Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-22 / 143. szám

1993. június 22., kedd

Kultúra

5

Bánkuti Turistaházért Alapítvány

Újból valódi menedék lesz

A bánkuti turistaház megmentésére szövetkeztek miskolci-diósgyőri természetjárók, sízők a Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei Természetjáró Szövetség szervezésében, Miskolc város polgármesterének támogatásával: e célra nyitott alapítvány létrehozását kezdeményezték.

Diósgyőri munkások, lelkes természetbarátok 1930-ban téglánként adták össze az anyagot a Bükk egyik legszebb pontján, Bánkuton tervezett turistaház építéséhez, Pallavicini Alfonz Károly őrgróf pedig a turista menedékes házhoz szükséges területet biztosította. Potenga Gyula neves miskolci építész irányításával 1931-ben készült el az akkor csodálatosnak nevezett bánkuti turistaotthon, amelynek avatására, országos turistaünnepség keretében pünkösd vasárnapján került sor. A

jól felszerelt ház későbbi bővítések, fejlesztés eredményeként 30 éven át a bakancsos természetjárók Mekkája volt. A Magyar Turista Egyesület diósgyőri osztályának kezeléséből az épület - máig sem ismert okok miatt és jogcímen — 1961— ben a Turistaházakat Kezelő Vállalathoz került, majd 1981— ben az egri Panoráma Szálloda és Vendéglótó Vállalathoz, az pedig eladta az ÉGSZI-nek, amely most felszámolás alatt áll. Az egykori turistaház - miután a vendéglátósok kihúzták belőle a hasznot - most az enyészeté; évek óta bezárva, lepusztulva árválkodik, a háztetőn fák nőnek, az egykori építők pedig nosztalgiával járják körbe.

Az egykori építő-tulajdonosok turista utódainak legnagyobb gondja a ház tulajdonjogának visszaszerzése, tudniillik

az ÉGSZI-nél az értékesítésre kerülő javak sorába került. Az alapítvány összegyűlő pénzéből először tehát a házat akarják megvenni, nagyon szégyenletes dolognak tartják, hogy az ingatlanért fizetni, ,jogászkodni” kell. Az alapítvány létrehozói levelet írtak Csépi Lajosnak, az AVÜ ügyvezető igazgatójának és Jeszenszky Géza külügyminiszternek, a Magyar Síszövetség elnökének, hogy segítsék az ügyet.

Ha sikerül megvalósítani a terveket, a Bánkuti Turistaház, sok száz munkára önként ajánlkozó kétkezi munkája, vállalkozók felajánlásai nyomán ismét a bakancsos turistákat és a sízőket szolgálhatja, s újból valódi menedék lesz számukra a Bükk legszebb pontján. Az alapítványhoz csatlakozókat a megyei sporthivatalnál vár- ják.(MTl)

A Csing-dinasztia korának festészete

Ritkán látható műalkotások Budapesten

Műtárgyvédelmi okokból csak igen ritkán látható tekercsképeket tekinthetnek meg az érdeklődők Budapesten a Ráth György Múzeum kedden nyíló kiállításán. Kínai festészet a Csing-dinasztia korában - XVII-XIX. század - címmel tizenkét féltett, függő tekercsképet és három albumlapot mutatnak be a- Gorkij fasori gyűjteményben. A tárlat ritkaságai és érdekességei a korszak kínai festészetének fő műfajait és irányait illusztrálják. A kínai esztétikai felfogás szerint ugyanis külön műfajt képeznek a madár- és virágábrázolások, a táj-,

valamint a figurális képek. A jellegzetes távol-keleti művészeti alkotásként ismert speciális festményeket a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum anyagából válogatták a rendezők.

A tekercsképek szeptember végéig láthatók. (MTI)

„Vállaljuk a konzervativizmust, de nyitottak vagyunk az újra is”

Beszélgetés Béres Jenővel, a Verseghy Ferenc Gimnázium új igazgatójával

Néhány napja Szolnokon, a városi önkormányzat támogatta a tantestület, a szülői munkaközösség és a diáktanács előzetes javaslatát, és testületi ülésen, nagy többséggel Béres Jenőt választotta a Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatójának, miután az előző direktor, Molnár Sándor korengedményes nyugdíjazását kérte. A döntés értelmében az intézmény élére öt évre a 29 éve ott tanító matematika-fizika szakos középiskolai tanár került.- Köztudomású, hogy önt nagyszerű tanárként, de nagyon kemény emberként tartják számon. Van aki elfogadja a habitusát, személyiségét, mások kevésbé, vagy nem.- A megítélések attól függnek, tanítottam-e az illetőt vagy nem. A negyedikesek már elfogadnak, és utána minél mesz- szebbről nézik a középiskolás éveket, annál inkább. Ugyanis nem tudok elmenni a legkülönbözőbb visszásságok mellett: rendetlenség van a folyosón, vagy olyan viselkedési, magatartási hiányosságokat észlelek, amelyek nem egy gimnazista jellemzői. Lehet, néha keményebben reagálok, de ahogy Goethe is fogalmazta: az igazságot nyersen lehet megmondani.

Ön reál érdeklődésű, ugyanakkor ez a gimnázium mindig híres volt arról, hogy nem is akármilyen humán diplomásokat is nevelt.- Az igazgatói pályázatra benyújtott dolgozatomban is a legfontosabb helyen a nyelvoktatást emeltem ki. Ne vegye szerénytelenségnek, de úgy ítélem meg, hogy nálunk a matematika-fizika tanítása megoldott. Ugyanakkor a minőségi nyelv- oktatás még fejleszthető. Mondjuk délutánonként, néhány érdeklődő diákkal, a különböző szintű nyelvvizsgákra való felkészüléssel. Hiszen a diploma kiadásához is legalább középfokú nyelvvizsga szükséges. Nem beszélve arról, hogy ez a vizsga a felvételi pontszámába is beszámít. Mindezek

Amelyik intézménynek olyan múltja van, mint nekünk, természetesnek tartom a minősítését. Elvégre hagyományok nélkül jellegtelen, gyö- kértelen egy intézmény - mondja Béres Jenő, a Verseghy új igazgatója

ismeretében úgy gondolom: igény is lenne rá, és a kényszer is ezt diktálja.- Van ehhez megfelelő szaktanár?- Egyrészt van, másrészt lesz, mivel három, nyugati nyelvet tanuló kolléga átképzése befejeződött, vagy befejeződik. Sőt szó van arról is, hogy a Tisza- partival közösen találunk valamilyen érdekes megoldást.- Ón neves tanár. Gondol-e arra, mint igazgató milyen minősítést kap majd?- Hogy kiből milyen tanár lesz, az az egyéni elhivatottságon kívül döntően attól függ, hogy az illető diplomája megszerzése után hová kerül. Akad-e a tantestületben egy olyan idősebb szakmabeli, akitől tanulni lehet. Nekem szerencsém volt, mert Rédl Laci bácsi személyében akadt. Hogy milyen igazgató leszek? Amilyenné a nevelőim, a kartársaim alakítanak. Igyekszem toleráns lenni, kikérni a véleményét a

munkaközösségeknek, a diákönkormányzatnak, a szülőknek. Nemcsak kérem, de várom is. Szeretném az egykori ver- seghysek baráti körét megalakítani, mert korábbi diákjaink ragaszkodása erkölcsi támogatást biztosítana az intézménynek, így lehetne később az anyagi helyzetünkön is javítani. Ha él az iskola szelleme, mindez megvalósítható.- Nem kevesen állítják: ez a gimnzium konzervatív. Mi a véleménye erről?

Amelyik intézménynek olyan múltja van, mint nekünk, természetesnek tartom a minősítést. Elvégre hagyományok nélkül jellegtelen, gyökértelen egy intézmény. Ugyanakkor, hogy ne váljunk vaskalaposakká, nyitottak vagyunk minden újra, főleg, ha az értéket jelent. Legyen szó a nyelvoktatásról vagy a számítástechnikáról.- Felsorolna további megújulási lehetőségeket?- Kezdjük a tárgyiakkal. Az ebédlő fölötti részt be szeretnénk építeni könyvtárnak. Vele szemben a gyerekeknek zsibongót, büfét, a tornaterem mellett pedig egy számítástechnikai központot kialakítani. Elvégre a XX. század végén egyetlen gimnázium sem engedhet ki végzősöket, akik számítógépen még nem dolgoztak. Utoljára, de nem utolsósorban ha a városban szerveznek nyolc osztályos gimnáziumot, mi vállaljuk.- Meg tudja tartani értékes embereit?- Sok a nagy jövő előtt álló fiatal nevelőnk. Ha a közalkalmazotti törvény bértarifáját biztosítják, akkor igen a válaszom. Hiszen sokat mond, hogy ma a Verseghyben az átlagjövedelem 22 ezer (!) forint. Természetesen a túlórákkal.- Milyen stílusú vezetést akar megvalósítani?- Igénylem a véleményeket, és igyekszem konszenzust kialakítani. De a végső szót természetesen nekem kell kimondani, meg a felelősséget is vállalni. Közben együtt dolgozni.

D. Szabó Miklós

Az emlék olyan, mint a fény...

Az élet szép, az élet jó, az élet igazságos - így szeretnénk hinni, pedig tudjuk, hogy az élet nem mindenkinek szép, nem mindenkinek jó, igazságtalansága pedig naponta kézzel fogható.

Mert milyen igazság az, hogy amikor eljön a megérdemelt pihenés időszaka, amikor ünnepélyes külsőségek között szólítják a vasdiploma átvételére az idős nevelőket, akkor Mária néni hiába hallja, hogy „Nagy Lász- lóné tanítónőnek”, nem tud felállni, csak kezét sután, gyengeségét szégyellőn feltartva jelzi: itt vagyok? A besütő napfényben mégis egy kedves, megelégedett arc tükröződik.

A kollégákkal beszélgetve elevenednek az emlékek. S az emlék - egy író szavaival élve - olyan, mint a fény. Minél távolabbról nézzük, annál fényesebben ragyog. Kár is, jó is, hogy néfnelyik már távolról pislákol. Az például, amikor férje távollétében gyermekeivel menekült a front zivatara elől. A legkisebb gyermek másfél, a legidősebb öt éves volt.

Az országhatáron megállapodott a család: nem megyünk tovább. A front átvonulása után indulni kellett haza, Szolnok megyébe. A szovjet állomásparancsnok tíz doboz cigarettáért - azzal a kikötéssel, hogy magukkal visznek harminc menekültet - biztosított számukra egy vagont.

Férje korábban katonatiszt volt, s ez meghatározta további sorsukat. Húsvétkor libatojást festettek, egy forintért árulták, hogy az ünnepen legyen ennivalójuk. Villanyra nem volt pénz, olajba mártott zsinórral világítottak. Találékony, ügyes férje a vagonkirakások közben fából készített játékokat. A Corvin áruháznak ajánlotta fel. Meg is vették volna,-' ha sorozatban tudta volna gyártani' -,' dehát az egy szál bicskával nem megy. A tiszti ruhát három kismalacért cserélték el.- Az ujjamra kentem a grízt, csak onnan ették a kismalacok - emlékezik Mária néni. - Kettőt eladtunk közülük. Konyhakést vettünk az árukból, meg ilyesmiket. Tiszaföldvári lakásunkból ugyanis csak romhalmaz maradt. Amit elástunk, azt is kiszedték a front idején. A harmadik kismalac orbáncos lett. Az egyik falusi asszony tanácsára petróleummal kentem be. Nyögött, jajgatott szegény, de

Amikor fiatal tiszaföldvári tanítónő volt

meggyógyult, százkilós hízó vált belőle.

Volt öt kicsi libám is. Olyan boldog voltam, hogy végre ehetünk libamájat - de el kellett adnunk. A szívem megszakadt. Neveltem kiskacsákat is. Elvitte őket a görény.

Néhány így átkínlódott év után végleges állást kapott a férje, s Mária néni is folytatta a tanítói munkát. Napközis nevelő lett, mert azt jobban fizették. „A villanyt így is alig tudtam kifeztni.” Ars poeticája megszívlelendő:- Azt akartam, hogy a gyerekek otthon érezzék magukat a napköziben, s mindent megértsenek. Nem baj, ha valamit ezerszer el kell nekik mondani.

S ebbén a szellemben cselekedett. Felsőbb helyen kijárta, hogy bádogbögrék helyett poharak, porcelántányérok kerül- jönek a napközibe, s függöny az ablakra. Sok gyerek nem boldogult a késsel, villával, inkább azt mondták: nem szeretik a húst. - S felvágva szereted? - kérdezte tőlük. Többnyire ez volt a válasz: - Úgy igen.

Mária néni pedig szaladgált egyik gyerektől a másikig, aprította a húst. Ebéd után pedig hallgatta a konyhalányok zsör- tölődését: „Egyik csoportban sem fogy el ennyi hús”.

Kolléganői mondták neki: - Bolond vagy te, Mária. - Lehet, hogy az vagyok - válaszolta, s ugyanolyan buzgalommal munkálkodott tovább.

Harminckét évig lakott Szolnok megyében, évtizedeken át tanított Tiszaföldváron és Szolnokon. Buzgalmát nem méltányolták. Megbántottságnak

nyoma sincs a hangjában, amikor mondja:- Nem szerettek az igazgatók, pedig nagyon igyekeztem.

Talán éppen az volt a baj. A szülők sem mindig voltak angyalok. Az egyik zupás őrmesterből lett százados beüzent neki: „Nem azért írattam iskolába a fiamat, hogy rejtvényeket adjon házifeladatként. Ezt a számtanpéldát én sem tudom megoldani.”

Kiterjedt a figyelme arra is, hogy az elsősök közül néhá- nyan, akik az óvodában megszokták az ebéd utáni alvást, le-le csukódó szemmel vészelik át a délutánt. Gondolta, hogy a gyengébb fizikumúaknak nem árt egy kis pihenés, s szerzett a napközibe egy heverőt. Az igazgató azonban rögvest kivitette.

Régi bútoraiból csak egy kombinált szekrény maradt. Azt is a lovaknak köszönheti. A front alatt ugyanis a szekrény fiókjaiból ették a zabot. S maradt néhány - az avatatlanok szemében semmit érő - cserép.- Nagyon a szívemhez nőttek - mondja Mária néni. Azok közül a cserepek közül valók, melyeket Mátyás király szülőházából kidobtak a románok. Mit számít az, hogy csorbák, repedezettek.

Házasságkötésük előtt öt évig udvarolt neki a férje. Az anyósa mégis összecsapta a kezét:- Ilyen hamar egybekeltek?

Relatív, hogy mi van hamar.

Az viszont biztos, hogy hamar elszáll az élet. Ötvenedik házassági évfordulójukat a kórházban ünnepelték. Már amennyire ünnep lehet az, amikor a férj halála előtt már beszélni sem tud.

Nyolc évtized alatt hosszú utat tett meg Mária néni. S most már hosszú az az út is, amit botra támaszkodva a lifttől az előszoba ajtajáig megtesz. S a zsémbes társbérlő kötözködő hangja helyett régi időkből hallatszó vidám gyermekzsivaj cseng a fülében.

Dehát a magány gyötrő perceit az sem tudja mindig elűzni. Főleg akor nem, ha az ember olyan magatehetelenné válik, hogy ha elesik, nem tud felkelni. Oda kell kúszni a telefonhoz, s átszólni a szomszédnak: jöjjön, segítse fel. Valami kimondhatatlan szomorúság

tölti el a szívemet, amikor azt mondja:- Végigimádkozom az éjszakákat... Simon Béla

A vasdiploma átvételekor

Magyar-román tudományos megállapodás

Műszaki információk és szakemberek cseréjére kerül sor annak a műszaki, tudományos együttműködési megállapodásnak a keretében, amely a múlt héten Bukarestben jött létre a

Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a romániai Energetikai és Elektrotechnikai Egyesület között. Az aláírás alkalmával Horváth Tibor, a Magyar Elekt- rotechni Egyesület elnöke,

egyetemi tanár a Román Tudományos Akadémián a villámvédelem időszerű kérdéseiről tartott előadást. Erről az egyesület hétfőn közleményben értesítette az MTI-t.(MTI)