Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
1993. március 27., szombat Nézőpontok 5 Szombati jegyzet Az Irgalom hegye Hosszú idő óta rendszeresen megállítanak emberek az utcán azzal a kéréssel, hogy tudnék- e munkát szerezni nekik. Én tudom, hogy nem tudok. Ők reménykednek, nem akarják elhinni, hogy ma még kilátástalan a sorsuk. Szégyenkezve, kérő tekintettel néznek rám. Én meg lesütött szemmel azon töprengek, hogy szabad-e megígérnem valamit is. Hiszen az esetek nagy többségében nem sikerül sikerrel közvetítenem. Végül - ez az én bajom - képtelen vagyok nemet mondani. Reményt ültetek valaki leikébe úgy, hogy szinte biztos a kudarc. Mindent megpróbálok, a lelkiismeretem tiszta, mégis azt érzem, hibát követtem el. Az eszemmel felfogom, hogy nem így van, hiszen a tehetetlenség és a lehetetlenség táncolja kényszerkeringőjét ilyenkor. Elfogadni mégsem tudom a helyzetet, mert csak toporgás és toporzékolás marad meg az akarásból mindazoknak, akik segíteni szeretnének. Minap találkoztam - a rokonok, barátok, szomszédok, ismerősök és ismerőseik, a fiaim haverjai szüleinek sorából - egy negyvenes férfival. Egy jó nagy, papírba csomagolt batyut cipelt magával. Zavartnak látszott, utólag már tudom, hogy nem föltétlenül én voltam az, akivel beszélgetni szeretett volna. Hozzáléptem, és ösztönösen megkérdeztetem tőle, hogy ugyan mit hurcol a hóna alatt. Visszahőkölt, a szemét tágra nyitotta, homlokát ráncolva nagy levegőt vett és kereste a szavakat. Azonnal éreztem, hogy valami olyasmibe nyúltam bele, amibe nem szabad. Tudtam, hogy munkanélküli, így én is zavarba jöttem. Hirtelenjében - hogy eltereljem a szót - mindenféléről elkezdtem fecsegni. Arról, hogy a buszok korán reggel sem járnak rendesen, nagy a tömeg, de végre most már tavasz van, lám, már te is levetted a kabátod, holnap már én is cserélni fogok. A buszon egy percig csöndben álltunk egymás mellett, aztán - erőt véve magán - felém fordult és a szemembe nézve mondta: - Tudod, hova megyek? A zaciba. Ez itt a kezemben a kabátom. Ettől kezdve mélységesen elgondolkozva közösen folytattuk a hallgatást. Ö elkeseredetten szégyellte magát, én pedig néma dühvei mindannyiunkat. Azóta csak akkor köszön, ha nem tud elkerülni, egy hideg biccentés és vége. Nem az ő hibája, nem a miénk. Kié? A franciák, olaszok szinte kötelező eleganciával a dolg^^l-3^ámij^fiíú^ájS,pii^?I- ikeznek megszépíteni. Nemes egyszerűséggel Mont-de-piété-nek, illetve Monte di pieta-nak, azaz az irgalom, az irgalmasság hegyének nevezik azt, amit mi magyarok nyersen és prózaian csak zálogháznak hívunk. Boldogult diákkoromban még nem bántott, hogy édesanyám alig tudott pár forint zsebpénzt adni egy hónapra. Mindenféle alkalmi munkára számítva szórtam el 60, 70 végül havi 100 forintomat. Ha gondom volt, fiatalos lendülettel csaptam a hónom alá néhány inget, törülközőt, indultam a zaciba, és máris volt néhány forintom. Csak nevettünk az abszurd helyzeten. Volt olyan barátom, aki télen csak akkor tudott kimenni az utcára, amikor valaki megszánta és kölcsönadta neki a kabátját. Egy legendás fényképezőgépre is emlékezem (a Zenit akkor még komoly értéket képviselt). Ha valaki a kollégiumban megszorult, rögtön fotózni támadt kedve (azaz kölcsönkérte és elvitte a zálogházba). így aztán idővel a szegény masina anélkül kopott el, hogy valaha is használták volna. Ám a bohém korszakoknak is egyszer befellegzik. Felnőtt fejjel már nehezebben viseltem el a valóságot. Kezdő tanári fizetésemből és a feleségem ösztöndíjából még arra sem futotta, hogy az albérletet kifizessük. A gyerek meg csak nőtt, evett és ruhában akart járni. Hiába dolgoztam pluszban itt-ott, kevésnek bizonyult. Maradt menedékként egy örökölt nyaklánc, ami ide-oda ingázott a zálogház és az albérlet között. Ekkor már nem voltam vidám, megalázónak éreztem a helyzetet. Nehéz a nyilvánosság előtt bevallani, hogy kiszolgáltatott, tehetetlen, hogy szegény valaki. Olyan ez, mintha pucéran kellene kisétálni az utcára. Emberek ezrei kerülnek ilyen helyzetekbe nap mint nap. Ha nem tudunk rajtuk segíteni az is baj, ha megpróbálunk, akkor az joggal az önérzetüket sérti. Ők saját munkájukkal szeretnék családjukat fenntartani. Sokan úgy érzik magukat, mintha leprások lennének, pedig csak a túlélés reményével zarándokolnak el az Irgalom hegyére. Sajnos, a menet hossza egyre nő. Nem szeretnék akkor élni, amikor a beadott értékekért majd egyszerre kell megfizetni az uzsorakamafqt. (, ...............Táncfesztivál Füreden Tiszafüreden rendezték meg a gyermek szólótánc fesztivál területi bemutatóját, melyen 58 versenyző vett részt Makóról, Miskolcról, Kecskemétről, Szolnokról, Tiszafüredről. A résztvevők közül a zsűri tizenkilenc versenyzőt tartott érdemesnek a továbbjutásra. Az országos döntőn - melyet április 30. és május 2. között tartanak Szarvason - megyénkből három versenyző vesz részt Tiszafüredről, egy-egy Szolnokról és Törökszentmiklósról. Név szerint: Tiszafüredről Csesznok Anita, Batári Donát, Virág Csaba; Szolnokról Benke László, Törökszentmiklósról U. Szabó László. Fekvő fotónkon Csesznok Anita - Batári Donát, az álló képen Virág Csaba - Millinghoffer Rita látható. Tiéd a szövetkezet! Magadnak építed... Aláírást gyűjtöttek a törökszentmiklósi Ruházati Ipari Szövetkezet dolgozói. Több mint hatvanon (a tagoknak mintegy fele) kérik a közgyűlés öszehívását. Az aláírásgyűjtés kezdeményezője Ruder Sándor volt. Ő már nincs a szövetkezetnél. Van, aki azt mondja, azért „tették ki”, mert aláírásokat gyűjtött. Volt, aki sírt Elégedetlenségüket ő így foglalta össze:- Úgy január óta hol van munka, hol nincs. A szövetkezet vezetése nem harcolt azért, hogy megtartsa a megrendelőket. Amikor februárban itt járt a német partnerünk technikusa, ő is látta, hogy állnak a szalagok, a varrónők egy részét hazaküldték, mert nincs munka. Ők januártól kezdve folyamatosan adtak volna munkát, de az elnöknő és a műszaki vezető azt mondta, hogy nem kell. Volt olyan asszony, aki sírva fakadt, amikor megtudta .. .- Tehát az az egyik legnagyobb probléma, hogy nincs munka.- Emellett felháborító a diktatórikus vezetés is. Nem tartanak termelési tanácskozást. Korábban havonta egyszer volt vezetőségi ülés, ahol megbeszélhették a problémákat, most pedig egy-két személy döntéseivel találkozunk. Az elnöknő úgy határoz a dolgokról, hogy senkit nem kérdez meg, legfeljebb a műszaki vezetőt. A szövetkezet jó féléve megválasztott elnökasszonyát nem találom a helyén. Azt mondjákj elment megrendelőt, munkát keresni. A csarnokban, a szalagnál asszonyok dolgoznak. Ma csütörtök van, és nem tudják, hogy a jövő héten lesz-e munkájuk. A szabászaton Kiss Erzsébettel és Domány Jánossal próbálok beszélgetni. Pillanatok alatt megjelennek mellettünk a dolgozók. Egyikük érdeklődik, tudja-e az elnökasszony, hogy itt vagyok. Felvetődik a kérdés, hogy beszélhetnek-e egyáltalán velem, ha az elnöknő nem tud róla.- Döntsék el: kié ez a szövetkezet. - A tagságé - felelik.- Hát akkor? Ügy tudom, az elnököt a tagság választja, nem?- De igen.- A mostani elnököt is Önök választották. Értem én a sok panaszt, de hát tavaly szeptemberben Önök döntöttek úgy, hogy Kalocsainé Szécsi Margit legyen az elnökük. Kiss Erzsébet:- Az előző elnökkel elégedetlenek voltunk, mert gyenge kezűnek bizonyult. Ezért választottunk másikat. Kalocsainé korábban is dolgozott nálunk, műszaki vezető volt.- Akkor ismerték őt, nem?- Végül is ismertük... de nem ilyennek.- Milyennek? Ladányi Illés lép hozzánk:- Nem ezt vártuk az elnöknőtől. Csalódott a tagság. Nincs munka és úgy vesszük észre, hogy a vezetőség ezzel nem is nagyon foglalkozik. Feszült a légkör, senki nem mond semmit, a vezetőség semmiről nem tájékoztatja a tagokat. Kié a szövetkezet? Kiss Erzsébet:- A feszültséget fokozza, hogy nagyon kevés a fizetés. A gépnél az asszonyok 3-5 ezer forintot keresnek átlagosan. Ladányi Illés:- Egyszerűen nem ismerek rá az elnökasszonyra. Úgy megváltozott. Olyan lenéző, letaposó szavakkal közeledik az emberekhez. Kiss Erzsébet:- Nem beszél emberi hangon a dolgozókkal. Bezárkózik az irodájába és egyedül dönt vagy a jogászával.- Aláírást gyűjtenek, nyilatkoznak. Nem féltik az asszonyok az állásukat? Ladányi Illés:- Ezt a háromezer forintot? Hát a munkanélküli segély is több! Domány János:- Az elnök nem tud emberi hangot megütni a dolgozókkal. Keringtek olyan hírek is, hogy az elnökasszony kirúgja majd azokat, akik aláírták a papírt. . . Jönnek az asszonyok a gép mellől és mondják ők is:- Ebben a légkörben, amely itt van, idegileg kikészül az ember ... Csak azt nem értem, hogy ha nekünk nincs munkánk, ha nincs igény a varrásra, akkor másutt miért nyitnak új és új varrodákat? Dolgozni 12 órát?- Bejön az ember, áll itt egy-két órahosszat, és akkor azt mondják, hogy nincs munka, és elmehet szabadságra.- Annyit keresek, hogy a két gyerekemnek az óvodára nem elég. Ezért keltsem fel őket negyed hatkor? Mert mindig mi vagyunk az elsők az óvodában, és „természetesen" az utolsók is. Hat évvel ezelőtt is annyit kerestem, mint most. Ha valaki megkérdezi, mennyi a fizetésem, szégyellem...- Akadnak persze olyanok, akik megkeresik a 10-12 ezret is, de azok 10-12 órát dolgoznak érte, sokszor szombaton is, sokszor éjfélig is ...- Mindent csak elvesznek ... Megvonták a védőitalt, megvonták a túlórapénzt. Azt mondják, hogyüzérf.Tiögy így kifizetik a szövetkezet adósságát, mégis el vagyunk adósodva .. . Ez persze nemcsak a mostani vezetőség hibája. Nem tartották meg a Mikulás- ünnepséget, a nőnapot sem, ami azért azelőtt mindig volt. Mi nem bántuk volna azt se, ha nem kapunk semmit. Azzal is meg lettünk volna elégedve, ha kiáll ide az elnöknő és azt mondja, hogy hát asszonyok, nem tudunk adni semmit, de isten éltessen mindenkit a nőnapon ...- Ezek a varrógépek korszerűtlenek. Vannak közöttük tíz-tizenöt évesek is...- Itt volt a német cég technikusa, és a fejét fogta, mert látta, hogy állnak a gépek, nem dolgoznak az asszonyok, és az elnöknő azt mondta neki, hogy nem kell a munka, mert van elég . . . Kalocsainé Szécsi Margit, a szövetkezet elnöke elismeri, hogy most valóban kevés a munka. Szerinte a problémák fő okát az jelenti, hogy elavult, korszerűtlen gépekkel dolgoznak.-A speciálgépekkel és a vasalókkal van a baj. Emiatt egyszerűen nem tudunk elvállalni bizonyos munkákat. Fejleszteni kellene, új gépeket venni, de miből? Tavaly szeptemberben úgy vettem át a szövetkezetét, hogy 4 és fél millió forint hitel volt a nyakunkon, amelyet még az előző vezetés vett föl Csikós Ferenc elnöksége idején. Az aláírásgyűjtést Ruder Sándor a szövetkezetből történő elküldése után kezdeményezte. Karácsony előtt sem a régi osztrák, sem a régi német cég részére nem dolgoztunk, hanem egy új partnernek, mivel Csikós Ferenc vezetése alatt jelentős határidő-csúszás volt és minőségi problémák is jelentkeztek, ezért télen nem kaptunk tőlük munkát. Most ismét tárgyalunk velük. A megrendelőket csak a határidő betartásával és jó minőséggel lehet megtartani. Ez viszont minden dolgozó kötelessége, beosztástól függetlenül. Januárban egyébként a jobb dolgozók 10-12 ezer forintot kerestek. Én arra törekedtem, hogy a meglévő hitelt ne növeljem. Eddig sikerült a tartozásainkat időben teljesíteni. Szociális juttatások helyett pedig gépeket és alkatrészeket vásároltunk, hogy a munkát megkönynyítsük.- Az előző vezetés mire költötte a hitelt?- Ezt én is szeretném tudni. Mert sehol sem látszik meg. Törleszteni viszont kell - kamatostól. Gépeket tehát nem tudunk venni. Mi marad? Az, hogy sportruházatot vállalunk el elsősorban. Ez pedig szezonális munka, és amikor szezon van, akkor nagyon kell hajtani, aztán meg állunk...- Azt mondják, hogy Ón nem tájékoztatja a dolgozókat a szövetkezet helyzetéről..- A múlt évben is többször elmondtam az asszonyoknak, mekkora hitelünk van. Harmincpontos feladattervet dolgoztam ki, és benyújtottam az igazgatósághoz. Igazgatósági megbeszélések továbbra is vannak. A tagok véleményét többször írásban is kértem. Ezt Domány János, mint igazgatósági tag, nagyon jól tudja. Jöjjön már a töke!- A dolgozók kifogásolják a szociális juttatások elmaradását.- Mikulás-csomagot vegyünk, amikor nincs pénzünk gépalkatrészre? Én nagyon szívesen adnék, ha volna miből.- Igaz, hogy visszautasítottak megrendelőket?- Nem szakadt meg a kapcsolatunk a német céggel. De az eredeti megállapodástól elté-í rően sem novemberben, sen decemberben nem adtak mun katCézert uj kapcsolatot kellet kiépíteni. Decemberi ismételt megkeresésemre január elején jelezték, hogy adnak munkát, amelyet február elején kell kiszállítani. A januári kiszállítás e nélkül is túlórával volt teljesíthető, ezért nem lehetett a felajánlott munkát elvállalni. A német technikus adna munkát, ha nem lenne náluk is szezon közti szünet, mert az ő érdekük az, hogy legyártassák a megrendeléseiket, nem pedig az, hogy a fejüket fogják. Pillanatnyilag is több, gyermekruhát gyártó céggel tárgyalunk. Próbáltam egy osztrák céggel is egyezkedni, amelyik folyamatos munkát adna. A megoldást a vegyes vállalat jelentené, ha egy tőkeerős vállalkozót tudnánk idehozni, aki megvenné a szükséges gépeket.- Miért fordult a hangulat Ón ellen?- Nem tudok komoly fizetéseket adni, mert olyan terméket, amelyért jól fizetnek, nem tudunk vállalni. Volt olyan asszony, aki odajött hozzám, hogy ő nem is tudta, hogy milyen papírt írt alá. Az aláírók között szerepelnek olyan nyugdíjas szövetkezeti tagok is, akik azt se tudják, mi van itt, féléve nem is jártak bent, nálunk, de ahhoz joguk van, hogy aláírják az ívet, beleszóljanak, hogy mi történik itt. Ilyen a szövetkezeti törvény, lehetőséget ad rá.- A dolgozók kifogásolják azt a hangnemet, amelyet Ön velük szemben használ.-Tudom, hogy a stílusom nem tetszik, mivel sok embert figyelmeztettem a nem megfelelő munkavégzés miatt. Előttem gyenge kezű vezetés volt. Ha olyan jönne megint, annak az eredményét már ismerjük. Ha pedig erőskezű vezetés jön, az úgy jár ,mint én. Itt az emberek mindig arra hivatkoznak, hogy azelőtt jó volt, mennyi mindent kaptak, és volt munkájuk. De hol van ennek az eredménye, hol? Paulina Éva
