Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)

1993-02-25 / 46. szám

1993. február 25., csütörtök Hazai tükör 3 FALUSI Pw9R9bBEmBVB| ixik.il IV Kötelek Elvitt mindent, ami a keze ügyébe került Lebukott az ajtófeszítés nagymestere Szabadulása napján már ismét betört Papp Kálmán 32 éves, rákó­­cziújfalusi lakos már nem elő­ször kerül a rácsok mögé, hi­szen például legutóbbi börtön­­büntetéséből - amelyet betöré­sekért kapott - 1991. december 21-én szabadult. Vagy rossz alvó lehetett, vagy nem jutott hamarjában eszébe egyéb fogla­latosság, mert már a szabadu­lása napjának éjszakáján három hétvégi házat keresett fel Szol­nokon az Alamand-dűlőben. Meglovasított három gázpalac­kot, azután beindult a verkli. Rendszerint hétvégi házakat, nyaralókat keresett fel, és álta­lában ajtófeszítés útján-módján hatolt be, de az ablakbetörést sem vetette meg. Hogy mit vitt el? Kérem, az elorozott tár­gyakból Ezercikk nevű áruházat lehetne nyitni. Ennek igazolá­sára a teljesség igénye nélkül pár soros felsorolás: lopott tor­nacipőt, rézfokost, papucsot, melegítőt, vadászkést, plédet, fúrógépet, májkonzervet, met­szőollót, lábast, gázpalackot, turmixgépet, rádiót, körfűrészt, dzsekit, hálózsákot, olajsütőt, magnót, befőttet, csavar­húzó-készletet, tévét, kétágú létrát, vázát, szuronyt, ásót, vil­láskulcsot, párnát, kompótot, báránybőrt, számítógépet meg baltát. Volt, olyan hétvégiház— tulajdonos, akit 500 forinttal ká­rosított meg, de akadt betörése, ahol az összepakolt érték 27 ezer 800 forintot ért. Mélységes bánatára, és megdöbbenésére három olyan hétvégi házzal is találkozott, amelybe képtelen volt bejutni, a zárak nem enged­tek, kifogtak rajta. Máshová be­óvakodott, de végül semmit sem vitt el, egyelőre csak alapo­san körülnézett. Ezen lojális és mértéktartó viselkedését azon­ban a Szolnoki Városi Bíróság, Sólyomváriné dr. Csendes Má­ria tanácsa nem méltányolta, mert Papp Kálmánt 14 rendbeli lopás vétsége és 23 rendbeli lo­pás vétségének kísérlete miatt - mint különös visszaesőt — 3 év 6 hónapi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. A hétvégi házak pedig most egy darabig nagyobb bizton­ságban lesznek. Legalábbis Papp Kálmántól. Azért a tulaj­donosok jól teszik, ha nem bíz-Mibe kerül a kártya? A betegség sosem olcsó Végül is sohasem tudtuk meg, hogy mennyibe kerül egy kártya. Arról a kis kék lapocs­káról van szó, amelyet mind­annyiunknak magunkkal kell hordanunk, hogy ha orvoshoz kerülünk, be tudjuk mutatni: mi biztosítottak vagyunk. Voltak olyan hírek, hogy a kártyát külföldön nyomják, az­tán ezt cáfolták. Keringtek olyan információk is, hogy na­gyon sokba kerül. Ezt is cáfol­ták a minisztérium illetékesei. Nem mondták meg végül is, hogy mennyit kell fizetni egy lapocskáért - a vele járó admi­nisztrációval együtt - csupán annyit árultak el, hogy nem ke­rül annyiba, mint amennyit gondoltunk. Jó, az ember hagyná is any­­nyiban, ha nem derülne ki, hogy ami itt a kártyák körül folyik, az egyszerűen pazarlás és az át­gondoltság hiánya. A háziorvo­sok - akiknél a kártyák ellenőrző szelvényét leadták a betegek vagy leendő betegek - már észre is vették ennek a je­leit. Mert az hagyján, hogy van­nak, akiknek a harmadik, ötödik kártyát állították ki, mire jó lett. Az is rendjén. való, hogy akik elveszítették, azoknak újat kel­lett adni. Az viszont már egy ki­csit bizarr, hogy olyan szemé­lyeknek küldtek ki kártyát, akik évekkel ezelőtt meghaltak. A családtagok persze jelentkeztek az orvosnál, hogy ugyan, mit csináljanak most vele. De az is elgondolkoztató, hogy akadnak olyanok, akik egy éven belül három-öt kártyát kapnak. Mert a jogcím /hogy miért jár neki a a kártya/ válto­zik. Ha például valaki új mun­kahelyen dolgozik, annak új kártya szükséges. De akkor is, ha nyugdíjba megy, ha munka­­nélküli lesz vagy ha a munka­­nélküliségből újra elhelyezke­dik. Ilyen események manapság akár két-három havonta is tör­ténhetnek az emberrel. A háziorvosok most már lát­ják, hogy talán ésszerűbb lett volna úgy elkészíteni a kártyát, hogy az lehetőséget adjon há­rom-négy jogcímváltozás be­jegyzésére. Merthogy az új kár­tyák kinyomása megjnt csak pénzbe kerül, nem beszélve az adminisztrációról, amellyel a kártyacsere jár. Mennyibe kerülnek ezek a cserék? Nem tudjuk. Egy biz­tos, nagyon drága dolog ez eb­ben a gazdasági helyzetben, még akkor is, ha kiderül majd, hogy nem került annyiba, mint amennyit gondoltunk.- paulina -MEGKEZDŐDÖTT... Tegnap megkezdődött a bevonulás. Országszerte mintegy 22 ezren kezdik meg a sorkatonai szolgálatot. Megyénkben közel ezer fiatalember vonult be, hogy eleget tegyen állampolgári köte­lességének. Az első látogatások már e hét végén általában szombaton és vasárnap, a meghatározott időpont­ban lesznek. Az ünnepélyes katonai eskü letételére országosan március 13-án került sor. Képünk a civil élet „utolsó”, illetve a katonaélet első perceit örökíti meg. Fotó: Imre Lajos Lezsák Sándor nyilatkozott lapunknak Időzavarban van a vidéki Magyarország- Tanár úr, ha irodalmi emlé­keim nem csalnak, a kávéházi írónak tartott Karinthy és a né­pies Móricz jól megfértek egy­mással. Ma ez miért nem lehet­séges? ~“ ,- Tálán mert nincsenek jó vendéglátó kávéházak.- Egyetért ön azzal a kijelen­téssel, hogy ma Magyarorszá­gon a politika szintjén értékvi­ták zajlanak?-Természetes dolognak tar­tom, a rendszerváltás folyama­tában éppen ez a lényeg. Erőt ad, s nemeseik nekem, hiszen belső kétségek nélkül nincsen valóságismeret, minden érték abból szerveződik. így történt '89-ben is. Ha nem lennének ezek a viták, tehetetlenség lenne. Én nem tudok hinni azoknak, akik az igazság egye­düli letéteményeseinek tartják magukat, hiszen a jövőkép sok­kal bonyolultabb. Szerencsére vannak alapelemek, amelyek­ben egyetértünk. Egyetlen ép­eszű ember sem vonja kétségbe, hogy szükség van oktatásra, egészségügyre, gazdasági fel­lendülésre, ezek között rangsort nem szabad felállítani. A lényeg a jövőben az, hogy milyen eré­nyekkel, milyen értékeket és mekkora erővel tudunk képvi­selni. Ha a viták átcsúsznak a politikai sandaság szintjére, az már veszélyes.- Magyarország sorsa, fel­­emelkedése, elsősorban a vidé­ken áll vagy bukik, és nem Bu­dapesten. Tanár úr, ön hogyan látja, ráeszmélt már önmagára a vidék?- Mondhatom, kedvező hely­zetben vagyok, hogy ezt meg­ítéljem. Késő éjszakáig politi­kával foglalkozom, de holnap reggel az 5.a irodalomórája lesz a legnagyobb gondom. Mind fontos és lényeges a maga he­lyén. A '70-es évek második felé­ben megmozdult valami, erők szabadulhattak fel, de '90-ben a lehetőség készületlenül érte az embereket, időzavarban van a vidéki Magyarország. Én min­dig a jót keresem; abból lehet meríteni, hogy minden reggel újra kezdjük megvívni ezt a ke­serű forradalmat. Sok közösség esett szét, a bizonytalanság el­választotta az embereket egy­mástól, a titok talán egy-egy olyan személyiség, aki a maga aurájával képes erőt szervezni, összetartani.- A jelenlegi kormányzat gyakran hangoztatja, hogy a középosztályt akarja képviselni. Lezsák Sándor szerint létezik középosztály?.-Ez évek munkáját igényli, nem lehet vezényelni-Törvényi, intézményi keretekkel kell erő­síteni, segíteni, és akkor rá fog döbbenni, hogy van, egyelőre nem ébredt saját tudatára. B.G. Vándorol a Bóbita Az ország bármely, megfe­lelő színpaddal rendelkező tele­pülésére „tájolható” a Pécsi Bó­bita Bábszínház legújabb elő­adása. Lázár Ervin A kisfiú és az oroszlánok című meséjének bábszínpadi változatát vasárnap mutatják be Pécsett az ország egyetlen állandó vidéki báb­színházában. CÉL AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD. Szolnok első salátaboltja megnyílt az Ady Endre úton. A Montázs BT az egészséges életmódot folytatóknak igyekszik kedvezni, ezért minimum 13-15 féle saláta és különféle hidegtál várja a betérőket. Fotó: Mészáros Men tor—vélemény A növényolajipar privatizációjáról A Mentor Szövetkezet még az elmúlt év szeptemberében nyújtott be keresetet az ÁVÜ el­len, és az első tárgyalás ez év június 28-án lesz, tehát nem ez, hanem az Országgyűlés Mező­­gazdasági Bizottságának mos­tani állásfoglalása adja az ügy aktualitását —■ mondotta Varga István elnök az MTI munkatár­sának. Hozzátette: a bizottság úgy véli, hogy az ÁVÜ annak idején kifogásolható döntést hozott. A Mentor vezetője azért tar­totta fontosnak, hogy elmondja a Növényolajipari és Mosószer­­gyártó Vállalat (NMV) privati­zációjáról a szövetkezetekkel egyeztetett véleményét, mert néhány napja az ÁVÜ az- MTI útján közölte az üggyel kapcso­latos álláspontját. Az ÁVÜ egyszerűen nem hívta meg a szándéknyilatkoza­tot tett 200 szövetkezetét. A zártkörű verseny során így ki­zárta a komoly vételi szándékot nyilvánító szervezeteket. A Mentor már előzetesen jelezte, hogy résit kíván venni a nyil­vános pályázaton. Az ÁVÜ, vé­gül is a zárt tender kiírása mel­lett döntött, a versenyre megin­vitálta a Mentort is, amely tudva számos szövetkezet vételi szándékáról, több szövetkezet­tel közösen pályázott. A Mentor véleménye szerint a versenykiírás eleve a mono­polhelyzetet erősítette, annak adott esélyt, aki az egész verti­kumot megvásárolja. Ezért tett ajánlatot a Mentor is az egész cégre. A Mentor a Feruzzi-Uni­­lever fejlesztésének többszörö­sét vállalta volna. Ennek költ­sége 105 millió dollár lett volna, szemben a Feruzzi-Uni­­lever' 20 millió dollárnyi szin­­tentartásával. A Mentor, amely • élelmiszer—külkereskedelem­mel és ilyen vállalkozások fi­nanszírozásával foglalkozik, az IFC-t, a Világbank leánybank­ját is megnyerte az ügynek. Február 23-án (kedden) dél­után tartotta soros képviselő­­testületi ülését a helyi önkor­mányzat, első ízben azóta, ami­óta különvált Hunyadfalva ja­nuár elsején. Napirenden a kör­jegyzőség megszavazása, az erre a posztra szóló pályázat ki­írása szerepelt. * Igaz, az idei költségvetés­nek egyszer már tettek pontot a végére, ám Hunyadfalva kü­lönválásával ezt módosítani kell. A legnagyobb terhet a szociálpolitikai feladatok ellá­tásából eredő költségnöveke­dés jelenti, aminek következ­tében jelentős pénzeszközöket kell az önkormányzatnak át­csoportosítania. * Fejlesztésre minimális összeg marad, ennek ellenére, lakossági hozzájárulással, három utcában - Hargita, Temesvári, Zalka Máté - két kilométer hosszan és négy méter szélességben utat épí­tenek. Ezzel mint- egy 75 száza­lékosra nő a burkolt utak aránya a településen. Az általános isko­lát pedig még az idén bővíteni kell egy tanteremmel, lévén, hogy ősztől plusz egy első osztály tanu­lói népesítik be a padokat. Az anyagi háttér biztosítása esetén szeretnék elindítani a csatorná­zást, valamint a gázvezeték építé­sét. * 1992 legfontosabb eredmé­nyei között lehet megemlíteni a belvízrendezést, valamint az idei esztendőhöz hasonlóan az útépítést. Am Szabó József pol­gármester elmondása szerint náluk már az elmúlt évre jel­lemző volt a feszített költségve­tés. Akkor alig öt százalékát tudták fejlesztésre fordítani. * Az önkormányzat számára a legnagyobb fejtörést a szociál­politika, valamint az egyre emelkedő munkanélküliség okozza. A jelenlegi 2050 lakos­ból nyolcvanat tartanak nyilván munkanélküliként. A családok életszínvonala is rohamosan süllyed: több, mint felük létmi­nimum alatt él. * Áz általános iskola 33 nyol­cadikosa közül egy híján mindannyian elküldték to­vábbtanulási lapjukat. Né­gyen gimnáziumba pályáz­nak, a lányok közül a gyen­gébb tanulóknál a gazdasz­­szony—képző az első a népsze­rűségi listán, míg a jobb ké­pességűek a nyelvtanulást, és a jogi, valamint a közgazdász pályára való felkészülést tar­tották fontosnak. Az intézmé­nyeknél az elsőbbséget a szol­nokiak élvezik. * Március közepén ünnepség­nek ad otthont az iskola, amikor is rubinoklevéllel ajándékozzák meg a 91 esztendős, immár Szolnokon élő Horváth Bálintot, aki a kőtelki iskolában harminc évig tanította a biológiát. A MEGYE ELSŐ VOLKSWAGEN­SZERVIZE SZAKMUNKASOKAT KERES AZ ALÁBBI SZAKMÁKBAN:- karosszérialakatos - autóvillamossági-szerelő - autószerelő JELENTKEZNI LEHET: 5100 Jászberény, Réhely u. 38., vagy az 57/11-179-es telefonon. ‘19461/2H*

Next

/
Thumbnails
Contents