Új Néplap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-03 / 205. szám

1993. szeptember 3., péntek Sport 11 Karate Kosárlabda Pénzjutalmat kaptak a martfűiek Kicsit megkésve ugyan, de a szövetség elkészítette az 1992. évi pontszámok alapján a kyo- kushin karatékák minősítését. Külön értékelték az ifjúsági fiúk valamint lányok, illetve a junior férfiak dicker és knock down versenyeken elért eredményeit. A hat évvel ezelőtt megala­kult martfűi klub felülmúlta minden eddigi teljesítményét, kilenc fiatalja is kiemelkedőt produkált a tavalyi ranglista vi­adalokon. Nem kell szégyen­kezniük a szolnoki Banzai KK sportolóinak sem, közülük hár­man emelkedtek ki kategóriá­jukban. Ezek alapján az ifjúsági lá­nyok mezőnyében aranyjelvé­nyes minősítést szerzett Simon Anikó (Banzai KK), ezüstöt kapott Király Gabriella (Ban­zai KK) és Szolga Katalin (Martfű), míg bomzjelvénnyel lett gazdagabb Czeczó Berna­dett (Banzai KK). A fiúknál elsöprő martfűi siker született, a ranglista első öt helyezettje kö­zül négyen is Karmazin György tanítványai. Aranyjelvényt ka­pott Szolga Ferenc, ezüstöt Ste- fanovics József és Szabó Sán­dor, bronzot pedig Szűcs Já­nos. A junior férfiak csoportját két kategóriában értékelték, egyszer a clicker-versenyeken elért pontok alapján, majd a knock-down szabálya szerint lebonyolított küzdelmek ered­ményeit figyelembevéve. Több fiatal mindkét helyen ranglis­tára került. Aranyjelvényes lett Szabó Kálmán, ezüstöt kapott Oltyán Imre, míg bronzérmet szerzett Szűcs István és Tö­mösközi Károly (valamennyi Martfű). Az Országos Testne­velési és Sporthivatal a martfűi Szabó Kálmánt és Szolga Fe­rencet kiemelkedő teljesítmé­nye elismeréseként 10-10 ezer forinttal jutalmazta. (géléi) Szolga Kati (jobbról) ezüstjelvénnyel zárta ifjúsági korszakát ATP-tomát láthat a magyar közönség Rangos ATP-tenisztomát láthat a magyar közönség, hála Taróczy Balázs fáradozásának. Szeptember 11. és 19. között a Vasas Pasaréti úti tenisztelepén rendezik az 50 ezer dolláros férfi ATP-Challenger versenyt, a Pharmavit Budapest Opent. A pasaréti teniszcentrum center­pályáját alaposan átalakítják, le­látóján közel ezren foglalhatnak helyet. A centerrel együtt négy pályán pattog majd a labda a 32 fős selejtezőverseny, a 32 fős egyes főtábla és a 16-os páros­tábla küzdelmei során. A győz­tesek jutalma az egyesben 7200, a párosban 3+00 dollár, de en­nél is fontosabb a dicsőség mellé járó 50 ATP-világranglis- tapont. A magyarok közül Krocskó Józsefnek (180.) nem kell kvalizfikálnia magát, s a négy szabad kártya is a rendező ország versenyzőié (Noszály Sándor, továbbá a jövő heti or­szágos bajnokság két döntőse, valamint a házigazda Vasas je­löltje kap wild card-ot). A négy főtáblás helyért folyó selejtező­ben pedig újabb hat magyar já­tékosnak adatik meg a lehető­ség. A Pharmavit Budapest Open kapórajön a Davis Kupa­kerettagoknak, hi szép ennél jobb főpróbát nem lehetne el­képzelni az argentinok elleni ta­lálkozóra. Az utolsó három nap kivételével a belépés díjtalan lesz, de még a vasárnapi dön­tőre szóló 300 forintos jegy sem számít drágának. A Pharmavit Budapest Open műsora: szeptember 11—12: se­lejtező verseny szeptember 13- 18: főtáblás mérkőzések, kez­dés 12 ó szeptember 19: döntők, 14.15 ó Zsiborás túl van az életveszélyen Szerdán este a Ferencváros Üllői stadionjában a válogatott Budafok elleni edzőmérkőzése előtti bemelegítést Zsiborás Gábor a szokásoknak megfele­lően fiatal győri kapustársával, Végh Zoltánnal végezte el a gyepen. Ezt követően az öltö­zőbe vonultak, ám kisvártatva a társak rohantak Szilágyi Györgyhöz, a csapat orvosához, mondván, nagy baj van, Zsibo- rással történt valami. A kapus eszméletlenül feküdt a gyúrópadon, nem volt pul­zusa. A gyors orvosi diagnózis eredménye a szív teljes leállásá­ról tanúskodott. A rohamkocsi természetesen azonnal kór­házba szállította, ahol vala­mennyi szükséges vizsgálatot elvégezték, de a labdarúgó álla­pota egyre súlyosbodott, agyi károsodás is fellépett. A késő esti órákban a mentők Szobi utcai kórházának intenzív osztályán dr. Ács Tamás és stábja küzdött azért, hogy Zsi- borást életben tartsák. Csütörtökön reggel a válogatott keret kapusa már túl volt a köz­vetlen életveszélyen. Alapvető életműködése stabilizálódott, de továbbra is eszméletlen állapot­ban volt. A kezelőorvos szerint Zsiborás Gábor teljes jobbol­dala lebénult, ez alatt az alsó és felső végtagot kell érteni, s „borzasztóan kicsi az esély arra, hogy folytathatja pályafutását”. Zsiborás szerencsétlen esete több kérdést is felvet. Netán nem volt-e pályafutása során hasonló panasza, amivel nem fordult orvoshoz időben? Vagy Jobbulást kívánunk, Zsiga! legyintett, s a rá jellemző fleg­mával edzett, készült tovább? Nem kapott-e a túlzottnál na­gyobb terhelést a válogatott ke­ret előkészületei során? Akár­hogyan is van, a hozzáértő csa­patorvos, dr. Szilágyi György hidegvére életet mentett szerda este az Üllői úton, köszönet érte! Más kérdés, vajon valaha állhat-e még a kapuban „Zsiga”, s egyáltalán: élhet-e még egészséges, „köznapi”, emberi életet? Csütörtökön délelőtt dr. Szilá­gyi György adott tájékoztatást a kitűnő kapus állapotáról:- Állandó kapcsolatban va­gyok a Szobi utcai kórházzal. A legfrissebb információ szerint a szívműködéssel nincs gond, de majd a második CT-, azaz komputeres vizsgálat után töb­bet tudunk mondani. Hála az egeknek, közvetlen életveszély­től már nem tartunk. Az agyban uralkodó túlnyomás, és az agy- vizenyő is szerencsés módon szűnőben van.- Milyen esélyeket lát Ön Zsiborás felépülésére?- E kérdésre nagyon korai lenne bármilyen választ adnom. Az idő segít. Mint mindenben. Kiderül majd az is, hogy a béna testrészek mozgathatók lesz- nek-e újra.- Optimista?- Annak kell lennem. De ez köteles optimizmus.- Mennyiben befolyásolhatja Zsiborás esete a magyar váloga­tott jövő szerda esti formáját?- Ez nem orvosi kérdés. Ve­rebes József szövetségi kapi­tánynak vannak módszerei arra, hogy feltüzelje a csapatot. A csütörtök délben alapvető rosszabbodás következett be Zsiborás Gábor állapotában. Amint dr. Ács Tamás elmondta, ismét lélegeztető-berendezést kellett alkalmazni. A gyógysze­rektől, és Gábor szervezetének erejétől függ, hogy mit hoznak a következő órák, műtéti be­avatkozásra nincs mód. Sportszerkesztőségünk megpróbált kapcsolatba lépni a Szob utcai kórházzal, ott azonban azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a család kéré­sére hírzárlatot rendeltek el. Utolsó felmérők a bajnokság előtt A hét végén rangos nemzet­közi női kosárlabda torna szín­helye lesz a Véső úti sportcsar­nok. A bajnokság előtti utolsó felmérésre lesz lehetősége a MÁV MTE csapatának a So- lami Kupán, hisz a következő megméretés már a Baja elleni bajnoki mérkőzés lesz. A torna mindenképpen ran­gosnak mondható, ugyanis a Kolozsvár együttesében egyben a román bajnokcsapatot láthat­juk, miként a másik első osztá­lyú Dés csapatát. A nagykőrö­siek újoncok a legjobbak kö­zött. Ők hárman alkotják tehát a MÁV MTE ellenfeleit. A hazaiak nagyon kemény alapozást tudnak maguk mö­gött, a játékosok bevallása sze­rint régen vettek részt ehhez ha­sonlón. Hat hete tart a munka, ez alatt tizenhárom edző-, il­letve kupamérkőzést játszottak. Szükség is volt erre, hisz az új emberek beépítése nem mindig zökkenőmentes. Lássuk kik is érkeztek: Elena Szavercsenkó az A-csoportos Szarvastól, aki régi csapatában meghatározó já­tékos volt, mindinkább úgy lát­szik itt is. Immáron végzett ta­nárként tisztelhetjük Edelényi Kézilabda Makói KC- Túrkevei VSC 37-26 (16-8) Makó, 500 n„ V.: Szűcs, Kiss Makó gólszerzői: Szabó L. 7, Gera 7, Paku 6, Gilinger 5, Vincze 5, Dobó 4, Lukácsi 2, Kolonitz 1 Túrkeve: Finta - Karaszék 2, Nagy I. 2, Török 2, Rácz 1, Lu­kács I. 18, Somogyi Csere: Lu­kács Cs. 1, Boksi Edző: Takács Sándor A Magyar Kupa találkozón az ifjúsági játékosokkal kiálló túrkevei fiúk látványos össze­csapáson maradtak alul a nagy neveket - köztük a sokszoros magyar válogatott Szabó „Sonka” - felvonultató makói­akkal szemben. A nagy kedvvel játszó Lukács István (18 gólt dobott) kiemelkedő teljesítmé­nyével a mezőny legjobbjának bizonyult. Evezés A csehországi Roudnicén zajla­nak az evezős vb küzdelmei. Domonkos Anna, a szövetség főtitkára összességében elége­detten foglalta össze a magyar vonatkozású eseményeket.- Körülbelül ezekre az eredményekre számítottunk, az egységek azt evezték, amit elő­zetesen elvártunk tőlük. A re­ményfutamok során a férfi kormányos nélküli négyesek csatájában Kiss László, Schnei­der Henrik, Benyó Balázs és Károlyi Tamás negyedikként siklott a célba. Az első tizen­kettő között nincs helyük, ám szombaton még a 13-20. helyek valamelyikéért csónakba ülnek. A női kétpárevezősben Kapocs Anikó és Ferenczy Dóra ugyan­csak negyedik lett a futam „re­ményágon”, de mivel összesen 12 induló volt, ők szombaton a 7-12. helyért kezelhetik az eve­zőt. Simán jutott a középfu­tamba a Dani Zsolt, Mitring Gábor alkotta férfi kétpáreve­zős. Dani ugyan erős megfázás­sal küzd (pokoli rossz, szeles, esős az időjárás), de talán sike­rül rendbejönnie Zsoltnak. Dá­niák a reményfutamban 6:35.52 perccel az első helyen végeztek, megelőzve Szlovákiát, Olaszor­szágot és Litvániát. Csütörtö­kön dél körül a középfutamban csatáztak azért, hogy az A- vagy a B-döntőben jusson hely nekik később. A kora esti „csat­tanó”: 16 induló versenyében a négypárevezősök táborában Szögi László, Lődi Róbert, Pet- rity Rudolf és Fazekas Tamás harmadikként ért célt. Edinát, ő a TFSE-től igazolt Szolnokra. Sajnos nem láthat­juk a tornán Lőcsei Esztert, mi­vel nemrég operálták a sport­kórházban. Ő tulajdonképpen saját nevelésű játékos, a főis­kola elvégzése után jött vissza Szolnokra. A csapattal edz Mé­száros Korinna is, aki jelenleg még a Szekszárd játékosa, de mindenképpen pályára lép a tornán. Hozzá kell azonban tenni, hogy a 190 centiméteres center még csak egy hete edz, bőven van tehát pótolnivalója. A csapat többi tagja egészsé­ges, kivéve Tóthot, akit az edző helyett a vírusok gyötörtek a hé­ten, remélhetőleg azonban pá­lyára tud lépni. A csapatkapi­tány Krasznai is kezdi össze­szedni magát mandulaműtétje után, pontjai aranyat értek eddig is, de ezután méginkább. Érdemes lesz kilátogatni a szurkolóknak a Véső úti pá­lyára, egy teljesen más szel­lemű, felállású MÁV MTE-t láthatnak, akik remélhetőleg már most a tornán és később a bajnokságban is sok örömöt fognak szerezni híveiknek. A kupa programja: szomba­ton 9.00-kor Szolnok-Dés (ro­Diego Maradona végleg elha­tározta, hogy folytatja pályafu­tását. Jövendő egyesületeként leinkább esélyes klub a már többször szóba került San Lo­renzo, a másik pedig az Argen- tinos Juniors. Az egykor szebb napokat látott világsztár, aki je­lenleg azon dolgozik, hogy megszabaduljon súlyfeleslegé­től, elmondta: miután 17 idényt töltött el a világ élvonalában, már kissé belefáradt a minden­1. forduló: okt. 2.: SZESE-Szeged SC, Bp. Sparta- cus-Szentes SC, Eger SE-FTC, BVSC-Csanádi Á. KS1, OSC- UTE, Vasas-Tungsram SC 2. forduló: okt. 9.: Szeged SC-Tungsram SC, UTE-Vasas, KSI-OSC, FTC-BVSC, Szen­tes SC-Eger SE 3. forduló: okt. 16.: Vasas- KSI. Tungsram SC -UTE, Bp. Spartacus-Szeged SC, Eger SE-SZESE, BVSC-Szentes SC, OSC-FTC 4. forduló: okt. 23.: Szentes SC-OSC, SZESE-BVSC, Bp. Spartacus-Eger SE, Szeged SC-UTE, KSI-Tungsram SC, FTC-Vasas 5. forduló: okt. 30.: Vasas- Szentes SC, Tungsram SC- FTC, UTE-KSI, Eger SE-Sze- ged SC, BVSC-Bp. Spartacus, OSC-SZESE 6. forduló: nov. 6. (nov.10.): Szentes SC-Tungsram SC, SZESE-Vasas, Bp. Sparta- cus-OSC, Eger SE-BVSC, Szeged SC-KSI, FTC-UTE 7. forduló: nov. 13. (nov. 17.): OSC-Eger SE, Vasas-Bp. Spartacus, Tungsram SC- SZESE, UTE-Szentes SC, KSI-FTC, BVSC-Szeged 8. forduló: nov. 20.: Szeged SC-FTC, Szentes SC-KSI, SZESE-UTE, Bp. Spartacus- Tungsram SC, Eger SE-Vasas, BVSD-OSC 9. fordul: nov. 27.: FTC- Szentes, OSC-Szeged SC, Va- sas-BVSC, Tungsram SC-Eger SE, UTE-Bp. Spartacus, KSI- SZESE 10. foduló: dec. 4. (dec. 7.): BVSC-Tungsram SC, OSC- Vasas, Szeged SC-Szentes SC, SZESÉ-FTC, Bp. Spartacus- KSI, Eger SE-UTE 11. forduló: dec. 11. (dec. 15.): KSI - Eger SE, FTC - Bp. Spartacus, Szentes SC - SZESE, Vasas - Szeged, Tungsram SC -OSC, UTE - BVSC 12. forduló: febr. 26. (márc. 1.): Szeged SC - SZESE, Szen­tes SC - Bp. Spartacus, FTC ­mán), 10.45-kor Nagykő- rös-Kolozsvár (román), 15.00-kor Nagykőrös-Dés, 16.45-kor Szolnok-Kolozsvár, vasárnap: 8-30-kor Szol­nok-Nagykőrös, 10-15-kor Ko- lozsvár-Dés, 12-00-kor ered­ményhirdetés. Az Olajbányász férficsapata sem tétlenkedik a hét végén, a Szuper Liga kezdete előtti utolsó erőfelmérőre kerül sor. Kaposváron a Balaton Füszért Kupán szerepelnek a piros-feke­ték, ahol pályára lép a hazai él­mezőny színe-java, valamint neves külföldi gárdák is. Két négyes csoportban zajlanak a mérkőzések pénteken és szom­baton, Ivkovicsékat a székesfe­hérvári Albacomppal, a horvát KK Takovo Gerok együttesével és a Csk. B. Alma Atával sor­solták össze. Vasárnap a hely­osztókat játszák le, a csoportok győztesei az elsőségért vias­kodnak, a másodikok a 3-4. he­lyen osztoznak. Nagy megmé­rettetés lesz tehát ez a torna. Utána már könnyebb lesz fel­mérni az erőviszonyokat és ki­derül, mi várható el az alaposan átszabolt és megfiatalított Ti- sza-parti együttestől. napi edzésre járásba. Ezért akadt vitája az olasz Napolival, illetve legutóbb a spanyol Sevil­lával is. Maradona jelenleg egy rehabilitációs programon vesz részt, amely arra szolgál, hogy újra formába lendüljön. Emel­lett azonban szponzort keres, ugyanis egy jótékonysági mér­kőzést és egy rockkoncertet is szervez tiltakozásul az Egyesült Államok Kuba ellen irányuló gazdasági embargója miatt. Eger SE, KSI - BVSC, Tungs­ram SC -Vasas 13. forduló: márc. 5.: Bp. Spartacus-SZESE, Vasas- UTE, OSC-KSI, BVSC-FTC, Eger SE-Szentes SC 14. forduló: márc. 12.: KSI­Vasas, UTE-Tungsram SC, Szeged-Bp. Spartacűs, SZESE-Eger SE, Szentes SC- BVSC,FTC-OSC 15. forduló: márc. 19.: OSC-Szentes SC, BVSC- SZESE, Eger SE-Bp. Sparta­cus, UTE-Szegedi SE, Tungs­ram SC-KSI, Vasas-FTC 16. forduló: márc. 26.: Szentes SC-Vasas, FTC- Tungsram SC, KSI-UTE, Sze­ged SC-Eger SE, Bp. Sparta- cus-BVSC, SZESE—OSC 17. forduló: ápr. 9.: Tungs­ram SC-Vasas, Vasas-SZESE, OSC-Bp. Spartacus, BVSC- Eger SE, KSI-Szeged SC, UTE-FTC 18. forduló: ápr. 16.: Eger SE-OSC, Bp. Spartacus-Vasas, SZESE-Tungsram SC, Szentes SC-UTE, FTC-KSI, Szeged SC-BVSC 19. forduló: ápr. 23.: FTC- Szeged SC, KSI-Szentes SC, UTE-SZESE, Tungsram SC- Bp. Spartacus, Vasas-Egér SE, OSC-BVSC 20. forduló: ápr. 30.: Szen­tes SC-FTC, Szeged SC-OSC, BVSC-Vasas, Eger SE-Tungs- ram SC, Bp. Spartacus-UTE. SZESE-KSI 21. forduló: máj. 6.: Tungs­ram SC-BVSC, Vasas-OSC, Szentes SC-Szeged SC, FTC- SZESE, KSI-Bp. Spartacus, UTE-Eger SE 22. forduló: máj. 8.: Eger SE-KSI, Bp. Spartacus-FTC, SZESE-Szentes SC, Szeged SC-Vasas, OSC-Tungsram SC, BVSC-UTE Rájátszás (L): 1. ford.: má­jus 12., 2. ford.: május 14. (3. ford.: máj. 16.) Rájátszás (II.): 1. ford.: május 19., 2. ford.: má­jus 21. (3. ford.: május 23.) Rá­játszás (III.): 1. ford.: május 16., 2. ford.: május 28. Vízilabda NB I. Férfi bajnoki menetrend Maradona visszatér

Next

/
Thumbnails
Contents