Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-13 / 290. szám
4 1993. december 13., hétfő „Szeretném hinni, hogy a kapcsolat nem lesz tiszavirág-életű” A Tisza-parti város kulturális életéért aggódva A közelmúltban a televízió Stúdió ’93 című kulturális magazinjában Várhegyi Attilát, Szolnok polgármesterét szólaltatták meg, akitől megtudhattuk, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar évi működési költségeit a város önkormányzata egyhangú határozatával vállalta. Egyetértek a polgármester úrral abban, bármennyire nagy összegnek is tűnik a nyolcmillió forint, elenyésző kiadás ahhoz a hozadékhoz képest, hogy a város kulturális - és nemcsak zenei - életében milyen jelentős szerepet tölthet be a zenekar; hogy a település általános goodwilljét mennyire javíthatja honi és külföldi viszonylatokban egy ilyen „reklámhordozó”. Egyúttal azonban azt is szeretném hinni, hogy a Tisza-parti város áldozatvállalása nem lesz „tiszavirág”-életű. A tényről, a zenekar és a város megállapodásáról az írott sajtó is hírt adott, amiből az is olvasható, hogy a támogatás pénzügyi fedezetét részben egy nemrég megkötött üzlet biztosította; a Verseghy Nyomda önkormányzati részvényeinek eladásából származó bevételből elkülönített hárommillió forinttal egészítették ki a költségvetésből megszavazott ötmilliót. Ez azonban egyszeri forrás volt, a továbbiakban a fenntartási összeget már a szűkre szabott és feltehetően belátható ideig számottevően nem gyarapodó költségvetésből kell, kellene biztosítani. Mindezt olyan váratlanul nehezedő körülmények között, amikor pl. egy másik fontos kulturális intézmény, az országos hírű (külhonban is ismert) színház fennartásában a megye közreműködésére nem számíthat a város. Apropó: megyei közgyűlési döntés! E testület kétségtelen joga, egyben másra át nem hárítható felelőssége is, a döntés indoklása azonban már elgondolkodtató. A híradások szerint ugyanis ez az indok nem más, mint hogy a támogatás további folyósítása esetén a közalkalmazottak tervezett béremelését a rá háruló mértékben képtelen lenne finanszírozni. Nem szólva a kultúra különböző ágainak elfogadhatatlan szembeállításáról, amely a döntés indoklásának mélyén rejlik; vajha! az egykoron a nemzet napszámosaiként emlegetett színészek nem közalkalmazottak-e? A színház, a színművészet nem közszolgálat-e? A tv-adásban a polgármester úr által emlegetett, a nehezedő körülményekre felhozott példa egyben a város kulturális térképén lévő fehér foltokat is megvilágította, melyek nagy erőfeszítések árán nemcsak el-eltünedeznek, hanem sajnos újra is képződnek. És ekkor még nem is említettem olyan, a város kulturális életének „szürke zónájába” sorolható, a normális működést veszélyeztető tényeket, mint a felében-harmadában lévő, egyelőre még pénztelen múzeumi rekonstrukció, a megyei könyvtár évtizedek óta megoldatlan, megoldhatatlannak tűnő helyzete, vagy amilyen a legnagyobb tradíciójú szolnoki kulturális intézmény, a művésztelep sorsa. Mindezek ellenére örülök, hogy a város számára olyan világhírű együttest sikerült megnyerni, mint amilyen a Liszt Ferenc Kamarazenekar, hiszen a kulturális élet szempontjából hosszú távon megfizethetetlen hasznot jelentene, de aggódom, hogy ez a kapcsolat nem lesz tartós. Rövid távon a nyolcmillió lehet néhány fellépés méltányos tiszteletdíja és egy kiváló reklámhordozó kampány ára. Ez esetben a gesztus, amilyen könnyen felhívta magára a figyelmet, olyan gyorsan feledésbe is mehet. A polgármester úr által közkedvelt sporthasonlatot továbbfűzve: lehet, hogy a város ifjúsága számára ahhoz, hogy kosárlabdázzanak, a nagy katarzist, az első lökést az Olajbányász bajnoksága jelentette, de a sportolásra való