Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)

1993-02-10 / 34. szám

1993. február 10., szerda Jászsági Extra — Jászapáti 7 Ruházati üzem a Cédulaház mögött Az önkormányzat leg­utóbbi ülésén jóváhagyta a francia érdekeltségű GIM Hungária divatruházati cég számára a Cédulaház mö­götti terület eladását. A szerződés aláírása után a ta­vasszal megkezdődhet az üzem építése. Ugyancsak döntés szüle­tett arról, hogy az önkor­mányzat 100 ezer foritntal támogatja a Jász újság kia­dását. Az önkormányzat egyéb­ként legközelebb február 25-én, majd április 22-én és június 4-én tanácskozik. ✓ Áprilisban ismét földárverés A mezőgazdasági szö­vetkezetben január végén tartották meg a földárverés második fordulóját. A ter­vek szerint április közepén folytatódik a sorozat, ami­kor mintegy 26 ezer arany­korona értékű vagyon kerül kalapács alá. Ebből 8 ezer aranykoronányi érték Jász­­ivány területére esik. A földrendező bizottság egyébként továbbra is a művelődési házban gyűjti szerdánként 17 órától az igényeket. A jászkunok története a könyvtárban A Jászok Egyesülete is­mét egy szép ajándékkal lepte meg a jászokat, ami­kor megjelentette Gyárfás István A jászkunok törté­nete című könyvét. A négykötetes könyv első része 1870-ben jelent meg először. A második 1873-ban ugyancsak Kecs­keméten. A harmadik kötet tíz évvel később, 1883-ban került az olvasók kezébe, míg a negyediket Budapes­ten nyomtatták 1885-ben. A négy kötet az ősidőktől kezdve ad hű képet a jász­kunok történetéről. A reprint kiadásban ismét megjelent értékes könyvet még megvásárolhatják az érdeklődők a könyvtárban. Szakmunkás - tanulók szalagavatója A jelenlegi tanévben önállóvá vált ipari szak­munkásképző intézet vég­zős diákjai február 19-én este hét órától tartják meg szalagavató báljukat a mű­velődési házban. Az év legjobb sportolója A város önkormányzata Kocsis Istvánnak, a Mészá­ros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola tájékozó­dási futójának ítélte oda az 1992-es év legjobb sporto­lója címet. Az ifjú versenyző máso­dik helyezést ért el az or­szágos éjszakai egyéni fu­tóversenyen, harmadik lett az országos diákolimpián, az ezüstérmet szerezte meg a Szlovák Nagydíj nemzet­közi versenyen. S ugyan­csak a második helyen vég­zett az országos junior elő­döntőn. A legjobb edző címet a tájékozódási futók irányí­tója Kissné Kiss Mária, s a birkózók trénere, ifj. Nyitrai István kapta meg. Az oldalt írta és a fotókat készítette: Tál Gizella Kálvária, kápolna, síremlékek Műemlék jellegű épületek a temetőben * Az 1740-ben épült kápolna A Jászság települései között Jászapáti az egyik műemlékek­ben, műemlék jellegű épületek­ben leggazdagabb város. A központban található a környék egyik legnagyobb temploma, amelynek egy része a felirat szerint 1493-ból származik. Az évszázadok során természete­sen többszöri átépítés után nyerte el mai formáját. A Dósa család síremléke A város terein, utcáin több barokk illetve klasszicista mű­emlék jellegű, szenteket ábrá­zoló szobor, s épület kínál lát­nivalót. Ezúttal a temető szépen go­­dozott létesítményeiből muta­tunk be néhányat. A legrégibb épület a barokk kápolna, amely az 1739-es pes­tisjárványban elhunytak emlé­kére készült 1740-ben, a tornya pedig 1894-ből származik. A téli napsütésben ragyogó kápolna egészében és részletei­ben is megkapó szépsége azon­nal magára vonja a kapun be­lépő tekintetét. A főhomlokza­tán az ajtó fölötti falmélyedés­ben Szent Rozália fekvő szobra látható, fölötte kőbe vésett latin szavak, amelyek a szentet kérik, hogy védelmezze az apátiakat a pestistől. E szörnyű betegség egyébként három alkalommal is végigsöpört a városon, több száz halottat és szomorúságot hagyva maga után. A szobor felett kőből faragott kettős ke­reszt látható. A homlokzat két oldalára egy-egy ugyancsak kő­ből készült díszedényt helyez­tek el. Az eredetileg egyedül álló kápolna közé 1759-ben lé­tesült temető. Az épület szomszédságában 1773-ban építették az ugyan­csak barokk, s szintén műemlék jellegű Kálváriát, amelyet az évszázadok során többször is felújítottak. Domb híján lépcsős megol­dással jelképezi a Golgotát. A kétoldalt ívelt lépcsősor tetején a két keresztre feszített latort ábrázoló szobor között áll Krisztus alakja. Alatta a Szűza­nya szobra, kétoldalt pedig Já­nos evangélista és Mária Mag­dolna látható kőbe vésve. Ugyancsak műemlék jellegű a kápolna közelében álló, szé­pen megformált, klasszicista kőkereszt, amelynek keletke­zési ideje 1808 utánra tehető. A talapzatán lévő magyar felirat jelzi, hogy a régi temetőben lévő barokk kőkeresztet össze­törte a vihar, s annak a helyére készült a most látható feszület. Mindezek mellett különböző síremlékek adnak ízelítőt a te­metőben járva a régebbi korok művészetéről. Közöttük érde­mes alaposabban is szemügyre venni Litkei Máté egykori plé­bános 1779 után emelt síremlé­két. A talapzaton díszesen fara­gott kőkereszt vonzza a tekinte­tet A kereszt-szárak végeit és tövét rokokó angyalfejek, a fe­szület közepét pedig egy Má­­ria-szobor ékesíti. Figyelemre méltóak a Krisztus szenvedéseit felidéző stációk is, amelyeket szentélyszerű épületekben he­lyeztek el. A XII. stáció a sírok között Hét végén az ABC—ben A mezőgazdasági termelő­­szövetkezet négy évvel ezelőtt épített egy épülettömböt az iro­daházzal szemben, amelyben többek között egy étterem, egy presszó és egy ABC-áruház ka­pott helyet. Az üzlet hamar népszerűvé­vált a jászapátiak körében, első­sorban mérsékelt árainak kö­szönhetően, s azért is, mert a konzervektől kezdve a friss árukig minden megtalálható benne. Az árukészlet nyáron a tsz zöldségféléivel is bővül. A boltban ottjártunkkor igen nagy volt a forgalom, hiszen közeledett a hét vége. Főleg asszonyok, gyerekek tértek be vásárolni ezt-azt a vasárnapi ebédhez. A zsúfolt polcok kö­zött szinte alig fértek el egymás­tól a megrakott kosaraikkal.- Nem túl nagy az üzlet - jegyzem meg Vágó Miklós üz­letvezetőnek.- A raktárral együtt 168 négyzetméteres az ABC, s a hétvégi bevásárlásnál valóban kicsinek bizonyul. Egy-egy szombaton 300-350 ezer forint a forgalom. Havonta pedig átla­gosan 7 millió körül van.- Van-e hiánycikk?- Legfeljebb csak ideig— óráig, hiszen van egy kocsink, amellyel pótolni tudjuk az árut. Rendszeresen járunk Egerbe, Gyöngyöse, Budapestre, Szol­nokra különböző termékekért, s szinte mindent az ajánlott áron adunk a vásárlóknak.- Február 10-én nyílik egy diszkontáruház a városban, nem tartanak a konkurenciától?- Biztosan elcsábít tőlünk vá­sárlókat, de egyéb akciókkal megpróbáljuk állni a versenyt. Záróra előtt a tsz ABC-ben Diszkontáruház a régi művelődési házban A Kunság Füszért Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vál­lalat ma délelőtt 10 órakor nyitja meg a régi művelődési házban az immár tizenharmadik saját működtetésű diszkontáru­házát. A vállalat mintegy négy mil­lió forint értékben felújította, kifestette az épületet, s ötszáz négyzetméteren több mint há­romezer féle termékkel várja a vásárlókat. Az árukészlet meg­közelíti a tíz millió forintot. A nyitás napján ajándékot sorsolnak ki a vásárlók között, de igazából mindenki jól jár, aki betér az új diszkontáruházba, hiszen a vállalat most több áru­féleséget is olcsóbban kínál. így például a liszt kilóját 35,90 he­lyett 33,50-ért adják, egy kilo­gramm cukor 64 forintba kerül, s olcsóbban vehetnek meg a vá­sárlók több kozmetikai cikket is. Az áruházban egyébként minden olyan termék kapható, mint az ABC áruházakban, ki­véve a friss árukat, a tejet, fel­vágottakat, tőkehúsokat. A vállalat egyébként nem­csak az avatás napjára kedves­kedik olcsóbb árakkal a vásár­lóknak, hanem a továbbiakban is tervez különböző akciókat, hogy a kisebb pénzűek is meg tudják venni az alapvető cikke­ket háztartásukba. Ma nyílik meg a diszkontáruház (képünkön) a volt művelődési házban Tanulmány az ufókról Borsos János kútfúrómester már több alkalommal is meglepte ismerőseit, s a várost különböző értékes gyűjteményeinek bemuta­tásával. Munkája során megfordul az ország minden szegletében, s amit más odébbrúg, mondjuk egy-egy szép követ, kidobott régi lámpát, sisakot, katonaládát, könyvet, térképet stb., azokért Borsos János nem átall lehajolni, s hazaviszi jászapáti otthonába. Sőt ilyenféle országjárásra, gyűjtőkö­­rútra már családostól is felkereke­dett, ami gyerekekkel eleve nem kis vállalkozás. A temérdek tárgyból már több kiállítást is rendezett. Külön tárla­ton mutatta be ásványait, régi és újabb lámpákból a világítás törté­netét, majd az írás, a hírközlés re­likviáit a rovásírástól napjainkig. S mindezt értő szakértelemmel, hiszen minden tárgynak, kiállítási darabnak utánanéz a szakiroda­­lomban. Borsos János az utóbbi évben azonban nem jelentkezett semmiféle kiállítással. Szokatlan csend vette körül, amikor megke­restem, már-már azt hittem, fel­adta az értékteremtő gyűjtögetést. Alaposan tévedtem, Borsos János most ugyanolyan tudományos mélységekig, mint ahogy koráb­ban is tette a tárgyak esetében - az ufójelenséggel foglalkozik. Tör­tént ugyanis idestova egy éve, hogy késő este, megunván a TV— műsort, a konyhában üldögélve szokatlan morajlásra lett figyel­mes.- Mintha árvíz lett volna - em­lékszik vissza. A dátum február 24, este 9 óra 41 perc, azóta is ott látható az asz­tal sarkán, mivel azonnyomban le­jegyezte az esemény időpontját. Majd félóráig figyelte a furcsa je­lenséget, amit persze megmutatott a családjának is, majd hosszas nyomozásba kezdett. S kiderült, hogy a Jászapáti, Jászivány, He­ves, Jászszentandrás, Jászkisér ál­tal határolt ötszögben huszonhe­ten látták a rendkívüli jelenséget. Borsos János ugyanis végigkérde­zett mindenkit, s kiderült, hogy nemcsak tavaly, hanem még az idén is látták a furcsa fényességet. Borsos János alaposságához mél­tóan feldolgozta a tapasztalatokat, amelyek igazolták a szakiroda­lomban eddig megjelenteket. Ezekről már előadásokat is tartott, mi több, a napokban egy éjszakai műsorban Vas István Zoltán ri­portjában megszólalt ő is, s mások is, akik látták a jelenséget. Borsos János egy hatalmas dossziényi leírás, s rajzokkal il­lusztrált dokumentumok alapján írt egy tanulmányt is, amelyet el­küldött a budapesti és az ózdi ufó­kutató központnak, s várja hogy megjelenjen az Ufó Magazinban, így is megosztva a látottakat má­sokkal, illetve gazdagítani adalé­kokkal a tudományt. „Bizony alaposan ráférne már egy kis rendszerezés” - jegyzi meg Borsos János óriási gyűjteményére célozva

Next

/
Thumbnails
Contents