Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-11 / 35. szám

AZ ÚJ NÉPLAP ÖRMÉNYESEN Drága bakter urak Papp László, aki mindenhez ért Tíz szerelmes az osztályban (6. oldal) AZ ÚJ NÉPLAP ABÁDSZALÓKON A legjobb falusi vendégfogadós Továbbra is az élvonalban (7. oldal) Segítség Budapest. Százezer forint biztosítási előleget vehetett át Tax Pál, az Ó utca 24. számú ház lakója, bár a lakása nem -az épület összeomlott részén található. Az összeget életkö­rülményeinek átmeneti meg­változása miatt, illetve ezzel kapcsolatos költségeire fi­zette az OTP-Garancia Bizto­sító Rt. Rügyfakadás Szolnok. A szokatlanul enyhe idő miatt egyes he­lyeken megindult a fákon a rügyfakadás. Vajon meg­marad-e a friss hajtás? Képzési jegyzék A Nemzeti Szakképzési In­tézetben tegnap bemutatták a most megjelentetett Országos Képzési Jegyzéket, az állami­lag elismert szakképesítések gyűjteményét. A jegyzékben összesen 955 szakma szere­pel. Privatizálás Miskolc. Lezárult a Bor­sodi ABC megvásárlására hirdetett nemzetközi privati­zációs folyamat - jelentette be a tegnapi miskolci sajtótá­jékoztatón Bélteki Györgyné, a Borsodi ABC Nemzetközi Kereskedelmi Rt. igazgatóta­nácsának elnöke. Az új tulaj­donosok elmondták, hogy eg­zisztenciahitelből és saját pénzösszegek befektetésével csaknem 414 millió forintért vásárolták meg a Borsodi ABC Rt.-t. Szennyvíz Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügye­lőség tegnap a Hemád folyón tapasztalt rendkívüli szeny- nyeződés miatt másodfokú vízminőségi kárelhárítási ké­szültséget rendelt el - tájé­koztatta az MTI-t Gavallér István, a Felügyelőség igaz­gatója. Elmondta, hogy a Kassai Környezetvédelmi Felügyelőségtől kapott tájé­koztatás szerint február 8-ától, keddtől a kassai városi szennyvíztisztító telepről üzemzavar következtében jut szennyvíz a Hemád folyóba. Felhős idő Többnyire erősen felhős idő várható. Főként nyugaton és északon lehet elszórtan ha­vazás. Párás lesz a levegő. Időnként megélénkülő északi, északkeleti szél valószínű. A hőmérsékleti maximum 1, 6 fok között várható. C HÍVOTT MÁR BENNÜNKET? TELEFONOS HIRDETÉS­FELVÉTEL: CS6&2W2* Kötelező pótlék az ápolónőknek A kormányszóvivő tájékoztatója A közalkalmazotti törvény az egészségügyben, a betegágy mellett dolgozó nővéreknek je­lenleg nem biztosít megfelelő megélhetést: a törvény lehető­séget ad ugyan pótlékok fizeté­sére, ám nem teszi kötelezővé, annak megadását a kórházak megítélésére bízza. A kormány ezért úgy látja: a munkahelyi pótlékokról rendel­kező kormányrendeletet szük­séges megváltoztatni, ezért ja­vasolja, hogy az A 1 kategóriás alapbér 50 százalékáig - vagyis 4000 forintig - kötelezően írják elő a nővéreknek a pótlék fize­tését - jelentette be a népjóléti miniszter tegnap, a kormány­ülés szünetében tartott sajtótá­jékoztatón. A kötelező pótlék bevezetése körülbelül 4 milliárd forintot je­lentene, és ez a kormány meg­ítélése szerint még pótköltség­vetés elkészítése nélkül is vál­lalható lenne. Az ipari és kereskedelmi mi­niszter, Latorcai János arról számolt be, hogy a kabinet egy­éves előkészítés után tegnap döntött a borsodi acélipar reor­ganizációs programjáról. (Folytatás a 2. oldalon) Nem volt gyanús senkinek? Fél áron kínált új Skodákat Az üzleti ajánlat valóban fan­tasztikus volt: a „nullkilométe- res” új Skoda Favoritot 270-300 ezer forintért vásárolhatták meg azok, akik a pilisi lakóhelyű Lá­zár Jánossal kötöttek üzletet. Pontosabban csak szerettek volna hozzájutni az autókhoz. A megállapodás ugyanis kizárólag a megrendelők által befizetett hetvenezer forint előleg átvéte­léig tartott. A kereskedőnek természete­sen esze ágában sem volt „le­szállítani az árut”, mint aho­gyan erre nem is lehetett ennyi pénzért lehetősége. Szinte hihetetlen, de az átlát­szó trükk ellenére meglehetősen sokan - még jogászok is - „be­dőltek” a bizonyára megnyerő külsejű, rafinált „üzletember” adta soha vissza nem térő lehe­tőségnek. Mindenesetre elké­pesztőnek tűnik, hogy ország­szerte több mint száz autó vá­sárlására született szerződés. Talán az emberek kapzsisá­gát is jellemzi, hogy esetenként nem is egy autóra fizettek be. Volt például olyan, aki 29 Fa­vorit vásárlására kötött „szerző­dést”. Erre bizonyára nyomós okuk lehetett. Talán legalapve­tőbbnek tűnik az a magyarázat, hogy a nagy tételekben gondol­kodók az áron alul vett gépko­csik újraértékesítésből szár­mazó busás haszonban remény­kedtek. Lázár ellen a BRFK XIII. ke­rületi rendőrkapitánysága foly­tatja a nyomozást. Információ­ink szerint Szolnok megyében tíznél is többen vannak, akiktől ezzel a módszerrel sikerült pénzt kicsalni. Az sincs kizárva, hogy ennek a nem mindennapi bűnügynek jóval többen estek áldozatul. KETEVESEK A NEGYES IKREK. Tegnap délután bensőséges ünnepségen köszön­tötték a szolnoki négyes ikreket otthonukban. A köszöntők és ajándékozók: a pol­gármesteri hivatal részéröl dr. Lengyel Györgyi alpolgármester, Kovács Lajos, a körzet képviselője, a Centrum Áruház, a Csemege Julius Meinl szolnoki boltja, a Do- uwe Egberts Compack Kft. szolnoki képviselője, a Kisgazdapárt megyei irodája ne­vében Posta Zsolt. A két tortakölteményt Móra László mestercukrász és az Édestitok Bt. ajándékozta Nándinak, Dalmának, Jankának és Ernáknak. - nzs ­Könyvtári kulturális napok w Nyitott kapukkal várnak minden érdeklődőt A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei szervezete február 21-25. között rendezi meg a könyvtári kulturális na­pokat. A kulturális hetet „A vi­lág, amelyben könyvtáros vagy” mottójú - nem szakmai - fórum nyitja meg 21-én a Ver­seghy Ferenc Megyei Könyvtár Verseghy Termében (Tisza A. út 2.), amelyen Ágh Attila poli­tológus, dr. Süli Zakar István, a Kossuth Lajos Tudományegye­tem tanszékvezető tanára és Szoboszlai Zsolt szociológus tart előadást. Az egy hétig tartó rendezvénysorozatban Mészöly Dezső, Varga Domokos és Bé­kés Pál írók, illetve Ráckevei Anna színésznő közreműködé­sével rendhagyó irodalomórá­kat (a tv-ből jól ismert Lyukas­óra) szerveznek. író-olvasó ta­lálkozót tart Padisák Mihály, a Miska bácsi levelesládája című rádiós műsor vezetője, népszerű ifjúsági regényíró. A megyében több helyen rendez a gyerekek­nek zenés, irodalmi műsort B. Horváth Ish’án előadóművész. Az egyesület vendége lesz a ír-skót népzenét játszó M. É. Z. zenekar; az operettek kedvelői Bálint Erika és Szokolyi Lajos Túl az Operencián című zenés estjén mulathatna^. A kulturális napok vendége lesz dr. Bálint György, valamint Lengyel László közgazdász, politológus is. A könyvtáros kulturális na­pok már a múlt évben célul tűzte ki a helyi értékek bemuta­tását, ápolását, ezért Szolnokon a megyei könyvtár rendezvé­nyeivel csatlakozott a Hol élünk? fesztiválhoz. Megalakult Szolnokon az ország első önkéntes nyugdíjpénztára A jövőben támaszkodni lehet a „Támasz”-ra Figyelje lapunkat! Hamarosan indul az Új Néplap új pályázata. Részletes felvilágosítás a 13. oldalon Készül a határozat A kunsági táj sok értéket rejt Az önkéntes kölcsönös biz­tosító pénztárakról szóló új törvény alapján, dolgozói kezdeményezésre - a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Víz- és Csatornaművek Rt.-nél -, az országban első­ként megalakult a „Támasz” néven bejegyzett önkéntes nyugdíjpénztár. A pénztár működése a víz­művektől független - csak a megalakuláshoz nyújtott anyagi támogatást a cég -, és nyitott minden Szolnok megyében élő lakos számára - hangsúlyozza Lőrincz Levente, az igazgatóta­nács elnöke. A nyugdíjpénztár az öngondoskodás intézménye, mely a társadalombiztosítási és az üzleti biztosítási rendszer között helyezkedik el. Nonpro­Egy nagyszabású gazdasági program keretében, annak első lépéseként meg akarja vásárolni az államtól az Orosz Föderáció­nak Magyarországgal szemben fennálló 900 millió dolláros tar­tozását a tavaly alakult társaság, a Keleti Piacokért Egyesület. A pénzügyi tranzakció következő lépéseként pedig magyar válla­latokat juttatnának orosz cégek­nél tulajdonhoz. E tervről csütörtökön tanács­kozott az egyesület Budaörsön, ahol bejelentették: az elképzelés fit elvű. zárt gazdálkodást foly­tat, bevételeit és a keletkező hasznot kizárólag az ellátások finanszírozására fordítja. A be­vételek kedvező befektetéséhez a jó nevű Capital Pénzügyi Ta­nácsadó Rt. ad a jövőben segít­séget. Az állami társadalombiz­tosítás egyre csökkenő értékű szolgáltatást képes biztosítani