Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-25 / 275. szám
1993. november 25., csütörtök Hazai tükör 3 Martfűn, a Városi Művelődési Központ könyvtárában 55 ezer kötet könyvből, 60 féle új- ságból illetve folyóiratból, ezer hanglemezből válogathatnak a könyvtárlátogatók. A lehetőségekhez képest igyekszenek fejleszteni az állományt, ebben az évben 400 ezer forintért vásároltak könyvet, folyóiratot. A böngészdén kívül újra megkezdték az új könyvek árusítását. Rendszeresek az irodalmi rendezvények is, legközelebb november 30-án 15 órakor a könyvklub vendégeként Padisák Mihállyal (aki a Miska bácsi levelesládája kapcsán ismert) találkozhatnak az érdeklődők. (Fotó: K. É.) Tovább emelkednek az árak Vezető helyen az élelmiszerek Az élelmiszerárak tavaly ősszel kezdődött nagyobb ütemű emelkedése októberben is folytatódott, s ez az év hátralévő részében sem lesz másképp - összegezhető a KSH jelentése. A fogyasztói árak egy hónap alatt 1,7, egy évre vetítve pedig 22 százalékkal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek árai 3,1 százalékos emelkedést mutatnak szeptemberhez képest. A tartós árnövekedés leginkább az alapvető élelmiszerekre jellemző, így a kenyérre, a tejre, a sertészsírra és a cukorra. Összehasonlításként nézzük az előbbi cikkek 1992. októberi és 1993. októberi árait:- 1 kg-os fehér kenyér: 32.-; 52.-;- 1 liter tej (2,8% zsírtartalom): 26.-; 36.-;- 1 kg sertészsír: 50.-; 102.-;- 1 kg kristálycukor: 50.-; 79.-; A felsorolt árak átlagot tükröznek. A 12 hónap alatti átlagos 22 százalékos árnövekedésen belül az élelmiszerek 27 százalék, s a szolgáltatások sem maradnak el ettől. A' tartós fogyasztási cikkek és az energiahordozók árnövekedése ettől mérsékeltebb, de az is igaz, hogy a átlagot jóval meghaladóan emelkedett az előző években a háztartási energia ára. A KSH szerint az idei - egész évre vetített - átlag-árnövekedés 23 százalék körüli lesz. Az árak növekedése magával hozta a létminimum emelkedését is. így a két felnőttből és két 15 éven aluli gyermekből álló városi család októberi létminimuma 46900 forintot tett ki, ami az előző hónaphoz képest 800 forinttal több. Az egy főre számított létminimum legmagasabb a városi egyedülállóknál 16500 forinttal, a legalacsonyabb pedig a két felnőttből és négy 15 éven aluli gyermekből álló falusi háztartásoknál 9250 forinttal. „Juliska és Mariska” a jótékony célú fellépés előtt Akik meg merik mondani az igazat A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szolnoki irodája támogatásával 1993. november 18-án kezdődött el az abádsza- lóki Malom fogadóban az a kétszer kétnapos alapismereteket nyújtó tanfolyam, melyet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat szervezésében a falusi turizmussal foglalkozó vagy foglalkozni kívánó érdeklődőknek rendeztek meg. A négynapos tanfolyam sikeres volt, mert egyrészt hiánypótló ismereteket adott, másrészt ezzel sokat tett azért, hogy a falusi turizmus hagyományai és mai jellemzői, a Tisza-tó környékére látogató vendég számára előnyösen ötvöződjenek. A négy nap tartalmas programjában szó esett a falusi turizmussal összefüggő közhasznú információk (jog, engedélyek, adózás, valutaváltás stb.) mellett a vendégek étkezési szokásairól, helyi programok szervezéséről. A szervezők nevében dr. Horváth Attila, az MMISZ (Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat) igazgatója és Vajó Sándorné, az intézmény gazdasági vezetője az alábbi tájékoztatást adta lapunknak: „Úgy érezzük, hogy ezzel az alapismereteket nyújtó tanfolyammal hozzájárultunk ahhoz, hogy tudatosuljon az emberekben, hogy a kiábrándultság, elkeseredés helyett meglévő adottságaink, értékeink kihasználása adhat nekik esélyt. Ehhez nagyon jó eszköz a falusi turizmus. Ez a tanfolyam is része lehet annak a folyamatnak, hogy egy alulról jövp kezdeményezéssel, reálisan figyelembe véve az idegenforgalom lehetőségeit, megalakuljon a Falusi Turizmus Megyei Szövetsége.” A továbbképzés végén a hallgatók, akik a tanfolyam elvégzése után oklevelet kaptak, dolgozatban adtak számot a négy nap alatt szerzett praktikusan felhasználható elméleti és gyakorlati ismereteikről. A legjobb résztvevőket külön is jutalmazták. „A legsikeresebb vendégfogadós” címet Geszti Jánosné kunhegyesi és Pál Mihály abádszalóki lakosok vehették át a házigazda önkormányzat képviselőitől, Vincze Ferenc polgármestertől és Marek György jegyzőtől. -pmNovember 27-én jótékony célú bált rendez a Tisza Szálló éttermében a Kézenfogva EFÉE és az Oázis Alapítvány az értelmi fogyatékosok javára. A műsorban fellép a két népszerű színművésznő: Tábori Nóra és Máté Erzsi, a televízióból ismert Mariska-Juliska című számmal. A két művésznőt arról kérdeztem, miért vállalták el, hogy ingyen fellépnek egy jótékony célú rendezvényen. Szívesen jönnek- Minden jótékony célú fellépést elvállalnak? Tábori Nóra:- Nem. Oda megyek, ahol tudom, hogy hasznosat teszek. Ahol kabátot vesznek a jótékony célú rendezvény bevételéből vagy tüzelőt, oda reggeltől estig megyek. Amikor Máté Erzsi elmondta, hogy Szolnokra miért hívnak bennünket, vállaltuk, hogy ingyen lépünk fel. Máté Erzsi:- Az ember átérzi a mások problémáját, és megpróbál segíteni.- A környezetükben élnek fogyatékosok? ' T. N.:- Az utcánkban lakik egy fogyatékos fiú. Olyan szeretetre vágyó! Azt se tudom, hány éves, kortalannak látszik. Sokszor gondolkodom rajta, mekkora fájdalom lehet ez a szüleinek. M. E.:- A rokonságban nem él fogyatékos, de ott, ahol lakom, látok egy anyát legalább húsz éve már a fogyatékos gyerekével. Olykor eltűnődöm: milyen nehéz élet lehet ez. Milyen neUkrán-magyar vegyes vállalat Ukrajnában, Ohtirka városban ukrán-magyar vegyes vállalatot hozott létre a Szegedi Ruhagyár Rt. Az új ruhaüzem január közepén kezdi meg működését. A szegedi gyár termékeit korábban főként a keleti piacon értékesítette, majd annak összeomlása után sikerrel lépett ki a nyugati piacra, nem mondott le azonban végleg arról, hogy visszatérjen a volt szocialista országokba, elsősorban a Szovjetunió utódállamaiba, miután a földrajzi közelség és az ottani igények ismerete erre hasznosítható lehetőségeket nyújt. Az új vegyes vállalat alapítói egy ukrán kft., egy ukrán vállalkozó, egy ukrán-amerikai-ma- gyar vegyes vállalat. (MTI) héz az anyának is, a lányának is.- A Szeszélyes évszakokból ismert Juliska-Mariska című produkcióval lépnek fel a jótékony célú bálon. Szeretik ezt a két figurát? T. N.:- Nagyon szereti a közönség, és mi is. Mert életrevaló, jó humorú asszonyok, akik jól látják a dolgokat. Ok már nem a régi falusi asszonyok, hanem olyanok, akiknek kiszélesedett a látókörük. Olyan emberek, akik meg tudják és meg merik mondani az igazat.- Honnan veszik a figurát? Színészetre születtek M. E.:- Honnan veszünk egy királynői figurát? Erre születtünk, ezért mentünk erre a pályára. Az ember egyszer gonoszt, máskor meg anyát játszik. T. N:- Renteteg ilyen asszonyt ismerek. Én is éltem vidéken. Meg aztán járok piacra. Ennek az eljátszásához alkat is kell, hogy belülről jöjjön.- Milyen visszajelzéseket kapnak a közönségtől? M. E.:- Nagyon sokat kapunk. Mondják, hogy: „De szeretem a Juliska-Mariskát! Úgy várom már, hogy jöjjenek! Miért van olyan ritkán a Juliska-Mariska, és miért olyan rövid?”- Tényleg: miért olyan rövid?- A szerzőt, Ihos Józsefet kellene megkérdezni, hogy miért nem termékenyebb. Lehet, hogy azért, mert először ő eljátssza a Kató nénit, és csak aztán gondol ránk.- Van-e olyan szerep, ameÚgy tűnik, Abonyban az átlagosnál jobban törődnek a cukorbetegek gondjaival. Nemrég Orosz Zsuzsanna, az abonyi Családsegítő Szolgálat vezetőjének hívó szavára 35 cukorbeteg jött össze. Először Retkes Ferenc, a helyi biobolt vezetője ajánlotta áruit a cukorbetegeknek. Mindenki figyelmébe ajánlotta a rozsos kenyeret, a Ham-lettet. November 14-én megemlékeztek a cukorbetegek világnapjáról. Ebből az alkalomból született az ötlet, hozzák létre Abonyban is a cukorbetegek szervezetét vagy klubját. Segítséget a szolnoki MÁV-cukorbe- tegklub vezetőitől kértek, akik ismertették a klub szervezeti lyet szerettek volna eljátszani, de valami miatt ez soha nem adatott meg? M. E.:- Ezt így nem lehet megfogalmazni. A szerepálmát az ember eljátssza abban, amit kap. Abban játssza el azt is, ami nem adatott meg neki. Én megijednék, ha a szerepálmom meg kellene nevezni. A közönség szereti őket T. N.:- A Puckot a Szentivánéji álomból megkaptam ugyan, de akkor bejött az első filmszerepem. Az igazgatóm azt mondta: menjél, mert a Puckot még el- játszhatod később is. Soha többé nem adatott meg. A szókimondó asszonyság is elment mellettem.-Nem bánja?- Nem megyek bele tönkre. Sajnálom, de nem sírok miatta. A jiyijó szerepet eljátszhattam! A Roxant a Cyranóban, a Ház- mestersiratóban Jónásnét, az Oszlopos Simeonban a házmesternél.- Milyen a viszonyuk a közönséggel? M. E.:- Az utcán sokszor megállítanak bennünket: jaj, de szeretjük magukat! Bár más szerepekben is megismertek bennünket, de a Juliska-Mariska nagyon népszerű. T. N.: •- Amikor odajön hozzám valaki, megfogja a kezem, hogy: jaj, de szeretjük, vigyázzon magára, még sokáig akarjuk látni! - akkor mindig sírhatnékom támad ... Paulina Éva felépítését, alapszabályát, céljait. Ismertették az abonyiakkal lehetőségeiket, valamint felhívták a figyelmet az országos rendezvényekre, melyek nyitottak, díjtalanok. Befejezésül elmondták, hogy a tagok is hasznos tanácsokkal látják el egymást, és heves viták is kísérik sokszor az összejövetelt. Szerintük a tablettás és inzulinos cukorbetegeken túl mindenképpen hasznos klubba tömörülni a hozzátartozóknak is. A sorstársak elgondolkodhatnak a hallottakon, s ha érdemesnek tartják, november 26-án 16 órakor a Családsegítő Szolgálatnál megalakíthatják a cukorbetegek klubját. - bzs C ■ C+C & DISZKONT (az Alfa Autójavító mellett) Szolnok, Százados u. 1. telefon: 56/342-644 A NYITÁS NAPJÁTÓL AJÁNDÉKAKCIÓ! OMO 3 kg + Coccolino öblítő 776 Ft Minden 2 kg-os OMO mosóporhoz 533 Ft 1 doboz 240 g-os OMO mosóport ajándékozunk! VIDEOTON tévék nagy választékban: Videoton TS 5356 45.900 Ft Videoton TS 3361 34.850 Ft Videoton TS 3362 31.140 Ft KÖZELEDNEK AZ ÜNNEPEK! Örökítse meg az ünnepek meghitt hangulatát Concord fényképezőgéppel, Agfa-filmen! Concord 806 1035 Ft Concord Jeans pocket 860 Ft AGFA-filmek 289 Ft-tól 659 Ft-ig Nálunk még a régi áron vásárolhatja meg! S§í Zanussi-Lehel 125 I fagyasztó 25.500 Ft Zanussi-Lehel 300/115 I kombinált hűtő 45.100 Ft $ Zanussi-Lehel 160 I *** hűtő 21.200 Ft Továbbá: háztartási papír- és vegyi áruk, konyhafelszerelési cikkek, kozmetikai cikkek, parfümök, babaápolási cikkek, bútorok rendkívül kedvező áron!!! MINŐSÉGET! OLCSÓN! NÁLUNK! Nyitva tartás: H - P 8 -17 óráig, 38943/1 h* Sz. 8 -13 óráig. Jt T* ,'v y Abonyban, szolnoki segítséggel Klubot alakító cukorbetegek Korszerűbb iskola Bánhalma. Tanévkezdésre befejeződött az általános iskola felújítása. Kicserélték a nyílászárókat, a szimpla ablakok helyett duplát helyeztek be, melyek természetesen a jobb hőszigetelést is szolgálják. Ezzel egy időben korszerűsítették a fűtést is, a korábbi széntüzelésű kályhák helyett már gázfűtés biztosítja a meleget. Iskolaszék alakul Kunmadaras. Az általános iskolások szüleinek decemberben a művelődési házban tartanak szülői értekezletet, ahol szó lesz az iskolaszék megalakításáról is. A pontos dátumot később közük. * * * A tanítók szervezésében, szülők, gyermekek bevonásával régi tárgyakat, népművészeti emlékeket gyűjtenek az iskola alsó tagozatos épületében, melyek iskolaidőben a folyosói vitrinekben tekinthetők meg. „Pénzeső” az iskolában Zagyvarékas. Tanévkezdésre az általános iskola több mint 100 ezer forintot nyert különböző pályázatokon. Ezzel a pénzzel néhány tevékenységüket színvonalasabban tudják végezni. Nevezetesen: a környezetvédelmi neveléshez 50 ezer, kulturális tevékenységre 35 ezer, az iskolai könyvtár fejlesztésére 40 ezer forintot nyertek. A Vidéki Fiatalok Zenei Nevelésére Alapítványtól 8 ezer forintot kaptak, melyet az iskola útiköltség-kiegészítésként használ fel azon diákok esetében, akik hangversenyre járnak. Házhoz megy a Mikulás Fegyvernek. Ha a szülők is akarják, december 5-én házhoz megy a Mikulás. Jelentkezni - csomaggal, címmel együtt - a művelődési házban lehet. * * * Minden csütörtökön délután 5-től asszonytomát tartanak a művelődési házban. Már az sem lehet gond, ha kisgyermeküket arra az időre nem tudják másra bízni, magukkal vihetik őket, ugyanis a ház új szolgáltatása a gyermek- felügyelet. Torna után valószínű zsúfoltabb lesz a nemrég megnyílt kávéház is, ahol üdítővel és kávéval várják a vendégeket. * * * December 2-3-án földárverést tartanak a művelődési házban. * * * December 11-én 10 órakor, december 12-én 14 órakor „Apáról fiúra” címmel karácsonyi műsort adnak a Felszabadulás úti általános iskola diákjai. Az előadást a művelődési házban tekinthetik meg az érdeklődők. Földárverés Szelevény. November 26-án délelőtt 9 órakor kerül sor az 1993. év utolsó földárverésére a községi művelődési házban. Minden árverezésre kijelölt föld kalapács alá kerül; tehát azok, amelyek az első két árverés alkalmából nem keltek el. A falusi turizmusról Abádszalókon Ismeretek a vendégfogadáshoz