Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-17 / 40. szám
■ 6 Szolnoki Extra 1994. február 17., csütörtök ÚJ ÜZLET SZANDÁN. Új egységgel nyitott a lakosság felé a Szász és Társa Bt. a Molnár F. 2. szám alatt. Megnyitották ugyanis a Szász iparcikküzletházát, ahol elsősorban festékárut, PVC padlóburkolót, élő és művirágokat, virágápolási kellékeket, fából készült lakásdíszítő elemeket, falambériákat és mennyezetburkolókat árulnak. -nzs-) Idősek otthona Több férőhely - több remény Bővül-e a Városi Szociális Intézmény? A december 14-i önkormányzati ülésen elhangzott, hogy a szolnoki magán-szo- ciálisotthon - a Gondoskodás Háza - tulajdonos igazgatója az otthont az önkormányzatnak ajánlotta fel megvételre. Tette ezt azért, mert egy megkezdett munka folytatását, amely már 25 idős ember sorsát is érinti, leginkább egy már a köztudatban is elfogadott, a városi önkormányzat által működtetett intézmény keretei között látná biztosítottnak. Ez Szolnokon nem más, mint a Városi Szociális Intézmény. Vajon lesz-e az adásvételből valami, s ha igen, hol tart most az ügy? Amely kétségkívül közügy. Aligha vitatható ugyanis, hogy az időskorúak szociális otthoni ellátásának legakutabb problémája országosan a férőhelyhiány. Nincs ez másképp Szolnokon sem. Ha az ügylet létrejönne, akkor viszont a Városi Szociális Intézmény nagyszámú új férőhellyel bővülhetne (az összesen 90 férőhelyes Gondoskodás Házában jelenleg huszonötén laknak). Minderről Molnárné dr. Szabó Julianna igazgató főorvos asz- szonyt kérdeztük.- Valóban Szolnokon is tény, hogy évek óta szaporodik a várakozók száma, és a Kaán Károly úti otthon átadását követően már 120 körülire nőtt az érvényes határozattal rendelkezők száma. Ez a lehetőség jelentős férőhelybővítést jelentene, másrészt az eladásra kínált létesítmény a meglévő minőségi igények kielégítését is lehetővé tenné.- Ez nyilván többe kerül. Képesek ezt az idős emberek megfizetni?- Tapasztalatom szerint nagyon sokan. Mind az idős emberek. mind családtagjaik gyakran keresnek meg bennünket ezzel az igénnyel, kijelentvén, hogy szívesen áldoznának erre többet. Sajnos a Kaán Károly úti otthonunkban is csak néhány egy-két ágyas szoba van - ráadásul fürdőszoba nélküliek -, s ez nagyon kevésnek bizonyul. A Gondoskodás Házában ezzel szemben két-három ágyas, önálló fürdőszobás lakrészek vannak.-Ha ez tényleg ekkora segítség lenne az ellátásban, az ön- kormányzatnak nyilván érdekében áll a vásárlás.- Sajnos, ez azért nem eny- nyire egyszerű. Aligha nekem kell részleteznem a közgyűlés sokirányú költségvetési feladatait, ennek ellenére a decemberi ülésen érdemesnek találták megvizsgálni a vétel lehetőségét. Ugyancsak tudomásom van a szakmai vonal és a szociális bizottság támogató javaslatáról, és jólesően tapasztaltam, hogy a fraikciók is komolyan foglalkoznak a pozitív döntés hozatalának előkészítésével.- Mi van akkor, ha mégsem sikerül megteremteni a vásárlás feltételeit?- Akkor a férőhelybővítés és az ellátás minőségének javítása helyett számunkra marad a magyarázkodás, az, hogy a jogos igénnyel elhelyezést sürgetők döntő többségétől - miközben ismerjük helyzetüket - további türelmet kérjünk. Ennél már csak az a nehezebb, amikor - az érvekből kifogyva - végül meg kell mondanunk: csak akkor tudjuk őket elhelyezni, ha itt valaki meghal. Azonban munkatársaimmal együtt arra esküdtünk, hogy a gondozottakat minél jobb egészségben és az „otthont” leginkább megközelítő környezetben lássuk el. Gondolni sem merek egy ilyen kedvező lehetőség - 90 férőhely azonnal, működőképesen - elszalasztására, amikor tudom, hogy egy hasonló új intézmény felépítése és berendezése nagyságrendileg többe kerül. Sz. P. Agykontroll gyerekeknek - Szolnokon is Egy „zseniképző” tanfolyamról „Az agykontroll olyan, mint a mágnes: összehúzza az embereket” - mondja Bakos Kornél oktató, aki feleségével, Magda Katalinnal együtt már majdnem két éve vezet tanfolyamokat szerte az országban 9-14 éves fiatalok részére. Gyakran tapasztalják, hogy a gyerekektől a szülők is kedvet kapnak az agykontroll megismeréséhez, s amikor gyerekek látják a szülők pozitív változásait - a türelmet, a nyugodtságot - igen elégedettek, hogy „beíratták” őket. Magda Katalin és Bakos Kornél az egyetlen házaspár az országban működő huszonegy gyerekoktató között. Nevük jól ismert, a mintegy háromezer agy kontrollt végzett gyerek közül több mint ezer hozzájuk járt. A pedagógus házaspár, miután megismerkedett az agykontrollal, és próbálta használni a munkahelyén, kidolgozott egy tervezetet, hogyan lehet azt a gyerekek fejlődésének elősegítésére használni. Amikor a szervezet gyerek- oktató-képzést kezdett, őket is meghívták, a tanfolyam elvégzése óta pedig főállásban végzik, az életüket tették rá erre a dologra. Szolnokon háromhavonta összejön egy csoport, mintegy 20-25 fővel. Szeretnék a megyében kisebb helyekre is elvinni az agykontrollt. bár problémák vannak a szervezéssel - néhol nem veszik elég komolyan -, a kis településeken gondot jelent a fizetendő díj ösz- szege. Jánoshidán például a sikert a könyvtárnak köszönhették, ahol alapítványból finanszírozták a költségek felét. Az egyébként Szolnokon élő oktatók vezettek már tanfolyamot Nyíregyházán, Kecskeméten, Békéscsabán, Debrecenben is. A kilencéves alsó korhatárt tartják be inkább - az ennél fiatalabbak „még mindent tudnak, nem tört le gyermeki zsenialitásuk” - mondta Bakos Kornél. A különbség, amitől gyerekeknek szól a dolog, abban áll, hogy súlyponteltolódások vannak a tanulás javára, melynek kedvéért még gimnazisták is járnak hozzájuk. Egyébként a felnőtt-tréning első 20 óráját tanítják, kötetlenebb, játékosabb, tevékenyebb formában. Magyarországon a tanfolyamok a spanyol mintára működnek - építve a külföldi tapasztalatokra -, s felkészült emberek dolgoznak vele (pszichológusok, orvosok, pedagógusok). A gyerekek olyan technikákat tanulnak, melyeket az élet minden területén lehet használni: hogyan tudja bizonyos helyzetek (pl. vizsga) előtt megnyugtatni magát, hatékonyan előszedni a fejéből, amit megtanult, s azt, hogy rövidebb idő alatt legyen képes tanulni. Önbizalmuk, kreativitásuk megnő, önállóbbak lesznek. „Ez zseniképző tanfolyam” - így szól Bakos Kornél kedvenc mondása, s azt tartja, hogy a módszerrel megismerkedni az egyik legnagyszerűbb dolog.- Bizonyos egészségkárosodást is meg tudnak szüntetni - teszi hozzá Magda Katalin -, önmagukat, de mást is tudnak gyógyítani, pillanatnyi fájdalmat elmulasztani, s akad. aki a látását 2-3 dioptriával is képes javítani. A problémákat nem tudjuk megszüntetni, de mindegyiket lehet kezelni, megkeresve a legjobb megoldást. Fontos a pozitív gondolkodás - mondják. Sokan leélik az életüket, s van, aki rájön, van, aki nem, hogy a dolgokhoz lehet hozzáállni pozitívan is. A szülők, pedagógusok olykor negatív dolgokat mondanak, amelyek „programozó” hatásúak, és nincsenek építő hatással a gyerekekre, akik ebben a korban a legfogékonyabb állapotban vannak. Az agykontroll nagy segítség, ha az embernek szép vágyai és céljai vannak, hogy azt elérje - foglalják össze -, de a módszer csak annak működik, aki használja! -emBeszélgetés Mihály Ottóval / „Gettósodás” az oktatásban Rosszkedvű pedagógustársadalom és bizonytalan oktatásügy jellemzi napjaink közállapotát, melyet a felülről jövő, egymásnak ellentmondó intézkedések csak tovább bonyolítanak. A nehezen megszületett közoktatási törvény és a felemás Nemzeti Alaptanterv nem hozott megnyugvást a közalkalmazotti besoroláson és az alacsony béreken elkedvetlenedett pedagógusoknak. A Magyar Pedagógiai Társaság Jász-Nagykun-Szolnok megyei tagozata vendégeként szombat délelőtt Mihály Ottó, az Országos Közoktatási Intézet Iskola- fejlesztési Központjának igazgatója mondta el gondolatait az egybegyűlteknek. A tájékoztató után válaszolt lapunk kérdéseire.- Elkészült az oly régen beharangozott Nemzeti Alaptanterv. Megváltja-e a hazai oktatásügyet ez a rendelet?- Ami most elkészült, az a teljes NAT egyik eleme, az „alapelvek”. A közoktatási törvény ételmében követnie kell ezt egy követelményrendszernek is, ami azonban még várat magára. Ennek kellene megalapoznia a követelmény-vizsga együttest, és segítséget nyújtania a keret- tantervek elkészítéséhez. Gyakorlatilag ami most közreadatott, az egy olyan együttes, melyben keverednek az alapelvek, a követelmények, de még a módszertani ajánlások is. Nyilvánvalóan bizarr dolog, hogy egy kormány fogadjon el pedagógiai-szakmai elveket. Ugyanakkor ez magával hozza annak veszélyét, egy kormányváltás esetén a következő és az azt követő folyamatosan módosítani fogja az egységesnek és sérthetetlennek hitt összeállítást. Úgy tűnik, igaz az a vélemény, mely szerint vajúdtak a hegyek, s egeret szültek. Hosz- szas viták, próbálkozások, felülről történő beavatkozások után készült el a NAT sokadik változata, melynek bemutatott formáját pedagógiai szakemberek helyett minisztériumi tisztviselők hozták létre. A szakma nem érzi magáénak, így nehezen képzelhető el, hogy alkalmazhatósága kiállja a próbát.- A Nemzeti Alaptanterv értelemszerűen valamennyi iskolára érvényes. Ugyanakkor a sokszínűség, az iskolák számtalan formája ezt kétségessé teszi. Mi a megoldás?- Alapvetően minden iskolatípusra kötelező közöset szabályozza, de megfogalmazza azt is, valójában ez csak az általános iskolára vonatkozik. Aki hosszabb ideig van benne az iskolarendszerben, annak nem kell eleget tennie a NAT-ban lévő követelményeknek. Nem határozza meg az időt sem, aminek következtében egymástól független kerettantervek készülhetnek különböző iskolatípusokra, tovább fokozva a magyar iskolarendszer széthullását. A kialakuló hat- és nyolc- osztályos gimnáziumok nem a legjobb iskolákból jönnek létre, hanem a kényszer szüli őket. Szabályszerű gyermekrablás folyik, s az ide bekerülő gyerekeknek végérvényesen el van döntve a sorsa. Növeli a problémát az is, hogy a bejutás, az esély oly mértékben különbözik és a szociális, valamint a településviszonyok által determinált, hogy felveti a társadalom to- vábbtagozódásának veszélyét. A szegényebb, hátrányos helyzetű gyerekeknek marad a tíz- osztályos iskola, melegedő, ami csak arra jó, ne az utcán csatangoljanak. Ez egy tipikus gettó- sodási folyamat, mely a törvényt látva megállíthatatlannak tűnik. Azok a gerekek maradnak itt, akiknek már semmi esélyük sincs a kitörésre, s bizonyos, nem tanulmányi eredményeik okozzák ezt a lemaradást.- Ott a másik véglet, a magániskola. Miért adja bárki is ide a gyerekét, ha ugyanazt kell tanulni itt is, mint a többi iskolában?- Napjainkban, a magániskolák nem azzal a céllal alakulnak, hogy többet, mást adjanak a gyerekeknek. A tapasztalatok azt mutatják, ide azoknak a szülőknek a csemetéi kerülnek, akik havi félmilliónál nagyobb jövedelemmel rendelkeznek, így nyíltan, bevallottan elkerülhetik a keveredést a szegényebb körülmények közt élőkkel. A jelenlegi szabályozás valóban túlszabályozás. Központilag kiadott kerettantervekkel ismét előjön a régi, hasznavehetetlen rendszer, nem lesz értelme a helyi tanterveknek. Látható, a központ minimális befektetéssel maximális irányítási haszonra kíván szert tenni. Miközben a vonóba egyre kevesebbet tud"tűzni, változatlanul úgy gondolja, hogy az egész estére ő rendeli a zenét. S miközben azt hirdetik, sokszínű, eltérő muzsikát kellene játszani, ellehetetlenülnek az önkormányzatok, csődbe mennek az iskolák, s megszűnik minden iskolafejlesztés.- Mit tehet ebben a helyzetben a pedagógus?- A tanárok közalkalmazotti státusa új helyzetet teremtett. A besorolások egyértelműen bizonyítják, nincs értéke a minőségi munkának. Munkában eltöltött idő, iskolai végzettség, ez az, ami behatárolja a béreket. Még a legjobb indulatú iskola- vezetés, önkormányzat sem tud változtatni ezen. így talán nem is olyan meghökkentő az az első hallásra elképesztő ötlet, hogy ezentúl az OTP fizesse a pedagógusokat, akik a kategóriájuknak megfelelően kaphatják a pénzt. Ezek konkrét elképzelések, mindössze reménykedhetünk abban, valami csoda folytán mégsem valósul meg. Csak a pedagógus tisztességén múlik, mit tesz, mit valósít meg. A gyerekek érdekében kell ezt megtenni, bármennyire is nem érzi a pedagógustársadalom a biztonságot.- A szülőket valójában hidegen hagyja ez a vita, csupán az érdekli őket, megkapja-e gyermeke a szükséges tudnivalókat a továbblépéshez. Megkapja-e?- Az informális hálózaton keresztül a szülők mindig is tudják, melyek azok az iskolák, ahová érdemes beadni a gyereket. És maguk a tanulók is továbbtanulás előtt komolyan szelektálnak a tanulnivalók között. Aki előrébb akar lépni, megtalálja az ehhez vezető utat. Különösen most, amikor az érettségi vizsga már idejétmúlt kölönccé változott. Az egyetemek nem vesznek róla tudomást, maguk döntik el, kit vesznek fel. A társadalmi beilleszkedésnél pedig nincs meghatározó szerepe. Az oktatás tömegessé válásával ez csupán kiindulási helyzetté változott, melynek csak hiánya érezhető. Nem véletlen, hogy már a középiskolák harmadik osztályában megkezdődik a polarizálódás. Aki tovább akar jutni, keményen küzdenie kell. És itt a pedagógusok felelőssége, képesek-e megadni azt a többletet, amiért a gyerek annak idején hozzájuk ment.- Ön most a Pedagógiai Társaság meghívására jött el Szolnokra. Mi a szerepe ezeknek a civil szerveződéseknek a pedagógusszakma megújításában?- Egyre több ilyen szerveződés jön létre, magam is többnek a megalapításában vettem részt, s várható további előrelépés. Csak támogatni tudom ezeket a szakmai szervezeteket, amik öntudatosabbá, harcosabbá, megfontoltabbá teszik a pedagógusokat. Sajnos még nem alakult ki a kölcsönös érdekfelismerés, s gyakorta egymás ellen vívnak harcot. A kormány pedig, nevető harmadikként, szemezget belőlük, csak a neki tetszőt fogadva el partnerül. Még embrionális állapotban van ez a folyamat, de a jelzések reményt keltők. Meg kell találniuk a pontos szerepüket, feladatukat, akkor közösen vállalhatják fel a szakmát, a képviseletet. Csak akkor fog a rendszer hatékonyan működni, ha összpontosítjuk erőinket. Ez az egyetlen út. Csilléi Béla Látogatás a lakásszövetkezeteknél / Együttélésünk ára Aggasztó a fizetési morál Bálványok Most, a XX. század végén szűkebb és tágabb hazánkat kezdik - de mit kezdik!.folytatják - elönteni a bóvlik, a kutatok. Színes, tört ma- gyarságú katalógusokat küldözgetnek szét a világba- hogy a címünket, nevünket honnan tudják, azt már ne is firtassuk -, hogy vegyünk világító Buddhát, zenélő műrózsát, mert világító Buddha és zenélő műrózsa nélkül nem lehet élni. Az emberek egy része két ujjal, óvatosan - nehogy fertőzzön- f°kja meg a lapot, s dobja a kukába, mások viszont szépnek találják, vagy legalábbis szépnek akarják látni ezeket a tárgyakat. El akarják hinni, hogy a színe- változó medaliontól tudják meg, boldogok-e vagy éppen szomorúak. Horoszkó- pusokat keresnek föl: ugyan árulják már el a jövőt, a múltat. Adjanak reményt. Ha maguktól nem tudják a választ, legalább valaki mondja meg. Mint valami bálványba kapaszkodnak: legyen valami kézzelfogható, valami igazi. Akkor is, ha az szemet szúróan mű és ál. Akkor is el akarják hinni, hogy az az igazi. Mert hinni akarnak, mert valami hiányzik az életükből. Talán a bizonyosság... Közös panasz a lakók anyagi helyzetének romlása, az elszegényedés, a munkanélküliség hatásai. Annak ellenére, hogy a szövetkezetek igyekeznek segíteni az „ellehetetlenült” családokon, nem vállalhatnak magukra mindent, hiszen a költségeket valakinek meg kell fizetnie. A hátralékok mindenhol emelkedtek, de a kiugró tartozások nem minden esetben a kis jövedelmű tagoknál jelentkeznek. A szövetkezeteknek felszólítással, letiltással kell élniük, sőt előfordulnak peres ügyek is. A legnehezebb helyzetben a SzéFebruár 24-én - immár hagyományosan - rendezik meg a szandaszőlősi művelődési házban a borversenyt, amelyre a verseny napján, tehát 24-én 12-től 16 óráig lehet nevezni a helyszínen fajtánként 2 liter borral. A délután 17 órakor kezdődő mulatságon a tréfás chenyi Lakásszövetkezet van, ahol a kintlévőség mintegy 25 százalék körül mozog. A fokozatosan romló anyagi körülmények között dolgozó négy lakásszövetkezet mindezek ellenére fizetőképes. Lehetőségeikhez mérten igyekeznek úgy gazdálkodni, hogy a lakókra háruló terheket elviselhető szinten tartsák. S hogy vannak örökös elégedetlenkedők, jogos és vélt sérelmeikkel - ez mindenütt így van. Segítenek, ahol tudnak, de azt is tapasztalnunk kell, hogy az együttélésnek (is) ára van.- em borászati vetélkedő, a tombolahúzás, a Szandai Néptánc Egyesület műsora melett az is kiderül, ki süti a legfinomabb pogácsát, s hogy ki kapja meg az előkelő „bortábomok” címet. A házigazda, Bindics István minden érdeklődőt szerettei vár Mátyás-napkor, a borversenyen. Mátyás-napi mulatság Szandán Ismét lesz borverseny