Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-19 / 90. szám
16 Hírek — információk — érdekességek , 1993. április 19, hétfő 1993. április 19., hétfő, Emma napja Napkelte: 5.48 órakor, napnyugta: 19.39 órakor. Holdkelte: 4.22 órakor, holdnyugta: 17.23 órakor. Eseménynaptár 50 évvel ezelőtt, 1942 októberében megalakult a Zsidó Harci Szervezet, amely irányította az 1943. április 19-én kirobbant varsói gettó felkelését. A végsőkig elszánt zsidók saját készítésű és a lengyel ellenállási mozgalomtól kapott fegyverekkel szálltak szembe a náci osztagokkal, amelyek Himmler parancsára megsemmisítő táborba akarták szállítani a gettó életben lévő lakóit. Május 8-án a vezetők elestek a harcban, ennek ellenére a küzdelem még sokáig folytatódott, amelyek során 60 ezer zsidó halt meg. A felkelés után a németek a gettót lerombolták. 200 évvel ezelőtt született Bécsben V. Ferdinand, Habsburg-házi osztrák császár, magyar és cseh király. 1835. március 2-án lépett trónra, 1830-ban koronázták meg. Tizenhárom évig uralkodott, de a birodalom irányításában kevés szerepe volt. Az államügyekkel, és kormányzással Metternich, Kolowrat és Lajos főherceg, Magyarországon pedig József nádor foglalkozott. Ferdinánd szentesítette az 1848-as magyar forradalom áprilisi törvényeit. 1848. december 3-án lemondott a trónról, a hatalomban unokaöccse, Ferenc József követte. 65 évvel ezelőtt született Budapesten Kazimir Károly Kossuth-díjas rendező, a Thália Színház volt igazgató-főrendezője. A Körszínház létrehozásának kezdeményezője, és az utóbbi helyen híres előadások sorát rendezte, legsikeresebb közülük a Ramajana, a Karagőz, a Csusingura, a Hiawata és az Énekek éneke. Emma Emma. Germán eredetű név, jelentése az erő istenéhez tartozó. Védőszentje Brémai Szent Emma (+1040) grófné, aki özvegységre jutván, vagyonát a szegényekre fordította. Virága: tarka primula. Ökumenikus egyházi naptár Köznap. Az ortodox naptárban húsvéthétfő. Árverések Holnap Örményesen az Új Elet tsz-ben és a Törökszentmiklósi ÁG helyi kirendeltségén 8 illetve 14 órától, szerdán Jászjákóhalmán a Béke tsz-ben, csütörtökön a Tiszafüredi Há- mán Kató tsz-ben, mindkét helyen 9 órától lesz árverés. Pénteken 10 órától a Tiszaalpári Búzakalász tsz-ben, szombaton Törökszentmiklóson a Tiszatáj és a Béke tsz-ben 8, illetve 13 órától tartanak árverést. Rendezvények Művészettörténeti szabadegyetem Karcag. A városi Vöröskereszt szervezésében csecsemő- gondozás- és ápolás vetélkedőt tartanak általános iskolások részére a Gyermekek Házában, ma 14.30-tól. Szolnok. A Szolnoki Galéria Baráti Köre a megyei TIT-el, valamint a Damjanich Múzeummal együttműködve szabadegyetemi sorozatot indít „A XIX. és a XX. század magyar képzőművészete” címmel. Az első előadás ma 17 órakor Székely Bertalan és Madarász Viktor művészetével foglalkozik, melyre minden érdeklődőt várnak. A program a helyőrségi klubban lesz (Táncsics M. 5-9.)- Ma 17 órakor a szandasző- lősi művelődési házban Kelemen János vetítettképes élménybeszámolója kezdődik, Zemplénben jártam címmel. Ugyanitt holnap Szandaszőlősi Japán Napot tartanak 13 órától 20 óráig. Lesz japán babák és játékok kiállítása, játszóház Ta- zaky Nobuku yokohamai óvónő vezetésével, valamint japán és magyar asszonyok találkozója.- A VMK-ban holnap 19 órától Nekem már lőttek címmel Szegedi Molnár Géza paródia- és sanzonestjét rendezik. Előzetes: Cigány est lesz a Városi Művelődési Központ színháztermében, április 25-én, 19 órától. Meghívott fellépők a nagykátai, a cibakházi, a kőtelki cigány együttes, a szolnoki Sa- bax, Loli Jag táncegyüttes, a Barna Gyöngyök és Kozák László (Grofo). Oxfordi egyetemre járhat itthon! 1993. május 10-én ismét indul Szolnokon az Oxford Open CMS felsőfokú menedzser- képző egyéves tanfolyama. A képzést az Omegaglen Brit-Magyar Vezetőképző magyar nyelven végzi. A kurzust sikeresen elvégzők oxfordi re- gisztrálású felsőfokú menedzserbizonyítványt kapnak! A tanfolyam témái: Vállalkozás és vezetés, Az emberek vezetése, Problémamegoldás és döntés- hozatal, Pénzügyi módszerek a vezetésben, Marketing. Várhatóan ez az utolsó tanfolyam, melyet a brit kormány támogat, ezért 102 ezer forint helyett, most csak 60 ezer forintot fizetnek a hallgatók. Ugyancsak ennek az oktatási rendszernek a keretein belül középfokú, ötször 1 napos menedzserképző tréning is indul május 4-én. Tandíja 9 ezer forint. Ezen a kurzuson középfokú menedzserbizonyítványt lehet szerezni. A két tanfolyam egymásra épül. Érdeklődni lehet az oktatást szervező Possibility Közvetítő Irodánál. Levélcím: 5004 Szolnok, Pf. 20. Telefon: 56/420-824, 56/375-474. Jelentkezés határideje: április 28. (x) Magániskola Szolnokon 1993. szeptember 1-jén általános iskolai 1. osztály indítását tervezi jól képzett, nagy gyakorlattal rendelkező pedagógusok csoportja. A magániskolái osztály indításának célja: olyan gyermekközpontú iskola létrehozása, amelyben a gyermekek a mesterfokú tanulás elsajátításával saját képességeik maximális kihasználását érhetik el. Idegennyelv oktatása német és angol nyelven történik. Minden további kiegészítő képzés a szülők igényei alapján szervezhető. Érdeklődni lehet hétköznap 18 óra után, hétvégén egész nap az 56/375-474-es telefonszámon, vagy levélben: Magániskola 5004 Szolnok, Pf.: 20. (x) Időseknek, idősekről Kenderes. Az „Életet az éveknek” Nyugdíjas Klubok megyei szövetsége a klubvezetők és polgármesterek együttes tanácskozását szervezi a művelődési házban hétfőn délelőtt 10 órától. Meghívást kapott a szövetséghez tartozó 31 nyugdíjas klub vezetője, és 25 település polgármestere, jegyzője, szociálpolitikai előadója. Többek között szó lesz az idősek helyzetéről, részvételükről a lakóhely életében, más generációkkal fenntartott kapcsolatukról. Részvételi szándékát eddig 22 település meghívottja igazolta vissza. A vitaindító előadást az országos szövetség elnöke tartja. $ // Szeretettel várunk minden kiskereskedőt, vállalkozót UZ ÉLKER DISZKONT OM (Szolnok, Thököly út 81.), az 1993. április 20-án (kedden) 10 órakor megrendezésre kerülő KÓSTOLÓS ÁRUBEMUTATÓNKON, ahoi- drégelypalánki szörpök- száraztészták- „Kaiser" szárazkolbász és szalámi termékek- „Félix" szószok, öntetek házilag elkészíthető italok- minőségi italok- import reggeliző pelyhek kerülnek bemutatásra. Jöjjön el - nézze meg kínálatunkat és árainkat ha törzsvásárlónk lesz, 5 % engedményt kap! ÉLKER Kft. Szolnok *23924/1H* INNEN—ONNAN A Föld Napja Szolnok. A Herman Ottó Általános Iskola az idén ötödik alkalommal szervez programokat a Föld Napja alkalmából. Csütörtökön 9 órától megyei szintű biológia verseny kezdődik, melyet Lengyel Györgyi alpolgármester asszony nyit meg. Ugyanekkor kerékpáros demonstráció indul, mely negyed tíz körül érkezik a városháza elé, rendőri kísérettel. Erre a város egyéb iskolái is kaptak meghívót. Kérésüket- minél több kerékpárutat, s egyéb környezetvédelmi szempontokat -levél formájában juttatják el a polgármesternek. Útiképek Szolnok. Útiképek címmel fotókiállítás nyílik Nagy Lászlónak, a Jászkun Fotóklub tagjának munkáiból ma, 16 órakor Szolnok megye székházában, a földszinten. Á tárlatot- mely április 30-ig tekinthető meg -dr. Horváth Attila, a megyei népművelők egyesületének elnöke nyitja meg. Közúti információ A 4. sz. út déli elkerülő szakaszán tengelyvonal festési munkák kezdődnek, ezért 60 illetve 40 km/h sebességkorlátozás lesz érvényben. A 45. sz. Kunszentmárton-Szen- tes-Hódmezővásárhely irányú főút és a Kunszentmárton-Szen- tes vasútvonal 59+48 szelvényében lévő közút-vasúti kereszteződés átépítése miatt április 19-től 23-ig 18 és hajnal 4 óra között az utat félszélességben, illetve ezen belül naponta és éjszakánként max. 30 percre teljes szélességben lezárják. Az útlezárás ideje alatt a forgalmat jelzőőrökkel irányítják. Több mint egy évtizede hozza lázba ez a versenykiírás az amatőr varrónőket, és évről évre mind többen és többen indulnak az EURÓPA LEGJOBB HOBBIVARRÓNŐJE címért meghirdetett vetélkedőn. 1993-ban tizenkét országban zajlanak a selejtezők, majd az országos döntő, hogy októberben eldőljön, ki ismeri legjobban a divatot, ki varrta meg az egyéniségéhez legjobban illő és legaktuálisabb modellt. Bárki indulhat a versenyen, aki öltözékét saját maga varrta, és ezt kifutón, közönség előtt bemutatja, hogy a zsűri kiválaszthassa, ki kerül majd az országos döntőbe, a legjobbak közé. 1993-ban negyedik alkalommal hirdetik meg a versenyt, melyre mindenki jelentkezhet, aki nem foglalkozik hivatásszerűen varrással. Kor, testalkat, iskolai végzettség nem számít, hiszen a lényeg az, hogy ügyességüket, önismeretüket, Moszkva. Mint minden orosz lakásban, Uveskinéknél is rengeteg könyv található: Dosztojevszkij, Tolsztoj és régi pártkiadványok. De található két rózsaszínű malac is. A 25 kilogrammos ifjú sertések az egyik szoba sarkában laknak, amelyet kerítéssel különítettek el. Tatjana és férje, azért tartja a malacokat harmadik emeli lakásában, mert az orosz kormány hátat fordított a farmereknek. Egy törvény jogot adott az állampolgároknak a magángazdálkodásra és támogatott áron földvásárlást is engedélyezett. Mivel azonban lehetetlen kölcsönt kapni felszerelés vásárlására, nem képesek megművelni azt. Pénz nélkül nem lehet a birtokot csatornázni, így a malacok a lakásba kerültek. Nincs ok arra, hogy megtiltsák sertések lakásban tartását. Walldorf. A hesseni kisváros mintegy 40 Cézanne nevet viselő polgára elhatározta, hogy április 29-én közösen megtekintik a tübingeni Műcsarnokban megnyílt „Cézanne - Festmények: Négy évtized mesterművei” című kiállítást. Igaz, hogy a világhírű francia festőnek (1839-1906) csak névrokonai. Walldorf lakosai közül keGazdanapok Törökszentmiklós. A szak- középiskolán pénteken indul a Székács Gazdanapok. Dr. Benedek András a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára tart megnyitót. 10.30-tól szakképzési fórum kezdődik az új szakképzési törvénytervezetről. Délután az agrárintézmények képviselőinek fórumán dr. Wallendumsz Árpád miniszteri tanácsos,illetve Horváth Antal gazgató lesz az előadó. divatérzéküket mutassák be a versenyzők, és természetesen azt is, hogyan tudnak a varrógéppel bánni. A kezdő és gyakorlott hobbivarrónők külön kategóriákban versenyeznek, de jelentkezhetnek ügyes kező férfiak is. Az idén először kézimunkákkal is lehet indulni, ez külön, új kategóriaként szerepel a versenyben. Május folyamán hat helyszínen zajlanak az elődöntők.- Május 29-én egésznapos rendezvénnyel zárul a hazai verseny a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol változatos programok várják a döntősök mellett az érdeklődőket is. A legszebb modellek viselői, a kezdő és haladó kategóriák győztesei ott lehetnek az EURÓPA FINÁLÉN, és tizenkét országból érkező versenytársaikkal együtt izgulhatnak a kifutón, kié lesz idén a megtisztelő „Európa legjobb hobbivarrónője” cím. reken 450-en - hugenotta menekültek leszármazottai - viselik a Cézanne családnevet. Vancouver. A kanadai Vancouverben 111 éves korában elhunyt George Ives, a búr háború utolsó túlélője. Halálát vírusos influenza okozta. A hírt leánya, Audrey Davidson közölte a sajtóval. Úgy tudják, hogy egyúttal ő volt Kanada legidősebb embere is. Az 1881 november 17- én az angliai Brightonban született George íves tavaly még részt vett a Royal Albert Hallban egy veterán találkozón. Londoni tartózkodása alatt teán látta őt vendégül az anyakirályné és Margaret Thatcher volt miniszterelnök-asszony. De fogadta őt Diana walesi hercegné és Major miniszterelnök felesége is. Mint a búr háború (1899— 1902) utolsó túlélőjének, egyedül neki engedték meg, hogy viselje a Queen Victoria Medált. George íves egy 1990-ben adott interjúban annak tulajdonította magas életkorát, hogy jó felesége volt, jók a génjei és ésszerűen dolgozott. Különben szülei is szép kort éltek meg - apja 99, anyja 98 éves korában hunyt el. Most a tavalyi árnál is olcsóbb! Már 333 Ft/négyzetmétertől kínáljuk holland padlószőnyegeinket!- Műanyag fürdőszobaszőnyegek 1210 Ft-ért!- Amerikai pvc-lápok 77 Ft/db w Otthon Textilház Szolnok, Mikszáth út 6. H - P 10 órától -18 óráig A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Néplap JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: hajnal József Felelős szerkesztő: Berki Imre, Néder István Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Majnár József Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., ■ Telefon: 424-444 tx: 23-357, fax: 422-853 Készíti a Petőfi Nyoma Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon: 76/482-192 Terjeszti a Qebreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; Igazgató: dr. Kovács József Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. Az áruspéldányok ára: 13.80 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9133 Ugye tudja? Hogy a SZOLNOK DOMUS használtbútor osztályán rendkívül kedvező áron vásárolhat újszerű állapotban lévő szekrénysorokat, ülőgarnitúrákat. *23927/1H* A TISZAINFORM Idegenforgalmi Szolgálat Holt-Tisza-parti és Ti- sza-tó melletti kiadó üdülőket keres. Érdeklődni lehet: TISZAINFORM Idegenforgalmi Szplgálat Szolnok, Ságvári krt. 4. Telefon: 56/420-704, 422-506, 424-803. •23422/2K* KOMMERSZ italnagykereskedésünket megnyitottuk. Olcsó árfekvés, nagy választék. AMIGO BT. Szolnok, Bimbó u. 34. Nyitva: hétfőtől-pén- tekig 7-16-ig, szombaton 7-12 óráig. *23906/1K* KÁRPÓTLÁSI jegyet vásárolok napi áron, készpénzfizetéssel. 56/371-256. *239u/2k* DISCOS-TOURS ajánlat! Szolnok, Baross út 26. Telefon: 56/421-504. Trieszt-Tarvisió 22-én csütörtökön és 23-án pénteken is! 2.000 Ft-ért. E hirdetés felmutatójának 500 Ft kedvezmény! Isztambuli útjaink 6 naponként folyamatosak! *23992/1K* UTAZÁS videós, WC-s luxusautóbusszal! Tri- eszt-Tarvisió-Ausztria: május 24-26. Velence- Tarvisió: június 24—27. Francia RIVIÉRA: június 25-július 4. Velence- Róma /Vatikán/: július 12-17. Svájc-Lichtens- tein-Ausztria: július 24- 29. Nyaralás Istrián, Görögországban, Spanyol- országban, Krétán. Nagyalföld Szolnok, Domus-szal szemben. 56/376-150, 424-333. IKO-AJÁNLAT! Isztambul: április 21 és 28. Trieszt-Tarvisió: április 23 és 30. Spanyolország 18.300 Ft-tól, Görögország 12.800 Ft-tól. Tájékoztatás: Szolnok, Denevér üzletház, D és D Iroda, Ady E. u. 27. Tel/ fax: 56/420-504. *2398 i/ik* ILS-NYELVISKOLA idegennyelvű középfokú titkár-ügyintéző tanfolyamára jelentkezés áprilisban. A tanfolyam költségét a Munkaügyi Központ téríti. Cím: Szolnok, Szapáry 20. Telefon: 56/344—814. *23993/ik* AENNE BURDA-DÍJ ’93