Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-20 / 66. szám
10 Szabadidőben — családi körben 1993. március 20., szombat A tél nem bőrbarát... A hideg évszak, s kivált a tél utolsó szakasza sok vonatkozásban próbára teszi a szervezet teherbíró képességét. Mindezt a szó szoros értelmében saját bőrünkön is érezhetjük. Hidegben a bőr vérerei beszűkülnek, csökken a faggyú- és a verejtékkiválasztás. Ugyanakkor a lakások száraz, meleg levegője miatt erősödik a bőr hajlama a kiszáradásra. A gyakori szappanos, meleg vizes fürdő föl is gyorsítja ezt a folyamatot, s a következmény: kínzó viszketés a testfelület legkülönbözőbb részein. Enyhébb esetekben a bőrön semmi nem látható, súlyosabb formában azonban a kiszáradó bőr hámlani kezd és berepedezik. A megelőzés érdekében a hosszas fürdőzést mellőzzük, inkább zuhanyozzunk. Lehetőleg olyan szappant vagy tusfürdőt használjunk, amely nem lúgos kémhatású, nem szárítja a bőrt, s olyan testápolót, amely pótolja az elvesztett zsírréteget, és egyben hidratáló hatású. Fontos, hogy gondoskodjunk a lakás levegőjének páradúsabbá tételéről is. Jellegzetes téli bőrgyógyászati panasz - főként azoknál, akik tartós hidegben is sokat vannak a szabadban - a fagydaganat, orvosi nevén a pemio. Tünete a bőrvörösség, duzzanat, melegben pedig viszketés és enyhe fájdalomérzet. Gyakran a kézhát, a lábfej, az ujjak megduzzadnak, kékeslilára színeződnek. Súlyosabb fomája a kéz, a láb, a fülek, az orrhegy és az áll enyhe fagyása. Akinek egyszer elfagyott a lába, az hosszú éveken át a legkisebb hideg hatására is duzzanatot, elszíneződést tapasztalhat magán. Különösen érzékenyek a hidegre a magatehetetlen, alvó, részeg emberek. A hidegártalmak megelőzésében alapvetően a meleg, réteges öltözködés segíthet. Ha huzamos időt kell fagypont körüli hőmérsékleten szabadban töltenünk, időről időre tornáztassuk végtagjainkat, s semmiképp ne higyjünk az alkohol melengető hatásának! Dr. F. G. (Ferenczy Europress) Ne akarjunk egyszerre mindent! Szakkörről nyelvórára ■ duplaszaltóval? A különóráknak, az iskolai kereteken kívüli oktatásnak rég nincsenek központilag szabott árai - de annyi bizonyos, hogy az óradíjakat kemény százasokban mérik. Ám a filléres gondokkal küszködő szülők sem garasoskodnak, ha arról van szó, hogy gyerekük többet kaphat tudásban, ismeretben, speciális képzésben, mint az úgynevezett átlag-diák. Elég a kapualjakban, lámpaoszlopokon, házfalakon található hirdetésekre rápillantani - meggyőződhetünk róla, hogy a különóra-kínálat talán minden eddiginél bőségesebb. S bizonyára a kollégák, barátok szőkébb körében is találkozhatunk állandó időzavarral küzdő kisdiákkal, aki a kötelező tanórákon kívül szakköri foglalkozásokból, nyelv- és zeneórákból, ilyen-olyan edzésekből, tanfolyamokból álló második műszakot bonyolít le. Kedves szülők, készítsenek egy gyorsmérleget: hetente hány órai plusz-programmal, különféle kötöttségekkel, kötelező elfoglaltságokkal nyirbálják meg a gyerek szabadidejét? Nem sok-e a jóból? Nem lehet, hogy a kevesebb több lenne? A kérdéssel akkor is érdemes szembesülni, ha tudjuk: az egészséges kisfiú, kislány - már Egy igazi minizseni: a 4 éves Nicholas Macmahon, aki előbb tanult meg számítógépen dolgozni, mint beszélni. Az angol kisfiú jól hegedül, kitünően beszél franciául, Shakespeare-t olvas, és rendkívüli engedéllyel a brunei egyetem komputerszakának hallgatója(l). Arról nem szól a fáma, hogy tud-e duplaszaltót csinálni... csak természetes kíváncsiságánál fogva is - „jó vevő” az újdonságokat ígérő, az iskolai óráktól formailag is elütő időtöltésre. Csakhogy önmagában az iskola is komoly életmódbeli kötöttséget jelent számára: reggeltől délig, koradélutánig tanítás, majd otthoni fölkészülés (tanulás, leckeírás), s hetente egy vagy több alkalommal a szintén időigényes iskolai közélet... Nem véletlen, hogy a pedagógia egyik örökzöld problémája az iskolai túlterheltség. Sokezer olyan kisdiák van, akinek a heti „kötelező óraszáma” - az említett különtárgyak jóvoltából - megduplázódik és egyáltalán nem ritka az olyan tizenéves, akinek heti egy vagy több alkalommal napi 10-12 órás műszakkal kell megbirkóznia. Bizonyos, hogy az agyonhajszolt gyerekek esetében a befektetett energia nem kamatozik és iskolai eredményeik sem igazolják vissza a „túlórákat”. A túlzott leterhelés, az irreálisan magasra állított mérce és a túlságosan szoros, kötött életrend előbb-utóbb nehezen orvosolható problémákat, személyiségzavarokat, szellemi-lelki megtorpanásokat idéz elő. Ne akarjunk hát egyszerre mindent megtaníttatni gyerekünknek. Ne próbáljunk mini-zseniket és szupermeneket faragni belőlük, akik két duplaszaltó közben továbbfejlesztik a relativitáselméletet és Bach-szonátát játszanak ... Azaz csak a legszükségesebb és a gyereket valóban vonzó külön- foglalkozásokra áldozzunk - ügyelve arra, hogy a szabad idő ne az iskola meghosszabbítása legyen, hanem szórakozás és pihentető kikapcsolódás. Dr. Kecsmár Ilona (Ferenczy Europress) Előcsalogatható a tavasz zöldje Metélőhagyma - pohárban és vajas kenyéren Tizenkét centis „korában” már aratható a C-vitaminban gazdag snidling Akár a metélőhagymáról is írhatta volna a költő a szállóigévé vált szavakat: „Mi szemnek, szájnak ingere”. Mert a tél szürke, füstködös napjaiban harsányzöld hajtásai kellemesek a szemnek, szinte egy darabka tavaszt idéznek a lakásba. És ingere a szájnak is, mert kitűnő zamatot adnak salátának, tojásételnek, pástétomnak, mártásnak vagy akár a vajas, margarinos kenyérnek. További nagy erénye, hogy magas C-vitamin tartalma vetekszik a citroméval, fogyasztása tehát roppant egészséges. Ä metélőhagyma, köznapi szóhasználattal: snidling hajtatása a tél bármely szakaszában megkezdhető. A háziasszonyok többsége nyilván nem rendezkedett be önellátásra (mert magvetésből legalább a fél-egy évig nevelt metélőhagyma állománya alkalmas a hajtatásra), de cserépben, pohárban árusítva bőséges a piacokon a választék. A snidling szereti a fényt és a meleget. Tartásához nem túlfűtött szobában valamilyen ablakhoz közeli hely, esetleg a külső-belső ablak köze jól megfelel. Jólérzi magát verandán vagy konyhában is, ha elég fényhez jut. Nem igényes, elegendő csak úgy öntözni, hogy talajának kiszáradását meggátoljuk. A sok víztől kipusztulhat, ha száraz a talaj és a levegő, kevésbé szép és ízes lombozatot fejleszt. A szakszerű gondozást gyorsan meghálálja: 18-20 fokos szobahőmérsékleten 2-3 hét alatt kis arasznyi, 15 cm körüli dús levélzetet hoz. Ha hűvösebb a környezet, ehhez egy-másfél hónapra van szüksége. Ä szedés egyébként ekkor, 12-15 cm-es lombállapotnál időszerű. Éles késsel, zsilettpengével annyit vágjunk le belőle, amennyit egyszerre elfogyasztunk. A legszebb levelek első vágáskor adódnak, de az „aratás” után a teljesen levágott lombozat legalább még egyszer kihajt, ám a második termés ritkább, gyöngébb az elsőnél. Ha azonban már nem vágható új zöld levélzet, a tavasszal időszerű kitelepítéshez, illetve a továbbneveléshez érdemes eltenni a hagymagyökérzetet. Dr. Komiszár Lajos (F. E.) Tojástar tósí tás szalicillal A tojástartósítás módszerei közül kevésbé ismert, de nagyon jó a szalicilsavas eljárás. Ezt úgy alkalmazzuk, hogy 3 rész vizet elkeverünk 1 rész 95 fokos tiszta szesszel, és annyi szalicillal, amennyit a folyadék felold. A tojásokat egy óra hosszat ebbe a folyadékba teszszük, majd tojástartó drótlapra rakjuk száradni. A víz és a szesz elpárolog, a szalicil kikristályosodik, s eltörni a tojás pórusait. Fontos a szakorvosi vizsgálat Lehet jelentkezni végbélrákszűrésre Az aranyér nem a modern kor betegsége. Kialakulását számtalan körülmény befolyásolja. A visszérfalak gyengesége örökölhető. A folyamatos és erős fizikai, de a tartós ülőmunka ugyanúgy elősegíti a kialakulását. Felelős lehet egy hirtelen mozdulat, egy tüsszentés, a rendszertelen, nehéz székletürítés. Befolyással lehetnek az időjárási frontok, a túlfüszerezett étkezés, a hasüregben növekvő daganatok, de egy forró fürdő is. Mindenkinek vannak aranyeres csomói. Kóros megnagyobbodásuk a felnőtt lakosság 50 százalékának panaszt okoz, ami kezelésre szorul. Ha a csomók begyulladnak Egyszerű kezelésre (kúp, kenőcs, ülőfürdők) akkor kerülhet sor, ha ezek a csomók begyulladnak és megduzzadnak. Ebben az esetben néhány napos pihenés javasolt. A székletürítést naponta biztosítani kell, de nem hashajtóval. Kétszer-háromszor langyos, kamillás ülőfürdők (nem meleg, nem hideg) ajánlottak. Kúpokból kétszer 1-2 felhelyezése szükséges. A zárógyűrűn kívül megjelenő csomókra gyulladáscsökkentő kenőcsöket lehet tenni. Javasolt még naponta 2-3 evőkanál paraffinolaj elfogyasztása. Ha a tünetek néhány nap alatt nem múlnak el vagy gyakran ismétlődnek, akkor orvosi vizsgálat javasolt. Fontos a szakorvosi vizsgálat, mert a végbélrákok jelentős része ujjal elérhető magasságban helyezkedik el. Negatív eredmény esetén is ajánlott a végbél és a felette levő 20-30 cm-es bélnyálkahártya műszeres (rectoscopos) áttekintése, mert a vastagbélrákok 70-80 százaléka ezen a bélszakaszon fordul elő. A műszeres vizsgálat egyszerű, előkészítést (koplalást, hashajtást, beöntéseket) nem igényel. Az esetlegesen talált elváltozásokból szövettani minta vehető, a gyulladások kontrollálhatók. Ha a vizsgálatok során bizonyossá válik, hogy az aranyerek olyan nagyságúik, hogy már műtét szükséges, akkor két megoldás lehetséges. Műtéti megoldások 1. A hagyományos kórházi műtét. A külső és a belső aranyeres csomókat általános (altatásban) vagy gerincérzéstelenítésben operálják. A gyógyidő 5-10 nap kórházban és kettő-négy hét betegállományban. 2. Ambuláns aranyérműtét, a/ A belső csomók kezelésére alkalmas a gumigyűrű-leszorításos és fagyasztásos módszer. A munkavégzésből csak a kezelés idejére kell kimaradni, a beavatkozás során gyógyszert nem használnak, nem igényel előkészületeket. b/ A külső csomók eltávolítása helyi érzéstelenítésben. Jászberényben olyan feltételeket teremtettünk, hogy mindkettőt magánrendelőben, ambuláns körülmények között végezzük. A beavatkozások után rövid megfigyelést követően a betegeket hazabocsátjuk. 10-14 nap alatt otthonaikban gyógyulnak. Válasszon a beteg Amennyiben a belső csomókat ambulánsán eltávolítják, de a külső csomók ambuláns eltávolításához szükséges feltételek hiányoznak, a beteget mégis kórházban kell megoperálni. Ez a betegnek dupla időkiesést és megterhelést jelent. Éppen ezért fontos, hogy a beteg mielőtt az ambuláns aranyérműtétre vállalkozik, tájékozódjon arról, hogy - a külsőket ha szükséges - ott meg tudják e oldani. A különböző kezelések előnyeit és hátrányait az orvosoknak kellene ismertetni és a választás lehetőségét - amíg még lehet - a betegekre kell bízni. Dr. Jánosi Gábor sebész szakorvos A HADSEREG SPECIÁLIS Wt ALA KULATA A VICC POÉNJA, 1. RÉSZ ISKOLAI FOGLAL KOZÁS LÓBIZ— TATÓ SZÓCSKA SZEREL VÉNY TOVÁBBÁ DEUTÉRIUM KIDOLGOZOTT KÉZ JELZŐJE OMLÓS. TÖLTÖTT SÜTEMÉNY HATVAN PERC A VICC POÉNJA. 2. RÉSZ V > V V V V V V V V V JEDLIK .... FELTALÁLÓ > SVÁJCI HEGY FINN KIKÖTŐ > A TEA ALKALOIDJA > LUSIA BŰVÖS SZÖVEG MONDÁSA > V KÉN ÉS KÁLIUM > MEGY A HERNYÓ KACAIUS > V rniKA. por-FNFKFS > V IZOMBAN REJLIK EZEN Á HELYEN > LITE— rá roii > OKMÁNY ÉSZAKAM 1 TÓ > v TEVESZŐRBŐL KÉ SZÜLT SZÖVET > SZAMÁR, latinul TONNA NÉMET M9TORMARKA > CSILLAGÁSZAT ISTENNŐJE REDŐ FINOM NEOÚ NAGY AFRI KAI FOLYÓ HONI AUTÓJEL > VADÁSZ JELZŐ RITKA FFINÉV > CSÖRGŐDOB NITRO-' GÉN. ERBIUM. > V V V V V 7 DALOK, BRIT BALLADÁK > V ^ V MU L Ai — S*G JELZŐJE LEHET HADVEZÉR. PÁL > DUPLÁN: COLETTE REGÉNY > ALKALMl BARANYAI KÖZSÉG > V DIDEREG > SUMAC. PERUI ÉNEKES > V FFINÉV AM. 1 MŰHOLD típus > ÉNEKEK ... TRIPLÁN: TÁNC > ÜTŐHANGSZEREN JÁTSZÓ > V TOLNAI KÖZSÉG TABULA > v AROON FALAT > TANONC > SERCEGVE SZAKAD NYOMDAI JELZÉS V > V TÜZET MEGSZÜNTET ELŐTAG FÉLSZEREST JELÖL KÉN > IDEGEN FFINÉV ESTE. OLASZUL > “7“ RANGJEL2Ö LÁGY HANGSOR > IGEN. ANGOLUL VIZEK VÁnOSA > V V FÉRFI BECENÉV > v .. SZIBÉRIAI VÁROS FOLYÓ > V ATTILA, MÁSKÉPP KELETI RÉSZ! > V ÉDES > LANTÁN DÁTUMRAG > VÉDELEM PÁRATLAN ÉLETI > T HFC.YI NIMFA A GÖRÖG Ml TOLÓG 1— ÁBAN > { T~ ERŐTŐL DUZZADÓ VANÄDIUM _,v — > “7“ ASZ IÁ - CIUM, TRlCI— UM > # A bűvész múltja Beküldendő március 27-ig a vicc poénje, melyet az 1. és 2. számú fősorokban rejtettünk el. - Feledékeny férj című, február 27-i rejtvényünk helyes megfejtése: Már az esküvőnk előtt mondtam, hogy nem vagyok gombaszakértő. - Könyvet nyertek: Merő Gyuláné, Vezseny, Szentesi Lajosné, Kisújszállás és Szolóczki József, Szolnok. (A könyveket postán küldjük el.)