Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-11 / 289. szám

1993. december 11., szombat 5 Nézőpontok Nem tudom érvényesíteni a jogaimat... Arra kényszerülök, hogy megszüntessem a vállalkozást... Egy embertől nem le­het elvenni az élethez való jogot is... Törvénytelennek érzem, hogy a pénzem mellett kunyeráljak... Csak ne „támogatnának” annyira! Szombati jegyzet Játék a számokkal Néhány napja a kezembe került a legújabb, már 1994-es évszámmal kiadott „Magyar és nemzetközi ki kicsoda”. Mindig nagy érdeklő­déssel forgatom az ilyen köteteket, először rendszerint ismerősöket keresek benne, azután csak úgy lapozgatom, ízlelgetem, ismerkedem a benne szereplő személyek rövidségében, tö­mörségében is sokat mondó életrajzával. Ez al­kalommal pedig az a gondolatom támadt, hogy utánanézzek, kik (és miért) szerepelnek a kötet­ben a megyénkben élők közül. Több nap kellett a vaskos könyv átnézéséhez, de a munka nem volt hiábavaló. Még akkor sem, ha alapvetően új felismerésekre nem vezetett, csupán megerő­sített már korábban is ismert vélekedéseket. Új­donsággal annyiban szolgált, hogy megmutatta: a mi belső értékrendünk sok esetben nem esik egybe a külső (megyén kívüli) értékrenddel. Igaz ez még akkor is, ha tudjuk, hogy a „Ki ki­csoda” nem az egyetlen mérce, más kéziköny­vek, szaklexikonok és egyéb kiadványok rész­ben mást és másokat helyeznek előtérbe. Jel­zésként azonban mégis érdemes foglalkozni vele, hiszen a legfrissebb és a legátfogóbb mű a jelenleg hozzáférhetők közül, mintegy 7500 élő magyar személy életrajzát tartalmazza. Ennyi bevezetés után nézzünk néhány szá­mot! A kötetben 43 olyan személyt találtam, aki jelenleg is a megyében él, vagy itt van a mun­kahelye. Ilyen tömegű adat mellett előfordulha­tott, hogy néhányan kimaradtak, de a nagyság­rendeket ez nem változtatja meg. Sok vagy kevés a 43 a 7500 közül? Első pil­lantásra is nagyon kevésnek tűnik. Némileg módosul ugyan a kép, ha figyelembe vesszük, hogy az ország lakosságának mintegy 20 száza­lékát koncentráló fővárosban él a kötetben sze­replők mintegy 80 százaléka. Ám a 43 még a vidéken élő 20 százalékhoz képest is kevés. Tudtuk eddig is, hogy a megye nem vonzza a magasan képzett és alkotó értelmiséget, a szak­területükön legeredményesebbeket, a számok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a valóság alulmúlhatja elképzeléseinket is. Lemaradásunk legfőbb okának az intéz­ményhiányt tekinthetjük. Vidéken ugyanis ott élnek nagyobb számban a kötet szereplői, ahol megfelelő intézményhálózat képes megtartani őket. Ez elsősorban egyetemeket, főiskolákat, kutatóintézeteket, nagyüzemeket, színházakat, kórházakat jelent, de művésztelepek, folyóira­tok, kiadók, jelentősebb Sportegyesületek is hozzájárulhatnak ehhez. Mindezek után nernf lehet csodálkozni azon, hogy Budapest és köz­vetlen környéke, (például Gödöllő és Szent­endre) mellett Debrecenben, Szegeden, Pécsett él a kötetben szereplők további nagy része. Olykor egyetlen intézmény is képes jelentős számú értelmiséget vonzani egy-egy kis vagy közepes városba, sőt községbe, például Keszt­helyre, Veszprémbe vagy Tihanyba. Közhely ma már, hogy az intézményi háttér nélkül dolgozó magányos tudós alakja végleg a múlté, és nem is csak a laboratóriumokat, költ­séges kísérleteket igénylő reáltudomány okban, de a társadalomtudományokban is. Sőt egyre kevesebb a magányba vonuló művész is, az írók és a képzőművészek között szintén ritkaságnak számít, aki a nagyobb kulturális központoktól távol keresi a munkájához legal­kalmasabb miliőt. Ami a kötetben szereplők megyén belüli megoszlását illeti, néhány kö­vetkeztetés ebből is levonható. Első­sorban az, hogy a 43-as szám sem mutatja a tényleges helyzetet. A szóban forgó 43 személynek mintegy a fele politikus (országgyűlési képviselő és polgár­­mester), aki hivatalból van a névsorban. Közü­lük egyeseknél azonban átfedések vannak, pél­dául művészként vagy környezetvédelmi szak­emberként is szerepelnek, s ők nyilván akkor is ott lennének, ha nem választották volna meg őket képviselőnek. Hasonló átfedések más ese­tekben is vannak, ezért nem érdemes összeadni az egyes részadatokat, hiszen nem fog kijönni a 43-as szám. Az egyes (szak)területeket tekintve a legné­pesebb csoport, mint már említettem, a politi­kusoké, 22 személyt találtam, aki ide (is) sorol­ható. A tudósok tízen, a művészek szintén tízen vannak. Ez utóbbiak között a Szigligeti Színház művészei alkotják a többséget. A tudósok cso­portja főleg agrár szakemberekből és pedagó­gusokból áll. Szerepel a könyvben három gaz­dasági vezető, viszont feltűnő a képzőművészek és a sportolók „alulreprezentáltsága”, még ak­kor is, ha, mint már jeleztem, más értékbeli megközelítések is lehetségesek. Végül a megyén belüli területi megoszlás is megér néhány mondatot. Valószínűleg nem meglepő, hogy a szóban forgó 43 személy közül 21 Szolnokon él, illetve dolgozik. Ez a megye­­székhely központjellegéből adódik, s nem is te­kinthető túlzottnak a körülmények ismeretében. Szolnokon kívül két város tudott még magához vonzani néhányat a könyvben szereplők közül: Karcag számításaim szerint hatot, Jászberény hármat. A többi tíz településről túlnyomó több­ségükben polgármesterek s képviselők kerültek be a „Ki kicsoda” lapjaira. A kötet forgatása még egy dologról győzött meg: megyénk nagyon sok kiváló embert adott az ország gazdasági, kulturális, tudományos életének, semmivel sem kevesebbet, mint más tájegységek. Megint mások pályájuk egy bi­zonyod Szokássában dölgó'Ztak itt, de nem talál­tak elég tétet.tehetségük kiteljesítéséhez, elmen­tek a megyéből, és elsősorban nem is a színé­szekre gondolok, akik körében az ilyen vándor­lás természetes jelenség. Jobb munkafeltételek, nagyobb megbecsülés miatt elmentek innen ki­váló múzeumi szakemberek, könyvtárosok, művészek, akik közül bizonyára nem egyet egy kissé több figyelemmel itt lehetett volna tartani. S akkor nem csak műveikkel, hanem személyük közvetlen szellemi kisugárzásával is gazdagíta­nák életünket. 1 Információs központ nyelvtanároknak Az angolnyelv-tanárok szak­mai munkáját segítő informá­ciós központ nyílik jövő tavasz­­szal Győrött. A szakmai műhely alapítási okiratát pénteken írták alá a British Council, a helyi önkormányzat és a tankerület vezetői. A könyvtár és média­tár kialakítását a brit kormány anyagilag támogatja. A köz­pont többféle szolgáltatást nyújt majd: kézikönyvtárának anyagát helyben olvashatják, s kölcsönözhetik is az érintet­tek. Lehetőség lesz angol nyelvű újságok olvasására, vi­deo- és hangkazetta másolá­sára. Később adatbankot is ki­építenek, amely a különféle nyelvoktatási módszereknek lesz majd a tárháza. A szolgál­tatásokat az észak-dunántúli régió általános és középiskolai angoltanárai, a felsőfokú in­tézményekben és a magánis­kolákban működő angoltaná­rok vehetik igénybe. (MTI) A szolnoki Szőllősi Károly valójában nem tartozik azok közé, akik szeretnek peres­kedni. Mégis néhány éve úgy alakult az élete, hogy most több ügyben is per útján véli megta­lálni az igazát. Pedig nem tör­tént semmi különös az életében, csak annyi, hogy vállalkozó lett. Az első per: a kártérítésért A cégnél, ahol dolgozott, munkanélküli lett. Akkoriban favorizálták a vállalkozásokat, és hirdették az újrakezdési hi­telt. Szőllősi Károly úgy döntött tehát, hogy ő is belevág, vállal­kozni fog. Szajolban volt egy telke, istállót épített rá. Nem­csak az istállót, a terveket is építgette: szarvasmarhatartás­ban vélte meglelni a jövő meg­élhetést. Mivel frissen végzett fia nem tudott elhelyezkedni, kézenfekvő volt a dolog: vállal­kozzanak együtt, vegyék föl a hitelt együtt... Szőllősi Károly szövögette a terveit, és nagyon bízott benne, hogy minden sikerülni fog. A szarvasmarha végül is biztos tipp: húsra és/vagy tejre mindig szükségük van az embereknek. Nem létezik, hogy ez ne jöjjön be... Csak idő kérdése... Aztán a vállalkozás akado­zott. Mindig adódtak gondok, előre nem látható akadályok. Ezért próbáltak több lábon álló vállalkozást létrehozni. Kialakí­tottak egy vendéglátóegységet, amelyet a fiú vezetett. Szőllősi Károly pedig többek között tyúktojáseladással kezdett fog­lalkozni... Üzleti ügyben Budapestre utazott 1991. október 8-án Szolnokról. Szerződéspontosí­tásra kellett mennie - éppen a tojástémában. Ettől a tárgyalás­tól függött egy konkrét szállítás elindulása. Nem volt szerencséje, mert nem ért oda az üzleti tárgya­lásra. Közúti balesetet szenve­dett. Szerencséje volt viszont abban, hogy csak az autójában keletkezett kár. A vétkes fél nem akarta a tényeket elismerni a helyszínen, úgyhogy még a rendőrséget is ki kellett hívni. Nyilvánvaló volt, hogy az autó javításra szorul. De mihez kezd egy vállalkozó gépkocsi nélkül? Az üzlet után menni kell... A Providencia Biztosító kár­szakértője megígérte, hogy a biztosító kifizeti azt a pénzt is, amennyiért autót bérel arra az időre, amíg az övét megjavítják, így vállalkozónk „összehozott” egy 49 ezer forintos számlát. A biztosító azonban nem fi­zette ki ezt a pénzt. Jó félév le­velezés után a vállalkozó per út­ján próbálta megkeresni az iga­zát, felszámítva azt a 127 ezer forintot is (a befektetett alaptő­két), amely amiatt érte, hogy nem tudott odaérni az üzleti megbeszélés helyszínére. A pert 1992. április 9-én indí­totta el, és még nincs jogerős döntés. Közben az élet ment to­vább. A vállalkozására fölvett újrakezdési kölcsönt törleszteni kellett volna, de miből? A gondok sűrűsödtek Közben a fiát besorozták ka­tonának. Vagyis nem dolgozik, nem keres, de a felvett hitelt mégis törleszteni kellene a semmiből. Erre való tekintettel kérték az Országos Kereske­delmi és Hitelbankot, hogy szü­neteltessék a kölcsöntörlesztési kötelezettséget (a fiú részét ille­tően), de a bank ehhez nem já­rult hozzá. Mivel a vállalkozá­sok sem mentek úgy, ahogy szerették volna (a szarvasmarha sem „jött be”, a vendéglátóegy­séget meg a katonaidejét töltő fiúnak kellett volna vinnie), a gondok egyre sűrűsödtek a csa­ládban. A feleség ideggondo­zóba került, a főfoglalkozásban vállalkozóvá vált férj egészségi állapota megromlott. Az idén 50 százalékos rokkant lett. Kiutat keresni Szőllősi Károlyt egyre csak a gondjai foglalkoztatják. Próbál kiutat keresni - nem talál. Ra­kosgatja egymás mellé a gondo­latait, keserűségeit: „Muszáj beszüntetnem a vállalkozást... Két éve nem tudok visszajutni a pénzem­hez... Nincs olyan bevétel, amelyből törlesztenénk a hi­telt... Idén június óta nem fi­zetjük a részleteket a bank­nak...” A bank még nem alkalmazta a végrehajtást. Igaz, hogy Szől­lősi Károlynak a kölcsön fede­zetéül beadott letéti jegyeit már beváltották. Ezekre való tekintettel kérte a Pesti Központi Kerületi Bírósá­got, hogy hozzák előre a tárgya­lást a Providenciával. Abban a reményben nyújtotta be ezt a kérelmet, hogy így hamarabb visszajut a pénzéhez, és abból fizeti a kölcsönrészleteket. A soronkívüliségre vonat­kozó kérelmet azonban elutasí­tották, és a következő tárgyalást 1994. március 17-re tűzték ki. És addig mi legyen? Közben a katona fia leszerelt. Szerette volna tovább folytatni a vendég­látást, de hát ez nem olyan egy­szerű. Pénz kellene, de honnan? Pénz kellene hozzá. A tervek szerint most jött volna el a letéti jegyek beváltásának ideje, de azok már elúsztak. Viszont ha a fiú vállalkozni akar a vendéglá­tásban, először is pénztárgépet kellene vásárolni. így tehát nem tud dolgozni, viszont hivatalo­san vállalkozó (a vállalkozói igazolványát nem adta vissza, mert később jó volna mégis vál­lalkozni). Az igazolvány „megléte” vi­szont havi 2 ezer 580 forint tár­sadalombiztosítási járulék fize­tését jelenti, amely akkor is kö­telező, ha a vállalkozónak nincs jövedelme. Az apa őrlődik. A hitel rész­leteit nem tudja fizetni. A rok­kantjáradéka havi 6 ezer 440 fo­rint. A rossznál is rosszabb pil­lanataiban úgy véli, hogy vala­kinek eszébe juthat: talán még erről is le kellene mondatni ezt az embert... „Pénzhiány miatt nem tu­dom folytatni a vállalkozást... Most már csak azt kell eldön­teni, hogy mikor fejezzem be... De ha megszüntetem, egy összegben vissza kell fizetnem a kölcsönt... A 450 ezer forint 40 százalékát törlesztettük eddig... Ez a harc a földért megy Mivel kárpótlásra, földvásár­lásra jogosult, vállalkozónk más úton is próbálta biztosítani a megélhetését. És keresni azt az utat is, amely lehetőséget ad arra, hogy megpróbálja foly­tatni a vállalkozását. A föld csil­lantotta meg előtte ezt az újabb lehetőséget. Az állattartással összekötve talán érdemes meg­próbálni... Igényelt hát földterületet a szajoli földrendező bizottság­nál. Nem kapott. Kérelmét még az ügyészség is elutasította. Ezért bírósághoz fordult. A szolnoki városi bíróság elutasí­totta a keresetét. Nem adta föl: fellebbezett. Most a megyei bí­róságon van az ügy. Ezzel párhuzamosan más­képpen is próbált földhöz jutni. Árverésen földet vett. Az átírás­sal, a tulajdoni lappal nem is volt különösebb gond, hanem akkor lepődött meg, amikor használatba akarta venni a földjét. Azt ugyanis előtte megtette a szajoli földrendező bizottság egyik tagja. Őt Szől­lősi Károly följelentette a sza­joli polgármesteri hivatalban. Elutasították. Ezek után a szolnoki városi bírósághoz fordult. Igaz, hogy közben visszakapta a földtulaj­donát. De a sérelmét ezzel még nem orvosolták. Mert nem csak az a baj, hogy nem tudta terme­lésbe fogni a földet, amikor már az övé volt, és ebből kára szár­mazik. Kié legyen a felelősség? Azt is kifogásolja, hogy mi­lyen állapotban kapta vissza a földjét. Aki használta, az hagyta elgyomosodni. Szőllősi Károly most azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze a föld előző használó­ját arra, hogy állítsa vissza az eredeti állapotot. Most már Szőllősi a tulajdonos, a felelős­ség is az övé. És az elgyomoso­dott földterületért meg is bün­tethetik... Ki fizesse ki a helyreállítást? A kárt, amelyet az előző hasz­náló okozott? És ha mégis neki, Szőllősi Károlynak kell kifi­zetni a föld megtisztításának az árát? És ha igen? Miből fizesse ki azt az összeget, amely hozzá­segíthetné, hogy végre művel­hesse a földet, amelytől megél­hetést remél? „A föld lett volna a második lehetőségem a megélhetésre. Meg arra is lehetőséget adha­tott volna, hogy folytassam a vállalkozást... Kaptam az édesapámtól kárpótlási je­gyet... Adjam el, hogy meg tudjunk élni?... Mert nem tu­dom kiváltani a gyógyszert a patikában... Amikor a Leg­felső Bíróság elnökét hívtam volna telefonon, a titkárnő nem tudta adni, de azt taná­csolta, hogy folyamodjak se­gélyért... Törvénytelennek ér­zem, hogy a pénzem mellett kunyeráljak...” Szőllősi Károly ez utóbbi ügyben is a megyei bírósághoz fordult, amely már vállalta az ügy soron kívüli tárgyalását. A napokban döntés is születik. De ezzel a vállalkozónk sorsa még nincs elrendezve. Történetét azért mondta el nekünk, hogy óva intsen min­denkit. Hiszen a most felkapott 200 ezer forintos hitelfelvételek csak kezdetben tűnnek olyan csábítónak. Ki kell jönnie az igazságnak Mert az kiderülhet, hogy mennyit is ér valójában az a 200 ezer forint, ha kiszámoljuk a tb-járulékot meg az adót. „Ami marad belőle, abból bárki megalapozhatja a sír­ját... Az én sorsom azt mu­tatja, hogy: tessék, így kell egy embert támogatni!... Nem tu­dom érvényesíteni a jogai­mat... Egy embertől meg lehet vonni az élethez való jogot?... Nem hagyom abba, mert az igazságnak egyszer ki kell jönnie valahol...” * Szőllősi Károly tehát nem hagyja abba. Folytatja évek óta tartó futását a megélhetés után. Azt már csak zárójelben kell hozzátenni, hogy mindezeket megelőzően már volt egy bíró­sági pere. A munkanélküli-jára­dék folyósításáért ment akkor a harc. Tudom, ezt a történetet ol­vasni nem volt egyszerű. Hát még végigcsinálni... Paulina Éva NIKON KLUB ALAKULT. A napokban tartotta első összejövetelét a Nikon márkájú fényképezőgépet használók baráti köre Szolnokon, a Technika Házában. A technikai újdonságok megismerése mellett egy állandó minigaléria létrehozása a céljuk. Első támogatójuk a Profi Fotó Kft. Felvételünket Pelikán Lajos készítette.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents