Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-21 / 17. szám
4 A szerkesztőség postájából 1993. január 21csütörtök Az érdekharc helyben tombol A karcsúsítás elkerülhetetlen Az egészségügy egészében megkezdődött a visszarendeződés. Egyelőre egyes kórházak néhány osztályát be kellett zárni, vagy átcsoportosítás után „ideiglenesen” leállítani. Két évvel ezelőtt az egészségügy 110 milliárd forintot emésztett fel; a népgazdaság tavaly — a korábbi évhez viszonyítva — 20 százalékkal kevesebbet produkált. Ezért az állam — többek között — az egészségügy költségvetésétől is megszabadult és azt a társadalom- biztosítóra ruházta át. Hétszázezer munkanélküli már nem fizeti be a munkája után visszatartott, a világ legmagasabb — 54 százalékos — társadalombiztosítási járulékot. Az üzemek, a gyárak egy része nem tudta, vagy nem akarta kiegyenlíteni társadalombiztosítási járulék tartozását. Mindezek miatt, 1992-ben a társadalombiztosítás kasszájában 90 milliárd körüli a hiány. Nem volt tehát miből kifizetni az egészségügyben a megnövekedett energia, csatornázási és vízdíjakat, az egyes gyógyszerek árának 180 százalékos, a műszerek duplájára nőtt árait, így alakult ki az a helyzet, hogy egyes kórházak éves költségvetése október végére, novemberre kimerült. A társadalom- biztosítás megoldhatatlan helyzetét tovább görgette az egyes intézményekre, a kórházakra. A kórházak leginkább két úton igyekeztek a feladatot megoldani: Egy részük felvállalta a kórházvezetés és a kollegák között feszülő számtalan konfliktust azáltal, hogy felülről, hatalmi szóval kezdtek a belső tartalékok mozgósításához, az átszervezéshez, új munkamódszerek bevezettetéséhez, egyes épületek — és benne osztályok leállításához, stb. Másik részük, akik felismerték, hogy a társadalombiztosítás több tízmilliárdos hiányát a belső tartalékok felszabadításával nem lehet kiegyenlíteni, és a természetszerűen kialakuló konfliktusokban nem akartak célpontokká válni, azok az egyes osztályokra tovább görgették a megoldhatatlan feladatokat, a gondokat úgy, hogy a kórház költségvetését az egyes osztályokra szétosztották és azokat mint önálló gazdasági egységeket kívánták működtetni; a működés során majd nyilvánvalóvá válik, hogy a karcsúsítás elkerülhetetlen. Az érdekharc viszont helyben tombol. Mindkét megoldás végül is az ágyszámok, a gyógyszerellátás, a labor és műszeres vizsgálatok lényeges — a szükségesnél is nagyobb — csökkentéséhez vezet. Mivel az egészség- ügyi költségvetés felét a bérek teszik ki, a működőképesség biztosításához — az orvosok és az egészségügyi dolgozók körében is — elkerülhetetlen lesz az elbocsátás. Tehát a társadalombiztosítás, az egészségügy ellehetetlenülése tovább görög; végül is az egyre kimerültebb, nem kielégítően táplálkozó, így, egyre betegebb lakosságot sújtja. Dr. Jánosi Gábor orvos Egymásért, együtt! Az Új Néplapban nemrég, az egyik Körkép c. oldalon oldalán valaki felrója a jelenlegi magyar kormánynak, hogy valamelyest visszaad az egyházaknak és állampolgároknak abból az önkényesen, törvénytelenül elvett javakból, ami jogos, tisztességes, törvényes tulajdonuk volt, mely tulajdonokkal a maguk, családjuk, az egyházak pedig az egész magyar közösség megmaradását, felemelkedését, a közjót segítették! Gonosztett volt a tulajdonok erőszakos elrablása, amit a bitorlók azzal is megtetéztek, hogy maguk élvezték és ké- nyükre-kedvükre elherdálták azok gyümölcseit, és igazságtalan szegénység rabságába döntötték a magyar nemzetet! Ma már annyira gátlástalanok lettek egyesek, hogy bűnbaknak tüntetik fel a magyar kormányt, mely ha eddig nem is tudott, mert lehetetlen szociális téren eredményeket felmutatni, kis magyar hazánknak nemzetünknek megbecsülést szerzett a világban. Nem volt elég hazánkat ’19- ben szétromboltatni egyszer és többször, ma újból elkezdték sötét üzelmeiket?! Miért nem -mennek a többi kommunista utódállamba? Talán akkor megbecsülnék mindazt, ami ma velünk és nálunk van; akkor