Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-21 / 92. szám

1993. április 21., szerda Belpolitika — kritika 5 A tévé képernyője előtt Ha egy televíziós műsor a mi közelebbi világunkkal, ré­giónkkal foglalkozik, mindig megdobogtathatja lokálpatri­óta szívünket - a jegyzetíróét mindenképp. Még akkor is, ha nem csupaszép dolgokat lát; megtisztelő, hogy az országos figyelem ránk esik, mert ala­pot szolgáltattunk hozzá. Zenebutik Szolnokról Csoda történt? A zene vá­rosa lett Szolnok, ezen a tava­szon itt, a Tisza-partján is pompásan kivirágzott a mu­zsika. No nem mintha máskor nem hozott volna virágot, de most oly tündéri képet muta­tott, hogy még a televízió ze­nei magazinja is „kénytelen volt” észrevenni. Juhász Előd Zenebutikja le is rándult a helyszínre, legutóbbi adását csaknem egészében a szol­noki zenei életnek szentelte. Egyszerre szólalt meg műso­rában, ami itt született s ami igazán idevalósi zenében, és amit a tavaszi fesztivál hozott ide a városba. Hallhattuk a szolnoki szimfonikusokat és a Bartók Kórust, akiknek újab­ban CD-lemezük is megje­lent, és felvillantak a tavaszi hangversenysorozat emléke­zetes pillanatai, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Állami Hangversenyzenekar koncert­jeiből, Virágh András orgona­játékából kapott ízelítőt az is, aki nem vett, nem vehetett részt a jeles zenei eseménye­ken. És megszólaltak azok is, akik anyagilag támogatták, forintjaikkal e bátor vállalko­zást, s akik mindezt „szerve- zésileg” tető alá hozták. A vá­ros polgármestere néhány gondolatban történelmi hátte­ret festett a bemutatkozáshoz, említvén Szolnok képzőmű­vészeti hagyományait. Mos­tantól fogva, ahogyan ez a magazinban hallottakból su­gárzott, Szolnok alighanem nemcsak képzőművészeivel, nemcsak színházával, hanem zenei életével is bekerült a kultúra országos vérkeringé­sébe. Talán másokat is szíve­sen láttam volna e televíziós körképben, de ne legyünk tel­hetetlenek, majd legközelebb, remélem. S még valamit: a Zenebutik címében a zenehíd szó is szerepel, azaz hidat épí­teni a zenevilág különböző tá­jai között, akár most hazánk és San Francisco között, ezt láthattuk a Kodály-módszer nyomába eredve, híd azonban építhető kisebb távolságok között is, a főváros és a kü­lönböző országrészek között, hazai földön. Ebből a szem­pontból Juhász Előd „szol­noki” magazinja példásat cse­lekedett. Romló anyanyelvűnk Ünnepe van a kultúrának, ezen a héten ha szolidan is, de anyanyelvűnket ünnepeljük, szerte az országban s a televí­zióban is. A képernyőn a nyi­tányt vasárnap délután külö­nös riportműsor jelentette, amelyben múlt, jelen és egy kicsit a jövő is találkozott, vagy inkább szembesült egy­mással. Ugyanis a televízió archívumából előkerült egy 29 évvel ezelőtti riport, stúdi­óbeli beszélgetés, amelyben az első magyar kiejtési ver­seny nyertese, Lőrincze Lajos és az akkori zsűri elnöke, Ko­dály Zoltán emlékezett és fej­tette ki egyben véleményét anyanyelvűnk romlásáról. Hallhattuk annak a humoros Móra-írásnak egy részletét is, amellyel a vidéki, Veszprém megyei Lőrincze egyetemis­taként első díjat nyert ízes be­szédmódjával, színes előadá­sával. Kodály is erről beszélt, dicsérvén a vidéket, a nyelvet elszegényítő fővárossal szemben, melyet elítélt, mert­hogy nem ismerik már e he­lyen a zárt e hangot sem, s rö­viden, idegenesen ejtik a ket­tős mássalhangzókat is. A nyelvművelő zeneszerző óva kérlelt a maga szigorú meg­győződésével nemes nyelvi hagyományaink védelmére, oltalmazására. A jelent is nyelvész és zeneszerző képvi­selte most a stúdióban, Deme László és Szokolai Sándor, ők válaszoltak Rapcsányi László kérdésére, hogy tudniillik ment-e elébb a nyelvművelés által édes anyanyelvűnk, il­letve mi okoz ma gondokat mindennapi nyelvhasznála­tunkban. Sajnos, a romlás nem állott meg, s a legfőbb baj: kopik nyelvünk, szegé- nyesedik kifejezésmódunk írásban és szóban egyaránt; gyengül kifejezési készsé­günk, ha megszólalunk, be­szélünk, feltűnő a végiggon- doltság hiánya, s ahogy Deme László kibontotta, keresvén az okokat, a bajok már gyer­mekkorban kezdődnek. A gyermek és felnőttek között nincs egészséges és elégséges nyelvi kapcsolat, például a családon belül, így egymástól tanulnak, vagy tisztátalan for­rásokból merítenek. Szokolai Sándor is arra figyelmeztetett, hogy a kifejezés megnöveke­dése, mondhatni korlátlan szabadsága sajnos nem páro­sul a kifejezésmód gazdagsá­gával, színesedésével. A ma­gyar nyelv hetének rövid öt­percesei, például Az irodalom nyelve című program a 2-esen, vagy a Nahát, ez a népszerűsítő nyelvészkedés talán segít tudatosítani ben­nünk nyelvünkkel, anyanyel­vűnkkel szembeni kötelessé­geinket. Azért nem vagyok biztos benne, hogy újabb 25 év múlva, ha netán a most el­hangzottakat szembesítik a majdani helyzettel, kevesebb lesz a gond, nem merülnek fel újabb bajok, akár a régiekkel egyetemben, hisz nyelvünk él, mozog, változik - tehát romolhat is. Persze nem mindegy, milyen mértékben, a nyelvművelő napoknak eb­ben lehet szerepük, a romlás arányainak csökkentésében. Bajor-est Ünnep a televízió 2-es csa­tornáján, szombaton a bajor tévé vendégeskedett a képer­nyőn, az ARD bemutatta, mi­ként működik náluk a köz- szolgálati tömegkommuniká­ciós intézmény; hogyan ké­szülnek hírműsorai, s miként igyekeznek színvonalat tar­tani a szórakoztatásban, ellen­tétben az úgynevezett keres­kedelmi televízióval, mely feltétel nélkül igyekszik akár silány programokkal is meg­nyerni a nézők kegyeit. Hogy mindezt milyen sikerrel míve­lik, a látottakból, a bemutatott műsorokból nemigen derült ki. A tévéfilm műfaját például egy krimi képviselte, és egy halovány tévéfilm szerepelt a drámai művek közül, egy folytatás a Riporterek soro­zatból. Talán furcsa, de a lá­tottaknál érdekesebbnek bi­zonyult az a beszélgetés, amely összekötötte vagy elvá­lasztotta az est egyes prog­ramjait, s amelyben a meghí­vott szakértő a televíziózás súlyos problémáiról szólott, az úgynevezett közszolgálati televízió arculatának vonásai­ról, arról, hogy milyen nehéz eleget tenni a tárgyilagos tá­jékoztatás követelményeinek. Megszívlelendő gondolatok­kal szolgált a többrészes be­szélgetés, s számomra volt egy igen rokonszenves, véle­ményem szerint mindenkép­pen megszívlelendő tanul­sága, akár már holnap is élet­beléptethető tanulsága: a rek­lámok kitiltása esti, 8 óra utáni műsoridőből. Húsz óra után nincs reklám, tilos meg­jelennie a képernyőn. Ez bi­zony nálunk is jó lenne, mind­járt nyugodtabban tölthetnénk estéinket a képernyő előtt. Valkó Mihály Hogyan élnek nálunk a családok? Huszonötmillió kellene a helyreállításra Hősök Kápolnája az egykori Ludovika Akadémián Már elkezdődtek a megbeszélések A forgalmas, zajos Ülői út mellett, a Ludovika tér parkjá­nak öreg fái őrzik a Ludovika Akadémia csendes épületét. A hatalmas kapu előtt magas kő­oszlopon kőkoporsó nyugszik, benne - jelképesen - az idegen földben porladó magyar hősök hamvai. Előtte nőalak - Hungá- ria-anya - siratja távolban el­esett fiait. A már-már elfelej­tett, egykor „eldugott” Névtelen Hősök Emlékműve ez, amely hosszú idő után került vissza eredeti helyére. Mögötte a Magyar Királyi Honvédségi Akadémia, amely­nek létrehozására a törvényes alapot az 1790. évi LXVH. és az 1802. évi IV. törvénycikk te­remtette meg. A Ludovika alapítványból és közadakozásból épült fel, amelyhez az első 50 ezer forin­tot I. Ferenc császár felesége, Mária Ludovika ajánlotta fel, koronázási ajándékából. Orczy Lőrinc báró a birtokában lévő telket ajánlotta fel az építkezés céljaira. Az 1838-as nagy pesti árvíz idején a Ludovika falai tízezer árvízkárosultnak adtak mene­déket. Ide került a Nemzeti Mú­zeum nagy értékű gyűjteménye is, amelynek egy részét rögtön­zött kiállításon bemutatták, a többi része pedig ládákba cso­magolva raktárba került, s itt maradt 1847-ig. Az 1849. január 9-re terve­zett megnyitó az osztrák meg­szállás miatt elmaradt, s az épü­let tábori kórházként működött a szabadságharc idején. A Ludovika Akadémia hosz- szú évtizedeken át szolgálta a magyar tisztképzést, tevékeny­ségében meghatározó szerepe volt a nemzeti katonai hagyo­mányoknak. A patinás épület - nagy része a Műemlék-felügyelőség hatás­körébe tartozik - most az ELTE néhány tanszékének otthona. Itt kaptak helyet az egyik folyosón azok a fekete márványtáblák, amelyek az első világháborúban elhunyt tiszteknek állítanak em­léket. Velük szemben pedig az 1933-as és 1938-as végzős év­folyam hősi halottjainak fehér márványba vésett névsora éb­reszt tiszteletet. Ez a Hősök Fo­lyosója, ahonnan kopott ajtó nyílna a régi kápolnára, amely sokáig a Statisztikai Hivatal népszámlálási irattárának rej- teke volt. Most üresen áll, mun­kások járnak a kongó teremben. A hatalmas festett üvegablakon beszűrődő fény jótékony fél­homályt borít a kápolnára. A színes üvegeken még felismer­hető Dózsa parasztjainak alakja, Kossuth valaha egész alakos képének maradványa. A sza­badságharcot idéző festmény­ből viszont már csak a szuro­nyok és a lobogó világít. Az épen maradt részek szür­kén mutatják magukat, sejtetve régi pompájukat. Felújításra szorul a karzat is, amelynek kő­virágai még így is impozáns látványt nyújtanak. Sötéten, po­rosán vár az orgonaszoba; egy­szer talán helyére kerül a búgó hangú óriás. Hírlik, hogy a kupola málló festék- és vakolatrétege alatt freskó várja, hogy értő kezek vi­lágra hozzák... Akárcsak a Névtelen Hősök Emlékműve vagy a Hősök Fo­lyosója, a kápolna is megment­hető, felújítható lenne. Ismét be­tölthetné évszázados szerepét: nemzeti ünnepek, katonai ün­nepségek impozáns helyéül szolgálhatna, istentiszteletek­nek lehetne méltó helye. Ennek megvalósítására az első lépések már megtörténtek. A Bolyai János Katonai Mű­szaki Főiskola, a Bolyai János Honvéd Alapítvány és a Buda- pest-Józsefvárosi Történeti Egylet kezdeményezésére - a budapesti helyőrség-parancs­nokság, a Katonai Lelkészi Hi­vatal, valamint a HM Társa­dalmi Kapcsolatok Főosztálya részvételével - elkezdődtek a megbeszélések a kápolna átvé­teléről. A helyreálítási munkák - amelyet a Műemlék-felügyelő­ség előírása szerint kell elvé­gezni - mintegy három hónapot vennének igénybe. S a költsé­gek? Az ELTE szakértőinek felmérése szerint körülbelül 25 millió forint lenne. Természete­sen ez az összeg saját erők, il­letve eszközök igénybevételé­vel csökkenthető. A tervek szerint - persze, ha a jogi viták, egyezkedések mi­hamarabb megtörténnek - az 1993. augusztus 20-i rendezvé­nyek sora bővül: a Magyar Honvédség ünnepélyes isten- tisztelettel venné ismét birtokba a Hősök Kápolnáját. A Bolyai János Honvéd Alapítvány kéri mindazokat, akiknek a volt Ludovikáról bármilyen fotó, rajz vagy do­kumentum van a birtokában, hogy azt Nagy László alezre­deshez (Bp. IX., Üllői út 133., tel.: 133-0350) juttasa el. Ez azért szükséges, hogy a ká­polnát a régi szépségében le­hessen helyreállítani. Különösen gyors az elszegé­nyedés a munkanélküliek köré­ben, s közülük is tragikus azok helyzete, akik hosszabb munka- nélküliség után lesznek nyugdí­jasok - állapítja meg a Szak- szervezetek Gazdaság- és Tár­sadalomkutató Intézetének most elkészült tanulmánya. A kényszerűségből nyugállo­mányba vonulók „átlagkerese­tét” ugyanis jelentősen csök­kenti a munkanélküli-segély, így kevesebb járadékot kapnak majd, mint amennyire rendes fizetésük alapján számíthattak volna. Hatezer család bevételeiről és kiadásairól érdeklődtek a kuta­tók először a 1990-ben, közvet­lenül a választások után, majd 1991 végén, és végül a múlt esz­tendőben. A válaszadó családok 70 százalékának anyagi hely­zete tovább romlott, 27 százalé­kuk tartja változatlannak meg­élhetési lehetőségeit, míg a ma­radék 3 százalék életszínvonala javult. Ruhavásárlásra 100 megkér­dezett család közül 17-ben egyáltalán nem jutott pénz, ha­sonlóan nem telt egyetlen újság előfizetésére sem. Az életszínvonalt jelentős csökkenésére kétféleképpen re­agálnak a családok: vagy csök­kentik a kiadásokat, vagy növe­lik jövedelmüket. A megkérdezettek fele min­dennel takarékoskodik: disz­kontban, kedvezményes akció­kon vásárol, nem fűtik a lakás minden helyiségét. Az adottsá­gok miatt a fővárosban csak a családok 10 százaléka, ezzel szemben Borsod megyében több mint a fele maga termeszti a legfontosabb zöldséget, gyü­mölcsöt. sz. m. (Ferenczy Europress) Honosítási kedvezmények Az állampolgárság jog és kötelezettség Magyarországon a múlt szá­zad végén, 1880 januárjában foglalták először törvénybe az állampolgársági jogot. Másod­ízben 1948-ban került sor ha­sonló joszabály megalkotására. A magyar állampolgárság újra­szabályozásáról szóló jogsza­bálytervezet pedig nemrég ke­rült a parlament elé. A törvényalkotók az állam- polgárság jogát továbbra is a születéshez kötik. A hontalan szülők csemetéje magyar ál­lampolgárrá válik, ha országunk területén születik. Várhatóan módosul a honosí­tás rendje is: az eljárást a jövő­ben egyéni kezdeményezésre lehet megindítani, de a nem magyar állampolgárnak a hono­sítási kérelmet megelőzően iga­zolnia kell, hogy legalább nyolc éve Magyarországon él, büntet­len előéletű, biztosított a meg­élhetése és a lakhelye, munká­ban áll, vagy adóköteles tevé­kenységből származó jövede­lemmel, nyugdíjjal rendelkezik. Minden aspiránsnak magyar nyelven kell alkotmányismeret­ből vizsgát tennie. Kedvezőbb helyzetben lesznek azok, akik magyar állampolgárral érvé­nyes házasságban élnek, akik­nek kiskorú gyermekük magyar állampolgár. Esetükben ele­gendő, ha három éve életvitel­szerűen Magyarországon élnek. A törvényjavaslat a menekül­teknek is biztosít kedvezményes honosítási lehetőséget, ha há­roméves magyarországi tartóz­kodás után kérik a magyar ál­lampolgárságot. A kedvező fel­tételek vonatkoznak azokra a kiskorúakra is, akiknek honosí­tását a szülőkkel együtt kérik. Ők akkor is megkaphatják a magyar állampolgárságot, ha koruk miatt nem felelnek meg a nyolc-, illetve a hároméves ma­gyarországi tartózkodás feltéte­leinek. Az I. és a II. világháború ide­jén, illetve a békeszerződések értelmében megváltoztatott ál­lamhatárok miatt az elcsatolt te­rületeken élő magyar nemzeti­ségű lakosok, illetve az emig­ránsok elvesztették magyar ál­lampolgárságukat. Az előterjesztés szerint visz- szahonosításukat kérhetik az egykori magyar állampolgárok közül mindazok, akiknek fel­menőjük magyar állampolgár volt. Új elem a jogszabályterve­zetben, hogy a visszahonosítási kedvezményeket - ha az Or­szággyűlés elfogadja - az egy­kori magyar állampolgárok le- származottaira is kiterjeszti. A honosítás, illetve a visszahono- sítás nem alanyi joga a kérel­mezőnek, teljesítése vagy eluta­sítása az államfő jogkörébe tar­tozik. Az érvényben lévő törvény szerint elbocsátás és megfosztás helyett a lemondás és az állam- polgárság visszavonásának jog- intézményét javasolják beve­zetni az előterjesztők. Eszerint a külföldön élő magyar állampol­gár lemondhat állampolgársá­gáról, de igazolnia kell, hogy rendelkezik egy másik állam ál­lampolgárságával . Feltétele még a lemondásnak, hogy a kérelmezőnek ne legyen a magyar állammal szemben adó- vagy más köztartozása, ne folyjon ellene büntetőeljárás. Az állampolgárság megszűné­sének másik módja az állam- polgárság visszavonása lenne. A kettős állampolgárságot il­letően a javaslat - követve a je­lenlegi elvet - a magyar állam- polgársággal rendelkezőket a magyar joghatóság alá rendeli. Újvári Gizella (F. E.) Visszatérő katonapolitikai vi­tatéma: csökkentsük vagy fej­lesszük az ország védelmének letéteményesét, a hadsereget? A csökkentés egyik követke­zetes szószólója az ismert kato­nai szakértő és volt HM-szó- vivő, Keleti György szocialista képviselő. Tőle kérdeztük: mi­lyen érvek szólnak az amúgy sem túlsúlyos fegyveres erők karcsúsítása mellett?- Személyes véleményem - s az MSZP álláspontja is - az, hogy helyes volna, ha a határőr­ség határőrizettel és határvéde­lemmel foglalkozó része átke­rülne a hadsereg állományába. Ezzel létszám-megtakarítást ér­hetnénk el, hiszen ma még egy sor feladatot párhuzamosan lát el a határőrség és a katonaság. Ha például a készenléti száza­dok a sereghez tartoznának, a párhuzamosság megszűnne, s így voltaképp a feladatok csor­bítatlan ellátása mellett is csök­kenthető volna a létszám. Meggyőződésem, hogy álta­lában a sorkatonák szolgálati idejét is rövidíteni lehet és kell. Ismert és a visszajelzések sze­rint a közvélemény részéről kedvező fogadtatásra talált el­gondolás, hogy a jövő a hivatá­sos hadseregé. Ezt természetesen csak foko­zatosan lehet megvalósítani. Ha azonban kevesebb a sorkatona, s egyidejűleg nő a hivatásos to­vábbszolgálók aránya - éppen e célhoz, a hivatásos hadsereg megteremtéséhez közelítünk. A szolgálati idő alakulása egyébként szorosan összefügg a demográfiai helyzettel. Oly­annyira, hogy ha a szolgálati időt egyharmaddal rövidíteni akarjuk, a létszámot is hasonló mértékben kell csökkenteni. Meg kell azonban jegyezni: amíg sorozás lesz Magyaror­szágon, addig a társadalmi igaz­ságosság megköveteli, hogy minden, katonai szolgálatra al­kalmas ember teljesítse is a szolgálatot. Egészében véve: a mai 50-55.000-es tényleges katonai létszám 40.000-re vagy akár az alá is vihető - természetesen a határőrség egyidejű átcsoporto­sításával. Más szóval a létszám is, a szolgálati idő is negyedével csökkenthető.- Az így megtakarított pénzt korszerű fegyverek vásárlására kellene fordítani?- A megmaradó összegekkel szerintem a katonák élet- és munkakörülményeit kellene ja­vítani. A laktanyák állapota például egyszerűen méltatlan a XX. század végéhez, a ruházati, élelmezési és egyéb ellátás sem felel meg a napjaink követel­ményeinek. A fegyverzet kor­szerűsítése pénzügyi szempont­ból nagyságrendileg más fel­adat. Érzékeltetésül: jelenleg egy - nem is a legkorszerűbb - elfogó vadászrepülőgép 2-2,5 milliárd forintba kerül. Négy-öt éven belül tehát aligha lesz annyi pénzünk, amennyi az átfogó fejlesztéshez szükséges - előbbre való az or­szág súlyos szociális problémá­inak enyhítése. Be kell tehát rendezkednünk arra, hogy még sokáig a meglevő elavult fegy­verekkel kell biztosítanunk az ország védelmét. Tudni kell, hogy minden szomszédunk ugyanabban a „boltban” vásá­rolta a birtokában levő fegyve­reket, amelyikben mi - s nekik sincs a mienknél több pénzük újak vásárlására. Koós Tamás (Ferenczy Europress) Hogy szép legyen a katonaélet... Kisebb létszámot, jobb körülményeket a seregben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents