Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 60. szám
4 Nézőpont 1993. március 13., szombat Szombati jegyzet Ember és polgár Csokonai volt az első széles e kis Magyarországban, aki erre a címre vágyott. Kicsapott diákként, fölösleges tanárként, nemkellő férfiként, keserű kenyérért vállalt írással is, költőként. Árvasága nem volt egészen póz, inkább kényszer az életforma, melybe fiatalon belehalt. Polgári léte a költészet, tanítás, újságírás. A demokrácia és a bátorság ügyében hiteles Bibó szerint a reformkorban az arisztokratikus neveléssel rendelkezők dolgává vált a kezdeményezés. A rendelkezésre álló eszközök a rendi viszonyok kötöttsége miatt meglehetősen korlátozottak voltak. Politikai újságírásról eleinte szó sem lehetett. Gróf Széchenyi István, ki végzetében pisztolyát porozta, felépíttette a Lánchidat, hogy járhassanak-kelhessenek az emberek Pest és Buda között. A rendi alkotmány ismeretében a hídpénz szedésének elvi jelentősége volt, politikai ügy lett a látszólag közlekedési kérdés. Mai szemmel nézve igencsak feudális, térben és időben zárt cselekvés. Nem vitatható, korszakos lépés az egyszerű, kibontakozó, egyszemélyes polgári kezdeményezés. Kétségtelenül teremtő én, irigyelhetően magas színvonalon. Ma hiányoznak egy nagy, történelmileg értékelhető kornak gyermekei, inkább gyermekien optimista formálói, akiket joggal óriásnak tarthatunk. Emlékezetem szerint Heller Ágnes ’89-ben az ÉS hasábjain fejtegette ezt, hiányolta keserű forradalmunkból a polgári kezdeményezést. Hiszen a kezdeményezés hiánya az elképzelés hiányát jelenti. Széchenyinek volt. Nekünk? Hihetünk-e óriásnak álcázott szellemi törpék után Adynak, hogy „építésre készen a kövünk,/ nagyot végezni mégis mi jövünk,/ nagyot és szépet, emberit, s magyart.” Folytatható-e a költemény magyarkodó-jelmezben? A felidézett gondolkodók iszonyodtak a patemalizmustól, mert gondolkodók. Néha kormánypártiak. Néha nem. Néha ellenzékiek. Néha nem. Mindent elvehettek tőlük, egyet nem: a kezdeményezés jogát. így egyek voltak: ellenzékiek, mert tevékenységük a valóság megváltoztatására irányult. Kezdeni valamit tehát ellenzéki feladat. Biztatható-e a polgári kezdeményezés, ha eredendően ellenzéki? Civil szerveződés többnyire akkor jön létre, ha az állam nem vállal bizonyos szerepeket. Például egészség-, ifjúságvédelmet. A polgár azért kezdeményez, mert ő tudja legjobban, neki mi a jó. A tartalom nem valósulhat meg csak a szándékból, pénz kell hozzá. A korrekt állam támogat, szóval, tettel, a kevésbé korrekt kevésbé. A szegény, ámde korrekt állam is kevésbé. Alapítványok, magáncégek jöhetnek még szóba támogatóként. Csakhogy mindnek lehet vonzódása, rokonszenve valamely irányzat felé, s így dönthet, ad vagy nem. Itt lép a képbe a politika, ami szomorú, hiszen az ésszerű cél a függetlenség. Nemrégiben Szolnokon a Szapáry-kávéházban folyt erről vita, mely a függetlenség lehetőségeit kereste. A liberális eszmekor ma, itt, leginkább az egyszemélyes vívódásokban, gondolatcserékben és többszemélyes érdekérvényesítésben létezik, az országos politikában viszonylag kevés sikert ér el. Akik ott egybegyűltek, egymástól igen eltérő alapon létrejött szerveződések képviselői, nem tagadták a másság tiszteletét, a türelmet embertársaink iránt. Van közöttük, amely adott párttal barátkozik. Lehet, meggyőződésből, lehet, kényszerből. Az elfogadható, az ideális képben a civil szerveződések politikamentesek, nem akarnak feltétlenül történelmet csinálni, politikai tényezővé válni. Az önállóság, a szabadság igénye magában hordozza a függetlenség igényét. A függőség ellen mindenki, minden szervezetmaga képes védekezni, joga. Szolnok városának a szabadság lehetősége adott. Adott, mert polgárai törődni akarnak saját sorsukkal', környezetükkel, szellemi fejlődésükkel. Bizonyítja ezt a közel kétszáz társadalmi szervezet, az olykor kávéházi társalgássá emelkedő kocsmai beszélgetések, a munkahelyi viták, mit, hogyan lehetne jobban csinálni. Szebbé, emberibbé, lakhatóvá tenni a helyet, ahol élünk. A fiú bűne az anyára száll? A kérdés eredetileg úgy szól: az apák bűne a fiúkra száll? De az élet fordít egyet a dolgokon, és máris feje tetejére áll a kérdés: a fiú bűne az apára száll? Illetve jelen esetben: az édesanyára? A jászladányi Ilonka néninek az utóbbi időben nagyon sok keserűséget hozott a sors. Először a férje halt meg, aztán 1986-ban a kőműves fia. Fiatal volt, de cukorbeteg, és az italt sem vetette meg. A „meglepetés” a temetés után érte az aszszonyt, amikor a megyei társadalombiztosítási igazgatóságtól kapott egy levelet. „Tájékoztatásul közöljük, hogy fia ... kisipari tevékenységéből társadalombiztosítási járulék maradt... 56.680 forint tartozása van." Ilonka néni persze nem fizette ki a tartozást, nem volt miből. Igaz, vele él a másik fia, de ő is, jóban van” az alkohollal, így nincs spórolt pénzük. Temetés és utána adósság A tartozás közben - a kamatterhekkel - nőtt, növekedett. A nyugdíjfolyósító igazgatóság 1988. szeptember 14-én kelt levele már így fogalmaz: „... 1988 októberétől a foganatosítás időpontjában fennálló 86.839forint tartozás kiegyenlítéséig havi 917 forintot visszatartunk ...” így aztán fogni kezdték a tartozást - havi részletekben - Ilonka néni nyugdíjából. A idős asszony 1988. november hónapban például 1863 forintot kapott kézhez, a tavaly decemberre kifizetett nyugdíja pedig 6058 forint volt. Ilonka néni ebből tengeti a maga és a fia életét. Olykor már ennivalóra sem futja belőle, a szomszédok visznek nekik kenyeret. .. A március eleji napsugarak biztatóak, de meleget nemigen adnak. Ha az udvaron föl is melegítik az ember arcát, a házban még nem érezhető a hatásuk. Ha érezhető lenne is . . . Ilonka néninél aztán nem, mert nála el vannak sötétítve az ablakok. A tető cserepeit is kikezdte a múló idő, pedig a házon látszik, valamikor szebb napokat látott. A dülöngélő kerítéskapunak kis termetű kutya ugrik és vicsorog rám. Sok ruhába bugyolált asszony jön elő a házból. A háborús menekültekhez hasonlít, akik az utolsó pillanatban - mielőtt elhagyják otthonukat -, még magukra kapnak mindent, amit csak lehet...- Tetszik tudni, fel vagyok őtözve, mer nem fűtünk, - magyarázza. Bevezet a házba. Egy kis konyhaszerűségbe lépünk, majd be, az elsötétített szobába. Fölkapcsolja a villanyt: egy huszonötös égő halvány fényénél beszélgetünk.- Mióta nem fútenek?- Két napja. (A szomszédok szerint már régebben.)- Nem tetszett kérni a Társadalombiztosítástól, hogy engedjék el a fia tartozását?- Kértem kétszer is ...-És a másik fia? Ő nem dolgozik? Ilonka néni hellyel kínál. Válogatunk a sötétben a kétes tisztaságú bútorok között, végül az asztal melletti faszékben állapodunk meg. Ám nem sokáig bírom ki ülve. A kabátomon is átüt a hideg. Inkább állva maradok.- Nincs munkája, akkor mit szóljak? Korábban kubikos vót, de tudja, milyen világ jár. Vidékre meg nem mehet el dógozni, nem hagyhat itt engem, mer felkelni se bírok egyedül. A sarokban a hideg kályha mellett ágy. Vetetlen? Meg van vetve? A rajta lévő ócska dunna -, takaróhalmazból nem lehet megítélni. Ilonka néni szerint az a fekhely az uráé volt. Vele szemben régimódi ágy, de az használhatatlan, derékban kettétört, meg kellene javítani. Az ablaknál két ágy összetolva. Azokon is ócska takarók és dunnák. Ott alszik Ilonka néni meg a fia. Zavarjam el a saját fiam?- Ezér is megszólnak bennünket, pedig hát... hol aludjunk? A fiam, ha elmegy dógozni, két-háromszáz forintokat kap. Annak a fele a kosztra kell, a többi meg elmegy az itókára. Mindig veszekedek vele ezér, de csak a fiam. Elzavarjam a háztól a saját fiamat? Mindig duruzsolok én vele. De hát... öreg vagyok én mán. Tegnap tőtöttem a 73-at.- Mi volt a születésnapi ebéd?- Tésztaleves. Nem telik itt másra. Ami a nyugdíjamból megmarad, abból ketten élünk. Lassan mán kenyérre sem elég. Jól kitoltak velem, jobban mondva a fiam, de ő mán a sírban van. Pedig hányszor kérdezgettem tőle, hogy hogy állnak a dolgai: minden rendben van, azt mondta. Persze, hogyne! Majd fizeti az anyám, gondolhatta. Körben a falak barnáiknak a kosztól. A por és a múló idő nyomai egyaránt meglátszanak rajta. Mikor festettek utoljára? Talán évtizedekben kellene mérni. A piszkos falból szinte kiragyog tisztaságával egy újságból kivágott 1993-as falinaptár. — Segítséget nem kap senkitől?- Kitől? A szomszédok hoznak néha ennivalót. Ha például disznót vágnak, akkor egy kis húst, hurkát. A rokonok? Nem törődnek azok velünk, pedig mindegyik ótóval jár. Ha valakinek dogozik a fiam, akkor ad neki egy pohár bort, az a fizetség.- A polgármesteri hivatal nem ad segélyt?- Adnak azok néha-néha. Én nem bírok elmenni mán a hivatalba. Örülök, ha megfőzök, kimosok itthon. A hivatalban mindig azt mondják, hogy nincs pénz. Lábunk alatt az asztalnál valami hosszú rongy darabféle. Erőltetem a szemem, hogy a halvány fényben kivegyem; mi lehet az. Rájövök, hogy a színe piros - volt. Szőnyeg! Hát persze, szőnyeg volt... valamikor Aki nem kér, az nem kap- Nem tudok én intézni semmit. Két éve nem szól a tévém se, mer elromlott. Azt is az egyik szomszéd mondta meg, hogy nekem mán ingyen jár a gyógyszer, mer különben nem szólt senki.- A társadalombiztosítási igazgatóságtól senki nem volt itt Ilonka néninél?- De, egyszer jártak itt.- És nem látták, hogy micsoda szegénység van itt?- Nem vótak bent a házban. Az udvaron beszélgettünk ... Ilonka néni kikísér. Kifelé jövet a szobában lekapcsolom a villanyt. így is magas a számla . A jászladányi polgármesteri hivatalban Czeczéné dr. Szirmai Gabriella jegyzővel, Nagy János igazgatási csoportvezetővel, Bíró István igazgatási főelőadóval beszélgetek. Nem tudnak róla, hogy Ilonka néniék milyen helyzetben vannak. A letiltásról tudnak, arról is, hogy szegények, de hogy a nyomor milyen fokát érték el, hogy tüzelő és ennivaló sem mindig akad a háznál - ez újdonság számukra. Nem nagyon értem. Hiszen nem nagyvárosról van szó, hanem egy községről, ahol az emberek többsége ismeri egymást. Nem nagyon értem, hogy hogyan élhet egy család - két ember - ilyen sorban úgy, hogy ennek a híre nem jut el a polgármesteri hivatalig. Kiderül, hogy az öregek napközi otthonából a szociális gondozók járnak ki házakhoz, és jelentik, ha valaki szociális gondoskodásra szorul. Persze ők sem jutnak el mindenhová ... így Ilonka néni csak abba a hálóba „pottyant bele”, amelyikbe a többi, hasonló korú idős ember. Őt is megillette például az az ezer forint egyszeri segély, amelyet minden 70-ik évét betöltött jászladányi lakos kap. Nincs segítség? Vagy lehetne? Legutóbb Ilonka néni fia járt a polgármesteri hivatalban segélyért. Azonban ő sem mesélt arról, hogy fűtetlen házban húznak ki hosszú napokat, hogy olykor mások kenyerén élnek. Bíró István elmondja, hogy megígértette a fiúval, hogy a segélyt az édesanyjához viszi, nem pedig máshová... A fiú meg is ígérte, oda is adta az édesanyjának, ezért a hivatalban úgy gondolták, hogy rendeződtek dolgok. Bíró István szerette volna azt is, hogy szociális térkép készüljön a faluról. így a hivatalban mindenkiről tudnák, milyen helyzetben van. A terv azonban olyan éles ellenállást szült a lakosságban, hogy lemondtak róla. A polgármesteri hivatal nem ad „csak úgy” segélyt. Kérelem alapján utalhatja ki. Vagy a rászoruló kéri vagy az ismerősei. De ha Ilonka néni nem kér .. . Próbálom a segítségnyújtás más formáit kutatni: nem lehet az, hogy a víz- és villanyszámlát rendszeresen kifizessék Ilonka néni helyett? Megtudom, hogy erre akkor lesz majd lehetőség, ha megalkotják az önkormányzati rendeletet (szeptemberben) a szociális törvény alapján. Akkor lesz mód erre lakásfenntartási támogatás címén. Szóba kerül a házi szociális gondozás. Talán megvalósítható. Egy tányér meleg étel naponta - az is segítség volna ... Esetleg ruhát vagy élelmiszercsomagot kaphatna-e, firtatom tovább. Igen, van rá mód: az önkormányzat ruha-, élelmiszer- és tüzelőutalványt is ad. De azt is kérni kell. Vagy valakinek jelenteni, ha egy jászladányi lakos erre szorul. Jó, mondom, akkor vegyük úgy, hogy én most Jelentettem” Ilonka nénit. Ebben maradunk. A megyei társadalombiztosítási igazgatóság igazgatója, dr. Bagdi László arra hivatkozik, hogy az asszony közös háztartásban élt a fiával, a fia tevékenységének hasznát közösen élvezték, ezért a terheken is osztozni kell - így lehetséges az, hogy a fiú tartozását az anya törleszti. Az asszony egyébként nem kérte a tartozás elengedését. A tartozás most, a késedelmi kamattal együtt 116 ezer 452 forint. A járulékot nem lehet elengedni, arra nincs^mód. Kiderül, hogy Ilonka nénitől havonta 917 forintot ionnak, de ez a havi 2 ezer forint késedelmi kamatot sem fedezi. Vagyis fizethet élete végéig, de az adósság nem lesz rendezve ... Néhány nap múlva kiderül, hogy a helyzet azért enyhíthető. Szó lehet arról, hogy a társadalombiztosítási igazgatóság méltányosságból elengedi a késedelmi kamatot (66 ezer 202 ft), ami jelentősen javítja az esélyt, hogy az adósságot egyszer csak kifizetik a levonásokból. Esetleg csökkenthetik vagy megszüntethetik a letiltás összegét, ha a házukra ráterhelhető a tartozás, és az ingatlan garancia lesz. És talán lehetne kivételes nyugdíjemelést adni Ilonka néninek. Vagyis: hepiend. A körülményekhez képest. De hány Ilonka néni él, akiről nem is tudunk? Paulina Éva
