Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-06 / 233. szám
4 Gazdaság 1993. október 6., szerda Kormánydöntés a lakáscélú támogatásokról Kedvezőbb feltételek lakásvásárlásra Exportkeret juhtartóknak Hétről hétre Szerencsejáték Rt. közérdekű célú támogatásai A Szerencsejáték Rt. Igazgatósága a második félévben 20 millió forintot fordít közérdekű célú kezdeményezések támogatására. Ez legnagyobb részben különféle egészségvédelmi kezdeményezéseknek jutott, de számos sport- és kulturális témájú kérelmet is felkarolt az alapítvány. Az összegek általában 100- 200 ezer forint közöttiek. Környezetbarát Mól Rt. A Magyar Olaj- és Gázipari Rt. eddig 13 milliárd forintot fordított az alumen- tes benzin gyártásának fejlesztésére, illetve a gázolajok kéntartalmának csökkentésére. A Mól 2000 elnevezésű környezetbarát töltőállomás program olyan 2000-ig szóló hálózatfejlesztési koncepció, amellyel a hazai piacon megszerzett vezető pozíciót kívánja megőrizni. Mérséklődött az infláció Jugoszláviában szeptemberben 6,6 százalékra mérséklődött az infláció napi üteme. Augusztusban még 20 százalékos volt - közölte a jugoszláv statisztikai hivatal. Adatai szerint szeptember egészében az infláció üteme havi szinten 643,2%. Szakértők rámutattak: az infláció ilyen jelentős mértékű csökkenése nem a gazdaság erősödésének, hanem a kereskedelem szinte teljes beszűkülésének és a forgalomban lévő készpénz hiányának a következménye. Japán rizsimportra kényszerül Japánban az idén olyan gyöngének ígérkezik a rizstermés, hogy a szigetoszág importra kényszerülhet nemzeti eledeléből. Ez egyúttal megnyitná a kaput a nyugati, elsősorban amerikai exportőrök előtt, akik régóta bírálják Tokiót, hogy saját termelőinek védelmében egyetlen szem rizs behozatalát sem engedélyezi. Földgáz Norvégiából Megindult a Sleipner fantázianevű norvég gázmezőről az első gázszállítmány Nyugat-Európa felé, ahol Oslo hat ország teljes gázellátását fogja fedezni legalább 28 éven át. A szállításokért felelős Statoil vállalat összesen 700 milliárd norvég korona (100 milliárd dollár) értékben kötött szerződéseket Németországgal, Franciaországgal, Spanyol- országgal, Hollandiával, Belgiummal és Ausztriával. Olaj kereslet- növekedés Nemzetközi Energia- ügynökség vezető közgazdásza, Sean O’Déll előrejelzése szerint 2010-re jelentősen emelkedni fog a világ olaj iránti igénye. 2010-ben a fejlett ipari országok 30 százalékkal több energiát igényelnek majd, mint 1990-ben. A világ többi részén az energiafelhasználás növekedése még nagyobb ütemű lesz, prognózisa szerint nem kevesebb, mint 120 százalék: az okok között a magasabb népességszámot, a növekvő jövedelmeket, az iparosodás fokozódását emelte ki. A kormány, a Pénzügymi- nisz'térium és a Népjóléti Minisztérium végső egyeztetését követően elfogadta a lakáscélú támogatások módosításáról szóló rendeletet. Eddig a szociálpolitikai kedvezmény megelőlegezése során csak az első két gyermek vállalása volt lehetséges. Az új rendelet ezzel szemben a fiatal házaspárra bízza, hogy hány gyermek után járó szociálpolitikai kedvezményt vesz fel - kölcsönként, fizetőképessége határai között -, melyet továbbra is a gyermekek születésekor kell csökkenteni, de nem egy gyermekre számolva, hanem a szerződéskötéskor hatályos szabályok szerint a gyermekre igénybe vehető progresszíven növekvő összeggel. Bővül a szociálpolitikai kedvezmény igénybevételi lehetősége a három- és több gyermekes családok lakásbővítése esetén. A 106/1988. MT rendelet módosítása olyan új hitelezési A BHG a ’60-as évek végétől mintegy 10 éven át erőteljes ipartelepítést végzett, és a magyar híradástechnika-ipar második legnagyobb vállalata lett. Az országban működő telefon- központok a ’80-as évek végéig mind a BHG-ban készültek, a Magyar Rádió és Televízió műsorszóró hálózatában is BHG gyártmányú adók üzemeltek. 1986-ban a magyar távközlés fejlesztése érdekében - osztrák-magyar kormányszintű támogatás mellett - keretszerződést, valamint áruszállítási, li- cenc- és know-how-megállapo- dást írt alá a Magyar Posta, a BHG és az Austria Telecommunication. Ezen szerződések alapján a Posta részére mintegy 100.000 vonalkapacitású digitáAz almaértékesítési gondok enyhítése érdekében a kormány határozott arról, hogy az ipari alma feldolgozottan eladható, de a sűrítmény piaci ára miatt a támogtást növelik. Az étkezési- alma-export beszűkülése miatt 30 ezer tonnára, a FÁK országaiba történő értékesítéséhez, barterügylet keretében (műtrágya és cement ellentételezésével) az IKM hozzájárul. megoldást vezet be, amely a családok havi terheit az első időszakban nem emeli meg jelentősen, így magasabb összegű hitelek felvételére ad módot, de ennek fejében a törlesztőrészletek értéke a törlesztés folyamán jelentősen nem csökkenhet. Ez a módszer az úgynevezett halasztott kamatfizetésű hitelezés. Lényege, hogy a törlesztés első szakaszában a havi törlesztőrészlet nem nyújt fedezetet még az esedékes kamat egészére sem, így a tartozás a meg nem fizetett kamatrésszel növekszik. A normálisan évente növekvő törlesztőrészlet egy idő után azonban már nemcsak az esedékes kamat, de a felhalmozódott meg nem fizetett kamatrészek kiegyenlítésére és a tőke- tartozás megfelelő hányadának megfizeésére is alkalmas. Ha az adós nomináljövedelme legalább az infláció értékével növekszik, úgy a havi törlesztőrészletnek a havi jövedelemhez viszonyított aránya a törlesztés lis, tárolt programvezérlésű, ADS telefonközpontot szereztek be, és a BHG-ban megkezdődött egy évi 300.000 vonalkapacitású a legkorszerűbb telefonközpontok gyártására alkalmas üzem beruházása. 1990-től jelentős visszaesés következett be a vállalat életében, a mintegy 6 Mrd Ft-nyi árbevétel 1992-ben 3,6 Mrd Ft-ra esett vissza. A korábban államilag ösztönzött beruházás hitelfelvételének visszafizetésére ma már nincs meg a vállalat gazdálkodási fedezete. A BHG piaci erőfeszítésekkel és a nagy összegű kötelezettségek átütemezésével eddig sikeresen elkerülte a csődeljárást és megőrizte működőképességét. A továbbiakA hazai almafogyasztás növelése érdekében a belföldi forgalmazáshoz a tárca fuvartérítést fizet, illetve területegységre külön támogatást állapít meg a termelő részére az almaforgalmazás és a következő évi termelés elősegítésére. Az intézkedések pénzügyi forrását a tárca a 410 millió forint alma-többletexporttámoga- tás megmaradt összegéből, főfolyamán nem növekszik, sőt enyhén csökken. Mivel a hitelbiztosítás intézményei még nem alakultak ki, a banki kockázatot csak állami garanciavállalással lehet csökkenteni. Az adósság behajthatatlanná válása esetén az állam vállalja a fennmaradt követelés 80 százalékát, gyermekes családok esetében 1 millió 500000 Ft, minden egyéb esetben 600000 Ft kölcsönösszegig. A munkabérek és a lakásárak aránya egyelőre az átlagos jövedelmű családokat sem teszi fizetőképessé megfelelő ösz- szegű kölcsön felvételére. Ezért az állam az első öt évben az éves törlesztési időszak kezdetekor fennálló tartozás kamatának 4 %-ával, a második öt évben 3 %-ával, a harmadik öt évben pedig 1 %-ával támogatja az új lakások építőit, illetve vásárlóit. Az új konstrukciónak köszönhetően a jövőben egy átlagos jövedelmű család kb. 1.360.000 Ft hitelt vehet föl. ban azonban pénzügyi nehézségeit már nem képes segítség nélkül megoldani. A kormány úgy határozott, hogy a BHG-nak a Magyar Hitelbank Rt.-vei szemben fennálló 900 millió Ft hitel- és az ehhez tartozó kamattartozását az adóskonszolidációba be kell vonni. Egyetértettek azzal is, hogy a BHG az ingatlanok és az üzemegységek értékesítéséből származó bevételeket az állami tartozások kiegyenlítésére és reorganizációs céljaira fordítsa. Felkérte a pénzügyminisztert, hogy a törvényben meghatározott feltételek mellett járjon el a vállalatnak az APEH, valamint a VPOP felé fennálló tartozásaival kapcsolatos késedelmi pótlékok elengedése érdekében. vábbá a reorganizációs alap átcsoportosításából oldja meg. * * * Természetesen a támogatás nem a belföldi vásárlónak szól. Azonban „a belföldi fogyasztás fellendülése érdekében" hozott döntés alapján kíváncsian várjuk, vajon a piacon csökken-e az ár. Hiszen ma 30-40 forint között kérnek az alma kilogrammjáért, és ... A Juh Terméktanács javaslatára döntés született, hogy az anyajuhokat tartó juhászatok bárányaikat az EK-ba szállíthatják, ha arra kontingenst szereztek. Ezt a tárcaközi bizottság tárgyalta meg és fogadta el. A végrehajtás módja az, hogy a termelő a „juhtulajdonos- és -állománybejelentő”-t kitölti és az ezzel foglalkozóknak átadja azt. A nyilvántartásba vett anyajuhok fülébe krotáliát kell helyezni. A krotáliát a Juh Terméktanács az értékesíthető bárányok súlyának közlésével egyidejűleg megküldi. A krotáliát a Terméktanács térítés nélkül adja a termelőknek, a behelyezésről viszont a tulajdonosNapjainkra számos vállalkozás jött létre, sokan közülük a belföldi piac mellett az országhatáron túl is próbálkoznak kereskedelmi kapcsolatokkal. Mindez jó, azonban a megfelelő üzletkötéshez számtalan információ, utánajárás szükséges. Kivel lehet felvenni a kapcsolatot, milyen adó-, vám- és egyéb szabályok vonatkoznak az egyes országok kereskdel- mére, és még sorolható azon innak kell gondoskodnia. A bárányok értékesítésénél a felvásárlók felé a rendelkezésre álló kontingenst igazolni kell. A kitöltésre váró nyomtatványt a felvásárlóktól, a JNKSZ megyei Mezőgazdasági Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségénél (5000 Szolnok, Ságvári krt. 4.) Dékány Istvánnál vagy az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet szakemberénél, Utasi Jánosnál (5130 Jászapáti, József A. u. 21.) be lehet szerezni. Levélben is lehet kérni a nyomtatványt, ha csatolják a felbélyegzett válaszborítékot a kérelemhez. (Bővebb információt a hírközlő szervek később adnak.) formációk száma, melyek nélkül megbukhat egy jó reményű üzlet. Ezen kíván segíteni a Pro-Nex Kft., ugyanis a vállalkozók és vállalkozások részére külkereskedelmi tanácsokat adó füzetsorozatot készít. Ennek első kiadványa már készen áll, s nem is foglalkozhatna mással, mint a volt keleti blokk leghatalmasabb országával, Oroszországgal . A gazdaság nemzetközi versenyképessége USA Ausztria Norvégia í-Britannia Spanyolország 60 70 SO % 100 mm Az oldalt szerkesztette : Vági E. Zoltán A szakképzésért A Megyei Munkaügyi Tanács legutóbbi ülésén döntött a decentralizált Szakképzési Alap felosztásáról. A döntés értelmében az alábbi oktatási intézmények kaptak támogatást: Decentralizált Szakképzési Alap felosztása Pályázó neve tan/fő/ mire pályázik összeg /e.Ft-ban/ Ruhaipari Szakközépiskola Szolnok 237 szám. gépek 1.000 626. Ipari Szakmunkásképző Mezőtúr 137 kertészet, állatteny. 626. Ipari Szakmunkásképző Mezőtúr 137 építőip. eszk. gépek 1.000 Baross G. Szakközépiskola Szolnok 1414 tanműhely fejlesztés 2.000 Gépipari Szakközépiskola Szolnok 390 gyártórendszer 1.000 Mész.Lőrinc Szakközépiskola Jászapáti 144 autószerelés, eszközök 1.800 Eü. Szakköz.iskola Szolnok 260 demonstrációs termek 500 Szakképző Iskola Gyermekotthon, Szolnok 60 tangazdaság 1530 Ványai Ambrus Túrkeve 194 autóelektronika 2.000 Kossuth Úti Á.l. Kunhegyes 128 varroda tanműhely 1.000 Ipari Szakmunkásképző 1. Kisújszállás 152 munkahelynövelés 1.000 Környezetvéd. Ép. Ip. SZKI. Szolnok 150 gép-műszer, egyéb 900 Ált.Műv. és Szabadidő Kp.Tiszaörs 18-25 épület tetőzése 1.500 Közgazdasági SZKI Szolnok 120 szám. gépes terem 500 Ipari Szakmunkásképző Jászapáti 225 vásárlás 1.200 Reform Gimnázium Mezőtúr 170 felújítás, tatarozás 1.000 Kér. és Vend. SZKI Szolnok 400 felszol. tanétterem 480,6 Kér. és Vend. SZKI Szolnok 400 tankonyhai eszközök 1.333 Aranyvitorla Kft.Szolnok 131 varró-, vasalógépek 820 Mezőg. Szakmunkásképző Kenderes 296 tanműhely kialakítás 1.600 Pálffy J. Műszerip. SZKI Szolnok 592 CNC.CXAD/CAM gépek 1.000 Teleki Blanka Mezőtúr 344 gép, műszer 500 KUNTRANS Túrkeve 80 Hofman fékpad 500 Ker.Szakmunk. Intézet Mezőtúr 175 pénztárgép 500 Veress J. Ip. és Kér. Szakmunkásk. 1. 192 beruházás 1.330 Székács Elemér Mezőgazd. SZKI T.miklós 377 gyakorlóhely létesítése 2.000 Működésképes marad a BHG A kunhegyesi üzemről (még) nem döntöttek Almatámogatás A bécsi kép önmagáért beszél. Látható, hogyan lehet egy hulladékgyűjtő esztétikus, ugyanakkor egyszerű. A felborítás ellen betontalpa védi, míg „bent” horganyzott lemezedény „gyűjti” a szemetet. Talán egy-két önkormányzatnak vagy vállalkozónak megtetszik, és hamarosan találkozhatunk vele megyénkben is. (Fotó: M. J.) Külkereskedelem - de hogyan?