Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-26 / 96. szám
1993. április 26., hétfő 5 Érdekességek CD lemezen a teljes magyar törvénytár Új jogszabálykereső rendszer a szakemberek munkájának megkönnyítésére A mai jogalkotási dömping- ben még az sem lenne meglepő, ha egyik napról a másikra módosulnának bizonyos jogforrások. Kétségtelen, egyre nehezebb eligazodni a paragrafusok birodalmában. Különösen az bosszantó, ha az embernek sebtében lenne szüksége valamely jogszabály egy részének szövegére, ám az nincs kéznél. Amikor belegondol, hogy mekkora fáradságba kerül azt előbogarászni. inkább legyintve lemond róla. Úgy tűnik, rövidesen megoldódik ez a probléma, hiszen napvilágot látott egy új magyar találmány. E szerint CD lemezen tárolják hazánk teljes hatályba lévő joganyagát. E jogszabálykereső rendszer létrejöttéről, alkalmazásáról kérdeztük az azt forgalmazó cég, az Unió Kiadó vezérigazgatóját, Horváth Bélát. Változott a könyvpiac- Kérem, elsőként röviden mutassa he az Unió Kiadót és tevékenységét!- Korlátolt felelősségű társaságként alapítottuk 1989-ben. Mint hagyományos lap- és könyvkiadó kezdtük meg a munkát. Ma már azonban kizárólag jogi jellegű szakkönyvek és szaklapok, kiadványok megjelentetésével foglalkozunk.- Ebből már adódik a kérdés: mi tette szükségessé a profilváltást?- Az az egyszerű tény, hogy a magyar könyvpiacon az elmúlt években igen jelentős változás következett be. Gombamódra szaporodtak a kiadók, a ma bejegyzettek száma meghaladja a háromezret. Ugyanakkor mind a lapok, mind a könyvek iránt nagyon megcsappant az érdeklődés. Ma, ha egy könyvből tízezer példány elkel, az komoly sikernek tekinthető. A mi hagyományos könyvkiadásunk is egyre veszteségesebb lett. Ezért beszüntettük a lapok, magazinok, majd a kötetek közrebocsátását. Foglalkoztunk viszont közlönyökkel, nyomtatványokkal is. Észrevettük, hogy egyre nagyobb a sikerük a tematikus jogszabálygyűjteményeinknek, kézikönyveinknek. Ekkor vágtunk bele a teljes magyar hatályos joganyag közzétételébe. A profilunk is ebbe az irányba tolódott el. Tévedés, hiba nem fordulhat elő- A váltás nyilvánvalóan azt is megkövetelte a cégtől, hogy átfogó ismeretekkel rendelkező szakemberek végezzék ezt a munkát. Mennyire sikerült a személyi feltételeket megteremteni?- Nyolcvanan dolgoznak nálunk. Fontosnak tartjuk a megbízhatóságot! A cél nem kevesebb, mint hogy a jogszabályi szövegek száz százalékosan pontosak legyenek! Ezekben szakmai tévedés, elírás, helyesírási hiba nem fordulhat elő! Ennek megfelelően építettük fel magát a kiadót is. Külön szerkesztőségben megy végbe a különféle jogszabályok összeállítása, szerkesztése. Lényeges szerepe van a jogi lektorátusnak, ahol végzett jogászdoktorok dolgoznak. Komoly feladatot teljesít a Törvénytár szerkesztősége, amelynek csapatát jogászok, korrektorok, szerkesztők alkotják.- A hazai piacon már a Magyar Törvénytár is komoly sikert aratott. Mi tette szükségessé ennek az új megoldásnak, a CD lemeznek a kialakítását?- A Magyar Törvénytár esetében a fűzött, ragasztott, kapcsos könyv külön lapokból tevődik össze, s ezek cserélhetők a legfrisebb jogszabályokkal. Ez kellő áttekintést, s viszonylag gyors módosítást tesz lehetővé a joganyagban, hiszen mi nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy a megrendelő késve kapja meg az új paragrafusokat. Jellemző, hogy nálunk a kézirat érkezésétől számított egy hónapon belül már megjelenik az új gyűjtemény. Ám, mint minden eredeti és jó megoldást, a CD lemez bevezetését is az élet kényszerítette ki. Hatvanezer oldalból pillanatok alatt- Konkrétan mi a lényege ennek az újításnak?- Tudvalevő, a Magyar Törvénytár már 35 kötetből áll. Ez hatalmas mennyiség: mintegy 60 ezer oldal terjedelmű szöveg. Ha valaki ebből egy bizonyos jogforrást szeretne előkeresni, az bizony meglehetősen nehézkes, időigényes munka. Szükségessé vált tehát a számítógépek alkalmazása. Egyik régi partnerünk, a Kerszöv Kft. kifejlesztett egy jól használható softvert. Azzal megoldotta a teljes körű keresés problémáját. A gép ennek segítségével pillanatok alatt képes előkeríteni a kívánt szövegrészt, jogszabályt a 60 ezer oldalnyi anyagból. Élég akár egyetlen szót megadni utasításként. A hatályosítás érdekében a megrendelőnek semmit sem kell tennie, hiszen minden hónapban kap egy CD lemezt, s abban benne található az éppen akkor hatályos joganyag. Egyébként ez a mennyiség a CD lemeznek csak a felét foglalja el. Elfogadható áron- Az önök tudomása szerint itthon és külföldön létezik-e hasonló megoldás?- Ilyen, a teljes jogsza- bályTgyűjteméijyt átfogó keresőrendszer hazánkban nincs. Németországban témák, szerint állítanak össze ugyanígy CD lemezt. Igaz, ott ez kereskedelem-politikai megfontolások miatt történik, hiszen így jóval nagyobb számban adhatják el.- Manapság minden újdonságnak azonnal akadnak pártfogói, de ellenzői is. Az Unió Kiadónak mennyire kell megküzdenie a konkurenciával?- A konkurenciának van jó és rossz oldala is. Az előbbi az, hogy folyton új és jobb megoldásokra sarkall. Ennek nyomán erősödhetünk, fejlődhetünk. De nem hallgathatom el, hogy ma igen kemény küzdelem folyik a kiadók között egymás piaci befolyásának csökkentése érdekében. Megvannak ennek a nagyon keserű percei. Volt próbálkozás arra például, hogy a teljes hatályos joganyagot „mágneslemezeken” kínálják. De ahhoz legalább ötven mágneslemezre van szükség! CD lemezen ugyanezt rajtunk kívül senki nem hozta forgalomba. A Kerszöv Kft. a tulajdonosa a találmánynak, mi pedig a birtokosai vagyunk, s megállapodás alapján forgalmazhatjuk.- Nem mellékes szempont, mibe kerül mindez a megrendelőnek?- Igyekeztünk olyan árat kialakítani, hogy tekintettel legyünk a megrendelőkre is. Jelenleg Magyarországon nemcsak a legjobb, hanem a legolcsóbb rendszert javasoljuk fel- használásra. A belépti díj 6 ezer forint, és fél évre előre kérjük a CD lemezek előfizetési díját, ami havi 3 ezer forint. Emellett szükség van egy CD leolvasóra. Mellesleg bármilyen személyi számítógép alkalmas a rendszer működtetéséhez.- Mik a tapasztalataik, kellő érdeklődés mutatkozik-e a találmány iránt?- Nagy az érdeklődés. Már az országgyűlés szakemberei jelezték,i hogy érdekli őket ez a megoldás, Jelenleg épp kipróbálják. A Műszaki Egyetem is kért tőlünk ajánlatot egy ezer személyes munkahely megteremtéséhez. Szalay Zoltán Kartellezett-e a cukoripar? Beszélgetés Veres Sándorral Bankok ellenőrzése Néhány héttel ezelőtt a versenyhivatal 100 millió forintra büntette a cukorgyárakat kartel- lezésért. A vádról és következményeiről beszélgettünk Veres Sándorral, a szolnoki Cukorgyár vezérigazgatójával, egyben szót ejtettünk a cukorrépatermesztés gondjairólis.- A mezőgazdasági üzemek - kezdte a beszélgetést Veres Sándor - területüknek mindösz- sze másfél százalékán termesztenek cukorrépát. Vagyis bármikor felhagyhatnak a növény termesztésével, nekünk viszont szükségünk van biztonságos vetésterületi háttérre. Ezt csak úgy érhetjük el, ha kapcsolataink korrektek a termesztőkkel.- A legtőkeigényesebb a növénytermesztésben a cukorrépa. Van-e elegendő pénz a gazdaságokban, a növény termelési költségeinek finanszírozására?- Még most, is a legjövedelmezőbb növény a cukorrépa. A tőkehiányra a cukorgyárak is gondoltak, ezért előlegként a mi gyárunk 400 millió forintot juttat a termesztőknek.- A gyárak 52 forintra emelték a cukor termelői árát. . .- Szükség volt rá. Az elmúlt három évben a termelési költségek megkétszereződtek, a répa ára 60 százalékkal emelkedett, mi a cukrot pedig csak 44 százalékkal emeltük. A korábbi két évben a cukoripar mintegy 2 milliárd forintos veszteséget könyvelhetett el, ami tarthatatlan. Az új ár körülbelül a null- szaldóhoz elég.- A versenyhivatal az áremelést kartell létrehozásának minősítette.- Nem magát az áremelést, hanem azt, hogy valamennyi gyár egyszerre emelt, és 52 forintra. Áz egyszerre történt áremelést minősítette kartell létrehozásnak.- A korábbi években a cukorgyárak megbeszélték a vetésterületet, illetve az ország cukorszükségletét . . .- Ez mindig így volt, mióta cukoripar van Magyarországon. Hiszen sem túltermelni, sem kevesebbet előállítani nem szabad, illetve nem érdemes, mint a hazai kereslet. A korábbi években tröszt volt a cukoriparban, monopolhelyzettel, majd később a cukorgyárak önállósultak, és a cukoripari egyesület minden évben megtárgyalta az előbbieket. A kartell jogilag megfogalmazott szerződés, a felvásárlásról, értékesítésről és aki ezt megszegi, azt kizárják a kartellből.- Más országokban hogy van ez?- Ausztriában egy kézben van a három gyár. Monopolhelyzettel uralja az osztrák cukorpiacot. A többi országban államilag ellenőrzött kartellekben dolgoznak a cukorgyárak, nekünk is egy ilyen létrehozása a végső célunk. Szeretném megemlíteni, hogy jelenleg a cukorgyárak állami többségi tulaj; donban vannak, és az ÁVÜ semmiféle tőkevesztést nem fogad el. Ezért kellett a cukor átadási árát megemelnünk. Ám az tény, és ellentmond a kartell- vádnak, hogy minden gyár, különböző kedvezményei miatt, végeredményben más-más áron adja át termékét a nagy- illetve kiskereskedőknek.-spanNincs bank, amelynek tevékenységét ne kellene ellenőrizni. A fejlett nyugati államok tapasztalatai azt mutatják, hogy a legjobbakat is célvizsgálatoknak vetik alá - összegezte Botos Katalin, az Állami Bankfelügyelet vezetője annak a háromnapos nemzetközi bankfelügyeleti konferenciának a tapasztalatait, melyet a múlt héten a svájci kormány anyagi támogatásával rendeztek Budapesten. Botos Katalin elmondta: a svájci, német és osztrák bankfelügyeleti vezetők szerint országukban mindenütt törekednek arra, hogy a különböző hiteltípusoknál meghatározzák a fedezettség! szintet. Ez a pénzintézeteknek is érdeke, mert különböző szintekben szabályozzák a hiteleket, ha azok fedezete értékpapír vagy ingatlan. Az Kihirdették a hegyeshalmi közúti teherforgalmi határátkelőhelyen megépült négy korszerű, spedíciós munkahely bérlésére kiírt pályázat eredményét. Az új munkahelyeket az Eurosped Kft., a GYESEV Rt., a Pannonsped Kft., valamint a Hungarocamion Rt. határspedí- ciója veheti majd használatba - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának illetékese pénteken az MTI-t. A spedíciós munkahelyekre zártkörű tendert írt ki a vámhatóság, a nyerteseket 13 pályázó közül választották ki. A feltételek között szerepelt, hogy a pályázók rendelkezzenek vaÁBF elnöke szerint igen fontos nemzetközi tapasztalat, hogy a bankok működésének szempontjából „a legerősebb tőkét” az egyes pénzintézetek menedzsmentjének szakmai felkészültsége jelenti. Az egyes országokban igen ritán írnak elő kritériumokat arra vonatkozóan, milyen végzettséggel, szakmai háttérrel lehet betölteni pénzintézeti vezetői posztot. A szokásjog alapján azonban csupán már több éves banki gyakorlattal rendelkező személyek lehetnek pénzintézeti vezetők. A hazai banktörvényt is úgy kívánják módosítani. Általános az a nemzetközi tapasztalat, hogy a bankfelügyeleteknek a pénzintézetek betéteseinek érdekeit kell védeni, nem pedig a tulajdonosok érdekeiben eljárni. lutaváltási engedéllyel, vámügyi szakvizsgával és jogosultsággal a gépjárműadó beszedésére. A határspeditőrök a vámpapírok kezelésén túl foglalkoznak kezességvállalással. Ezt az teszi lehetővé, hogy többségük szoros kapcsolatban áll bankokkal is. A pályázatok értékelésénél a szakmai szempontok voltak a legfontosabbak. A vámhatóság arra törekedett, hogy a legjobban dolgozó speditőrök kerüljenek erre a négy helyre. A bérleti díjról és általában a bérbevételről a nyertesek a győri vámigazgatósággal kötnek majd szerződést. (MTI) Tizenhárom pályázó Spedíciós munkahelyek A lakosság segítsége is kell Együtt a szebb Szolnokért Az 1993. április 20-ai képviselőtestületi döntés értelmében a Kommunális Vállalat részvénytársaságként fog működni. Korábbi feladatai mellett a város közterüleinek fenntartása, felújítása is újra hozzá tartozik majd. A Városfejlesztési Iroda vezetője, Stefanik László az ellentmondásokról beszélt.- Parkfenntartásra és felújításra ez évre 21,2 millió forint áll rendelkezésünkre. Hogy ez mire elég, talán nem kell hangsúlyoznom. Csak összehasonlításként említem meg a zöldterület nagyságát : ez 1,5 millió négyzetméter.- Hogyan osztják el a pénzt ?- Elsősorban az úgynevezett frekventált területekre koncentráljuk erőinket. Ehhez meghatározzuk az elvégzendő feladatokat, az ehhez szükséges pénzzel együtt. A munkálatok elvégzése a Kommunális Vállalat feladata.- Az elmúlt években pályázatok kiírásával választották ki a kivitelezőket. Ez változik ?- Annyiban, hogy a vállalat vonhat be alvállalkozót a munka elvégzéséhez. Ebbe az iroda nem szól bele az elkövetkezendőkben. A feladat elvégzése a cél, a minőséget megkövetelve. Ehhez az ösz- szes tulajdonosi jogosítványunkat igénybe vesszük. Csak az elvégzett, minőségileg megfelelő munkát fizetjük ki. Az erőforrás minél jobb kihasználása érdekében a ' Kommunális Vállalattal közösen különböző megoldásokat keresünk. Például, hogy bizonyos munkálatokat közmunkásokkal végeztessenek el.- Gondolom, tervek is születtek erre.- Igen készültek, és készülnek is. Még az idén felmérjük a közterületek állapotát, állagát. Ez azért szükséges, hogy a fejlesztések, a növények telepítése a legszakszerűbben történjen. Olyan városkép kialakítása a célunk, mely nem csak szemet gyönyörködtető, hanem használható is.- Ezen mi értendő ?- Az, hogy például a gyepet ne a "Fűre lépni tilos" táblával együtt telepítsük. Az bírja az igénybevételt, a használattól ne tűnjön el. A park park legyen, a játszótér játszótér, minden megfeleljen funkciójának.- A fenntartáshoz szükséges locsolás is. Erre milyen megoldás kínálkozik ? Sok helyen nincs kiépítve öntözőhálózat, ezért az öntözést tartálykocsival kell megoldanunk, és ez nem olcsó eljárás. A növényzet egy részét az időjárásra kell bíznunk, vagy esik eső, vagy nem. A költségeket nem tudjuk ily mértékben finanszírozni.- Pénz nincs rá ...- Meg kívánjuk keresni az adott parkok közelében fekvő társasházakat, hogy az öntözést ők végeznék el. Ekkor mi hozzájárulunk a ház vízdíjához.- A lakosság segítsége nem nélkülözhető.- Ez igaz, minden területre. Bármilyen fejlesztést, felújítást végzünk is el, azt meg kellene őrizni. Mindemellett szívesen vesszük, ha felkeresnének bennünket annak érdekében : kívánnak tenni valamit az általuk használt parkokért. A kezdeményezéshez anyagilag hozzájárulunk, szakmai tanácsokkal segítséget is nyújtunk. Ilyen ügyben bármikor fordulhatnak hozzánk, az irodához. A szükséges segítséget megadjuk. A mai időkben mindenre kevés a pénz, a parkokra is. Környezetünkért többet kellene tenni. Sok embernek ma már ■rosszul hangzik a társadalmi munka, de át kellene gondolni: magunkért, magunknak, gyermekeinknek tennénk szebbé, barátságosabbá vele a várost. Ez nem csak a pénzen, hanem a szemléleten is múlik. Vági E. Zoltán Hadüzenet a lagymatag diákpolgármester-jelölteknek Április 30-án új apparátus kerül Szolnok élére. Á vetélkedő és a választók el fogják dönteni, hogy ki legyen a diákpolgármester. Jelenleg nyolc jelölt van, de elég-e nyolc ajtema- tíva? Lehetne esetleg az Ébredő Diákok Egyesülete N a kilencedik? Merthogy az ÉDEN-nek komoly észrevételei vannak. Munkatársunk, szigorúan betartva a konspiráció szabályait, rejtekhelyén fölkereste az ÉDEN egyik vezetőjét (képünkön), s interjút kért tőle.- Milyen kifogásaik vannak a diákpolgármester-jelöltek programai ellen?- Hiányzik például az április 30-i városforma megnevezése. Milyen közösségben fogunk élni? Nemesi diákköztársaság- ban vagy felvilágosult, federa- lisztikus monarchiában? Az ÉDEN nem akar olyan diákpolgármestert, aki megválasztása érdekében alig tesz valamit. Nézzenek csak körül. Van ilyen. Miért csak a belvárosban folyik a kampány ? Hol maradnak a felvonulások, korteskedések Szandaszőlősről. a Pletykafaluból, a Széchenyi lakótelepről? Úgy tűnik, az ottani lakosok az ÉDEN-re várnak, őket nekünk kell meghódítanunk. Minden párt hangoztatja a maga „zöldes” mivoltát. Mikor lépnek már a tettek zöldellő mezejére? Talán még túl éretlenek? Az ÉDEN kinyilvánítja továbbá, hogy vizsgál, összevet, kritizál, elemez és cselekszik. Április 26-tól hívható telefonszámunk abszolút titkos, annak éppen úgy nem fog senki a nyomára akadni, mint a miénkre.- Mégis, mit terveznek nagy napra?- Poén Testőrségünk résen lesz, s az sem kizárt, hogy erőinket felhasználjuk egy néhány perces diktatúra kiépítésére. B.G.