Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-10 / 34. szám
12 Hírek — információk — érdekességek 1994. február 10., csütörtök 1994. február 10., csütörtök Elvira napja Napkelte: napnyugta: Holdkelte: holdnyugta: 6.58 órakor, 16.59 órakor. 6.25 órakor, 17.13 órakor. Születésnaptár 130 éve született Zigány Zoltán (Székesfehérvár) író, pedagógus, a Társadalomtudományi Társaság egyik alapítója, a Huszadik Század és az Új Korszak című folyóiratok szerkesztőbizottságának tagja. 75 éves Bessenyei Ferenc (Hódmezővásárhely) kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész, aki Szegeden kezdte pályafutását, majd Miskolcon, ismét Szegeden, Pécsett lépett fel, 1950-ben lett először a Nemzeti Színház tagja, onnan többször átszerződött a Madách Színházhoz, ahonnan 1981-ben nyugdíjba vonult. Ugyancsak 75 éves Kom- lós Juci (Szabadka) Jászai Mari-díjas érdemes művész, aki Szeged, Miskolc, Nagyvárad után került fővárosi színházakhoz. 1987 óta a Szomszédok című teleregény egyik állandó főszereplője. Elvira. detű nyájas. név, Elvira Nyugati gót ere- jelentése vidám, Ökumenikus naptár gikus nape: Álcátoiikus liturgll tárban Szent Skolasztika szűz. Testvérét, Szent Benedeket követve, ő is Istennek szentelte életét és kolostort alapított a nők számára. Villám- csapás ellen szokták segítségül hívni. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Karalamposz vértanú. Hol élünk? fesztivál Szolnok. A történelem iránt érdeklődők - a fesztivál egyetlen mai rendezvényeként - 17 órától ismét előadást hallhatnak az Ifjúsági Iroda és a művelődési központ közös szervezésű történelmi szabadegyetemén. A Birodalmak a történelemben sorozatban dr. Tokody Gyula, a KLTE BTK tanára tart előadást Németország felemelkedéséről, a Városi Művelődési Központ színháztermében. Szombaton megkezdődik az Alternatív Színházi Estek sora a VMK-ban. A zeneteremben Sartre Zárt tárgyalás című művét 18 órától, Mr özek Károly című alkotását 19.30-tól tekinthetik meg az érdeklődők, előbbit a Híd Színház, utóbbit a „Fasírt” Irodalmi Színpad előadásában. Traff1pax INNEN-ONNAN Közélet ■■■■■■■■■■■■■■■■■ Fórumok, ülések megyeszerte Abádszalók. Varga Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője ma, 18 órától tart lakossági fórumot a polgármesteri hivatalban. A rendezvényen a készülő földtörvényről, gazdasági kérdésekről is szó lesz, a mada- rasi reptér ügyéről is tájékoztatást hallhatnak. Rákóczifalva. Petronyák László országgyűlési képviselő ma, 16 és 17 óra között tartja fogadóóráját a polgármesteri hivatalban. Jászfelsőszentgyörgy. Holnap, 18 órától dr. Kis Zoltán mond képviselői beszámolót a művelődési házban, „Négy esztendő a tények tükrében” címmel. Tiszasüly. A Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezete bemutatkozó közgyűlést szervezett holnapra, 18 órára, az Általános Művelődési Központba. Az előadó Mizsei Zsuzsanna, a III. számú választási körzet országgyűlési képviselő- jelöltje lesz. Szajol. A község képvi- selő-testülete ma, 14 órától tartja nyilvános ülését, melyen előterjesztést hallgatnak meg az első lakáshoz jutó fiatalok támogatására és az önkormányzat idei költségvetésének rendelet- tervezetét is megvitatják. Öcsöd. A nagyközségi ön- kormányzat képviselő-testülete ma, 18 órától közmeghallgatással egybekötött ülést tart a művelődési házban, melyen jóváhagyják az idei év költségvetését. Lapunk rendszeresen közli, hol villan a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma Tiszavárkony, Tiszajenő, Kisújszállás térségében és a 32-esen Jászberénytől Szolnokig. Pénteken, február 11-én Szolnok belterületén és a 4-es főúton Kenderesnél. Lakásbérlők fóruma Jászberény. A Lakásbérlők Országos Egyesületének főtitkára, Batha Pál tart fórumot ma, 16.30-kor a Gyermekek Házában, a Bercsényi út 52. szám alatt. A helyi csoport nemrég alakult meg, munkájukat a tanácskozás, a tapasztalatcsere nagymértékben segíti. A tagságon kívül természetesen mindenkit várnak, aki bérlakásának további sorsa kapcsán az egyesülettel meg kíván ismerkedni. Kincskereső kisködmön Szolnok. A Harlekin Gyermekszínpad bemutatóját láthatják a fiatalok február 22-én, kedden, 10 és 14 órakor a művelődési központban. Móra Ferenc „Kincskereső kisködmön” című regényének dramatizált, zenés előadására jegyek még válthatók, a délutáni előadásra a Mici Mackó-bérletek érvényesek. □ Róma. Szerdától az olasz főváros és a környező Lazio tartomány lakói azonnal megtudhatják, hogy egészségük veszélyeztetése nélkül hagyhatják-e el otthonukat. Az olasz állami televízió két csatornáján, a RAI 1-en és a RAI 2-n új, környezetvédelmi szolgáltatást indít a teletext. A lakás elhagyása előtt be kell kapcsolni a televíziót, és a teletext 646. oldalára kell „lapozni”. Itt olvashatók a legfrissebb levegőszennyezettségi adatok: a fehér számok normális helyzetet jelentenek, a sárga már figyelmeztető, de ha a számok piros színben jelennek meg, akkor jobb, ha letesznek otthonuk elhagyásáról. □ London. Rekordáron, mintegy 280 000 dollárnak megfelelő összegért kelt el kedden egy londoni árverésen egy 1909-ben Németországban készült porcelánbaba. A kivételesen jó állapotban megmaradt kék szemű, pamutruhás, szalmakalapos babát egy német gyűjtő vásárolta meg. A baba, amelyet a Kammer und Reinhardt nevű német cég készített, a szakértők szerint egyedi darab, mivel öntőformáját a gyártás után megsemmisítették. □ Havanna. A tavaly decemberben menekülés közben lelőtt Pablo Escobar, a kolumbiai ká- bítószerkartell vezére üzleti kapcsolatban állt többek között Raul Castro kubai hadügyminiszterrel - Fidel Castro tertvéröccsével - és Carlos András Pérez volt venezuelai elnökkel. Legalábbis erre utalnak a drogbáró hagyatékában talált dokumentumok, melyek között van egy videofelvétel is, amelyen a bűnszövetkezet egyik, Escobar által árulónak tartott tagja könyörög az életéért, s eközben említést tesz egy ügyletről, amit Kubában Raul Castróval ütöttek nyélbe. □ Mexikóváros. Háromszáz dinoszaurusz maradványaira bukkant tudósok egy csoportja Eszak-Mexikóban - jelentette az AFP. René Hernandez régész szerint az őshüllők 70 millió évvel ezelőtt éltek e területen. Ugyanitt halak és gyümölcsök megkövesedett maradványit is sikerült feltárni. A leletre a Cerro de la Virgen hegyen bukkantak. A tudós abban reménykedik, hogy a felfedezés forradalmian gazdagítja az óriáshüllők kihalásával kapcsolatos ismereteket. Új gyógymódról Szolnok. A Mahi Kariról, egy új japán gyógymódról tart előadást az érdeklődőknek Pet- roff Mária a Csomóponti Művelődési Házban ma, 16 órától. értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy nyereményes játékunk határidejét meghosszabbítjuk. Rz ÚJ ߀KÜLD€SI HATÁRIDŐ: 1994. FCRRUÁR 25. Tehát, ha részt kíván venni játékunkban, még megteheti. Csak vágja ki 3 különböző szeletelt, illetve darabolt vákumcsomagolt termék címkéjét és küldje be az alábbi címre: SOlflMI RT. 5000 Szolnok, Vágóhíd u. 60. R borítékra ne feledje el ráírni: „AKCIÓ" fl beküldők között fődíjként egp Mountain-bike kerékpárt, valamint rádiós-magnót, konyhai eszközt és SOIRMI pólókat sorsolunk ki. JÁTSSZON V6LÜNK €S NV6RJ6N! SOLRMI RT. *43982/1H* A PANNÓNIA SZŐRMEGYÁR TERMÉKEI az új évben is rendelkezésére állnak! CSAK HÉT VÉGÉN pénteken 14-17 óráig szombaton 8-12 óráig vasárnap 8-12 óráig 20 - 30 % ÁRENGEDMÉNNYEL KÍNÁLUNK: fői, férfi panofix- és irhabundákat szőrmeajánlatunk: vörösróka ezüstróka nutria pézsma nyírott nyúl kínai gida 50 %-os árengedménnyel vásárolhat juhszdrméból szövött szőnyegeket Vásároljon közvetlen a termelőtől, még változatlan áron! Pannónia Rt. Kunszentmárton, Tiszakürti u. 2. *43337/1 h* Telefon: 56/342-455 Zenés estek a Tisza Szállóban Szolnok. Újabb kulturális csemegét kínál az a ma 20 órakor kezdődő, igen népszerűnek ígérkező sorozat, mely a magyar művészeti élet különböző ágainak legreprezentatívabb, legnépszerűbb előadóit sorakoztatja fel. A Tisza Szálló bárjában, a nyitóesten a sort a népszerű művész házaspár, Németh Marika és Marik Péter, a Fővárosi Operettszínház ' tagjai nyitják, zongorán közreműködik Félix Györgyi. A későbbiekben fellép: Zsadon Andrea-Szolnoki Tibor; Kishonti Ildikó; Teremi Beatrix-Bozsó József; Pitti Ka- talin-Begányi Ferenc; Oszvald Marika-Csere László; Éles István; Bach Szilvia és sokan mások. Belépők a helyszínen válthatók! Törvény után, NAT előtt Szolnok. „Merre tart a magyar közoktatás?” címmel dr. Mihály Ottó tart előadást február 12-én, a Pedagógiai Intézetben (Magyar u. 4.), a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata és az intézet közös szervezésében. A 9 órakor kezdődő rendezvény egyben a társaság közgyűlése is. Minden érdeklődő kollégát várnak. Nagylátószög A műsor mai számában, 18.13-tól, a TV 2-n „Bányászsorsok, bányasorsok” címmel jelentkezik a körzeti televíziók körkapcsolásos műsora. A három helyszínen a térségre jellemző, az ott élőket közvetlenül érintő konfliktusokkal és sür- ető feladatokkal foglalkoznak, gy Miskolc a szénbányászattal. Szeged az olaj- és földgáz-, míg Pécs az uránbányászattal. Az árak alakulása - az energiaellátás, a hazai bányászat sorsának közvetett hatása - mindenkit érint, ezekre a kérdésekre ugyancsak választ keres a kapcsolásos beszélgetés. Az adás ideje alatt várják a nézők kérdéseit is (62/ 480-544). A lakástörvényről Szolnok. Az MSZDP városi szervezete lakossági fórumot szervezett a városi könyvtárba (Széchenyi városrész). A rendezvényre mindazokat várják, akik szeretnék megismerni az önkormányzati lakások megvételének szabályait, az új lakás- törvényt. Ebben a témában sok hasznos információt tudhatnak meg, s kérdéseikre is választ kapnak, ha ma, 17 órakor felkeresik a könyvtárat. Polgármesterek klubja Szolnok. A Polgármesterek Megyei Klubja a megyeszékhelyen tartja következő összejövetelét. Ma 14 órától, a Megyei Művelődési Szolgálatnál a klub éves programjáról, működésének kérdéseiről, valamint az évindítás önkormányzati kérdéseiről váltanak szót a polgármesterek. I Színjátszó gyermekek Kunhegyes. A Városi Művelődési Központ rendezi az idén a Weöres Sándor III. Országos Gyermekszínjátszó Fesztivált. Az elmúlt évben megyénk igen sikeres évet zárt a színjátszás területén, hisz két csoport is eljutott az országos fináléra, Paksra. Ez a tény is azt bizonyítja, sok tehetséges csoport működik, melyek előadásait várják a megyei találkozóra, március 26-ra. A jelentkezés határideje február 20-a. A produkciók ideje alsó tagozatos csoportok esetében maximum 15 perc, felsősöknél 20-25 perc. Ä részvétel egyéb feltételeiről a Kunhegyesi Városi Művelődési Központban (tel.: 59/ 326-700), illetve a megyei művelődési szolgálatnál kaphatnak bővebb információt. Oktatók bálja Szolnok. Február 26-án, 19 órakor, a cukorgyári étteremben (Tószegi u. 43.) rendezik a gépjárművezető-képzők „oktatóbálját”, melyre várják a jelentkezőket. A részvételi szándékot február 15-ig, a Favorit autósiskolánál (Kossuth L. u. 18.) vagy az 56/ 421-502-es telefonon jelezhetik. w m Kf / *88$ AUTO ALKATRE SZ nagy- és kiskereskedés keleti és nyugati autókhoz Szolnok, Móricz Zs. út 16. Telefon: 56/422-466, Fax: 56/421-644 (volt mentőállomás utcája) *38973/1H* Tájékoztató adózóknak Szolnok. Közeledik február 15-e, az adóbevallások benyújtásának határideje. Az érdekeltek ingyenes tájékoztatón vehetnek részt a Diamond Bt. szervezésében, melyen a ’93. évi adóbevallásról, valamint az idén, e tárgykörben várható jogszabályi változásokról hallhatnak. Az előadások ma és holnap, 16.30-kor kezdődnek, az ÁÉESZ-ek megyei szövetségének I. emeleti tanácstermében (Verseghy park 8.). Minden, az adózásban érintett érdeklődőt várnak a szervezők! Mi újság? Szolnok. A szandaszőlősi művelődési házban a Bereczki Máté Gazdakör tártja összejövetelét, melynek vendége Sípos Zsigmond, a GITR Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Rt. területi igazgatója lesz. A „Mi újság?” című program ma, 17 órakor kezdődik. Helyi alkotók kiállítása Jászdózsa. Helybéli amatőr alkotók műveiből nyílt kiállítás a művelődési házban. A grafikák, festmények, tűzzománcok, kisplasztikák tárlata február 18-ig tekinthető meg. SZUPEREXPR DISZKONT-TEX UJ- RUHAVÁSÁR! Holnap, (pénteken) a Szolnok Városi Művelődési Központban (Bild tér 1.). ® SZEZON előtti árengedmény! PVC-padló- burkolók, tapéták 10 % engedménnyel februárban minden szombaton a BON MARCHE szaküzletben, Szolnok, Baross út 33. (a „Gólyánál”). MERCEDES 409-es platós tehergépkocsi, 10 tonnás hűtős, 5.6 tonnás, billenős pótkocsi eladó. Visznek, Vörös Hadsereg út 35. Telefon: 37/329-129. *44060/lH* MTZ 80-as, 82-es, UNHZ markoló és műtrágyaszóró eladó. Vált- vaforgatós ekével szántást és egyéb talajmunkát vállalok. Visznek, Vörös Hadsereg út 35. Telefon: 37/329-129. *44070/lH* A lapunk terjesztésével kapcsolatos észrevételeket a tisztelt előfizetők az 56/424-444-es telefonszám 38-as mellékén mondhatják el hétköznap KERESKEDŐK, FIGYELEM! A FORRÁS ’93 Kft.-nél cukor és sóvásár! Kristálycukor 69 Ft/kg asztali só 17 Ft/kg, amíg a készlet tart! Cím: Szolnok, Nagysándor J. 29. Nyitva: hétfőtől- péntekig 7-16 óráig. »43964/2K* A város szívében, a KARAMELLABAN (Szolnok, Baross út 2.) február 11-12-én. (pénteken-szombaton) Ifi órától FARSANGI SÜTEMÉNYVÁSÁR és kóstolóval egybekötött NIKI mogyorók rémvásár„2Ú0 165 Ft Külön meglepetés: farsangi fánk! Hétköznap, már reggel 7 órától várjuk Önt! Kávézzon, falatozzon nálunk! Hidegkonyhai készítményeket, PIZZAT, Hambit. melegszendvicset kínálunk. Ajándékozzon tőlünk édességeket, ajándékcsomagokat! Előrendelést felveszünk! Telefon: 424-021 Nyitva: hétfő - péntek 7 - 18-ig, szombat 11 - 18-ig ELKER Kft. Szolnok •44100/IH* A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel munkanapokon újabb információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Fax-számunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 TAPETAVASAR! Minden GRABETTA Luxor habtapéta 10 % KEDVEZMÉNNYEL kapható Szolnok, Baross út 11. (az udvarban). VIDÉKI vendéglátó üzletbe megbízható, disz- kóst keresünk. Telefon: 56/379-495. *44130/1K* Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! BT / 1 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Bistey András —Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné, Majnár József • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, I IB 1 #1ij Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek névén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. * Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/421-276, Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 414, Törökszentmiklós, Kossuth tér 6/G. Tel.: 431. Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133