a' nyugdíjba vonulóknak, ezért szükséges, hogy az emberek önmaguk gondoskodjanak nyu­godt öregkoruk anyagi alapjai­ról, például egy ilyen kiegészítő nyugdíjszolgáltatással - mondja Mészáros Zoltán ügyvezető. A nyugdíjpénztár kedvező a kis jövedelműek számára, hiszen a havi 500 forint legkisebb tagdíj vállalásával bárki várományosa lehet nyugdíjba vonulását köve­megvalósítása kedvező vissz­hangra talált az illetékes tárcák­nál, ám gyakorlati megvalósí­tása kormányszintű megállapo­dásokat igényel a két ország kö­zött. Az egyesület szervezésé­ben már megalakult a Hungarus Rt., amely az állam vagyonával - az adóssággal - gazdálkodna, és számításai szerint a magyar befektetők számára igen elő­nyös feltételekkel közvetítené az üzletet. Oroszországban már a Nem­zetközi Gazdasági Kapcsolatok tőén az életfogytig tartó fix já­radéknak. A havi tagdíj összege természetesen magasabb is le­het. A nyugdíjkorhatár elérése előtt a megtakarításhoz csak a tíz év várakozási idő letelte után lehet hozzájutni. Befizetéskor a tagdíj összege a jövedelem 25 százalékáig levonható az adó­alapból. Adót csak a tagdíj végső felhasználásakor kell majd fizetni. A tagok befizeté­seikről és annak hozadékáról rendszeres tájékoztatást kapnak, amit egyéni számlákon vezet­nek. Nyugdíjba vonuláskor minden tag szabadon dönt addig összegyűlt fedezetének felhasz­nálásáról. Az összegyűlt pénz vagy az igénybe vett szolgálta­tás utáni maradványösszeg örö­kölhető. - scsj ­Minisztériuma és a Pénzügymi­nisztérium jóváhagyásával - tárgyalásokat folytatnak, a le­endő cégvásárlók számára pe­dig pályázatot írtak ki. Prog­ramjuk szerint a pályázaton nyertes vállalatoknak lehetősé­gük nyílik, hogy halasztott, il­letve részletfizetés mellett jus­sanak tulajdonrészhez orosz üzemekben. A pályázatokat az egyesület címére, Budapest, Andrássy út 102. alá lehet benyújtani feb­ruár 28-áig. (MTI) Györffy István születésének 110. évfordulójáról emlékeznek meg ma a karcagi városházán. Dr. Tóth Albertet, az egyik elő­adót az Alföld-program taná­csának társelnökét, országgyű­lési képviselőt az Alföld-prog­ram nagykunsági vonatkozásai­ról kérdeztük.- A Nagykunság sajátos kö­zéppontja az' Alföldnek, tipikus ütközőzóna, tájak találkozása - mondta -, része a Háromföld­nek. A tájat az egységes víz­rendszer egységgé rendezte, annak ellenére, hogy közigazga­tásilag három megyéhez (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Békés) tartozik. Amellett, hogy az élet több terü­letén egymásra voltak utalva, egyfajta érdekütközés is volt köztük. Arra kellene törekedni, hogy a közigazgatási határok ne válasszák el a közös érdekeket, együtt dolgozzák ki programja­ikat, ezzel növelnék esélyeiket is. Igaz, hogy létrejött a Három­föld Regionális Társulás, mégis úgy érzi a szakember, hogy nem tudnak kellőképpen egységesen megjelenni minden esetben. Át kellene venni a két neves tudós- Györffy István, Szűcs Sándor- azon gondolatait, miszerint felül kell emelkedni a helyi ér­dekeinken. A szakemberek az utolsó si­mításokat végzik az októberi kihelyezett kormánylátogatás­ról megszületendő kormányha­tározaton, s ezzel párhuzamo­san az Alföld-program kor­mányhatározatának az előké­születei is elkezdődtek. A Nagykunságnak a jövőben is minden gondja a vízhez fog kötődni. A víz áldás és átok, ez ezen a területen rendkívül éle­sen jelentkezik, bár a mostani aszályos időszak a belvízgon­dokat megszüntette. Óriási gond az ivóvízkérdés megoldatlansága, a szennyvíz elhelyezése is. A most készülő kormányprogramban erre is lesznek megoldási javaslatok. Szólni kell az idegenforga­lomról is. Tévhit, hogy a kun­sági táj nem rejt olyan értéke­ket, melyet a turisták is szívesen néznének meg. Itt is vannak csodálatos vízpartok, látniva­lók. Átkötő, turistaútvonalakat kell kiépíteni, hogy ide jöjjön a vendég. A termálvizek, a holt­ágak hasznosításának a prob­lémáira is készül az átfogó program. Az Alföld-program­ban mégis kiemelt helyen a fásí­tás szerepel, hiszen a Püspökla- dány-Kisújszállás közti terüle­ten a 3 százalékot sem éri el az erdők aránya.-de­Jó üzlet lehet az orosz államadósság? Kormányszintű megállapodás szükséges

Next

/
Thumbnails
Contents