Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-22 / 272. szám
4 1993. november 22., hétfő A fogyasztó elnézését kérik Válaszolt az illetékes Kókai Mihályné zagyvaré- kasi olvsónk levelét „A becsületes fogyasztó sérelme - Körültekintőbb díjelszámolást” címmel adtuk közre ebben a rovatban (november 8-án), melyre Kovács Kálmán, a Titász Rt. Szolnoki Üzemigazgatóság Jászalsószentgyörgyi Kirendeltségének vezetője - a panaszosnak küldött levélválaszában többek között az alábbiakról tájékoztat: Kirendeltségük Kókai Mi- hálynétól valóban kapott október 13-án egy „fogyasztói hiba- bejelentő” lapot, melyben kérte, hogy nézzék meg, miért nem küldtek neki számlát szeptemberben és októberben. Ügyintézőjük visszamenőleg megnézte a mérőleolvasó lapokat, és megállapította, hogy a panaszosnál sem júliusban, sem augusztusban nem olvasták le a villanyórát. Ennek következtében augusztusban és szeptemberben nem készült számla. Zagyvarékason egyébként szeptemberben állítottak munkába egy végleges mérőleolvasót, aki többek közt már a levélírónál is járt, leolvasta az órát, és októberre ennek alapján készült el a 2960 forintos számla. E magas összeg kifizetésében, hogy két részletben törleszti, egyeztek meg november 3-án az ügyintézőjükkel, amikor olvasónk személyesen kereste fel a kirendeltséget. A teljesség kedvéért megjegyzi, hogy az augusztusi, szeptemberi számlázás hiánya abból adódott, hogy a községben két fiatal szerelő olvasta le a mérőket, de sajnos figyelmetlenül látták el a feladatukat, ami augusztusban került felszínre. Ezért még abban a hónapban írásbeli figyelmeztetésben részesültek. A történtekért olvasónk szíves elnézését kéri - bízva abban, hogy a jövőben hasonló eset nem fordul elő; hogy szolgáltatásaikkal a fogyasztók elégedettek lesznek. Nyolcvanezerrel gyarapították az alapítvány számláját Gyermekeinkért A törökszentmiklósi Almásy úti, 9. számú óvoda „Egészség-Jótékonyság” Alapítványa szívet melengető segítségben részesült a közelmúltban, amikor jótékonysági bál szervezésébe fogtunk, majd november 6-án - baráti légkörben - sikerült is megvalósítanunk. E rendezvénnyel az volt a célunk, hogy óvodánkban tovább gya- rapítsuk, megteremtsük a gyermekneveléshez szükséges feltételeket. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a bál szervezésekor ahová csak bekopogtunk, támogatókra leltünk. Köztük a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, mely térítésmentesen helyet adott az eseménynek, a Béke Termelőszövetkezettől húst kaptunk a vacsorához, a Speedy Bt. burgonyát ajándékozott, Vata József baromfiboltja szolgáltatta a savanyúságot, a hatósági húsbolt a zsírt, Szikszai nagymama és a Rozsláng Gmk finom pogácsával kedveskedett a vendégeknek, a puha, meleg kenyeret ifj. Árvái János révén kaptuk, a büfé árukészletét az Ávai nagyszülők jutányos áron szerezték be, az árusítást pedig Kenyeres Attilának (mint szülőnek) és alkalmazottainak köszönhetjük; a hangulatos muzsikát a Tere zenekar szolgáltatta. Kiadásaink fedezésére a polgármesteri hivatal 5000 forint támogatást nyújtott, s akiktől a tombolatárgyakat kaptuk: a Magyar Hitelbank Rt., Árvái János vállalkozó, a Margaréta, a Barbi butik, a Detti virágszalon, a Vöröskereszt helyi szervezete, a Városüzemeltetési Centrum, a rendőrség, a Tarajas Bt., Koller Ferenc Kertészet, a Baromfifeldolgozó, Jósef Móser (mint szülő), az OTP Rt., a Shell - Cseh és Társa Bt., a Referencia Kft., a Porst fényképészszaküz- let, a Chip-Elektronikai Kft. és az Ideál-Miklós Kereskedelmi Kft. Segítségüket, együttműködésüket ezúton is köszönjük, melynek eredményeként 80 ezer forinttal gyarapodott az alapítványunk számlája. Áz óvoda dolgozói és az alapítvány kuratóriuma nevében: Mészáros Józsefné az óvoda helyettes vezetője T örökszen t miklós Küldjön egy képet! Állatkerti pónifogaton 30 évvel ezelőtt Szívesen nézegetem, olvasgatom az Új Néplapban közreadott régi szép képeket, visszaemlékező sorokat. Felhívásukra a fényképalbumomból én is választottam, s örülnék, ha megjelenne. Ez a felvétel harminc évvel ezelőtt készült, amikor a fővárosi állatkertbe látogattunk, s gyermekeink a pónifogaton tettek egy kört. Id. Kocsis Istvánná - Szolnok A szerkesztőség postájából Embertársunk iránti kegyeletből, tiszteletből Hótakaró alatt! Kedves munkatársunktól búcsúztunk a napokban, akit november 13-án, kora délután a szakadó hóban, utcán ért a halál. Lapunkban kegyelettel emlékeztünk rá. A szomorú tényre azonban vissza kell térnünk, mert az elhunyt órákig feküdt a szolnoki Móra Ferenc úti bölcsőde előtt, a gyermek- és felnőttorvosi ügyelet szomszédságában, és csupán az egyre szaporábban hulló hó takarta. A halál beálltát megállapító ügyeletes orvos selyempapírt tett az arcára, később a gyermekügyelet egyik asszisztense nejlonlepedővel borította. Addig azonban több mint egy óra hossza telt el. Megtudtuk: az úton, közterületen összeeső emberekhez (99 százalékban) a mentősök érkeznek a helyszínre, s ha már nem vihetik el, ők takarják be fekete lepedővel (most nem nekik szóltak); a rendőrségnek a helyszínelés, az esetleges bűntény megállapítása vagy kizárása a feladata; az idei első zord időjárás miatt sajnos a gyászkocsival - az URH-jelentéstől számított több mint másfél óra múlva tudtak a helyszínre érni. Bárki mondhatja: rendkívüli helyzet volt, mi azzal zárjuk sorainkat, hogy minden helyzetben találjuk meg a végtisztességhez illő legjobb megoldást - legyen az elhunyt mellett rendőr, orvos, szemtanú vagy járókelő ... Embertársunk iránti tiszteletből, kegyeletből! (A szerk.) „Az idén Borszéken szeretnénk az óévet búcsúztatni” Szép emlékeinkből Nem is tudom, hol kezdjem, mert a nyugdíjas pedagógusokkal és a barátainkkal együtt töltött szép napok, közös programok közül nehéz néhányat kiemelni, csokorba szedni, amit ezúton szeretnék másokkal is megosztani. Feledhetetlen élmény volt számunkra, amikor a szolnoki napok keretében látogattunk Nagybányára. Testvérbarátaink fogadtak bennünket, mely barátság hároméves múltra tekint vissza. A romániai rendszerváltás után kerestünk és teremtettünk kapcsolatot a nagybányai nyugdíjas pedagógusokkal. Meghívtuk őket Szolnokra, s az első találkozás adott kedvet ahhoz, hogy látogatásukat viszonozzuk. Végül meleg baráti kapcsolat szövődött köztünk. Sajnos ők anyagi helyzetüknél fogva nehezebben jöhetnek hozzánk, így aztán mi töltöttünk náluk májusban négy szép napot, amit - az egyik vendéglátónk udvarán - egy hangulatos piknikkel zártunk. A baráti kapcsolat folytatása volt az augusztusi egyhetes erdélyi körút, melynek élményei közül csak néhányat említek: jártunk a Békás-szorosnál, a Csíki-medencénél; fürödtünk a Medve-tóban; gyönyörködtünk Korond és Körösfő szép kézimunkáiban; felkerestük Tamási Áron és Orbán Balázs sírját, ahol tisztelegtünk, s emlékeztünk a két nagy székely honfira. S amerre csak jártunk, mindenhol kedves, segítőkész emberekkel találkozhattunk. Most újabb kirándulásra készülünk: az óévet Borszéken szeretnénk búcsúztatni. Reméljük, sikerül. Ferencz Tiborné - Szolnok Nyílt napra várják a szülőket, a gyerekeket, az érdeklődőket Jászdózsán Kosa Ferenc, a Jászdózsai Álalános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon tanára levelében arról tájékoztat, hogy iskolájukban november 25-én nyílt napot tartanak, melyre a szülőket, a gyerekeket s minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvény keretében bárki megismerkedhet a speciális szakiskolájukban oktatott elméleti és gyakorlati tárgyakkal; az iskola felszereltségével, valamint a tavaly átadott s mintegy húsz diák elhelyezésére alkalmas kollégiummal. A vendégek délelőtt 10 órától tájékoztatót hallhatnak az iskola életéről, eredményeiről; a nyílt tanítási órák közül pedig a csecsemőápolás, gépírás, vendéglátás, konyhatechnika és lakás- kultúra témában válogathatnak. A program végeztével, de közben is szólnak az iskola feladatairól, s válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Ha továbbmennek Nemrég olvastam a szolnoki „Nyezegáról” szóló írásukat, és arra gondoltam: kár, hogy nem mentek tovább az úton, ahol porba, sárba fullad a Szántó körút. Érdemes lenne szétnézni a Délibáb úti iskola után, hogy milyen körülmények között élnek, járnak ott az emberek. Nekünk már nem adtak építési, felújítási engedélyt - mondván, majd szanálnak, de ebből semmi se lett. Közben a házak tönkrementek, mi pedig megöregedtünk, és most már hiába oldják fel az építési tilalmat, a kis pénzünk ennivalóra kell. S. E. Expressz - ajánlva Van, aki forrón szereti Levélírónk, Molnárné Sűrű Zsuzsanna (Szolnok, Mátyás király út 4„ V. em. 2.) problémája nem mai keletű. Annak, hogy szerkesztőségünket most kereste fel, az az oka, hogy a hideg idő beálltával, a fűtés és meleg víz körüli gondok miatt elfogyott a türelme. Olvasónk leveléből: „Akkor kezdődött a problémám, amikor 5 évvel ezelőtt beköltöztünk ebbe a házba. (A vasútállomás melletti ipszilonházról van szó.) Azóta egyfolytában gondot jelent a melegvíz-ellátás. Csúcsidőben sokszor nincs meleg víz, vasárnaponként még este 10-kor sem. Kezdettől fogva sokat reklamáltunk, aminek az lett az eredménye, hogy a mi emeleti sorunkban volt meleg víz. Azután ezt mások is szóvá tették, és akkor ott lett meleg víz, nálunk nem. Ez év októberében az egyik kazán meghibásodott, ekkor napközben is csak hideg víz folyt a csapból. Ezután kicserélték a kazánt. Mindezt a kazáncserét onnan tudom, hogy rendszeres reklamációim során a hőközpontban a karbantartók tájékoztattak az akkori meghibásodás okairól. Az IKV-nak írt levelemre a következő választ kaptam: Az üzemvizsgálati naplókat megvizsgálva megállapítható, hogy az önök épületét használati meleg vízzel ellátó hőközpontban az elmúlt néhány hónapban szolgáltatáskimaradás nem volt. (A levél kelte: 1993. november 5.) Ezzel szemben az IKV hibaelhárítójától kapott mellékelt számlakivonaton (október 15.) tudom bizonyítani, hogy nem volt minden zavarmentes.” (A számla 30 Celsius-fokos meleg vízről tanúskodik - a szerk. megjegyzése.) Panaszos levelét olvasónk így folytatja: Rendszeresen vörös vagy sárga iszap folyik a csapból, amellyel kapcsolatban az IKV egy levélben azt válaszolta, hogy a víz bakteriológiailag megfelelő, csak a hőkezelés okozza az elszíneződést. Erre csak azt tudom mondani, hogy számomra ez fölöttébb furcsa, ugyanis otthon mi is szoktunk a lábasban vizet „hőkezelni” (például teát forralni, levest főzni), és az olyankor nem változik sárgás vagy vöröses színűre. Azt, hogy a víz minőségileg megfelelő, csak akkor hiszem el, ha az IKV képviselője és a Köjál szakembere előttem iszik belőle ... Én mindenesetre a három gyermekemet még füröszteni sem szívesen fürösztöm ilyen „bakteriológiailag egészséges”, ámde meglehetősen gusztustalan vízben. Mit lehet ehhez tenni? Mi, magyar állampolgárok hozzá vagyunk ugyan szokva, hogy ügyes-bajos dolgaink évekig intéződnek, de ebbe sosem fogunk belenyugodni, és azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, nem is akarunk. Azt szeretnénk elérni, hogy lakásunk műszaki berendezései hibátlanul működjenek, a hideg vizet tisztán, a meleg vizet forrón szeretjük. Levélírónknak kívánom - a témától kölcsönzött hasonlattal élve -, hogy mielőbb öntsenek tiszta vizet a poharába és kellemesen meleget a fürdőkádjába. t*/\ fc«* Még egyszer a Filharmóniáról Lassacskán kezdem megszokni - mint immár negyedik hónapja mindennapjainkhoz tartozó eseményt: zenebarátok, koncertek rendszeres látogatói állítanak meg az utcán, és mint olyantól, akinek szerintük jól értésüknek kellene lennie, kérdik, miért nem indult idejében - a hosszú évek gyakorlatának megfelelően - a hangversenyévad, a felnőtt bérleti sorozat. A válaszom - mivel eléggé el nem ítélhető módon másokkal együtt magam is bedőltem „a Filharmónia gazdasági helyzetéről szállingózó mindenféle mendemondának” - az, hogy valószínűleg pénzhiány okozza a szezonkezdés késedelmes voltát. Aztán megjelent az Új Néplapban a „Mi újság a Filharmóniánál” című cikk, és annak többszöri, figyelmes elolvasása után tökéletesen összezavarodva érzem magam, s a bennem felmerülő kérdőjelekre választ remélve írom ezeket a sorokat. Első kérdésem: miért van az, hogy a természeténél fogva mindig kissé zűrzavaros zenei életben pont ez az az évad, melyben kizárólag egyeztetésbeli okokból nem lehetett idejében szezont indítani? Aztán: miért nem lehet az állami költségvetésből a budapesti központi bankszámlára érkező támogatást régiók, esetleg megyék szerint igazságosan elosztani? Az, hogy ezt az összeget aztán a megyei megbízott ke- zeli-e vagy valaki más, a hangverseny-látogatót a legkisebb mértékben sem érdekli; ez a kérdés addig fel sem merült, amíg minden ment a maga rendjén. Más: ugyan ki lehet az a pontosan körül nem határolt személy, aki oly nagyon irigyli a megyei megbízott minimális óradíját, pár ezer forintos fizetését, a velejáró 660 órás (ez 12 órás munkaidőt alapul véve 55 napot, 8 órával számítva pedig a megyénkben töltött több mint négy hónapot jelent!) elfoglaltsággal együtt? Azt pedig végképp nem értem: miért tartozik ez a csupán két embert érintő ádáz harc a nyilvánosságra? Nem értem továbbá, hogy a hangverseny-látogató gyermekek átlagos száma hogyan növekedhetett 150-ről 4500-ra röpke négy év alatt, és sejtelmem sincs, hogy a megyében hol találhatók az ilyen nagy létszámúra duzzadt hallgatóságot befogadni képes koncerttermek. Hiszen még a szolnoki Szigligeti Színház - melyről meglepetve olvastam, hogy immár átadták a Filharmóniának - is ennél jóval kisebb befogadóképességgel bír. Igaz, ami igaz: a közelmúltban valóban részesei lehettünk jó néhány kivételes szépségű koncertnek; talán éppen ezért érint bennünket oly fájdalmasan a már megszokott hangversenyélet hiánya. És végezetül egy óhaj: az „Amit (és nem akit!) előre temetnek, sokáig él” vonatkozzék a Filharmóniára; éljen és virágozzék - de legyen mindenkor az egész nemzeté! Sz. J. Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
