Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-25 / 275. szám
4 A szerkesztőség postájából „Adják el, vagy az idős emberek otthona legyen’’ Titkolózás egy épület körül A szolnoki Thököly és a Liget út sarkán áll egy elhanyagolt, dohos, 30 éve nem renovált ház. Valamikor a Délibáb úti iskolához tartozó óvoda volt, s amikor az intézmény megszűnt, azaz elköltözött - kb. 20 éve -, az épület gazdátlan maradt. Sokáig a volt városi tanács se tudta, hogy a tulajdona, amit nemcsak az évtizedek, de a környék gyerekei is csak romosabbá tettek. Az idén, nyár végén aztán valakinek eszébe jutott ez az ingatlan, amit a polgármesteri hivatal először árverezésen el akart adni,, végül másként döntöttek. S ettől a perctől kezdve megkezdődött a titkolózás: a helyszínelés, kiszállás, felmérés, fényképezés sorozata, mígnem a szolnoki kábeltévéből értesülhettek azok, akik tudják fogni ezt az adást, hogy itt a hontalanok melegedőépülete lesz, konyhával, étkezdével. .. Megdöbbentő az, hogy a szomszédokat, a körzet érintett, érdekelt lakosságát erről a szándékról senki sem tájékoztatta, nem kezdeményezett lakossági fórumot. A város vezetői ennyire elszakadtak volna az egykori választóiktól? Ennyire semmibe veszik az állampolgárok véleményét? Mi nem így értelmezzük a demokráciát. Ha egy-egy környéken lakó érdeklődött a néha héttagú helyszínelő csoporttól, titokzatosan, fölényesen válaszoltak, amiből kiderült, tulajdonképpen nem mondhatják meg, hogy mi lesz ott. Ezt neveznénk nyíltságnak, az adófizető állampolgárok megbecsülésének? A Tószegi Polgármesteri Hivatal értesítéséből vált bizonyossá számunkra (november 12-én), hogy az említett épületet, mely hét ingatlantulajdonos előtt áll, a hontalanok melegedőjévé akarják alakítani. Ez ellen mi a lap nyilvánosságán keresztül is tiltakozunk, mert nem veszik figyelembe, hogy a közelben két általános iskola van (a Liget úti gyógypedagógiai és a Mátyás király úti), két óvoda, ezenkívül az értelmi fogyatékosok szociális otthona. Vajon meddig lehet egy körzetet megterhelni? A helyzetet súlyosbítja, hogy a Thököly út 36. számmal majdnem szemben italbolt is van! Ki védi meg a lakosságot az amúgy is veszélyeztetett körzetben a bűnözőktől, hiszen a Liget út végén a vasútállomás, ami egyébként is vonzza a bűnözőket. Ezenkívül törvény- sértő eljárásnak tartjuk, hogy nem várták meg az engedély törvényerőre emelkedésének határidejét, azaz a 15 napot, mely alatt fellebbezéssel élhetünk, hanem már november 17-én megkezdték a munkálatokat. Végezetül azt javasoljuk, hogy adják el az épületet, vagy az idős emberek otthonát alakítsák ki benne. (Tizennégy aláírás) Küldjön egy képet! A műhely udvarán - 1933-ban Engel Mózsi autójavító, rézöntő és esztergályos műhelyének' udvarán készült ez a kép - 1933-ban. (Aki nem tudná, a műhely a szolnoki Baross Gábor, Batthyány út sarkán állt.) Leghátul jobbról az első testvérbátyám, Sándor László, aki sajnos már nem él, mellette (középen) Kardos Károly, míg ülve, karba tett kézzel Keskeny Károly, az egykori kiváló futballkapus, aki több mint 10 évig védett a debreceni DVSC NB I-es csapatában. Sándor János - Szolnok Kisgazdák ünnepségén - ’45-ben A Független Kisgazdapárt 1945. augusztus 20-i ünnepsége kis csoportját örökítette meg ez a felvétel. Az esemény azért oly emlékezetes számomra, mert ettől az időponttól kezdve lettem „fekete bárány”, a kommunista rendszer „célpontja”. K. I. A szívük visszahúzta Karcagra • • Otven éve jóban-rosszban együtt Silye Sándor és hitvese (Örsi Rebeka) 1943. november 13-án a karcagi református templomban esküdtek örök hűséget egymásnak. A vőlegény akkor Nyíregyházán szolgált (tényleges katonaidejét töltötte), s amikor az a hír járta, hogy frontra viszik, a nagy út előtt gyorsan egybekeltek. A háború utáni években nagyon sok gonddal kellett megküzdeniük - ahogyan másoknak is -, de mindig kitartóan átvészelték a nehézségeket. A férj előbb a karcagi termelőszövetkezetben, később az üllői ládagyárban próbált szerencsét. A jobb munkalehetőségért mentek közelebb Pesthez, de a szívük öregségükre visszahozta őket Kacagra, szülővárosukba. Gyermekük sajnos nem született, így aztán egymásnak, egymásért éltek, élnek. A közeli napokban kaptuk az erről szóló levelet, s benne azt a hírt, hogy november 13-án délután a karcagi városháza házasságkötő termében immár harmadszor is kimondták a boldogító igent. * A Silye házaspárnak szerkesztőségünk kollektívája is szívből gratulál, és kívánjuk, hogy még sok-sok évet töltsenek együtt őszinte szeretet- ben, békességben, jó egészségben. Gyáva pusztítók Az elmúlt napokban vandál kezek (lábak) hihetetlen pusztítást vittek véghez Szolnokon, a Tisza-parti sétányon. Az „erős” emberek, akik a beton virágtartókat döntögették, valahol mégis gyávák voltak, mert a vízi rendőrségtől a gimnáziumig nem törtek-zúztak, a Tisza Szállóig viszont tizenötöt megrongáltak. Közülük nyolc a földön hever, hetet pedig tőben eltörtek. Úgy látszik, a lámpatestek törése után sajnos a virágtartókon a sor. (Fotó: Novák) Ha lehet, bővítsék a parkírozót További gond Évek óta nem ismerik a csendet címmel jelent meg november 8-án az az olvasói levél, melynek tartalmával teljes mértékig egyetértek. Való igaz, hogy a lengyel piac közelében lakók télen-nyáron egyformán szenvednek az autók, a nehéz járművek forgalmától, és bizony nem ismerik a csendes, nyugodt napot. Nekem is az a véleményem, hogy a lengyel piac oda helyezése nem a legszerencsésebb döntések közé tartozik, hiszen a piactól alig néhány méterre fontos közlekedési útvonal halad; sokszor valóságos forgalmi dugó, káosz keletkezik, ami adott esetben a mentő, a tűzoltóautó gyors haladását is akadályozná, nem beszélve a rendkívül balesetveszélyes helyzetekről. A piac forgalmához képest nagyon szűk a meglévő parkírozó, ezért lepik el az autók a közeli kis utcákat. Jó lenne, ha bővítenék a parkírozót, hiszen a piac mögött jókora műveletlen terület van. További gondunk, hogy a piac körül rendkívül sok a szemét, az élelmiszer-hulladék, és erre vezethető vissza, hogy a környéken sok a patkány, a kóbor kutya. Éppen ezért tisztelettel kérjük az illetékes szerveket, hogy e tekintetben is mihamarább intézkedjenek. Horváth Géza Nem fagytak meg! Hogy tudtak zenélni? Semmi közöm hozzá, de azért megírom, amit a november 15-i, hétfői újság 3. oldalán látható fotó látványa kiváltott belőlem. A képszövegből megtudtam, hogy „A szolnoki Tallinn Általános Iskola idén már másodszor' rendezett hangversenyt a Vártemplomban...” Magam nem vagyok zeneértő, „csak” zenerajongó! Ha tőlem függne, minden rendezvényen ott lennék, ahol hangszerek, énekesek vannak. Sajnos, erre több okból nincs lehetőségem. Be kell vallanom, templomba ritkán járok. így nem tudhatom, amikor a hangverseny volt, hány fokot lehetett volna mérni. Annyi „gőzöm” azért van a zenéhez, hogy egyrészt hidegben (is) másként „viselkednek” a hangszerek, másrészt: nem tudom elképzelni, hogy ha vacog a zenész, miként tud fúvós vagy húros hangszeren játszani. Dermedt ujjakkal... Tévedés ne essék: nem azt akarom mondani, hogy felnőtt emberért nem kár, ha agyonfázítja magát. Dehogynem! Ám a novemberi, szokatlan hidegben gyerekek gyűltek össze, hogy örömet szerezzenek másoknak. Szüleiknek viszont nagy-nagy aggódást okoztak. Nehéz volt eltalálni, hogy az ünnepi öltözék alá mit húzzanak a csemetékre! Ezt a megjegyzést jártomban-kel- temben hallottam, egy, bizonyára közelről érdekelt anyukától. Nem máshol kellett volna most megtartani a hangversenyt? Német Ilona Szolnok 1993. november 25., csütörtök „Az embernél nincs csodálatosabb” Ha üzemzavar támad a gépezetben Bevallom, beteg vagyok, mert földi létem genetikailag kódolt idegrendszerében valamilyen üzemzavar támadt. Abban az ősökre visszamenő gépezetben, mely születésünk (fogantatásunk) pillanatától halálunkig elkísér. Tudjuk, milliónyi sejtünk mint egy hatalmas zenekar karnagya vezényli tudatos és tudatunktól függetlenül is szerveink csodálatos, harmonikus szimfóniáját mindaddig, míg valamilyen „porszem” nem áll útjába. Kevés embernek sikerült elérnie, hogy ne kerüljön idegen test az egészségesen, olajozottan működő gépezetbe. Mert nem légpárnás vonatként szá- guldunk végig megért, átélt évtizedeinken, hanem olykor göröngyös vagy szakadékkal tűzdelt útvonalon, ahol zöldre áll a jelző, s az út elején a figyelmeztető tábla: ÉLET. Ezen az úton lehet jól karbantartott Trabanttal haladni, de lehet a leggyorsabb nyugati kocsival száguldani is. Arra azonban mindkét jármű vezetőjének ügyelnie kell, hogy a megengedett sebességet egyik típussal se lépje túl, mert a gyorshajtás életveszélyes. Ha megsérült a hengerfej, a főtengely, a vezérlő szerkezet, a motor nélkülözhetetlen tartozéka, drágán fizethetünk érte. S ha a tilalmak ellenére sem tartjuk be a jelzőlámpák utasításait - mert rohanunk, versenyzőnk egymással, egymás ellen, mert a szomszéd kertje mindig zöldebb -, ne feledjük, a velünk szemben jövő kamion erősebb nálunk! De mindezt tudjuk, mégis sokszor idegesítjük egymást, mértéktelenül isszuk az alkoholt, a kávét - miközben nyugtatót szedünk. Aztán valahol megpattan egy láncszem .. . Sok csodálatos dolog van a Földön, de az embernél nincs csodálatosabb - mondta Szo- phoklész. Sajnos a baj legtöbbször váratlanul ér bennünket, kiszámíthatatlanul tör ránk és nem jár egyedül. A szolnoki Hetényi Géza Kórház betegágyán töltött idő után ezúton is köszönetét mondok a humánumot, elhivatottságot sugárzó orvosok gyógyító munkájáért, köztük dr. Fügi Sarolta és dr. Pataki Mihály főorvosoknak, valamint dr. Kocsis Károly háziorvosomnak. Kívánom, hogy még sokáig ugyanilyen lelkiismeretesen gyógyítsák a beteg embereket - jó erőben, egészségben. Szilárd Ádám Szolnok Szövetkezeti klubtagok búcsúztak egymástól A Szolnoki Ipari Szövetkezet nyugdíjasklubja 1970. július elsején alakult azzal a céllal, hogy a szövetkezet nyugdíjasait összefogjuk, hétköznapjainkat barátságból, szeretetből színesebbé tegyük, s az esetleges problémáink megoldásában kölcsönösen segítsük egymást. Számtalan előadást szerveztünk - jogi, egészségügyi és egyéb témában -, melyen a szakemberek személyre szólóan is taná1 csőt adtak, segítettek bennünket. Az első kép 1990-ben, a tiszaligeti üdülő előtt készült, amikor még így együtt voltunk! Jó hangulatú közös kirándulásokon ismertük meg hazánk nevezetességeit, a természet szépségeit; üzemlátogatásokon az ott dolgozó emberek életét, és feledhetetlen az a sok-sok együtt töltött színházi est... Rendezvényeinket a szövetkezet üdülőjében tartottuk, s az elmúlt 22 év alatt egyszer sem maradt el a szeretetteljes karácsonyi ünnepség. Az idén sajnos nem így lesz, mert a szövetkezet üdülője, mely tulajdonképpen több szövetkezet résztulajdona volt, gazdát cserélt. A Szoltisz vásárolta meg, s mint a klub vezetőjét, arról tájékoztattak, hogy ami az épületet illeti, hosszú távon gondolkodnak, hamarosan hozzáfognak a felújításához. Magyarán: ott már számunkra nincs hely, pedig annak idején mi is segítettünk az építkezésnél - abban a reményben, hogy majd hetente ott tölthetünk egy délutánt. Megjegyzem, a szövetkezet vezetőitől sem kaptunk az idén helyiséget, de anyagi támogatást sem. Úgy vélem, ezek után már nem is számíthatunk a segítségükre. A Az idén november 16-án délután egy kis összejövetelen búcsúztunk el egymástól - a számunkra helyet adó szolnoki Kassai sörözőben -, s mint láthatják, nagyon kevesen voltunk. A felvételt Bucsányiné Klárika készítette, aki klubunk rendszeres vendége volt. Muhi Kálmánná - volt klubvezető Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