igazi késztetés mégiscsak az, hogy a szolnoki csapat azóta is - remélhetőleg tartósan - az élmezőnyben szerepel. R. G. Küldjön egy képet! A belgrádi világhírű Partizán vízilabdacsapat, akik 1963-ban Szolnokon, a Dózsa ellen játszottak. Sajnos ebben a sportágban is visszaestünk, de bízunk, hogy a jövőben sikeres lesz. Rátfai József ny. sportvezető Talán egy csepp a tengerben... Hogy jobban figyeljünk egymásra ■■■■1 A „Kézenfogva” Betéti Társaság dolgozóinak munkájából rendezett kiállítást még augusztusban Szolnokon, az első nemzetközi vásáron megcsodáltam, és azóta motoszkál bennem a gondolat: hogyan, miben segíthetnék? Arra az elhatározásra jutottam, karácsony közeldtével felajánlom, hogy a gyerekek munkáiból a besenyszögi községi könyvtárban rendezhetnénk egy vásárlással egybekötött kiállítást. (Könyvtárunk hétfőtől péntekig 14-18 óráig nyitva.) Jól tudom, hogy e segítség csepp a tengerben, de elindulhatna egy folyamat, amelyben felnőtt és gyermek jobban odafigyelne egymásra. Áldozatos munkájukhoz erőt, egészséget, sok türelmet kívánok. Szeretetteljes üdvözlettel: Kovács Józsefné könyvtáros * Közreműködésünkkel íme a „Kézenfogva” Betéti Társaság válasza: szeretettel köszönik a segítséget, élnek a lehetőséggel, és karácsony előtt ajándéktárgyakat árulnak majd a könyvtárban. A szerkesztőség postájából Tisztelettel várom a falugyűlésen” Válasz a „senki földjéről” Nagy figyelemmel olvastam Tolnai Antal írását, mely „Tiszavárkony-szőlő a senki földje?” címmel jelent meg az Új Néplap december 6-i számában. Többek között azt írta: „Megdöbbentő dolog, hogy miközben a társadalom átalakulóban, ami állítólag magasabb kvalifikáltságot igényelne ...”, számomra úgy tűnik, ez rá nem vonatkozik. írásában ugyanis számos megállapítás és információ messze kerüli a „magasabb kvalifikáltság alapvető normáját: a tényszerűséget. Remélem, e válaszomból kiderül a „lelkiismeret és hivatásszeretet kérdése” is: 1. A szőlőbeli gyerekek nem azért járnak Jászkarajenőre óvodába és iskolába, mert a „kisiskola használaton kívül van”. Ez sajnos tradicionális okra vezethető vissza, hiszen a tiszavárkonyi iskola körzeti jel-lege az önkormányzati választásokat megelőzően szűnt meg. 2. A jászkarajenői iskola rekonstrukciójához - igaz, elég szerényen - mi is hozzájárultunk, lehetővé téve a mára elfogadott szabad iskolaválasztást. Azt már félve jegyzem meg, hogy az ott lakók is kérték a gyermekek szabad iskolaválasztását. 3. Az áfész vezetőivel több ízben gondolkodtunk együtt az ellátás biztosításában. Sajnos az általános visszaesés miatt csupán ez az egy „vegetáló kis élelmiszerbolt” marad fenn. A forgalom fellendítésére az áfész vezetése több változtatást kezdeményezett, de kevés sikerrel. Az önkormányzat csupán az ingyenes telekhasználattal járulhat hozzá a bolt fennmaradásához. Hasonló lépést tettünk a gázcseretelep elhelyezése tekintetében is. Javaslom Önnek, nyisson ebben a profilban üzletet - remélem, az áfész is támogatná -, és kívánom, nagyobb eredménnyel, mint a korábbiak. 4. A távbeszélő-hálózat bővítését, megvalósítását 1994-re terveztük, a jelzálogot pedig a kölcsön folyósítója javára jegyzik be, nem a „Matávnak”. 5. A szerintem is „tisztességes és becsületes lakosok” a tiszavárkonyi önkormányzattól az „átkos” után a következő „támogatást” kapták: 1991-ben 245 fm ivóvízhálózat bővítését (262 mFt); 1992-ben útalapot és borítást (974 mFt); az idén telefonhálózat-bővítést (3000 mFt). Ezen túl a víztársulat hitelét törlesztettük. Tisztelt Tolnai Úr! A fentiekből úgy tűnik, tettünk valamit a szőlőbeliek asztalára is. Tudom, hogy a mindenhez képest „szinte semmi”, de az a bizonyos takaró idáig ért. Az Ön által említett adófillérek sajnos hosszú idő múlva jelennek meg forintban, de a filléreket azúton is köszönöm. Remélem, aggódó írása nem egy restaurátori hitvallás, csupán választási előhímek szánta. Ha többet kíván tudni Tiszavárkony-szőlő és Tiszavárkony jövőjéről, úgy december 13-án tisztelettel várom a falugyűlésen. Bognár Ferenc polgármester Tiszavárkony Siserehadra bízták a termelőket? Nem maradhat el az ellenőrzés November 29-én délután a parlamentben az egyik honatya (ha megjegyeztem volna a nevét, most arany betűkkel írnám a történelem táblájára) napirend előtti felszólalásában foglalkozott az almatermelők tarthatatlan helyzetével. Szavaiból kiérzett, hogy a termelők keserűségéből, kétségbeeséséből, gazdaságuk elsorvasztása feletti aggodalmukból jócskán rakott a tarsolyába - átérezve a gondjukat. Nyomatékkai szólt a helytelen intézkedés következményeiről: többek között arról, hogy nem váltották be az alma felvásárlásával kapcsolatos ígérgetéseket; hogy miért rohad tízezer tonnaszám e drága kincsünk. Ezzel kapcsolatban válaszolt az illetékes miniszter úr, azt mondta, nem itt kellett volna feltenni a kérdést, mert ezzel csak lejáratják magukat, majd megnyugtatott bennünket, hogy az ajtaja mindig nyitva áll a panasztevők előtt... Én most a több száz kilométerre lévő betegágyamból képletesen kopogtatok a miniszter úr ajtaján, és kérem, hogy egy nyolcvanhatodik évében járó, mérhetetlen szenvedést átélt parasztember intelmeit hallgassa meg: Öntől nem várom el, hogy átélje azokat a szorongásokat, amelyeket általában a parasztság - köztük az almatermelők! - elszenvednek. De elvárnám, hogy belássa: nem elég évente száz törvényt alkotni, kiadni a végrehajtási utasítást, aztán a népet sanyargató, a mezőgazdasági dolgozókat pucérra vetkeztető maffia siserehadra hízni az egészet. Jólesett volna, ha legalább elismeri: nem álltak a helyzetük magaslatán, az ellenőrzés során mulasztást követtek el... Id. Kanta Gyula Berekfürdő Favágás helyett ültessünk! Ötlet a fenyőfákért Felmerült bennem a kérdés: már miért kéne mindig mindent úgy magunkévá tennünk, hogy azzal tönkretesszük, elpusztítjuk? Karácsony közeledtével itt van példának a fenyőfa, ami végül is családunk vagy a mindenki szemétdombjára kerül. Merő luxusnak tartom, hogy évről évre százezrével pusztítjuk a fenyőket, s úgy teszünk, mintha az ünneplőbe öltözött lelkünk teljes harmóniában volna a csicsás díszekkel teleaggatott, szemünk láttára pusztuló fával... Mert a fa kivágásával saját természetanyánk ellen követünk el erőszakot. Akadnak emberek, akik legalább vízbe állítják a karácsonyfát, mint a vágott virágot, ami olykor még ki is hajt. Ez utóbbi egy kicsit a megajándékozott istenítése, ahogy a múlandó szépséget áldozzuk neki. És a kivágott fenyőfa? Önmagunk istenítése, áldozat egy néha kissé önmagába borult istennek. Az az ötletem, hogy ültessünk dézsába egy fenyőcsemetét, s legyen állandó családi karácsonyfánk! Igaz, eleinte kicsi fával kell beérnünk, de mégis, melyik érzést adjuk inkább ajándékba a gyerkőcöknek, melyik a jobb: ha felnevelünk két-három kicsi fenyőt, vagy ha legalább tizennyolc nagyot elpusztítunk? Minden évben, amikor eljön a karácsony, a fát elővennénk a szoba sarkából vagy az erkélyről, esetleg behoznánk az udvarról. Amikor aztán kinövi a rendelkezésre álló helyet, kiültetjük. Gondoljanak bele a panelházak lakói is: ha összebeszélnek, szinte egy kis erdőt telepíthetnek a házuk köré. Tehát favágás helyett ültessünk fenyőfát - mondjuk hatévente családonként egyet. Brrr! Szinte utópisztikus. Rátkai László Miskolc Expressz ajánlva A jogszabályok dzsungelében A panaszos levélben egyik szolnoki olvasónk a társadalombiztosítási járulék fizetésével kapcsolatos eljárást sérelmezi. Többek között ezt írta: 1991 májusáig, majdnem tíz évig vállalkozó voltam. Azért hagytam abba, mert a fenti időpontban a TB Igazgatóság az addigi 960 Ft/hó járulékomat 4320forintra emelte fel, visszamenőleg március 1-jétől. Miért nem lehetett ezt velem közölni már március elején? Miért kellett várni arra, hogy összegyűljön egy negyedévi tartozásom? Ebben az évben, október közepén elmentem dolgozni. Négyórás állásban, bruttó havi hatezer forintért. November 25-én felszólítottak, hogy 12575 Ft tartozásom van, amit sürgősen fizessek be, mert különben „végrehajtást foganatosítanak”. Felkeresett két munkatársuk is, akiknek elmondtam, hogy már két éve sem tartottam jogosnak az eljárást, és most sem tartom annak, azért nem fizettem. Felajánlották, hogy a késedelmi pótlékot elengedik, a többit januártól háromhavi részletben fizethetem meg. Kérdésem, hogy jogos-e az igazgatóság eljárása? Olvasónk leveléből kitűnik, hogy nem szereti a tartozást, évekig rendben eleget tett kötelezettségeinek. Problémájának keletkezése egybeesett a társadalombiztosításról szóló jogszabályváltozásokkal. 1992-ben kétszer is megváltoztatták a járulékfizetésről szóló törvényt. így a vállalkozóknak januárban és februárban még az előző évi bevallott szja-alapját képező jövedelmüknek megfelelően kellett fizetniük a járulékot. Március elsejétől a 48/1992. (III. 13.) Kormányrendelet szerint felemelték a minimális járulékfizetési kötelezettséget havi 4320 forintra. Erről a változásról hivatalos közlönyökben, folyóiratokban tájékoztatást kaphattunk. Az igazgatóság május elején küldte ki azoknak a felszólító levelet, akik nem tettek eleget befizetési kötelezettségüknek, így olvasónknak is. Nagyon sok vállalkozónak, akiknek keresete csak minimális, ez az összeg olyan elviselhetetlen teher volt, hogy inkább abbahagyták tevékenységüket. Sokan felemelték szavukat a kötelezettség ilyen mérvű emelése miatt, ezért július elsejétől ismét változtattak a jogszabályon, és csökkentették a minimális járulék összegét. Eszerint a nem kezdőnek minősülő egyéni vállalkozó a megelőző naptári évben elért, szja-alapját képező jövedelme egy hónapra jutó, de legalább az érvényes minimális bér hatvan százalékának megfelelő összege után köteles 44 százalékos mértékű tb-járulékot, négy százalék egészségbiztosítási és hat százalék nyugdíjjárulékot fizetni. Ez jelenleg minimum 2592 Ft havonta. A fentiek alapján á Vállalkozói1 igazolványa visszaadásának napjáig Ön is köteles fizetni az arra az1 időre érvényes járulékot, vagyis havi 4320 Ft-ot. A végrehajtók is helyesen jártak el, mivel saját hatáskörben, megfelelő indokok alapján - amit Ön elmondott nekik személyes beszélgetésükkor -, a késedelmi pótlékot elengedhetik. A járulék összegét azonban nem módosíthatják, mivel azt az érvényes jogszabályok alapján állapították meg. / 'Zr' A jákóhalmi asztalosok keze nyomán A jászjákóhalmi Bieder Kft. 1992-ben indult, nyolc szakemberrel. A képen Tóth Gábor és Demény András az utolsó simításokat végzi a biedermeier stílusú tükrös vitrinen, mely iránt főleg Németországban, Franciaországban nagy a kereslet. Mint azt Tóth Imre, a kft. ügyvezetője mondta, a létszámot még néhány szakemberrel kívánja bővíteni - számítva a százados hagyománnyal rendelkező jákóhalmi asztalosokra. (Fotó: F. I.) „A fiatalokat is várják” címmel adtuk közre ebben a rovatban a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének állásfoglalását, felhívását - december 9-én, amit ketten írtak alá: Réti Árpád megyei alelnök (mi véletlenül elnöknek neveztük) és Kiss Imre megyei titkár, akinek a tisztéhez tartozik még, hogy a MEASZ Országos Bizottságának tagja. Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
