Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-19 / 141. szám

1993. június 19., szombat Hazai tükör ERDEI OVISOK. A Zagyvaparti és Fiumei úti óvoda 5-7 éves korú gyerekeknek egyhetes erdei óvodai tábort szervezett. Cél a természet megismerése, védése és megszerettet- tése a gyerekekkel. Programjaik között szerepel hajókirándulás, madárlesen történő megfigyelés ornitológus vezetésével, madártoll- és növénygyüjtés, testedzés a szabad /égőn. levegc (Fotó: ICS) „Billogozás” Mezőtúron A ló és a marhalevél Május 24-től rendelet írja elő a marhalevél kiváltását, mely a lovakra is érvényes. A kiváltást viszont megelőző a jószág jelö­lése, „billogozása”, melyet a Magyar Lószövetség végez. A városi önkormányzatok előze­tes értesítést kapnak a Szövet­ségtől, mely alapján - a hír­közlő szervek segítségével - tu­datják a lótartókkal, mely na­pon, hány órától, hol végzik el a bélyegzést. így történt ez Mezőtúron is, ahol június 17-én 10 órára hív­ták össze a lótartó gazdákat. Az egyedi megjelölés összege vi­szont nem szerepelt a felhívá­sokon. így rémhírként terjedt és egyre növekedett a befizetési összegre vonatkozó számadat, mígnem elérte a lovankénti nyolcezer forintot. Az emberek - több mint száz ló gazdája ­év utolsó két számjegyét, ha­nem a bélyegzési évnek az utolsó két számát égetjük a ló nyakának a bal oldalára. A jobb oldalra viszont a ló nyilvántar­tási száma kerül, ami nullával kezdődik minden ismeretlen származású lónál. Sokan amiatt is izgultak, hogy nincsen kaloda. Ki fogja majd meg a lovakat? Mint azt Palcsi Ernőtől megtudtam - ré­gen a lovakat -, ha csikó koruk­ban nem bélyegezték meg, ak­kor kalodába tették, úgy történt a tüzes vassal a megjelölésük. Erre azért volt szükség, nehogy megvadult állapotukban agyon­rúgjanak valakit. Majd megold­juk lepipázással - szólt közbe Szántó István mesterszállási la­kos.- Mit takar ez a kifejezés?- A lónál azt szoktuk csinálni A marhalevél kiváltása előtt „billogozzák” a lovat, vagyis tüzes vassal ráégetik a megkülönböztető jelet. Az állatot „lepipázás­sal” tartják féken egyre türelmetlenebbek és inge­rültebbek lettek. Olajos Sándor marhalevélke­zelő segítségével kiderült, hogy: - Lovanként ezer forintot kell befizetni, majd jelölés után fel is írjuk a járlatot (marhaleve­let), aminek az ára háromszáz forint. Csikóknak egy hónapos kortól kell kiváltani a járatleve­let - ez a közismertebb neve -, de hat hónapos koruktól kell egyedileg és tartósan megjelölni őket.- Aki viszont nem ezen a ki­jelölt ugaron vezeti fel a lovait, az már 3180 forint bélyegzési díjat és a kiszállási díjat is meg kell hogy fizesse - kapcsolódott a beszélgetésbe Gál Ferenc, a Debreceni Lófelügyelőség dol­gozója, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Kirendeltség veze­tője, aki a bélyegzést végzi. - Mi most ismeretlen származású lovakat bélyegzünk. Ezért, hogy a laikus számára is szembetűnő legyen, fordítva bélyegezzük a megyejelet, és nem a születési általában, ha nem áll úgy, ahogy kell, hogy az orrát egy kicsit összefogják egy harminc centis faragott fán, amin egy kis lyu­kon zsinór van átkötve, ezt az orrára rácsavarjuk, a szemzőhöz hozzákötjük és nyugodtan csi­nálhatnak a lóval, amit akarnak. Ezt nevezik pipának. Kaloda nélkül veszélyesnek tartották a bélyegzést, habár ott­létünk ideje alatt nem történt baleset. A lovak meglepően jól tűrték az égetést, gazdáikról ez már kevésbé volt elmondható. Láthatóan megviselt mindenkit a tüzes vas látványa, engem pe­dig gondolkodóba ejtett. Van már olyan eljárás is, a fagyasztásos, ahol -196 Cel- sius-fokos nitrogénnel fagyaszt­ják le a vasat, és így bélyegzik meg a lovakat. Ez az eljárás ugyan költségesebb, de sokkal kíméletesebb, mivel csak fel­hámot sért, nem roncsol kötő­szövetet, mint az égetés. Jó volna legközelebb ilyen bélyeg­zést látni Mezőtúron. CA. Terjedőben a drogozás Június 26-án, szombaton lesz a kábítószer-elleni világnap, aminek alkalmából a június 21-től 27-ig terjedő héten a Te­lefondoktor a kábítószer-fo­gyasztásról ad tájékoztatást. Ismerteti, hogy Magyarország a kábítószer-fogyasztás eltejedt- sége tekintetében a veszélyezte­tett országok csoportjába soro­ltató. A drogterápiás szakintéz­mények betegforgalma az utóbbi két évben megduplázó­dott. A páciensek köre legin­kább a 30 év alatti korosztály­ból áll, a legfiatalabb betegek 12-13 évesek. A gyógyszerfor­galmi adatok alapján mintegy 100 ezer főre becsülik a nyug­tató-, illetve altatófüggőségben szenvedők számát. A kábítószerek rendszeres használata pszichés vagy fizikai függőséget eredményez. Az ilyen betegeket szorongás, fé­lelem gyötri, hangulatukat a labilitás jellemzi, s minden fi­gyelmük arra összpontosul, hogy megszerezzék a kábító­szert, akár bűncselekmény árán is. A drog kihagyása ugyanis kellemetlen testi tüneteket, rosszullétet okoz. A kábító­szer-fogyasztással kapcsolatos problémákra az érdeklődők név nélkül és ingyenes hívással tá­jékoztatást kaphatnak a Drog Stop telefonszolgálattól a 267-3344-es számon. (MTI) Parlando Szélmalomharcok Kétféle yan belőlük. Mind­kettő közismert, mindkettő példa értékű. Az egyik a halha­tatlanul eszelős hidalgó törté­nete révén nemesedett jel­képpé és züllött közhellyé. Könyvtárnyit írtak már róla, aligha tudunk valami újat mondani ebben a témában. Si­vár harc a Búsképű Lovagé - mondják a pragmatikusok -, hiszen céltalan és kilátástalan. Nem egészen - vetik ellen a lé­lek mélypincészei, akik csu­pán a normálisnak tekintett lelki alkat túlhangúlyozott vo­násait látják kirajzolódni az elhíresült spanyol arcképében. Nem éppen céltalan - mond­ják -, mert a férfiúi pszichének szüksége van a harcra, a kihí­vásokkal szembeni helytál­lásra. Eszerint, kell valamely ellenfél, akinek akár minden­napos provokációira a magunk agressziójával válaszolva, üt­közeteket nyerve és veszítve, maszkulin lelki egyensúlyun­kat karbantarthatjuk. Máskü­lönben frusztrációk, elfojtá­sok, s azokból komoly bajok következhetnek. Nos, hogy a jeles La Man- cha-i férfiú éppen a szélmal­mokat találta meg erre a célra, az lehet bizarr, de lelki higié­néje szempontjából minden­képpen célravezető. Ha nem ád az isten ellenséget, ki kell találni egyet. Kinek-kinek a fantáziájára bízatik, hogy mi­lyet. Eltöprenghetünk most már azon, hogy közösségeknek, népeknek, nemzeteknek is épp olyan bonyolult lelki mélysé­geik vannak, mint az egyének­nek. Tehát a fentiek rájuk is érvényesek. Ilyen tekintetben mostanában úntig emlegetett földrészünk nem sok nemzete tekinthető fruszíráltnak. A Sors, magára öltve Geopoliti­kai Helyzet istenasszony véres farsangi köntösét, rendszere­sen gondoskodik az agresszív ösztönök egészséges kiélésé­ről. Hogy még ehhez egyes nációk - politikusaik remek fantáziája révén - saját külön- bejáratú szélmalmokat is kita­lálnak, azt már egyenesen fényűzésnek tekinthetjük. Sokba is kerülnek ezek a szélmalmok, mint minden fé­nyűzés. Van azonban a dolgoknak egy másik vetülete is, amely­ről én nem tudhatom, hogy mennyire veszik figyelembe a lelki higiéné szakértői. Arról a tapasztalati tényről beszélek, hogy ugyanis a hosszú harc, a sok ütközet, csetepaté során az egyén vagy a közösség egyre inkább ellenféléhez idomul. Nézd meg egy ember, nézd meg egy nemzet jellemét, ar­culatát: felfedezheted rajta összes volt és jelenvaló ellen­fele vonásait. Csak