Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-17 / 294. szám

4 1993. december 17., péntek Kulturális hívogató — ügyeletek Kulturális hívogató 0MU Programok a karácsonyi ünnepekre Operettgála a Szigligeti Színházban Az elkövetkező időszak kul­turális programjai természe­tesen szorosan kapcsolódnak a karácsonyi ünnepekhez, il­letve az óesztendő búcsúztatá­sához. A színház például kü­lön műsort is ajánl nézőinek az új év köszöntésére, ope­rettgálát neves közreműkö­dőkkel, például a közkedvelt Németh Marikával. Leblanc Győzővel, Marik Péterrel és sokan másokkal. SZOLNOK A Szigligeti Színház decem­beri programjában a következő előadásokra kerül sor: 19-én, vasárnap délután 3-kor a XIV. René (Upor-bérlet), este 8 óra­kor a Clavigo a Szobaszínház­ban; 21-én kedden 19 órakor (Pécsi-bérlet), 28-án szintén kedden (Blaháné-bérlet), 29-én szerdán (bérletszünetben) és 30- án csütörtökön (Hege­dűs-bérlet) ugyancsak a XIV. René tekinthető meg. Két alka­lommal játsszák A nyugati világ bajnokát, 22-én szerdán este (Odry-bérlet) és 23-án, csütör­tökön (Iványi-bérlet). Decem­ber 20-án, hétfőn este a filhar­móniai bérletsorozatban 19 óra­kor a Miskolci Szimfonikus Ze­nekar ad hangversenyt. S a már említett Operettgála január 2-án délután fél 3-kor és este 7 óra­kor lesz. A városi sportcsarnokban 19-én, vasárnap délután 3-kor városi gyermekkarácsony; A szeretet adja magát címmel szí­nes, szórakoztató program, amelyben szerepel a 100 Folk Celsius együttes is. A Városi Művelődési Köz­pontban 21-én, kedden 16 óra­kor a színházteremben Min­denki karácsonya - ajándékmű­sor a város lakóinak. Este 7-kor Karácsonyi gála címmel szóra­koztató show. A könnyűzene kedvelőinek 24-én este a Cross Road ad karácsonyi koncertet, 31- én reggelig tartó Non-Stop-Jan Szilveszter. A ki­állítások közül Tenk László tár­lata még megtekinthető ezen a hétvégen a Szolnoki Galériá­ban, viszont Tóth Sándor ipar­művész kiállítása a VMK galé­riáján január 9-ig látható. A Széchenyi Sportcsarnok­ban december 23-án este 7-kor A torony című musical ősbemu­tatója - sportcsarnokot betöltő karácsonyi látványosság. JÁSZBERÉNY December 19-én Jászberény­ben háromféle szórakozás közül lehet választani. A Barátok templomában 15 órakor kará­csonyi koncertet ad a Lehel Ve­zér Gimnázium kórusa Bedőné Bakki Katalin vezényletével. Az Ifjúsági Házban is 15 órakor kezdődik a társastánc szakkör (alsó tagozatos) gyerekeinek karásonyi műsora, mellyel szü­leiket, nagyszüleiket ajándé­kozzák meg. Délután 17.30-kor a felső tagozatosokból szerve­ződött társastánctanfolyamos gyerekek vizsgabálja kezdődik. A Déryné Művelődési Köz­pont dolgozói december 26-ára szerveztek programot, melyet ajándékul adnak a közönség­nek. A karácsonyi ajándékko­sárban az idősebb korosztály számára tartogatnak meglepe­tést. Az operett és nótaműsor­ban ismert szolnoki művészek lépnek fel karácsony másnapján 15 órakor, mely műsorra ingye­nes a belépés. Ugyancsak a Déryné Műve­lődési Központban lesz orszá­gos galambkiállítás, melyet a Mondén Klub segítségével szerveznek. December 29-én 9-18 óráig, december 30-án 9-13 óráig láthatók a díjnyertes tenyésztő legszebb galambjai. Szilveszterkor már hagyo­mányosan rendezik meg az óévbúcsúztató bált az Ifjúsági Házban. Új Géza kvartettje, va­csora, tombola - élő malac a fő­díj - várja a vendégeket, akik már biztosították a helyüket. A telt ház táblát már régen kitet­ték. A Gyermekek Háza téli szü­­neti programja: december 20-án délelőtt és délután ajándékok készítése a családnak, 21-én délelőtt 9-12-ig Játsszunk együtt (egyszerű játékok készí­tése, Jenga, sakk, társasjáték). Délután 14-től: Pro Pátria Szö­vetség karácsonyi ünnepsége. 22-én délelőtt és délután: kará­csonyváró - díszek, ajándékok készítése termésekből, termé­szetes anyagokból. 23-án dél­előtt: ügyes kezek napja (gyöngyfűzés, kabalák készí­tése). 27-én délelőtt és délután játszóház (agyagozás, Hebo, szövés, gyöngyfűzés). 28-án délelőtt és délután: hószobrok készítése. 29-én délelőtt: szil­veszteri mókák (kalap, álarc, szemüvegek készítése). MEZŐTÚR A gyermekkönyvtárban de­cember 22-ig naponta adventi játék lesz. A könyvtárban talál­ható meseházikó ablakaiban mindennap egy kérdés várja az érdeklődőket, akik a helyes vá­laszokkal zsetonokat gyűjthet­nek. A legügyesebbek a decem­ber 22-i karácsonyi rendezvé­nyen jutalmat kapnak. December 17-én, 20-21-22-én és 23-án 14—16 óráig ma­nuális foglalkozásra várják a ki­csinyeket a gyermekkönyvtár­ban. A zeneiskola növendékei­nek hangversenye a színházte­remben 18-án 17 órakor kezdő­dik. A Petőfi Dalkör december 17-én 18 órától a Közösségi Házban, szponzoraival együtt évzáró összejövetelt rendez, melyen Kun Imre, a dalkör el­nöke Kodály Zoltán születése alkalmából megemlékező be­szédet mond. „Ments meg, Uram...” cím­mel Dévay Nagy Kamilla és Linka Ágnes zenés ajándékmű­sora lesz 20-án 17 órakor a Kö­zösségi Házban. Előtte a min­denki számára felállított kará­csonyfánál mond városi ünnepi köszöntőt dr. Répási János al­polgármester. A Hallássérültek Klubjának tagjai a Közösségi Házban vetélkedőt rendez 29-én 14 órakor. Szintén a Közösségi Házban december 31-én este 7-től haj­nal 4 óráig szilveszteri bál lesz, ahol a táncmulatsághoz a zenét a Coctail-Party (volt Junior) ze­nekar szolgáltatja. Január vé­géig tekinthető meg a Közös­ségi Ház nagytermében Lóránt János Munkácsy-díjas festőmű­vész kiállítása. TÚRKEVE A Finta Múzeumban 31-ig lá­togatható a Nagykunság nép­művészete című kiállítás, vala­mint az a hangszerkiállítás, amely az Egressy Béni Zeneis­kola megnyitóünnepségén az iskola épületében volt látható. A könyvtárba december 17-én 10 órától Női a dér, álom jár címmel a karácsonyi ünnep­kört feldolgozó műsorra várják a gyermekeket. December 21-én a Művelő­dési Házban Télapó-műsor lesz az általános iskolás gyerekek­nek, 15 órától. A Kossuth Lajos Általános Iskola 23-án rendezi a moziban a karácsonyi ünnepi műsorát. December 26-án és 31-én a művelődési házban diszkó lesz, a moziban pedig zártkörű szil­veszteri mulatság 31-én. A moziban naponta 8-18 óráig tekinthető meg az Egész­séges életmódért gyermek­­rajz-kiállítás. TISZAFÜRED Ma a Városi Művelődési Házban rendezi meg - délelőtt és déután - a Kiss Pál és a Zrí­nyi Általános Iskola hagyomá­nyos karácsonyi ünnepségét, melyen a két iskola, osztályon­ként ad műsort. Este 17 órai kezdettel rendezik meg kará­csony tiszteletére azt a hangver­senyt a helyi katolikus temp­lomban, melyen a Zrínyi iskola egyesített kórusa lép fel. A városi fenyőünnep 21-én 16 órakor kezdődik a Deák té­ren, amikor az óriásfenyő előtt a pedagógus női kar, a népdalkor és a Zrínyi iskola tanulói adnak műsort. Az egyedülállóknak, magá­nyosoknak fog kedveskedni a Vöröskereszt 22-én 14.30-kor: ajándékokkal és ünnepi műsor­ral. A rendezvényt a Városi Művelődési Központban tartják meg. December kiemelkedő füredi rendezvénye lesz az 1993. de­cember 23-án 9.30 órai kezdet­tel megtartandó sportkarácsony, melyet a Nagycsaládosok Ti­szafüredi Egyesülete és a Tisza­füredi Városi Sportcsarnok és Szabadidő Központ szervez. Az érdeklődők a helyi iskolák mű­sorait tekinthetik meg, ezenkí­vül a gyerekek találkozhatnak Veres Zoltán műrepülőbajnok­kal, a tinédzserek kedvenc éne­kesével, Vikivel s Ali tűznyelő­vel. Az apukák pedig a Gar­­mond-X modellstúdió manö­kenjeiben gyönyörködhetnek, de lesz táncház, filmvetítés, makettkiállítás és kézművesfog­lalkozás is, a sportversenyeken kívül. A programot diszkó zárja a városi sportcsarnokban. Hogy a gyerekek ne unatkoz­zanak a szünidőben sem, arról a művelődési ház gondoskodik: 27-28-29-én 10 órai kezdettel kézművesfoglalkozásra és ját­szóházba invitálják a gyereke­ket. KUNMADARAS Az általános iskolások fe­nyőünnepségét 17-én tartják a művelődési házban. 21-én 14 órától a MCKSZ cigányszerve­zet tartja ugyanitt karácsonyi ünnepségét. Karácsonyi koncert lesz 26-án 20 órától amatőr együttesek részvételével, szil­veszterkor pedig 20 órától vár­ják a vigasságra vágyókat. KARCAG A Györffy István Általános Iskola ma délelőtt tartja a Déry­nében a karácsonyi ünnepségét, majd 18 órakor a zeneiskola ta­nulói és nevelőtestülete ad ka­rácsonyi hangversenyt a II. emeleti hangversenyteremben. A katolikus templomban 19-én 10 órakor a Györffy Ist­ván Általános Iskola énekkara, a baptista imaházban a Kiskul­­csosi Általános Iskola énekkara ad fél 10-től karácsonyi hang­versenyt. KISÚJSZÁLLÁS A városháza kistermében 19-én 16.30 órakor Ponyokai Bálint nyitja meg Egerházi Imre festőművész kiállítását, majd 17 órától a díszteremben karácso­nyi hangverseny lesz, ahol fel­lép a Phönix Kórus, vezényel Vájná Katalin és a Kossuth Úti Általános Iskola énekkara, Mo­noki Kálmánná vezényletével. December 20-22-ig 10-13 óráig szünidei játszóházba várják a gyrekeket a művelődési köz­pontba, másnap, 23-án pedig karácsonyköszöntő nap lesz, ahol 10-kor Karcagi Nagy Zol­tán és Andi lép fel, az Ifjúsági Házban játszóház lesz, ahol mézeskalácssütésre is várják a gyerekeket. 14 órától a művelő­dési házban fellép a néptánc-, mazsorett- és a színjátszó cso­port. A szegedi Mini Színpad pedig az Állatok karácsonyát adja elő, majd este nyugdíjasok karácsonya lesz. 28-án 19 órától Ex-P Mobil koncert lesz a művelődési ház­ban. Orvosi ügyelet Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye; * * * A rendelet értelmében de­cember 18. (szombat) munka­nap, ezért az ügyelet vasárnap­tól hétfő reggelig tart. Az ettől eltérőt külön jelöljük. Az ügyelet ideje: 1993. de­cember 19-én, vasárnap 07 órától 1993. december 20-án, hétfőn 07 óráig tart. Szolnokon a Hetényi Géza Kórházban (Tószegi út 21., tel.: 421-521) vasárnap az alábbi szakrendelések fogadnak bete­geket: baleseti általános sebé­szet a sürgősségi osztályon; szü­lészet-nőgyógyászat a nőgyó­gyászati ambulancián; belgyó­gyászat: - sürgős esetekben - a kórház sürgősségi osztályán. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9. (a volt laborató­rium helyén), tel.: 373-373. El­látási területe: Szolnok, Tó­szeg, Tiszavárkony, Tiszavár­­kony-Szőlő, Tiszajenő, Zagyva­­rékas, Szászberek, Szajol, Rá­­kóczifalva, Rákócziújfalu, Ve­­zseny. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F.u.9., tel.: 423-102. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben vasárnap 8-tól 17 óráig, 17 órától másnap reggel 8-ig a kórház szájsebészeti osz­tályán (Tószegi u. 21.) fogadják a betegeket, sürgős esetben. Szolnoki terület: Martfű: Ti­sza Cipőgyár üzemorvosi rende­lője, Lenin u. 1. (vasárnap 7.30 órától hétfő reggel 7.30-ig). Tiszaföldvár: központi ügye­let: Kossuth u. 139. (vasárnap 7 órától hétfő reggel 7 óráig). Besenyszög: 19-én dr. Bacsó Miklós Damjanich u. 4/a. (az első munkanap reggel 8 óráig). Nagykörű, Kőtelek, Tisza­­süly, Hunyadfalva, Csataszög: dec. 18-19-én: dr. Zsótér Gy., Kőtelek, Szent István tér. Újszász: dec. 18-19-én: dr. Ördög L., Damjanich u. 14. Jászberény: fogászati szak­­rendelés 7-től 12 óráig az Er­zsébet Kórház-Rendelőintézet­ben (Szelei u. 2.). Hét végén több szakrendelés nem műkö­dik! Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 312-226., vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 óráig. Ellátási területe: Jászbe­rény, Jászdózsa, Jászfelső­­szentgyörgy, Jászjákóhalma, Jásztelek, Pusztamonostor fel­nőtt- és gyermeklakossága. Gyermekorvosi ügyelet: va­sárnap: 9-től 12 óráig, és 16-18 óráig. Jászberényi terület: vasár­nap 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Jánoshida: központi ügyelet: Fő u. 49. Ellátási területe: Já­noshida, Alattyán, Jászalsó­­szentgyörgy. Jászboldogháza: dr. Kiss Imre, Arany J. u. 4. Jászfényszaru: körzeti ügyelet: dec. 18-19-én: Dózsa Gy.u.16. Jászszentandrás: Körzeti ügyelet december 18-19-én: Ha­ladás u. 10. Jászárokszállás: Körzeti ügyelet december 19-én: Széchenyi u. 18. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jász­­ágó. Jászladány: központi ügyelet: Petőfi u. 1. vasárnap 8 órától hétfőn 9 óráig. Jászkisér: Körzeti ügyelet december 19-én: Ady E. u. 22. vasárnap 7 órától hétfőn 7 óráig. Jász­apáti: körzeti ügyelet decem­ber 18-19-én: József A. u. 1. El­látási területe: Jászapáti, Jász­­ivány. Karcagon a szakrendelések ügyeleti szolgálatot nem teljesí­tenek! A Háziorvosi Intézet or­vosi ügyelete: Széchenyi su­gárút 27., tel.: 311-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi kör­zeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 321-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bán­halma. Kunmadaras: Körzeti ügye­let december 18-19-én: Kunhe­­gyesi u. 41. Mezőtúron szombaton mű­ködő szakrendelések: fogászat: 8-tól 10 óráig (Kossuth u. 7-11.). Hét végén egyéb szak­­rendelések ügyeletet nem tarta­nak. Központi körzeti ügyelet: „Pigall” Városi Központi Orvosügyeleti Szolgálatot El­látó Betéti Társaság: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási te­rülete: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmiklós: köz­ponti körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. I. 19. Ellátási terü­lete: Törökszentmiklós, Tisza­­püspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: központi kör­zeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegy­vernek, Tiszabő, Örményes, Kuncsorba. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: körzeti orvosi ügyelet december 18-19-én: dr. Lengyel Gy., Rákóczi u. 26. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a„ tel.: 259. Ellátási terü­lete: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Ti­­szaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: Körzeti orvosi ügyelet december 18-19-én: dr. Maczkó Péter Szabadság u. 23/a. Tiszafüred: központi kör­zeti ügyelet: Nefelejcs u. 2-4., tel.: 59/352-422. Ellátási terü­lete: Tiszafüred, -Kócs, -Ör­vény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Tiszaőrs, Nagyiván, Tiszaderzs, Tiszaszentimre. Kunhegyes: központi kör­zeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 59/326-800. Ellátási terü­lete: Kunhegyes, Tiszabura, Abádszalók, Tomajmonostora, Pusztataskony, Újszentgyörgy, Tiszagyenda, Tiszaroff. Állatorvosi ügyelet Jászberényi kerület: Jász­berény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákó­halma, Jászfényszaru: dr. Feny­vesi M., Jászberény, Lehel ve­zér tér 16.; dr. Buczkó B., Jász­jákóhalma, Fő u. 69. Jászapáti, Jászivány, Jász­szentandrás: dr. Czifra L. Jász­apáti, István k. u. 28.sz. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Szűcs Imre Jász­árokszállás, Horváth u. 26/b. sz. Jászkisér, Jászladány: dr. Szűcs A., Jászladány, Bokányi D. u.2. Alattyán, Jásztelek, János­hida, Jászboldogháza, Jásy.alsó­­szentgyörgy: dr. Szécsi Á., Já­noshida, Fő u. 1. Export-állami ügyelet: dr. Szűcs I„ Jászárokszállás, Hor­váth u. 26/b. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tisza­szentimre, Tomajmonostora: dr. Bujdosó István Tiszafüred, Mák u. 14. sz., tel.: 59/352-372. II. körzet: Abádszalók, Tisza­derzs, Tiszabura, Tiszaroff, Ti­szagyenda: dr. Baranyi G., Ti­szaroff, Dózsa Gy.u. 58. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes: dr. Kulcsár Tamás Kenderes, Szent István u. 7. Tel.: 59/328-189. IV. körzet: Kun­madaras, Tiszaőrs, Tiszaigar, Nagyiván: dr. Gyöngy F., Nagyiván, Fő u. 58., tel.: 59/354-242. Állami export-ügyelet a IV. kerületben: dr. Baranyi G„ Ti­szaroff, Dózsa Gy.u. 58. Karcag: nagyüzemben: dr. Térjék Imre, Karcag, Kátai G. u. 45/b.; a városban: dr. Fűzfői T„ Karcag, Eötvös L. u. 3. Állami exportügyelet Kar­cagon: dr. Fűzfői Béla, Eötvös u. 3. Szolnoki kerület: Beseny­szög, Nagykörű, Kőtelek, Ti­­szasüly: dr. Szöllősi I., Nagy­körű, Május 1. u. 6. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákócziúj­falu, Rákóczifalva: dr. Konrád E. , Kengyel, Áchim u. 14., tel.: 25. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Péter I., Fegyvernek, Kossuth u. 28/a. Zagyvarékas, Újszász, Szászbe­rek: dr. László D., Zagyvarékas, Szabadság tér 8/3., tel.: 366-242. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr. Bárdos György Szolnok, Csíki G. u. 2.; dr. Kis F. , Szolnok, Vörösmező u. 73., tel.: 343-773. Rákóczifalva: dr. Balogh J., Rákóczifalva, Déryné u. 28. Tószeg, Tisza­várkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Csizmás István, Tószeg, Rá­kóczi u. 7., tel.: 374-289. Törökszentmiklós, Tisza­­püspöki: dr. Körösi G., Török­szentmiklós, Kazinczy u. 6. Export szállítási- és ható­sági ügyelet: I. körzet: Török­szentmiklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő, Kun­csorba, Örményes, Kengyel, Ti­szatenyő, Rákócziújfalu, Új­szász, Szolnok, Szajol, Beseny­szög, Nagykörű, Kőtelek, Ti­­szasüly, Zagyvarékas, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Ve­zseny, Rákóczifalva: dr. Kere­kes E., Fegyvernek, Felszaba­dulás u. 150. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tisza­földvár: dr. Tátrai József Tisza­földvár, Ó Nagy B. u. 33/a. II. körzet: Nagyrév, Tisza­inoka, Tiszakürt, Tiszaug, Ti­szasas, Csépa, Szelevény, Cser­keszőlő, Kungyalu: dr. Szabó J., Cserkeszőlő, Kossuth u. 1/2. CB 21/8. III. körzet: Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mező­hék: dr. Tomyi S., Kunszent­márton, Alsóköröspart 4., tel.: 523. Kisújszállás: dr. Tölgyvári B„ Kisújszállás, Nyár u. 45/a. Mezőtúr, Kétpó: dr. Fodor 5., Mezőtúr, Vásár u. 7/a., tel.: 524. Exportügyelet: dr. Fodor 5., Vásár u. 7/a., tel.: 524. Túrkeve: dr. Szöllősi Kál­mán, Túrkeve, Kenéz u. 1. Gyógyszertárak A december 18-i, szombati munkanap miatt a megye gyógyszertárai hétköznapi nyitva tartással működnek. Szolnokon a Fehérkereszt gyógyszertár szombaton 7-től 20 óráig tart nyitva, ugyanott hétfő reggelig zárt ajtós ügyele­tet tartanak. A Korona Patika (Szolnok, Dózsa Gy. u. 26-28.) szomba­ton 8-tól 19 óráig tart nyitva, vasárnap zárva. Szandaszőlősön a Szent Or­bán Patika szombaton 8-tól 12-ig, 14-től 18 óráig tart nyitva, vasárnap zárva. Az ízisz Gyógyszertár (Szolnok, Jubileum tér 5.) szombaton 8-tól 18-ig tart nyitva, vasárnap zárva. Az Agora gyógyszertár (Szolnok, Ságvári krt. 23. fsz. 1.) szombaton 8-tól 18-ig várja a vásárlókat, vasárnap zárva. Karcagon a Horváth F. u. 1-ben lévő, Kisújszálláson a Kossuth u. 12. sz. alatti, Tisza­­földváron az ószőlősi, Tiszafü­reden a Fő u. 27. szám alatti, Törökszentmiklóson az Al­­mássy u. 2-ben lévő, Túrkevén a Széchenyi u. 1. sz. alatti, Me­zőtúron az Újváros VII. úti gyógyszertár tart ügyeletet va­sárnap. Állandó ügyelet éjjel-nap­pal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Postaköz u. 1., Jászberény, Apponyi tér 2., Kunszentmárton, Kossuth u. 4., Martfű, Higiénia Gyógyszertár, Lenin u. 3., Szolnok, Baross u. 5. szám alatt. Autómentés A Magyar Autóklub Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete hétköznap, valamint ünnep- és vasárnap éjjel-nappal segélyszolgálatot tart. Nappal 8-tól 20 óráig városi indítószol­gálat is van. A segélyszolgálat és a városi indítószolgálat mindennap 8-tól 20 óráig hívható a 088 segély­kérőn, valamint a 420-801 tele­fonszámon. Az ügyelet helye: Szolnok, Thököly u. 48-56., műszaki állomás. Hétfőtől pén­tekig a tiszafüredi műszaki ál­lomás is hívható a 088-as és az 59/352-355 telefonszámon, 7-től 16 óráig. Autómentés és szállítási ügyelet éjjel-nappal: Szolnokon: Forró Ferenc (Gáb­riel Taxi 16), telefon 344-111 és 420-677; Kunhegyesen Faragó Imre, telefon: 59/326-442 és a 06-60-386-583 rádiótelefon; Jászberényben Szabó László, telefon: 57/311-179.

Next

/
Thumbnails
Contents