nem keresztbe raknák a gerendát az előrelépés elé, hanem segítenék a kibontakozást, felemelkedést, a közös jólétünket! Azokat, akik jogtalanul tulajdonhoz, valamint érdemtelenül magas nyugdíjhoz jutottak, meghagyták lakásukban, nem esett bán- tódásuk. A bűnösöktől is csak azt várjuk, hogy lássák be és bánják meg tévedéseiket! Nem a vallásos emberek követik el az elszaporodott bűncselekedeteket! A vallásos emberek mindig dolgoztak, és az államalapítás óta államfenttar- tók. A kereszténység és magyar nemzeti érzés összeforrt! Szétválasztása — a mai, nehéz időkben — nagy baj lenne. Közös dolgunk < a szociális igazság megteremtése, és csak akkor leszünk szerencsés, fenn- költ nemzet, ha erőinket mindnyájan közös nagy célunknak szenteljük. Egymásért, együtt! Deák András, a Recski Szövetség tagja Nagyobb figyelmet a temetőre Tavaly, október 14-én férjem megpihent, 21-én helyeztük örök nyugalomba — ha egyáltalán annak lehet nevezni a szolnoki temetőt. Ezt a kijelentésem az alábbiakra alapozom: A családom, a rokonok, a barátok rengeteg koszorúval, virággal rótták le kegyeletüket. Pár nap múlva újabb friss virágcsokor és koszorú borította a férjem sírját, majd a halottak napján, valamint november 9- én (ekkor töltötte volna be a 64. életévét) és karácsonykor ismét. Úgy gondoltam, amíg nem jelennek meg az első tavaszi virágok, rendben hagyom a sírt — az örökzöld fenyő- és tobozkoszorúkkal. És mégis, január 9én az a szsomorú meglepetés ért, hogy egyedül a fejfa árulkodott arról, nem tévesztettem el a sírt. Sajnos a sok esőtől az úttal egyenlő simára süppedt, és a fejfára kötött szalagoktól az utolsó szál fenyőig, mindent elvittek. Minek nevezzem? Sír- gyalázásnak? Szerencsére a családommal voltam, segítségükkel sikerült megúsznom, hogy nem ájultam el menten. Bizonyára nem vagyok egyedül ebben a fájdalomban, ezért a nyilvánosság előtt kérek mindenkit, az illetékeseket is, hogy közös összefogással, nagyobb figyelemmel próbáljunk végre rendet teremteni a temetőben! Özv.Sályi Sándorné Baj van a kutyatartókkal! Megelégedéssel olvastuk az Új Néplap január 7-ei számában, Felháborító! címmel, hogy gyors — és reméljük hathatós — intézkedést tettek a szolnoki Kurucz úti új lakó önkényés területfoglalása ügyében. Sajnos a lakótelepen nem ez az egyetlen probléma. Az utóbbi időben sok kutyát átköltöztettek” ide, és a kb. negyven kutya közül csak nyolcnak a gazdája tartja be az együttélés írott szabályait, azaz úgy helyezték el kutyáikat — az élőkért lakásoktól legtávolabbi részébe kötötték, vagy kerítették el —, hogy szomszédaikat ne zavarják. Sokan sajnos mit sem törődnek azzal, hogy kutyájuk hangos ugatása, csaholása zavarja a szomszédokat. Mi lesz, ha a jó időben nyitva tartjuk az ablakokat? Tisztelettel kérjük az illetékes hatóságot, hogy a kutyatulajdonosokkal tarttassák be a szabályokat! A már említetteken kívül gondjaink között szerepel, hogy a kutyákat póráz- és sokszor felügyelet nélkül engedik ki, az állatok mások kertje előtt végzik szükségleteiket; nem utolsósorban az, hogy a gyerekeket szinte kiszorítják a játszótérről. Intézkedésüket előre is köszönjük. A Ceglédi úti lakókörzet nevében: (24 aláírás) A decemberi tej árát a napokban utalják A „Mikor kapjuk meg a tej árát?” című, január 18-ai olvasói levéllel kapcsolatban a következőket válaszoljuk: Mindenekelőtt pontosítanunk kell a jászladányi Baranyi Sándorné levelében foglaltakat, hiszen a Szolnoki Tejipari Vállalat nem a tejtermelőkkel, hanem a tejfelvásárló vállalkozóval áll szerződéses kapcsolatban. Tőle vesszük át a tejet, így az árát is neki fizetjük ki. A decemberi tej ellenértékét vállalatunk a napokban utalja át a vállalkozónak, és azt a termelők az OTP-n és a takarékszövetkezeten keresztül kapják kézhez. Háromhónapos késedelmes fizetés — kistermelők esetében — egyszer sem fordult elő, így a termelő erre vonatkozó információjai megalapo- zatlan.Ezután is minden szabványnak megfelelő, jó minőségű tejet átveszünk, és termelőinkkel szemben továbbra is korrekt kapcsolatra törekszünk. Kuczera Lajos term.igazgatóhelyettes Tisztessége példa értékű A mai rohanó, egymásra alig, vagy egyáltalán nem is figyelő világunkban fehér hollónak számít, ha az emberi becsületesség példájával találkozunk. Nekem sikerült, mégpedig a múlt év utolsó napján, amikor a gyerekeimmel együtt vásároltam, és e közben elveszítettem a táskát, ami az összes irataimat, készpénzemet tartalmazta. Szomorúan baktattunk hazafelé — a pénz hiányán kívül az iratok pótlásával járó, hosszadalmas hercehurcára gondolva. De alig értünk haza, amikor egy férfihang telefonon közölte velünk, hogy megtalálta a táskám. Örömünk határtalan volt, és megbeszéltük, hogy hol adja át. Minden ellenszlgáltatás nélkül, hiánytalanul visszakaptam az irataimat, a pénzemet. A megtalálót Sápi Tibornak hívják, és Szandaszőlősön lakik. Ezúton is köszönetét mondok neki. A megélhetési gondokkal, munkanélküliséggel küszködő életünkben tanúsított tisztességét példa értékűnek tartom. Kívánok neki békés, boldog új esztendőt, és jó egészséget. Németh Nagy László Szolnok Az új diákigazolvány Örömmel vettem át az új diákigazolványomat, s reméltem, hogy ez nem a végleges változat; hogy talán a XX. század végére kitalálnak egy tökéleteset. Aki ezt a 11 oldalból álló kis füzetecskét tervezi, igazán elárulhatná becses személyét — a reklám, s persze a kritikák miatt. Az utóbbiból elég sok akad. Úgy látszik, a papírgyárak válsága kihatott a diákigazolvány oldallapjaira is, hiszen a korábbi 18 oldalai 11-re csökkent; a személyi számot sem kell feltűntetni, így az új igazolványon nélkülözik a „számok halmazát”. Pedig én jobban szeretném, ha rajta lenne. Egészségügyi lap viszont két nyelven található. Lásd szótár — magyar-angol, vagy angolmagyarok részére; orvosi igazolások sportrendezvényekre, s már csak a tb-kártya hiányzik. Tehát minden van, ami szem szájnak ingere. Az igazolványban két oldal a 75 %-os utazási kedvezmény helye — autóbuszhoz és vasúthoz, amit évente kellene érvényesíteni, de erre összesen 4-4 lehetőség van. A szerkesztők optimizmusa dicséretes, mert figyelmen kívül hagyták az évismétlőket, de azon felsőoktatási intézmények hallgatóit is, akik számára az oktatási idő nem csak 4 év. Ezek szerint ki kell cserélni az igazolványt. Vagy talán utazzunk felváltva? Ugyanis csak egy utazási fajtát lehet érvényesíteni. Ami főleg nem a diák- igazolvány hibája, hanem a közlekedésért felelős vállalatoké, mert fizikai képtelenség ugyanabban az órában egyszerre utazni két járművön! (Habár manapság már minden lehetséges.) Azért a külseje sem habos- torta, pedig nem a kutyám használja. Félévenként cserélni kell (kellene) a külső műanyagborítót. De miért nem köttetik be? Erre a válasz egyszerű: túl sokba kerül... Hát ide jutottunk?! Fekete Zsanett Egy kis beharangozó Pintér János, a Szolnok II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója juttatta el hozzánk a diákönkormányzatuk által szerkesztett Rákóczi Magazin első számát nemrég, ami tavaly decemberben jelent meg. Ebből adunk most rövid ízelítőt, ismertetőt. Mint azt a bevezetőben írják, ez az újság egy darab sűrített történelem az iskoláról, és nem tart igényt többre, minthogy beszámoljon a szeptembertől decemberig zajló eseményekről, az eddig elért eredményekről. Emellett sok vidám történetet, sport és egyéb iskolai rendezvényről szóló beszámolót, visz- szaemlékezést, érdekes híreket, keresztrejtvényt, mulatságos rajzokat — és még sorolhatnánk — adnak közre. E csapongó újság értékeket keres, talál és feltehetőn teremt is! Aki ember maradt Küldjön egy képet! Ne legyen többé háború! Január 12-én volt ötven éve, hogy a magyar történelem legnagyobb tragédiája bekövetkezett: a második világháborúban a Don-kanyamál, a második magyar hadsereg által védett 206 kilométer frontszakaszt az orosz hadsereg Urivnél is áttörte. Óriási volt a magyarok vesztesége. A kétszázezer katonából körülbelül százhúszezren haltak meg; sokan megsebesültek, vagy a mínusz 40 fokos hidegben — hiányos öltözetben, embertelen körülmények között — eltűntek, megfagytak, vagy fogságba estek. A képen látható „NIMRÓD” páncélos sem tért haza, Budapestre, a Ferenc József laktanyába. Vele együtt elesett a kép bal oldalán álló Radics Mihály harckocsivezető, valamint a harckocsiból kinéző vitéz Kerecsényi Sándor. A tank előtt álló Tóth István az egyik szemét veszítette el, míg a rajta ülő, e képet küldő, a jó Isten segítségével — két kisebb sérüléssel — hazakerült az őt váró menyasszonyához és kedves szüleihez. Mint aki átélte a háború borzalmait, ezúton is hangoztatom: mindent kövessünk el, hogy ne legyen többé háború! Id. Sándor János Szolnok az embertelenségben (Egy korszak margójára) Sok szempontból és szemszögből írtak már 1956-ról és az azt követő megtorlásokról, esetekről. Ez először a jelképes barrikád bal oldaláról történt meg, az ún. „Fehér könyv” megjelenésével. Igen, igaz, hogy meg akartuk dönteni az akkor fennálló szocialista rendszert és nyíltan is becsméreltük a „Nagy Testvért”. Azt akartuk, hogy egyszerűen hagyjanak itt bennünket, hogy saját dolgainkat magunk végezhessük. Ez ment még 33 évig, míg az előző diktatúra puhább nem lett. Kezdett felerősödni az a nézet, hogy 1956 igazi népfelkelés volt, ez viszont akkor még hivatalosan úgy jelentkezett, hogy mi vagyunk a népellenesek. A megtorlás tényei közismertek, de a megtorlók még a kollaborán- soknál is visszataszítóbb magatartást tanúsítottak. Két hétig lapultak és bújkáltak. November 4—én — az orosz tankok árnyékában — előmerészkedtek, és magatartásukra jellemző, hogy az idegen hatalom katonáinak elárulták saját honfitársaikat. A verőlegények és egyéb szadista elemek odáig süllyedtek, hogy saját népük fiait verték halálra, vagy súlyos beteggé tették — egy külső hatalom parancsára, „megrendelésére”. Istennek hála, hogy abban a vérgőzős időben megismerhettünk olyan magyar honfitársat, együttérző rendőrt is, akinek cselekedete ma is példamutató. Karcag rendőrei közül említhetjük Takács Sándor nevét, aki egyben karcagi születésű. Neki volt bátorsága kijelenteni — többek között azt is —, hogy azonnal szereljék le. Eközben számolnia kellett azzal, hogy esetleg azonnal agyonlövik . . . Megítélésünk szerint az ilyen magatartások folyamatának köszönhető, hogy a rendszer kénytelen volt visszakozót fújni. Takács Sándor a mai napig jó erőben és egészségben fáradozik családja, a város és a társadalmi közösség javára. Szerettünk az akkori érdemei elévülhetetlenek. Kívánjuk, hogy így éltesse sokáig az Isten. Tartózkodunk attól, hogy az akkori bűnösöket most bíróság elé citáljuk, mert védekeznének és lenne esélyük a feloldásra. Az igazság és a lelkiismeret viszont jogi kényszer nélkül is él! „Mozgalom az Emberért” Társadalmi Szervezet Karcag Rendőrök „parádés” együttműködése A köszönet talán most sem késő! Karácsony előtti hétvégén rendezte meg a Speedway Szolnok SE Szolnokon, a Széchenyi városrész sportcsarnokában nagyszabású autós-motor- és kerékpár-bemutatóját, amelynek mindkét napját a Szolnoki Cukorgyár versenykerékpározói és a budapesti minimotorosok városi fölvonulása vezetett be. A fölvonulás biztonságos lebonyolításához a rendőrség segítségét kértük. A Szolnoki Rendőrkapitányság illetékes munkatársai a szervezésben nyújtott előzetes segítségen túl, mindkét ünnepnapon — meglehetősen zord időben — a legrugalmasabban, legcélszerűbben, a forgalom zavarását elkerülve hajtották végre feladatukat. Külön köszönettel tartozunk a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának és a két motoros rendőrnek, hiszen a télre már konzervált Yamaha motorokat újra — kifejezetten erre az alkalomra — üzembe helyezték. A két rendőrségi Yamaha vezette fölvonulásunk így válhatott — nemcsak biztonságosabbá —, hanem látványosabbá is. Koszi fiCjkb Sporttársi üdvözlettel: A Speedway Szolnok SE , |. i Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
