Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-26 / 96. szám
4 1993,'április 26., hétfő ’’Csaknem agyvérzést kaptam” Éljünk a Tisza-part adottságaival Olvastam az Üzletközpont és mélygarázs a Tisza partján című, április 6-i cikket, melyben arról tájékoztattak, mi mindent terveznek a megyeszékhelyen a hosszú évek óta kihasználatlan belvárosi Tisza-partra, a református templom mellé. Mondhatom, az elképzelések miatt csaknem agyvérzést kaptam. Mert kevés olyan nagyváros van az országban, amelyik a miénkhez hasonló, felbecsülhetetlen adottságokkal rendelkezne, ugyanakkor a város jelenlegi vezetői sem tudják ezt kellőképpen értékelni, kihasználni. A szépséges Tisza-parti városrészre korábban iskolát, kollégiumot terveztek, holott oda kellett volna építeni pl. a Pelikán Szállodát, nem pedig a város zajos, rossz levegőjű területére - panoráma nékül. A Tisza Szálló tervezője, tulajdnosa viszont jól ismerte a folyó varázsát! A kőolajkutató irodaházát beékelték a városi művelődési ház, a Skála és a 18 emeletes vízügyi irodaház közé. Az összkép riasztó. Tekintve, hogy nem közvetlen lakossági igényt elégít ki. a Körösi úton lenne a helye. Az előzetes terv magyarázatában milyen jól megindokolták, hogy „rendkívül értékes földdarab”, ahova most a szolgáltatóházat és a mélygarázst tervezik. Nesze neked Tisza-parti levegő! A föld ugyan elnyelné a járműveket, de a belőlük áradó gáz a lakosságot és a környezetet károsítaná! A gyaloghíd témája nem újkeletű. a korábbi városvezetők is gondoltak rá- Megvalósítása ésszerű! A szolgáltatóháznak szánt telkeket viszont hagyják meg, ne áldozzák fel a pillanatnyi anyagi érdekekért. Mert ha a világkiállítás idején jól ki akar- . juk használni Budapesthez való közelségünket, rövid időn belül megfelelő szállodáról kell gondoskodnunk. A két folyópart: a Tisza és a Zagyva kínálja a helyet, hiszen mindenki tudhatja, a szállodába érkező utas először az ablakhoz megy; fontos számára a szép kilátás, a jó levegő és a csend. A szolgáltatóház, a mélygarázs építésével a város visszavonhatatlanul elveszítené azt a lehetőségét, hogy a Tisza-part ezen szakaszán valaha is szálloda legyen. A cikkben Várhegyi Attila polgármester szimpatikusnak találja a vásárlóközpontot, s mint mondja, ezzel élettelibbé válna a Tisza partja. A szállodákkal nem válna azzá? Ehhez is lehet külföldi tőkét behozni, és állandó bevételi forrást adna a városnak. A cikkből nem derül ki, hogy Nagy István építész, tevező az előzetes tervek összeállításába bevonta-e a környezetvédelmi hatóságokat? S az előzetes tervet ne csak a képviselőkkel, a széles közvéleménnyel is ismertessék. Igaz, ezt a célt szolgálná a cikk is, de sajnos nem mindenki olvassa, akit érdekel a város élete, sorsa, így belszólni sem tud. Bármennyire is szegény most a város, a pillanatnyi anyagi érdekeket nem szabad felhasználni a „környzetkárosító” tervek elfogadására. B. A. Szolnok Küldjön egy képet! A jászapáti iparos dalkör tagjai - 1927-ben, a Szegedi Országos Dalosversenyen, ahol szép helyezést értek el. A képen apósom, Szalkári János cipész - a második sorban, jobbról az első, valamint a sógorom, Maczák Ferenc kerékgyártó. Ez a kép a Jászapáti Iparostestület 1940. január 12-i jelmezbálján készült, ahol főként fiatalok, a testület családtagjai öltöztek be. Az alsó sorban - balról jobbra az első Kazinczi Ferenc női szabó, mellette Ivanics Piroska, középen Juhász Ágnes (fejkendővel), ugyancsak szabók, aztán Berente Julianna - apja vendéglős volt. Ördög jelmezben jómagam, és az álarcot azért nem vettem le, mert mindenki lánynak nézett. Mellettem Ádám Erzsébet, és Kalmár János cipész, aki később fuvaros lett. (A jelmezeket magunk készítettük!) Szabari István Szolnok A szerkesztőség postájából Kétszer ad, aki gyorsan ad! Segélyre várva Soha nem vallottam azt az elvet, hogy valamit csak protekcióval, vagy - annak híján - asztalborogatással lehet elérni. Sajnos mára eljutottam odáig, hogy azt higgyem, „van benne valami”. Mivel továbbra sem vált stílusommá az említett két jól bevált módszer, döhömben inkább papírt fogtam, hogy a gondomat másokkal is megosz- szam. Nem nagy ügy az egész, egyszerűen „csak” munkanélkülivé lettem; elvált vagyok, és a háromból ma már egy 17 éves gyermekemről kellene gondoskodnom. Míg csupán az volt a gondom, hogy ha jóllakatom a fiamat, nem tudom felöltöztetni, vagy fordíva, valahogy „elvoltam”. De mára ott tartok, hogy az iskoláztatással, lakásfenntartással már se ruhára, se kosztra nem futja; kétségbeejtő, kilátástalan a helyzetünk. Mondhatják, sokan járunk hasonló cipőben. Igazuk van, de képtelen vagyok szó nélkül hagyni, ami legutóbb velem történt: Miközben utolsó tartalékaink felélésére kényszerültünk, jókora gombóccal a torkomban, én is beálltam a szociális segélyért várakozók közé, ami attól volt még kínosabb, hogy csupa nem napbamította honfitárs vett körül, szem villogtatva, csípős megjegyzéseiktől sem kímélve. Egyetlen szó nélkül kivártam a soromat,ha már egy a sorsunk - bár nem hiszem, hogy egyazon úton jutottunk idáig. Tisztelet a kivételnek, de én például 26 évi munkaviszonnyal „érdemeltem ki”, hogy jogosulttá váljak a rendszeres nevelési segélyre, amit 5000 Ft (!) körüli átlagkeresettel már el is lehet érni. DE MIKOR? Hát ez az, ami valójában felháborított és levélírásra kényszerített. Az említett sor- banállás január közepén történt, majd ismételten a hó végén, mivel ki kellett várni az új jogszabály megszületését - noha a régi szerint is jogosult lettem volna rá. A február hónap ráment arra, hogy ezt megállapítsák az illetékesek; március 9-én papírra vetették, hogy minelőbb értesüljek róla (március 22-én kaptam meg). Március 29-én még nem tudtam, a segélyre tulajdonképpen mikor számíthatok; hogy addig és azután miből élünk, mert a bőkezű adományt is csak három hónapra ítélték meg. S ha időközben nem tudok változtatni a sorsomon - bármennyire is szeretnék -, kezdjem elölről az egészet? A támogatásra szorulók nevében is kérem az önkormányzatokat, ha már ilyen méltatlan sors szakadt a nyakunkba, szíveskedjenek emberséggel kezelni az ügyeinket, s ha lehet, egy kicsit gyorsabban, mert ugye fogalmuk sincs arról, eny- nyi pénzből hogyan lehet, s lehet-e egyáltalán ÉLNI? Nem kívánom, hogy legyen részük benne, elég ha csak belegondolnak, de azt tegyék már meg végre, és ne feledjék, hogy „kétszer ad, aki gyorsan ad”! (Kérem, hogy a nevem, címém maradjon a szerkesztőségben.) Az újszásziak sikereiből A gimnázium, műszaki szak- középiskola tanulói a közelmúltban jelentős sikereket értek el, amit ezúton szeretnénk a nyilvánosság elé tárni: A Békéscsabán rendezett szakközépiskolások országos szakmai tanulmányi versenyén Juhász Mariann II., Veres János IV. helyezést ért el. Mindketten a gépjárműüzemi technikusi tagozat V. éves hallgatói. (Juhász Mariann helyezésével egyben felvételt nyert a szakirányú felsőokatási intézménybe.) A másik jelentős esemény Sárváron zajlott, ahol már hagyománnyá vált a ’’Diákírók, diákköltők találkozója” - az írók Szakszervezetének szervezésében, s Mezei Katalin vezetésével. Három kategóriában - tanulmány, vers és próza - hirdettek pályázatot. Az országosan kb. 300-400 pályázóból hetven diákot hívtak meg Sárvárra, s a találkozót a tavaszi szünetben rendezték. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, hogy köztük volt Bakó Kriszián és Almási Adél, műszaki szakközépiskolánk 4. ' osztályos gimnáziumi tanulója is. Almási Adél verseivel pályázott, s dicséretben részesült, míg Bakó Kriszián munkáját - a próza kategóriában bronzéremmel díjazták. Mindkét tanulónk értékes tapasztalatokkal tért haza, és írói munkájukhoz további biztatást kaptak. Mecseki Erika I. osztályos gimnáziumi tanulónk az ’’Anyanyelvi őrjárat” országos pályázatán vett részt, melyen dicsérő oklevelet kapott; kamarakórusunk pedig arany minősítést szerzett a megyei középiskolás kórusok találkozóján. Diószegi Sándorné igazgató * Gratulálunk, s várjuk a további sikerekről szóló híradást, amit ismét örömmel adunk közre. (A szerk.) Expressz - ajánlva Fizetni a semmiért? Azt a levelet, amelyet egy szolnoki nyugdíjas asszonytól kaptam, nagyon sokan megírhatták volna. Legfeljebb a nevek, az adatok lennének mások, de a történet hasonló. „Tavaly februárban rábeszéltek, hogy lépjek be az Amway üzlethálózatba, és mivel előtte ismertem már néhány terméküket, úgy gondoltam, nincs kockázat, megpróbálom. így én é$ családom olcsóbban jut hozzá az amúgy drága, de kiváló termékekhez". Ehhez azonban ki kellett váltani a vállalkozói engedélyt. Azt mondták — mivel nyugdíjas vagyok hogy társadalombiztosítási járulékot nem kell fizetni. Időközben azonban megváltozott a rendelet, és mindenképpen járulékot kell fizetni. így július 7-én visszaadtam a vállalkozói igazolványt, és bementem a társadalombiztosítási igazgatósághoz, hogy nem volt jövedelmem, hiszen nemigen vásároltam, még saját magamnak sem. Azt felelték, hogy nincs kivétel, de kérjem az igazgatótól a mentesítést. Ez július közepén meg is történt. Válasz persze nem jött. Február elején felszólítottak, hogy március 10-ig késedelmi pótlék nélkül befizethetek 3248 forintot. Hogyan követelhetnek bármit is a nemlétező jövedelmem után? Miért van az, hogy rajtunk, kisnyugdíjasokon be tudják hajtani az adósságot, a nagy vállalatok meg milliárdokkal tartoznak?" Dr. Bagdi Lászlótól, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság igazgatójától megtudtam, hogy 1992 márciusa előtt a nyugdíjas, kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozóknak méltányosságból el lehetett engedni vagy csökkenteni a járulék- fizetést. Ez azonban megszűnt. Járulékot onnantól kezdve kell fizetni, amikortól a vállalkozói igazolványt kiváltja valaki, egészen addig, amíg vissza nem adja. Akkor is köteles járulékot fizetni, ha nincs jövedelem. Az említett esetben az igazgató részletfizetést tud felajánlani és a késedelmi kamat elengedését, de a járulékot mindenképpen meg kell fizetni. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Igazságtalan-e járulékot fizettetni a nemlétező jövedelem után? Persze, hogy az. Olvasónk tehát jogosan háborodik fel. Vajon miért hajtják be a kisnyugdíjasokon a járulékot, és a nagy vállalatokon meg sok esetben nem? Egyszerűen azért, mert a jövedelemből, bérből, nyugdíjból élőket a jövedelmükön, fizetésükön keresztül „meg tudják fogni”, és a törvényi szabályozás lehetővé teszi, hogy a „nagy halak” kibújjanak a fizetés alól. Védekezni csak annyiban lehet, hogy az ember jól meggondolja, mikor váltja ki a vállalkozói igazolványt. Az óra ugyanis attól a perctől kezdve ketyeg ... o VJ ex Mások okulására Bizonyára nem vagyok egyedül, akit a munkanélküliek kiszolgáltatott helyzetében átvertek. Az előzményekről: Úgy gondoltam, hogy a segélyemet kiegészítem, munkát vállalok. Miután tisztáztam, milyen feltételekkel dolgozhatom, böngésztem az álláshirdetéseket. Találtam is egy „jól jövedelmező, otthon végezhető, szaktudást nem igénylő” ajánlatot. írtam a hirdetőnek, majd válaszboríték ellenében értesített, hogy 489 Ft utánvéttel megkapom a feladatot. így is volt, de azt hittem, szétvet a méreg. Ebben ugyanis ez állt: adjak fel egy hirdetést, közben sokszorosítsam a kapott tájékoztatót, majd a jelentkezőknek küldjem el. Ezután kérik a kellékanyagot, amit már utánvétellel adjak postára. No erre a becstelenségre nem vállalkoztam, helyett e levél. Remélem, hogy embertársaim tanulnak a káromból, s nem válaszolnak az ilyen ajánlatokra. Mert sajnos akad köztünk szép számmal, aki a törvényre, becsületre, adózásra fittyet hány. Jó lenne, ha az adóhatóság a kétes hirdetések mögé nézne, r ellenőrizné az ajánlattevők jövedelmét, adóját. P. J.-né Közös örömeinkből • Nyugdíjas klubunk tavalyi programjából idézem vissza a legkedvesebbet: Elsőként azt, amikor a fővárosi sportcsarnokba utaztunk, a „Csendül a nóta” c. előadásra. Szép volt. Visszafelé éjfél előtt értünk a füredi Tisza-hídhoz, ahol mintha a busz szélvédője előtt nagy szemű eső hullott volna: éppen vigázott a Tisza! Együtt csodáltuk e ritka jelenségét. (A kis kérészek nászrepülése, és néhány perc alatt visszahullanak a vízbe.) Emlékezetes még az az októberi nap, amikor Sárospatakra, Tokajba látogattunk. A Mátra déli lábánál, a Zempléni hegység lankái felé mentünk Hegyaljára, s a pataki várból a Bodrogra nézve, gyönyörködtünk a varázslatos tájban. Végtelenül sajnálom, hogy a klubunk belső torzsalkodása miatt a közös élményeinknek lassan vége szakad. Mester Sándor László Tiszafüred Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Vidám pillanatok Hétszáz gyereknek, kengyeli, tiszatenyöi, törökszentmiklósi óvodásnak szerzett élménydús perceket Kaszner Irén bábművész, a zsámbéki tanítóképző docense, aki három napig kapcsolatteremtő verses, énekes bábjátékával bűvölte el a kicsinyekét, melyen a tavasz szinte ’’összes” szereplőit bemutatta. Felvételünk Törökszentmiklóson, a Hunyadi úti óvodában készült. (Fotó: Korényi)
