Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-11 / 8. szám
I 4 „Akkor minek az SZTK-recept?” Keller Miklós nyugdíjas olvasónk elpanaszolta, hogy a régi szemüvegével már sajnos nem tudott olvasni, a szakorvos Újatirt ki, ám a szolnoki, ún. árkád-soron lévő Ofotért üzletben semmilyen SZTK-keret nem volt december 18-án. Az az egyik eladó azt mondta, talán januárban lesz, és ajánlotta: van készpénzes, 860 forintért, plusz 260- a munkadíj; az üveg SZTK-ra megy, így csak 1120 forintba kerül. Közölte a hölggyel, hogy drágának tartja, mert nem sok a nyugdíja. Mire az volt a válasza, hogy nagyon sajnálja, ez van. Ezek után már csak azt tudja mondani: ha készpénzért kell megvásárolni a rosszul látó rászorulóknak a szemüvegkeretet, és a munkadíjra sem jár a kedvezmény, akkor minek az SZTK-recept? Olvasónk sérelmével az említett Ofotért optikai szaküzlet vezetőjét, Déry Sándort kerestük meg, aki a következőket mondta: Sajnos a társadalombiztosítási keretellátás akadozik, országos hiánnyal állunk szemben. Ugyanis a gyártó céget privatizálták, emiatt a termelés hetekre, sőt hónapokra háttérbe szorult. Egyébként az új kerethez nem számolnak fel munkadíjat (itt félreértésről lehet szó), csak a társadalombiztosítási vényre kiírt szemüveg- lencse árának 15 százalékát kell fizetni. Ha valaki saját keretet visz, akkor igen. Megemlítette, hogy a múlt év novemberében — ahogyan ezt a lapunkban is közhírelték — náluk a nyugdíjasok és mindazok, akik a jogosultságról szóló vényt felmutatták, ingyen kaphattak, választhattak egy szemüvegkeretet. Sajnálja, hogy ez a lehetőség akkor elkerülte Keller úr figyelmét, vagy nem élt vele. Most azonban örömmel tájékoztatja, s olvasóinkat (az érdekelteket) arról, hogy január 7-én megérkezett a várva várt társadalombiztosítási szemüvegkeret. — cs — A POSTÁS!? Ezt a szót hallva, vagy olvasva, mindenki arra a személyre — legyen nő vagy férfi — gondol, aki az ő lakóhelyén végzi a kézbesítői feladatot. A postás még ma is több helyen hordja az újságokat és beszedi az előfizetési díjat. Ezen túl rendszeresen kézbesíti, házhoz viszi a munkanélküli, a szociális és egyéb segélyeket, a külbönöző címen folyósított nyugellátást, árvaellátást, stb. Naponta hordja a magán- és hivatalos levelek százait, ezreit — köztük az ajánlottakat, tértive- vényeseket. Ebből a rövid felsorolásból is látszik, hogy a postás fontos szogáltatást végez, s ehhez az szükséges, hogy teljes egészében ismerje a saját körzetét, naprakészen tudja, ki költözött oda és el, de jó, ha a lakók kapcsolatait is ismeri. íme egy példa a címzésről: „Farkas család Kisújszállás, Diák u.” A mi postásunk ezt a rejtvényt megfejtette. Eljutott hozzánk a levél, amit budapesti pedagógus lányom egyik volt tanítványa küldött. Ebben gyakorlatilag nem egy, hanem két postás működött közre. Megjegyzem, az utcánkban (nem Diák, hanem Deák Ferenc u.) rajtunk kívül — tudtommal — még két Farkas család lakik. A legújabbi telefonkönyv szerint pedig a városban húsz Farkas nevű előfizető van, és kapásból fel tudok sorolni hat-nyolc Farkas családot, akiknek nincs telefonjuk, de léteznek. A kisújszállási, I-es számú kézbesítő körzet postása, Vitális Tamás az, aki évek óta ebben a körzetben dolgozik—a lakók megelégedésére. Lelki- ismeretes, szorgalmas, becsületes ember, aki az iránta megnyilvánuló bizalommal él, és nem vissza. Vitális Tamás postásunknak ezúton kívánom megköszönni az 1992-ben — sárban, esőben, hóban, fagyban végzett munkáját, amely megelégedésünkre szolgált. Kívánok neki és kedves családjának,, valamint a Kisújszállási Postahivatal dolgozóinak örömökben, munkasikerekben gazdag, boldog új esztendőt, s hozzá erőt, egészséget! „Farkas” Kisújszállás Küldjön egy képet! Ötvenhárom évvel ezelőtt... Az Új Néplap felhívására egy 53 éve készült képet küldök, melyen balról jobbra dr. Laky Kálmán biokémiai professzor, testvér-bátyám látható — Gombaszögi Ella, dr. Szentgyörgyi Albert Nóbel-díjas professzor, Fejes Teri, Bulla Elma művésznők, és dr. Arman Ernő magántanár társaságában. A bátyám Szolnokon született, 1909. február elsején. Iskoláit Abdszalókon, a középiskolát a megyeszékhelyen, a Verseghy Gimnáziumban kezdte. Később Szegeden Szentgyörgyi Alben tanítványa, majd munkatársa lett, és nagy szerepe volt a „C”-vi- tamin kivonatának felfedezésében. Haláláig Szentgyörgyi professzor úr mellett dolgozott. A világ tudományos életében dicsőséget szerzett szülővárosának és hazájának. Sajnos, hogy a város vezetése nem ismeri. Nagvné Laky Irén A szerkesztőség postájából 1993. január 11., hétfő Köszönet a telefonszerelőnek Az Új Néplap régi olvasója vagyok, 85 évesen. A legutóbbi örömömet szeretném a nyilvánosság elé tárni, mely a következő: Néhány nappal ezelőtt elromlott a telefonom. A hibát mindjárt bejelentettem, de arra igazán nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan megjavítják. Ugyanis két nap sem telt el, ismét használhattam a készüléket. Nagyon örültem neki, és honorálni akartam a szerelő munkáját, fáradozását, de nem fogadta el — mondván, hogy nekem nagyobb szükségem van rá. Ilyen is van! Ezúton is tiszteletem, hálás köszönetem fejezem ki érte. Róna Istvánná Jászberény Nem szavaztak!? Van egy rossz szokásom! Mégpedig az, hogy az újságokból először a nagy betűket olvasom ki. Teszem ezt csupán elővigyázatosságból, balesetmegelőzésből. Mert itt van pl. az Új Néplap fejcíme: ha csak a NÉP betűi a lábomra esnének, a jászberényi kórháznak talán nem lenne annyi gipsze, amivel helyre tudnák hozni. É rossz szokásomtól nem tértem el ’93. január 5-én sem, amikor a második oldalon az „így szavaztak képviselőink” címen akadt meg a tekintetem — noha nem valami nagy betűvel írták — és ezt olvastam: „Az Országgyűlés december 29-én, az esti órákban hosszas szavazási procedúra után elfogadta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjáról és a jövő évi költségvetésről szóló törvény- javaslatot.” Nem az idézett mondat lepett meg, hanem az, hogy megyénk képviselői közül igennel kettő, nemmel kettő, tartózkodott kettő, és nem szavazott hét képviselő úr. Vagyis, a tizenhárom honatya közül mindössze négyen merték vállalni a voksuk következményét. Önkéntelenül felvetődött bennem a kérdés, hogy ezek szerint hogyan képviselnek bennünket, választópolgárokat az általunk magas beosztásba, de még magasabb jövedelemhez juttatott, nagy tekintélyű képviselő urak? Míg e gondolatok gyötörték pihent agyamat, eszembe jutott, hogy a tisztelt honatyákból nem a felelősségérzet hiányzott. Ugyanis rádöbbentem, hogy mivel a késő esti órákra esett a A munkásság Dikó József olvasónk levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy megyénkben megjelent egy új sajtóorgánum, a „Jászkun Munkás”, a Munkáspárt havi lapja. (Erről egyébkéht mi is hírt adtunk lapunkban! A szerk.) Miközben olvasónk szeretettel és tisztelettel köszönti az új lapot, a következőkről tájékoztat: Többek között megtudhatják belőle az olvasók, hogy a lap a baloldali út lehetőségét keresi, azt, hogy a jelenlegi politikai és gazdasági zsákutcából miképp juthatunk ki; szervezi a munszavazás, bizonyára a képviselő urak a biológiai szükségleteikkel voltak elfoglalva... (A többit a tisztelt olvasó fantáziájára bízom.) Engedelmet kérek, hogy a gondolataimat egy mesével fejezem be: Nem is olyan régen, Európában egy ún. szocialista rendszer uralkodott. Ennek a rendszernek csak egy pártja volt, és olyan népszerű, hogy nagyon sokan tagjának vallották magukat, még az egyház köreiben is jónéhány pap e párt ideológiáját hirdette. Noha az idealizmus és a materializmus szöges ellentétben állnak, álltak egymással. A népszerűség e pártot, de főleg egyes vezetőit annyira megszédítette, hogy a népről, az egyszerű állampolgárról megfeledkeztek. E nagy hibát az ellenzék kihasználva, többpártrendszert vezetett be, amit utóbb rendszerváltásnak neveznek. Az eredmény ismert. Csak egy példát említek, mégpedig a hétszázezer munkanélkülit Magyarországon, s ezen belül Jász-Nagykun-Szolnok Megye is több mint tizenhét százalékkal „dicsekedhet”. A többpártrendszer bevezetésével — úgymond demokratikus szavazással — új kormányt kellett választani. Az MSZMP megsértődött tagjai — a korábbi, róluk történő megfeledkezést úgy „hálálták" meg, hogy sokan nem mentek el szavazni. Az eredménye ismert. E történést azért írtam le, hátha felkeltem vele az érdekeltek figyelmét. Páldeák László Jászberény érdekében... kásságot — politikai és| gazdasági akaratuk megvalósításában.A lap a munkásság forintjaiból, a Jászkun Munkás j Alapítvány gazdasági társulás egyik gazdasági és politikai vállalkozása alapján jött létre, s addig marad meg, míg a munkásság érdekeit szolgálja és ezért a munkásság támogatja. (Kapható a társadalmi árusoknál.) Az új sajtótermék legyen társa a lapoknak, olvasóinak, s mindenkinek — a munkát, megélhetést biztosító, demokratikusabb jövő megvalósításában — írta végezetül. Vendégségben Egy kellemes találkozóról, eseményről szeretnék beszámolni, amit a múlt hónap elején a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kéményseprő és Tüzelés- technikai Vállalat szervezett nyugdíjasai számára. Az igazgató úr köszöntött bennünket, majd ismertette az 1992-es év eredményeit. Jólesett hallani, hogy a mostani vállalati csődök és felszámolások ellenére adósságainktól megszabadultunk, s talán egy kis nyereségrészesedésre is számíthatnak a dolgozók. Ezután egy szomorú bejelentést hallhattunk, amikor Gál István szb-titkár úr arról tájékoztatott, hogy ötven meghívót küldtek ki, de sajnos tizenkét volt dolgozójuk már nincs áz élők sorában; tizenhatan jelezték, hogy betegség miatt nem tudnak részt venni a találkozón. (A nyugdíjasok közül tizennyolcán voltunk jelen.) Azért jó volt találkozni az egykori munkatársakkal, a régi és mai vezetőkkel, akik egy kellemes ebéddel és némi jutalommal ajándékoztak meg bennünket. Köszönet érte és kívánom, hogy ez a jó szokás ne haljon ki a vállalatnál. Végezetül úgy a vezetőségnek, mirjt a vállalat valamennyi dolgozójának eredményekben gazdag új esztendőt kívánok, hozzá jq egészséget. Tolnai Antal Rákóczifalva ‘Expressz — ajánCva Unokáinknak — unokáinkért A levelet Jászkisérről a nagymama írta, a választ pedig unokája címére várja. A nagymamát Berente Balázsnénak hívják. Az unokájáról viszont csak annyit tudunk, hogy tizenhárom éves és nem érti, miért kerülhetnek olyan csúnya szavak a Néplapba, mint „vén szaros MSZMP-s”, „ÁVH-sokból álló csavargók”, „volt rablók” és hasonlóak. Az ügy hátteréről annyit kell tudni, hogy az említett kifejezések egy lapunkban megjelent olvasói levélben szerepelnek, amely szintén Jászkisérről érkezett. Szerzője azt kifogásolta, hogy „Pár vén szaros MSZMP-s még azt is megengedte magának, hogy november 7-én megkoszorúzta a volt orosz emlékművet, amely most a II. világháborúban elesettek emlékműve.” A nagymama - a községi alapszervezet nevében - pedig arról ír, hogy sokak számára igenis felemelkedést hozott „a fasizmus leverése, hazánk felszabadítása” és „vannak fájdalmas halotta- ink, akiket a Horthy-rendszer küldött ki a biztos halálba...” - ezért joguk volt koszorúzni. Kedves Kisunoka! A nagymama és a levélíró bácsi vitájának megértéséhez néhány dolgot tudnod kell. Nemrégiben nagyot változott a világ körülöttünk. Lehet, hogy te ezt nem is érzékeled. Ez nem baj, hiszen gyakran mi felnőttek sem tapasztalunk változásokat, ami meg azért nem baj, mert az ilyen átalakulások természetszerűen lassúak. Olyannyira, hogy jó esetben is csak felnőttként lesz neked már egészen más, jobb életed, mint a nagymamának vagy a levélíró bácsinak. Persze más lenne a helyzet, ha úgy egyszeriben mindenkit ki lehetne cserélni - de hát te már tudod, hogy ilyen csak a mesében létezik. A nagymama és a levélíró bácsi felnőttként élt abban a nem is régvolt világban. Egyiküknek ilyen, a másikuknak olyan elevenen élő élményeik vannak arról a világról. Ezért van most konfliktus köztük. Nekem sem tetszenek azok a szavak, amelyek neked, még ha valós sérelmek is vannak mögöttük. Hidd el, később már nem így politizálnak a felnőttek. Lassan rá fognak jönni arra, hogy az indulatokkal, a durva jelzőkkel nem megyünk semmire. Rájönnek, hogy nem a múlt a legfontosabb, hanem inkább te, és társaid jövője. Arra is rájönnek a most még egymásra acsarkodók, hogy tulajdonképpen mindkét fél kárvallottja a múltnak, a kisemberek sorsát élték, kiszolgáltatva a történelemnek. Lehet, hogy így van ez a nagymama és a levélíró bácsi esetében is. Abban reménykedem, hogy te felnőttként a politikában nem hallasz durva szavakat. Akkor már téged egyedül csak emberi tisztességedért becsülnek, és nem fog számítani politikai meggyőződésed. Régebben ez néha fordítva volt — ezt azért akkor is tudnod kell. Végezetül azt kívánom neked, hogy ne csalódj majd bennünk, mai felnőttekben. A létminimum alatt Több olvasónk kérésére — akik levelükben arról írtak, hogy a létminimum alá jutottak, megélhetési gonddal küszködnek, vagy akiket nem sok választ el ettől — közöljük a Létminimum Alatt Élők Társaságának (LAÉT) címét: Az érdekvédelmi szervezet központja Bicske, Csók István út 7. Ir.sz.: 2060, telefonsz.: 22-350-875. Az elnökhelyettes, Deák Lajos nevére juttathatják el leveleiket, aki megjegyezte, hogy céljuk érdekében egyelőre 200 ezer aláírást szándékoznak összegyűjteni, azt benyújtják az országgyűlés elnökének, és tovább folytatják az aláírásgyűjtést — miközben az ország különböző megyéiben (városokban és kisebb településeken is), ahol igénylik az emberek, alapszervezetet kívánnak létrehozni. Erről majd rádióban, tévében és az újságokon keresztül tájékoztatják a nyilvánosságot, az érdeklődőket.Végezetül P. P.-né töröksztmiklósi olvasónknak üzenjük, hogy a címét máris megadtuk a társaságnak, és Deák úr ígérte, levélben felveszi Önnel a kapcsolatot. — cs — Csodálatos élmény volt A szolnoki „Fogjuk egymás kezét” nyugdíjas klub vezetősége tavaly év végén a tagok részére autóbusszal kirándulást szervezett, Budapestre. A fővárosban már várt ránk egy kedves idegenvezető (csak a keresztnevét tudjuk, Évike), akinek a kalauzolásával gyönyörködhettünk az Országházban, a szebbnél szebb aranyozott berendezésben. Ezután elmentünk a Nemzeti Múzeumba és megnéztük a koronázási ékszereket, majd egy igen hangulatos helyen megebédeltünk. Délután felmentünk Buda várába, megnéztük a Mátyástemplomot, ezután a Szabadságszoborhoz vezetett az útunk, s onnét lenézve, mint egy nyitott könyv tárult elénk egész Budapest. Visszafelé még a főváros nevezetességeivel ismerkedtünk, így a Hősök terével, a Városligettel, és csodálatos élménnyel tele indultunk haza, Szolnokra. Ezt a kirándulást a klub vezetőjének, Líbor Mihálynénak, a nagyon kedves Etuskának köszönhetjük. (A kép az Országház előtt örökítette meg csoportunkat.) A klub tagsága nevében: Takács Gábor
