Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-04 / 53. szám

1993. március 4., csütörtök Kunsági Extra-----Kisújszállás 7 Közhírré tétetik! Családi Számadás Kérem tisztelettel, az önkor­mányzat lapjának, a Kisbírónak a második száma azt híreli, hogy a helyi honatyák elfogad­ták a település 1993. évi költ­ségvetését. A város 490 millió­val gazdálkodhat, és ez tömén­telen pénznek tűnik mindaddig, amíg el nem sorolom: mire futja. Az intézmények zavarta­lan mindennapjainak a biztosí­tására 322 milliót fordíthatnak. Ebből oktatási célra 240 millió szükséges. A szociális gondo­zási központ 32 milliót kap, az egészségügyi intézmények to­vábbi 9 milliót. A művelődési, az ifjúsági központ, a könyvtár költségvetése 13 millió. Kom­munális területekre 32 milliót tudnak adni. Érdekességként említem, a közvilágítás 6,5 mil­lióba kerül évente Kisújszállás­nak. Szociális kiadásokra 31,5 milliót költhetnek. Ezek közül pár tétel: rendszeres nevelési segélyre 2,5 millió, rendkívülire 1,5, a gyermekétkeztetés támo­gatására 3, a tankönyvvásárlás segítésére 1,5 millió jut. A csa­ládsegítő szolgálat 2,4, a fiatal házasok, első lakáshoz jutók 4,5 milliót kapnak. Fejlesztésre az idén a tava­lyinál jóval kevesebb, 21,5 mil­lió fordítható. Ebből további 9 milliót kíván a szociális köz­pont férfiszállásának az építése, 4 milliót az orvosi rendelő fel­újítása, ugyanannyit az Ó Aranyiskola födémcseréje, és 3 milliót a gimnázium nyelvi la­borjának kialakítása. A mozi elé közel 800 ezerért lámpával irá­nyított gyalogátkelőhely épül. míg utakra, járdákra, ezek épí­tésére egyelőre 1 millió jut. (Ha a pénztárca engedi, lehet, ez a szám emelkedni fog a második félévben.) Ami nem mellékes: a nem várt, hirtelen kiadásokra a tartalékalap az idén 8 millió fo­rintot tartalmaz. Dr. Ducza Lajos polgármester és a Kisbíró Még táp is kapható (még papírzsebkendőt, sőt isko­lai füzeteket is) kínálnak. Akad itt csempe, azután szögacél, mindenféle cső: fűtéshez épp­úgy, mint a vízvezetéshez. Aki másfélét akar venni, szintén jö­het, hiszen kilenc különböző gazdasági tápot ajánlhatnak. Hogy az ilyenkor legfontosabb termékről, a szénről meg a fáról is essék szó, ilyesmi is akad. Szénből például hétféle, legol­csóbb a háromszáz forintos lig­nit, a legdrágább pedig 880-ba kerül. Legkeresettebb talán az orosz dió, ebből egy mázsát 530-ért vihet a didergő. Tűzifa is van: vágott vegyes 400-ért, akác 430-ért. Akad itt minden, akár a jó boltban, csak pénz le­gyen. így aztán nem ritka, ami mondjuk három, négy eszten­deje még elképzelhetetlen volt: sokan egy zsákkal, meg kerék­párral érkeznek tüzelőt vásá­rolni... Megváltozott szelek fújdo­­gálnak a városi Tüzép felől, hi­szen október 1-jétől a Hollósi Kft. vásárolta meg és üzemelteti a korábbi vállalati telepet. Mindez azt is jelentette, hogy a nyolcas létszám négyre zsugo­rodott. Közismert: addig szenet, fát, meg építőanyagot lehetett itt kapni. Azóta kissé módosult az áruskála, hiszen például a pénztárnál többféle papírárut A fűrészárut is pontosan le kell mérni Börtönből könyvtár Ákos, a madárszakértő Kire ütött ez a gyerek, csapta össze a kezét a pedagógus anyuka, szakmunkás édesapa, amikor az Arany János iskola 8/c. osztályosa Monoki Ákos ki­jelentette: én ornitológus, azaz madarakkal foglalkozó, a mada­rak viselkedését, szokásait ta­nulmányozó szakember leszek. És hogy eme elhatározás ko­rántsem írható csak a fiatalkori hevület számlájára, annak ékes bizonyítéka, hogy Ákos gyors egymásutánjában két értékes dí­jat nyert. Az egyik biológiai témájú volt, a Földművelésügyi Minisztérium hirdette meg, és az ifjú emberke a környék nö­vényzetét, állatvilágát figyel­­gette.Mit ad az ég: elnyerte a mininisztérium különdíját. Meg a velejáró 10 ezer forintot, ame­lyik hihetetlen gyorsasággal fér­fikerékpárrá változott. A második sikere elismerését a minap vette át Ajkán, a város­házán. Ez is különdíját, meg há­romezer forintot jelentett. Egy novellapályázat volt, és a mun­kájában megörökítette: hóna­pokon át miképpen gondozott, egy feketerigót. Azóta tudja, ezek az apró tollasok nemcsak a meggyet, az epret, meg a gilisz­tát nyelik el, de a szalámit, és a parízert sem utasítják vissza. Legalábbis Ákos szerint, aki hovatovább a madarak világá­ban szaktekintélynek számít. A fiatalabbak közül bizo­nyára kevesen tudják, hogy a városháza melletti könyvtár egykoron börtönként maradt az utókorra. Öles falai ezt ma is ékesen bizonyítják, hiszen vele átellenben a Kossuth iskola ere­detileg bíróságnak épült. Oly­annyira, hogy a két épület kö­zött földalatti folyosó húzódott, húzódik, amelynek az egyik szakasza - a jelenlegi gyerek­könyvtár alatt - egyszer lesza­kadt. Mostanság efféle veszély nem fenyegeti az 50 ezer köte­tet, 5 ezer egyéb dokumentu­mokat őrző létesítményt. A bei­ratkozott 1 ezer 800 olvasó na­ponta reggel nyolctól ötig, pén­tekenként hatig, szombat dél­előtt pedig nyolctól délig láto­gathatja a helyiségeket. A könyvtár csütörtökönként zárva tart. A beiratkozási díj évente hatvan forint, de a diákok, gye­rekek ingyen kereshetik fel a helyiségeket, kölcsönözhetik a kötelező és ajánlott olvasmá­nyokat. Az olvasók között sok a nyugdíjas, meg a diák, és legú­jabban a munkanélküli is. Főleg a krimik, szórakoztató regé­nyek, kiadványok a népszerűek. Ami érthető, ha már a minden­napok szürkék, egyszerűek, legalább a regények lapjait haj­togatva jelenjen meg az a gond­talan, bárányfelhős élet, amely ma nagyon sok, megélhetéssel küszködő család előtt ismeret­len. Az olvasók ötvenezer kötet között válogathatnak a termekben Noha immáron harmadik éve én követem el a városi oldalt, a változatosság, meg a más is utazzon olykor Kisújszállásra jelszó szellemében a Számadás hasznos rendezvényéről egy másik kollégám tudósított. Mi­közben én egy megismételhetet­len családi Számadás nagyon tanulságos összejöveteleként huszonnegyed magammal a fő­városban ütöttem el az időt. Ez a családi Számadás csak rész­ben viselt rokonvonást a kisúji­­val, hiszen az- „összejövetelt” SZDSZ-es sógorom, MDF-re voksoló húgom rendezte, ame­lyen „megjelent” fideszes uno­kaöcsém és köre éppúgy, mint egy csomó Vas, Veszprém és Jász-Nagykun-Szolnok megyei közelebbi-távolabbi gazdálkodó rokon, akik 1990-ben jórészt a kisgazdákra, kevesebben az MDF-re voksoltak. (Egyébként hogy teljes legyen a leltár: én is). Azért akadt ebben a közös­ségben két olyan, távoli rokon is, akik hogy finoman fogal­mazzak: senkire nem adták a beleegyezésüket, mert el sem mentek szavazni. Hogy népi, ha úgy tetszik, át­lagos ez a rokonság, mi sem bi­zonyítja jobban: vezető, hivatá­sos politikus egy fia sincs benne. De akad nyolc magán­­gazdálkodó, hat téesz-nyugdí­­jas, néhány vidéki pedagógus, egy orvos, három főiskolai, egyetemi hallgató, egy számí­tógépes mérnök és két érettsé­givel, szakmával rendelkező munkanélküli. Szóval ők a „tö­meg”, vagy annak hajszálvé­kony szelete három megyéből. Egy részükkel először találkoz­tam, és feltűnt, hogy ez a hú­szegynéhány ember szinte egyöntetűen vallotta: a vezetők általában nem szeretik, ha a nép politizál. így volt ez négyszáz éve, 1849-ben, Ferenc József, Rákosi, Kádár idején, de vala­hogyan nincsen másként most sem. így azután kialakult ná­lunk egy más világrészeken, le­ginkább Nyugaton alig értett, fura helyzet: az emberek alig-alig hisznek az általuk vá­lasztott bölcsek gyülekezeté­nek: a parlamentnek. Valaho­gyan azt tapasztalják: eddig ke­letről fújta a szél a lobogót, most egyre többen, jobban sze­retnék a honi politikacsinálók közül, ha ez a fuvallat nyugatról érkezne. Közben elfelejtik megkérdezni az embereket: ti mit gondoltok erről, hogyan képzelitek a jövőtöket? Kihez dörgölődzzünk? Egyáltalán dörgölődzzünk? Két példát is említettek arra, miről politizál az „elit”, meg miről a nép. Az egyik a zsidózás kérdése: amely hovatovább állandó, is­métlődő eseményt jelent nagy­jaink napi politikájában éppúgy, mint néhány hírközlő szervnél. A családi „kupaktanács” azt vallotta: lehet ez az egyik köz­ponti kérdés a fővárosban, vagy ennek bizonyos részein, de Vas, Veszprém, Jász-Nagykun-Szol­nok megyében aligha. Azt se tudják, hogy környezetükben ki a zsidó, ha meg igen, ez nem érdekes, vallották a rokonok. Ezek szerint másként politizál a főváros és a vidék? Hasonló volt a felfogás a rádió és a tele­vízió elnöke körüli botrányok­ról: a vidékiek, legalábbis a hú­gom, a sógorom rokonsága fü­tyülnek erre a mesterségesen gerjesztett tollaskodásra. El­végre a józan vidéki nép 30, 20, 10 éve is tudta, ki lódított, és tudja ezt ma is. Nem másért, mert felnőtt, nagykorú, és ha más az elmélet meg a tapaszta­lata, természetesen az utóbbi­nak hisz. Ezzel szemben komolyan foglalkoztatja őket a munkanél­küliség; a már megalkotott tör­vények furcsa, felemás hatása; az, hogy 7-11 ezer forintos ke-, résetekből miképpen lehet meg­élni. Vagy: szidják a földtör­vényt. Azok, akik koruk, beteg­ségük miatt hagyták a szövetke­zetekben a földjeiket, jóval ke­vesebb járandóságot kapnak, mint mondjuk két éve. Meg­szűnt a háztáji, a földjáradék, fizetnek helyette aranykoro­nánként 10 kg búzát (kevés he­lyen 13-14 kilót). De nem repes az örömtől az sem, aki kivette, vitte a földjét, és maga műveli. Ha korábban szegény volt, az is marad, ha tehetős, akkor halad­hat. Iszonyatosan drága a köl­csön, hiszen nincs gép, vető­mag, és akkor még nem szól­tunk arról, hogy a terményt ki­nek adja el a farmer, elvégre a jelenlegi felvásárlás olyan, mint az őszi táj halottak napján. Kö­dös. Tudnék még sorolni témá­kat, hogy miről beszélt a nép, jobban mondva annak pár tucat tagja ezen a spontán szervezésű eljegyzésen. Lehet, hogy ben­nem, bennünk, a környezetünk­ben, meg a dunántúli sógorom rokonságában leledzik a hiba, hogy ilyesmi foglalkoztatja ezeket a sváb, jász, kun, jász­kun, magyar, meg ki tudja, ko­rábban milyen nációkból rokon­ságba keveredett embereket. Azóta hazamentek, és teszik a dolgukat, legyintve a politikára: vajon honnan ez a kibékíthetet­len ellentét a liberálisok és a népi-nemzeti szárny között? Ami az egyiknek jó, a másiknak istenverés? Ki állítja ezt, hiszen a köz körében aligha ez a fő téma. Kérem, higgyék el, mert ha nem, a következő választá­son nagyon, de nagyon sokan tüntetni fognak. Nem az utcán: a távolmaradásukkal. Mint aho­gyan ezt már az időközi válasz­tások is jelezték... Az ügyes kezű Erzsiké Vőfély­találkozó Horváth György vállal­kozó, vagy ahogyan szükebb hazájában ismerik, Horvát­­gyuri gondolt egy merészet, és az egyik hétfő estére a mozi­ban kunsági vőfélytalálkozót szervezett. Nosza, meg is hirdette a jeles eseményt, amelyre végül is hat próbálkozó utazott, ámbár ko­rábban Túrkevéről, Martfűről, Tiszaföldvárról és Törökszent­­miklósról is jelezték néhányan indulásukat. A féltucat ver­senyző este hattól fél tizenegyig adott számot mondókáiról, és a zsűri nem volt más, mint az a száztíz ember, akis végignézte a műsort. Az egész úgy zajlott le, hogy eljátszottak egy lakodal­mat: a fiús háztól indulva egé­szen a hajnali menyecsketáncig. Ahogy hírlik, az egészet a nász­éjszaka előtt egy picivel hagy­ták abba. A hangulatot három nótaénekes is fokozta, meg az, hogy a szervező a szünetben la­kodalmi perecekkel, jókora ab­lakos kalácsokkal vendégül látta a publikumot. Hogy íz­lett-e a sütés, arról mit sem tu­dok, de valamit jelez, hogy csak morzsák maradtak belőle. Ami szintén nem mellékes, a kunsági lakodalmi vőfélytalálkozó győztese a szolnoki Hoffer Ká­roly lett. Második Győri János Karcagról, a harmadik pedig Téglási Sándor Kisújszállásról. Az első három hollóházi porce­lánból készült korsót is kapott, a többiek díszes oklevelet a jeles eseményről. A szereplők, nézők azzal váltak el egymástól: foly­tatás esztendő teltével, ugyanitt. Ha a szervező-vállalkozó is így akarja... Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János Noha Balogh Károlyné, szü­letett Kása Erzsébet közel har­minc éve a Tisza II. Tsz-nek, meg a ki tudja milyen nevű jog­elődeinek a gép- és gyorsírója, őt mindenki csak úgy ismeri: az ügyes, kezű Erzsiké. Virtigli kun, kunok, a nagyapja még Karcagon lakott, és egykoron úgy költöztek át ide. Hogy mi mindenhez ért? A teljesség igé­nye nélkül néhány szakterület: a szalmafonásra az édesapja taní­totta. A horgolást az anyukájá­tól sajátította el, a kötést, meg a kunsági vertcsipke készítését egy olyan tanfolyamon, ame­lyiket jó három évtizede szer­veztek. Csodálatosabbnál cso­dálatosabb csipkeremekek, szí­nes párnahuzatok, erdélyi, török motívumú szőnyegek kerülnek ki a keze alól. Kár, hogy csoda­szép hobbijával keveset bír fog­lalkozni, elvégre mindegyik művelet nagyon munkaigényes. És ugye, aki már gyakorló nagymama, és akinek két tün­­déri unokája is van, nem mindig maga dönt a szabad idejéről. Ezt nem panaszként, inkább bölcs belenyugvásként mondja, hiszen szépek, gyönyörűek ezek a kézi készítésű, egyedi dara­bok, de azért az unokák, amikor átjönnek... Ezeket a csodaszép darabokat mind Baloghné Erzsiké készí­tette

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents