Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-17 / 113. szám
1993. május 17., hétfő Hazai tükör 3 Templomi hangversenyek Szolnokon és Törökszentmiklóson Mozart Koronázási miséjének szólistái Valétanapok Mezőtúron Élő tabló a kirakatban Habár a zivatarosra fordult időjárás és a ballagással kapcsolatos családi programok bizonyára sokakat otthon marasztaltak, szombaton este ennek ellenére szép számú érdeklődőt vonzott a szolnoki Belvárosi Nagytemplomba az erre az időpontra meghirdetett koncert. A hangverseny műsorán elsőként két, elsősorban operaszerzőként ismert és elismert olasz komponista: Bellini é Donizetti egy-egy concertója szerepelt. Az előbbit oboára és kamarazenekarra, az utóbbit a szólóhangszerként igen ritkán hallható angolkürtre és kamarazenekarra írta szerzője. Az általánosítás szándékát is kerülni kívánó hangversenylátogató óhatatlanul megállapíthatta, hogy mindkét concerto az áradó olasz dallamok talajáról fakadt derűs, napfényes muzsika, melyben a kontrasztot mindössze néhány bárányfelhő árnyéka jelenti. Mindkét darab hálás - ugyanakkor igényes - feladat elé állítja a szólistát, különösen érvényes ez a megállapítás a Donizetti concertora, mely kompozíció nem más, mint virtuóz variációk sorozata. A hangverseny műsorán befejezésül W. A. Mozart C-dúr (koronázási) miséje szerepelt. A jellegzetesen bécsi klasszikus kompozíció minden vonatkozásban a műfaj törvényei szerint építkezik. Hangneménél: a Mozart zenéjében különleges jelentőséggel bíró, fényességes C-dúrnál fogva - ahogyan az egy májusi hangversenytől elvárható - a koronázási mise remekül illeszkedett a koncert műsorába. A hangverseny első részének főszereplőjeként - a Bellini és Donizetti-concertók szólistájaként - egy, a megyeszékhelyen már korábbi fellépéseivel jelentős sikert aratott szólista: az Olaszországból érkezett Andrea Franceschelli játékában gyönyörködhetett a koncert hallgatósága. Azokra, akik korábbi szolnoki fellépésein is jelen voltak, talán ezúttal még mélyebb hatást gyakorolt az olasz oboaművész, akinek interpretációit elsősorban virtuóz hangszerkezelés és a gyönyörű éneklő hang jellemzi. Ugyanakkor meg kell állapítani azt is, hogy a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Andrea Franceschelli minden vonatkozásban kitűnő partnerének bizonyult. A koronázási mise előadóinak sorában elsőként essék szó a kórusról, illetve kórusokról, hiszen ez alkalommal két énekkar vállalkozott e csodaszép zenemű előadásában való részvételre: a Budapesti Vasas Művészegyüttes énekkara (karigazagó: Somos Csaba) és a jászberényi Palotásy Énekkar (karigazgató: Bedőné Bakki Katalin). Az énekszólókat Kozári Andrea, Tőkési Emese, Kovács Szilveszter és Regenhardt András énekelte: a zenekari szólamokat a Szolnoki Szimfonikus Zenekar muzsikusai játszották. A koncerten egy ifjú karmester: a Spanyolországból érkezett, katalán származású Emest Artal debütált; első szolnoki fellépésével stílusbeli jártasságáról, vitathatatlan dirigensi erényeiről győzve meg közönségét. Az egyes darabok után és a hangverseny végén felcsattanó - minden bizonnyal a helyszínszülte, a hangos tetszésnyilvánítás lehetőségével kapcsolatos bizonytalanság eredményezte, kissé bátortalan taps teljes joggal szólt Andrea Fanceschellinek, a szólista quartettnek - közülük is elsősorban Kozári Andreának és Kovács Szilveszternek -, a két kitűnő kórusnak; karigazgatóiknak: Bedőné Bakki Katalinnak és Somos Csabának, a szolnoki szimfonikusoknak és Emest Artal karmesternek. Vasárnap délután a törökszentmiklósi református templomban az előadóművészek változatlan műsorral megismételték a hangversenyt; a koncert karmestereként ezúttal Báli Józsefnek tapsolhatott a zenekedvelő közönség. Szathmáry Judit Véget értek a GATE Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskolai Karának valétarendezvényei. Az események péntek délután kezdődtek, amikor a végzős hallgatók élő tablót álltak, ültek az Ifjúsági Áruház két kirakatában. Este hat órakor Tamás István gyöngyösi hallgató személyében köszönthették megválasztott diákigazgatójukat a résztvevők.- Mi egy diákigazgató feladata? - kérdeztem Tamás Istvántól.- A valétarendezvények körüli szervezés, nem intézményvezetési feladatok. Reprezentáció, fogadások lebonyolítása, köszöntők elmondása.- Mennyi a végzős hallgatók száma, és van-e köztük lány?- Hatvanan vagyunk, és ebből kettő a lány. Az évfolyam kétszázötven diákkal indult, ebből nappali tagozaton kilencven, távoktatáson százhatvan. A miénk volt az első olyan évfolyam - kísérleti rendszerben -, ahol nem kellett felvételizni. A középiskolai év végi és az érettségi együttes eredménye alapján jutottunk be. A nagy szelektálás az első félévben történt.- Mikor kezdődik a vizsgaidőszak?- Hétfőtől, és négy héten keresztül izzadhatunk majd. Június 22-23-án lesznek az államvizsgák, június 26-án pedig a diplomaosztó rendezvény.- És utána? A szakmájában helyezkedik el? Van már munkahelye? Magyar napokat szerveznek a Gänserndorfi Szafari- és kalandparkban. Az ausztriai park budapesti képviseletén arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a kelet-európai látogatóknak a jövőben jelentős kedvezményeket adnak. Ennek jegyében a cseh, a szlovák és a magyar családok - ha 15 éven aluli, de 3 Fehér elefánt Pénteken már találkoztunk lelkes kis csoportjaikkal szerkesztőségünkben. Híres emberek nevű gyüjtőíveikre éppen bent dolgozó újságíró kollégáink sorra felkerültek. Szombaton aztán minden kiderült. „A csapatok sokat dolgoztak, rengeteget tettek a mai nap sikeréért. S csasztuskáikban ugyan szidták a zsűrit, mi erre felkészültünk. Személy szerint az este sütött két darab gyümölcstortát ajánlom fel a vetélkedőknek.” így összegezte a hétvégi 12 órás kihívásos MAXI-vetélkedőt Hajdú Ágnes, az Újvárosi Általános Iskola igazgatónője. S hogy derekasan küzdött a kihívott II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola is, azt bizonyítja az a fránya egy pontocska, amivel Ráma nevű csapatuk a második helyen végzett- Valószínű, hogy bevonulok katonának, utána pedig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szeretnék tovább tanulni. Egy szakkal nehéz lesz munkahelyet találni, ezért sokan a továbbtanulást választottuk. Van, aki a Budapesti Műszaki Egyetemre, van, aki közgazdasági-, külkereskedelmi-, számvitelivagy vendéglátóipari szakra „kacsintgat”. A szombati tanár-diák kispályás labdarúgómérkőzés 1-1-es döntetlen után a diákok győzelmével zárult, majd kezdetét vette a bolondos gépészkamevál. A Teleki Blanka Gimnáziumnál elbúcsúztak a város lányaitól, majd a Városházánál Tamás István megköszönte a város lakóinak és vezetőinek azt, hogy három évre befogadták őket. Ádámné dr.Bagdán Piroska polgármesterasszony elmondta, hogy a város életében várva várt esemény az évenkénti gépészkamevál. Köszönte, hogy a végzősök három évig magukénak érezték a várost. Sikeres államvizsgát és jó munkahelyet kívánt a hallgatóknak. Szavait dallal köszönték meg a búcsúzók. A kétnapos esemény legünnepélyesebb része, a gyűrűavató este hét órakor kezdődött, melyet a gépészhordó csapraverése, a díszvacsora és a hódmezővásárhelyi Blaskó dixiland-band közreműködésével zenés-táncos, hajnalig tartó valétabál zárt. évesnél idősebb gyermekükkel, autóval keresik fel a parkot - a gépkocsiban utazók valamenynyien a lényegesen olcsóbb gyermekjeggyel léphetnek be. A magyar családi napokat június végéig minden héten kedden tartják. Évente általában 350 ezren keresik fel a parkot. (MTI)- Ráma viadal a Fehér elefánt (Újvárosiak) mögött. A „Tégy a gyűlölet ellen!” napjára időzített vetélkedő nemcsak sokszínű, játékos szabadidős programot kínált, hanem elmebeli pallérozottságot is igényelt egyes feladatok - irodalmi totó, csasztuska-énekek írása - megoldása. Három Judit és Halász Henriett pedagógiai asszisztensek és Diszterhöft Herbertné diákönkormányzat-vezető tanárnő ötletekből kifogyhatatlanok voltak, a versenyzők pedig fáradhatatlanok a reggel 8-tól este 8-ig tartó viadalon. S ugyan a megtalált kopasz embereket - lévén, hogy a városban ballagás volt - nem tudták becsábítani az iskolába, az új utcanevek pedig kisebb galibát okoztak, minden résztvevő, diákok és nevelők egyaránt, jól szórakozott ezen a napon. S. Cs. J. Tiszar off A ma 17 órakor megtartandó önkormányzati ülésen a TB Választási Elnökségben megüresedett helyeket pótolják a képviselők. 1993. június 3-án pedig a község közrendjének és közbiztonságának a helyzete lesz a napirenden. Örvendetes dolog, hogy az éves statisztikák alapján 1990 óta nem nőtt a bűnözés a községben. Az elkövetések zöme vagyon ellen irányul. Az mindenképpen „érdekes” - a törökszentmiklósi rendőrkapitányság tájékoztatása alapján -, hogy a térségben megjelentek az okirathamisítók és nő a sikkasztások száma. * Ismételten pályázatot hirdetett az önkormányzat a művelődési ház üzemeltetésére. Elsősorban vállalkozói „vénával” megáldott pedagógusok, népművelők jelentkezését várják, akik pályázatukat a polgármester címére küldhetik be. * Az építkezés jelenlegi állapota szerint még megvan a remény arra, hogy megtörténik 1993. június 7-én az épülő 24x15 m-es tornacsarnok műszaki átadása. A modem létesítmény 14 milliós kivitelezési költségeit 60-40 százalék arányban az önkormányzat és az állam fedezi. * A környéken, Tiszabő mellett csupán Roff nincs bekapcsolva a távhívási hálózatba, bár az önkormányzat tagja a Körös-Com Távközlési- és Telekommunikációs Rt.-nek. Tájékoztatásuk alapján remény van arra, hogy a Távközlési Törvény végrehajtási utasításának a megjelenése után felgyorsulnak a telefonbekötéssel kapcsolatos dolgok a községben. Ez a hír megnyugtathatja azt a kétszázötven - már eléggé türelmetlen - helyi lakost is, aki már befizette a 15 ezer forintos fejlesztési hozzájárulást. * A héttagú földkiadó bizottsághoz a részaránytulajdonosok és 20-30 „aranykoronások” köréből 707 kérelem érkezett be határidőre. A tiszaroffi szövetkezet részéről háromszázegyen 6.488, az AGROFF Szövetkezet részéről háromszáztizenhárman 10.253, a kilencvenhárom egyéni kérelmező pedig 3.280 aranykoronára jelentette be igényét. A földügyietek gyorsabb intézése érdekében egy részmunkaidőben foglalkoztatott mezőgazdász segíti az önkormányzat munkáját. * Két újtípusú szövetkezet dolgozik a községben. Az Agroff és a Tiszaroff szövetkezet tagjai továbbra is a hagyományos ágazatokban (növénytermelés-állattenyésztés) dolgoznak. A két szövetkezetét, miután átvállalták a jogelőd Aranykalász Tsz adósságait, elsők között jegyezték be a megyei cégbíróságon. Az Agroff és a Tiszaroff szövetkezet 87 aktív dolgozónak és 193 nyugdíjasnak igyekszik megkönnyíteni a megélhetést a faluban. A vezetők az időben és jó minőségben elvégzett tavaszi munkák után bizakodóan néznek 1993 hátralévő feladatai elé. * Hamarosan elkészül a Honvéd és a Ságvári utca szilárd burkolata. A 23 e.Ft/fő lakossági hozzájárulásból már elkészült az alap. A hátralévő munkákat az önkormányzat saját beruházással, augusztus végére fejezi be. 600 MILLIÁRD A TÉT ELSŐ FELELŐS MAGYAR ERDEKKEPVISELET u n t SZAKSZERVEZETEK ## AMIT MA MEGTEHETSZ.,.SZAVAZZ A HOLNAPRA! Egyhónapos felújítás után - több mint 3 millió forintos ráfordítással - megnyílt Törökszentmiklóson az ÉLKER Kft. legújabb ABC-je. A Battyhányi út 1.sz. alatt lévő Arany ABC teljes árukínálattal, rendkívül olcsó áraival, folyamatos akcióival várja vásárlóit. A nyitás napján engedményes áron kínáltak sertéshúst, birkahúst, húskészítményeket, tejtermékeket, szörpöket, gyümölcsleveleket. - nzs -Magyar napok a szafariparkban Kesztyűt dobtak a Rákóczinak r