Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-30 / 253. szám

1993. október 30., szombat Körkép 7 Közvetlen kapcsolatban Istennel Az Egyenleg végórái a televízióban Tariska Zoltán jászberényi református lelkész a reformáció örökségéről- Holnap ünnepeljük a re­formáció emlékünnepét. Kérem lelkész urat, hogy szíveskedjen pár szóban szólni lapunknak ar­ról, hogy mit jelent a reformá­ció a ma embere számára.- A reformáció egy lelki fo­lyamat volt, és megvalósulása során az emberben végbemenő változások váltak Európa szá­mára is kinccsé. E lelki folya­mat ösztönzője megvalósításá­nak eszköze Isten kinyilatkozta­tása a Biblia volt. A reformáci­ónak köszönhető a nemzeti bib­liafordítások megszületése, hogy minden nép a maga nyel­vén olvashassa azt. Nekünk re­formátusoknak a legnagyobb kincsünk a Szentírás, hiszen rajta keresztül közvetlen kap­csolatunk alakulhat ki Istennel. Az igazi református számára életkérdés a naponkénti biblia- olvasás, ami azért is fontos, mert életünket naponta érik olyan hatások, amik deformál­nak bennünket, a lelkünket, a gondolkodásunkat. Szükségünk van a naponkénti visszaformá- lódásra, mégpedig arra az ere­deti mintára, ami a Bibliában van. Ezzel azután összefügg az a köz számára is jelentős további lépés, hogy a nemzeti bibliafor­dítások egész Európában a nemzeti nyelv egységesülésé­hez, rendszerezéséhez vezettek. Ez azután óriási lökést adott a nemzeti irodalmaknak. Koráb­ban is voltak természetesen iro­dalmi alkotások, de az újonnan kialakult nemzeti nyelvek vol­tak azok, melyek az irodalom terén is óriási előrejutást jelen­tettek. Ha a magyar irodalmat nézzük, egy minőségi változás következett be a XVI. század­ban, amikor a reformátorok maguk is jelentős irodalmi munkásságot végeztek. Úgy gondolom, a reformátori korban megjelenő nemzeti nyelvű Bib­lia, s a reformáció szellemisége maga egy nagyon érdekes dol­gok hozott újra közel az embe­rekhez, s ez szintén nagyon komoly kincsünk. Ez a szabad­ság amit az Úr a Biblián keresz­tül felkínál övéinek - a szemé­lyes kapcsolat vele. Ez a szemé­lyes kapcsolat egy személyes felelősséget, aktivitást, kezde­ményezőképességet szabadít fel az emberben. Tudjuk nagyon jól, hogy a reformáció korában indult meg Európában a polgá­rosodás. Ez a személyes aktivi­tás, felelős kezdeményezőké­pesség - az én meglátásom sze­rint - az Istennel való szemé­lyes kapcsolat függvénye. Ami­lyen komolyan veszem a vele való kapcsolatot, olyan mérték­ben válik az életem a közélet és az otthoni élet vonatkozásában egyaránt aktívvá. Akkor tudok felelősséget vállalni létemért, nemzetemért, a munkámért, ak­kor tudok igazán helytállni a családban. Ez a kapcsolat hozta azután a következő kincset, amit én mindenképpen annak tartok a reformáció embereiben, akikről ma is el merjük mon­dani hogy ide tartoznak - hogy semmiképpen nem lehet ezt az életet úgy szemlélni, miszerint csak az egyéni boldogulásom egyengetésére kaptam. Nem vé­letlen az, hogy Kálvin János jelmondata ez volt: „szívemet égő áldozatul Néked áldozom”. A reformáció alakította ki azt az életszemléletet, amely az Isten­től kapott közvetlen szeretetet igyekszik tovább osztani. Én úgy látom az igazán komolyan református embereknek az egyik jellemvonása az, hogy amit kapok, azt lehetőségem korlátái között igyekszem to­vábbadni. Érdekes tapasztalat az, hogy Németországban, de különösen Magyarországon a XVII-XVIII. században kezd kialakulni az egyházi karitatív tevékenység - szeretetszolgálat - amellett, hogy nyilvánvalóan ezt magas szinten gyakorolta a katolikus egyház is. Ez odáig nőtt, hogy például az elmúlt százdfordulóra a sok kis szat­mári falunak is saját szeretetott­hona volt. Ennek ma is látha­tóak jelei, hiszen a református egyháznak jelenleg is 14 olyan otthona van, ahol az értelmi fo­gyatékosoktól kezdve az eldo­bott gyerekeken át az öregekig mindenkinek a gondját felve­szik. Lehetetlen dolog az, hogy ha én egyszer kapok Istentől, akkor azt ne próbáljam továb­badni. Miután a reformációval a papi rend mint közbenjáró rend kilépett Isten és az ember kap­csolatából, úgy látom, hogy ez­zel az igazi református emberre egyfajta személyi szuverenitás lett jellemző olyan értelemben hogy független és cselekvőké­pességükben nem korlátozott személyek azok, akik a refor­mációt ma is komolyan veszik. Ez készséget jelent arra, hogy minden jóban részt vegyünk, amiben tényleg az Isteni igét látjuk előrehaladni. Úgy gondo­lom, hogy ez mindenkire jel­lemző, szemben a magát nagy­korúnak nevező, szekularizált emberrel. Az ő jellemzője nem az, hogy úgy állok hozzá az élethez - amit segíthetek segí­tek, ami jó abban részt veszek, amit adhatok adok, hanem sok­szor éppen az ellenkezője az önzés, az érvényesülési vágy, az anyagiak mindenhatóságába ve­tett tévhit, a közösségi élet­forma helyett az egyén, az egyéniség kóros túlhangsúlyo­zása.- Itt hagy vessek közbe egy dolgot. Időnként a most elmon­dott jellemvonások vádként hangzanak el a protestáns jóléti államok felé is - miszerint ön- zőek, befelé fordultak és így to­vább.- Én azt gondolom, az erre való hajlam mint veszély fenn­áll, de igazán ott jelentkezik, ahol az Istennel való szoros kapcsolat lazul. Igaz, hogy Svájc, Hollandia jóléti társada­lom, s vannak, akik úgy tapasz­talták, hogy hidegek, zárkózot­tak. Az én személyes élemé- nyeim eltérnek ettől, habár én hívő emberek közösségeiben mozogtam. Hagy mondjam el néhány tapasztalatomat. Hagy mondjam el, hogy Hollandia ez a kis nemzet mit tesz a krokodi­loknak kidobandó gyerekek adoptálásáért. Van olyan gyer­mektelen házaspár ismerősöm, akik négy ilyen ceyloni és indo­néz gyermeket fogadtak örökbe. Vagy ott van egy kis 11 ezer lelkes halászfalu, ahol az éhező afrikai gyermekek számára egy óra alatt 150 ezer guldent, közel 8 millió forintot gyűjtöttek ösz- sze. Az erejükhöz képest is igen szép összeg. Ők képtelenek el­menni az ilyen dolgok mellett. Nem mondom azt, hogy ez mindenütt jellemző lenne, ott is van szekularizáció, s ez a kö­zösségeket nyilvánvalóan rom­bolja. Aki bekerül ennek a sod­rásába, az biztos, hogy egyre inkább az egyéni érdekek és ér­tékrendek felé fordul, azonban a gyülekezeti, egyházi közössé­gekre nem ez a jellemző.- Szűkebb hazánkra térve - gyakran hangoztatott nézet, hogy a magyarság megmaradá­sában nagy szerepe volt a kultu­rális kapocsnak, aminek egyik meghatározó eleme a reformá­ció által létrehozott iskolarend­szer, könyvkiadás volt.- Épp most foglalkozom Sztárai Mihály személyével, aki maga énekszerző is volt, és több egyéb írásnak is a szerzője. Jel­lemző kép, hogy a mohácsi vész után a délvidéken egy-egy dombtetőn állva hegedűjét elő­véve csodálatos énekhangján bűnbánó énekeket énekelt, s akkor a mocsarakból, lápokból előbújtak a török elől elmene­kült emberek. Az, hogy a török­dúlta hódoltsági területeken a magyarság újraéledt, az első­sorban a reformációnak kö­szönhető. Anélkül, hogy követ vetnénk bárkire is, hiszen a II. világháborúban a református papok egy része is elhagyta a helyét, meg kell mondanom, a római katolikus papság elmene­kült erről a vidékről. Az is tény, hogy a visszatérő, újraéledő falvakban az építés a templom­mal kezdődött, majd az iskolá­val folytatódott. A reformátorok nagyon komolyan vették azt, hogy a gyermekeket lehetőleg beiskolázzák. A reformátusság- nak a legkorábbi időktől kezdve oskolamesterei voltak. Itt Jász­berényben például Skaricza Máté. A kultúra kialakulásában a reformációnak óriási érdemei vannak. Egyfelől az iskolázás terén, hiszen a modem tehet­séggondozást megvalósították azzal, hogy a tehetséges job­bágy gyerekeket az egyház pén­zén taníttatták. Ekkor alakultak ki a ma már nagymúltú kollégi­umok, Pápa, Debrecen, Patak, Nagyenyed. Olyan embereket adtak Magyarországnak, mint például Csokonai és még sokan mások. Másfelől a korábban említett irodalmi és nyelvfej­lesztő hatás áll. Hagy említsem itt meg Szenczi Molnár Albert 150 zsoltárfordítását, ami szin­tén egy páratlan emléke a re­formáció irodalmának. Szület­tek más munkák is. Jellemző, hogy például a legkisebb falusi iskolákban is voltak színielőa­dások, melyeken ez alkalmakra írt darabokat adtak elő.- Miben tud a reformáció a mai szellemileg, lelkileg szeny- nyezett világban támaszt, eliga­zítást adni az embernek?- A reformáció alapelvei a mai napig érvényesek. A mai világban az emberi lelket a külső hatások következtében annyi deformáció éri, s az em­ber önmagát nem tudja alakí­tani, formálni, ezért szüksége van valakire, aki az én életemet újra és újra reformálja. Ez a va­laki Jézus Krisztus. Ebből kö­vetkezik az, hogy bármennyire, talán néha túlzottan is szuverén az ember, egyedül nem jut előre. Ennek a tételnek az ellen­próbája is megtörtént. A refor­máció ellenpólusa a felvilágo­sodás volt, amikor az „ész is­tennőjét” akarták a középpontba helyezni. Az embert tették ön­maga mércéjévé, az eredmény pokoli káosz lett. Tudomásul kell vennünk, mint ahogy a világnak nem a Föld a középpontja, az életnek sem mi vagyunk a centrumá­ban, hanem egy olyan isteni személy, Jézus Krisztus, akihez bárki odamehet, s szeretetet kap tőle. Arra lehet rácsodálkoz­nunk, hogy Isten az őt kereső emberrel mindig kegyelemmel, segítő szeretettel bánik, amit az ember a másik emberben több­nyire nem talál. Hiszen ha meg­tudunk valakiről valami rosszat, mi magunk is segítünk a víz alá nyomni. Merem állítani, csak Isten gyermekei azok, akik egy-egy ilyen emberi nyomorú­ságon, botláson, süllyedő életen nem kárörvendenek, hanem ér­zik azt, hogy Isten kegyelme olyan nagy, le tud nyúlni min­den életért, s ki tud emelni ben­nünket. Nyilván ebből követke­zik, hogy nekem is meg kell ra­gadnom ezt a felém nyúló ke­zet, mert enélkül csak egy lelki­leg talajt vesztett ember leszek. Ehhez az eszközöm az Istennel való személyes kapcsolat, a hit lehet. Ahogy Luther alapvetően meghatározta: „csak hit által igazul az ember”. Szathmáry Az Egyenleg felszámolásával újabb sorsdöntő csatájához ér­kezett a médiumháború, s újabb ismerős arcok tűnnek el a ké­pernyőről. Az Esti Egyenleg azon a bizonyos keddi napon elkészült, de nem került adásba. Miért? Mi történt a szerkesztő­ségben október 26-án és a rákö­vetkező napokban? Erről tettek fel mintegy százötven kérdést az Egyenleg és a Híradó szer­kesztőinek és technikusainak az Atlantic Sajtószolgálat munka­társai, hogy hitelesen rekonst­ruálják az eseményeket. Nem volt vihar előtti csend és nem voltak különösebb elője­lek. Csak ugyanazt a tompa fog­fájásra emlékeztető feszültséget lehetett érzékelni, mely az Egyenleg létrejötte óta mindig is jelen volt ebben a szerkesztő­ségben: „Mi mindig abban a tu­datban dolgoztunk, hogy ma vagy holnap, vagy a jövő héten felszámolhatják az Egyenle­get”. Amikor az elnöki irodából megérkezett a hír, hogy felbon­tották a Sony által megvizsgált videokazettát tartalmazó cso­magot, s Nahlik Gábor alel- nök-elnök felfüggesztette állá­sából Bánó András főszerkesz­tőt és három munkatársát, a többiek még mindig nem érzé­kelték, hogy elérkezett az Egyenleg végórája. A sorsdöntő pillanat - mondják -, Murányi László főszerkesztői kinevezé­sének bejelentése volt. A csomagbontásnál, az el­nöknél az Egyenlegtől senki nem volt jelen. Hétfőn volt némi szóbeszéd arról, hogy a kazetta megérkezett, de Bánó­val csak kedden délelőtt közöl­ték, hogy fél egykor Nahlik szerkesztőségi értekezletet tart az elnöki tanácsteremben. Bánó nyomatékos kérésére Nahlik negyedórával az értekezlet előtt fogadta őt, így Bánó pár perccel korábban értesült a vizsgálat eredményéről. A tévé elnöke ugyanaznap délután tartott saj­tóértekezletén elmondta, hogy a Sony levelét már október 12-én kézhez kapta ... A bejelentés az elnöki tanács­teremben hangzott el. A rövid értekezletet követően, melytől „mindenki paff volt”, az egyen- legesek visszatértek saját News- room-jukba. A szerkesztőségi szobába érve az Egyenleg munkatársai megkérték Murányi Lászlót, hogy hagyja magukra őket, s jöjjön vissza fél óra múlva. Az első válságtanácskozáson az volt a megállapodás, hogy foly­tatják a munkát, de írnak egy levelet, melyben felszólítják az alelnököt döntésének visszavo­nására. Sürgős választ kértek Nahlik- tól, de arra nem számítottak, hogy egy órán belül megkapják: a sajtóértekezleten Nahlik biz­tosította őket arról, hogy nincs fellebbezés. Nehéz óra követ­kezett a délutáni adás kezdetéig. Voltak a szerkesztőségben olyanok, akik már ekkor úgy vélték, azonnal le kell állni az Egyenleg szerkesztésével. Há­romnegyed ötkor megjött Mu­rányi. Ellenőrizte az adástükröt, mely az Egyenlegben szereplő hírek részletes felsorolása, majd leült Forró Evelyn mellé és át­nézte a szövegeket. Forró több­ször kiborult, Lendvai pedig egész idő alatt a Newsroom-on kívül tartózkodott, hogy ne ide­gesítse fel magát. Sebes ott ült Forróval és Murányival, mi­közben az egyik riporter a fo­lyosón sírógörcsöt kapott, s má­sokkal együtt szidalmazta a „megalkuvókat”, akik „hajlan­dók együtt dolgozni ezzel a szeméttel”. Később kicsit meg­nyugodott és mégis megcsinálta a maga riportját. A délutáni Egyenleg összeállt. Bánó eközben a jupiterlám- pák erősen túladagolt fényében verejtékezve próbálta megma­gyarázni közvéleménynek, hogy a Sony kazetta semmit sem bizonyít, hogy a Sony leve­lét azért ismertették részlege­sen, mert (amint az a másnapi Népszabadságból ki is derült) a manipuláció tényét a japánok nem tudják megerősíteni. A szerkesztőségben tartóz­kodók lementek a stúdióba, de ott az egyik szerkesztő megint kiborult attól, hogy Murányi a háta mögött állva leste minden mozdulatát. Sebes ült helyette a pulthoz. Az adás végén az elő­zetes megállapodás alapján nem adták le a szokásos stáb-listát. Emiatt Murányi később Sebest vonta kérdőre, aki vállalta a döntést azzal, hogy „mindketten tudjuk az okát”. „És mi lesz este?” - kérdezte Murányi László, aki még ekkor is úgy vélhette, hogy este az Egyenleg jelentkezik a TV2-őn. „Még csak fél hét van” - vála­szolta valaki. Megjöttek Bá­nóék a MUOSZ-ból és az egész stáb a Newsroomba tódult, ahol addig Murányi ácsorgott egye­dül. Amikor mindenki bent volt, Murányi megszólalt: „Egy kis figyelmet kérek . ..” Mire el­mondta, hogy szerinte mire kel­lene odafigyelni, „mintha vá­kuum szívta volna el az embe­reket” - újra kiürült a terem. Egy pici szobában zsúfoló­dott össze a társaság és ezúttal nagyon rövid értekezletet tartot­tak, amelyen nyilvánvalóan el­követték azt a hibát, amelyet Nahlik Gábor várt tőlük: „Már nem a józan ész uralkodott, ha­nem a szenvedélyek. Ezt azért már mégsem tűrhetjük”, mond­ták sokan. Végülis a többség amellett döntött, hogy Nahlik cinikus válasza után nem ké­szülhet el az esti adás. Volt olyan javaslat is, hogy élő adás­ban vonuljunk ki. Ezt elvetet­tük. Végülis körülbelül nyolcra készült el a második levél Nah- liknak az újabb döntésről. Ezt kézbesítettük”. Mindkét levelet a napos szer­kesztő - Lendvai Szabolcs vitte fel az elnöki irodába. Az elsőre Nahlik a saját neve mellé ezt írta „kösz”. A másodikra ezt „átvettem”. Valószínűleg ez volt az a pil­lanat, amikor az Egyenleg sorsa megpecsételődött. Az Esti Egyenleg elkészült, de nem ment adásba. Munkatársai úgy tudják, hogy a Híradó erre az eshetőségre végig fel volt ké­szülve. Aznap este tíz óra után öt perccel az Egyenleg munka­társai ott ültek a tévé előtt és a Híradót nézték. Aztán szép las­san ki- és levonultunk” - mondja az egyik szerkesztő. Az Egyenleg dolgozói meg- védték becsületüket és nagy va­lószínűséggel elveszítették állá­sukat. Huszonnyolc belső mun­katársról és mintegy hetven kül­sős közreműködőről van szó. Úgy tűnik, ezt a kontroverziális döntést, mely szerint a becsüle­tes lelépés most fontosabb, mint a presztízsben, anyagiakban egyaránt előnyös televíziós munkahely, senki nem bánta meg. A többi - vélik a szakma, a munkaügyi bírósá­gok, a politika dolga. A leszámolás napja óta eltelt két-három napban mindkét fél ennek az ütközetnek a további összecsapásaira készül. Az Egyenleg oldalán van a televí­ziós és rádiós újságírók több­sége, az írott sajtó jelentős ré­sze, a tájékoztatás szabadságát féltő politikusok. Nehéz-Po- sony Istvánnak, Perényi Zsu­zsának és néhány más „sztár ügyvédnek” az értesülések sze­rint sok dolga lesz a közeli he­tekben. Mindenek előtt azt kell megcáfolniuk, hogy a zászlót lengető bőrfejű fiatalokról ké­szült snittet az egyenlegesek „keverték rá” a később levetített szalagra. Azt mondják, vannak bizonyítékaik. A már felfüggesztettek közül Hardy Mihály a nevezetes ta­valy október 23-i Egyenleg fel­elős szerkesztője volt. Kiegyen­súlyozott, felkészült, jó újságí­rónak tartja a szakma. De Hardynak egyesek szemében volt egy súlyos politikai priu­sza: moszkvai tudósító volt. Lo- sonczi Lívia volt aznap a társz- szerkesztő, Fehér Márta pedig az inkriminált riportot készítette Göncz Árpád „ünnepi” kifütyü­léséről. Egyikük sem volt soha párttag, s noha az Egyenleget kormány-oldalról sokszor vá­dolták SZDSZ-es kapcsolatok­kal, ezeket senki nem ismeri el. Sebes Györgynek van MSZMP-s múltja, a szerkesztő­ségi értekezleten mégis őt java­solták a főszerkesztői tisztségbe Bánó felfüggesztése idejére. Legalább egy nagy hibát Nahlik is elkövetett az ütközet eddigi részében. Azzal, hogy az Egyenleget megszűntette, lehe­tővé tette, hogy a munkatársa­kat a továbbiakban se lehessen megosztani szakmai múlt, poli­tikai nézetek, faj, és nem sze­rint. Az Egyenleg munkatársai, a pártatlan tájékoztatás hívei ezekben az órákban is új akci­ókra és tömegmegmozdulá­sokra készülnek. A vasárnapi tüntetésről szóló hirdetést az Egyenleg Pulitzer-díjából fize­tik ki. Bokor Pál A Holló Színház sikere Szolnokon Mi a siker titka? Tehetség, újszerűség, Fiatalos hév, őszinte humor, szókimondás, és semmi poli­tika. Ezt műveli magas szinten Galla Miklós és társulata a Holló Színház. Valószínű ennek kö­szönhetik rendkívüli népszerűségüket, amire jó példa volt a szolnoki fellépésük is a városi műve­lődési házban a zsúfolásig megtelt nézőtér előtt. (Fotó: Barna Sándor)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents