Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-11 / 35. szám

1 iä 1994. február 11., péntek Körkép Kötelező pótlék az ápolónőknek A kormányszóvivő tájékoztatója Ausztriai levélbombák Bécs. Az osztrák rendőr­ség újabb, neonáci tevé­kenységéről ismert gyanúsí­tottat vett őrizetbe, akiről feltételezik, hogy közremű­ködött a novemberi levél­bomba-merényletekben. A Sascha K. néven emlegetett 24 éves fiatalember letar­tóztatásáról a Der Standard című bécsi lap tegnapi száma ad hírt: a belügymi­nisztérium az értesülést sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta, ám jelezte, hogy Löschnak belügymi­niszter hamarosan szemé­lyesen számol be a fejlemé­nyekről. A novemberben a menekültek ügyében szere­pet játszó személyeknek szétküldött levélbombák négy személyt sebesítettek meg. Partneri viszony Prága. Szlovákia kész arra, hogy olyan egyez­ményt írjon alá Magyaror­szággal, amelyben megol­danak számos történelmi félreértést - jelentette ki a CTK szerint Vladimír Me- ciar. A cseh hírügynökség szerdán késő este ismertette a szlovák miniszterelnök ál­tal Roman Santúr pozsonyi CTK-tudósítónak adott nyi­latkozatot. A CTK szerint Meciar hajlandóságát fe­jezte ki arra, hogy a szlo­vák-magyar viszonyt olyan két állam partneri viszo­nyaként fogalmazzák meg, mely két államnak „közö­sek lesznek a külpolitikai érdekei”. Együttműködés Ankara. Süleyman De- mirel török és Gejdar Alijev azerbajdzsáni államfő szer­dán „barátsági és sokoldalú együttműködési szerződést” írt alá Ankarában. Ennek ér- telmébeti, ha támadás éri az egyik felet, a másik félnek az ENSZ-megállapodások és egyéb nemzetközi köte­lezettségek figyelembevéte­lével meg kell tennie a meg­felelő intézkedéseket a megtámadott megsegíté­sére. Harcos képviselő Athén. A hatalmon lévő görög szocialisták egyik parlamenti képviselője, Dimitrisz Vunacosz beje­lentette: Szerbiába utazik, hogy „ortodox testvérei ol­dalán harcoljon”. r Papírzsebkendőt a gyártótól! 100 darabos, háromrétegű, fehér, tiszta cellulóz 1-9 karton 43 Ft/csomag 10-49 karton 42 Ft/csomag 50 kartontól 41 Ft/csomag A fenti árak az áfát tartalmazzák. Vidékieknek fuvar hozzájárulás! Háztartási papíráru nagy választékban. Viszonteladókat és vállalatokat is kiszolgálunk. Tfermékünkre kizárólagos országos forgalmazót keresünk, garancia szükséges. Nyitva: H-CS 8-15-ig, P 8-14-ig. ZSEPI Kft. Bp. XI., Nándorfejérvári út 44. ^ (Patyolat-telep) Telefon/fax: 161-2478, 5 162-0670/25,26 mellék.' KÚTFÚRÁS Teljes felszereléssel, anyaggal együtt, cső, szűrő, kézipumpa és motorrsatlakazóval, hidrofor és motoros szivattyú rákötési lehetőségével, tökéletes visszacsapószelep rendszerrel, 3 féle csőátmérővel, 2 év garanciával. Kiszállási díj nincs. Levélcím: Sánta Béla kútfúró mester 6726 Szeged, Marostői u. 33. Telefon: 62/431-438 MJWVir (Folytatás az I. oldalról) A kormány — mint az újságírók a tájékoztató során megtudhatták - egyetértett azzal, hogy Ózdon saját előál­lítású elektroacél-termelést valósítsanak meg, a meglevő hengersor korszerűsítésével egy időben. Diósgyőrben az elektro- acél-gyártást és a hengersort fejlesztik, olyan módon, hogy növelik a jelenleg meglévő elektrokemence teljesítmé­nyét, valamint beállítanak majd egy második, folyama­tos öntőművet. A kormány is szerepet vál­lal mindebben a továbbiak­Szerdán éjjel segítséget kér­tek a törökszentmiklósi kapi­tányság ügyeletétől. A bejelentő betörés miatt értesítette a rend­őröket. A kérdéses palackozott italok boltjához kivonult járőrök elő­ször csak az ajtóról lefeszített lakatot találták meg, a közelben senkit sem láttak. Röviddel később azonban, körülbelül kétszáz méterrel ar­rébb látták, hogy a félhomály­ban a fák takarásában egy alak igyekszik pontosan az ellekező irányba. Azt is észrevették, amikor egy hosszúkás tárgyat dobott le a földre. A titokzatos ismeretlent utol­érve a rendőrök rábukkantak az „elveszített” szerszámra, ami egy feszítővas volt. Azt is gya­núsnak találták, hogy ilyen jó időben kesztyűt viselt a férfi. A választási előkészületek­hez a képviselőjelölteknek az ország, a térség, az adott válasz­tókerület helyzetét, fejlődését bemutató, annak reális értékelé­sét lehetővé tevő objektív, megbízható információkra, ada­tokra van szükségük. Az adatok megszerzéséhez a Központi Statisztikai Hivatal - az 1993. évi XLVI. a statiszti­káról szóló törvényben világo­san deklarált szakmai függet­lenségéhez híven valamennyi képviselőjelölt részére - az esélyegyenlőséget biztosítva - egyforma segítséget kíván nyúj­tani. Ennek érdekében a hivatal a szokásos kiadványain túl több olyan kiadványt, illetve floppyt készít, amelyek segítik a válasz­tások előkészületeit. Külön erre a célra feldolgo­zás készült a legutóbbi nép- számlálás adataiból. A 350 ol­dal terjedelmű kötet a népesség és a lakásállomány különböző szempontok szerinti összetéte­lére vonatkozó részletes adato­kat tartalmaz országgyűlési vá­lasztási körzetenként. A kötet­ből minden bejegyzett politikai párt egy mintapéldányt kaphat, a további szükséges példány­számokat pedig megvásárol­hatja. Az adatok mágneslemezen, térképi ábrázolásra alkalmas módon is rendelkezésre állnak. Annak érdekében, hogy a felkészüléshez ne csak a népes­ségre és a lakásállományra vo­natkozó információk álljanak a pártok, képviselőjelöltek ren­delkezésére, hanem a társada­lom, a gazdaság szélesebb jel­lemzőiből is válogathassanak, a hivatal a sok éve nyilvános, bárki számára hozzáférhető te­lepülésstatisztikai adatbázis- rendszer (sokak T-STAR néven ismerik) széles adatköréből a legjellemzőbbnek tekinthető 80 alapadatot is kiválasztotta. Eze­ket az adatokat személyi számí­tógépeken felhasználható mág­neslemezen bocsátja rendelke­zésre, döntően az országgyűlési választókörzetek szerint csopor­tosítva, a felhasználáshoz szük­séges kezelőprogrammal együtt. ban: az idei működéshez 2,1 milliárd forintos forgóesz­közhitei felvételéhez nyújt garanciát, majd - a tulajdon- viszonyok rendeződését köve­tően - 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő támoga­tást ad. Új munkahelyek teremtése érdekében részben kezdemé­nyezi a Regionális Fejlesztési Ügynökség végleges kiépíté­sét, kormányzati forrásból támogatja az ipari és techno­lógiai parkok létrehozását. Ugyanakkor elhatározta a foglalkoztatást elősegítő inf­rastrukturális beruházások felgyorsítását a térségben. Azokra a kérdésekre, hogy merre járt és mit csinált, sem tudott elfogadható válasz adni. Azt mondta, hogy kocsmában volt, és már éppen hazafelé tar­tott. (Na de munkáskesztyűben és pajszerral a kezében?) Mivel a körülmények és a ta­núk is egyértelműen arra utal­tak, hogy a kérdőre vont hely­béli férfi személyében a járőrök betörőt fogtak, ezért őt a kapi­tányságra előállították. A gyanúsított - aki egyéb­ként saját fia boltját akarta „meglátogatni” - tagadja, hogy ő kísérelt meg behatolni az üz­letbe. Azt, hogy miért éppen ezt a helyet szemelte ki, majd a nyomozás tisztázza. A tegnapelőtt éjjel megzavart betörő, hasonló jellegű cselek­ményei miatt, már nem ismeret­len a rendőrség előtt. Az adatbázis azonban a tele­pülésenkénti adatok további te­lepülésrészekre vonatkozó bon­tását nem teszi lehetővé, így Budapest és 12 nagyváros ese­tében csak összevont választó- körzetként értelmezhetők. Tekintettel arra, hogy a floppylemez csak egy szakmai szempontok szerinti válogatás végterméke, természetesen minden érdeklődőnek rendelke­zésére áll a teljes településsta­tisztikai adatbázisrendszer. Eb­ből bármilyen, egyedi igény szerinti leválogatás, csoportosí­tás, mutatószámítás elérhető, azonban a programírás, leválo­gatás, másolás költségeit az igénylőnek meg kell térítenie. A Központi Statisztikai Hiva­tal február utolsó hetére készíti el az ország állapotát, az 1993. évi folyamatokat értékelő kiad­ványát. Minden olyan politikai párt, amely ezt igényli, a hiva­taltól 5 példányt térítésmente­sen, további példányokat pedig térítés ellenében kaphat. A hivatal ezenkívül - korláto­zott anyagi lehetőségei függvé­nyében - az év első negyedévé­ben több, könnyen kezelhető, egy-egy témakörben a legfonto­sabb 1993. éves, illetve az el­múlt négy évre vonatkozó ada­tokat tartalmazó kiadványt (munkaerőpiac, négy év szá­mokban, népesség, szociális helyzet stb.) szándékozik ki­adni. A választási célra készülő ki­adványokon, mágneslemezeken túlmenően mindenki számára rendelkezésre áll az elmúlt években megjelent és 1994 I. negyedévében közreadni terve­zett elemzések, adatgyűjtemé­nyek széles skálája, valamint hivatal Stadat rendszere, amely mintegy 7000 képernyőnyi közvetlenül elérhető informá­ciót tartalmaz. Az adatbázis számítógépről, telefonvonalon keresztül hasz­nálható, de a hivatal központjá­ban bárki által ingyenesen használható nyilvános terminál is működik. Központi Statisztikai Hivatal Kesztyűben, feszítővassal az éjszakában Saját fia boltjába akart betörni A KSH adatokkal segíti a képviselőjelöltek felkészülését A nagyvilágban történt Nagy lépés a palesztin autonómia felé Arafat és Peresz aláírta a megállapodást Április 7-éig ülésezik az Országgyűlés Az MTI értesülése szerint az Országgyűlés házbizottsága tegnapi ülésén úgy határozott, hogy a T. Ház április 7-én fe­jezze be törvényhozói munká­ját. Az egyhangú döntés két for­dulóban született meg, mert az első körben a kereszténydemok­raták április 19. mellett voksol­tak. A kormány által a T. Háznak megalkotni javasolt 30-as tör­vénycsomagról a házbizottság hétfőn délután, rendkívüli ülé­sen dönt majd. (MTI) Gyógyszeráremelés Tiltakoznak a nyugdíjasok A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szö­vetsége indokolatlannak és el­fogadhatatlannak tartja a januári gyógyszeráremelés mértékét, és egyúttal megalapozottnak te­kinti a nyugdíjasok ezzel kap­csolatos jelzéseit. Ezért a szövetség most úgy határozott: csatlakozik a Nyug­díjasok Kamarájának ez ügyben megfogalmazott tiltakozó állás- foglalásához - tájékoztatta teg­nap az MTI-t Bleyer Jenő el­nök. A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szö­vetsége szerint a nyugdíjasok nagy része képtelen megfizetni az egészségmegőrzéshez és a gyógykezeléshez feltétlenül szükséges orvosságok tekinté­lyes részét. Ezért a szövetség alapvetően fontosnak tartja és kezdemé­nyezi, hogy a népjóléti minisz­ter az érintett érdek-képviseleti szervek bevonásával sürgősen hívjon össze megbeszélést a probléma elfogadható megol­dása érdekében. (MTI) Tizenötödikén hozzák nyilvánosságra Azt követően, hogy a Mun­káspárt és az MSZOSZ balol­dali munkásplatformja válasz­tási megállapodást kötött, - baloldali veszélyt emlegetve - sokan megkongatták a vészha­rangot - mondta a Munkáspárt tegnapi sajtótájékoztatóján Nyíró Sándor, a párt alelnöke. Mint rámutatott: a Munkáspárt hosszabb távon a baloldali ösz- szefogás híve, és ez a társada­lom valóságos igénye is. Elhangzott, hogy a Munkás­párt február 12-i központi bi­zottsági ülésén hagyják jóvá a párt oszágos listáját, majd feb­ruár 15-én nagygyűlésen hoz­zák azt nyilvánosságra. (MTI) Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke és Simon Peresz izraeli külügyminiszter szerda este, há­romnapos, csaknem éjjel-nap­pal folytatott tárgyalások után aláírta a két fél megállapodását a tavaly szeptemberben kötött autonómiaegyezség végrehajtá­sához szükséges biztonsági ren­delkezésekről. Ezzel lényegé­ben megnyílt az út az izraeli ka­tonai kivonulás előtt a megszállt Gáza-övezetből és a Jordán fo­lyó nyugati partján fekvő Jerikó körzetéből. Arafat és Peresz a nehéz tár­gyalásokban közvetítő szerepet vállaló Egyiptom elnöke, Hoszni Mubarak jelenlétében, a nemzetközi sajtó képviselői előtt írták alá az okmányt, amelynek megszületését úgy­szólván az utolsó pillanatig újabb és újabb akadályok gátol­ták. Egy, a tárgyalásokhoz közel álló izraeli forrás korábbi tájé­koztatása szerint a biztonsági kérdések tisztázása után még mintegy két hét kell majd ah­hoz, hogy az autonómiamegál­Tíznapos határidőt szabott a NATO-tagországok nagyköve­teiből álló Észak-atlanti Tanács a Szarajevót ostromgyűrűbe fogó szerb erőknek arra, hogy nehézfegyverzetüket 20 kilomé­terrel visszavonják a boszniai fővárostól, avagy ENSZ fel­ügyelet alá helyezzék azokat. A tíz nap csütörtök éjféltől számít, a 20 kilométeres övezetbe nem tartozik bele Pale központjának 2 kilométeres körzete. A „ne­hézfegyverek” közé sorolják az ágyúkat, akna- és rakétavetőket csakúgy, mint például tankokat. A tizenhatok döntése ugyanak­kor a boszniai kormányt is ha­sonlóképpen a Szarajevó körze­tében muszlim kézben lévő ne­hézfegyverzet átadására köte­lezi. A nagykövetek szerdán késő éjszaka befejeződött, több mint 12 órás üléséről kiadott zárónyi­latkozat leszögezi, hogy a tíz­napos periódus nem hosszab­bítható meg, s hogy lejárta után minden olyan körzet, amelyben továbbra is „tiltott” fegyverzet található, a NATO-légierő tá­madásának teszi ki magát. Ez utóbbi megkezdése a Szövetség tavaly augusztus 9-i határozatá­val összhangban, az ENSZ fő­titkárával egyetértésben törté­nik. A nyilatkozat egyúttal teljes egészében a boszniai szerbeket teszi felelőssé a hét végi szara­jevói merényletért, és a jövőre nézve kilátásba helyezi, hogy - Butrosz Gáli február 6-i levelé­ben kéneknek megfelelően - a lapodás érvényre juttatásához szükséges - a biztonságiakon túlmenő kérdéseket is tisztázó - átfogó megegyezés létrejöjjön. A legnehezebben áthidalható ügy a Gáza-övezet egyiptomi és a jerikói körzet jordániai határ­átkelőinek ellenőrzése volt - erről, a jerikói körzet kiterjedé­séről és a gázai izraeli kolóniák izraeli védelmének módjáról tárgyaltak mostanáig. A tavaly szeptemberben Washingtonban aláírt PFSZ-iz- raeli elvi nyilatkozat előírásai­hoz képest jócskán késésben vannak a végrehajtásban. De­cember 13-a előtt kellett volna megegyezniük mindazon rész­letekben, amelyeket a nyilatko­zat érvénybe lépése szükségessé tesz, hogy azon a napon meg­kezdődhessen az izraeli kivonu­lás az autonómiával felruhá­zandó két palesztin körzetben. A megállapodásban lefektetett menetrend értelmében a kezdés­től számított négy hónapon be­lül, azaz az eredeti időrend sze­rint április 13-ig kell befejezni a kivonulást. NATO dél-európai ereje légi­csapással sújt minden olyan Szarajevó környéki állást, amely az ENSZ-egységek pa­rancsnokságának megítélése szerint polgári célpontok tüzér­ségi támadásával vádolható. Moszkva nem ért egyet a NATO boszniai szerbekhez in­tézett ultimátumával, és ragasz­kodik hozzá, hogy az erő al­kalmazásának kérdését az ENSZ Biztonsági Tanácsa vi­tassa meg. Ezt Anatolij Adami- sin, az orosz külügyminiszter első helyettese közölte tegnap a brüsszeli - döntésre reagálva. Adamisin hangsúlyozta, hogy Oroszország a Biztonsági Ta­nács sürgős összehívását kez­deményezi, ha nem változnak a körülmények. Szerinte a ta­nácskozáson el kell dönteni, hogy az ENSZ visszatér-e bé­kéltető szerepéhez, vagy pedig a BT-tagok egyetértése esetén kényszerítő szerepet játszik-e. Adamisin az Interfaxnak nyilat­kozva leszögezte: ezt a szerepet nem lehet a NATO-ra bízni. Adamisin szerint felvetődik a kérdés: miért a NATO-nak kell a rendezés ügyével foglalkoz­nia, ráadásul ultimativ formá­ban, erőszakkal fenyegetve, amikor a rendezés az ENSZ dolga? Adamisin végül emlékezte­tett arra, hogy Jelcin elnök többször is az erő alkalmazása ellen foglalt állást Clinton ame­rikai elnöknek küldött üzenetei­ben, mivel az erőszak nem vezet el a politikai rendezéshez. Tíznapos határidő Boszniában A KDNP városi szervezete és női tagozata a család éve alkalmából ajándékkoncertet szervezett a Gyermekváros lakói részére Szikora Róbert és az R-Go együttes szerep­lésével. A szolnoki cserkészházban rendezett műsorban a Besenyszögi Asszonykó­rus is fellépett. (Fotó: Korányi)

Next

/
Thumbnails
Contents