Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-31 / 75. szám

1993. március 31., szerda 5 Kultúra A tévé képernyője előtt A televíziónak sokféle fel­adata van, ismeretnyújtó és szó­rakoztató szerepe a legnyilván­valóbb: ó a mi újságunk, mo­zink, színházunk, sőt esetenként a galériánk is. Kevesebb szó esik azonban arról a felelősség­ről, amellyel az utókornak tar­tozik, abban az értelemben, hogy a jelen eseményeit oly módon rögzíti, hogy akár évti­zedek múltán is, ha újra előve­szik, s megtekintik őket - tanul­sággal szolgálhatnak. Kisújon történt A televízió dokumentáló te­vékenységéről van szó, amit épp egy, az elmúlt héten látott tényrögzítő film juttat az eszünkbe: a kétrészes beszá­moló ama kisújszállási tanács­kozásról, amely az elmúlt idő­ben zajlott. Egy esemény, amelyről aligha lehetett tudni, amikor meghirdették, hogy tör­ténelem lesz belőle, fontos mozzanat, állomás az együtt­gondolkodás társadalmi folya­matában. Ma már bizonyosság, hogy az lett, a sajtóbéli vissz­hangok is ezt tükrözték, s egyre többet hallani a kisúji gondolat­ról ; arról az eszmecseréről, amelyen a népi politizálás esé­lyeit mérlegelték felelősen, amelyet most némi késedelem­mel bár, a televízió is ismerte­tett, részletesen. (Az esemény idején csak rövid híradásban számolt be róla.) Persze jobb későn, mint soha, az elhangzott vélemé­nyek, gondolatok televíziós csokra szépen rendbeszedve, híven a történések rendjéhez, okosan emelve ki a legmarkán­sabb megnyilvánulásokat, de mindvégig a tárgyilagosság szabályai szerint járva el, jól tükrözi az eszmecsere színessé­gét, s egyben ebben a formájá­ban is sugározza azt a meggyő­ződést, hogy közös dolgainkban igen is csak a közös gondolko­dás üdvözíthet. A Számadás ’92-ről készült film olyan kor­dokumentum, amely minden bizonnyal helyet kap a história archívumában, s idők múltán, akár évtizedek múlva ugyan­olyan érdeklődéssel nézheti majd az utókor nemzedéke - mi is történt akkor Kisújszálláson -, mint ahogyan az egykori filmhíradó beszámolóit nézzük most, a kettes csatorna prog­ramjában Mesél a Filmhíradó címen. Mindent egybevetve a tiszaújvárosi televízió jóvoltá­ból megszületett dokumentum­film (lám, a vidéki stúdiók ho­gyan kapcsolódhatnak be a te­levíziózás országos vérkeringé­sébe!) Sipos Pál, Pécsi Vera, Topits Judit, Lukin Sándor, Herzán Miklós és Kóthy Judit szerkesztői közreműködésével jól szolgálhat nemcsak a jelen­nek, tanúságtétel az utókornak is, bármikor „fellapozható”. Színház az egész világ De nemcsak az úgynevezett történelmi események rögzíté­sében van elévülhetetlen fel­adata a televíziónak, vonatkozik ez jelentős művészeti történé­sekre is, például egy-egy kie­melkedő színházi előadás meg­örökítésében. Ezt a gondolatot viszont a Színházi világnap al­kalmából sugárzott összeállítás erősíthette meg bennünk. Mi­lyen öröm volt együtt látni el­múlt idők magyar Hamletjeit, a Cserhalmi Györgyét, a Gálffi Lászlóét, a Gábor Miklósét, a Huszti Péterét, a Székhelyi Jó­zsefét - hála a celluloidszalag megőrző lehetőségének és ter­mészetének, hogy felvétel is ké­szült róla. S milyen szomorúan nyugtázhattuk, hogy Mensáros László híres, debreceni Ham­­let-alakításáról csupán néhány fénykép tanúskodik. A rögzítés, a dokumentálás kötelessége kü­lönösen olyan művészet eseté­ben esik erősen latba, amely il­lanó, melynek a halhatatlansága egy-egy estére van szabva, a színházban például, a jó szín­házban is, mely ahogy Shakes­peare is mondja, tükröt tart az emberi természetnek. Egyéb­ként a nagy angol drámaíró szellemének idézése igazán méltó emlékezésnek mondható a teátrumok világnapján, hisz nemcsak a drámairodalom óri­ása ő, hanem ahogy Petőfi ne­vezte: a teremtés fele is. S épp a Hamletben fogalmazza meg ta­lán a legáltalánosabban vett emberi kérdést, a lenni vagy nem lenni örök dilemmáját. Ugyanaz, Hamlet hatféle válto­zatban, összevetésük gyönyörű­séges szellemi játék, az ötlet ra­gyogó, Mészöly Dezső agyából pattant ki, aki nemcsak kitűnő értője, de ragyogó fordítója is Shakespeare-nek, magyarra. Különösen érdekes volt hallani civilben a színészeket, elsősor­ban arról az erőfeszítésről, sőt félelemről, ami egy ilyen óriási szerep megformálásával jár együtt. Az is kimondatott újólag ezúttal is, hogy a klasszikus is lehet, igen a Hamlet is kassza­siker, lám 1956-ban Debrecen­ben többet volt színpadon a Shakespeare-dráma , mint egy közkedvelt operett, idézte a nagyszerű tényt maga, Mensá­ros László. Apropó, operett, a televízió egyes programja a Fekete Péter vígszínházi közvetítésével kö­szöntötte a színházi világnapot, miután elhangzott - immár ha­gyományostul - az ünnepre szánt üzenet. Shakespeare és Eisemann a színházművészet két véglete, klasszikus tragédia és könnyed zenés játék, van eb­ben valami jelképes, hogy együtt szerepeltek a világna­pon, nyilván annak elismerése, hogy vígan megélhetnek egy­más mellett, nem kell, hogy egymást kizárják, se a színház­ban, se a képernyőn. A Fekete Péterben egyébként Eszenyi Enikő elbűvölő volt, parádésan játszotta a főnökébe; szerelmes titkárnőt, csakúgy áradt jó­kedv, a derű belőle, mintha ezer ágból sütne ránk a nap! Igen, a színész, ő a lelke mindig a szín­háznak. A pályaudvar lovagja Az elmúlt hét magyar tévé­film bemutatójának is az volt a szerencséje, hogy egy kiváló színészt láthattunk főszerepé­ben, Eperjes Károlyt, aki egy valójában érdektelen történetet is emlékezetessé tudott tenni; egy történetet, mely a Keleti Pá­lyaudvaron játszódik és ember­életek morzsáiból áll össze, la­zán. A szálak Spéci kezébe fut­nak össze, így hívják azt a sze­rencsétlen flótást, akit Eperjes alakít, s aki azt hiszi, hogy nagy szívével rendbe tud hozni elfu­serált életeket, aki azt gondolja, hogy egyéni úton helyre lehet tenni mindazt, amit az élet mélységesen elrontott, s nem veszi észre, hogy mindez teljes­séggel reménytelen. Hiába akarja például jó útra terelni, az erkölcsi zülléstől megmenteni alkalmi nőismerősét, az végül is csak a szajhaságnál köt ki, menthetetlenül. Érdekes figura ez a Spéci, csak azt nem tudni, mit akar vele mondani nekünk Szőnyi G. Sándor, a tévéfilm rendezője. Talán azt kívánja su­­gallani, hogy az élet megváltoz­tatásához nem elegendő az egyéni, egyedi jószándék, hogy szerencsétlen balek, aki eképp gondolja; hogy az efféle küzde­lem szélmalomharc, aki meg­próbálja, nevetségessé válhat? Kérdések, melyekre igazán nincs válasz a filmben, csak Eperjes figuráját látjuk, ő él, marad meg az emlékezetben, hiábavaló lelkesedése, borús reménykedése, egy fura alak a pályaudvari zűrzavarból; mely egy kicsit, mintha maga lenne a zajló élet, legalább is az író, Gara János szándéka szerint. Ebbe a jelképes magasságba azonban nem emelkedik a játék. A pályaudvar lovagja nem több egyszerű, hétköznapi mesénél, vagy talán még pontosabban, hétköznapok töredékes meséjé­nél, amelynek pesszimizmusa végül is sötétbe borítja a képer­nyőt, életkedv helyett borúlátá­sunkat „gyarapítja”. Valkó Mihály A szolnoki zenei fesztiválon A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye A Liszt Ferenc Kamarazenekar a Szigligeti Színházban Szeretném beütni a szögeket ...azokat, melyen festmények függenek — magyarázza a szőke hölgy. Olyan szegekre cé­loz, melyek megbízhatóan tart­ják alkotásainkat, lényünk kive­­tüléseit Ezeket mindenki meg­próbálja beütni. Kemény a fal, vagy túl puha, talán nagy a ka­lapács, kicsi a szög. Van, aki görcsösen vág az évtizedekig tartó feladatnak, van aki legyint. Sebessy Zsófiánál jó beszél­getni. Az asztalon tusrajzok. Mintha már előre odakészítették volna őket — mondhatnám, ha nem véletlenül tértem volna be. Cím nincs rajtuk, ha csak az egyes, kettes, hármas számokat nem nevezzük azoknak. Mint megtudom, Ausztriában nagy keletjük volt. A falaknak támasztott képek­kel félig tele a szoba. A képek javarészét elszállították, egy ki­állításra. Ha megrendezik. — Harminchárom évvel ez­előtt volt az első kiállításom - meséli vendéglátóm. — Akkor tizenhét éves voltam. Azóta többször előfordult, hogy meg­hátráltam. Elbizonytalanodtam, mert úgy találtam, nem minden kép olyan, amilyet elképzeltem. — Mintha egyre több lenne a művész. — Én nem vagyok kíváncsi senki véleményére. Vannak, akik dicsérgetik egymás munká­ját, és ez nekik jó. A környezet kritikus vele szemben, s úgy érzi a festőnő, alapos megfigyelők. Pedig nem kér semmit, lehetőleg nem za­var senkit. — Előfordult, hogy idétlen emberek előtt kellett magyaráz­kodnom — utal egy hivatali él­ményére. A festés nála nem cél és ereplméipy, de nem is, olyan mjnt egy,' lelakatolt .versesköny­vecske. Tanult mesterséget gyakorol. — Nem próbálta meg eladni a festményeket? — Nem azért készítem őket. — Meddig lehet „csak úgy” festeni? —Addig, amíg el nem fogy a festékem. Aztán jön a fehér és fekete, azután pedig üres marad a képkeret szurmay Hétfőn este nemcsak minden hely gazdára talált a Szigligeti Színház nézőterén, de még hat­van, állóhelyre szóló jegy is el­kelt a világhírű, az idén harmin­cadik születésnapját ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjére. A belépőjegyek túlnyomó többségét - 340 dara­bot - eléggé nem értékelhető gesztus gyanánt az intézmény igazgatója: dr.Pataky Mihály kezdeményezésére a Szolnoki Tiszaparti Gimnázium vásárolta meg ének-zenetagozatos diákjai számára. A műsoron elsőként Mozart: Egy kis éji zene című közismert és közkedvelt műve hangzqtt pl., Ez a szerenád nem más, mint egy kisebb lélegzetű szimfónia: mindenben megfelel e műfaj formai követelményeinek - in­tim hangzásvilága pedig szinte tálcán kínálja magát kamaraze­nekarok számára. A következő darab, Bartók Béla Divertimen­­tója már ritkábban hallható kis létszámú együttesek előadásá­ban; inkább nagyzenekarok szokták e művet műsorukra tűzni. A divertimento - jelen­tése: mulatság - a bécsi klasszi­kus szerzők egyik legkedvel­tebb műfaja volt. Zenetörténeti érdekesség, hogy a 19. század kezdetétől hosszú évtizedeken át divatjamúltnak bizonyult - mígnem a 20. század közepén ismét felbukkan: Bartók Béla divertimentója azonban keserű mulatság: magán viseli minden jegyét annak a komák, melyben a zeneszerző élt és alkotott. Dvorak szenvedély-fűtötte, ízig-vérig romantikus szerenád­ját (Op.22) minden bizonnyal a Bartók-kompozíció okozta fe­szültség oldása céljából tűzte műsorára a zenekar. A kqncpr(, végére - igazi sikerdarabként - Liszt-Wolf: Második magyar rapszódiája hangzott el. A Liszt Ferenc Kamarazene­­kar hangversenyének hallgatója bizonyára egyetért azzal, hogy „a zenekar játékát stílusbizton­ság, hangszeres perfekció és ki­emelkedő hangzásminőség jel­lemzi”. (Idézet a Zenei Lexi­konból.) Jellemző továbbá az a hallat­lan fegyelem, melyet az együt­tes minden tagja magára nézve kötelezőnek tart; a belső szóla­mok bámulatra késztető kidol­gozottsága; a mindig és minden koncertteremben egyformán magas mércével mérhető pro­dukció. Ily módon válik érthe­tővé a zenekar sok, szuperlatí­­vuszokban bővelkedő nemzet­közi kritikája, a lemezfelvétele­iket elismerő rangos díjak hosz­­szú sora. A Liszt Ferenc Kamarazene­­kar szolnoki koncertje óriási si­kert aratott; a különböző stílusú darabok sorában minden hall­­gtjité)- megtalálhatta a .szívének legkedvesebbet.(E sorok, írójára Bartók Divert imentójának meg­rázó erejű tolmácsolása gyako­rolta ezúttal a legmaradandóbb hatást. A szűnni nem akaró tapsot és a szeretet gyönyörű virágait a zenekar ráadással köszönte meg (Mozart: D-dúr Divertimento utolsó tétele; a Valcer Csaj­kovszkij Vonósszerenád című művéből.) Szathmáry Judit Nemzetközi mesterkurzus A zenei élet pezsdülésének újabb jeleként április elsejétől tizedikéig magánének-mester­kurzusnak ad otthont a Szolnoki Helyőrségi Klub. A tanfolya­mot Jeremiás Margit, a Büsszeli Zeneakadémia professzora; a genfi operastúdió magánének­tanára vezeti. A rendezvény - melyet Szol­nok önkormányzata mellett szponzorok is támogatnak - születése körül a professzorasz­­szony növendéke: Kovács Kál­mán bábáskodott. Bár a kurzuson elsősorban a zeneművészeti főiskolák nö­vendékei tanulnak, aktív vagy passzív hallgatóként bárki részt vehet a foglalkozásokon - tan­díj befizetése ellenében. Jelent­kezni a Szolnoki Polgármesteri Hivatal Népjóléti és Művelő­dési Irodáján lehet hétköznapo­kon 10-től 15 óráig. A kurzus nyitókoncertjének a városháza díszterme ad otthont április 3-án - szombaton - 19 órakor. A hangversenyen fellép a tanfolyam vezető professzora: Jeremiás Margit (kontraalt) és Kozma Rózsa (szoprán); a Szolnoki Bartók Béla Kamara­kórus; a Capella Savaria. A koncert dirigense: Octavian Anghel (Brüsszel). Az I. SZOLNOKI ZENEI FESZTIVÁL zárókoncertje, 1993. április 6-án 19 órakor a SPORTCSARNOKBAN: Orff: CARMINA BURANA c. műve A hangverseny közreműködői: MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR, MAGYAR ÁLLAMI ÉNEKKAR és a MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA Vezényel: KOBAYASHI KEN-ICHIRO Jegyek vásárolhatók és megrendelhetők: a Szigligeti Színház Szervező- és Jegyirodájában Szolnok, Kossuth tér 17-23. Telefon: 56/422-902. *22503/1H* „Itt a fele, ide vele " játékos vetélkedő nyertesei Kosárlabdát nyertek: Kovács Krisztina Szolnok, Lovas I. út 3. VIII/66. Handzsuj Mihályné Martfű, Móricz Zs. út 9. Kovács Tamás Szolnok, Lovas I. út 3. VIII/66. Pál Lajos Kunhegyes, Gyepszél út 9. Futball-labdát nyertek: Füller Józsefné Törökszentmiklós, Hock János út 28. Vadkerti Beáta Jászalsószentgyörgy, Liget út 2. Tóth Gabriella Szajol, József A. út 51. Borbély Tímea Kunhegyes, Feketehegy út 138. Fényképezőgépet nyert: Szeverényi Tibor Jászberény, Kodály Z. út 25. BMX kerékpárt nyert: Papp Eszter Martfű, Mikszáth K. út 8. Mountain bike kerékpárt nyert: Ifj. Mosonyi József Alattyán, Híd út 12. A szerencséseknek gratulálunk! A nyeremények átvételéről írásban küldünk értesítést!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents