Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-31 / 177. szám
1993. július 31., szombat Hazai tükör 3 Tegnap még javában tartott az árusítás a szolnoki lengyel piacon. Az árak csökkentek, az eladók nagy része, ismerve a holnap életbe lépő tiltó rendelkezéseket, az utolsó napokban még túl akart adni portékáján. Nagy keletje volt a leszállított áron kínált italoknak. (Fotó: Novák) A hazai fogyasztást fedezi a termés Gabonamérleg aratás közben Mostanság Egy tanév a szakmunkásképzőben A nyolcvanas évek elején, egy kora májusi napon került sor a nagy jelentőségű bejelentésre, miszerint érdemtelenségem teljes elismerése mellett pályamódosításra kényszerülök. A Művelődési Központ igazgatói teendőinek ellátását augusztustól már kijelölt utódom végezte. Felső hatóságom, tekintettel sűrűn előforduló másodállásaimra, a helyi szakmunkásképző intézetbe helyezett magyar és történelem tantárgyak okítása céljából. Ez a műintézet nem tartozott a korszak felkapott és divatos középfokú tanintézetei közé. A tanévnyitón az osztályfőnök kollégák igyekeztek katonakoruk minden tapasztalatát bevetve, zárt alakzatban tartani a tanuló ifjúságot. Az első megbeszélésen az igazgató elmondta a követelményeket. A legfontosabb, hogy rend és fegyelem legyen. Kedélyesen vigasztalgatott, hogy Móra Ferenc is tanított egykor tanoncképző intézményben, és ezekből az élményeiből írta A kal- cinált szóda című elbeszélését. Arra gondoltam, hogy csak kibírom valahogy, amíg nem találok nyugodtabb munkahelyet. A tanítási órák kegyetlen zajosak voltak. A szakmai tantárgyakat szakmánként kialakított kiscsoportokban tanították. Az úgynevezett közismereti tárgyak órái harmincfős osztálykeretben zajlottak. Zajlottak a szó szoros értelmében, hiszen elegendő volt a tábla felé fordulni, a derék kőművestanuló ifjak máris a fodrászlányokat macerálták. Más alkalmakkor a hegesztők keveredtek ökölharcba a létszámra kicsi, de harcias villanyszerelő tanoncokkal. Az igazgató, aki egyébként fizikát tanított, sorra látogatta a legzajosabb tantermeket, de mit tagadjuk, az ő óráin is hasonló jelenetek játszódtak le. Megpróbálkoztam elégtelen osztályzatok kiosztásával, de ennek nem volt értelme, mert a bukási arányszám úgyis magas volt, miért pont a közismeret miatt ismételtek volna a legreni- tensebbek évet. Ez a megoldás azzal a hátránynyal is járt volna, hogy a legnehezebben idomíthatok még évekig tanítványaink maradnak. Próbálkoztam a tananyag elmélyült oktatásával is. A történelem nem hozta őket lázba. Többször el is mondták osztályfőnöki óráimon, miért kínozom őket ilyen régi dolgokkal, no meg nem mindegy nekünk az, hogyan végződött a száz, a harminc, tizenöt vagy a hétéves háború, meg a Szovjetunió első ötéves terve. Álláspontjukat tanári minőségemben nem helyeselhettem, de bevallom férfiasán, némi halvány igazságot látok benne. Az irodalom tananyag néhány novellája és regénye bizony még a magamfajta, sokat próbált kultúrmunkásnak is rettentő szellemi emésztési zavarokat okozott. A mi iskolánk tanítványai lassan és szótagolva olvastak, és csak minimálisan voltak fogékonyak a modem líra szépségeire. Nem éreztem magamat valami fényesen, mondhatnám munkasikereim miatt nem fulladoztam a röhögéstől. A legkönnyebben a szakfelügyelővel boldogultam. Mikorra jött, kitöltöttem a tesztfüzeteket. Egyszerű volt, felírtam a táblára a válaszokat, és a tanulók lemásolták. Vétettek ők annyi másolási hibát, amin a szakfelügyelő napokig elrágódott. De mindig sikerült tető alá hozni a 2,8-es osztályátlagot. Ha lyukasórám volt, az iskolával szemközti büfében ültem, a tanári szobába igazán soha nem tudtam beszokni. Egy pohár sör mellett olvasgattam. Ezt a szokásomat a tanulóifjúság, a kollégák és az igazgató is tolerálták. A félévi bizonyítványosztás előtt az egyik kőművestanuló megkérdezte, miért veszem elő újra és újra ugyanazt a sárga fedelű, papírkötésű könyvet. Rövid indoklásként azt válaszoltam, mert egy roppant szórakoztató és komoly gondolatokat tartalmazó mű. Rejtő Jenő Piszkos Fred című alapmunkájáról volt szó. A következő irodalom órán jelentkezett, és elmondta, hogy megkereste a könyvtárban a szóban forgó kötetet, elkezdte olvasni, nagyon tetszik neki. De van egy apró probléma, csak lassan, szótagolva megy az olvasás. Nyíltan feltette a kérdést, nem foglalkozhatnánk ezzel a könyvvel a szöveggyűjtemény helyett. Azt gondoltam, miért is ne, és elkezdtem hangosan felolvasni az osztálynak. A szokott huszonöt decibeles alapzaj lassan elült, még a kőművestanulók is felhagytak a fodrászlányok rendszeres kézrátétel- lel történő térképezésével. A zajló iskolai élet csöndes szigetévé vált a tanterem. Az igazgató vagy féltucatszor bejött, ugyanis azt hitte azért van csönd, mert elzavartam valahová a nebulókat. A következő hetekben folyt a felolvasás. A Piszkos Fred után Az elveszett cirkáló és a többi remekmű következett. Május tájékán már Moldova: Magyar Atom kötetét tanulmányoztuk. A kollégák egyre gyakrabban adtak hangot elismerésüknek. Az igazgató pedagógusnapon jutalomban részesített, és rezignáltan állapította meg: megtaláltad az utat a tanulók szívéhez. Életem első egyénileg végrehajtott tananyagreformját sikeresen átvészeltem. A következő évet másik iskolában kezdtem, és már jöhettek a reformok és a tantervmódosítások zsákszámra. Egyszerűen csak megelőztem a tanári szabadságot biztosító új időket. Gambrinus Új telefonszolgáltatások Segítség a 088-as számon Az aszályos időjárás ellenére is meglesz hazánkban a hazai fogyasztáshoz szükséges kenyérgabona-mennyiség- Hiányra csak akkor lehetne számítani, hagabonatermés csupán 2,2-2,3 millió tonna körül alakulna -jelentette ki az MTI érdeklődésére Makay György, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. Elmondta: legutóbbi becsléseik szerint 3,3-3,4 tonna termés várható hektáronként az országban búzából. Ez azt jelenti, hogy országosan mintegy 3-3,4 millió tonna gabona takarítható be. A termelők viszont 3 millió tonnára vagy az alatti mennyiségre becsülik a termést. A szakember felhívta rá a fiIdeiglenes határátkelők Ideiglenes határátkelőket nyitnak meg a magyar-román határon, hogy csökkentsék a torlódást a határállomásokon - tájékoztatta az MTI-t tegnap Krisán Attila, a határőrség szóvivője. Elmondta, hogy Méhkerék és Szalonta, valamint Bat- tonya és Tumu között július 31-én, augusztus 1 -jén és 2-án 7 és 19 óra, illetve 7 és 20 óra között lehet közlekedni. Előreláthatóan a Méhkerék-Szalonta ideiglenes átkelőhelyet augusztus 6-án, 7-én, 8-án és 9-én, 7 és 19 óra között is nyitva tartják. Ezeken a helyeken csak a magyar és a román állampolgárok mehetnek át gyalog, kerékpárral, motorkerékpárral, személygépkocsival és mikrobusz- szal. (MTI) Önről és Önhöz szól a hétfői Magyar Hírlap *PP ÁlfÖLD címmel megjelenő melléklete Keresse az újságárusoknál! gyeimet, hogy a szóban forgó előrejelzéseket megfelelő óvatossággal kell kezelni. Az viszont tény, hogy a kereskedők eddig csupán az 50-60 százalékát vehették meg annak a mennyiségnek, amennyit valójában meg szerettek volna vásárolni gabonából. Az aszály hatására viszont sok a minőségi gond. A betakarított búzában 5-30 százalék között mozog a csökkent értékű szemek aránya. Emellett nem kisebb problémának mondta a főtitkár, hogy irreálisan magas jelenleg a gabona tonnánkénti ára. Július végén a tőzsdei ár már több mint 11 ezer forint volt, míg a termelőktől 9-10.000 forintos árakról érkeztek jelzések. Tavaly július 1-től lett önálló Berekfürdő. Az eltelt időszak munkájáról, eredményeiről kérdeztük dr. Hajdú Lajos polgár- mestert.- A tavalyi második félév gyakorlatilag a hivatal felállításával telt el, önálló pénzügyi, gazdasági lehetőségeink nem voltak. Ezzel csak ez év január elsejétől rendelkezünk.- Most már teljes a hivatal?- Gyakorlatilag igen. A Település Ellátó Szolgálat - amely a falu gazdája - működése szorosan kapcsolódik a polgármesteri hivatalhoz. Most már különvált a TESZ és a hivatal feladata. Úgy ítélem meg, nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor januártól a víz- és csatornamű, fürdő működtetését átvállaltuk, nem vittük be az rt.-be. Ezzel olyan pluszterheket vállaltunk át, amellyel csak kiadások jelentkeztek az első félévben, a bevételek pedig most.- Hogyan értékeli az eddigi gazdálkodást?- Sikeresen zártuk a félévet, hisz a tervezett hitel felvételére, amiről úgy gondoltunk korábban, hogy a fürdő nyitásához kell, nem volt szükség. Július 30-án, az áthúzódó kiadásokat leszámítva, kétmillió Kié lesz a túrkevei Finta-hagyaték? A túrkevei Finta Múzeum minden vagyontárgya sokáig állami kezelésben volt. Az ezen a héten lezajlott tárgyalások eredményeképpen azonban a megyei vagyonátadó bizottság döntése értelmében lehetőség nyílott, hogy az értékes Finta-hagyaték Túrkeve tulajdonába kerüljön. Ez a döntés megegyezne a Finta testvérek akaratával is, mert egy, 1929-ben Amerikából írt levelükben arról írnak, hogy legfőbb vágyuk, hogy minden Finta-emlék Túrkeve város tulajdonába kerüljön. A megyei önkormányzat lemondott a Finta-hagyaték esetleges tulajdonjogáról Túrkeve javára. A Művelődési Minisztérium azonban még élhet a döntés elleni fellebbezési jogával, így előfordulhat, hogy az értékes hagyaték mégis állami tulajdonban marad. Keresetek júniusban Tovább emelkedett a húsznál több embert alkalmazó gazdálkodószervezeteknél foglalkoztatottak átlagkeresete júniusban - tűnik ki a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentéséből. A KSH adatai szerint a szóban forgó cégeknél az átlagkereset a múlt hónapban elérte a 28.793 forintot. A júniusi átlagkereset 31,4 százalékkal volt magasabb, mint az előző év ugyanezen hónapjában, és 2,9 százalékkal haladta meg az előző havi kereset összegét. A növekedés a szellemi foglalkozásúak körében volt nagyobb arányú — 35,2 százalék -, a fizikai dolgozók esetében jellemző 26,5 százalékkal szemben. Júniusban a keresetek nagyságát tekintve, a nagyobb súlyú ágazatok közül a két szélsőséget, a bankszféra, illetve a ruházati termékek gyártása képviselte. Az előbbiben a bruttó átlag- kereset meghaladta az 51 ezer forintot. Míg az utóbbiban 16,5 ezer forint alatt maradt. forint plusszal zártunk. Az igaz, hogy az esetleges beruházásokat csak az év hátralévő időszakára tudtuk tervezni, amit a következő testületi ülésen meg is kell határozni.- Ez milyen területeket érintene?- A fürdőben a fedett rész felújítása és a tető kicserélése szükséges volna, de ez meghaladja a lehetőségeinket. Utat is kellene építeni, hisz a faluban jelenleg 15 százalék a szilárd burkolatú út. Választanunk kell: olyan beruházásokat indítsunk, amelyek gazdaságilag kecsegtetőek, de csak a későbbiek folyamán térülnek meg, vagy lakossági igénynek engedve, a közműépítést támogassuk.- Sikerült-e már az ingatlanokban megegyezni Karcaggal?- A belterületi ingatlanokkal egyezségre jutottunk. Nem rendeződött még a határvita, így újabb tárgyalások lesznek.- Milyen problémákat vetettek fel a polgárok a falugyűlésen?- A szemétszállítás, az út, a kereskedelmi árak kialakítása mind felvetődött. Többen kifogásolták a sokáig nyitva tartó, hangos szórakozóGázturbinák Modem gázturbinákat kap az gőzkazánok helyett a Kelenföldi Erőmű. Az erről szóló szerződést csütörtökön írják alá - közölte a beruházást finanszírozó Magyar Villamos Művek Rt., az erőművet működtető Budapesti Erőmű Rt. többségi tulajdonosa. helyeket is. A falurendezési tervet támogatták.- Hogyan ítéli meg a település ellátását?- Szükséges lenne piactér kialakítása. A Berek téren egy vásárlócentrum megépítésével megoldódna a ruházati, iparcikkellátás.- Mikor valósulnak meg a tervek?- Ez részben külső pályázatok elnyerésétől is függ, s attól is, hogy milyen pénzügyi terheket tud átvállalni a lakosság a közműfejlesztésben. Gondolom, három-négy év múlva a tervek jelentős része megvalósul.- Jó döntés volt különválni Karcagtól?- Egyelőre rosszabbul nem jártunk. A beruházásokban még ez nem mutatkozik, de ügyintézésben már igen. Nem kell bemenni a városba, helyben el lehet mindent intézni.- Szeptember 8-a jelentős dátum a falu életében. Készülnek rá?- A népszavazás második évfordulója jelentős nap az életünkben, erre már most készül az önkormányzat.- de A Magyar Autóklub és a Magyar Távközlési Részvénytársaság között megállapodás született, amelynek alapján 1993. augusztus 1-től országosan bevezetésre kerül a 088-as segélyhívó szám. Azok az előfizetők, akik a 088-as számot tárcsázzák, segítséget tudnak kérni az Autóklub diszpécserszolgálatától. A Hajdú-Bihar, Jász-Nagy- kun-Szolnok, Szabolcs-Szat- már-Bereg és Békés megyéből érkező hívásokat munkanapokon reggel 7-től este 7 óráig a debreceni diszpécserszolgálat kezeli, így a díj megegyezik a Debrecen városába irányuló beszélgetésekével. Más időpontokban történő hívásakor a budapesti diszpécserszolgálat tud segítséget nyújtani, ugyancsak 088 tárcsázásával. A szolgáltatás bevezetésével egy időben Jászberényben a 08-as számon hívható pontos idő szolgáltatás hívószáma 080-ra változik. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az automata távhívással rendelkező központokban ugyancsak augusztus 1-től kezdődően bevezetik a telefondoktor-szolgáltatást. Igénybe vehető a 082-es szám tárcsázásával, melynek díja a Szolnok városába irányuló hívásokéval egyezik meg. rr x ■ ^ A TIGÁZ Rt. SZOLNOKI \Sj KIRENDELTSÉGE TláaZ értesíti Tisztelt Gázfogyasztóit, hogy MARTFŰ város területén, a gázelosztó vezetéken elvégzendő' munkálatok miatt 1993. augusztus 5-én 8 órától 1993. augusztus 5-én 20 óráig SZÜNETEL A VEZETÉKES GÁZSZOLGÁLTATÁS Felhívjuk figyelmüket, hogy a gázszünet alatt a gázmérő előtti főcsapot szíveskedjenek elzárni. A gázszünet miatt szíves megértésüket kérjük! W V .............. ■ JJ S ikeres félévet zártak Berekfürdő első éve