Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-19 / 141. szám
4 1993. június 19., szombat Házi gyógytanácsadó Akupunktúra, Bogumil-tabletta, akaratedzés Totális hadviselés a nikotin ellen Jóból is megárt a sok A vitamintúltengés ártalmas lehet A dohányzás szenvedélye elleni totális hadviselés egyik megnyilvánulásaként hirdetett május utolsó napjára teljes füstszünetet az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. A cigarettastop itthoni híveit tömörítő Országos Dohányfüstmentes Egyesület főtitkárától, Illyésné Genyizse Erzsébettől azt kérdeztük: van-e esély a dohányosok hazai táborának csökkentésére?- Az előjelek egyelőre kedvezőtlenek, hiszen a statisztikák szerint nálunk mintegy három és fél millióra tehető a nikotin rabjainak száma, azaz a felnőtt lakosság fele dohányzik. Külön is lehangoló, hogy ma már csaknem annyi nő füstöl, mint férfi. S a leendő anyák ezzel nemcsak a saját, hanem gyermekeik egészségét is veszélyeztetik.- A felvilágosító szón kívül van-e más, hatékony fegyver e szenvedély leküzdésére?- Sokféle próbálkozás után úgy tűnik, hogy háromféle jó eredményt ígérő eszköz, illetve módszer is megkönnyíti a leszokást. Első helyen említem az aku- punktúrás kezelést, amely tapasztalataink szerint a dohányosok többségét már 4-5 kezelés után „eltorzítja” a cigarettázás- tól. Egyesületünk belgyógyász szakorvosa, dr. Losonczy Géza teljesen ingyen kezeli a pacienseket, de sajnos egyedül nem tud ellátni minden hozzánk fordulót. Fontos volna, hogy az akupunktúra más avatott szakemberei is bekapcsolódjanak ebbe a munkába.- A korábbi gyógyszerek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ám végre forgalomba került olyan gyógytermék - az ismert természetgyógyász, Bogumil által kikísérletezett no smoking tabletta -, amely igen nagy valószínűséggel hozzásegíti fogyasztóit a leszokáshoz. A kellemes ízű tabletta el- szopogatása után rágyújtáskor kellemetlen ízt érez a cigarettás- úgyhogy inkább fölhagy a füstöléssel, s „rágyújt” egy másik tablettára...- Ugyancsak sikeresek az adventista karitatív szervezetek által az ország számos településén tartott akaraterősítő foglalkozások, amelyek a meggyőzés, a szó erejével is eredményesen készítik föl a részvevőket a nikotinéhség leküzdésére.- Egyesületünk mindhárom metódust olyannak ítéli, amelynek révén végre megállíthatjuk a dohányzás térhódítását, s kö- zeleb kerülhetünk a célhoz, hogy ne csak füstmentes napjaink, hanem hónapjaink és éveink legyenek. Szabó Margit (Ferenczy) HH Táplálkozási szokásaink reformjának egyik fő célja a szervezet vitaminigényének minél teljesebb kielégítése. Egyet is értenek ezzel az élelmezéstudomány szakemberei, hiszen a vitaminhiány számtalan betegség, kóros folyamat előidézője lehet. A kutatások azonban arra utalnak, hogy a „vitamintőke” mértéktelen gyarapítása nem kívánatos egészségügyi hatásokkal is jár.- Igen, ez ma már egyértelműen bizonyított tény - erősíti meg dr. Lex László kandidátus, a Béres Rt. Kutatóközpont tudományos munkatársa. Ehhez tudni kell, hogy lényeges különbség van a vitaminok két nagy csoportja között. Vannak a táplálékból vízzel kioldható vitaminok; ilyen a C, a B1, a B2, a B6, a B12 - ezek könnyen fölszívódnak, illetve kiürülnek. Ezekből az emberi szervezet nem gyűjt tartalékokat - múlhatatlanul fontos tehát a folyamatos „beszerzés”, vagyis az ilyen alkotóelemeket tartalmazó élelmiszerek rendszeres fogyasztása.- A másik csoport - az A-, a D-, az E- és a K-vitamin - nemcsak abban különbözik az előzőtől, hogy kizárólag zsiradékkal oldható ki a táplálékból, hanem abban is, hogy szervezetünk mind a négy vitaminfajtából nagy mennyiségeket képes tárolni. Es éppen ez a sajátosság rejt veszélyeket magában. Ha ugyanis a tényleges szükségletnél nagyobb készletek halmozódnak föl szervezetünkben, káros mellékhatások jelentkeznek, főként az A- és a D-vita- min esetében. Az A-vitaminból például a felnőttek napi igénye 2000-3000 NE (nemzetközi egység) - ám ebből a többszörös dózis mérgezési tüneteket, fejfájást, étvágytalanságot, émelygést, hányingert, hajhullást, látászavart, májkárosodást okozhat. A D-vitamin felnőtteknek ajánlott napi adagja 200-400 NE; a túladagolás pedig erős szomjazással, fejfájással, hasmenéssel, lázzal, sőt vesekőképződéssel, csontelválto- zásal járhat.- Töményen, koncentrált mennyiségben természetes élelmiszereinkben ezek a vitaminok nem fordulnak elő - a különféle gyógyszerekben, tablettákban azonban igen. Ezért a manapság divatba jött multivitamin tabletták szedésében feltétlenül ajánlatos az óvatosság; az ilyen készítményekkel csak orvosi javaslatra és az általa ajánlott mértékben éljünk.- S még egy tanács: a gyógyszeresdobozokon föl vannak tüntetve az NE egységek - a tényleges szükséglet ismeretében ennek alapján is mérsékelhetjük, „beállíthatjuk” a vitamintabletták fogyasztásának helyes szintjét, -szóma- (Ferenczy) A rossz álmok is jót tesznek Zümmögő csodafegyver? Egy moszkvai klinikán az akupunktúrás kezelést méhcsípéssel kombinálják: 15 „csípős” tűszúrásos kúra megszünteti a nikotinfüggőséget - állítja dr. Grigorij Jaduk, a klinika egyik vezető orvosa, s a módszer igazolására hozzáteszi: ma már intézetükben nincs egyetlen dohányzó orvos vagy ápolónő sem Az alvás élettani fontosságát senki nem vitatja, ám sokan úgy vélik: aludni kell, álmodni nem... Ezzel szemben az igazság az, hogy álmodni is kell. Nemcsak azért, mert egyes betegségekre, kóros állapotokra éppen az álom hiánya a jellemző, hanem azért is, mert az álomélményeknek jótékony hatásuk van a közérzetre és általában az idegállapotra. A szakemberek szerint az álomvilágbeli kellemes és kellemetlen kalandok egyaránt fontosak és hasznosak. Komoly jelzésértékük van. Az álomképeknek rendszerint olyan események, gondok és gondolatok az ihletői, amelyek erősen foglalkoztatnak bennünket, visz- sza-visszatérő feszültségforrások, s főként érzelmi töltésűek. Alvás közben a jó vagy rossz álom szelepein át e belső feszültség kisebb-nagyobb része eltávozhat, s így javulhat a lelki egyensúly, enyhülhetnek a lelki élet zavarai. T. I. A kézápolás kiskátéjából Felejtsük el a manikürollót! Előtte, közben, utána: szex-fejfájás Egy intim betegségről és gyógyításáról Kielégülés helyett kínzó fejfájás ... A legjobb gyógyszer: őszinteség a partnerek között Napjaink „vegyszeres” világában meglehetősen sok gondot okoz a kézápolás. Ráadásul manikűröztetésre manapság keveseknek telik - érdemes tehát a kéz helyes kezelésének sajátkezű módszereit alkalmazni. A háztartási teendők ellátása közben például gyakran előfordul, hogy a különféle élelmiszerek (például a burgonya) nehezen eltávolítható elszíneződést okoznak a bőrön. A forgalomban levő kéztisztító szerekkel ugyan eltüntethetők a nem éppen üde színfoltok, de még a kímélő válfajok sem igazán „bőrbarátok”; citromlével viszont könnyen, gyorsan lemoshatjuk a konyhai munka nyomait. A „kézkarbantartás” egyik legjobb módja a bőrgyógyászok szerint is az úgynevezett zsíros pakolás. A recept: hetente legalább egyszer vastagon kenjük be a kezünket patikában kapható vazelinnal, babakrémmel, húzzunk rá pamutkesztyűt, és így legalább 20 percig pihentessük. Ennyi elegendő a bőr föl- frissüléséhez és a körmök meg- puhulásához, azaz a manikűrö- zéshez való előkészítéséhez is. A körömápolást illetően a bőrgyógyász-kozmetológusok azt ajánlják: mielőbb „nyugdíjazzuk” a manikűrollót. Ha t.i. éles és jól vág, könnyen fölsértheti, elfertőzheti a körömágyat; ha életlen - a nehézkes vágás, feszegetés károsítja a szaruanyagot. Ehelyett reszelőt használjunk; az újabban forgalomba került mikron-reszelőcsalád tagjaival könnyen kialakíthatjuk a köröm kívánt hosszát és formáját, s az olló mellőzésével a körmök egyenletesebben, gyorsabban nőnek, fényüket pedig lakkozás nélkül is 2-3 hétig megőrzik. A körömre ránövő bőrt se vágjuk le, hanem a reszelő tompa részével nyomkodjuk vissza. Általában 4-5 hetenként érdemes körmeinket is „radírozni”, vagyis a reszelő élével a kissé megkopott, esetleg sérült szaruréteget óvatosan lekaparni. Akik lakkozzák körmüket, szánjanak egy kis időt az előkészítésre: mintegy 3 percig áztassák ujjvégeiket jó hideg vízbe. Ha ezután viszik föl körmükre a lakkot, a fénylő réteg lepattog- zás nélkül hosszabb ideig megmarad.-borgó- (Ferenczy Europress) Rossz szemüveg, nőgyógyászati elváltozás, allergia, daganatos megbetegedés, mérgezés, napszúrás, odvas fog, szellemi túlterheltség - megannyi oka korunk egyik tömegbetegségének, a fejfájásnak. A felsorolás korántsem teljes; a kellemetlen tünet hátterében sok egyéb testi-lelki baj húzódhat meg. A sor azonban a jelek szerint tovább bővül. A fejfájások, a kínzó migrénes panaszok jelentős hányadáért a szerelmi élet kisebb-nagyobb zavarai felelősek - állítja a jó nevű német orvos és természetgyógyász, dr. Dániel Knop. Tapasztalatai szerint a jobbára a szebbik nemet sújtó szex-fejfájásnak három vállfája van, a szerelmi aktus előtti, alatti, illetve utáni fájdalom. Noha a kiváltó okok különbözőek, a tünetek hasonlóak: olyan kínzó és heves fájdalomérzet, hogy a paciensek előbb-utóbb a testi szerelemnek még a gondolatától is visszariadnak. Knop doktor a szerelmi légyott előtti panaszokat férfiak esetében az önbizalom hiányával, az esetleges potenciazavarok miatti aggályokkal, nőknél pedig a nem kívánt terhességtől való „ősi” félelemmel magyarázza. Intim együttlét közben a szex-fejfájás elsősorban azokat a férjeket fenyegeti, akik többnyire alkalmi vagy állandó barátnőjük karjaiban hódolnak a testi örömöknek, ám - némi bűntudattal - házastársi kötelezettségeiknek is igyekeznek eleget tenni. Hölgyek esetében a kiváltó ok a partner közeledésének tudat alatt elutasítása, a szerelmi aktussal szembeni idegenkedés. A fejfájásnak ettől a típusától zömmel azok a nők szenvednek, akik - neveltetésük miatt vagy más okból - akkor sem tagadják meg magukat párjuktól, ha egy porcikájuk sem kívánja a szerelmeskedést. Az aktus után az esetek döntő többségében a bűntudat, a lelki- ismeret-furdalás és a lehangoló kijózanodás nyomán lép fel a gyötrő fejfájás - hangzik dr. Knop diagnózisa, aki úgy véli, hogy az okok megismerése egyben megteremti a gyógyítás lehetőségét is. A legjobb pszichikai „gyógyszer” - az őszinteség. Ha a partnerek egymás között nyíltan föltárják érzéseiket, aggodalmaikat és gátlásaikat, megritkulnak a szex-fejfájás támadásai. Enyhíti a tüneteket, ha a kölcsönös bizalomra épülő nyíltság párosul egy egyszerű hidroterápiás módszerrel: a testfelület hideg, majd forró vízbe mártott szivaccsal történő ledörzsölésével. S teljessé tehető a szex-fejfájással szembeni védettség, ha mindez kiegészül az idegekre jó hatást gyakorló rozmaringtea fogyasztásával.-borgó- (Ferenczy) Manikürolló helyett csak reszelőt! A köröm egyenletesebben nő, tovább megőrzi a fényét