Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08 / 6. szám
• • Otehtré? Hogy telt a szilveszter? Mindenki kedvére kiszóra- kozta, kitáncolta magát? Nem valószínű. Lehet, voltak, akik egyedül töltötték az ünnepet, vagy éppen társas magányban. Egy dologban azonban majdnem biztos vagyok. Legtöbben valamilyen fogadalmat tettünk, elhatározásra jutottunk, hogy az új esztendőben ezt vagy azt másként csináljuk, ebben-abban megváltozunk. Mik is lehetnek ezek? Például: leszokunk a kávéról, dohányzásról, netán az alkoholról. Lefogyunk 10-20 kg-ot, megtanulunk autót vezetni, nem zsörtölődünk folyvást a párunkkal, kedvesek leszünk rossz szomszédainkhoz, ritkán látott rokonainkhoz. Megértjük kamaszodó gyermekeink kilengéseit, szóval rendezzük zűrös ügyeinket, és legfőképpen semmin, de semmin nem hagyjuk felidegesíteni magunkat. Szép-szép. De vajh, mit fogunk tudni ebből megvalósítani? Ez utóbbit aligha, hiszen nem is rajtunk múlik a dolog. Elég, ha arra gondolunk, hogy ’94 első napjaiban már forint- leértékelésre virradtunk. Ez volt az országos „boldog új esztendőt” kívánság. Mit mondjunk?! Szívesen kihagytuk volna. Hát még az ezután következőket! Remek össznépi játék lesz találgatni, vajon hány cég magyarázatát kell majd végighallgatnunk, miért is emelte árait 10-20 százalékkal. Vajon hányszor fogunk dühbe gurulni annak láttán, hogy egyre kevesebb árucikk kerül a kosarunkba, egyre több pénzért? Ezt hívják úgy, ugye a matematika nyelvén, hogy fordított arányosság? Lehet, ’94 legfőbb eredménye az lesz, hogy felismerjük végre ezt a „fordítottságot”. Mert nálunk valahogy egyre jobban minden így működik. Ötehtré? Szóval, érthető? Még nem teljesen? Sebaj! Mire túljutunk a választási időszakon, már nem lesznek ilyen gondjaink. A „jelöltek” majd megfelelő képzésben részesítenek. A négy évvel ezelőtt tanultak most beérnek. A tévé előtt ülve, a rádiót hallgatva, az újságot lapozgatva már hiba nélkül „fordítunk”. Csökkennek az adóterhek, az infláció, a munkanélküliség? . .. Viszont növekednek a bérek, a nyugdíjak, a politikusok szavahihetősége, felelősség- tudata? . .. Ój - ój. Kiisszih, ah kujtál. Tepsi lesen Fánk képviselő módra „Nem szoktam rendszeresen főzni, inkább alkalmanként” - meséli Halász István ország- gyűlési képviselő, aki „édesszájúnak” vallja magát, ezért általában a tésztafélék, édességek elkészítése marad rá. A palacsintát például egyszerre két serpenyőben süti, és megforgatja a levegőben. Ezúttal olyan ételeket ajánl figyelmünkbe, amelyeket bárki gyorsan, egyszerűen elkészíthet. Tolófánk Gyerekkoromban édesanyám készítette így, egy kiadós leves mellé második fogásnak is ízletes. Két és fél deci vizet fölteszek forralni, kevés cukorral, csipetnyi sóval, 6 dkg vajjal. Amikor forrni kezd, 15 dkg lisztet belekeverek. Amikor ez a masz- sza elválik az edény falától, leveszem az edényt a tűzről, hagyom hűlni, majd egyenletesen három tojást keverek hozzá. Az így keletkezett nyúlós masszából forró olajba mártott evőkanállal darabokat szakítok ki, és forró olajban kisütöm. Könnyű, lyukacsos, aranybarna puffancs lesz belőle, amelyet megforgatok cukrozott kakaóban, de lekvárral is jó. A másik receptem is nagyon gyors. Annak ajánlom, akinek A képviselő úr nem öltönyben süt-főz, de sajnos nem volt ideje fotósunknak kötényben modellt állni nincs sok ideje, és nagyon gyorsan akar valami finomat készíteni. Hamis túrógombóc Aludttejet teszek oda forrni egy lábasban a tűzhelyre. Amikor forr, grízt keverek bele, tetszés szerint hígabbra vagy sűrűbbre főzöm. Amikor besűrűsödik, kiszaggatom a gombócokat, rá a pirított zsemlemorzsára. Paulina Éva Élelmesség Találós kérdés- Kik az igazi pesszimisták? _ ?- A jól informált optimisták.- És most miből élsz?- Van két postagalambom.- Abból meg lehet élni?- Ühöm. Reggel eladom őket, este visszajönnek. Mondja hát el mindenkinek... 11 Gyermekekkel egyedül Kedves V. S. Úr! Sorait, melyben leírja, hogy három kislányát egyedül neveli, mert felesége elhagyta Önöket, december 24-én megjelent lapszámunkban tettük közzé. Olvasóinkat meghatotta az Ön története, és sokan telefonáltak, levelet írtak szerkesztőségünknek, hogy megtudakolják a címét. Mivel a borítékon csak V. S. Szolnok jelzés szerepelt, ezt nem áll módunkban megteni, de közlünk a beérkezett levelekből részleteket, hátha ez arra készteti, hogy ismét jelentkezzen. * * * Sajnos én is öt éve özvegyen nevelem gyermekeimet, és így negyven körül a „tehetetlen” magány még inkább hatalmába keríti az embert. És mindez a szeretet ünnepén még inkább szomorúbbá teszi a lelkeket, a csonka családokat. (M. S.) * * * Mindenünk a világon megvan, csak egy dolog nincs, a szeretet, megbecsülés, egymás iránt való tisztelet, gyengédség. Mindezek a férjem miatt. Iszik. 2,5 milliót érő lakásunk van, videónk, parabolaantennánk, minden, ami csak kell egy háztartásban, autónk, mellyel nagyon sok helyre eljutottunk. A lakásból harmadszorra kellett elmenekülnünk Mikulás napján. Tavaly is a karácsonyt és szilvesztert drága albérletben töltöttem két fiammal, 15 és 12 évesek, a mostanit pedig édesanyámnál egy szobában nyomorogva. Pedig mindenünk megvan. Itt vagyok két gyerekkel, harminchét évesen. Úgy érzem, még fiatal vagyok, még nem zárult le az életem. De hát hol találhatnék magamnak társat? Ki vállalna el két idegen gyereket? Milyen jövő vár rám? A hullámhossz, amin ezzel az úrral vagyunk, teljesen azonos. Ezért ragadtam tollat. (B. T.) * * * Saját sorsom szinte teljesen ugyanúgy történt meg, csak nekem 2 gyermekem van. Az én férjem is vállalkozó, ugyanolyan volt az életünk, melyet drasztikus módon megszakított. Én is ugyanazt a kérdést tettem fel magamnak, mint ő. Szintén 45 éves vagyok, s úgy érzem én is, ahogy ő. (N. I.)-T- -f- -fJavaslom V. S. úrnak (biztosan olvassa továbbra is az újságot), hogy „vitatkozzunk” vagy „tapasztalatcserére” invitálom, hátha kibújik a magányából. Hátha tudna egy-két tippet adni másoknak, akik hasonló cipőben járnak. Én nem sajnálni akarom, csak megértem a kérdéseit a levél végén. íme az én életem! Három gyerekem van. ’86-ban váltunk el, az ital és a tartozás végett. Esküdözött, megváltozik, maradjon a nevem, a családi pótlékot, gyerektartást ne vonassam le. Beleegyeztem. Tényleg kevesebbet ivott. ’89-ben vettünk egy 3 szobás lakást. így elváltán. ’90-ben kezdődött elölről minden. Nem hittem neki, pedig megint esküdözött. Azt mondtam, 13 évig próbáltam hinni, utána még 3 évig, elég volt. Megindítottam a vagyonmegosztást, letiltattam tőle a családi pótlékot, gyerektartást. Megjegyezte, már csak két gyerek van, mégse három. Persze minden voltam, csak ember nem, mert az addósságát nem bírta kifizetni, amit a fizetéséből akart. Azóta itt élünk egy lakásban, a rezsi felét nem bírja kifizetni, akkor hőbörög, amikor neki tetszik. Az OTP-t nem érdekli, ki fizet, ketten vagyunk adósok. Kétezer forintot alig tudok kicsikarni tőle, legalább a csekket és a villanyszámlát fedezze. A többi már régóta nem érdekli. Tele van adóssággal. Persze még italra mindig telik. Próbáltam eladni, de szinte lehetetlen az OTP miatt. Neki nagyon jó így. Én se erről álmodtam lánykoromban, hogy egyedül tartok el három gyereket. Főállásom a mimimumot fizeti. Fél 4-kor végzek, 4-re megyek egy maszekhoz, ahol dolgozhatok 8-9 óráig is. Túlfizetve ugyan nem vagyok, de kell ez a pénz is. Hónap végén mégis a láncomra szorulok, amit már a „zaci” úgy ismert, mint én. Szerencsére ez a munka nem állandó (bár néha nem bánnám). Ha korán haza tudok menni, még tudok a gyerekeimmel beszélni. Volt férjem szerint: mióta ilyen csavargó életmódot folytatok, kevésbé vagyok szexis. Ő nem tudja, hogy dolgozok. Az is kitelik tőle, hogy feljelenti őket. Szerinte hapsizok, és egyik jön a másik után. Hát én meghagyom ebben a hitben. Ennyi elégtétel jár nekem is, úgy érzem, itt vagyok 40 évesen kilátástalan helyzetben. Egyedülálló nőt ma már nem sikk vendégnek hívni, nehogy elszeresse akár a sógorát is. Ismerkedésre, kapcsolatra semmi reménye. Minden szórakozásom egy mozi a gyerekkel. Kit érdekel egy rohanó nő, még ha csinos is? Úgy érzem, az elvált vagy özvegy férfiak, akik komolyabb kapcsolatra vágynak, ugyanúgy félnek, mint a nők. Pedig szakítanánk rá időt, ha ő az igazi! Rám milyen élet vár? Azért titokban reménykedem benne, hogy az én életem sem zárult le ezzel! (B. S.) Kérjük olvasóinkat, ha úgy érzik, hogy a leírtakhoz hozzáfűznivalójuk van, esetleg szívesen elmesélnék saját tapasztalataikat, írjanak nekünk. Sajnos úgy tűnik, égető problémára bukkantunk. Sokan küszködnek egyedül nevelve gyermekeiket, nehéz anyagi körülmények között, vívódva a magánnyal. Talán jelent némi segítséget, ha tudomást szereznek egymásról, ha lapunk hasábjain mondják el, hogyan birkóznak meg a feladattal, hogy telnek a hétköznapok és a hétvégék, mik a legfőbb gondok, és azért akadnak örömök is. Ugye? Kérjük, írjanak, és a borítékon tüntessék fel: „Gyermekekkel egyedül”. Szabálytalan portré Aranyhíd Hűvösek most a vizek, komor januárt járunk. Dideregve futnak a szélborzolta apró hullámok a partra. A sötét felhők mögül csak olykor süt ki a nap, de csak hiteget fényével. Hogyan is tehetne mást? Ez az évszak nem az övé. Most bujdosik és egyre gyöngébb, várja a tavaszt, hogy új erőre kapjon. De nem adja fel, mégsem adja fel. Aranyhidat von, lépkedjen fel rajta, aki a sötétségből sugaras birodalmába vágyik. Nosza! Induljunk rajta el! Ránk férne már egy kis örömteli melegség. Te horgász! Te nem tartasz velünk? Várod, hogy végre szerencse kísérjen, ott fickándozzon a halacska a horgon? Lám, hátat fordítasz a remegő fényörvénynek, valóságosabb dolgokban hiszel. Mondd csak! Biztos vagy te a dolgodban? Amire vágysz, amit remélsz, olyan könnyen kisiklik a kezedből, s bár gazdagnak hitted magad, újra szegény leszel. Hihetetlen történet / Ez a Dénes bizony Agika volt Jogi jo-jó Ismét indítjuk Jogi jo-jó című rovatunkat. Elsőként egy örökösödési ügyben szeretnénk kikérni véleményüket: Marika néni 71 éves, gyógyíthatatlan rákbetegségben szenved. Ágyhoz kötött, egész napos ápolásra szorul. Két gyermeke van, akik közül az egyik családjával együtt vállalja Marika néni ellátását. A kezelőorvos véleménye szerint a néni betegségének abba a stádiumába jutott, hogy életkilátásai kb. 3 hónapra tehetők. Marika néni ezen súlyos állapotában elhatározza, hogy öröklési szerződést köt az ellátást nyújtó gyermekével, aki tudja, hogy édesanyjának legfeljebb hetei vannak hátra. A felek megkötik egymással a szerződést, Marika néni pedig a szerződéskötés után 2 hónappal meghal. A hagyatéki tárgyaláson a másik testvér az öröklési szerződést megkifogásolja azzal, hogy testvére tudta azt, hogy az örökhagyó gyógyíthatatlan rákos beteg, és azt is, hogy gondozást csak rövid ideig kell teljesítenie, ezért szerinte érvénytelen az okirat. Kérjük, írják meg, jogos-e a megkifogásolás? Tiszafüreden nagy eseménynek számított, amikor ünnepélyesen átadták a Tourinform új irodáját. Már jóval a műsor kezdete előtt a helyszínen voltam, hiszen lapunkat is érdekelte ez az esemény. Gondoltam, nem árt, ha előtte egy kicsit tájékozódom. Minden az ilyenkor szokásos módon játszódott. A megnyitóra várva ismerősökből álló kalákák beszélgettek a hátán gusztusos ételek garmadáját hordozó svédasztal körül, kezükben jégbe hűtött italokat tartva. Vasalt férfiöltönyök és a hétköznapnak is ünnepi hangsúlyt adó nőiruha-költemények pompáztak a protokollvendégeken, akiknek a száma a szalagátvágás közeledtével egyre nőtt. Ekkor pillantottam meg a „csodát”. Szőke volt, karcsú, és pupillámat dupla nagyságúra tágí- tóan csinos. Később kiderült, hogy felettébb okos is. Egyébként a protokoll-listán a spiccen foglalt helyet, mert „Ő” tartotta az ünnepi megnyitót. Beszéde alatt tovább csodálhattam légszomjat okozó nőiességét, miközben a lapzártaközelség kényszerével szorgalmasan körmöltem azt a flekknyi híranyagot, melyet makulátlan kötelességtudatom gyors faxon repített a szerkesztőségünkbe. Ez volt a baj, mert írógép hiányában gyöngybetűimmel bocsátottam útra szép üzenetemet, melyben a hölgy neve is szerepelt: Ágnesnek hívták. Le is írtam én azt vigyázva, nyomtatott betűkkel, hogy az „Á” ékezete elcsúszott a „G” tetejére, s a maradék „A” így „D” formátumúvá kerekedett, és megtörtént az első „sikeres zsurnalisztikái nemi transzplantációm”: megdöbbenve olvastam másnap, hogy az „én szépséges Ágnesemből” bizony Dénes lett. Kétségbeesve kértem a szerkesztőt, hogy a helyreigazítás nyomdai szikéjével operáljuk vissza Dénesünket hölggyé, „tündéri” Ágikává! Pár hét múlva láttam újra szikrázó szőkeségét, mely akkor is, ott is, intenzív igénybevételre kényszerítette a férfifejeket tartó nyakizomkötegeket. Úgy látszik, nem jutott el hozzá az Új Néplap Budapestre, mert amikor észrevett, gyönyörű szemeivel rám mosolygott az én Dénessé változtatott Ágnesem. Percze Miklós $
