Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-14 / 11. szám
Laci bácsi monológja Öt és fél ezer aranykorona még hibádzik „Tóth László vagyok, de ha a képre ránéz, már magának is sajnos Laci bácsi, hiszen így ismernek faluszerte. Mellesleg a földkiadó bizottságnak meg az érdekegyeztető fórumnak is a helyi elnöke vagyok. Úgy nézzen körül ezen a kicsi helyen, hogy ez olyan település, ahol még nem volt földárverés. Ugye hihetetlen, pedig így igaz. Történt mindez azért, mert a nemzeti park elvette a területünk hatvan százalékát. Helyette a mai napig semmiféle kárpótlást nam adott. Eddig ezért nem volt földalap. Igaz, közben lett egy, afféle csökkentett, hála Deme Paliéknak, az állami gzadaság igazgatójának, aki adott a faluval határos területekből háromezer aranykorona értékűt, de hát az messze nem fedezi az igényeket. Ezt az FM már jóváhagyta, azt kell, kellene tenni az Állami Vagyonügynökségnek is, bár valamilyen technikai hiba miatt eleddig késett az aláírás. De remény van rá, hogy hamarosan mégis megvalósul. Ugyanakkor még további öt és fél ezer aranykorona hibádzik, azaz mindmáig hiányzik a földalapból. Reméljük, hogy ezt a területet a nemzeti park valamilyen szántóminőségben biztosítja. Még akkor is, ha ehhez parlamenti igen, jóváhagyás szükséges. Ezt szeretnénk mi, kisgazdák is, hiszen az emberek nem mást, mint őseik jogos területeit kérik vissza. Ugye ez az óhaj nem teljesíthetetlen?” Móricz szavaival élve: „Ez a nagy sömmi.” Január közepén naplemente Nagyiván saras, belvizes határában Miniiskola A községi alma mater tényleg az, hiszen a padjait mindössze százhat gyerek koptatja. A legnépesebb osztály a most kikerülő nyolcadik, tizenhét diákkal, a legkisebbe mindössze kilencen járnak. A gyerekeket tizenkét nevelő oktatja, és mint minden iskolában, itt is túlnyomó- részt a hölgyek közül kerülnek ki a pedagógusok. Akár lóhalálában is jöhetne ének-zene, rajz, földrajz szakos. Mellesleg az átlagkereset huszonöt-huszonhat- ezer körül alakul, és a közalkalmazotti törvény értelmében remélhetőleg az új besorolását mindenki megkapja február elejéit: Egyébként az átsorolásokat mindenki aláírta. Rövid iskolavizitünk során hová is mehettünk volna, mint a nyolcadikosokhoz. Kiderült róluk, hogy a nyolc fiú és kilenc lány közül mindössze egy lány jelentkezett gimnáziumba, föl is vették. Öten egészségügyi, pe- dagógiaiasszisztens-képző szakközépiskolákba igyekeznek, a többiek esztergályos-, gépszerelő-, szakács-, kereskedő-, szobafestő-, varrónő-, gazdaasszonyszakmákat szeretnének elsajátítani. Egyébként a legjobb tanuló Nagyfejeő Rita, aki orvosnak készül. A sport pedig Farkas Zolinak megy legeredményesebben, ő focizik is. Említést érdemel még Szabó Erzsébet Lívia terve: mindenképpen zsaruként szeretne dolgozni, azért szeretne bejutni egy efféle alapkézést adó iskolába, Karcagra. A miniiskola legnépesebb osztálya a képen látható nyolcadik, amelyben tizenheten tanulnak Huszonkét ember otthona A hélyi plébánia épülete hosszú esztendőkig üresen állt. Néhányan gondoltak egy merészet: mi lenne, ha a lakatlan épületet emberbaráti célra hasznosítanák?. 1991 elején, nyarán felkeresték a kéréssel az egri érseket is, aki jónak tartotta az elképzelést. Pályázatokat adtak be, és nyertek, majd 1991. november 1-jén megnyílt a Szent József Katolikus Szeretetotthon. Bővítések révén eljutottak oda, hogy a létesítmény tizenhárom szobájában napjainkban már huszonkét, zömében idős lakó él. Mint Labanczné Komlósi Jolán szakmai igazgatónőtől megtudtuk, akad közöttük helybeli, de jöttek Jánoshidáról, Tiszaigarról, Egyekről, Egerből, Törökszentmik- lósról is. Tévedések elkerülése végett jegyzem meg, hogy bármilyen vallású, felekezetű ember bekerülhet, aki nem fejt ki az egyházzal szemben ellenpropagandát. Az épületet bővíthetnék tovább, hiszen rengeteg a várakozó, de ennek határt szab a pénzhiány. Igaz, jó néhány pályázatot nyertek, segíti őket a munkaügyi központ, a Máltai Szeretetszolgálat is. A széles gumi elkel a süppedős, ingoványos területeken J Reggel hétre végez a kézbesítéssel Füredre utazik az idegen Hárman - Szakács Béláné, Barta Lajosné és Gábor Jánosné - a lakók közül, összesen 253 évesek Az Új Néplap nagyiváni kézbesítője, terjesztője Sári Zoltánné Szabó Erika, aki mindössze huszonegy éves. Eredetileg nőiruha-készítőnek tanult Tiszafüreden, és 1991-ben végzett. Sem munkája, sem állása nem volt egészen november végéig, amikor az Axel Springer-Magyarország Kft. alkalmazásába került.- Erika, hány órát vesz igénybe naponta a munkája?- Ötre itt van az újság a lakásomon, kerékpárral, szatyorban viszem, és általában reggel hétre már végzek is.- Hogyan alakul az olvasottság?- Korábban ötvenhárom előfizető volt, jelenleg negyvenhét. Van, aki lemondta a lapot, más elköltözött vagy meghalt. De én bizakodó vagyok, eddig hat új előfizetőt szereztem, és januárra, februárra is lesz még néhány.- Mit olvasnak a lapból legszívesebben a nagyiváni emberek?- Csak a hozzám hasonló korúak nevében beszélek. A divatról, a szabás-varrásról, sütésről-főzésről szóló írásokat. Kedvelem a fiataloknak szánt oldalakat is.- Mit hiányol a témák közül?- írhatnának többet az emberekről. A sorsukról. De erről a településről sem gyakran olvashattam, pedig sok gonddal küzd. Itt van például a falusi turizmus. Tudtommal harminc-egynéhány ilyen lakás van, csak nincs, aki igénybe vegye. Pedig itt a nagy puszta, mégis Füredre utazik az idegen szállásra. Miért? Vagy arról is lehetne szólni, hogy mi védjük a HorKedvelem a rólunk, korosztályunkról szóló írásokat - mondja Sári Zoltánné, lapunk nagyiváni kézbesítője tobágyi Nemzeti Park értékeit. De nekünk milyen hasznunk van a HNP-ből? Mit kapunk cserébe? Falutükör Ott, ahol az ég a földet éri, és puskalövésnyire kószálhat a tekintet anélkül, hogy bucka vagy halom állná az útját, oda, a magyar puszta peremére települt Nagyiván. Kemény a föld, kemény az élet errefelé, és dolgos, gürcölő lakói nem a nappal, a nap előtt kelnek. Ottjártunkkor 1 ezer 360-an lakták. Sajnos a munkaképes korúak 42 százaléka állástalan, legalábbis egy októberi statisztikai adat szerint. Sokan már olyan régen munkanélküliek, hogy nyolcvanhármán jövedelempótló támogatásban részesülnek. Értéke van errefelé minden forintnak, és a kis járandóságokat, keresetet jószágtartással egészítik ki. Mintegy háromszáz tehén akad még a faluban, és se szeri, se száma a juhoknak, a kisebb-nagyobb röfögőknek. Most valahogyan úgy tűnik, hogy megállt az elvándorlás, noha azt vallják: ötven kilométeres körzetben alig-alig lehet elhelyezkedni. Szerencsére itt nincs baj a közbiztonsággal, jó két éve polgárőrség alakult, tagjai járják a falut. Igaz, a korábbi számuk tíz-egynéhányra csökkent, de a betörések sem jellemzőek, egyetlenegy akadt, amióta ez a közösség szerveződött. Beruházásra, magyarul új létesítményre 1990 óta nem futotta, jobban mondva mégis, hiszen kevés falu mondhatja el magáról, hogy minden utca portalanított, szilárd burkolatú. Igaz, ez portánként tízezerbe került. Adót nem vetett ki a település vezetősége. Mire, kire vethetett volna, amikor a nyugdíjasok száma félezer. És sajnos annyi a havi járandóságuk, hogy őket már nem nyúzni, de segíteni kell, kellene. Karácsonykor is ötszázan kaptak csomagot. Hogy azért a másféle gyarapodásról is essék szó, van a faluban 85 személykocsi és 15 motorkerékpár. A községháza éves kiadása 38 millió volt, a bevétel 32. A hiány hatmillió, amelyből négyet saját erőből gazdálkodtak ki, kétmillió értékben pedig hitelt vettek fel. Úgy tűnik - és ez nem jó előjel -, a hiány az idén a tíz-tizenkétmilliót is elérheti. Valahogyan az öregkor és a szegénység kézen fogva jár, hiszen már 102, zömében koros férfi, nő kapja ingyen a gyógyszert, szaknyelven fogalmazva részesül közgyógyellátásában. Ennyit dióhéjban az 1994. januári helyzetről, a többiről beszéljenek a megszólaltatottak, a képek. Nem csak áldás Eretnekség, amit leírok, bár az itt élők közül sokan úgy vannak vele, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park nemcsak áldás, hanem átok is. Ha semmi másért, hát azért, mert a 6 ezer 450 hektár területből 3 ezer 118 hektár a park területére esik. Ezekért az óriási táblákért, amelyek között nemcsak rétek, legelők, kaszálók, nádasok vannak, hanem szántók is, eleddig vajmi keveset kapott a falu. A Közép-tiszai Állami Gazdaság jóvoltából kilátásban van bizonyos csere a községhez nem messze, egy másik határrészen, 3 ezer 100 aranykorona értékben. Ez bizony a több mint háromezer hektárért nagyon kevés, hiszen az aranykorona-érték mindössze száz-egynéhány hektárnyi szántót tesz ki. Mi lesz a többivel? A szövetkezet nem tehetett mást, ideiglenes földhasználatba adott mintegy négyszáz hektárt az eredeti tulajdonosoknak. Ugyanis bármilyen hihetetlen, kellő földalap híján itt még árverés nem volt. Viszont elmondható, a leendő gazdák már a földjükön gazdálkodnak. Hogy mindenkinek a saját táblája marad, ez attól függ, hogy a licit előtt az egykori szomszédok megegyeznek-e egymással. A^ földcsere ténye egyébként az Állami Vagyonügynökség előtt van. Döntés nincs, pedig jó lenne, ha minél hamarabb valamilyen megoldás születne, hiszen lassanként nyakukon a tavasz. Szántani, vetni kellene. Csak egy valami hibádzik: hol? Mintegy négyszázezer kéve A Fertő-tavi Nádgazdaság Rt. telepén huszonegyen dolgoznak. Igaz, náluk most kezdődik az idény, és elképzelhető, hogy néhány hónapra további negyven-ötven alkalmi munka- vállalónak biztosítanak keresetet. A cég területe: Hortobágy, Balmazújváros meg a nagyiváni környék, amelyek bőven érintik a Hortobágyi Nemzeti Parkot is. Mivel lágy az idő, saras a talaj, a nemzeti park előírásai szerint nem szabad behordani a nádat, a kévéket, mert letaposnák a füvet. Ezért az alaposabb száradásig, nyár közepéig a vágások körül kúpolják össze a kévéket, mintegy négyszázezret. Mindez minőségi károsodással, romlással is járhat. Majd, amikor alaposan felszárad a puszta, akkor szállítják be az irdatlan mennyiségű nádat a nagyiváni üzem területére. Itt osztályozzák őket, és amelyik megfelelő - ha minden az elképzelések szerint alakul -, Dániában, Hollandiában, Németországban meg Nagy-Bri- tanniában köt ki. Hortobágy-széli emberek ___________________________________________/ _____ ír ta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János
