Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-25 / 275. szám

4 A szerkesztőség postájából „Adják el, vagy az idős emberek otthona legyen’’ Titkolózás egy épület körül A szolnoki Thököly és a Li­get út sarkán áll egy elhanya­golt, dohos, 30 éve nem reno­vált ház. Valamikor a Délibáb úti iskolához tartozó óvoda volt, s amikor az intézmény meg­szűnt, azaz elköltözött - kb. 20 éve -, az épület gazdátlan ma­radt. Sokáig a volt városi tanács se tudta, hogy a tulajdona, amit nemcsak az évtizedek, de a kör­nyék gyerekei is csak romo­sabbá tettek. Az idén, nyár végén aztán va­lakinek eszébe jutott ez az in­gatlan, amit a polgármesteri hi­vatal először árverezésen el akart adni,, végül másként dön­töttek. S ettől a perctől kezdve megkezdődött a titkolózás: a helyszínelés, kiszállás, felmé­rés, fényképezés sorozata, míg­nem a szolnoki kábeltévéből ér­tesülhettek azok, akik tudják fogni ezt az adást, hogy itt a hontalanok melegedőépülete lesz, konyhával, étkezdével. .. Megdöbbentő az, hogy a szomszédokat, a körzet érintett, érdekelt lakosságát erről a szándékról senki sem tájékoz­tatta, nem kezdeményezett la­kossági fórumot. A város veze­tői ennyire elszakadtak volna az egykori választóiktól? Ennyire semmibe veszik az állampolgá­rok véleményét? Mi nem így ér­telmezzük a demokráciát. Ha egy-egy környéken lakó érdeklődött a néha héttagú hely­színelő csoporttól, titokzatosan, fölényesen válaszoltak, amiből kiderült, tulajdonképpen nem mondhatják meg, hogy mi lesz ott. Ezt neveznénk nyíltságnak, az adófizető állampolgárok megbecsülésének? A Tószegi Polgármesteri Hi­vatal értesítéséből vált bizo­nyossá számunkra (november 12-én), hogy az említett épüle­tet, mely hét ingatlantulajdonos előtt áll, a hontalanok melege­dőjévé akarják alakítani. Ez el­len mi a lap nyilvánosságán ke­resztül is tiltakozunk, mert nem veszik figyelembe, hogy a kö­zelben két általános iskola van (a Liget úti gyógypedagógiai és a Mátyás király úti), két óvoda, ezenkívül az értelmi fogyatéko­sok szociális otthona. Vajon meddig lehet egy kör­zetet megterhelni? A helyzetet súlyosbítja, hogy a Thököly út 36. számmal majdnem szemben italbolt is van! Ki védi meg a lakosságot az amúgy is veszélyeztetett kör­zetben a bűnözőktől, hiszen a Liget út végén a vasútállomás, ami egyébként is vonzza a bű­nözőket. Ezenkívül törvény- sértő eljárásnak tartjuk, hogy nem várták meg az engedély törvényerőre emelkedésének határidejét, azaz a 15 napot, mely alatt fellebbezéssel élhe­tünk, hanem már november 17-én megkezdték a munkála­tokat. Végezetül azt javasoljuk, hogy adják el az épületet, vagy az idős emberek otthonát alakít­sák ki benne. (Tizennégy aláírás) Küldjön egy képet! A műhely udvarán - 1933-ban Engel Mózsi autójavító, rézöntő és esztergályos műhelyének' udvarán készült ez a kép - 1933-ban. (Aki nem tudná, a műhely a szolnoki Baross Gábor, Batthyány út sarkán állt.) Leghátul jobbról az első testvérbátyám, Sándor László, aki sajnos már nem él, mellette (középen) Kardos Károly, míg ülve, karba tett kézzel Keskeny Károly, az egykori kiváló fut­ballkapus, aki több mint 10 évig védett a debreceni DVSC NB I-es csapatában. Sándor János - Szolnok Kisgazdák ünnepségén - ’45-ben A Független Kisgazdapárt 1945. augusztus 20-i ünnepsége kis csoportját örökítette meg ez a felvétel. Az esemény azért oly emlékezetes számomra, mert ettől az időponttól kezdve lettem „fekete bárány”, a kommunista rend­szer „célpontja”. K. I. A szívük visszahúzta Karcagra • • Otven éve jóban-rosszban együtt Silye Sándor és hitvese (Örsi Rebeka) 1943. november 13-án a karcagi református templomban esküdtek örök hű­séget egymásnak. A vőlegény akkor Nyíregyházán szolgált (tényleges katonaidejét töl­tötte), s amikor az a hír járta, hogy frontra viszik, a nagy út előtt gyorsan egybekeltek. A háború utáni években na­gyon sok gonddal kellett meg­küzdeniük - ahogyan másoknak is -, de mindig kitartóan átvé­szelték a nehézségeket. A férj előbb a karcagi termelőszövet­kezetben, később az üllői láda­gyárban próbált szerencsét. A jobb munkalehetőségért mentek közelebb Pesthez, de a szívük öregségükre visszahozta őket Kacagra, szülővárosukba. Gyermekük sajnos nem szü­letett, így aztán egymásnak, egymásért éltek, élnek. A közeli napokban kaptuk az erről szóló levelet, s benne azt a hírt, hogy november 13-án dél­után a karcagi városháza házas­ságkötő termében immár har­madszor is kimondták a boldo­gító igent. * A Silye házaspárnak szer­kesztőségünk kollektívája is szívből gratulál, és kívánjuk, hogy még sok-sok évet töltse­nek együtt őszinte szeretet- ben, békességben, jó egész­ségben. Gyáva pusztítók Az elmúlt napokban vandál kezek (lábak) hihetetlen pusztítást vittek véghez Szolnokon, a Tisza-parti sétányon. Az „erős” embe­rek, akik a beton virágtartókat döntögették, valahol mégis gyávák voltak, mert a vízi rendőrségtől a gimnáziumig nem törtek-zúztak, a Tisza Szállóig viszont tizenötöt megrongáltak. Közülük nyolc a földön hever, hetet pedig tőben eltörtek. Úgy látszik, a lámpatestek törése után sajnos a virágtartókon a sor. (Fotó: Novák) Ha lehet, bővítsék a parkírozót További gond Évek óta nem ismerik a csen­det címmel jelent meg novem­ber 8-án az az olvasói levél, melynek tartalmával teljes mér­tékig egyetértek. Való igaz, hogy a lengyel piac közelében lakók télen-nyáron egyformán szenvednek az autók, a nehéz járművek forgalmától, és bi­zony nem ismerik a csendes, nyugodt napot. Nekem is az a véleményem, hogy a lengyel piac oda helyezése nem a leg­szerencsésebb döntések közé tartozik, hiszen a piactól alig néhány méterre fontos közleke­dési útvonal halad; sokszor va­lóságos forgalmi dugó, káosz keletkezik, ami adott esetben a mentő, a tűzoltóautó gyors ha­ladását is akadályozná, nem be­szélve a rendkívül balesetveszé­lyes helyzetekről. A piac forgalmához képest nagyon szűk a meglévő parkí­rozó, ezért lepik el az autók a közeli kis utcákat. Jó lenne, ha bővítenék a parkírozót, hiszen a piac mögött jókora műveletlen terület van. További gondunk, hogy a piac körül rendkívül sok a sze­mét, az élelmiszer-hulladék, és erre vezethető vissza, hogy a környéken sok a patkány, a kó­bor kutya. Éppen ezért tisztelet­tel kérjük az illetékes szerveket, hogy e tekintetben is mihama­rább intézkedjenek. Horváth Géza Nem fagytak meg! Hogy tudtak zenélni? Semmi közöm hozzá, de azért megírom, amit a novem­ber 15-i, hétfői újság 3. oldalán látható fotó látványa kiváltott belőlem. A képszövegből meg­tudtam, hogy „A szolnoki Tal­linn Általános Iskola idén már másodszor' rendezett hangver­senyt a Vártemplomban...” Ma­gam nem vagyok zeneértő, „csak” zenerajongó! Ha tőlem függne, minden rendezvényen ott lennék, ahol hangszerek, énekesek vannak. Sajnos, erre több okból nincs lehetőségem. Be kell vallanom, templomba ritkán járok. így nem tudhatom, amikor a hangverseny volt, hány fokot lehetett volna mérni. Annyi „gőzöm” azért van a ze­néhez, hogy egyrészt hidegben (is) másként „viselkednek” a hangszerek, másrészt: nem tu­dom elképzelni, hogy ha vacog a zenész, miként tud fúvós vagy húros hangszeren játszani. Dermedt ujjakkal... Tévedés ne essék: nem azt akarom mon­dani, hogy felnőtt emberért nem kár, ha agyonfázítja magát. De­hogynem! Ám a novemberi, szokatlan hidegben gyerekek gyűltek össze, hogy örömet sze­rezzenek másoknak. Szüleiknek viszont nagy-nagy aggódást okoztak. Nehéz volt eltalálni, hogy az ünnepi öltözék alá mit húzzanak a csemetékre! Ezt a megjegyzést jártomban-kel- temben hallottam, egy, bizo­nyára közelről érdekelt anyuká­tól. Nem máshol kellett volna most megtartani a hangver­senyt? Német Ilona Szolnok 1993. november 25., csütörtök „Az embernél nincs csodálatosabb” Ha üzemzavar támad a gépezetben Bevallom, beteg vagyok, mert földi létem genetikailag kódolt idegrendszerében vala­milyen üzemzavar támadt. Ab­ban az ősökre visszamenő gé­pezetben, mely születésünk (fo­gantatásunk) pillanatától halá­lunkig elkísér. Tudjuk, millió­nyi sejtünk mint egy hatalmas zenekar karnagya vezényli tuda­tos és tudatunktól függetlenül is szerveink csodálatos, harmoni­kus szimfóniáját mindaddig, míg valamilyen „porszem” nem áll útjába. Kevés embernek sikerült el­érnie, hogy ne kerüljön idegen test az egészségesen, olajozot­tan működő gépezetbe. Mert nem légpárnás vonatként szá- guldunk végig megért, átélt év­tizedeinken, hanem olykor gö­röngyös vagy szakadékkal tűz­delt útvonalon, ahol zöldre áll a jelző, s az út elején a figyelmez­tető tábla: ÉLET. Ezen az úton lehet jól karbantartott Trabant­tal haladni, de lehet a leggyor­sabb nyugati kocsival szágul­dani is. Arra azonban mindkét jármű vezetőjének ügyelnie kell, hogy a megengedett sebes­séget egyik típussal se lépje túl, mert a gyorshajtás életveszé­lyes. Ha megsérült a hengerfej, a főtengely, a vezérlő szerkezet, a motor nélkülözhetetlen tarto­zéka, drágán fizethetünk érte. S ha a tilalmak ellenére sem tart­juk be a jelzőlámpák utasításait - mert rohanunk, versenyzőnk egymással, egymás ellen, mert a szomszéd kertje mindig zöldebb -, ne feledjük, a velünk szem­ben jövő kamion erősebb ná­lunk! De mindezt tudjuk, mégis sokszor idegesítjük egymást, mértéktelenül isszuk az alko­holt, a kávét - miközben nyug­tatót szedünk. Aztán valahol megpattan egy láncszem .. . Sok csodálatos dolog van a Földön, de az embernél nincs csodálatosabb - mondta Szo- phoklész. Sajnos a baj leg­többször váratlanul ér bennün­ket, kiszámíthatatlanul tör ránk és nem jár egyedül. A szolnoki Hetényi Géza Kórház betegágyán töltött idő után ezúton is köszönetét mon­dok a humánumot, elhivatottsá­got sugárzó orvosok gyógyító munkájáért, köztük dr. Fügi Sarolta és dr. Pataki Mihály főorvosoknak, valamint dr. Kocsis Károly háziorvosom­nak. Kívánom, hogy még sokáig ugyanilyen lelkiismeretesen gyógyítsák a beteg embereket - jó erőben, egészségben. Szilárd Ádám Szolnok Szövetkezeti klubtagok búcsúztak egymástól A Szolnoki Ipari Szövetkezet nyugdíjasklubja 1970. július else­jén alakult azzal a céllal, hogy a szövetkezet nyugdíjasait összefog­juk, hétköznapjainkat barátságból, szeretetből színesebbé tegyük, s az esetleges problémáink megoldásában kölcsönösen segítsük egymást. Számtalan előadást szerveztünk - jogi, egészségügyi és egyéb témában -, melyen a szakemberek személyre szólóan is taná1 csőt adtak, segítettek bennünket. Az első kép 1990-ben, a tiszaligeti üdülő előtt készült, amikor még így együtt voltunk! Jó hangulatú közös kirándulásokon ismertük meg hazánk neveze­tességeit, a természet szépségeit; üzemlátogatásokon az ott dolgozó emberek életét, és feledhetetlen az a sok-sok együtt töltött színházi est... Rendezvényeinket a szövetkezet üdülőjében tartottuk, s az elmúlt 22 év alatt egyszer sem maradt el a szeretetteljes karácsonyi ünnep­ség. Az idén sajnos nem így lesz, mert a szövetkezet üdülője, mely tulajdonképpen több szövetkezet résztulajdona volt, gazdát cserélt. A Szoltisz vásárolta meg, s mint a klub vezetőjét, arról tájékoztat­tak, hogy ami az épületet illeti, hosszú távon gondolkodnak, hama­rosan hozzáfognak a felújításához. Magyarán: ott már számunkra nincs hely, pedig annak idején mi is segítettünk az építkezésnél - abban a reményben, hogy majd hetente ott tölthetünk egy délutánt. Megjegyzem, a szövetkezet vezetőitől sem kaptunk az idén helyi­séget, de anyagi támogatást sem. Úgy vélem, ezek után már nem is számíthatunk a segítségükre. A Az idén november 16-án délután egy kis összejövetelen búcsúz­tunk el egymástól - a számunkra helyet adó szolnoki Kassai sörö­zőben -, s mint láthatják, nagyon kevesen voltunk. A felvételt Bucsányiné Klárika készítette, aki klubunk rendszeres vendége volt. Muhi Kálmánná - volt klubvezető Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
Thumbnails
Contents