Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-21 / 142. szám

2 Körkép 1993. június 21., hétfő Vegyi fegyverek Szarajevó-Ankara. A boszniai muzulmánok szombaton kilátásba helyez­ték, hogy vegyi fegyvereket és anyagokat vetnek be, ha a szerbek vasárnap reggelig nem szüntetik be támadása­ikat Gorazde térsége ellen. Annyi klórral és más vegyi anyaggal rendelkeznek, amennyivel csaknem egész Európát eláraszthatják. Fenyegetés Belgrád. Radovan Kara­dzic boszniai szerb elnök megfenyegette a muzulmá­nokat, hogy ha nem nyug­szanak bele a köztársaság hármas felosztásába, akkor a háború folytatódik. Már­pedig ezt el fogják veszíteni - mondta. A genfi egyez­mény még mindig jobb, mintha két részre osztották volna Boszniát, s a muzul­mánok a szerbeknél Tuzla körzetében, a horvátoknál pedig Zenicánál kaptak volna autonómiát - vélte Karadzic, aki a boszniai há­ború kirobbanásáért a hor- vátokra hárította a felelős­séget. Kairói robbantás Kairó. Négy, más hírek szerint öt ember meghalt és húsz megsebesült péntek este Kairó egyik zsúfolt szegénynegyedében egy újabb pokolgépes robban­tástól. A merényletet, ame­lyet szombat reggelig senki sem vállalt magára, a ható­ságok iszlám szélsősége­seknek tulajdonítják. Az egyiptomi védelmi minisz­ter - első ízben - jelezte, hogy a hadsereg szükség esetén bevethető a terroriz­mus elleni küzdelemben. Tőkeértékhiány Róma. A hitelező bankok ellenőrzés alá vonták a tőzsdén összeomlott Fer- ruzzi-Montedison vállalat- birodalmat, és új vezetőket állítottak az élére a Ferruzzi család tagjai helyett. A Fer­ruzzi, amely családi vállal­kozásként indult, s ma a vi­lág számos országában 350 vegyipari és élelmi­szer-ipari üzemet ellenőriz, s 50 ezer főt foglalkoztat, azért került válságba, mert túlzott hitelfelvételek révén adósságai már meghaladják a tőkeértéket. Együttműködés Oslo. Kovács István, a VOSZ elnöke skandináviai látogatásán tárgyalásokat folytatott a Norvég Gyár­iparosok és Vállalkozók Szövetségének vezetőivel, valamint a Norvég Keres­kedelmi Tanács vezetőivel a norvég-magyar vállalko­zási kapcsolatok fejlesztése érdekében. KAPCSOLÓK A JÓ ÖTLETEKHEZ! wann Szaküzlet WAGO rugós sorozatkapcsok, vezetékősszekötők, csatlakozók forgalmazásában közreműködő viszonteladók, ügynökök jelentkezését várjuk. Felhasználók közvetlen jelentkezésére is számítunk. M09ED Szaküzlet 1076 Budapest, B, Szinva u. 1. £ _____ © : 141-5999 M elyik település hátrányos helyzetű? Dr. Boross Péter A pénteki látogatás záróak­kordjaként dr. Boross Péter belügyminiszter lakossági fó­rumot tartott a megyeháza nagy­termében. A hallgatóság első­sorban a megye polgármestere­iből állt, így ennek megfelelően elsősorban a közigazgatásról esett szó. A belügyminiszter bevezető beszédében ecsetelte a jelenlegi helyzetet, valamint távlati elképzelésekről is szólt. Ez érintette mind az igazgatás-, mind az idegenrendészeti témát. Többek között kitért az ön- kormányzati képviselő-testület, valamint a polgármester vissza­hívhatóságának ügyére is. Ki­fejtette, nem támogatja ezt az elképzelést. Ugyanis „a megvá­lasztjuk, aztán ha mégsem jó, akkor majd visszahívjuk” mód­szer gyakorlattá válna, és ez a helyi közigazgatás működőké­pességét megkérdőjelezné. A ma élő rendszerben viszont tar­tós ellentét alakulhat ki a pol­gármester és a képviselő-testü­let között. Ennek oldására rövid időn belül kell találni megol­dást. Szólt arról is, hogy a köz- igazgatásban erősíteni kell a megye szerepét. Ezt követően az elnöklő Petronyák László or­szággyűlési képviselő a hallga­tóságnak adta át a szót. A felszólalások számos kér­dést említettek, így a megye rendőrségének munkájára is ki­tértek. Boross Péter elismerően szólt a megyénkben elért ered­ményekről, sőt, az országosan is kedvező helyzetről. Tiszabő polgármestere fel­szólalásában szólt a megyénk­ben több településen felmerülő problémáról. Kérdésként el­hangzott: hogyan állapítják meg, melyik település az elma­radott és melyik nem? Ugyanis részletesen beszámolt a telepü­lés helyzetéről, ezzel szemben a község nem szerepel a hátrá­nyos helyzetű települések listá­ján. A belügyminiszter elis­merte, hogy a település helyzete indokolttá tenné a hátrányos jelzőt, és ennek megfelelően az állami költségvetésből való ré­szesülést. Sajnos azonban a lista még 1986-ban készült, így en­nek megfelelően jártak el a pénz leosztásánál. „Ezen sürgősen' változtatni kell”- mondta. Egyben szólt a szeptemberre tervezett kihelyezett kormány­ülésről, melyen a megye prob­lémáit előtérbe helyezik majd. Gyorsul az ügyintézés az Á VÜ-ben Mi történt a „vadprivatizáció” során? (Folytatás az 1. oldalról) kormányváltásnak az ügynök­ségnél is lennének személyi konzekvenciái. Persze az is igaz, hogy ha a privatizáció be­fejeződik, azzal az AVÜ önma­gát számolja fel. így is „érintve vagyunk”.- Tudjuk, hogy a privatizáció kezdetén különösen sok volt a „homályos ügy”. A közvéle­ményt az nem nyugtatja meg, hogy „ezek akkor nem ütköztek törvényekbe". Már csak az AVÜ saját érdekében is - a to­vábbi „mendemondák” elkerü­léséért - főleg ezeket kellene „tisztába tenni”.- Ez a felvetés is jogos - vá­laszolta Hatvani Szabó János. A privatizációt én három sza­kaszra osztom: 1989—90-ig az úgynevezett „vadprivatizáció” zajlott, azaz a társasági törvény alapján a menedzsmentek önál­lóan végezték (a többi törvény és a szervezeti háttér még hi­ányzott). Olyan is előfordult, hogy a piaci érték 5-10 száza­lékáért vettek át állami vagyont magánkézbe, csakhogy ezek az esetek utólag már nehezen „ér­hetők tetten”. 1990-91-ben zaj­lott a „spontán privatizáció”, immár jogszabályokkal, de több „fehér folttal”. Itt már jobban felderíthetők az „ügyek”. Végül 1992-től a lényegében „szabá­lyozott privatizáció” zajlik: „felálltak” a tanácsadó cégek, az AVÜ, az állami vagyonnal gazdálkodó menedzsment. A korrupció az új szervezeti rend­ben gyakorlatilag kizárt. A „vadprivatizációs ügyek” utólagos felderítéséhez kellene mindenekelőtt kb. 50 millió fo­rint. Figyelembe kell továbbá venni a tulajdon biztonságának alkotmányi garanciáit. S nem utolsósorban el kell mondjam: a „szálak” alighanem igen ma­gasra vezetnek, s ez alatt nem csupán az elmúlt rendszerben vezető beosztásban volt embe­reket értem. Többszörösen is nehéz tehát ez az ügy. Azonban, ha lehetőséget kapunk a felderí­tésre (és a szükséges feltételeket is biztosítják), reménykedem abban, hogy a vitatott eseteket ez év végéig nyilvánosságra tudjuk hozni. Sz. P. Iskolatársulási kísérlet Az Iskolatársulás 12 címet viselő iskolai modellkísérlet résztvevői vitatják meg vasár­naptól öt napon át Salgótarján­ban a kísérlet tapasztalatait, s véleményezik a következő tan­évre szóló saját tankönyveiket. Egyike ez annak a minisztérium által is elismert iskolai modell­kísérletnek, amely máig műkö­dik az országban.A Loránd Fe­renc kandidátus által kidolgo­zott modellhez az oktatástörté­netben is egyedülálló módon egymással társulva négy iskola csatlakozott. Salgótarjánban és Tiszafüreden vezették be első­ként, majd Szolnok következett, s idén Békéscsabán indítják a kísérletet. Jászberényi vendégjárás Testvérvárosok találkozója Szolnokon a Hősök terét találták méltó helynek AII. világháborús emlékműre nevek nem kerülnek A második világháborús em­lékmű felállításának ügye Szol­nokon ismét előbbre jutott. Részletes tájékoztatással szol­gált lapunknak dr. Detre István főorvos, önkormányzati képviselő.- Egy évvel ezelőtti interpel­lációmban elmondtam: elszo­morító látvány, hogy még ha­lottak napján sincs virág a te­metőben a második világhábo­rúban elhunytak sírján, sőt sok szolnoki polgár azt sem tudja, hol is van a második világhábo­rús halottak parcellája. Interpel­lációmat a közgyűlés jóvá­hagyta, majd az intézkedés ope­ratív feladataival a Városfej­lesztési Irodát bízták meg, amely pályázatot hirdetett az emlékmű elkészítésére. Az első pályázatra 4 pályamű érkezett. Az itt benyújtott pályaművek egyikét sem kívánta a zsűri el­fogadni, ezért egy új, meghívá­sos jellegű pályázatot kellett ki­írni. Az új pályázatok elbírálása az Iparművészeti Lektorátus zsűribizottságának, a szolnoki polgárok és a képviselő-testület bevonásával történt. Ennek eredménye ismert: Győrfi Sán­dor karcagi szobrászművész pá­lyaműve nyerte el az első he­Dr. Detre István képviselő lyezést, ez kerül felállításra a Hősök terén 1994 őszén. A ba­zalt kiskockakővel burkolt dombon bronzból készült em­lékművön közel félévszázad távlatából az elfeledett áldoza­tok mintegy régészeti leletként felbukkanó töredékeiből emeli a művész az emlékezés monu­mentumát. A kompozíció körül elszórt „leleteken”, lapokon Radnóti-verssorok olvashatók. A képzőművészeti zsűri rend­kívül hatásosnak, a meglepetés drámai erejével ható kompozí­ciónak nevezte az alkotást. Győrfi Sándor szobrászmű­vész „Magyar Golgota” címet adta az emlékműnek, amelyen nem lesznek nevek, hiszen a második világháború borzalma­iban nemcsak katonák haltak meg, hanem nagyszámmal a polgári lakosság is. Rájuk is és mindazokra emlékeztetni kíván majd ez az emlékmű, akiknek fájdalmat, tragédiát jelentett ez az esztelen öldöklés, a totális háború. Az emlékezet általá­nosságát jelzi az emlékmű latin felirata: „Tenet VOS memoria PATRIA lacrimosa et habet honorum magnum Gens Hun- garorum”. (Könnyezve tart em­lékezetében Benneteket a Haza, és mély tisztelettel adózik a Magyar Nemzet.) Az emlékmű összköltsége 10 millió forint. Azok a vállalatok, cégek, magánszemélyek, akik szívügyüknek tekintik az em­lékmű felállítását, „A második világháborús emlékmű megva­lósítása" nevet viselő számlán, az alábbi számlaszámon járul­hatnak hozzá a kivitelezés költ­ségeihez: OTP 59 - 980011820 - 058519. K. Sz. Dr. Magyar Levente (balról) és Bemard Kühling kézfogással erősíti meg a testvérvárosi szerződést. (Fotó: I. L.) A tollforgató „petőfisek” sikere Pénteken délután folyamato­san érkeztek autóbuszok, kocsik Jászberénybe. Mintegy százöt­ven vendég fogadása zajlott a Déryné Művelődési Központ nagytermében. Az észak-né­metországi Vechta népes kül­döttsége azért érkezett ide, hogy jelen legyen a testvérvárosi szerződés aláírásának ünnepi pillanatán. Erre vasárnap dél­előtt 11 órakor került sor. A tör­ténet 1989-re nyúlik vissza. A jászberényi Lehel Vezér Gim­názium akkor keresett kapcsola­tot egy német iskolával. A mi­nisztériumon keresztül kerültek ismeretségbe a vechtai Gymna­sium Antonianum tanáraival és diákjaival. Azóta több cserelá­togatás zajlott, a két város veze­tői is „egymásra találtak”. Az előkészítés után a testvérvárosi szerződést Jászberényben írták alá. Bemard Kühling, Vechta polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a két népet ezeréves barát­ság, kulturális és gazdasági kapcsolatok kötik össze. Dr. Magyar Levente jászberényi polgármester a fiatalok jövője miatt nevezte nagy jelentőségű­nek a szerződést. Az ünnepi eseményen jelen volt Jászbe­rény másik testvérvárosa, az olaszországi Conselve küldött­sége is, Vasco Varotto polgár­mester vezetésével. Ezért a Pa- lotásy János vegyes kar német, olasz és magyar szerzők dalait adta elő. A Jászság Népi Együt­tes és a Barkóca gyermektánce­gyüttes nagyszerű produkciója elnyerte a vendégek tetszését. Délután szakmai megbeszé­lésekre került sor. A német de­legációban a vechtai városi ve­zetés, a képviselők, a hivatali szakemberek vettek részt. A vá­rosi egyesületeket is képvisel­ték. A helyi újság szerkesztőjé­től a különböző zenekarok, kó­rusok vezetőin át a vadásztársa­ságig, az önkéntes tűzoltóságtól a lovasegyesületig sokan képvi­selték Vechtát. S természetesen a diákok is eljöttek Jászbe­rénybe. Conselvéből hasonlóan sok szakember érkezett, így a különböző hármas találkozások, megbeszélések, egyeztetések után kristályosodik ki a hogyan tovább. Egy biztos: Jászberény kü­lönleges ajánlata hasznosulni fog. Felajánlották mind az olasz, mind a német pedagógu­sok számára a Kodály-módszer elsajátításának lehetőségét. A tanítóképző főiskola, a Palotásy zeneiskola ehhez segítséget ad; a költségeket a város fedezi, évente egy-egy pedagógus szá­mára. K. E. A fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Cimbora vers- és meseíró, valamint rajzpályáza­tot hirdetett gyermekek részére. A felhívásra háromezer gyer­mek küldte el pályázatát. Túr- kevén, a Petőfi Sándor Általá­nos Iskolában 21 tanuló fogott tollat, írtak mesét, verset, elbe­szélést. A 21 pályázó közül 13 tanulót hívtak be az ünnepélyes eredményhirdetésre. A díjkiosz­tás június 11-én volt a Buda­pesti Művelődési Központ szín­háztermében. A különdíjasokon kívül közel 300 ifjú tollforgató örülhetett a sokféle ajándéknak: a könyveknek, játékoknak és a Nestlé ajándékcsomagjának. Néhány díjazott versét, mesé­jét Pálos Zsuzsa színművésznő OLCSÓ naposkacsa megrendelhető több ezres tételben is! 18,-Ft/db. Cím: Hévízi Vince 6353 Dusnok, István király u. 47. Telefon: Dusnok 287. *28493/1H* tolmácsolta. Megdobogtatta minden túrkevei szívét, amikor elmondta Pékár Margit 7.b. osz­tályos Szülőföldemen c. versét, valamint Szabó Erika 5.b. osztá­lyos a Győztes kukacok c. me­séjét. A díjkiosztás után zenés irodalmi műsorral kedvesked­tek a gyerekeknek. A helyszí­nen volt a Cimbora és A reggel c. tv-műsor stábja, amelyek fel­vételt készítettek a programról. Túrkevei díjazottak: Ozsváth Berta, Szabó Anikó, Nagy Re­gina, Bakondi Adrienn, Farkas Annamária, Kalló Mária, Ka­tona Gabriella, Papp Gábor, Pé­kár Margit, Simon Szilvia, Szabó Erika, Szilágyi Andrea, Vad Sándor. Felkészítő tanáruk: Csajbók Ferencné. Alkotótábor Kopjafa-kompozíció, fából faragott képek, kerámia- és bronzplakettek, illetve több mint félszáz festmény látható - egyebek között - a Keceli Mű­velődési Központban vasárnap megnyílt kiállításon. A szerda estig megtekinthető tárlat kü­lönlegessége, hogy az itt bemu­tatkozó hét művész közül öten egy tanyai magán-alkotótábor vendégei. Az Erdélyből érkezett fafara­gók és festőművészek - a Ma­gyar Falusi Vendégfogadók Szövetsége és a Kelet-Kö- zép-Európai Falusi Vendégfo­gadók Szövetsége védnökségé­vel szervezett alkotótábor ven­dégeként készítették el művei­ket. (Mfl) Akar telefonon Swatch órát vagy pénzt nyerni!?-1-610-204-5360

Next

/
Thumbnails
Contents