egy példa: a Magas Porta nem fizette tisztségviselőit. Ellenkezőleg: a tisztség várományosának kellett jó pénzért megváltania hivatalát. Nyilvánvaló, hogy az árat a szóban forgó méltó­ság feltehető átlaghozama ha­tározta meg. Egy vazallus fe­jedelemség uralkodói állása lényegesen többe került, mint egy kisvárosi kádié. Ami lé­nyeges volt: a befektetett ösz- szeget busás haszonnal lehe­tett visszaszerezni az admi­nisztrációs vagy igazságosztói tevékenység során; csak fantá­zia és hozzáértés dolga az ilyesmi. Nos, Délkelet-Európa kisebb-nagyobb népei több-kevesebb évszázados harcot vívtak az Oszmán Bi­rodalommal. Mind büszkék erre. Minél több évszázados a harc, annál nagyobb a büszke­ség. És a korrupció az illető országban. Ettől Balkán a Bal­kán, ettől nem tiszták még az illemhelyek se, a Nagy Ellen­félhez való hasonulástól. Gondolom, hogy nagyon hosszas szélmalomharc után az ember lassacskán olyan szélmalomszerűvé válik. Min­den fuvallatra megcsikordul eresztékeiben, gépiesen csap­kod, s szélcsendben leáll. Ám, ha már itt tartunk, ne feledkezzünk meg a másik, példa értékű szélmalomharcról. Van itt, úntig emlegetett földrészünkön egy nép, mely­nek Isten nagy és nemes, megvesztegethetetlen ellensé­get rendelt: a tengert. A hol­landusokról beszélek, akiknek már rég nem volna hazájuk, ha szorgos, éjjel-nappal szaka­datlanul működő szélmalmaik által fel nem veszik a harcot a végtelen keserű habokkal. Igaz, hogy különös nép lehe­tett ez már kezdetben is: nem voltak ideológusai, akik megmagyarázzák neki, hogy a bűnös szomszéd földjét kell ilyenkor elszedni. így aztán a magukét hódították vissza mé­terenként a víztől. Évszázadok óta folyik ez a csendesen el­szánt, tiszteletreméltó szélma­lomharc, s szememben a hig­gadt hollandusok egyre in­kább hasonlítanak Isten ha­talmas és fáradhatatlan tenge­réhez. A nagy kihívás lehet a megnemesedés nagy esélye is. Ha bölcs lennék, s ha lenne ifjú tanítványom, akinek még nem volna ellensége, s a taná­csomat kémé, a leállt kengyeli szélmalomhoz vinném, így szólván hozzá: Aszerint dönts, hogy milyenné akarsz válni, fiam! Lásd, ez a tizedik száraz esztendő hatvanadik esőtlen napja. Azt tanácsolom, hogy válassz magadnak olyan el­lenséget, amely nem rozzant emberi tákolmány, amely nem züllötten ravasz és kegyetlen, gyarló kreatúra! Válassz olyat, ami Istentől való! Válaszd, fiam, az aszályt! Éltető József Zeneiskolák kongresszusa Tatabányán rendezik meg a hét végén a magyar zeneiskolák és zenei nevelési intézmények második országos kongresszu­sát. A helyi Erkel Ferenc Zene­iskola pályázat útján nyerte el a rangos találkozó megszervezé­sének jogát. A pénteken kezdődő három­napos kongresszus célja az alap-, közép- és felsőfokú zenei nevelés problémáinak megvita­tása, a zenei nevelési intézmé­nyek helyzetének vizsgálata, új tantervek készítése, valamint a szakmai munka továbbfejlesz­tési lehetőségeinek föltárása. A munkában részt vesznek nem­zetközi zenei szervezetek. Az előadások, a szekcióülé­sek a Közművelődés Házában és a Népházban zajlanak le. A referátumok között egy-egy ze­neiskola legtehetségesebb nö­vendékei tartanak bemutatkozó koncertet. (MTI) A kultúra vidéki apostolai 3. Talán lesz honismereti egyetem Túrkevén A művelődési ház megbí­zott igazgatója Túrkevén Tal- palló Piroska. Érkezésemkor éppen telefonál, postáz. Kol­légája nagydarab írógépen kopácsol, ezért csendesebb te­rembe vonulunk beszélgetni.- A nyári programokkal kap­csolatban, vagy úgy általában, milyen gondokkal kell szembe­néznie? - fordulok hozzá.