magammal vitt pénz értéke kö­zel 200 ezer forint volt, aminek több mint a felét a hegymászás­hoz szükséges speciális és fo­tósfelszerelés tette ki. Volt olyan biztosító, ami csak ez utóbbiakat 27 ezer forintért Indulás előtt az „utánpótlás” társaságában akarta biztosítani olyan feltéte­lekkel, ami számukra szinte semmi kockázatot nem eredmé­nyezett volna. Végül az AB-Aegon valóban korrekt ajánlatát fogadtam el. Az, hogy nem tudtam itthon pénzt váltani (sőt volt olyan te­rület, amiről azt sem tudtam ki­deríteni, miféle fizetőeszközt használnak az ottaniak), fogal­mam sem volt, mekkora terüle­tekre terjednek ki a háborús te­vékenységek, egyetlen darab használható útikönyvet nem si­került találnom, a hajójáratokról semmiféle információt sem si­került beszereznem - szinte em­lítésre sem méltó apróságoknak tűnnek. De mi is éz a „világvégi” uta­zás? A tervek szerint honfoglaló őseink nyomdokain visszafelé haladva, a szavárd magyarok út­ját követve kerülök a Kaukázus sziklarengetegébe, talán még a görög istenektől a sziklához láncolt Prométeusszal is talál­kozom. Az Elbrusz megmá­szása után Bakunál kelek át a Kaszpi-tengeren, a Kara-Kum sivatagon keresztül érem el a Pamírt, ahol 7000 méternél ma­gasabb hegyek várnak rám. Út­közben rövid ideig Marco Polo nyomába szegődhetek, érintve az 5 ezer évvel ezelőtti Perzsa Birodalom egy részét és Nagy Sándor hadjáratainak színhe­lyét. Végül a Szir-darja folyása mentén haladva jutnék egyre közelebb otthonomhoz. A ter­vek szerint utaznom kell vonat­tal, autóval, busszal, hajóval, helikopterrel és teveháton. És erről az egészről semmi használható, praktikus informá­cióval sem rendelkezem, nincs érvényes menetrendem, nincs vízumom, nincs hivatalos fize­tőeszközöm, ráadásul egyik vicceskedő ismerősöm azzal „nyugtatgat”, hogy néhány, ál­talam érinteni kívánt területen ma már csak ünnepek alkalmá­val esznek emberhúst. S ha va­lakinek mindezek ellenére nem elég vonzó egy ilyen kalandos­nak ígérkező utazás, annak tu­dok ajánlani olyan könyvet, ami a Kaukázusban és a Pamírban élő, jetihez hasonló „majom­emberek” kutatását írja le. Nem csoda, ha induláskor a vonatra szállva úgy éreztem magamat, mint az a maja, aki az áldozati kút peremén állva ug­rani készül a kút ismeretlen, tit­kokkal, borzongással teli, fé­lelmes, sötét mélységébe. (Folytatjuk) Szekeres Ferenc Iskolai kiállítás Karcagon Néphagyomány, nemzeti ne­velés, iskola címmel nyílt kiállí­tás a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumban az elmúlt héten, az Országos Pedagógiai Múzeum gyűjteményéből; melyből megtudhatjuk, hogy a két világháború közötti idő­szakban nagyon hátrányos helyzetben voltak a kistelepülé­sek. Klebelsberg Kunó akkori kultuszminiszter célul tűzte ki a népoktatás fejlesztését, elhatá­rozta az iskolaépítési akciót is. így közel ötezer iskola létesült, a megyében épülteket is bemu­tatják. Több iskolabelsőt látha­tunk a fotókon, a két kis makett is bemutatja az egykori népisko­lát. Az órarendek, bizonyítvá­nyok mellett néptanítói okleve­lek is idézik a kort. Györffy Ist­ván is azt vallotta, hogy a nép­hagyománynak és az iskolai ok­tatásnak is közelebb kell kerül­nie egymáshoz. Ezt bizonyítják azok a fotók, melyek az iskolai színjátszást örökítették meg. A tárlókban értesítőket, füze­teket láthatunk, az akkor diva­tos „Hiszek egy...’’-gyei. A falu életét is az iskolai füzetekben örökíteték meg az akkori diá­kok. A palatábla, a mártogatós toll, a húzós tolltartó akkor el­maradhatatlan eszköze volt a nebulóknak. A belső teremben alakítottak ki egy karcagi sar­kot, ahol népi. festett garnitúrá­kat állítottak ki. A kiállítást május 29-ig lehet megtekinteni. D. E. ./ \r I» u fUf- .. * ■ í* »J.— - ft; Af x í I . *n Civil sarok Helyi lapkiadók randevúznak egymással Terveink szerint itt adunk helyet, lehetőséget a megyében működő különféle egyesületek, alapítvá­nyok, más polgári kezdeményezések bemutatkozásának, hírei, eseményei közlésének és a legfrissebb nemzetközi és hazai pályázati lehetőségeknek. Útjára induló rovatunk akkor válik élővé, hasznossá, ha a szervezetek élnek a lehetőséggel, és folyamatosan eljuttatják hozzánk híreiket. A legfontosabbakat ter­mészetesen a havonta megjelenő Kurázsi lapban is közzétesszük. Mottónk: Rólunk van szó, magunkról adunk hírt, szerkesszük közösen, mindannyiunk érdekében! A rovatot Jász-Nagykun-Szoinok Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat munkatársai gondozzák. Sok kisebb-nagyobb telepü­lésen helyi újság jelenik meg, amelyek ékesen bizonyítják a település lakóinak összetarto­zását, és azt, hogy érdeklőd­nek a közügyek iránt. Talán ezek a helyi újságok más tele­püléseken nem is érdekesek - hiszen amiről szólnak, az a másutt lakók számára nem bír fontosságai - de az adott falu­ban vagy városrészben a helyi lakosság részére információt, érdekességet, fontos üzenetet jelent. A Független Helyi Lapki­adók Egyesülete találkozót szervez a helyi lapok szerkesz­tőinek, kiadóinak 1994. már­cius 26-27-én. Egyúttal sze­retnénk kiállításon bemutatni, milyen sok és sokféle helyi újr ság van. Kérjük a szerkesztőket, a kiadókat, küldjenek egy-két példányt a városukban vagy falujukban megjelenő helyi lapból. Örülnénk, ha a készí­tőik vagy olvasóik közül va­laki megtisztelné jelenlétével a találkozót, szeretnék meghall­gatni, mások hogyan csinálják, milyen tapasztalataik vannak, esetleg témát vagy cikket is cserélhetnek. A jelenkezéseket és a helyi lapokat gyűjti: Kenyeres Sándomé, J-Nk-Sz. Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat, Szolnok, Pf. 198. 5001. * A hónap elején Békéscsa­bán ismerkedtek egymással és tevékenységeikkel Bács-Kis- kun, Békés és Csongrád me­gye civil szervezetei. A legkü­lönfélébb céllal és feladattal működő egyesületek, alapít­ványok, önsegítő szervezetek kétnapos randevúja a három megye polgári szerveződései­nek sokszínűségét, szervezett­ségét, ötletgazdagságát bizo­nyította a megyénkből részt vevő érdeklődőnek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a civil szervezetek, bár külön-külön is sokat tehetnek egy-egy tele­pülésért, lakossági rétegért, de még többet érhetnek el a helyi társadalomban, ha tömörül­nek, és egymást segítve, erő­sítve a nyilvánosság megte­remtésével együttesen lépnek színre. Sajnos nem áll mó­dunkban - e hírkeretben - be­mutatni azt a sok-sok szerve­zetet, akikkel megismerked­hettem a két nap alatt, de bizo­nyára módunk lesz a megyei bemutatások mellett a későb­biekben, hasonló, más megyé­ben működő szervezetek éle­téből is fel-felvillantani né­hány fontos eseményt. * Mi az a KKE? Elmúlt ko­rok embereinek érzéseiről, gondolkodásról, kultúrájáról a ránk maradt műtárgyak, iro­dalmi művek, épületek révén értesülhetünk. Ha nem szület­tek volna meg ezek a művek, akkor most a múlt üres kútjába nézhetnénk csak. Nem tudhat­nánk, hogy kik vagyunk, ho­gyan jövünk, és hová tartunk. A ma élő alkotók is ezt te­szik a jövő számára. Unoká­inknak, ükunokáinknak így üzenünk az alkotni tudókkal. Mindenki üzenetét közvetítik, azokét is, akikben nincs meg ez a képesség, azokét, akik mással vannak elfoglalva, vagy akiknek más szerepet szánt a sors. Ezt a közvetítői, médium szerepet vállalták magukra a Kisújszálláson élő alkotók is. Szabad idejükben (nem hob­biból) végzik művészeti tevé­kenységüket, nem saját ma­guknak, de mindenkiért. Az elmúlt évtizedekben egymás után telepedtek le városunk­ban olyan rajztanárok és más alkotók, akik elkötelezték ma­gukat a folyamatos képzőmű­vészeti tevékenység mellett. Rendszeres résztvevői helyi, megyei és országos kiállítá­soknak. Eredményeiket a ka­pott díjak is bizonyítják: nívó­díjak, Művészeti Alap-külön- díj, művelődési minisztériumi különdíj stb. Az 1992. júniusi tévébeli szereplés (Harcképek) is a korábbi teljesítmények el­ismerésének tekinthető. A fokozott aktivitás hívta életre a Kisújszállási Képző- művészeti Egyesület vagy másképpen a KKE megalaku­lását 1992-ben. Vezetője Czo- bor Sándor lett. Az egyesület segíti a város képzőművészeti életének szervezését, és az itt élő alkotók tevékenységét tá­mogatja, megjelenési, kiállítás­rendezési gondjaikban segít. Közvetítő szerepet vállal a vá­ros vezetősége és az alkotók között, érdekeiket képviseli. Figyelemmel kíséri a város környezeti, esztétikai kultúrá­jának alakulását, és igény sze­rint segítőn közreműködik. Igyekszik bekapcsolódni az or­szág művészeti vérkeringésébe. A városban évi rendszeresség­gel kiállítást rendez, ahol díja­kat oszt ki (anyagi fedezet ese­tén), ezzel ösztönözve az alko­tókat mind magasabb színvo­nalú művészi munkára. Az egyesület tagjai a helyi Papi-gyűjtemény anyagát ön­kéntes felajánlással bővítik, így igyekeznek a város kultúrtörté­neti múltját dokumentálni a jövő számára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents