Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-12 / 238. szám

1993. október 12., kedd Hazai tükör 3 Július óta ezekben a csinos formaruhákban róják Alattyán utcáit a postáshölgyek. Kiss Józsefné, Kristóf Lászlóné és László Józsefné szívesen viseli az új öltözéket. Jól mu­tatnak így együtt, ami ritka pillanat, hisz van munka elég. Ők viszik az újságot, a levelet, a nyugdíjat - mint megtudtuk, a falu megelégedésére. (Fotó: K. É.) ki l-es törvényben kijelölt földek mind kalapács alá kerülnek szerdán és csütörtökön Az idei utolsó földárverés Tiszafüreden 1993. október 13, 14-én 8 órai kezdettel ismét földárverés lesz Tiszafüreden. Nem a műve­lődési házban, mint az - egy sajnálatos elírás folytán - a hi­vatalos közlönyben megjelent, hanem a polgármesteri hivatal „B” épületében. Lipcsey Imre, a helyi föld­rendező bizottság elnöke el­mondta, hogy sok érdeklődőt várnak a környező települések­ről - Egyekről, Tiszaigarról, Ti- szaszőlősről stb. - is. Ennek az az oka, hogy korábban az ala­csonyabb ár - 600-700 Ft/ aranykorona - miatt a vártnál több föld került kiosztásra, más­részt a kárpótlási jegyek ala­csony felvásárlási, pénzbeni megváltási ára miatt egyre töb­ben kívánnak földhöz jutni. Várható tehát, hogy most „silá­nyabb” minőségű földek is jó áron kelnek majd el. Most 15 ezer aranykorona értékben 1400 hektár kerül kalapács alá a két nap alatt. Ezzel elfogy az I-es törvény­ben kijelölt a tsz kezelésében lévő földalap. Nagy a valószí­nűsége annak is, hogy népsze­rűbbek lesznek a Tisza mellett lévő ún. réti földek, mint a Ti- szafüred-Kócs határában kije­löltek. Az elnök tájékozatása sze­rint, de az országos tapasztala­tok is ezt mutatják, határozottan jobban jártak azok, akik az előző három árverésen licitál­hattak, mert - egyes esetek ki­vételével - alacsony megegye­zéses árakon jutottak földtulaj­donhoz. Arra a kérdésemre, hogy mi lesz azokkal, akik nem jutnak földhöz október 13, 14-én, a földkiadó bizottság elnöke ezt válaszolta:- Már folyamatban van az ál­lami tulajdonban lévő földek kárpótlási ... rendelése. Akik nem jutottak földhöz, vagy csak ezután jutnak kárpótlási lehető­séghez, erre licitálhatnak majd. Bár azt is hozzátette, hogy Fü­reden az is problémát jelent, hogy a város határában kevés ilyen terület van. Füred esetében fokozza a gondokat, hogy ugyanitt na­gyon sok a Hortobágyi Nemzeti Park területén védettnek nyil­vánított föld. Olyan eset azonban - a hí­resztelések ellenére - nem for­dulhat elő, hogy aki gazdál­kodni akar és kárpótlási jegye van, ne jusson földhöz - emlí­tette befejezésül. Már csak az a kérdés, hogy hol, mikor és mennyiért? A többi már türelem és az idegek dolga... - percze ­Privatizáció a Forte Rt.-nél Megkezdődtek a privatizá­ciós előkészületek a Forte Foto­kémiai Ipari Rt.-nél. A cégnél jelenleg 400-an dolgoznak, alaptőkéje 1,1 milliárd forint. A társaság az idén 1,9-2 milliárd forint árbevételre számít. Ta­valy az árbevétel 1,8 milliárd forintot tett ki. A vállalat, me­lyet 70 évvel ezelőtt a Kodak Konszern alapított, jelenleg ál­lami tulajdonban van. Fe­kete-fehér, illetve színes filme­ket, fotópapírokat gyárt és érté­kesít. A termelés több mint 50 százalékát exportálja a világ 50 országába. A külföldi értékesí­tést a cég leányvállalata a Che- mofort Kereskedelmi Kft. végzi. Az idén az exportbevétel várhatóan 10 millió dollár körül alakul. A cég iránt több nem­zetközi hírű vállalat is érdeklő­dik. A tárgyalások már meg­kezdődtek. Emellett a dolgozók is tervezik, hogy MRP kereté­ben bekapcsolódnak a Forte privatizációjába. (MTI) • • Üzemanyag számla nélkül Megváltoztak október 5-étől az adóhatóság által elismert üzemanyagárak, amelyeket a magánszemélyek akkor alkal­mazhatnak, ha számla nélkül kívánnak elszámolni üzem­anyagköltséget - adott tájékoz­tatást az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal illetékese hétfőn. Az ólommentes benzinek kö­zül az EN 9l-es normál 73,50 forinttal, az ESZ-95-ös 75,50 forinttal számolható el literen­ként. Az ólmozott motorbenzi­nek közül a 92-es oktánszámú ára 76 forintra, a 98-asé pedig 78,50 forintra változott literen­ként. A normál gázolaj literenkénti elszámolható ára 61 forint, az Arol-2T motorolajé pedig 76 forint. (MTI) Keddi jegyzet Adják-veszik a címemet Nincs olyan hét, hogy va­lami bombasztikus, fantaszti­kus nyereményről szóló érte­sítést ne kézbesítene postalá­dámba a postás. Eleinte vára­kozásteljesen néztem a szebbnél szebb színes lila, kék, zöld, sárga, piros vagy sárgáspiros borítékokat. Az elsőnél, amint kinyitottam, a földbe gyökerezett a lábam: „Gratulálok! Ön másfél millió forintot nyert, és emellett még megnyerte különajándékun- kat, a képen látható alpesi fa­házat!” Megnéztem még egy­szer a borítékot. Nekem szól ez egyáltalán? Az én nevem volt rajta. Pontos címem, emelet, ajtó. Akkor nincs más hátra: tudomásul kell venni. Nyertem. Milliomossá tett va­lami titkos jótevőm. Azt hit­tem, valami kereszrejtvényt fejtettek meg, küldték be az én nevemre. Másra nem tud­tam gondolni, hiszen irtózom mindenféle szerencsejátéktól, lottót rám se lehetne erősza­kolni, csakis valami kereszt- rejtvényből jött a nyeremény, mert azt néha, egyszer-egy- szer megfejti a család, de be­küldeni csak ritkán szokta gyermekem. Ez volt a kezdet. Akkor még elhittem a kecsegtető szavakat. Azután végigol­vasva rájöttem, hogy ez egy ostoba csapda. Ma már csak primitív reklámfogásnak ne­vezem. Ha veszek egy vilá­gító zöld kiscsacsit vagy egy mágikus portörlőt, esetleg egy 25 centiméteres angyali ha­rangjátékot, akkor nyerhetek, ha...! Oly sok a kikötés, a „ha”, hogy ezt megjegyezni sincs időm, csak annyit tudok, hogy átvernek. És folyamato­san hülyére veszik, aki hagyja magát. Jön a „gyönyörű” prospektus, rajta csupa nagy betűvel: Ingyen!!! Muzsikáló angyal, vidám mackócsapat, gyönyörű tűzijáték (ők írják így) satöbbi. Azután kiderül: ez se ingyen van. Mert ahhoz, hogy „ingyen” legyen teljesí­teni kell egy csomó vásárlási feltételt. Nekem. A befizeté­sig. Az ismeretlenség homá­lyába burkolózó alázatos- kodó, hízelkedő hangnemet használó eladó pedig amikor valóra kell váltania ígéreteit, nem egyszer a mézeskalács házikóban megbújó vasorrúra emlékeztet. Nem azt adja, amit ígért, csak bekebelez. És hogy jönnek ahhoz, hogy csak úgy adják-vegyék a címemet? Lassan már min­dent tudnak rólam. Beku­kucskálnak a fürdőszobámba, és jön a levél: Drága Asszo­nyom, ön ennyi és ennyi fogkrémet, habfürdőt, szap­pant használ el egy év alatt, ezért mellékelt prospektu­sunkból „ingyen” választhat egy világító madonnát, mely fürdőszobáját hangulatossá varázsolja, és amellett szeren­csét is hoz! Mi van akkor, ha én utálom a szerencsehozó kabalákat, mert nem hiszek bennük? Ezek a lila levelek meg úgy beszélnek velem, mintha azonos zsákból valók lennénk. Ajánlanak „kedves és mosolygós” kis Buddha- szobrot, ami nekem csúf. Számomra ez az egész le­velező reklámhadjárat kicsit elborzasztó. Úgy érzem, fi­gyelnek. Már a gondolatomat is lesik, mindent tudni vélnek rólam, sugallják, hogy mit szeressek, mit gondoljak. Én nem kérek belőle. To­vábbra is ragaszkodom ahhoz, hogy ami fekete, azt nevezzük feketének, ami fehér, azt fe­hérnek. Éppen ezért, ha valaki nekem még egyszer azt írja, nyertem másfél milliót - ne a prospektust, a pénzt küldje. Vagy így nézve már bizarrul hangzik? Hát még mi lenne akkor, ha úgy csinálnék, mintha komolyan venném? Ezért most ezúton üzenem: címem megváltozott, a pénzt (legközlebb) az alábbi helyre küldjék: nevem és pontos cí­mem a szerkesztőségben. K. SZ. Egyre jobban megerősödnek a kisebb cégek A vállalkozások az adóbevallások tükrében A társasági adóbevallást be­nyújtó 116 ezer vállalkozás az elmúlt évben 6400 milliárd fo­rint nettó árbevételre tett szert. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőr­zési Hivatal számításai szerint ez mintegy 4-6 százalékos nö­vekedést jelent 1991-hez ké­pest. Továbbra is az energetika, az alapanyag-termelés és az inf­rastruktúra terén működő nagy- vállalkozások játsszák a legfon­tosabb szerepet a gazdaságban. A 774 nagyvállalat 41 száza­lékkal részesedik a teljes nettó árbevételből. Ezek a cégek 500 dolgozónál többet foglalkoztat­nak. Ugyanakkor egyre erősö­dik a kisvállalkozási szféra, amelybe a 100 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozásokat sorolja a statisztika. A vállalko­zások száma szerint 1992-ben a kisvállalkozásoké volt a vezető hely, hiszen minden 100 cég közül 80 ebbe a kategóriába tar­tozott, A nettó árbevétel szempont­jából már árnyaltabb a kép, hi­szen minden 100 forintból csu­pán 29-et termel ki ez a vállal­kozási kör. Az APEH adatai szerint miközben az összes nettó árbevétel 14 százaléka származott átlagosan exportból, a veszteséges vállalkozásoknál az exportárbevétel aránya meg­haladta a 16 százalékot is. Va­gyis a veszteséges vállalkozá­sok nagyobb arányban exportál­tak, mint a nyereséget felmu­tatni tudók. A nyereséges vállalkozások, amelyek összesen 237 milliárd forint adózás előtti eredményt mutattak ki 1992-ben a teljes árbevételnek kétharmadát reali­zálták. (MTI) Határhelyzet A magyar-szlovén határál­lomásokon hétfőn folyamatos volt a forgalom, de kedden is­mét fennakadások várhatók, mert a szlovén határrendőrök - ha nem születik megegyezés a bérkövetelésükről - ismét mun­kalassító sztrájkot kezdenek. Erről Kőműves József alezre­des, a Határőrség helyettes szó­vivője adott tájékoztatást hét­főn. Elmondta azt is, hogy hét­főn délelőtt a kamionok Nagy­laknál 35, Gyulánál 26, Ártánd- nál pedig 14 órát vártak a kilé­pésre. A hét végén egyébként 47 határsértőt fogtak el a határ­őrök, 26-ot pedig az osztrák hatóságok kaptak el, és adtak vissza a magyar illetékeseknek. A magyar határőrök 40 külföl­dinél fedeztek fel hamisított út­levelet. A visszautasítottak száma 6500 volt, ők vagy nem rendelkeztek elegendő pénzzel, vagy pedig illegálisan akartak kereskedni. (MTI) Oxfordi egyetemre járhat Szolnokon! 1993 novemberében ismét indul Szolnokon az Oxford Open CMS felsőfokú egy­éves, távoktatásos mene- , dzserképző tanfolyama. A képzést az Omegaglen Brit-Magyar Vezetőképző az Oxford Brookes University tananyagával magyar nyelven végzi. A kurzust sikeresen elvég­zők oxfordi regisztrálású me­nedzserbizonyítványt kapnak, mely az Európai Közösség or­szágaiban elfogadott, nem­zetközi képesítést nyújt. A tanfolyam témái: Vállal­kozás és vezetés; Az emberek vezetése; Problémamegoldás és döntéshozatal; Pénzügyi módszerek a vezetésben; Üz­leti jog; Marketing. A tanfo­lyam díja 108 ezer forint. A képzési rendszerünkben to­vábbtanulók oxfordi egyetemi másoddiplomát, majd oxfordi egyetemi menedzserdiplomát is szerezhetnek. Ugyancsak ennek az oktatási rendszernek a keretén belül középfokú, öt­ször 1 napos menedzserképző tréning is indul. Tandíja: 12 ezer forint. Ezen a kurzuson is bizonyítványt kapnak hallga­tóink. Közép végzettségűek ennek birtokában folytathat­ják tanulmányaikat a CMS-en. Kommunikációs trénin­günket ajánljuk vezetőknek, ügyfélforgalomban dolgo­zóknak; speciális változatát a politikai életben résztvevők­nek javasoljuk. A tréning 3 napos, tandíja 8 ezer forint. Érdeklődni lehet az okta­tást szervező Possibility Köz­vetítő Irodánál. Levélcím: 5004. Szolnok, Pf. 20. Tele­fon: 56/420-824, 375-474. Jelentkezés határideje: ok­tóber 25. /x/ Léna csak ül, néz - és a vesénkbe lat Amikor beléptem a terembe és megpillantottam szemben a vékony, barna hajú hölgyet, úgy gondoltam, húszéves lehet, de semmiképpen sem több hu­szonötnél. Ami persze biológiai képtelenség volna, hiszen a gyereke 17 éves. Orlova Elena csodálatosan fiatalnak néz ki. De nem ezért keresik fel Szol­nokon is hétről hétre az embe­rek. Hanem a szemei miatt... Elena Moszkvából érkezett. Eredeti végzettsége szerint ma­tematikus és pszichológus. A módszer, amellyel dolgozik és az emberek egészségügyi prob­lémáin segít: pszichomentális korrekció. Ez egy új tudomá­nyos módszer, amelyet egy moszkvai kutatóintézetben dol­goztak ki. Elena esetében a tu­dása az adottsággal párosul, kü­lönleges képessége ugyanis csa­ládi hagyománynak számít.- Én látom az emberek bajait- foglalja össze Elena a mód­szere lényegét. - És segítek be­kapcsolni a szervezet tartalék­erőit. Az ember szervezete a saját energiáját mozgósítja a kezeléssorozat alkalmával. Én csupán megmutatom a szerve­zetnek a helyes utat. Az ember szervezete általában elég erős, csak a különböző rossz hatások- stressz, fertőzések - ideje alatt nem tudja megújítani magát, és akkor kezdődik a probléma. A pszichomentális korrekció kidolgozói a módszert a para­pszichológia legújabb módsze­rei alapján dolgozták ki, az ősi ismeretek felhasználásával. A kezelések ideje alatt szuggesz- ciós folyamat segítségével fel­szabadulnak a szervezet belső tartalékai és ezzel egy öngyó­gyító, korrigáló folyamat indul meg. Elenáék hét kezelést al­kalmaznak, utána egy-másfél hónap pihenés, majd ellenőrzés következik. Az orvosokkal való kapcsola­tot fontosnak tartják, és senkit nem beszélnek le az orvosi ke­zelésről vagy a gyógyszerekről. Persze előfordul, hogy olyan javulás történik, hogy a beteg elhagyhatja a gyógyszerszedést. Azok is fölkeresik Elenát - a budapesti Mentálkorrekciós Központban dolgozik - akiknek nincs betegségük, csak szeret­nének felfrissülni vagy fiata­lodni egy kicsit, mert a módszer a ráncok eltüntetésére is hatá­sos.- Ha nincs semmilyen prob­léma, akkor a kezelések hatása abban áll, hogy utána az illető jobban tud dolgozni, kapcsola­tot teremteni, jobb az intellek­tusa - mondja Elena. A kezelések során mindig a legveszélyesebb pontokkal fog­lalkozik legelőször. A betegtől megkérdezi, hogy milyen pana­szai vannak, milyen betegségé­ről tud. Persze, Elena ennél töb­bet is lát, de nem közli rögtön a pácienssel, mert nem szeretné, ha megijedne, vagy szorongana a felfedezett betegségei miatt. Fő, hogy nyugodt legyen, és le­hetőleg kerülje a stresszt, hogy a szervezet jobban tudjon saját magával foglalkozni. Különféle betegségekkel ke­resik meg. Allergiával, magas vérnyomással, ízületi problé­mával, nőgyógyászati gondok­kal, érrendszeri betegségekkel. Foglalkozik mozgássérült, ágyba vizelő gyerekekkel is. Gyermekintézetekben ingyen alkalmazza a módszerét. Budapesten két éve, Kapos­váron 3 éve segít az embereken. Aki részt vett a kezeléseken, di­cséri. Amikor én találkoztam Lé­nával, egy szívbeteg férfi épp azt újságolta, hogy nemrég volt kontrolion az orvosánál, és úgy néz ki, hogy nem kell megmű- teni, pedig a kezelések előtt szívműtétre váró páciens volt. Larissza, a tolmács - akinek kisfiát az allergiától szabadí­totta meg Elena - elmeséli, hogy egyszer egy anyuka elhozta a gyerekét, akinek az volt a prob­lémája, hogy a legkisebb ütés után is csúnya kékre földagadt a bőre. Az első kezelés után az anyuka nem jelentkezett többé. Biztosan komolytalannak gon­dolta az egészet. Hiszen mit lá­tott? Azt, hogy Léna csak ül és nézi a beteget. Aztán eltelt egy kis idő, és amikor a gyerek ütést szenve­dett, semmi baja nem lett tőle. Az anyuka ekkor döbbent rá, mi történt, és keresni kezdte Lénát az országban, amerre járt, Pes­ten, Szegeden, Kaposvárott... Paulina Éva (Fotó: Mészáros János)

Next

/
Thumbnails
Contents