- Rendkívül kevesen va­gyunk, és rendkívül kevés a pénzünk. Egymillióval emelke­dett a bérkeretünk, és négyszáz- ezerrel emelték az egész évi költségvetést. A hatszázezret ki kell(ene) gazdálkodnunk. Nem szervezhetünk meg egy színvo­nalas műsort, mert har­minc-negyven ezret nem koc­káztathatunk meg. Ami viszont olcsó is, és amire bejön a kö­zönség, olyan nincs.- Tehát hatszázezer forintja hiányzik?- Ez nem az itteni há­rom-négy dolgozó béréhez kell. Egyesített intézmény vagyunk, a könyvtár, a mozi, a recski tá­bor és a művelődési ház tartozik ide. Mintegy tizennégy ember bére ötmillió körül van, ebből egymilliónak nincs fedezete.- A mozit említette. Műkö­dik?- Nehéz helyzetben van, heti három alkalommal vetít. Vetí­tene. Hirdetve vannak a filmek, csak nem jönnek meg. A mozis leszervezi az előadásokat, telt ház lenne, csak nincs film. Ma­gasak a kölcsönzési díjak, nem bevételes intézmény .- A recski tábort is Önök mű­ködtetik?- Amikor megszűnt az úttö­rőház, hozzánk csatolták. A he­lyi csoportoknak adunk szaká­csot, konyhalányt, a vidékiek­nek csak gondnokot. Olcsó tá­bor, elég öreg már, de a fürdőb­lokk - ami nagyon fontos -jó ál­lapotú. Ez is a mi dolgunk lett, futkosni a csoportok után. Idén harmadik alkalommal szervezzük meg július 11. és 22. között az ifjúsági honismereti nyári egyetemet. Nagyszalontá­ról jönnek harmincán, helyből is várunk 15-20 fiatalt. Ehhez alapítványi támogatásokat kér­tem elég sok helyről, amit ha megkapok, meg tudjuk csinálni a tábort, ha nem, le kell monda­nom sajnos. Ami miatt bizako­dom, hogy eddig az utolsó pil­lanatban jött össze mindig a tá­borra való pénz. Ezért nem ide­geskedem, hátha így lesz most is. Megrendezzük a hagyomá­nyos augusztusi bálunkat a Re­sistan nevű, helyi nosztal­gia-zenekar közreműködésével. Sok vásárra számítok, egy per­cig sem lesz bezárva az intéz­mény.- Most is szól a zene . ..- A szakközépiskolások tánc­iskolájának adtunk helyet, szí­vességi alapon.- Költenek a keviek kultú­rára?- Érezhetően kevesebb a pénzük az embereknek. Más­részt viszont Franciaországban nyaral ebből a városból negy­ven gyerek tíz napig, amit a re­formátus egyház szervezett. Tehát Túrkevén is vannak tehe­tősebbek. Úgy gondolom, aki művelődni akar, vagy haszno­san tölteni a szabadidejét, hely­ben is megtalálja a lehetősége­ket. Tizenöt kiscsoportunk fo­lyamatosan működik egész nyá­ron. (Vége) Simon Cs. József Nagybani virágpiac Az MO-ás körgyűrű sziget- szentmiklósi csomópontjához közeli területen megkezdődött az ország legnagyobb virágpia­cának építése. A helybeli Flóra Hungária Kft. beruházásában létesítendő piac - amelyet vár­hatóan az ősszel adnak át - mintegy 400 millió forintba kerül. Bottá Zsolt, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vi­rágpiac építését elhatározó tár­saságot 48 alapító tag hozta létre ez év január 8-án. Elsősor­ban virágkertészek, virágkeres­kedők szorgalmazták a megala­kulást, s rövid időn belül csatla­koztak hozzájuk szövetkezetek és kellékgyártók, forgalmazók is. A tagok száma jelenleg már meghaladja a négyszázat. Kül­földi résztvevő nincs közöt­Megszűnt a blokád Megszűnt a szlovén parasz­tok blokádja Rédicsnél és Ba- jánsenyénél pénteken nem sok­kal éjfél után - tájékoztatta az MTI-t Krisán Attila, a Határőr­ség szóvivője. Krisán Attila ezredes ismerte­tője során elmondta, hogy a magyar és a szlovén határőrök és vámosok gyorsított munkája eredményeként reggel nyolcig már száz kamiont kiléptettek az országhatáron. Valószínűleg péntek délre vagy a kora dél­utáni órákra teljesen megszűnik a várakozás Rédicsnél. Az elmondottak szerint pén­tek reggel Letenyénél 3 órát kel­lett vámiok a kilépő teherau­tóknak, de ott is hamarosan megszűnik a várakozás. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents