Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-20 / 66. szám

1993. március 20., szombat Nézőpont Szombati jegyzet Szkinhednek születni kell Amikor hallom a rádióban, tévében vagy ol­vasom az újságban a sajnos mind gyakoribb szkinhed-perek eseményeit mindig arra gondo­lok, vajon kik ezek a fiatalok? Helyesebben kik ezek a gyerekek? Durva, vad, kegyetlen „játé­kot” játszó gyerekek, akikről néha azt gondo­lom, nem tudják mit csinálnak. Illetve annak vannak tudatában: ők a vagányok, a világ meg­váltói, így férfi a férfi. Bőrdzsekibe, bakancsba bújt veszélyes óriáscsecsemők. De honnan jön­nek? Milyenek voltak, mielőtt konformizmust tagadni vélő, de polgárinál is konformistább egyenviseletükbe bújva szkinheddé vedlettek? Hogy néztek ki akkor, mikor az első gőgicsélő hangokat kimondták, vagy a bölcsőt elhagyva megtették az első lépéseiket, kimondták az első szót: anya, apa? Ki fogta a kezüket akkor, ki tö­rölte meg az orrukat, ki segített az első házi fel­adatok megírásában? És azután hogyan jutottak odáig, hogy gyűlöljék az embert csak azért, mert cigány, zsidó, arab vagy valami más „idegen”? Valami halvány sejtés támadt bennem erről, amikor lakótelepen tanító barátnőmtől érdeklőd­tem kis tanítványairól, meg arról, lát-e különb­séget előző iskolája és a szép, modem, ámde la­kótelepi iskola között? Nagy különbséget látott. Előző iskolája kertes házak között volt, kicsiny tanítványai reggelente friss „szenzációkkal” várták naponta. Beszámoltak róla, ha kismacs­kák születtek, vagy kibújtak a tojásból a kis csirkék, „anyám sóskát vetett, és már ki is kelt” - ez is szenzáció volt, az is, amikor elmesélték, nehezen jutott fel apjuk a tetőre, hogy felszerel­jék a parabolaantennát, de mikor megvolt, az egész világ bekerült a házba, előre léptek. Ha bábszínházba vagy színházba ment az osztály, ismét öröm volt, az előrelépés, vagy csak a kul­­túrálódás öröme, érdekessége. Ezzel szemben lakótelepi tanítványaival többször szégyenke­zett múzeumban, filmvetítésen, mert hat-hét-nyolc éves létükre már hangosan ká­romkodtak, mert unták a „banánt”, a gyönyörű természetfilm csak „hótunalom” volt. A bejelen­tett budapesti osztálykirándulás „tökmarhaság”, a beigért Halászbástyára pedig így reagáltak: „Minek? Engem aztán ne vigyen templomba, hagyjon engem békén”. Van, aki még soha el nem hagyta a lakótelepet, de nem is kívánja. Célja, vágya kettő van: fent ülni a lakásban a pornó- és horrorvideó előtt, vagy lent a téren bunyózni, este ismét tévé. És a szülők? - tettem fel elképedve a kérdést! Nem tőrödnek ezekkél a dolgokkal. Általában nem érnek rá, az iskolával szemben közönyö­sek. Befelefordu­­lók, néha úgy tűnik érzelemmentesek. Hiányzik a gyere­kek kézenfogása, de hiányzik leg­többször az idejé­ben elcsattanó at­yai pofon is. Nincs semmi, csak a szürke, egyforma, arc-nélküli házak, az emeletek. Tíz emelet sivárság. Kezdtem sejteni, hogy miből lesz a szkinheddé válás. A kép, amit tanítónő barátnőm elém festett borzasztóbb volt annál, mint amit itt leírtam. Megmondom őszintén, attól tartok, ha hosszú beszéletésünket úgy adnám elő, ahogyan ő, aki naponta együtt él ezekkel a gyerekekkel, és aki szeretetet, értelmet, célt, simogatást akar adni a rábízott kicsinyeknek, és legtöbbször úgy érzi, eredménytelenül, mivel hogy köztudottan egy fecske (vagyis egy tanári kar) nem csinál nyarat - a közharag nem arra irányulna, amire esetleg il­domos lenne, hanem arra, aki mindezt szóvá teszi. Mert ugyebár a másságot tisztelni kell. Azt mondják néhányan, hogy a szkinhedek mássá­gát is. Azt elismerem, hogy magát a személyt, azt a fiatalembert a „bőrfejű” elvei ellenére gyű­lölni semmi esetre sem kell, de nagy kérdés, hogy ők, akik oly kevéssé toleránsak a másság­gal szemben, meddig várhatják el tőlünk a tole­ranciát? Megértést várnak? Tessék. A társada­lom lehet toleráns - de ez hatékony is? Itt van a bajok gyökere? Mert ott lehet-e a Társadalom, amikor a gyer­mek megszületik, amikor babusgatni kell, esti me­sét mondani, családi kirándulásra menni, uzsonnát csomagolni, puszit adni, könnyet letörölni, a tanító nénivel beszélgetni? Attól tartok, nem lehet ott. Ami a szülő, a család feladata, azt a Társadalom aligha tudja megoldani, vagy amit az anyai-apai gondoskodás hiánya tönkre tett, látjuk a szkin­hed-perek többségénél, a törvény nem teszi jóvá. Sajnos egyre inkább az az érzésem, azt kell lát­nom, nagy igazság, hogy az Atyák ették meg az egrest, és a fiák foga vásott el bele. Tavaszvárás Tiszagyendán Gyergyószentmiklós mellől a Petőfi utcába B 30 Uniform Árengedményes akció! m2 ár áfa nélkül (műviár) 599,“ Ft 599,“ Ft 699,“ R 799,- R A vásárlókat a készlet erejéig szolgáljuk ki. Az akció a megjelenéstől érvényes. Fizessen be az Ön helyi kereskedőjénél. Termékét elszállíthatja a gyártelepről. «dk ALFÖLDI WIENERBERGER Téglaipari Kft. Mezőtúr Thermoton HB 38 Füttyös márciusi szelek kó­szálnak a gyendai utcákon: be­dudálnak a kéményekbe, tisz­tára söprik az ég udvarát, meg­cirógatják a duzzadó rügyeket, és összeborzolják a járókelők haját. Az utcán bandukolva fel­irat adja tudtul, hogy itt a ta­vasz, hiszen előnevelt csirke el­adó. A kapuban a házigazda, özvegy Fuder Józsefné.- Hatezer-kilencszáz a havi járandóságom, ez bizony az éhenhaláshoz sok, a megélhe­téshez viszont kevés. Ezért elő­nevelt csirkéket árulok: a fehér negyvennyolc, a sárga negy­venhat. Kevés a nyugdíj- Mennyi a haszna?- Darabonként 2,50.- Föld?- Nem kell, ha elvették, le­gyenek vele boldogok. Hat hold volt, nem tudom én már mű­velni, amikor kilenc unokám, meg egy dédunokám is van. Szó ami szó, a földet sokan kérik vissza, de nem művelni, hanem csak tulajdonjogilag. Nincs iga, gép, drága a vető­mag, akik értenek a parasztizá­­láshoz, azok felett elszaladtak az évek, de aki még bírná, hal­lani sem akar róla. A helyi me­zőgazdasági szövetkezet valaha 2.300 hektáron gazdálkodott, most másfélezer hektár körüli a területe. Az árverést március 22-én tartják, ámbár jónéhány érintett gazda ottjártunkkor még meg sem kapta a kárpótlási je­gyet. Ennek ellenére a szövet­kezetben készülnek a tavaszra: a kétszázöt tag közül hatvan a dolgozó. Elvetették a 800 hek­tár őszi kalászost, a teljes terüle­tet felszántották, készülnek a tavaszi munkákra. Nagyon ke­vesen kérik vissza a földet, vagy ha vissza is kapják, benn hagyják művelni a szövetkezet­ben. A boltok is készülnek a ve­­teményezésre. A nagy ABC- ben a főnök úr azzal fogadott: van itt minden, csak vevő, pénz legyen. Kétféle lemosó perme­tezőszer: Ágról és Báriumszul­­fid kapható. Vetőmagborsó négyféle akad: egy fél kiló be­lőle 78 forint. Termérdek a szí­nes csomagolású vetnivaló. A zöldség például éppen elfo­gyott, de hónapos retek, fejes saláta, paradicsom, kel, paprika, fejeskáposzta, tök, babféle és virág sokféle kínálja magát. Az ABC előtt hirdetőtábla, amelyik tudtul adja mindenki­nek, akit érdekel, hogy tojás, meg mély babakocsi, ház és varrógép, kismotor és 90 kilós hízók, gázperzselő, továbbá nyolc kismalac eladó. Átellen­­ben, az utca másik oldalán a legrégebbi maszek zöldséges bolt, Slabéczi Jánosné Rozika tulajdona.- Várom a vetőburgonyát, és ha minden igaz, hamarosan meg is érkezik. Egy része fémzárolt lesz, a másik nem, és a kerttu­lajdonosok többféle között vá­logathatnak. Egyébként van már zöldpaprikám, meg ubor­kám is. A focipálya mellett kocsma, jobban mondva étterem, presz­­szó. Az udvarán az áfész tüzép­­telepe, ahol Molnár Tibor tájé­koztat:- Kapósak a tápok, sokfajta közül válogathatnak a jószágtar­tók. A legolcsóbb mázsája 1444, a legdrágábbé 2600 fo­rint.- Mit mondanak az emberek?- Hogy a tápárak messze meghaladták a hús felvásárlási árát. Ezt enyhítendő, búza meg árpa is kellene, de bizony mindkettő hiánycikk.-A tüzelő?- Még fogy. Négyfajta a szén, és errefelé is az a divat, hogy sokan zsákkal érkeznek vásárolni. Felrakják a taligára vagy a kerékpárra: így megy olykor ma a tüzelővásárlás mi­felénk, uram. Mit mondhatnék erre? Más­hol is. Nem véletlen, hiszen az 1299 gyendai között már 172 a munkanélküli. Közülük az egyik a 37 esz­tendős Kovács János. O eredeti­leg kunhegyesi, ide nősült, és korábban huszonkét hosszú esz­tendőt lehúzott a Vízgépészeti Vállalatnál, mint géplakatos. Tavaly áprilisban kitelt neki, megkapta a munkakönyvét. Drága a fűtés —- Hogy várom-e a tavaszt? Igen, mert ezek a hónapok a fű­tés miatt drágák. Arról nem is beszélve, hogy üres a zsebünk.- Miből élnek?- A családi pótlék 7200 fo­rint, 6400 a munkanélküli se­gély. Ebből fizetjük a rezsit, a napi két liter, 33 forintos tejet. Jó lenne valamit, valahol dol­gozni, mert én hozzászoktam ahhoz, hogy ötkor kelek, hattól kettőig meg teszem a kötelessé­gem, amiért fizetnek. Most meg csak vakaródzik az ember; nem tud mit kezdeni magával. Mondják, _ korosodik, öreg­szik a falu. Állítólag négyszáz­nál is több a nyugdíjas, és kevés a fiatal. A kivételek közé tarto­zik Bártfai Andrea, aki óvónő. Kevi, és tavaly augusztusban érkezett Gyendára.- Van egy vőlegényem, aki­vel 1992. szeptember 13-án megvolt az eljegyzésünk.- Akkor következik a lakoda­lom.- Esküvőről még nem beszél­tünk, hiszen lakásunk nincs. Szolgálatiban élünk, és épnek az egyéves bérléte az idéií'ffo-*’ vemberben lejár. Úgy néz ki a jövőnk, hogy a vőlegényem is tanul, és én is hozzákezdek egy újabb iskolához. A másik fiatal pár - a férj 30, a feleség eggyel kevesebb - a Petőfi utcában lakik. Harmath Attila és a neje, Fórika Anna nagyon messziről, Gyergyó­szentmiklós mellől, Tekerőpa­takról érkezett ebbe a faluba.- Két éve már, és azért esett a választás Tiszagyendára, mert a nagynéném itt vett házat, ezért költöztünk ide. Azóta fiaink, István és Attila már iskolások - sorolja Anna.-A férje?- Kunhegyesen dolgozik a Heves Kereskedőházban.- Ott jól keresnek?- Ahogy vesszük: legutóbb például 11 ezer 100-at kapott, és ez bizony nem sok né­gyünkre. Nekem érettségim van, bármihez értek, legyen szó varrásról, kötésről, és szívesen elmennék dolgozni, de itt nincs hová. Ráadásul a rokonság messze, a gyerekeket meg isko­lába kell kísérni. Igaz, akadnak jószomszédok, egyszer-kétszer rájuk bízhatom őket, de ebből nem lehet rendszert csinálni.- Földjük nincs?- Hál’ Istennek. Akad a ház körül 900 négyszögöl kert, csupa homok. Tavaly is bevetet­tük, de nagy volt a szárazság, és nem termett annyit, amennyi kellett volna. A településen legutóbb falu­gyűlést tartottak, ahol elhang­zott: sokmindent privatizálni kellene, hogy Tiszagyenda végre valahára léphessen egyet több évtizedes pangó állapotá­ból. A polgármesteri, képviselő­­testületi előterjesztés nem min­denkinek nyerte el a tetszését. Békés Imre például élesen fo­galmazott ott is, meg nekem is.- Mindenfelé a környéken el­törölték az adót, és láss csodát, nálunk ház- meg telekadó is van. Jó, jó, elmondták a veze­tők, kevés a pénz. nem jön be semmi, de szerintem ez azért van így, mert nem jól tudnak gazdálkodni. Akkor is, most is szorgalmazom: mondjanak le.- Igen ám, de valahonnan pénz kellene.- Húzzák meg magukon, maguk körül jobban a derékszí­ját. Javasolták: privatizálni kel­lene az óvodát, az orvosi rende­lőt, a kultúrházat, az állami la­kásokat. Ki veszi meg őket? Kiállnak az orvos mellett Nyugati tőkés? Arról nem is beszélve, hogy úgy látom, az egyik javaslat arra megy ki, hogy a doktornő elköltözzön tő­lünk. Pedig a falu nagyon sze­reti, hiszen közvetlen, barátsá­gos, érti a szakmáját, mondják sokszor Karcagon a kórházban. Ez akkor is igaz, ha még nincs meg a szakvizsgája. Egyébként jó lenne hallani minderről a polgármester véleményét is. Nosza, gyerünk, ennek semmi akadálya. Győri Sándor már a falu második polgármes­tere, miután az elődje lemon­dott. Elismert vállalkozó, tiszte­letdíjért végzi az itteni teendőit.- Huszonhat millióból gaz­dálkodunk, és fejlesztésre egy huncut fillérünk sem marad, mert kell az intézmények mű­ködtetésére, fenntartására. Ezért valamilyen módon el akarunk mozdulni arról a holtpontról, ahol most vagyunk.- Hallhatnám az elképzelése­ket?- Három részből tevődik ösz­­sze: egy privatizációs, egy tele­pülésfejlesztési és egy foglal­koztatási programból. A priva­tizáció olyasmit jelent, hogy a kultúrházat, az orvosi rendelőt, az óvodát, egy-két kivétellel a szolgálati lakásokat eladjuk, bérbeadjuk, a karbantartó rész­!- §e most^e mindjárt, hiszeln ez egy négy-ötéves program lenne. Meghirdettük az újság­ban, és már állítólag érdeklődő is van. Hogy mennyibe kerül­nek a községnek ezek a létesít­mények, intézmények? A kul­­túrház évi 1,1 millióba a norma­tíván felül, az orvosi rendelő 600 ezerbe, az óvoda 2,5 milli­óba, a karbantartó csoport 1,6 millióba. Ez összesen közel hatmillió. Ha ennyi pénzünk maradna, és ezt településfejlesz­tésre foríthatnánk: utak, járdák épülnének, de a telefon, a gáz és a szennyvízhálózat sem kerülne el bennünket. Ráadásul az ef­féle fejlesztés a foglalkoztatott­ságot is növelné: magyarul helybeli, kereseti lehetőséget biztosítana sok munkanélküli­nek.- Hallhatnánk valamit a falu orvosáról is?- Vissza kell utasítanunk azt az állítást: mi elmarjuk, nem akarjuk, hogy nálunk maradjon. Erről szó sincs, és végső soron neki kell eldöntenie, milyen formában végzi a gyógyító munkáját. (Csak közbevetve jegyzem meg, beszéltem a dok­tornővel, és az elmondottakat ő is megerősítette. Tehát marad, gyógyít továbbra is a faluban.) Megtartani a fiatalokat Azután jövőre már jó lenne támogatni az első házasulandó­kat is, hiszen fogy a település. Elvégre ha a fiatalok is marad­nak, aligha lesz 150-200 ezer forint egy lakóház.- Segélyre?- Ebben az évben 3,6 milliót tervezünk, és szükség is lesz rá, mert a falunak közel 40 száza­léka idős, nyugdíjas korú. Búcsúzunk, és a kocsi orrát Szolnok felé fordítjuk. Közben beesteledett, és a kilométereket szelve még visszanézek a fa­lura. Távolról, a nagy alföldi éj­szakában apró, pislákoló pont­nak tűnik Gyenda. Vajon ez marad, vagy az elkövetkezendő időben változik a helyzete? Erre most még nehéz lenne egyér­telmű feleletet adni. D.Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents