Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-18 / 63. szám
4 1993. március 18., csütörtök Szegény magyar mezőgazdaság... Úgy érzem, sok. hozzám hasonló, gondolkodó ember aggódva figyeli a magyar mezőgazdaság lehetetlenné tételét. Tűzzel, vassal, gumibottal kényszerítették 1950-51 -52-ben a parasztot a téeszbe - a földjükkel együtt. Most, miután már belenyugodtak, hogy nincs saját földjük, kulturáltan ugyan, de a nyakukba varrják a földet - az összes terhével együtt. A fiataloknak nem kell a föld, mert nem értenek hozzá, az idősek pedig kiöregedtek a munkából,, de anyagi erejük sincs az újrakezdéshez. Gép, szerszám, jószág, tanya nélkül (a városból vagy emeletes házból) hogy lehet elképzelni a gazdálkodást? A 60-70 éves embertől nem lehet kívánni, hogy ilyen magas kamat mellett, kölcsönpénzből fogjon hozzá a földműveléshez. De fizikai ereje sincs hozzá. A tsz-nek nem maradhat földje, nevesíteni kell a tagság részére, de mi lesz a gazdaság, a föld sorsa, ha a bérlő tönkremegy? Erre már sok esetben volt példa. Ki műveli meg a földet? Ki termeli meg az ország kenyerét? Az a véleményem, hogy a földművelésügyi tárca élére olyan embereket kellene állítani, akik kimagasló szaktudással értenek a mezőgazdasághoz, szívvel, lélekkel együttéreznek a parasztsággal, a gazdálkodókkal; akik előtt világos a magyar mezőgazdaság jelenlegi (elkeserítő) helyzete; akik azt is tudják, hogyan és mit kell tenni... Szerintem a még jól működő gazdaságokat nem szabad feloszlatni, szétverni, hiszen félő, hogy a kisgazdaságok nem tudják megtermelni az ország élelmiszer-szükségletét, az import pedig sokba kerül - a már nagyon elszegényedett lakosságnak. Az illetékesek jobban figyeljenek oda, hogy mikor milyen törvényt hoznak, s mit szavaznak meg. Szegény magyar mezőgazdaság, hová jutottál? Elkeserítő látni, hogy a hozzá nem értő kontár kezek nyomán mivé fajult a valamikor jól működő agrártársadalom. Bodó János Kisújszállás Jubileumi ünnepségen Szolnokon (is) járt Mátyás király A Mátyás Király Általános Iskola 20. éves jubileumi rendezvénysorozatának legújabb állomásán tanulóink koronázási játékkal ünnepeltek - február 26-án. Vidámság, felszabadultság, ugyanakkor méltóságteljes komolyság jellemezte ezt a napot, melyre a tanév elejétől készültek a gyerekek. (Az előző héten - titkos szavazással - megválasztották a királyt és a királynőt, valamint népes udvartartását.) A fordított órák után, 11 órakor a főpap megkoronázta Mátyást és hitvesét. Ezt követően a ceremóniamester közmeghallgatásra invitálta a tanulókat a „trónterembe” (az iskola tornatermébe). Az íródeákok a király elé járultak, s beszámoltak a fordított órákon szerzett ismeretekről, némely csintalan diák viselt dolgairól. A vidámság, a jókedv másnap folytatódott; több mint 250, jelmezbe öltözött gyerek mutatta be magát a trónoló királyi párnak és a szülőknek. Jubileumi rendezvénysorozatunk eddigi eseményei felejthetetlen élménnyel gazdagították az iskola tanulóit, tanárait, a szülők közösségét. A segítségért ezúton is köszönetét mondunk a MOL Rt.-nek, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nek, a Hungária Biztosítónak, az AS-M Kft. J-NK-SZ Megyei Irodájának, a BŐRTEX-nek, a MERCURIUS Bt.-nek, a Tisza Limes Kft.-nek, a Szigligeti Színháznak, a CIFI Nyomdának, a KNIFF Bt.-nek, a Pelikán Vendéglátó Kft.-nek, valamint a szülőknek. Kulcsár Balázs igazgatóhelyettes Átáztak a pályák Gyerekszemmel Két forduló telt el a labdarúgó NB I. tavaszi idényéből, s az ember elgondolkodik azon, hogy is lehet a mérkőzéseket a jelenlegi irreális körülmények között lejátszani. A pályák rendkívül vizesek, átáztak, mely bizonyos értelmében pont a labdarúgás szépségét árnyékolja be. Ilyen pályákon kell a játékosoknak lejátszaniuk a 90 percet, de az is előfordult, hogy emiatt mérkőzések maradtak el. Az újralejátszás ismét a csapatokat terheli, nem beszélve a szurkolókról, akik nagy lelkesedéssel elkísérik kedvenc csapatukat, s mikor a helyszínre érnek, csalódottan kell tudomásul venniük, hogy a mérkőzés elmarad. Eddig is kevés szurkoló volt a lelátókon, de a mai helyzet tovább csökkenti, mely sem a csapatoknak, sem a magyar labdarúgásnak nem kedvez. A múltból rájöhetett volna már a liga és a szövetség, hogy ilyen hamar nem szabad elkezdeni a tavaszi idényt. Szerintem az ideális, elfogadható időpontot március közepétől lehetne számításba venni. Ebben az esetben viszont az a gond, hogy a bajnokság elhúzódik a nyár közepéig, vagy a csapatoknak sűrűbben kellene lejátszaniuk a mérkőzéseiket. Elfogadható megoldást kellene találni, mert a jelenlegi körülménynek döntő szerepe van a későbbi sikerben vagy veszteségben. Reméljük, a következő tavaszi idény kedvezőbb körülményekkel kezdődik. Szabó Attila A szerkesztőség postájából A Tisza-parti fatelepen... „Kisvége - nagyvége” A századforduló táján családos emberként a szomszédos Kőtelekről került Tiszasülyre az az ember, aki a „Groszman Farkas és Fiai” cégnél dolgozott. Autodidaktaként sajátította el a famegmunkálás fogásait, technikáját, és emellett más ipari tevékenységet is „ellesett”; családi házát a Brackfeld-soron 1924-ben saját kezűleg s a rokonság segítségével építette fel. A ház egy volt a sok közül, de kívül-belül a rend, a tisztaság mintaképe. A cég, ahol dolgozott, a falu egyetlen üzeme volt, és egy jelentős hengermalomból, fűrészeltáru-készítő telepből állt, melyben az igényeknek, a keresletnek és az évszakoknak megfelelően 40-80 embert foglalkoztattak. Az üzemben nyugdíjazásáig sokrétű feladatot látott el; készítette, javította a malomban lévő fa alkatrészeket, vásárokba járt, lovakat vett a cégnek, segítette a molnárok munkáját, bútorokat készített a munkáslakásokba, a kastélyba; irányította a telepen dolgozó munkacsoportokat; a Tisza felső szakaszán rönkfákat vásárolt, meg földet a tulajdonosnak. Gyerekkoromban kijártam a fatelepre, figyeltem a gatterfűrészeket, hallgattam a munka zaját. Leginkább a Tisza-parton szerettem tartózkodni, ahol a szálfákat termelték fel a vízről a telepre. A két világháború között a szomszédos államokból sok fenyőt szállítottak a Tiszán. Előfordult, hogy a hullámtéren lévő hatalmas nyárfákhoz drótkötelekkel kikötve 70-80 tutaj várta, hogy rakománya a fatelepre kerüljön. A partélhez öt szálfát támasztva egy ferde pályát alakítottak ki, ehhez engedték a tutajt; a rajta lévő két munkás a fenyőrönkön (gyakran a 18-20 métert is elérte) két láncot vetett át, a vastagabb és a vékonyabb végét az egyik partélhez erősítették, a másik végét pedig egy-egy pár ló húzta. Ahogy a lovak húzták a láncot, a fenyőrönk úgy gördült fel a parton lévő bakokra. S az az ember ügyelt arra, hogy a rönk mindkét vége egyformán haladjon felfelé, mert ha visszaesik, agyoncsapja a lenti munkásokat. Mivel a lovakat hajtők a fenyő felfelé haladását nem láthatták, hangos kiáltásokkal kellett irányítani a tempót, rövid szavakkal: „kisvége, nagyvége” - biztatva az egyik vagy a másik pár ló hajtóját. Fegyelmezett, lelkiismeretes munkával érték el, hogy évtizedeken keresztül nem történt baleset. A szálfák kis vasúti kocsikra kerültek, majd sínen a telepre futottak. Az üzem gőzzel működtetett dudával jelezte a munkakezdés és a befejezés idejét, valamint az ebédidőt. Ő mindig odahaza ebédelt. (A telep és a lakás közötti távolság 900-1000 méter lehetett, s nyugdíjazásáig több mint 15 ezer km-t tett meg.) Hatvan évet töltött munkában, 1885- 1945-ig, de sohasem késett el, sohasem panaszkodott. Örömét lelte a munkában, hangyaszorgalommal dolgozott a cég hasznára, a családja javára. Gyermekei, unokái is a lelkiismeretes, pontos munkavégzést tanulták meg Tőle. Munkatársai mindig szeretettel szóltak Róla, és idősek, fiatalok egyaránt Vendel bácsinak szólították. Mi pedig nagyapának,, hiszen ez az ember a NAGYAPÁM volt. Vallyon Aladár Tiszasüly Színházat az ifjúságnak, de nem mindegy, milyet! Iskolánk, a rákóczifalvi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola szinte minden évben él a felkínált lehetőséggel, és bérletet vált a Szigligeti Színház előadásaira. Erre nemcsak azért van szükség, mert a dráma tananyag a 8. osztályban, hanem azért is, mert az érdeklődő tanulók kulturális fejlődését, szórakozását jelenti, és egyben megismerhetik a színház, a művészet belső világát. Mindekinek nagyon tetszett a Rinaldo Rinaldini című előadás, azonban kevésbé a Szeretlek, Cirkusz, de sajnos közfelháborodásra adott okot Shakespeare IV. Henrik című darabja. Ugyanis az eredeti művet anynyira átdolgozták, hogy se a gyerekeknek, se a tanároknak nem volt érthető. Nem beszélve a trágár, nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekről, gusztustalan jelenetekről, amelyeket láthattunk ... Felháborítónak tartjuk, hogy akkor, amikor iskoláinkban kiemelt feladatnak tekintjük a szép beszédre nevelést, mindent letaroljon egy ilyen színházi előadás. Shakespeare úgy szép, úgy élvezetes a mai tanulóknak is, ahogyan alkotott. S ha már az ilyen darab bemutatásához hozzájárultak, miért engedik meg, hogy a felnőtteken kívül gyerekek is megnézzék? Úgy véljük, a színház vezetőinek körültekintőbben kellene gondoskodniuk arról, hogy igazi élményt nyújtsanak a felnövekvő nemzedéknek! Kérjük, hogy a következő évadra így tervezzenek! Kóródi Sándorné Németh Istvánná Gazdagné Boda Emőke (kísérő tanárok) Lakodalmas hangulatban A néphagyományokat őrizve óvodánk „napraforgó” csoportosai népi lakodalmas játékot mutattak be a szülőknek március 6-án - nagy sikerrel. Népies jellegű ruhákban, hozzá illő muzsikaszó mellett játszottak - igazi lakodalmas hangulatban, mely gyereknek, felnőttnek egyaránt kellemes emlék marad. (Beküldött kép.) Béla király úti óvoda Kisújszállás Küldjön egy képet! „Hol vagytok, ti régi játszótársak?” Ez a felvétel 1928 decemberében készült a szolnoki Sipos téri iskola tanulóiról, amikor Padányi Margit osztályfőnökünk rendezésében betlehemes játékot adtunk elő a színházban. A szereplők közül a legfiatalabb ma 67-68, a legidősebb 77-78, míg jómagam 74 éves vagyok - felülről a harmadik sorban, magyar ruhában. Osztálykép - 1929-ből, a már említett, szeretett tanítónőnkkel. (A második sorban balról a harmadik vagyok.) Megjegyzem, hogy az egykori iskolámban - 1945/46-ban, tanítottam is. H.-né Vincze Teréz Szolnok A Büge utca maradt a helyén! Városunk térképe - az új utcanevekkel s az önkormányzat megbízásából - példás gyorsasággal elkészült. Örülünk neki, de az egyébként szép kivitelű térkép apró hibájára szeretném felhívni a figyelmet: A Meder utca egy szakaszát Büge utcaként tüntették fel, s így tulajdonképpen a Büge utca - az illusztráción bekarikázva - nincs rajta! Dr. Nemes András Szolnok Valaki hazudik?! Valaki nem mond igazat, és nem engedi, hogy a nyugdíjasok egyenlő eséllyel menjenek Európába?! Én is mennék - a többi magyarral együtt -, de ezt egyre inkább lehetetlennek tartom. Elhatároztam, a nyugdíjam mellett is dolgozom, hogy a gyermekeimet segíthessem a polgárosodásban, de ebbéli törekvésemben az adózás sajnos hátrányos helyzetbe hozott. Kérdezem: miért adóztatják a nyugdíjat anélkül, hogy felbruttósítanák? S ha már adóztatják, miért nem emelik 16 százalékkal? Ugyanis ha nem lennék nyugdíjas, 103.400 forint adót kellene fizetnem, de mert az vagyok, 152.950 forintot. Tehát a nyugdíjamból elvettek 49.550 forintot! ... - írta többek között olvasónk. Lukács István Tószeg Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
