Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-21 / 92. szám

6 1993. április 21., szerda Kunsági Extra----Kisújszállás K laus, a hittérítő Késő délután volt. A fekete viharfelhők percek alatt bebo­rították az eget. Hirtelen lett este. Ömlött az eső. Egy ember ül szemben ve­lem felhúzott térdekkel, a fáj­dalomtól meg-megremegő vállal. Vizes tenyerébe temeti arcát, hajáról, ruhájából csu­rog a víz. Bocsánatkérően néz körül, majd tudatja velem, hogy szomjas. Fájó gyomrára kamillateát kér. A kép színpa­don bosszantóan érzelmes lenne és giccses. Az életben minden másképpen hat. Az életben van bíborvörös naple­mente, kék víz, gombolyaggal játszó kiscica. Ennek a férfi­nak a látványa sem szentimen­tális. Egyszerű, köznapi, tiszta ruhát viselt. Kínai motívu­mokkal ékesített, csillogó fé­nyű képeket árult. Volt közöt­tük Gogh-reprodukció és kü­lönös hatást keltő Leo- nardó-kép... Kinn zuhog az eső. Issza a kamillateát. Mosolya, tekin­tete gyermekien tiszta. Ugyanezzel a tekintettel mu­tatta meg a csengetésre kinyi­tott ablak előtt német nyelvű bemutatkozó lapját. Németül szóltam hozzá, mire ő közölte velem, hogy Isten vezérelte őt ide, ebben az ítéletidőben. Be­engedtük. Klaus pap. hatósági műszó­val élve - ügynök. Képek se­gítségével a szépséget akarja az emberekhez eljuttatni. A hittérítőkre jellemző tulajdon­ságokat keresek szavaiban, de ő csak a szeretetről beszél, ahogy annak idején Jézus te­hette: szelíden, szerényen, meggyőződésből... Nagy­anyámtól kapott apró porce- lánpietán nyugszik meg a te­kintete. Nem akar sem megté­ríteni, sem egy eljövendő vi­lágvégről meggyőzni. Család­járól, hat testvéréről, a pap édesapjáról beszél. Nietzsche Ecce homoját meglátva az asz­talon érdeklődik, hogy miért olvasom. Szerinte őrültek vol­tak az eszméi. A vendégem nem vitatkozó kedvű, könnyen elfogadtatom vele, hogy az író nem elborult elmével írt az emberibb ember megvalósulá­sának feltételeiről. Nézi az órát, toporog, lassan indul a vonatja. Aztán bátorta­lanul valami vízálló anyagot kér képei számára. Adok neki egy ernyőt és egy kazettát is, kérem, hogy a német nyelvű Bibliából olvasson fel részle­teket. Pénzt is adok, hogy vissza tudja küldeni. Klaus, aki egyetlen szót ismer ma­gyarul (köszönöm), elindul a még mindig szakadó esőben az állomás felé. Az ernyőm jó­tékonyan védi őt is, a képeit is. Aztán kisütött a nap. Vár­tam vissza az ernyőm. Hiába. Klaus rég hazautazott Ausztri­ába várni gyereke megszületé­sét. Tegnapelőtt küldeményem érkezett. Benne az ernyőm és a kazetta. Nehezen értem a rajta lévő szöveget, de nyu­galmat áraszt, és ez nagyon fontos. -bátorligeti­Ezernél több a munkanélküli Én naiv, azt hittem, ha már a Kevi úton leledzik a megyei munkaügyi központ helyi ki- rendeltsége, bemegyek, és máris megtudom hány állásta­lan akad a kisvárosban. Rövi­desen megtudtam, ez koránt sincs így, hiszen adatokat nem szolgáltathatnak, mivel ezt központilag teszik. Ráadá­sul efféle összesítés, hogy a településen mennyi a munka- nélküli, nincs is. Ugyan egyre több az olyan pályakezdő, fia­tal, de idősebb is, aki úgy munkanélküli, hogy semmi­féle ellátásban nem részesül. Hogy ők miből élnek? Alig­hanem a levegőből. Azért csak-csak összeszedegettük, hogy mintegy 1 ezer 50 a munkanélküli. Akadnak kö­zöttük betanított és segéd­munkások, szakmunkások, sőt diplomások is. Jó hír, hogy a Tisza II. Szövetkezet visszavett több embert, míg néhányan Kenderesen, illetve Pesten találtak munkát. Igaz, egyéb állásajánlat is adódik: gépi varró kellene vagy het­ven, szabász is négy, meg va­saló mintegy tizenöt. Igen ám, de a fizetség - ahogy a benn­fentesek állítják - annyi, hogy kétszer kell ránézni, mire egyszer észreveszi az ember. Még egy hír, hátha örül neki valaki: az AB Aegon keres két üzletkötőt jutalékért. Természetesen nem mindegy, hogy a jelentkezők miképpen néznek ki és, hogy milyen rá­beszélő készséggel rendel­keznek. Tessék kérem, fiata­lok lehet próbálkozni, hátha beválik valaki! Ez a hintó már menetkész, mivel a lámpáit is felszerelte Ponyokai Bálint Legelhetnek a marhák Bocskorpénzt is kell fizetni Kis idővel korábban még úgy tűnt, hogy nem jó dolog tehénnek lenni a települé­sen, mivel a városnak egy fia legelője sincs. Pedig va­lamikor volt, nem is kevés és ez csak Kisújszállás körül mintegy ezer holdat jelen­tett. Igen ám, de a tanácsrend­szerben a legeltetési bizott­ság hatáskörebe került, majd ezen testület fokozatosan beleolvadt egy téeszbe, ame­lyet ma Tisza II. Szövetke­zetnek hívnak. Megvan ez a jókora mező ma is, bár egy részét kárpótlásra jelölték ki, a másik nagy egysége a részarány-tulajdonosoké. Jöttek a kistermelők, jószág­tartók: mit csináljanak egy-két-három árva tehén­kéjükkel, ha még olyan hely sincsen, ahol reggeltől estig haraphatnának néminemű füvet, sőt vigyáznának is rá­juk. Nem szaporítom a szót, adódott néhány szócsata, akadt pár tárgyalás, és a vé- én kiderült: van legelő is, ektáronként 1 ezer 250 fo­rint bérleti díjért. Igaz, a gazdáknak ezen költségen kívül még bocs­korpénzt is fizetni kell, hi­szen pásztort is szükséges fogadni ennyi jószághoz, akinek szintúgy kell vala- miban járandóság. Legyen akárhogy is, úgy tűnik mégis érdemes mar­hának, akarom mondani te­hénnek lenni ma a városban, hiszen létrejött a napközi. A helyzetet bonyolítja, hogy sok-sok juh is valami ilyes­mire vár, de az ő legelőjük­ről, legeltetési lehetőségük­ről ottjártunkor még nem született megállapodás. Mit tehetnénk mindenhez? Ve­lük együtt birkatürelemmel várjuk a fejleményeket, amelyekről a következő vá­rosi oldalunkon hírt adunk. Ha másért nem, mert las- san-lassan kopogtat a kive­rés ideje... Ponyokai Bálint tizenhat évig volt tanácselnöke a városnak. Amikor három esztendeje jel­képesen átadta a település kul­csát a polgármesternek, majd nyugdíjba vonult, már tudta, mi köti le a további napjait. Egyko­ron a kerékgyártó szakmát ta­nulta ki, és igaz hosszabb ideig hűtlen lett hozzá, de bízott a közmondás erejében, miszerint, amit Palkó megtanult, Pál sem felejti. Nem is felejtette, és mi­után beszerezte a szükséges szerszámokat, bő két esztendeje hozzákezdett a fiáker - meg a hintókészítéshez. A teljesség­hez hozzátartozik, hogy a leg­első alaposan feladta neki a lec­két, megizzasztotta, hiszen rajta kellett újratanulni a már régóta nem gyakorolt mozdulatokat. Hozzátéve a hintókészítés tulaj­donképpen négyszakmás hiva­tás, mivel nem elég hozzá a ke­rékgyártó, de kovács, kárpitos és fényező szakemberek is szükségeltetnek. Egy szó, mint száz: megtalálta őket, noha a kovácsmesterért például Buda­pestig kellett utaznia. Azóta két felújított-, három új hintó került ki a keze alól, és újabb kettőt készít. Egyéni megrendelésre pedig fiákereket is gyárt. Álta­lában németek, svájciak, kanadaiak érdeklődnek a ko­csik iránt, de ha kell, belföldre is szívesen szállít. Elvégre csak a fiákerekből van fekete, meg hófehér színű, sötétkék vagy bordó anyaggal, esetleg bársony huzattal bevont ülésű is. Aho­gyan a kedves vendég óhajtja. Hogy miféle fa alkalmas erre? Egyetlen akad: a nemes kőris, ezt általában az Északi-közép­hegységből hozatja. A napja valahogyan így ala­kul: egy óra újságolvasás, egy óra tévézés, néha egy-egy film, olykor, ha az apróságok megér­keznek unokázás, a többi meg fiáker-, és hintókészítés. Noha az alkalmatosságok egy kézzel is könnyen húzhatók, nem lenne érdemes eléjük feküdni. El­végre teljesen kész állapotban egy fiáker 600 kiló, egy hintó pedig 10 mázsa. Ahogy mond­ják két belevaló lónak meg se kottyan. írta: D.Szabó Miklós Fotó: Mészáros János Töriből (is) sokat tud Kurucz Tímea a gimnázium 4.a. osztályosa meglehetősen jó tanuló, hiszen átlagban köze­lebb áll az ötöshöz, mint a né­gyeshez. Kedvenc tárgyai a ma­tematika, meg a történelem. Az utóbbiból legutóbb például el­indult egy olyan versenyen, amelyik a Ki miben tudós? ne­vet viselte. Sikeresen túljutott a megyei döntőn: ezt Szolnokon tartották. Utána értesítést kapott, hogy ötvenhetedmagával versenyez­het tovább. Üjabb háromórás megméretés várt rá és Károly Róbert koráról, illetve a XVIII. század magyar történelméről kellett a gondolatait kifejteni. Nem szerepelhetett rosszul, mert ismételten levél adta a tud­tára, az első tizennyolcba is be­került. (A tanára egyébként dr. Kiss Kálmán). Ismét behívták, ahol villámkérdések vártak rá a honfoglalástól az első világhá­borúig. Innen már nem bírt be­jutni a nyolc közé, bár Kosáry Domokos, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöke ígéretet tett arra, eljár a főiskolák, egye­temek vezetőinél, hogy a dön­tőbe jutott 18 kis történészt fel­vételi nélkül vegyék fel a felső- oktatási intézetekbe. Timi egyébként Debrecenbe készül a Kossuthra, történelem-matema­tika szakra. Reméli ez a vágya sikerül, ezért görnyed naponta néhány órát a könyvek, füzetek felett. Egyébként a német nyelvből középfokú nyelvvizsgát tett, és a hobbija, a választott szakjain kívül a képzőművészet, meg a rajz. Felvételünk is az egyik al­kotása előtt készült róla a szobá­jában. Le sem fekszik Amikor Kurucz János pék­mestert arról faggattam, hogy mikor kel, röviden csak így vá­laszolt: le sem fekszik. Ugyanis a kenyerek, kiflik, sütemények szakértője este tízkor kezd, és bizony reggel a hatórai híreket mondják, amikorra abbahagy­hatja a munkát az olajtüzelésű kemencénél. Az érdekesség az életükben az, hogy sem ő, sem a felesége nem ide valósi. Ő Kenderesen született, majd 1967-ben szabadult. Dolgozott Szolnokon, a Fővárosi Sütőipari Vállalatnál. A felesége alsóné- medi és lassan a tizedik eszten­deje lesz, hogy Kisújszállásra költöztek. Kiváltotta az ipart, és ma már hét alkalmazottal készí­tik a napi tíz mázsa kenyeret. Egykilósat, ennek a dupláját, meg a 90 dekás, nagyon kedvelt Erzsébeti nevűt. Ezen kívül te­mérdek péksüteményt, zsömlét, kiflit. Közben csendesen meg­jegyzi, hogy sok az elvonás, hi­szen csak az SzTK-ra havonta százezer forint fölött fizet. Hogy ez meglegyen, meg még fizetésre magának is maradjon, ezért sokat, nagyon sokat kell fáradozni, tenni, dolgozni. Nem panaszként, inkább tényként említi, mint ahogyan azt is, hogy a jó pék akkor dolgozik, amikor a többiek alszanak és akkor jut ágyba, amikor mások már munkába indulnak. Bizo­nyára így igaz, hiszen negyed- százada elmúlt, hogy neki is ilymódon alakulnak a minden­napjai. Előkészület az Expóra A legutóbbi önkor­mányzati ülésen ismét jó- néhány, közérdeklődésre számító téma szerepelt a napirenden. így a helybeli honatyák rendeletetet al­kottak a szociális ellátás­ról, arról, hogy ezt a több­féle segítséget kik és mi­lyen körülmények között élők kérhetik. A rendelet teljes szövege a könyvtár­ban, továbbá a titkárságon olvasható el. Szó volt ar­ról is, hogy jó lenne csök­kenteni a belterületi földu­tak számát. Míg tavaly a részben önerős útépítés portánként, lakásonkét 15 ezer forinba került, ez az összeg 1993-ra húszezerre emelkedett. A város sze­retne valamilyen formá­ban bekapcsolódni az 1996-os világkiállítás eseményeibe, ámbár az eddigi előkészületekből úgy tűnük, mint a legtöbb magyar kezdeményezés, ez is elsősorban a fővárost és vonzáskörzetét érinti. Mindezek ismeretében sem mondott le a városi képviselőtestület a csatla­kozás valamilyen módjá­ról, hiszen a lehetőség jó- néhány helyi vállalkozót foglalkoztat. Az előkészületek lebo­nyolítására háromtagú bi­zottságot hoztak létre, majd ez a közösség ké­sőbb több szakemberrel egészül ki. Ami a következő, nyílt ülést illeti, ez május első felének valamelyik kedd­jén esedékes. Ezúton ajánljuk a mindenkit érintő témát, ami nem más: mint az egészség- ügyi helyzet. Ezen belül - ahogyan hallottuk - szó lesz a vállalkozó dokto­rokról, továbbá az iskola- orvosi és a fogorvosi ellá­tásról is. Kurucz János pékmester és a segítői Jámvári Gabriella vagy ahogyan hívnak, Gabika a nevem. Nem most jöttem a világra, van annak már öt éve is, így nem csoda, hogy gitározni is tudok. Sőt óvodás létemre még számolni is - százig. Egyébként Kunhegyesen lakunk, de most a kisúji nagyiéknál ütöm el az időt vagy tíz napig... Tanácselnökből hintókészítő

Next

/
Thumbnails
Contents