Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-13 / 10. szám
2 1994. január 13., csütörtök Meciar a szlovák etnikai elvekről „Szlovákia területi egységéről és annak felosztásáról, illetve az ország területi egységének megbontásához vezető lépésekről senkivel sem fogok tárgyalni” - mondta kedd esti televíziós interjújában Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök. Meciar kijelentette, hogy erről a témáról nemhogy tárgyalni, de társalogni sem hajlandó senkivel. A kérdést „a magyar nemzetiségi aktivitásokkal” kapcsolatosan érintette. A TA SR szlovák hírügynökség interjút ismertető jelentésének fogalmazása szerint „egyúttal hangsúlyozta, hogy Szlovákiában semmilyen etnikai elv nem fog érvényesülni”. Vegyi fegyverek megsemmisítése Az Egyesült Államok segítséget nyújt Oroszországnak 44 ezer tonna vegyi fegyver megsemmisítéséhez. Az amerikai kongresz- szus fegyveres erők bizottságának tagjai kedden bejelentették, hogy az orosz kormány elfogadta az erre vonatkozó amerikai ajánlatot. A megállapodás értelmében - adta hírül az AP - az Egyesült Államok pénzügyi és műszaki támogatást nyújt, amelyből Oroszország kiépíti a vegyi fegyverek megsemmisítéséhez szükséges laboratóriumokat. Folytatódó harcok Szarajevóban Legkevesebb kilencen veszítették életüket, és öt- venen sebesültek meg kedden Szarajevóban a NATO figyelmeztetései ellenére tovább, folytatódó harcokban. Francis Briquemont tábornok, a Boszniában állomásozó ENSZ-erők parancsnoka a Reuter szerint közleményt adott ki, arról, hogy a muzulmán erők a városközpontból aknavetőkkel lőtték a szerb állásokat. Harcok folytak a Szarajevótól északkeletre fekvő Olo- vónál is. Az orosz maffia terjeszkedik Kelet-Európa és az egykori szovjet birodalom szétesése nyomán létrejött köztársaságok „termékeny talajt” jelentenek a szervezett bűnözés számára - állapította meg Giusto Sciacchi- tano, az olasz igazságügyi minisztérium szakértője Rómában egy, a bűnözéssel foglalkozó tanácskozáson. A bűnözés e legveszélyesebb formája elleni harcban a kelet-európai országoknak igen gyors segítséget kell kapniuk. Az orosz maffia máris beférkőzött ezen országok gazdaságának csaknem minden szektorába a Nyugattal folytatott jelentős pénzügyi tranzakciók révén, és kapcsolatot létesített a kolumbiai „kábítószerkar- tellel” is. Vatikán a délszláv válságról „A Balkánon Európa haldoklik, a térségben egész Európa békéje forog kockán” - figyelmeztetett kedden a Vatikán a délszláv válsággal kapcsolatos minden eddiginél erőteljesebb hangvételű békefelhívásában. A .Justitia et Pax” nevű pápai tanács felhívása abból indul ki, hogy a Balkánon lehetséges a béke, bár „több bátorság kell a béke megteremtéséhez, mint a háborúskodáshoz”. Ezzel a kapcsolatban a dokumentum keményen fogalmaz: „bűnös hanyagságról”, „kollektív beletörődésről”, „szégyenteljes gyávaságról” beszél, a béke megteremtésére tett erőfeszítéseket hiányolja. Körkép József Attila-versmondo verseny Mindenki megköszönt mindent A győztes: Boróczki Orsolya Törökszentmiklósról és vonzáskörzetéből az elődöntők során végül is tizennyolc versmondó került az országos József Attila versmondó verseny városi döntőjébe. Szép sorjában szerepeltek, majd utánuk Soltész Lajos, a városi MSZP szervezet elnöke mondott köszönetét a felkészítő tanároknak és diákoknak, hogy elfogadták az ő javaslatát, hogy ez a verseny létrejöhetett. Ezután a hat helyezettnek, akik továbbjutnak a területi döntőre, pénzjutalmat nyújtott át, minden versenyzőnek pedig vásárlási utalványt. Kádár László, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanára, a zsűri elnöke értékelésében elmondta, hogy tartalmas, értékes, meggyőző előadásokat hallgathatott meg, köszönetét mond a diákoknak és a felkészítő tanároknak, s a költészet nyelvén a versmondás és -olvasás lényegét így fogalmazta meg: emberek között élni nehéz, s a költészet segít ebben, „jegyet venni és elutazni önmagunkhoz”. Az első helyezett Boróczki Orsolya lett, a Bercsényi Miklós Gimnázium harmadik osztályos tanulója, aki riportunk idején egy kicsit még mindig remegett attól az izgalomtól, hogy ő nyerte el az első helyezést, hiszen, mint mondta, szoros volt a verseny, és egy kicsit meg is lepődött, de kimondhatatlanul örül. Talán furcsa, de az ott elhangzott verseknek kilencven százalékát tudta fejből, hiszen régi „hobbija” a vers, illusztrációkat szokott melléjük rajzolni. Az érettségi után az Iparművészeti Főiskolára szeretne jelentkezni, ha az nem sikerül, akkor a kertészetire. A növényekkel való kapcsolat már családi hagyomány náluk. Zelk Zoltán Fű alatt című versét szavalta, amely elsősorban belső ritmusa miatt tetszett meg neki. BG Bíróságon az Ybl Bank ügye Az Ybl Bank-bűnügyben a Fővárosi Bíróságon befejeződött az elsőrendű vádlott Nagy Imrének, a bank igazgatótanácsa volt elnökének meghallgatása. Ezt követően pedig megkezdődött Jaminczky Zoltánná, az Ybl Bank Rt. volt vezérigazgatója, a másodrendű vádlott meghallgatása. Nagy Imre a bíróság előtt nem ismerte el bűnösségét. Val- lpmásában elmondta, hogy az Állami Bankfelügyelet, illetve a bankvilág tette működésképtelenné az Ybl Bankot, amely részvényeinek többségét a „Hepta” vállalkozói csoport szerezte meg. Nagy Imre vallomása szerint a banktól egyrészt gazdasági eszközökkel, másrészt pedig adminisztratív úton megvonták a pénzügyi forrásokat. Kijelentette: sem ő, sem a bank vezető munkatársai nem követték el a hűtlen kezelés bűncselekményét, ugyanis nem volt rájuk bízva idegen vagyon, kötelezettségeiket nem szegték meg, és senkinek sem okoztak vagyoni hátrányt. A csalás vádjával kapcsolatban azt mondta, hogy adminisztrációs hiba történt, amikor egy siófoki ingatlant kétszer ajánlottak fel egy hitel fedezetéül. A hitelkérelmeket és -szerződéseket nem ő írta, csak aláírta azokat. (MTI) Sorsfordító esztendő után - nehézségekkel (Folytatás az 1. oldalról) Úgy 90 százalékban voltunk munkával leterhelve. Az 1,4 milliárdos árbevételünk 85 százaléka nyugati országokból származik. Sajnos a hazai piacon alig vagyunk jelen. Az idén ezen változtatni szeretnénk. Az első félévre 600 millió fölötti a rendelésállományunk, amit szeretnénk 750 millió fölé vinni. Ennek érdekében belföldi marketingtevékenységünkön javítani kívánunk, szervezetileg már léptünk. Az egyedi gépgyártás részarányát növelni szeretnénk az idén - tájékoztatott Kánnán Antal. Érdekes volt hallani, hogy a világgazdasági recesszió a vége felé tart. Németországban - ahol legnagyobb piacuk van - lassan indul meg a felemelkedés, de más országokban már tapasztalható az élénkülés. Ezt bizonyítja, hogy Belgiumban, Franciaországban jelentős üzleteket kötöttek földmunkagépek részegységeinek gyártására. Ausztriába szénőrlő malmokat készítenek, és valószínűleg egy darut is oda fognak szállítani az idén. Norvégiába 50 millió forint értékben golyós malomalkatrészeket várnak Jászberényből. A hazai fellendülés azonban várat még magára. A nagy út-, híd-, vasútépítkezések, az expoberuházások nem éreztetik hatásukat. Egy bányarekonstrukcióhoz rendeltek 120 millióért berendezéseket Uzsa-bá- nyára, amivel áprilisra el kell készülni. Kihasználatlan viszont a környezetvédelmi „kapacitásuk”, azaz a szemétkezelő rendszerek üzletága. Év elején szót kell ejteni a bérfejlesztésről is. A munkásgyűlésen is elhangzott, hogy a gazdaságvezetés ezt tervezi. Tíz százaléknál többet szeretnének adni, ám előbb a mérleg elkészítését meg kell várhi. További feltétel, hogy a rendelésállomány megfelelő szintű legyen. Ugyanis a béremelés fedezetét az áraikban kell biztosítani. A gazdasági vezetés január elsejével tervézi emelni a béreket, de valószínűleg két alkalommal ez évben. A terveket a szakszervezettel is egyeztetni kell, hisz a béremelés alku tárgya. Az Aprítógépgyár gazdálkodásának eredménye a mérleg szerint valószínűleg nulla vagy kis veszteség lesz. Ennek oka, hogy csak 1993-ban 120 milliót fizettek ki banki kamatokra. Ez óriási terhet jelent, viszont hitelek nélkül nem lehetne folyamatos a működésük. A sorsfordító esztendő után, idén azt is célul tűzték ki, hogy a hitelállományt csökkentik, s a fizetendő kamaton is „fognak” valamit. A privatizáció egyik célja tulajdonképpen a tőkebevonás volt. Ezt kell lépésről lépésre haladva megvalósítani az elkövetkező években, hogy ne legyen szükség nagy összegű, magas kamatú hitelek felvételére, s így a nyereség is náluk jelentkezzen. Kármán Antal az 1994. évről a következőket mondta el:- Ez az év legalább olyan nehéz lesz, mint a ’93-as. Viszont aki ezt „túléli”, az a gazdálkodóegység megmarad. Minden jel arra mutat, hogy 1995-től egy lassú felívelés kezdődik a gazdaságban. Kiss Erika Civil bűnmegelőzési konferencia Szolnokon Sosem volt időszerűbb, mint napjainkban Civil szervezet, a szolnoki Társadalomvédelmi Egyesület szervezésében kerül megrendezésre e hó 20-án a Szolnok Városi Művelődési Központban a civil bűnmegelőzés I. országos konferenciája. Míg a balesetek száma örvendetes módon csökkent megyénkben, a bűncselekmények száma „felfutóban” van. Dr. Nyári Katalin egyesületi titkár, kriminológus, a konferencia célját a következőkben jelölte meg: egyrészt szeretnék a meghívott egyesületek, szervezetek - akik már eddig is sokat tettek a társadalom védelméért - figyelmét még hangsúlyozottabban ráirányítani azokra a „gyökerekre”, amelyek kigyomlálásával a különféle devianciák és bűnözés megelőzhető; másrészt alkalmat teremteni a civil szervezeteknek egymás megismerésére, egyfajta ötletbörzére. A mentálhigiénével, konfliktusmegoldással, oktatással, közösségszervezéssel foglalkozó humánorientált, emberközpontú egyesületek, szakemberek számára még inkább tudatosulni kell, mennyire fontos napi tevékenységük a kiszolgáltatottan élő szegények, idősek, munka- nélküliek, hátrányos helyzetű emberek és családok gondjainak mérséklésében. A fórum előadói kriminológusok és a szociális terület szakemberei lesznek. -scsjMegalakult a Nemzetközi Családév Titkársága Hivatalos megnyitó február ötödikén Az ENSZ Közgyűlése az 1994-es esztendőt a családok nemzetközi évének nyilvánította, és felkérte a tagállamok kormányait megfelelő szervezetek létrehozásával nemzeti programjuk kidolgozására. A családév fő célja a helyi, regionális és nemzeti sajátosságoknak megfelelő családpolitikai tevékenység végzése. A Népjóléti Minisztériumban a család- és gyermekügyekkel, valamint a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szervezeti egység mellett a nemzeti programok szervezésére és koordinálására megalakult a Nemzetközi Családév Titkársága. A családév programjának középpontjában a család értékei vannak. A világon számos eltérő felfogás született az emberi együttélésről, párkapcsolatokról, a gyermekek felneveléséről és az egymásért vállalt felelősségről. Magyarország történelmi fejlődése a közép-európai normákhoz való illeszkedést teszi indokolttá. A családév programja nem kíván olyan újításokat ajánlani, amelyek lényegesen különböznének hagyományainktól vagy a körülöttünk élő népek szemléletétől. Ezért nagyon fontos, hogy mind a központi, mind a regionális és helyi rendezvényeken a család elsősorban mint alapvető emberi közösség és életforma jelenjék meg. A családév mottója: családra mindenkinek szüksége van, a család mindenkire számít. A nemzeti program megvalósítására a kormány lehetőségeihez mérten jelentős összeget fordít. Szükség van azonban azoknak a szervezeteknek, egyházaknak és felekezeteknek a segítő közreműködésére, amelyek e kérdéskört eddig is kiemelten kezelték. A magyar családév megnyitórendezvénye 1994. február 5-én Debrecenben lesz. S. Cs. J. A Volán idei tarifatervei A Jászkun Volán Rt. benyújtotta javaslatát a helyi személy- szállítás díjainak hatósági ármegállapítására a szolnoki ön- kormányzathoz. A rt. több ajánlatot dolgozott ki. A közgyűlés dönt arról, melyik mellett szavaz, és melyiket utasítja el. Bu- day György alpolgármester a frakciók vezetőivel egyezteti a Volán javaslatait. Megkezdődött a terv szakmai véleményezése, számszaki vizsgálata. Állandó önkormányzati hírrovattal jelentkezik a városi televízió január 17-től. A tv képes képújságában a - Produkció Kft. segítségével - a hét első felében a polgármesteri hivatal közleményei jelennek meg; a hét második részében a sajtótájékoztató témáit ismerhetik meg a nézők. Az adások minden óra ötödik és harmincötödik percében kezdődnek. A lakossági bejelentéseket üzenetrögzítő veszi fel. A város kénytelen intézményei működőképessége megőrzése érdekében nagyobb összegű hitelt felvenni - mondotta tegnap Várhegyi Attila polgármestef a városházán. A költségvetés előkészítése során az egyes bizottságok a költségvetési bizottsággal egyeztetik a lehetőségeket, védik az általuk képviselt terület szakmai érdekeit. A polgármester kiemelte: az intézményvezetők, a közalkalmazotti bérskála „F” kategóriáinak kidolgozásakor pontos, gyors munkát végeztek. Úgy ítélte meg, hogy - az eredeti célokkal ellentétben - a közalkalmazottak nem fordultak szembe az önkormányzattal. Elhangzott, hogy a hónap végén költségvetési és vagyonügyi kérdéseket tárgyalnak meg a megyei önkormányzat vezetőivel. Számos kapcsolódási pont van a két önkormányzat között. Éppen ezért várható, hogy szóba kerülnek a kulturális intézmények támogatásával, a Városmajor úti , katonai kórházzal kapcsolatos feladatok is. Január 22-en délután hat órakor Göncz Árpád köztársasági elnök nyitja meg a Városi Művelődési Központban a magyar kultúra napját. SZ. Z. Vállalkozók a működés feltételeiről t/ A kapcsolatokon múlik Immár harmadik alkalommal rendezték meg a kunszentmártoni térségben a vállalkozók napját, ezúttal Tiszakürtön. A tapasztalatok szerint az érdeklődés is fokozatosan nő e fórum iránt, hiszen szinte első kézből kaphatnak felvilágosítást a vállalkozók vagy vállalkozni szándékozók minden őket érintő területről. így szó esett a legújabb mezőgazdasági támogatásról is, arról a bizonyos 500 ezer forintosról, ám konkrétumot senki sem tud még. Az egyik felszólaló nem csak a térség vállalkozóinak gondját fogalmazta meg: „A vállalkozás ma olyan, mint azon a létrán való feljutás, amelyiknek minden második foka hiányzik.” Elszigeteltnek érzik magukat a térség vállalkozói, ráadásul konkrét segítséget sem kapnak az induláshoz. A hitelhez jutás túlságosan bonyolult, s annak megszerzése jobban múlik a kapcsolatokon, mint a tényleges tudáson vagy megfelelő tőkén, illetve fedezeten. A térség gondjainak enyhítésére csak összefogással érhetnek el eredményt a tiszazugiak, s ehhez kell megtenni az első lépéseket. Ám sokszor hiányzik a tájékozottság is. Ehhez a szervezők kifejezték segítő szándékaikat. - ez Előkészítik az adóskonszolidációt Folynak a tizenhármak néven ismert nagyvállalatok - a tizenkét iparvállalat plusz a MÁV - adóskonszolidációs egyeztetései. A tulajdonosok, vagyis az ÁVÜ és az ÁV Rt. arról egyezkednek a bankokkal, mely hitelek engedhetők el vagy ütemez- hetők át, ugyanakkor szükség van a tizenhármak korábbi reorganizációs terveinek „karbantartására” is. A válságkezelés feltehetően nyárig lezajlik a programban részt vevő tizenhármaknál. Ennél gyorsabb segítségre számíthat az a 32 vállalat, amely lehetőséget kapott a gyorsított adóskonszolidációs programban való részvételre. Ebbe a körbe olyan cégeket választott az ÁVÜ és az ÁV Rt., amelyeknél van remény arra, hogy az adósságok rendezése után életképesek lesznek, s egy-két éven belül nyereségesen működhetnek. Karcagi vadász tragédiája (Folytatás az 1. oldalról) mégis megtudnunk, hogy a karcagiak a Nord Pas De Calais-i vadásztársaság egy korábbi látogatását viszonozták. A vendégeskedés befejeztével már csak a szokásos vadászvacsora volt hátra, de még aznap délután felkerekedtek egy nagyszabású vaddisznóvadászatra. Franciák, magyarok együtt, mintegy ötvenen voltak, amikor az észak-franciaországi Du Ro Fosse melletti vadászháznál eldördült a halált okozó „golyós” vadászpuska. Egyelőre az még mindig rejtély, hogyan is következhetett be a tragédia. A helyi csendőrség igyekszik mihamarabb megtalálni azt a fegyvert, amely a karcagi vadász halálát okozta. (Ez egyébként a gyilkos lövedéken és a puskákon talált nyomok, elváltozások összehasonlításával viszonylag egyszerűen megtörténhet.) További nem hivatalos értesüléseink szerint remény van arra, hogy a csendőrség a mai napon lezárja a tragikus baleset ügyében a vizsgálatot. H. GY. az új évBeo cnéq Réqi Arop VÁSÁROL Lac A PADDÓOfA szőRcneqyÁRBAP! Pénteken: 14-17 óráig Szombaton: 8-12 óráig Vasárnap: 8-12 óráig 20 - 30 % ÁRENGEDMÉNNYEL KÍNÁLUNK: női, férfi panofix és irhabundákat Nemesszőrme ajánlatunk: ezüstróka, kékróka kínai gida, nutria, nyírott nyúl 50 %-os árengedménnyel vásárolhat juhszőrméből szövött szőnyegeket. Látogasson el szőrmeszalonunkba, nem bánja meg! •41813/ltr Pannónia Rt. Kunszentmárton, Tiszakürti u. 2. Telefon: 56/342-455