Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-26 / 121. szám

1993. május 26., szerda

Kultúra

5

A tévé képernyője előtt

Igazán nagy dolgok az elmúlt napokban nem történtének; valami azért mégis felizgathatta kedélyünket..., de erről később.

Előbb egy kellemetlenségről: az angol labdarúgó kupadöntőjének közvetítése alaposan megzavarta a csütörtök esti programot, a váratlanul bekövetkezett, későbbi kezdés - baleset miatt csaknem félórával tolódott el a döntő kezdési időpontja -, ez bizony kisebb „incidenst” okozott a képernyőn, Kepes András műsora, az Apropó csaknem végveszélybe került miatta. Már be is jelentették sugárzásának elhalasztását, majd vélhetően némi vita után, amit a képernyőn néhány pillanatnyi alkalmatlankodó sötét jelzett, mégis megjelent az Apropó, láthattuk a beígért programot. Homok a gépezetben, a műsorszerkesztés gépezetében - sajnos, hasonló, más okokból máskor is megesik mostanában.

Arcok, álarcok

Végül is láthattuk Kepes álarcainkról szóló magazinját, melyben közismert személyiségeket szólaltatott meg - szokása szerint - arról, ki mikor érzi, hogy az igazi arca helyett álorcát visel. A meghívottak között pedig az a Friderikusz Sándor is helyet foglalt, aki egyik show-ja után a másikra ugorva váltogatja arcát, a legkülönbözőbb formákra is vetemedve, olyanynyira, hogy ember legyen a talpán, aki mindezekből az igazi arcát kihámozni tudja. Ez az az eset, amikor a hóhért akasztják, most neki kellett válaszolni a riporter tüzes kérdéseire. S ami kiderült: a már bohóckodásig is elmenő szórakoztató Friderikusznak van egy szolidabb, szelídebb emberarca is, hogy ez a minden mókára-bolondozásra hajlamos, szerepeit szédületesen váltogatni kész showman igen is mélyen gondolkodó kortársunk, aki épp úgy az élet nagy kérdéseire keresi a választ, mint igen komoly pályatársai súlyos riportokban máshelyütt a képernyőn. S ennek fényes bizonyosságát is adta az elmúlt héten mozijában, mert neki saját mozija is van a kettesen. Csak erről valahogy kevesebbet beszélünk, pedig péntek este is milyen igaz és humánus történettel rukkolt elő, amikor is egy csaknem tragikussá váló dráma körülményeit tárta fel, társadalomerkölcsi szempontból is vizsgálva a történteket. Egy kamaszlány szülésének drámáját járta körül kamerájával és oszlatott el közben hamis előítéleteket, s mutatta meg a lányban, de a fiúapában is a felébredt anyai-apai szeretet szépségét és a gyermekáldás nagyszerűségét - még a rendhagyó körülmények ellenére is. Csodálatos volt látni, hogy a szülés pillanatában megrémült leány, aki zavarodott félelmében csaknem eldobta magától gyermekét, miként talál rá végül is az örömre, hogy sugározza be arcát a megtalált anyaság boldog érzése. És milyen tartózkodóan „viselkedett” ezúttal a máskor oly magamutogatónak tűnő Friderikusz Sándor! És alighanem ez az igazi arca, amit show-jában vesz fel rendre, a mi mulattatásunkra, az valamennyi csak álarc, mesterségének követelménye, illetve következménye. Csak sajnálni lehet, hogy az Én mozim több hónapra bezárja kapuit, így az igazi Friderikuszszal csak szeptemberben találkozhatunk majd újólag.

És jött Szenes ...

De maradjunk továbbra is a show-nál, ugyanis egy szemrevaló hölgy, aki állítólag a lélektanhoz is konyít, szakmája a pszichológia, mintha megirigyelte volna Friderikusz dicsőségét, hétfőn este ő is porondra lépett, merthogy ami Friderikusznak jól állhat és sikeres lehet, miért ne válhatna be nála is, az ő esetében. Szenes Andreának hívják a televízió új showmanjét, akarom mondani show-leányát, aki bátran vágott neki feladatának, amelyben a közismert zenés játék, a Hegedűs a háztetőn „tejesembereit”, köztük Topolt, aki a sikeres film főszerepét is alakítja és a magyar társakat, Bessenyei Ferenet és Helyei Lászlót terelte egybe, kiegészítve e csapatot a csodahangú gyermek, Sugár Berci szereplésével. Ez utóbbi ugyan tejesember aligha lehetne, de rajongásból megtanulta a musical valamennyi dalát, ezért ide kívánkozott ő is, a képernyőre. A műsor házigazdája szimbólumot is választott magának, illetve talkshow-jának, az erővirágot - olvashatjuk a bemutatkozáshoz kapcsolódó nyilatkozatában -, ami azt jelképezné, hogy az emberben rejlő lehetőségek végtelenek, hogy mindenki mindenre képes, hogy mindenkinek mindent szabad. Ez egyelőre úgy látszott, főképp a riportemő magatartásában testesült meg, mármint ez a minden szabály és illendőség alól felmentő filozófia, merthogy a mi Szenes Andreánk sok-sok beszédhibával, még kiejtése is furcsa és torzó, kihívó öltözékben - ruházata nem eltakarta, inkább felfedte testi valóját - bárcsak szelleme tündöklött volna fel ennyire, s humora is olykor jópofáskodás, szüntelen kacarázása pedig riporteri együgyűség, szóval mindez együtt, tette dolgát. Személyiségével egyáltalán nem tud varázslatot teremteni, pedig az eféle műsorban a showmannek döntő szerepe vagyon. Amit azért magazinjában dicsérhetünk mégis: a személyes találkozást Topollal, aki kedves, rokonszenves művész. Helyei Lászlót azonban, aki Kaposvárott játszotta a Hegedűs szerepét, kár volt belekeverni ebbe az összeállításba, mert énekesként, mert dalolnia kellett, csak vergődött, szenvedett. Megjelent a képernyőn néhány pillanatra felvételről Hofi Géza is, ő is eldalolta a Ha én gazdag lennék kezdetű dalt, a maga modorában. Ezek remek pillanatok voltak. Csak az a műsorvezető nő, csak azt tudnám feledni, ingerlő magabiztosságát, kisded kérdéseit... s a vallató pszichoágyat, amire nagy buzgalommal beszélgetőtársát, Topolt is belefektette, aki végül is alig tudott mit kezdeni e fura szerkezettel. Ámulok - lelkendezett egy óvatlan pillanatban a műsorvezető nő, igen, ő ámulhatott, de elámítani bennünket nem volt képes.

Röviden

Tizenhárom részből állott, s bár ez a szám szerencsétlenségre utal, a sorozathoz mégis szerencsénk volt, A nagykövet férje, a francia kalandfilmsorozat, mely elbúcsúzott tőlünk, remek szórakozásnak bizonyult. Elsősorban két ragyogó színész játéka, egyénisége folytán, a szórakozott professzort alakító Louis Velle-é és a nagykövet asszony szerepében az igen vonzó Diane Bellegoé. Igaz, a befejezés igen „európaira” sikerült, szinte lihegett az európaiság ideológiájától, a színhely is a manapság sokat emlegetett Európa Tanács székháza, a parlament volt. Ennek ellenére a boldog véget érő kalandsorozat a maga fordulataival, franciás könnyedségével és finoman ironikus humorával belopta magát a szívünkbe, sikerén felbuzdulva a televízió meg is ismétli szerdánként e sorozatot, kinek kedve tartja, megtekintheti akár ismételten is.

Tovább araszolgat a múltban, az ’50-es években a Csak nézünk . .. címmel a magyar filmsorozat. Most a Gyarmat a föld alatt című alkotás kapcsán szembesült a valóság s annak ’’művészi” mása, azaz a szemtanúk vallomásaiból kibontakozó igazság és az igazságnak minősített hamisítás. Szemléletesen mutatkozott meg a történelemhamisítás kialakított mechanizmusa.

Valkó Mihály

Az első tanév végén

Tavaly ősszel indult a hatosztályos gimnázium első évfolyama Jászárokszálláson. A tanulók ideális feltételek közé kerültek. Tananyagukba beépítették az általános iskola 7.-es anyagát, de nyelvekből, természettudományos tantárgyakból bővebb ismeretanyagot sajátíthattak el.

Az angol és német nyelven kívül a Deák Ferenc Gimnáziumban lehetőség volt a francia tanulására is.

Az intézmény igazgatónője, dr. Szűcs Imréné elmondta, hogy az évet felmérődolgozatokkal kezdték. A beiratkozott tanulók alapos tudást hoztak magukkal, de néhány területen, mint a szövegértő olvasás vagy a tanulás módszertana, bizony voltak fogyatékosságaik. A tanulás módszertanát oktató tantárgy keretében megismerkedtek az intézmény számítástechnikai eszközeivel, és sikerült az olvasáskészséget is javítani.- Voltak-e beilleszkedési gondjai a hatosztályos formában tanuló elsősöknek?- Az ő életkoruk a 7-8 osztályosokénak felel meg. Igyekeztünk életkori sajátosságaikat maximálisan figyelembe venni. Jóval nagyobb például a mozgásigényük. A tanulmányi versenyeken a 7. osztályosok mezőnyében indultak, és szép eredményeket értek el.

Aktívan részt vesznek iskolánk sportéletében, és az első év végén elmondhatjuk, hogy magukénak érzik a gimnáziumot. Az első év befejezése előtt öt kérdésből álló kérdőívet töltettünk ki a tanulókkal. Arra voltunk kíváncsiak, mi motiválta őket a beiratkozáskor? Menynyire igazolták elképzeléseiket az itt szerzett tapasztalatok, voltak-e beilleszkedési nehézségeik? Milyen tanulmányi problémák merültek fel? Mi lenne az, amin változtatni kellene?

A válaszokat összegezve elmondhatjuk, hogy a szülői befolyás mellett sok tanuló önállóan is a hatosztályos gimnázium felé orientálódott. A beilleszkedési gondokat kollégáim hatékony együttműködésével kiküszöböltük. Kellemes meglepetést okozott, hogy a tanulók előzetes elképzelései zömmel valóra váltak. Saját maguk érezték meg, hogy másfajta, jóval intenzívebb minőségi képzést kapnak, mint általános iskolában. Meglepő volt, hogy menynyi kreatív gondolatuk volt képzésükkel kapcsolatosan a tanulmányi versenyekről, vetélkedőkről, sprotolásról.- Hogy alakultak a tanulmányi eredmények az utolsó általános iskolai tanévhez képest?- A tanulók zöme tartotta eredményét, összességében egy-két tizednyi tanulmányi átlagromlás tapasztalható csupán.-WFOLYIK A VIZSGA A ZENEISKOLÁBAN. Felvételünkön a törökszentmiklósi Kulcsár Margit látható. (Fotó: K. É.)

A Régi Zene Fórum fesztiválja

A Budapesti Régi Zene Fórum május 28-án az MTA Kongresszusi termében a Festetics Vonósnégyes koncertjével, a Kálvin téri református templomban pedig pünkösdi hangversennyel nyitja meg június

3-ig tartó fesztiválját. A fesztivál ideje alatt, május 29-30-án, rendezik meg a Régizene Együttesek Találkozóját,

amikor a Budai Vár utcáin is hallható lesz a régi muzsika. A Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában május

29-től hangszerkiállítás lesz, ahol eredeti régi hangszereket és azok kópiáit láthatják az érdeklődők.

A Régi Zene Fórum fesztiváljának keretében a Cantus Corvinus énekegyüttes 29-én a Bach család motettáit adja elő a Mátyás-templomban. A Királypincében május 30-án Joachim Held lanton, 31 -én Spányi Miklós csembalón szólaltat meg Bach-, Haydn-, Mozart- és Beethoven-műveket. Az Egyesült Államokból érkező Malcolm Bilson Mozart-korabeli zongorán, a fortepianon játszik június 1-jén és 3-án. (MTI)

Erdélyi

művészek

tárlata

Leprich Ilona festőnő és Mákszem Irén keramikus munkáiból nyílik kiállítás kedden.

A tárlatot Budapesten, az Erdélyi Magyarok Egyesülete, V. kerületi Molnár utca 5. szám alatti székházában rendezik meg.

Az ünnepi megnyitón többek között közreműködik az Érdi Székely Kör is.

Az erdélyi művészek tárlata egy hónapig tekinthető meg.

A képzőművészeti bemutatót számos egyéb kulturális rendezvény egészíti ki.

Gittái István nagyváradi költő szerzői estjét például e hét péntekén rendezik meg az Erdélyi Magyarok Egyesületében.

(MTI)

Sorok a szolnoki kabaréról

Nincs még egy hete, hogy e hasábokon leíratott és nyomatékkai megismételtetett, hogy hálás ám a szolnoki közönség. Kétségkívül: az. Erről ismételten és fölösen meggyőződhetett, aki ott volt az Önkormányzati kabaré előadásán. Halmozottan hálás helyzetű közönséggel találkozott ott a Társulat. Hálás volt a közönség: a könnyűműfajért (mert szereti, tout court), a humorért (mert az kiveszőben van), a figyelemért (merthogy szőkébb pátriájának napi gondjai a világot jelentő deszkákra kerültek) és az ajándék előadásért (anyagias korunkban csakugyan ritka galantéria ez). Nos hát, be is jött a hosszú, ütemes taps.

Ennek örvendetes hullámaiban lubickolva, mégis némi zavar fogta el a sorok íróját. Vajon nem túlzottan hálás a szolnoki közönség? - töprengett enyhe riadalommal e sorok írója. Aki egyébként szintén hálás, és - ezt már az elején tisztázni óhajtja - nem az oroszlánnak, hanem a társulatnak és igazgatójának, szervezőjének, rendezőjének drukkol. A hiba nyilván e sorok írójának készülékében van - szögezte le végül magában e sorok írója és tért volna - stílszerűen - napirendre a kérdés fölött. Ám később, éppen mivel annak szurkol, akinek szurkol, legyen a hiba bármely készülékben, leírta e sorokat, mert (ki tudja?) hátha némely meghibásodásokból is leszűrhető tanulság. Lesz még következő évad is - ha Isten mindnyájunkat éltet -, és jó lenne, ha lenne abban is kabaré, s ha az nem hullana langyosan hálás közegbe, mint a miskolci kocsonyába a béka, hogy ottan pislogjon. Mert az a halála. A politikai kabaré ugyanis politikai színház, ez utóbbi pedig vagy vérre megy, vagy semmire. Vagy szétszaggat gondosan szőtt lepleket, agyafúrtan kötögetett látszatokat, felvillantva mögöttük a valóság azon rejtőzködő és gusztustalan pucérságait, melyekről nehéz szatírát nem írni, vagy pedig maga is a látszat része lesz. Spiró György számára lehetetlen szatírát nem írni - sic est motus Ulixes -, a politikai színház emez epigrammatikusan tömör és látványosan sziporkázó válfaja szatirikus műfaj. Minden együtt van tehát.

Hát, majdnem. Jelen előadás fő tanulsága, e sorok írója számára legalábbis, hogy jövőre bővíteni kell a létszámkeretet, a személyzetet.

Először is egy rendezővel, aki miután elolvasta a szövegkönyvet és hasfájósra röhögte magát rajta, gyöngéden karon fogja a háziszerzőt, elviszi kedvenc kocsmájukba (ha van ilyen: ha nincs, erről is gondoskodni kell), ott fizet neki a kedvenc italából quantum satis, és azt mondja neki (mert ez egy olyan rendező, akinek az ereiben masztix és speciális kulisszafesték csörgedez, dajkája színlapokba pelenkázta annak idején és kabarékuplékat dalolt a bölcseje felett), szóval azt mondja neki: öregem, zseni vagy, tartsd a sarudat, hogy megoldjam, apám, szegény, most boldog lenne, mert mindig azt mondta, hogy ilyen nagy emberekkel barátkozzam, mint te, de, öregem, a szöveg felét ki kell húzni, mert ennyi egyszerűen nem jön át a kabaré rivaldáján. Még akkor sem, ha végig pattog és sziporkázik és olyan, mint az a truváj az USA-val, a FÁK-kal, meg a többes számmal, szóval tudod te. Mert azt a színpadi szituációt, hogy tizennégy pofa ül

patkó alakban és dumál, az Isten legjobb kabaréközönsége is legfeljebb húsz percig bírja izgalommal. Nem egyfolytában: összesen. Erre, persze, a szerző felpattan, mert ő a szíve vérével és idegrendszere liquorjával írta a szöveg minden bötűjét. Mind drága gyermeke az neki. Melyiket szeresse, melyiket szeresse? Rendező, hős lehetsz, de anya nem voltál. Felpattan és fojtogatni kezdi a rendezőt. A dolog előbb a rendőrségen folytatódik, ahol a rendező még elkékült fejjel ordítozza: és vedd tudomásul, hogy semmiféle statisztikai adatok, soha!, aztán a színidirektor elé kerül. Ez bölcs, vén róka, látott már egyet-mást, tud már egyet-mást (ha nincs, be kell szerezni). Először is előleget utal ki a szerzőnek, azután agyba-főbe dicséri a szerző egy korábbi darabját, amelyet az egy másik színháznak adott, aztán megfenyegeti, hogy kidobja a társulatból azt a nahát tudod te satöbbi. Végül azt mondja: a dolgot a rendezővel, díszlettervezővel, koreográfussal, zeneszerzővel, főkönyvelővel, tűzoltóval letárgyaltuk. A konklúzió egy: a szöveg egyharmada marad, mert sok a rizsa, és a színésznek legalább kétannyi zsuga kell (olyan remekbeszabottak, tudod, mint amikor a közönség felé dobott fideszes narancsot visszarántja a gumipertli, mert zseniális rendező ez, barátom), kettő: kupié is sok kell bele, de pontosan annyi lehet, ahány iskolázottan éneklő színészünk van, öregem, mert ez profi színház. Ugyanezért: szereztetünk hozzá eredeti zenét, esetleg kevesebb kupié lesz, de annak a szövege, a dallama is telitalálat. Feszes, éles, csattanós, le a poros, elnyűtt dallamok rabigájával, szabadulj fel, mert ez már viő zső. Továbbá három: a táncbetétekhez profi táncosokat szerződtetünk, és főleg térdroggyantóan kábító lányokat, barátom, mert ha már kiagyaltad ezeket a sellőket, amelyek találnak ide, mint a falra a dió, akkor legalább teljen örömünk benne, hiszen igazad van: kell ebbe a műfajba a látvány, a csillogás, a pikantéria, mint egy falat kenyér. És paródiát is az tud táncolni, aki mindent brilliánsan tud táncolni, kérlek, ne azon röhögjön a közönség, hogy milyen esetlenül csináljuk, hanem azon, hogy milyen bravúrosan csináljuk azt, hogy esetlenül csináljuk.

És ekkor a szerző széttépi a kézirat nála található harmadik példányát, azután felgyújtja a színházat, a helyét felszántja és beveti sóval.

De rendező könyörtelenül meghúzza közben a szöveget, tízezer gégét dolgoz ki, őrületbe és ötletzuhatagba kergeti a díszlettervezőt meg a koreográfust. A zeneszerzőt kihívja párbajra, és le is lövi, ha nem készül el idejében fülbemászó és mégis shocking, feledhetetlen kuplédallamokkal. És a színész, bizony a színész, akire a próbákon kronométerrel kezében egy megszállott, egy eszelős üvöltöz, nos ő akkor rögtön tudja, hogy mi a dolga, és ettől még a középszerű is megtáltosodik.

S a bemutatón, meg az n-edik előadáson a közönség egyáltalán nem hálás. Mert nem ez az ő igazi, kedvenc jelzője. Ő csak mélyen tisztelt és nagyérdemű.

Hálás csupán - mivel a fentebbiekért meg nem veretett, ellenben a kabaréműfaj múltjához méltó, folytatásával megajándékoztatott - e sorok írója. Éltető József