Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-19 / 40. szám
2 1993. február 19., péntek Körkép „Algíri csata” Algériában három csendőrt és egy katonát gyilkoltak meg szerdán iszlám szélsőségesek Médéa város körzetében, Algírtól csaknem száz kilométerre. Az algériai hatóságok közleménye szerint egy fegyveres csoport lesből támadott meg egy felüljárón áthaladó autókonvojt, s a csendőrök és a katona ekkor vesztették életüket. Egy nappal korábban a csendőrség ütött rajta egy iszlám fegyveres csoporton Bouira közelében, és hat embert megölt az akcióban. Összetűzés Szomáliában A Szomáliái Baidoa város körzetében fegyveres összetűzés robbant ki a nemzetközi erők és Szomáliái fegyveresek között: egy ausztrál járőr egy Szomáliáit lelőtt, két másikat pedig megsebesített - jelentette az AP ENSZ—forrásokra hivatkozva. Először fordult elő, hogy a segélyszállítmányok biztosításában és szétosztásában résztvevő ausztrál katonák fegyverüket használva sérüléseket okoztak az afrikai országban. Fegyverek Prágában A cseh rendőrség szerdán két titkos fegyverraktárra bukkant, és összesen 1600 darab géppisztolyt foglalt le Prágában - közölte a cseh belügyminisztérium szóvivője. Egy pincében 900 darab, 58—as mintájú géppisztolyt találtak. A pincét egy biztonsági ügynökség bérli. A másik raktárhelyiséget egy magánvállalkozó birtokolja. Itt „csak” 700 géppisztolyt tároltak. Lőszert egyik helyen sem találtak a rendőrök. Tehetetlen az EK Az Európai Közösség ellenzi a fegyveres beavatkozást a polgárháború sújtotta jugoszláv területeken. A szervezet kizárólag politikai és gazdasági eszközökkel képes elősegíteni a térség békéjét. Ezt Niels Helveg Petersen dán külügyminiszter jelentette ki szerdán Brüsszelben. Az EK soros elnöki tisztét betöltő Dánia külügyminisztere hangsúlyozta, hogy a jugoszláviai válságra nincs katonai megoldás. Semmit sem tehetünk a diplomáciai nyomásgyakorláson kívül. Petersen rendkívül elkeserítőnek nevezte, a jugoszláviai háborús szörnyűségek Európában játszódnak le. Vonaltól vonalig tisztán megbízható! 'Vegye csak nagyító alá a költség/teljesítmény viszonyát, és 1 döntsön! METO • Thermonyomtatók • The<motTanszfe< nyomtatók . > Thefrrvocímkék > Thefmotronszfef-címkék IA METO mogyarorszó^ képviselőié | r és egyben forgalmazófa a \WERIA Kereskedelmi Kft.1 1135 Budapest, Béke út 2-4. (Rodin áruház emeletén) Tel.: 120-6802 Tet /Tax: 120-8299 i Viszonteladókat keresünk! I Telefax ajánlatokra válaszok**. Médiatörvény még nincs, szabályzat már van (folytatás az 1. oldalról) Az államtitkár a médiaügyek rendezésében jelentős lépésnek ítélte, hogy a rádió után ezúttal a televízió szervezeti és működési szabályzatát is elfogadta a kabinet. így ha nem is a médiatörvény, de a hatályos törvények alapján végre kiépül a közszolgálati intézmények normális szabályozása. Jelentősnek minősítette a dokumentumokat azért is, mert megjelentek bennük az intézmények vezetésének társadalmi ellenőrzését és demokratizmusát garantáló szakmai, felügyeleti és érdekvédelmi testületek. Fontos, hogy az alapszabály etikai kódexszel is kiegészült, ami lehetővé teszi az európai normák betartását. - Az SZMSZ törekedett arra, hogy beépítse a médiatörvény idevágó konszenzusos passzusait a célok, a műsorpolitika és a műsorstruktúra terén - hangsúlyozta az államtitkár.A továbbiakban elmondta, hogy a televíziós szakmai közvélemény nem tudta elfogadni az 1991-től bevezetett intendatúra és belső produceri irodák rendszerét. Ezért a kormány helyesli, hogy az új szervezeti és működési szabályzat megszünteti az említett rendszert és az európai közszolgálati tévék gyakorlatához hasonlóan műhelymunkára szakosodott szervezeti modellt épít ki. A műhelymunka décentralizált műsormegreridelési és elfogadási rendszert jelent, amely a szakmai szempontokat helyezi előtérbe. Az államtitkár úgy vélte, hogy a tévé új szervezeti rendjével és működési modelljével szabályozott és áttekinthető lesz az intézmény mindeddig kifogásolt gazdálkodása is. Mindazonáltal nyilvánvalónak tartotta, hogy mint minden átszervezés, ez is egyéni érdekeket fog sérteni. Ám remélte, hogy az egyéni sérelmeket nem kívánják egyesek közügyekké dagasztani. Katona Tamás elmondta, hogy csütörtök reggel kapta kézhez az ellenzék által jegyzett új médiatörvény-tervezetet, az abban foglaltakról tehát még nem tud nyilatkozni. „Látatlanban” annyit közölt: szerinte akkor lehet sikerrel megkísérteni a tervezet Parlament elé terjesztését, ha azt hatpárti tárgyalások előzik meg. Ennek lehetőségét pedig nem lehet kizárni - mondta. A kabinet a Magyar Rádió helyzetével is foglalkozott csütörtöki ülésén. Úgy döntött, hogy 350 millió forint többlettámogatást folyósít az intézménynek, hogy az zavartalanul teljesíthesse közszolgálati feladatait. °l FRANCIA DIAKOK SZOLNOKON. A Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola meghívására francia diákok és tanáraik tartózkodnak Szolnokon. A Bouxwillerből érkezett vendégek egy élelmiszeripari, mezőgazdasági és idegenforgalmi középiskola diákjai. Elsősorban szakmai programokon vettek részt, jártak Martfűn a Növényolajgyárban, valamint a Sörgyárban, voltak a törökszentmiklósi szakközépiskolában. Természetesen sport, turisztikai és szórakoztató programok is színesítették napjaikat. így volt ez tegnap délután is, amikor a vendéglátó iskola II. a. osztályosai direkt az ő kedvükért tanulták meg és mutattak be eredeti magyar táncokat. Fotó: Mészáros Nem lesz rendőrsztrájk Vr o, I . Rendőrdemonstráció, vagy ahogyan több újság fogalmazott: rendőrsztrájk, nem lesz Magyarországon - ezt Pintér Sándor országos rendőr-főkapitány jelentette ki csütörtökön Debrecenben, ott, ahol két nappal korábban a Független Rendőrszakszervezet regionális értekezletének nyilatkozata rendőrdemonstrációt helyezett kilátásba, amennyiben nem kapnak 50 százalékos Fizetésemelést. Pintér Sándor vezérőrnagy a Hajdú-Bihar Megyei Főkapitányság állománygyűlését követő sajtótájékoztatón bejelentette: az ORFK vezetése pénteken reggel tárgyalásokat kezdeményez a két rendőrszakszervezettel. Mint a rendőrség vezetőjének természetesen az a célja, hogy a rendőri állomány minél jobb munka- és anyagi körülmények között dolgozzon. Ugyanakkor az ORFK csak az ország jelenlegi gazdasági helyzetét figyelembe vevő, reális követelést tud támogatni - fogalmazott a főkapitány. A rendőrtábornok szerint azonban két dolgot semmiképpen nem fogadhatnak el: egyrészt, hogy jelen helyzetünkben a rendőrség valamiféle demonstrációba kezdjen, másrészt, hogy a rendőrségen belül valamiféle ellenállás alakuljon ki a demokratikus átalakulás mostani időszakában. „Az ország közrendjét és közbiztonságát egyéni követelésekkel veszélyeztetni nem szabad és ez nem is fog bekövetkezni” — mondta Pintér Sándor. Reményét fejezte ki, hogy a szakszervezetek a tárgyalások eredményeként kiveszik e passzusokat nyilatkozatukból, s közösen olyan kéréseket tudnak megfogalmazni amelyeket mind a kormány, mind a Parlament méltányolni fog. Papp Imre, immár fegyelmivel nyugállományba helyezett volt hajdú-bihari főkapitány az ügyet a személye és a családja erkölcsi-anyagi lejáratására indított politikai támadásnak tekinti. Mindezt alátámasztja — nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek -, hogy nem sikerül sehol elhelyezkedniük. Mindkettőjük ügyvédi felvételét elutasították, feleségének pedig — mint nem kívánatos személynek - felmondtak ott, ahol eddig tanított. Azt a vállalkozót pedig - mondta Papp Imre - akivel esetlegesen üzleti kapcsolatba kerülhetett volna, megkeresték, s vizsgálni kezdték az üzletmenetét. „A híresztelésekkel ellentétben nem vagyunk milliomosok, ám négy gyerek ellátásáról kell gondoskodnunk, így jó lenne végre, ha békén hagynának bennünket” - mondta a leváltott hajdú-bihari rendőrfőkapitány. (MTI) Női röplabda NB /. A Lehel hajója elúszóban, a Vegyi még a fedélzeten Lehel SC-BVSC 0:3 (-13, - 10,-5) Jászberény, 100 n., v.: Furák, Békési. Lehel: Petliak, Sápi, Orisena, Pesti, Nagy, Göblyös. Csere: Hallgat, Agócs. Edző: Szőke Péter. BVSC: LENGYEL, Szél, Gór bacsó va, MOLNÁR, Varga, SZÍJJÁRTÓ. Csere: Mátrai, Kiefer. Edző: dr. Kotsis Attiláné. Feszültséggel teli várakozás előzte meg a rájátszás második mérkőzése előtti órákat Jászberényben. Nemcsak a szakosztály, az egész egyesület léte forog kockán ezekben a napokban, így nem csoda, ideges játékosok léptek pályára. Sajnos Göblyösék nem tudták kikapcsolni a külvilágot, minden mozdulatukon érezni lehetett a bizonytalanságot, ráadásul az eddig remekül helytálló fiatalokon a túlhajtottság jelei mutatkoztak. A BVSC rutinos együttes, azonnal ráérzett a váratlanul adódott lehetőségre, s tulajdonképpen különösebb megerőltetés nélkül szerezte meg második győzelmét. Hajtottak, akartak a kék-fehérek, de játékukból ezúttal hiányzott az a plusz, mely eddig minden alkalommal jellemezte produkciójukat. Úgy tűnik eldőlt a továbbjutás kérdése, kisebb csodának kellene bekövetkeznie szombatig, hogy talpra álljon a Lehel. (G.J.) Szolnoki Vegyiművek-TFSE 3:1(8, -14,8, 3) Szolnok, 100 n., v.: Máthé, Kerék Szolnok: Lőrinczné, KMEZIC, Cserfán, Hajdúné, ILLÉSNÉ, DR. SIKÉNÉ. Csere: Gergelyfi, Vasicsek. Edző: Vasicsek János. _ TFSE: HALÁSZ, Lenner, SZVETNYIK, Tóth M., Nagy M., Marek. Csere: Papp. Edző: Forman József, Farkas Mihály. Betegség miatt pótfeladóval és mindössze hét játékossal, erősen tartalékosán álltak fel az egyetemisták. Az első pontot, majd még négyet mégis ők szerezték meg Szvetnyik révén. Kmézic elégelte meg a rossz sorozatot, jócskán hozzájárulva az egyenlítéshez, 5—5. Hamarosan kidomboroddott a szolnoki ütőfölény, aminek eredményeként a Vegyi tíz pontot „spájzolt be”, míg a TF egyet sem. Mindössze 14 perc játék után Kmézic sánca eredményezett felcserét. A látottak után a második szettben meglepetésre rövid idő után 1-6 állt az eredményjelzőn. Innen kezdte meg a felzárkózást a Szolnok, majd a kiélezett csatában egymást váltották a csapatok a pontgyűjtésben, 14—14. Ekkor Tóth Miléna ászával és egy jó sánccal a vendégek egyenlítettek, 1:1. A harmadik és negyedik szettre ismét felpörgött a győzelemre kiéhezett Vegyi. A Vasicsek-lányokkal különösen ütőerőben nem bírtak a fővárosiak, így 1-1-es állással várhatják a hétvégi, budapesti összecsapást. (ko-) Megválasztották a megyei közgyűlés alelnökét (Folytatás az I. oldalról) lasztására. A tisztségre Boros Lajos, a közgyűlés elnöke Ferenczi Györgyöt, a korábbi alelnökök egyikét, a tiszaföldvárí Hajnóczy József Gimnázium, Pedagógiai és Szociális Aszszisztensképző Szakközépiskola igazgatóját, a megyei közgyűlés művelődési és népjóléti bizottsága elnökét javasolta. A közgyűlés a jelölést egyhangúlag jóváhagyta, majd titkos szavazáson a jelen lévő 43 küldött ugyancsak egyhangúlag választotta meg alelnökké Ferenczi Györgyöt, aki ezt követően esküt tett A közgyűlés napirendjén a továbbiakban többek között szerepelt még beszámoló a megyei önkormányzat által fenntartott középfokú oktatási intézmények tevékenységéről, tájékoztató a megyei önkormányzat részvételével működő gazdasági társaságok tevékenységéről, illetve a megyei közgyűlés által létrehozott jelentős őszszeggel támogatott alapítványok működéséről. Az ülésen vették át az önkormányzatok képviselői a Ma gyár Gazda című lapot is amelynek legutóbbi száma í földművelési alapok, a földki adó, földrendező bizottságol munkáját segítő írásokat közöl. A lappal együtt a földkiadás sál, földrendezéssel kapcsolatos nyomtatványokat is átvehették Ámelyik önkormányzatho; ezek most nem jutottak el, azol még ma és hétfőn átvehetik ■< megyei FM-hivatalban a me gyeházán. Kezdődnek a felvételik Országszerte megkezdődtek a középfokú oktatási intézményekben a felvételik. Megyénkben a középiskolai igazgatók ütemezték be az iskolák közötti sorrendet, így a Varga Katalin Gimnázium az első. ahol tegnap sok fiatal élete fordulóponthoz érkezett. Negyvennégy nyolcadikos diák jelentkezett a kéttannyelvű képzésre, míg a matematika-angolra hatvanhatan. száztízen pedig az általános tehetséggondozó osztályba. Vagyis összesen 220 gyermekből kell kiválasztani azt a kilencvenhatot, akit felvesznek. Tegnap az írásbeliken adtak számot tudásukról a jelentkezők, ma és holnap a szóbeliken vizsgáznak. A kéttannyelvűbe még Esztergomból, Salgótarjánból. Egerből is jöttek. A vizsgákról a döntést már hétfőn meghozzák. A Vargában azért kell „sietni”, mert így, ha a gyermeket nem veszik fel, még más iskolában felvételizhet. Egyébként először fordult elő a gimnáziumban, hogy azt is behívták, aki csak például harmadikként jelölte be a Vargát. Ezáltal jobb válogatást tudnak teremteni, és a tényleg rátermetteket vehetik fel. ta Egyes cégek öt éven belül többször invesztálnak árazásba túlontúl sok! XY, Mindez csupán azért, mert nem az eredeti megoldást i választották. MElÜTt I Végleges ár 6000 Ft. alatt D magyarországi képviselője | r és egyben forgalmazója a \WERIA Kereskedelmi K 1135 Budapest, Béke út 2-4. (Rodm áruház emeletén) Tel: 120-8802 Tel./tax: 120-8299 fc! I Telefax atomotokra válaszolunk.